Délmagyarország, 1970. szeptember (60. évfolyam, 204-229. szám)
1970-09-29 / 228. szám
12 VASÁRNAP, 1970. SZEPTEMBER 106. Egyezmény a jordániai polgárháború befejezéséről (Folytatás az 1. oldalról.) geskedéeek kirobbanása óta, a legnyugodtabb. Ezt a viszonylagos nyugalmat azonban a rendkívüli feszültség jellemzi, nem lehet tudni, hogy a szembenálló felek egyike vagv máalka melyik percben használla Ismét fegyverét. Semmi jele annak, hogy akár a kormánvcsapatok. akár a gerillák megkezdték volna a viaszavonulást azokra a pontokra, ame- rl (tf w * IL, Jasxset- Arafát Egy amerikai Rómában A vasárnap este Kómába érkezett Nlxon amerikai elnököl (balra) Saragat olasz köztársaság! elnök Udvüzll a (*ulrinale palotában. Nixon amerikai elnök aligha számított arra, hogy európai körútja első állomásán még a hivatalos fogadtatás is rideg lesz. A hírügynökségek római tudósításaiból pedig az derül ki, hogy az USA elnöke hűvös fogadtatásban részesült, Saragat, az Olasz Köztársaság elnökének üdvözlő beszéde mértéktartóan protokolláris volt, Colombo miniszterelnök pedig szükségesnek látta leszögezni — mintegy mentegetőzve az eseményért —, hogy „az amerikai elnök látogatását még a Jarring-misszió munkáját akadályozó nehézségek jelentkezése előtt határozták el". otuscnrsaAghan nagyszabású ttln ízlésekkel llitnknznak Nlxon látogatása ellen. A köpcni a baloldali párlok ttimcggyülésen követelik Nlxon távozását a római l.nlarán léron. Az előtérben horogkereszttel kombinált amerikai zászló ós rellrat „A népek bókéjóért ós függetlenségéért, az imperializmus ellen". S milyen n fogadtatás „odakünn", a palotai protokollok mögött? Hatulmas tiltakozó tömegtüntetések adták tudtára Nlxonnak, hogy személye és főképp: az agressziót folytató és elősegítő politikája nem kfvánatos az olasz dolgozók többségének szemében. Veronában és másutt még amerikai katonai gépkocsik is kigyulladtak. Nlxon európai útja egyébként n fokozott biztosítás jegyében zajlik, emiatt, van nz Is, hogy az elnök csaknem mindenhová helikopterrel fog utazni, s két európai éjszakáját nem valamilyen romai díszpalotébnn, hanem — a Nápoly közelében horgonyzó Saratoga nevű amerikai hellkopt.er-nnyahnjón töltötte. Rumul tárgyalásainak, Illetve ott elhangzott nyilatkozatainak vezérgondolata: az Egyesült Államok érdekelt abban, hogy a NATO erős szervezet maradjon, s továbbra is Jelen akar lenni a Földközi-tengeren. Egyébként az „erőre támaszkodó béke" jelszavát hangoztatta, amit többféleképpen lehet, magyarázni. A sok kommentár közül talán az Unitáél érdemes legalább Idézni: „Nlxon azért jött Rómába és Nápolyba, hogy hangsúlyozza a mediterrán térségben betöttött .zsandár' Bzerepét". Ez azonban, miként erre szovjet vélemények ts rámutatnak, uleg furcsa időpontban történik: épp akkor, amikor New Yorkban az ENSZ, a nemzetközi béke fenntartásúnak egyik fő szerve, ezüstjubileumát üli. Munkáspárti kongresszus # Blarkpool (MTI) sa. A tanAcskqiáv hangulaHétfőn. Blackpoolhan tára érezhetően súlyosan nemegkezdte munkáját a Brit hezedik a három hónappal Munkáspárt 69. kongresszu- ezelőtti választási vereség. Huss/cin Király lyeket a kairói egyezmény számukra előírt. A városban még mindig nincs víz- és energiaszolgáltatás. éhínség fenyeget. A katonáknak több ízben a levegőbe kellett lőnlök. hogv elriasszák a gyógyszert, és élelmiszert szállító teherautókat megrohamozó lakosokat. A Nemzetközi Vöröskereszt belelentette, hogy a továbbiakban egy