Délmagyarország, 1970. október (60. évfolyam, 230-256. szám)

1970-10-10 / 238. szám

££ SZOMBAT. 1970. OKTÖBER 10. A bolíviai Jobbra át vereség© C saknem egyidöben érkezett három hír, Latin-Amerika három országá­ból. Lapunkban is közöltük, hogy Peru fővarosában, Limában, Alvaraclo nemzeti függetlenségre és társadalmi ha­ladásra törekvő kormány/.ata, hatalomra kerülésének második évfordulóján nagy­szabású tömeggyűlést rendezett. Ezen 9 perui változásokat: az államosításokat, a földreform kezdeti megvalósulását ünne­pelték. A lelkes tömegmegmozduláson hi­tet tettek a további előrehaladás mellett: Peru kormányH nem az Egyesült Államok milliárdos monopóliumainak, hanem saját népeinek érdekeit helyezi előtérbe és a sú­lyos USA-nyomás ellenére is halad tovább a nemzeti függetlenség útján A másik hír szerint Chilében rövidesen ugyanez, sőt, az amerikai imperializmus szempontjából még rosszabb változás kö­vetkezhet be. Hiszen a választásokon győz­tes Allende nemcsak egyszerűen a nemzeti függetlenség és a szociális Igazság prog­ramját hirdette meg, de közismerten mar­xista is. És Sanllágóban, a Chilei Keresz­ténydemokrata Párt kibővített vezetőtestü­lete lényegében azt határozta, hogy az ok­tóber 24-1 parlamenti ülésen támogatni fogja a baloldali Allende elnökké jelölését. A perui veszteségek és a várható „chilei veszély" fényében az USA igyekezett — és igyekszik! — minden befolyását latba vetni, s ennek tudható be a harmadik hlr: jobboldali katonai puccskísérlet Bolíviá­ban. Ismeretes, hogy Ovando kormányénak talán éppen a perui példa hatására voltak haladó. Imperialistaellenes cselekedetei, például az USA-részvénytöbbségű Bolívián Gulf Oil Company államosítása. A hadse­reg jobbszárnya azonban mindvégig Igye­kezett megtorpedózni, vagy legalábbis eny­híteni az ImperiallstaeHenes intézkedése­ket. míg végül eljutottak a puccshoz. Igen ám. de ezúttal nem sikerült a bo­líviai jobbra át! A lázadók vezére. Miran­da tábornok, aki egy évvel ezelőtt vezér­kari főnökké avanzsált — megbukott. Pe­dig 6 volt az. aki az említett olajtársaság államosítása után arra kényszerítette az ekkor éppen „Jobbra hintázó" Ovandót, hogy az államosítás — állítólagos — értel­mi szerzőit, Torrez hadsereg-főparancsno­kot és a kormány két baloldali miniszte­rét — elbocsássa. Most azonban Torrez győzedelmeskedett, a légierő, a hadsereg más egységei, de el­m Ón <D óbrn O Antimon $ ÖUmu! a fiát mm fzüst ® Wolfram I Kőolaj Wofyjfimmftén Q ópifősnyaytpor d) f/s/mtszerípar sősorban a munkások, parasztok, értelmi­ségiek és diákok lelkes, demonstratív tá­mogatásával. Hatalomra kerülése szokat­lan jelenség az eddigi dél-amerikai, jobb­oldali puccsok hosszú sorában, ám az em­lített perui, chilei példa hatással volt a bolíviai hadseregre ls. Torrez népi kormányt ígért: lehet, hogy sikerül neki haladó irányzatot elérni. Nern lesz könnyű, hiszen várható, hogy az USA mindent elkövet a bolíviai haladó válto­zások letörésére. Amerikai hivatalos kö­rökben növekszik az aggodalom az Egye­sült Államok és a latin-amerikai országok kapcsolatainak perspektívája, a bolíviai helyzet, valamint a Chilében és Peruban tapasztalható Washington-ellenes irány­zat miatt. Washingtonban