Délmagyarország, 1970. szeptember (60. évfolyam, 204-229. szám)

1970-09-29 / 228. szám

KEDD, 1970. SZEPTEMBER 29. SZEGEDI felfOk^dD I lo.oon rfnj i tinca 3aL MIJNKASELEl Birtokon belül — gazdaszemmel u ITÍ Helyszín a Tisza Bútoripari Vállalat szegedi gyára, amiak is a szerelő üzemrésze. Ami legelőször szembetűnik: a zsúfoltság'. Fölfelé terjeszkedik itt minden, mióta a Lenin körút közepén rekedt üzem kinőtte régi ruháját. Ez pedig már jó néhány éve megtörtént, így aztán a látogató asztalhegyeket, fiók- és dobozhalmokat kerülgetve próbálja kémlelni az itteni életet. S eközben tisztelettel adózik azoknak a munkásembereknek, akik a helyszűke okozta nehézségeken napról napra úrrá lesznek, s akikre a raktározási, elhelyezési problémák még egy ideig — az új gyár megszületéséig — „műsoron kívüli" feladatokat is hárítanak. nn Ebben az üzemrészben dolgozik Kübekházi András. Gyalupadján pihen a pisztolvformájú villahyfúró, egymás mellett hever most a többi ügyes, pontos munkára szoktatott szerszám is: a gyaluk, vésők, fűrészek, reszelők és más bútorformáló eszközök. A gyalupaddal szemben egy csaknem kész íróasztal, drapp műanyagfiókjai arra várnak, hogy egy falap illesztésével befejezze őket az asztalos szakértelem. Most azonban kis szünet következik a munkában: beszélgetünk. Beszédtémánk a munka, a gyár, az alkotás. A harmincöt éves, nyílt arcú, derűs tekintetű férfi 1952 óta dolgozik az üzemben, itt tette le a szakmunkásvizsgát, nincs is olyan gondolata, hogy valaha is máshová menjen. — Én jnár úgy megszoktam itt a munkatársakat, a régi gárdával együtt nőttünk fel, ismerjük, szeretjük egymást. A brigádunk — Ady brigád a neve — tavaly elnyerte a szocialista címet, igazán jó kollektíva. — Ilyen egyszerű szavakkal érvel a hűség mellett. daszemmel tekintenek körül, a takarékosságot is. — Annak az a rendje, hogy mindenféle anyagra — legyen az akár fa, akár csavar, akár festék — vigyáz a rendes munkás, — fejtegeti tovább. — Mert bekeverhet a gyantából sokkal többet is a kelleténél, aztán meg ki kell önteni. Hát ez nem megy, kiskomám — mondják az ilyenre minálunk. De erre leginkább az újakat, fiatalokat kell okítani. — Szólna-e az olyannak, aki lazít, ellógja az időt? — Szólni szólnék, de hát nincs szükség rá, csoportbérezésben dolgozunk, s legalábbis nálunk mindenki megérti, hogy egymásra vagyunk utalva. — A saját munkáján kívül érzi-e a gazdafelelősséget az egész gyár dolgaiért, az eredményekért, vagy az esetleges hibákért? Először a tűzrendészeti előadó szólal meg benne, hisz ő az, aki az üzemet keresztül-kasul bejárja, hogy ne röpülhessen fel a vörös kakas. Az egész brigád önkéntes tűzoltó is — büszkélkedik. De, úgymond, ha nem lenne is társadalmi megbízatása, akkor is érdekelné az üzem tervteljesítésétől a minőségig minden részletkérdés. — Van-e beleszólása a munkásnak a közös dolgokba? — kérdezem. — Tudna-e olyan példát mondani, amikor valamilyen ügyben az Ön véleménye szerint döntöttek a vezetők? Ügy vélekedik: megvan az igény is, a lehetőség is a beleszólásra. Nemcsak a termelési tanácskozásokon, máskor is. Például, ha új gyártáshoz kezdenek, naponta lejön az igazgató érdeklődni, mi a tapasztalat, van-e valami probléma? — Ha valami célszerű módosítást javaslunk, ezt inkább így meg így kellene, igencsak megvalósítják. — Tehát becsülete van a beleszólásnak? — Igen. Egyszer termelési tanácskozáson felszólaltam, szóvá tettem, hogy a terv emelkedik, de az eszközeink, szerszámaink elavultak. Két hét sem telt bele, kaptunk kézi villanyfúrókét, sőt azóta légsűrítéssel működőket is. Azok sivalkodnak anynyira — teszi hozzá, körülmutatva a bútorbirodalomban. r«i ~Á tulajdont, a kollektíva tulajdonát rendész is őrzi, de a jó közszellem is vigyáz rá. Fusizás? Régebben inkább volt ilyesféle. — A csoportbéresre rá is szólnánk: kiskomám, ne szedd a pénzt a zsebünkből! Ha meg valakinek épp kell egy darab a hulladékból, az megkaphatja igazgatói engedéllyel, munkaidőn túl, akár meg is csinálhatja a maga kis alkotmányát, ugyancsak engedéllyel. — Még csak egyet: ki a legjobb barátja? — Bármelyiket mondhatnám a brigádtársak közül, hisz együtt nőttünk fel itt az üzemben, s a kapun kívül is jól megértjük egymást. Múltkor is az egyik brigádtag építkezett, elmentünk a betongerendákat rakni — barátságból. — Akkor legyen szíves