harmadik útvonalon ls szállít élelmiszersegélyt a lordánlal polgárháború áldozataínak. Az új útvonal Szíriából Észak-Jordániú vezet. A Nemzetközi Vöröskereszt eddig Beirutból repülőgépeken szállította a gyorssegélyt Ammanba. Illetve Izraelből teherautókkal az Allenby-hídon keresztül Jordánlába. Szaleh al-Sari dandártábornok. lordánial belügyminiszter kinevezte több országrész üj kormányzólát. Ebből megfigyelők arra következtetnek. hogy megtették az első lépé6t n Polgári kormánvzúshoz való visszatérés felé. mivel a polgárháborút megelőzően ostromállapotot hirdettek ki az országban. és ennek következtében a kormányzók nem gyakorolhatták funkciójukat. Vita az ENSZ-ben a nemzetközi biztonságról # New York (TASZSZ) Az ENSZ közgyűlésének politikai bizottsága hétfőn megkezdte a nemzetközi biztonság megszilárdítása érdekében hozandó intézkedések kérdésének megvitatását. Ismeretes, hogy a kérdés a zovjetunló javaslatára került a közgyűlés legutóbbi, 24. ülésszakának napirendjére. Azzal kapcsolatban, hogy az ENSZ-kÖzgyűlés politikai bizottsága hozzákezdett a nemzetközi biztonság megszilárdítására hozandó Intézkedések megvitatásához, nyolc szocialista ország — a Belorusz SZSZK, Bulgária Csehszlovákia, Lengyelország, Magyarország. Mongólia, a Szovjetunió és az Uk- ' ^/gön rán SZSZK — küldöttel 12 pontos határozattervezete' terjesztettek a közgyűlés elé a nemzetközi biztonság megszilárdításáról. m vusa mfam Etel, ital, fogyasztási szerkezet Hasznos tárgyalások Koszlgln s/ov.iél minis/.tcri'infik Is (jaltbrOl) fogadta Moszkvában Kart schiüort, az NSZK gazdMátráeyl miniszterét. Koszialti mellett Patollcscv szovjet k iilkereskcdelml miniszter. # Moszkva (MTI) Kari Schiller nyugatnémet gazdaságügyi miniszter többnapos szovjetunióbeli Ax USA kambodzsai felderítő repülései f > Saigon (AP) ság nem volt hajlandó nylz AP egy saigoni kelte- latkoznl a helikopterek küzésű hétfői jelentésében a lönleges megbízatásáról. A dél-vletnaml fővárosban parancsnokságon kívülálló szerzett értesülés alapján azt jól értesült körök viszont írja, hogy az Egyesült Al- úgy tudják, hogy az amerllamok Kambodzsa felett felderítő repülésekre katonai helikoptereket használ, amelyek közül egyesek elektronikus felderítő berendezésekkel vannak felszerelve. kai légierő helikoptereinek különféle feladatai között szerepelnek kis magasságban végrehajtott felderítő repülések (olyan esetben, amikor a magasabban repülő Ez — írja az AP — akkor gépekről a sűrű dzsungelek vélt Ismeretessé, amikor az miatt semmit sem lehet létamerikai parancsnokság be- nl), továbbá az amerikai léJelentette. hogy, a légierő gl- és tüzérségi támadások egy helikoptere technikai hl- hatékonyságának mérése és ba miatt múlt héten lezu- uz amerikai repülőgépekről hant Kambodzsa északkele- ledobott szárazföldi megfttl részében. gyelőkészülékek jeleinek felAz amerikai parancsnok- vétele. Ha a teljes fogyasztást száz- 21,6 és Dánia 22,9 százaléka nak vesszük, s felbontjuk, a sor másik vége. Italért és hogy országonként mire, mi- dohányért 10 százalékon felyen arányban költ a lakos-, lül áldoznak az osztrákok, ság, képet alkothatunk a fo- az angolok, a jugoszlávok, a gyasztásl szerkezetről. Elei- lengyelek cs a magyarok — miszerre legtöbbet Lengyel- e két utóbbi ebben „ver" országban (46,9%). Spanyol- mindenkit, országban (43.9%), Jugoszlé- S kl ad legtöbbet az eleviában (42.4%), Olaszor- ganciára — helyesebben ki szagban (37.3%). Magyaror- költ legtöbbet ruházatra? A (36%), Görögország- Jugoszlávok és a lengyelek ban (35.4%). Ausztriában 17,1, Illetve 10,4 százaléka (28,7%) és Finnországban után Igen sok a 10 százalék ,..