Délmagyarország, 1970. november (60. évfolyam, 257-280. szám)
1970-11-06 / 261. szám
PGNTEK, ÍÍWO. NOVEMBER 6. Búcsú Hévízi Istvántól Csütörtökön délután a Farkasréti temetőben gyászolók sokasága mély részvéttel kísérte utolsó útjára Hévízi Istvánt, a budapesti pártbizottság tagját, az MSZMP KB agitációs es propaganda osztályúnak osztályvezetőjét. Ravatalnál lerótta kegyeletét Pullal Árpad, az MSZMP KB ttikára. Jakab Sándor, a KB agitációs és propaganda osztályának vezetője, Katona Imre. a budapesti pártbizottság ti Okára. Kelemen Lajos, a fővárosi tanács vb elnökhelyettese búcsúzott Hévizl Istvántól. Az elhunyt munkahelyének pártbizottsága és a munkatársak nevében dr. Bán Károly, a KB agit. prot. osztályának alosztályvezetője vett végső búcsút Hévízi Istvántól, a szerény pártmunkástól. fi fíca&cslok: törekvései A DÍVSZ einökének tájékoztatója A Demokratikus Ifjúsági Világszövetség Budapesten tartott VIII. kongresszusáról tájékoztatta az újságírókat csütörtökön Angelo Olíva, a DTVSZ elnöke. A VIII. kongresszuson 95 ország 230 ifjúsági szervezetének csuknom 600 küldötte vett részt, plenáris üléseken és 12 különböző bizottságban tanácskoztak. Kitűnt: a különböző körülmények között élő fiatalok ma még számos, egymástól eltérő irányzatú szervezetekbe tömörülve, az akciók legkülönbözőbb formált megvalósítva harcolnak. A VIII. kongresszuson elfogadták u szervezeti politikai programját, amely a következő négy esztendőre megszabja a DÍVSZ tevékenységének fő irányát. Angelo Oliva bejelentette: a DÍVSZ VIII. kongresszusa elhatározta, hogy „Az ifjúság vádolja az imperializmust" jelszóvul nugy nemzetközi kampányt indft, s felhívja az ifjúság törekvéseiért jogos követeléseiért síkra szálló valamennyi szervezetet, hogy járuljanak hozzá e mozgulom sikeréhez. Az ifjúság egységét erősítő közös akció egylik központi feladata az indokinal népek harcónak támogatása lesz, s a kampány betetőzéséül ifjúsági és diákfesztivált rendeznek. A DÍVSZ VIII. kongreazszusa megállapította: az Ifjúság imperialistaellenes akcióegysége ma parancsoló szükségszerűség. Ez az egység a legbiztosabb záloga annak, hogy megvalósuljanak a fiatalok törekvései, s hogy követeléseiket valamennyi demokratikus és an ti Imperialista erő egységfrontjában kivívhassák. (MTI) Új presszó, játékterem nyílt Szegeden A mezőgazdaság újabb céljai Jó alapok a további fejlődéshez Végre, végre, végre! — teljesült a szegedi fiatalok régi vágya. Van játéktermük, új, modern, rendkívül ízléses, emeletes presszórésszel. Hogy a huszonévesek óhaját kik hallgatták meg? — a Csongrád megyei Vendéglátó Vállalat. Az elhatározást villámgyors tett követte: hat hét alatt átalakították, felújították. berendezték a véllalat karbantartói a volt lroTavaly igen kitett maga- a mezőgazdasági termelésen eredményellet produkált ért u mezőgazdaság, és ren- belüli részaránya 1—2 száza- mint bármikor hazánkban geteg gyümölcsöt, zöldségfé- lékkai növekszik. Ami lényeges — az idei év- j ^helyiséget a* Oskola útiét termelt, s válogathattunk A háztáji és kisüzemi ter- re rányomta bélyegét az ár- | cában Mindez félmillió }opénzünkért igen előnyös, ju- melést. állattenyésztést to- víz. belvíz stb. —, nincs ter- r{ntba került A Belkerestanvos áron. Most is vannak vábbra ls ösztönzik, hiszen mésingadozás. nincs már kedelmt Vállalat kölcsönzőkedvező jelek. Igy például év igen számottevő áru kerül ki gondunk a kenyérre, és exi égéig nem kevesebb, mint ezekből a gazdaságokból. A porttermelésünk, -tevékenysé135 ezer tonna baromfit vá- negyedik ötéves terv végére günk igazán tiszteletre mélsárolhatnak fel. ami 30 ezer a mezőgazdasági bruttó ter- tó. Az állattenyésztés nem tonnával. 