aggódnak az Amerikai Államok Szervezete és az ame­rikaközi védelmi tanács jövője miatt is. Jogos az aggodalom, a hatalmi harc még nem dőlt el, de a balrafordulási irányza-. tot már nem lehet „hagyományosan" vlsz­szájára fordítani. M. T. Kibővített egyezmény készül • Ainman (UPI. AFP) Jasszer Arafat. palesztinai gerillavezér Ammanban tár­gyalásokat folytat a palesz­tinai felszflbadításl szerveze­tek és a jordán király új egyezményéről. A hírügynökség szerint Arafat „kibővített egyez­ménytervezetet" terjesztett a a bizottság elé. Az új egyez­mény. amely hivatott rendez­ni a Jordán Királyság és a palesztinai gerilllúk közötti kapcsolatokat, „cselekvési szabadságot" biztosít a geril­láknak. s ugyanakkor rögzí­ti a gerillák és a kormány­csapatok közötti modus vl­vendt részleteit. Ibharim el-Bakr. a Palesz­tinai Felszabadítási Szervezet Központi Bizottságának tag­ja pénteken nyilatkozott az figyelmet szentelnek a szov­AFP tudósítójának. jet külügyminisztérium csü­„A jordániai hatóságokkal [örtöki közel-keleti nyilat­folytatott tárgyalások utolsó kozatánaik. szakaszába léptünk — mon- Több kairói lap is egybe­dotta. — Jelentős haladást hangzóan állítja, hogy a értünk el a tárgyalásokon, amelyek a palesztinai ellen­állás és a jordániai kormány jövendő kapcsolatalt szabá­lyozzák majd." A gerlllaszervezetek kép­viselője sejtetni engedte, hogy „egyelőre még vita tár­gyét képezik" a gerillák cse­lekvési szabadságának és mozgásszabadságának prob­lémái, valamint különböző politikai kérdések. • Kairó (MTI) A pénteki arali lapok nagy szovjet nyilatkozat leleplezi az izraeli és amerikai ural­kodó körök azon próbálko­zását, hogy elferdítsék a vi­lág közvéleménye előtt a Szovjetunió és az arab or­szágok állásfoglalását. Értesítjük kedves vendégeinket, hogy az az USZÓ1IÁZAKAT és a PARTFÜRDÖT 1070. október 3í-lg üzemeltetjük NYITVA naponta 10 órától 10 óráig. A PARTFORDON a II. számú medencében 27 Celsius­fokos, n* ülőmedencébert 33 Celsius-fokos gyógy­hatású termálvíz van. A VERSENYUSZODA folyamatosan Üzemel, nyltvu naponta II órától 19 óráig. A NAGYMEDENCEBEN 27 Celsius-fokos, az ülőme­dencében 38—38 Celslus-tokos gyógyhatású ter­málvíz áll vendégeink rendelkezésére. Kérjük bérlőinket, hogy n üerUnVuszoclál, pari fürdői és az mzóhdzakon levő kabinokat kiürített állapotban október 3l-ig átadni szívtekedjenek a művezetőknek. Szeretettel várjuk kedvem vendégeinket SZEGEDI VÍZMÜVEK ES FURUÖK KÖZLEMÉNY Érleslíjük Szeged lakos­sZg.1t. hojy h Tisza-híd úl­szcjedl rósziSn október 12­töl november H-ig HLDJ/V­VITAS MIATT FOLTOA LOMKOBLATOZAS LESZ. A hldiayltás Időtartama alatt a forgalmat JelzőtAb­hSk ós terelűdrök irányít­iák. Felhívjuk a tármdvezetdk és gyalogosok figyelmét, hogy a Jelzőtáblák é« a te­relőarök utasításait — az elat- és vagvunbtztonság megóvasn érdekében — tartsák be. Kihsútl Igazgatóság A jövő héten Gromiko-Rogers találkozó • Washington (AFP, AP) Rogers amerikai külügy­miniszter péntek délután (helyi idő szerint) sajtóérte­kezletet tartott és azon a többi között bejelentette, hogy a jövő héten New York­ban Gromiko szovjet kül­ügyminiszterrel folytatandó megbeszélésén szóba akarja hozni a Szuezi-csatorna öve­zetében fennálló