„' uxif-noi. A, ttca körüli mutató. A mienk 12,3. (28.5%) költenek. Az USA Lakbérr0( fűtégre ^ Vllá18,6. Kanada 20, Ausztrália gftásra a teljes fogyasztás 20 százaléka kell. Kanadában, 15 százalék feletti összege megy el Belgiumban, Görögországban, Svédországban és az USÁ-ban. Magyarországol a statisztikában szereplő országok között ebben csak Jugoszlávia élőzl meg 5,5 százalékkal. A miénk 7.7 volt 1907-ben (1971-ben az ismert okok miatt Jóval előbbre rukkolunk majd!) Óriási szélsőségek vannak az egészségügyi kiadásolt százalékában, Jóllehet a kimutatásban főként európai országok szerepelnek csupán. Hogy ez az egészséges életmód miatt van így vagy az egészségügyi szolgáltatások színvonala, esetleg az egészséggel szembeni igény miatt — az ebből a szémoszlopból nem dönthető el. Lássuk hát a kiadásokat: az USA-ban 8,2 %, Franciaországban 8, Kanadában 7.9, Magyarországon 5.8 — áni az Egyesült Királyságban 2,3, Lengyelországban 2,5. Ausztriában 3.2, Jugoszláviában 3.4. Görögországban 3,7 százalék. Hozzátartozik még a fogyasztási szerkezethez, hogy a fontosabb élelmiszerekből mennyit fogyaszt egy-egy fő. Húsfélékből 100 kg feletti mennyiség Jut Argentínában, az USA-ban Ausztráliában, és Üj-Zélandbun, 91 kiló Kanadában, 81 kiló Franciaországban, 70 kiló az NSZKban, 67, Svájcban, Magyarországon 54 kg az évi kvóta. Mögöttünk van Finnország, Görögország, Jugoszlávia, Olaszország, Norvégia, Portugália. Spanyolország; s minimumokkal szerepe' India (2 kg). Pakisztán < (4 k«). EAK (13 kg), Japán ós Pakisztán (13-13 kg). Legtöbb tejet a finnek, a svájciak és új-zélandluk esznek, leglátogatása után visszatért Bonnba. Az újságíróknak nyilatkozva Schiller hasznosnak és tanulságosnak nevezte moszkvai látogatását. Elmondta, hogy valószínűleg november első felében a két ország képviselői tárgyalásokat kezdenek egy- új kereskedelmi szerződésről. Hétfőn Moszkvában véget értek Vlagyimir Klrlllin. a Szovjetunió Minisztertanácsa elnökhelyettese, a minisztertanács mellett működő tűdományos és műszaki bizottság elnöke és Hani Leusslnk. az NSZK közoktatás- és tudományos kutatási ügyek minisztere közötti tárgyalások. Ezt követően a szovjet fővárosban sajtóértekezletet tartottak Klrlllin és Leusslnk részvételével, A sajtóértekezleten Klrlllin hangsúlyozta. hogy a szovjetnyugatnémet szerződés jó alapot teremtelj; a kétoldalú tudományos-műszaki és kereskedelmi-gazdasági együttműködés fejlesztéséhez. az több gyümölcsöt, a bolgárok, a svájciak, a görögök és a törökök. Az egy főre jutó napi kalóriamennyiségben így következnek az országok: Új-Zéland 8296, USA 3200, Kanada 3180. Svájc. 3170. Dánia és Anglia 3150. Magyarország 3141... a minimum pedig Indiáé: 1810. EGYENESEN • ".Vr • HOZZÁNK JÖJJÖN... m mmm 1 • • • ÍÍÉIÉÉÉÉIé v* mr;, te*,, • •i M ín! HHTKIir 'fa-sttiBrawv.;'«jpHASZNÁLT SZEMÉLYAUTÓK VÉTELE BIZOMÁNYI ÉRTÉKESÍTÉSE E L A D Á S A • • BA »-*" j&SSK (VÁSÁRHELYI PÁL U. 4.) NYITVA: HÉTKÖZNAP 8-14, SZOMBATON 8-12-ig » • . -•>. ' >: i T v- V.' '. *'• ' '• ' Egyéni gazdálkodók, termelőszövetkezeti tagnk! At állategészségügyi szempontból nélkülözhetetlen HYPO fertótlenitóSa fehérilöszert minden mennyiségben kiszolgálunk ii MkK IIYPO-Ussmében, Szeged, Felső Tisza-part 32 b. Klsklszerelést H rüsZFBT-ek biztosítják 1