27 százalékkal több melésből a nagyüzemek ará- tartott lépést a növénvteraz elmúlt évinél. Igaz, ebben nya 70 százalékos lesz. a meszteséel. és az utóbbi az esztendőbeh bizonyos mostani 62 százalék helyett, években csőkkent. az állatálmértékben kényszerültek a A szántóföldi növényter- lománv a háztájiban, a közös nagyüzemi gazdaságok erre a mesztésben csupán minimá- nem győzte pótolni. Az éleiprofilra mert igy akarták el- lis változtatással számolha- mtszer-gazdaság 1965-höz kélensúlyozni a nagymérvű ki- tunk, a takarmánygabona-te- pest 75 százalékkal növelte eséseket. Gyorsan megtérül rületek hátrányára a szálas az exportot, és ami külön benne a pénz. kialakultak és tömegtakarmónyok terű- örvendetes, e növekedésben már a nagyüzemi módszerek, lete nő. A cukorrépa-terme- nőtt az állati termékek arániegfelelő fajtákkal rendel- lésben némi módosítás, fej- nya. Mind a szocialista orkezünk és az egészségügyi lesztés várható, elsősorban H szágokban. mind a kapitakövetelményeknek. a tartási faltakérdés. a feldolgozás, a lista országokban, mind pekövetelményeknek megfelel- betakarítás, a technológia dig a fejlődő országokban jó nek az épületek is. így aztán kíván megoldást anyagi be- hírnévnek örvendenek a mavárhatóan a csirke, a llbu, a ruházást. A mezőgazdaság gyar áruk, és stabilak a Piakacsa felvásárlási árát csök- rendelkezésére 1971—75. év- caink. kentik is. ben 61,5 milliárd forint, az A közgazdászok igen alaPártunk és kormányunk élelmiszer-gazdaság rendel- pos körültekintő tervezéssel igen nagy erőfeszítéseket kezésére 79 milliárd forint alkották meg a mezőgazdatesz, hogv a húsprogramot áll. A fejlesztési kölcsönök- ság negyedik ötéves tervét, megvalósítsa, illetve az ál- bői több jelentős beruházás A jövő számai még csak ígélattenyésztést fejlesztve jö- épül, így a tervidőszak ele- retek, tervek. Értük, megvavedelmezőbbé tegye, A cél. lén a szegedi szalámigyárat lósulásukért sokat kell tenhogy ne legyenek problémák bővítik, a tervidőszak végén nünk. az ellátásban, sőt a negyedik pedig a szentesi sörgyár ls ötéves terv végére az egy megépül, főre eső húsfogyasztás 87 kilogrammra növekedjék. Apró Sz. Lukács Imre jétől másfél millió forint ér tékű játékgépeket kaptak, melyeket külön játékszobában helyeztek el. A 80—100 fős presszó külön érdeme az egyetlen szegedi Wurlitzer, a bárpult és bárszékek; a szép berendezés mellett, hogy a betérők tejet, kakaót, kaszinótojást, szendvicset is ehetnek. A harmadosztályú eszpresszó 10-től 10-ig fogadja a vendégeket. A Játékteremben sincs ter mészetesen külön belépő 00 —70-en találhatják itt meg egyszerre kikapcsolódásukat. szórakozásukat. Van itt egész sor flipper, pisztolyos reflexjáték. lehet a vízből felbukkanó hajókra fényjelekkel lőni, biliárdozni, asztalifocizni stb. A játékok több-! sége pénzérmék bedobásá-1 val működik. Az automaták- ' Részlet » Játékteremből kai való visszaélés gyakori téma napjainkban. Egyesek ügy akarnak igénybe venni bizonyos szolgáltatásokat, hogy a megfelelő pénzdarab helyett mást adnak a gépnek. Ezzel persze egyszerkétszer nyerhet uz illető, de az automata működésétől, a szórakozástól megfoszt másokat, sőt a gépet is tönkreteheti. A nagy értékű masinák láttán önkéntelenül is felszínre kerül az öröm mellett a féltés Is. A Csongrád megyei Vendéglátó