katonai státus quo megsértését, és az állítólagos „kubai tenger­alattjáró támaszpont építésé­nek" kérdését. Azt állította, hogy az Egyesült Államoknak „dön­tő bizonyítékai" vannak a közel-keleti tűzszünet meg­sértéséről, ennek ellenére ki­fejezte azt a reményét, hogy az ENSZ székhelyén a jövő héten az érdekelt országok külügyminiszterei folytat­hatják a komoly tárgyaláso­kat. XOIt nem adott választ a D1FK Javaslatéra Sajtóértekezlet Moszkvában 0) Moszkva (MTI) Pénteken a szovjet fővá­rosban együttes sajtóérte­kezletet tartott Nguyen Tho Chan, a VDK és Dang Qu­ang Minh, a Dél-vietnami Köztársaság moszkvai nagy­követe. A diplomaták mindenek­előtt arra hívták fel a fi­gyelmet, hogy Nixon ötpon­tos javaslata nem adott vá­laszt a Déd-vletnaml Köz­társaság ideiglenes forradal­mi kormányának nyolcpon­tos rendezési Indítványára. Nixon — emelték ki a nagykövetek — megkerüli a lényeges kérdéseket, vagyis nem beszél arról, hogy az amerikai csapatoknak, vala­mint a csatlós seregeknek minden feltétel nélkül tá­vozniuk kell Indokínából. Az amerikai elnök nem tűz A rágalom cáfolata Chile budapesti ügyvivőjének levele e Budapest (MTI) Az elmúlt napokban egyes chilei hírközlő szervek rá­galmazó kampányt indítot­tak a Magyar Népköztársa­ság ellen. Chile budapesti ügyvivőjének állítólagos je­zavarták semmilyen formá­tumban a chilei képviselet külfölddel történő kapcso­lattartását sem az említett Időszakban. Amennyiben ilyesmi elő­adódott volna, habozás nél­lentésére, illetve a nemléte- kül javasoltam volna kormá­ző chilei katonai attaséra nyomnak viszonossági alapon hivatkozva, azt állították, hasonló intézkedések megté­hogy „gerilla-hadviselésre telét. és a munkás-paraszt milícia Éppen ellenkezőleg, köte­szervezésére kiképzett 40 lességemnek tartom kijelen­magyar szakértő „felkészült teni, hogy a magyar kor­arra, hogy Chilébe utazzon, mány a chilei nagykövet­Az Associated Press tudni ségnek mind az elhelyezés­vél egy másik diplomáciai ben, mind a képviselet fel­jelenlésről is, amely szerint adatainak teljesítésében a Chile budapesti ügyvivője lehető legnagyobb kedvezmé­kénytelen Bécsbe utazni je- nyeket biztosította. E ténye­lentóseinek továbbítása cél- ket számos, kormányomhoz iából, mert a magyar ható- Intézett hivatalos jelenté­ságok akadályozzák hírköz- semben ismételten hangsú­lési tevékenységében. lyoztam." — hangzik Hugó A rágalom-hadjáratról ér- Lea Plaza chilei ügyvivő lesülve Hugó Lea Plaza ügy­vivő levelet Intézett dr. Sza­bó Károlyh'oz, a Külügymi­nisztérium csoportfőnökéhez és felhatalmazta a Külügy­minisztériumot annak "nyil­vánosságra hozására. A chilei ügyvivő levelében teljesen alaptalannak nevezi az állításokat, cáfolja azokat „Az a tény - írja levelé­ben —. hogy ilyen hivatalos Információk nem léteznek és soha nem is léteztek, auto­matikusan cáfolja mindan­nak hitelességét, amit ezzel kapcsolatbán sajnálatos mó­don közzétettek. Szeretném továbbá egyér­telműen leszögezni, hogy az alatt az öt esztendő alatt, amióta tisztségemet Buda­pesten betöltöm sohasem volt olyan érzésem, mintha a magyar állam bármiféle ellenőrzést gyakorolt volna a chilei nagykövetséggel vagy alulírott személyével és családjával szemben. A