Vállalat KlSZ-szervezete védnökséget vállalt az Somogyi Károlyné felvétel* új „ajándék" felett. Ez azt jelenti. hogy igyekeznek nemcsak uz anyagi érdekeket, hanem a Jó szándékot, az eredeti célt — az ifjúság kulturált szórakozását —• konzerválni. De ez mér nemcsak tőlük függ. S hogy mennyire váltak be az eredeti elképzelések, arról egy-két hónap múlva tudunk meggyőződni. Egyelőre örülünk — s reméljük, hogy ebbe az örömbe később se vegyül üröm. Ch. A. Mégis vannak bizonyítékok A Kertes-ügy fejleményei Tegnap, csütörtökön reggel a szegedi megyei bíróságon forytatödott Kertes János és társai bűnügyének tárgyalása. ÜJ színfolt: Kertes eddigi védője nem vállalja továb feladatát, s helyette új ügyvédet állított a védelem. Kisebb huza-voria után Kertes elfogadta ezt a megoldást. A bíróság ezután az 1968. évi fásításokkal kapcsolatos számlákat, munkabér Jegyzéjel szintén, de ezt szolgálja, hogy január elsejétől kezdve új prémiumot vezetnek be. amely szerint a korszerűtlen régebben épült hizlaldákban. férőhelyeket} előállított minden kilogramm serAz alapok megteremtődtek. Elég utalnunk arra, hogy a harmadik ötéves tervben a mezőgazdasági termelés 15. az élelmiszeribari termelés 26 százalékkai növekedett. Túlhaladtuk a célkitűzéseket. Jól hasznosult hazánk mezőtéshúg után 7 forint prémium eazdaságában az anyagi mű... fivnlci fn i nnm iiT.olíinfizetendő. Ez kettős célt szol gál. Egyrészt kihasználják a légi épületeket, másrészt pedig több hús jut országunk asztalára. .Is szaki fejlesztés, nem utolsósorban a szellemi tőke. Igy aztán év végéig az élelmiszer-gazdaság termelése 19— 20 százalékra növekszik. SoAz elkövetkezendő Vf^L* in a mezőgazdasági terme- 1ele,nt°s lépeseket, eredmenveket. amelyeket az elmúlt négy esztendőben elértünk, megvalósítottunk. Az aránylag magas fokú képesítést. ben a mezőgazdasági terme lés 15—16 százalékkal nő. az élelmiszer-gazdaság termelése pedig 25 százalékkal. Az egyik legngevpbb és legjokerül". Mindezt ^retekintő. * céltudatos munkaerő-gazdái- « » ftft J kodússal valósítiák meg a k01szeiu agrotechnikát, a ke mezőgazdasági nagyüzemek. nliai növényvédő szerek alVagyjs a szerkezetváltozta- kulmuzását. az öntözés bövítássai elősegítik a megkívánt tését. a meliorációs tevékenvmunkaerőmozgáet. de etkerU- Nem utolsósorban a lik a munkaerő tarsudulnu- ,„ , , lag indokolatlan vándorlását, termelőüzemek nagykorusoa gépesítés, a szervezettség, dását. vagyis azt a gazdaa hatékonyság okos felhasz- sági-szervezeti megerősödést. i ' t..^ í 1 nn icn nálásával 100—150 ezer főamellyel a termelőszövetkevel csökken a munkaerő szükséglet a mezőgazdaság- zetek ónálló, vállalatszerű bun. Külön öröm, hogy a leg- gazdálkodás feltételeit alakieszközigénvesebb ágazat az tották ki. és egyben megteállattenvwztés komoly anya- remtették a bövített úlratergi beruházásokkal fellödik. és ... . .. a növekedés üteme mesha- 1T>eles pénzügyi alapiait is. iad.ia a növénytermelését, és A növénytermelés nagyobb Nagykorúság Néhány fiatulember éle- lentéktelen is, megoldásában, tének néhány lazán össze- tehát végeredményében, jobfüggő epizódjáról szól az is- bára üres rendezői, illetve mert üzbég filmrendező, El- operatőri bravúrnak tűnik, jer Ismuhamedov új, lírai Cselekményben, feszültségszínezetű alkotása. Korábbi ben, drumábun szegényes «/, filmjében, a Gyengédségben u film. Hiába sok megoldás hasonló lírai érzékenységről szépsége, és érdekessége, az tett tanúbizonyságot. Ez a egész vontatottá. minden látásmód — különösen a költőisége ellenére nehézfiatalok ábrázolásában — di- késsé és végül is érdektevatos, ám veszélyes is. Ha lenné válik, a lirízáló filmkonstrukcióra A film főhőse, Rogyln. • jó példát akarunk keresni, egy izgalmas feladatokat elelég a világhírűvé vált ma- látó mentőosztag munkatárgyar rendező. Szabó István sa; a film rendezője elsőfilmjeire hivatkozni. Ott a sorban az ő sorsúban akarlíra úgy uralkodó, hogy a ja megrajzonli a felnőtté dráma és a cselekmény, a válás folyamatát. Nem idilszerkesztés hagyományos likus kimentelü és végeredelemei, a konfliktus, a fe- ményű ez a folyamat, anyaszültség, a költőiség hang- gábun legalább nem, hiszen súlyozása ellenére is jelentős súlyos konfliktusok is szesaerepet kap. repelnek benne. A NagykőEbben a filmben erz az rúság azonban ennek elleegyensúly bizonytalan. A lí- nére bagatellizálja ezeknek raiság oly mértékben elural- a konfliktusoknak a jelen kodik, hogy nemcsak klzá- tőségét és idillikus atmoszrólagossá, hanem néhol ön- fér át rajzol a néző elé. célúvá válik. A filmnek több nemcsak Rogyin, hanem olyan jelenete van, amely több más szereplő sorsában ha elgondolásában nem je- is. Végső fokon a felnőtté válás folyamatának ez az idillikus színezete zavarja legjobban a nézőt: ez a folyamat a valóságban sötétebb színezetű. A lörmu eszközeivel intenzív hutást nem érhet el a rendező. Hiába u sok, újszerű kép, a látványban egyáltalán nem érdektelen megoldás, az operatőri bra-vúr, ha a tárgyul választott folyamatról u rendezőnek nincs lényeges mondanivalóju. A felnőtté válást néhány más film sokkal izgalmasabban ábrázolta,-! Ismuhamedov filmjének az Hdolt volna mindenekelőtt létjogosultságot, hogy a fiatalokut bemutató többi filmhez képest lényegesen újat és eredetit tud mondani. A szovjet valóság a rendezőnek erre lehetőséget adott volna, hiszen ott ez a folyamat nyilván másképpen játszódik le. A film azonban erről a lényegről tulajdonképpen alig mond valamit. Ö. L. keket tárta elő. Mln-t Ismeretes, a szakértők napokkal ezelőtt észlelték, hogy e fontos bizonyítékok a nyomozás befejezése és a bírósági tár. gyalás megkezdése között eltűntek. Csakhogy az eredeti bizonyítékok másolatai megvannak: a szegedi megyei bíróság lefoglalta és beszerezte a Szeged m. ). városi • .nács pénzügyi osztályától a Kertes által készített bérjegyzákmásolatokat. Az újabb fejlemény láthatóan meglepte Kertes Jánost, s a biró kérdésére felismerte saját kézírását az említett jegyzékeken, amelyeket egykét kivételtől eltekintve 6 állított ki. A kihallgatás során megpróbálták tisztázni, miként lehetséges az, hogy 1909. Januárjában az úgynevezett fásítási brigád néhány dolgozójának nem volt szerződése, számukra mégis számfejtették és kifizettek bért? Ke L.'.H erre azt válaszolta, valószínűleg szerződés nélkül dolgoztak, különben — vallottu — Steiber állította kl u Jegyzékeket, vagyis Ő ismeri pontosan a körülményeket. A bíróság délután befejezte u fásítási Ugyrészletben a kihallgatást, s az Újszegedi belvízelvezetéssel kapcsolaton tényekről kérdezte Kertest. A nagyszabású ügyben újabb mellékszálak kerülnek napvilágra, amelyek azt mutatják, hogy Kertesek változatos eszközökkel károsították meg a társadalmi tulajdont. Egyébként érdekes változás történt a vádlottak egymás közötti „viszonyában" is. Az e heti tárgyalások serén Kertes először került nyílt ellentmondásba volt főnökével, Tóth Józseffel, volt tanácsi osztályvezetővel. Az ügy tárgyalása a jövő héten, kedden folytatódik. M, L