magyar hatóságok so­hasem korlátozták mozgási szabadságunkat, amely a legteljesebb volt mind az országban, mind a külföldre történő utazásoknál. Nem levele. ki határidőt a csapatkivonás számára, sőt. még 1971-ben ii 260 ezer főnyi amerikai hadsereg vietnami állomá­soztatását tervezi. Az Egyesült Államok elnö­ke hallgat arról is. hogy de­mokratikus és szabad vá­lasztások megtartásával, széles alapokon nyugvó koalíciós kormányt kell lét­rehozni. Ami azt a javaslatot ille­ti, hogy tartsanak nemzetkö­zi értekezletet Indokína ügyében, a két nagykövet ezt irreálisnak minősítette, hangsúlyozva, hogy egy ilyen konferenciának, egyet­len fő akadálya van: a fo­lyamatban levő amerikai agresszió és beavatkozás. Ezt kell elsősorban meg­szüntetni. A Nixon-nyilatkozat hátte­rét elemezve, a nagykövetek rámutatnak: a javaslatok körüli nagy propaganda, hű­hó ellenére teljesen világos, hogy az indokínai frontokon elszenvedett vereség késztet­te az amerikai elnököt „bé­kekezdeményezésének" megtételére. Nixon megkí­sérli becsapni a világközvé­leményt és mindenekelőtt az amerikai közvéleményt. Ez utóbbit kortesfogás cél­jából. A nagykövetek felhív­ták a sajtó I képviselőinek figyelmét arra, hogy az amerikai elnök az általa ja­vasolt tűzszünetet a háború befejezéseként akarja fel­tüntetni. • Phnnm Pcnh (UPI) A kambodzsai felszabadító hadsereg egységei pénteken áttörték a Lon Nol-féle had­sereg védelmi vonalait és behatoltak a fővárostól 83 kilométerre leVő Taing Ka­uk-ba. A csata éjfélkor kez­dődött és a délutáni órákig tartott. A harcokba ameri­kai repülőgépek ls beavat­koztak. A kormánycsapatok 38 embert vesztettek. Méltatlan Játék • Moszkva (TASZSZ) Mint közültük, a Nobel-díj bizottság Alekszandr Szol­zsenylcinnek ítélte oda az idei Irodalmi díját. Ezzel kapcsolatban a Szov­jet írószövetség titkárságán közölték az Izvesztyija tudó­sítójával : Mini a közvélemény előtt ismeretes, ennek az írónak illegálisan külföldre jutta­tott és ott közölt műveit a nyugat reakciós körei régóta szovjetellenes célokra hasz­nálják fel. A szovjet írók a sajtóban ismételten közölték vélemé­nyüket Szolzsenyicln alkotó­munkájáról és magatartásá­ról. ami ellentétben van a szovjet írók önkéntes egye­sülésének elveivel és felada­taival. A szovjet írók kizár­ták Alekszandr Szolzsenyl­cirit szövetségük soraiból. Sajnálkozni kell azon. hogy a Nobel-díj bizottság bele­hagyta sodorni magát, egy olyan méltatlan játékba, amelyet korántsem a szelle­mi értékek és az irodalmi hagyományok fejlesztésének érdekel, hanem spekulációs politikai megfontolások dik­táltak. A mai naptól 1SMET NYITVA — IDEIGLENESEN — A SZÉCHENYI TÉRI KÖZPONTI HÜSCSARNOK. uhol OLCSÚ 11 ÜSí PAKI BELSŐSÉG EKET MELLÉKTERMEKEKET vásárolhat. Nyitva: naponta 7—14 óráig. ÉS Szegedi Elcimiszer-klsker. V. Már most készüljön a télre! Felhívjuk kedves vásárlóink figyelmét, hogy kiváló minőségű, kényelmes viseletet biztosító FÉRFI RÖVIDSZÁRÚ CSIZMÁK ÉS BOKACIPŐK nagy választékban kaphatók szövetkezetünk cipőszaküzletében Szeged, Kígyó u. 3. Ajánljuk még: divatos kivitelű íérficipöinket, . női, férfi- és gyermekpapucsainkat. „ÁPRILIS 4." CIPŐ- ES PAPUCSKÉSZITŰ SZÖVETKEZET SZEGED •

Next

/
Oldalképek
Tartalom