mondja el a brigádnévsort! — Széchenyi Sándor brigádvezető, Lippai Sándor, Polycsik Mihály, Faragó Gáspár, Bíró László, Kószó Szilveszter, meg jómagam. S. M. Az egyinillioiíiodik tonna „Haldex-szén Az egymilliomodik tonna feketeszén érkezett meg hazánkba Lengyelországból, a Hald ex RT. üzemeiből. A tatabányai szakemberek találmányának alkalmazásával a lengyelországi üzemekben eddig 15,5 millió tonna meddőt dolgoztak fel, s kitűnő minőségű szenet nyertek belőle. Egyik felét a magyar ipar, másik felét a lengyel ipar kapta. Szerény erők Úttörők Vietnamért Országos akcióként 4500 úttörőcsapat körülbelül 150 ezer pajtásának részvételével rendezték meg azt a jubileumi kerékpáros túrát, amelynek eredményeként vasárnap a Margitszigetre, az Üttörőstadionba kétszáz új kerékpár gördült be: a magyar pajtások ajándékaként, a harcban álló vietnami népnek. A szolidaritási megmozdulást az úttörőmozgalom kibontakozásának 25. évfordulójához időzítették: az 1970—1971-es tanévben ünneplik ezt az évfordulót. Társadalmi munkából, zsebpénzből, vasgyűjtésért kapott összegekből fizettek be annyit az ország minden részén élő vörösnyakkendősök a vietnami szolidaritási számlára, hogy a pénzből 200 kerékpárt lehetett vásárolni. A falvakból mindenünnen a járási székhelyekre, onnan a megyék központjába „karikáztak" a pajtások' képviselői a „guruló ajándékokkal" és a kerékpáros konvoj vasárnapra érkezett a fővárosba. X hűség fogalma egészen közel áll ahhoz, hogy valaki gazdának is érezze magát az üzemben. Tulajdonosnak, amint ez ma, a mi gyárainkban természetes lehet. Hisz Kübekházi András is alig pár évvel az államosítás után lett munkássá, a birtokviszony akkori első ízeitől mai zamatáig sok mindent érzékelhetett. A kérdésre: Tulajdonosként lépett-e fel a maga helyén? — igennel válaszol. A gazda felelősségérzete — talán így lehetne összefoglalni az érzelmi-értelmi motívumok összességét. — Ügy van az ember, mint a magáéval, innen élünk, tudjuk, nekünk is kell vigyázni rá elsősorban. Persze ezt legjobban a törzsgárdisták érzik át. Előfordult, hogy valaki idejön, aztán újra meg újra figyelmeztetni kell, hogy nem Csáki szalmája ám az anyag meg a szerszám. Vannak, akiknek a jó szó se használ, de hát azok nem sok sót esznek meg egy helyben, azok afféle vándormadarak. Vajdasági szakszervezeti küldöttség Szegeden Enyedi Zoltán felvétele N A szakszervezeti székházban re ndezett fogadáson a vendégeket Oláh Mihály, az SZMT elnöke köszöntötte agyon szép, nagyon rokonszenves emberi tulajdonság a szerénység. Én legalábbis igen sokra tartom, szemben a hivalkodással, nagyzolással, melldöngetéssel, törtetéssel. Szimpatikusán cseng számomra az a kifejezés is: amennyire szerény erőmből telik. Bizonyára azért, mert az effajta munkáló szerénységnek komoly tartalma van, a benne rejlő ígéret egyben már garancia is arra, hogy ,,a magam részéről mindent megteszek a cél érdekében". Ebben áll a szerénység nagy ereje. De, ha már belekezdtünk a kérdés boncolgatásába, érdemes alaposabban körüljárnunk. Arról az oldaláról is, amit a napokban így fogalmaztak meg előttem egy igen derék emberről: egyetlen „hibája" van csupán — a szerénysége. Fiát hogy is van ez? Legjobb talán a példa felől közelíteni. Történetünk hőse. akit ismerőseim túlzott szerénységéért marasztaltak el, kitűnő képességű, de visszahúzódó ember. Gyorsan haladhatna előre, azonban — mondják róla — hátára vett egy csigaházat, s ahhoz igazítja a tempót. Nála már visszájára fordul a „szerény erőmből telik" magatartás formája. Ö ugyanis inkább visszafogja saját alkotóenergiáit, s így — öntudatlanul — le is fokozza őket, nem hagyja kiforrni kvalitásaikat. A szerény erő, amely alapjában véve nagy energia — emiatt a szerénykedő magatartása miatt marad meg a háttérben, s nem emelkedik arra a szintre, ahol munkatárséi, az eset elbeszélői, szeretnék lótni. Mindez persze alapjában véve magánügy. De az elvárt szint kérdésében már nem egészen az. Egy kitűnő képességű szakember alkotókészségének kamatoztatása — mór az egész közösség érdeke. S ezen keresztül a társadalomé is. Nem közömbös egy-egy üzemnél, vállalatnál, hogy a pozíciókat az arra legalkalmasabb szakemberek töltik-e be. Azok, akikkel beszélgettem, alapjában véve ezt nehezményezik: az. úgymond, „térfeladást". Tudniillik esetünkben is — mint annyi más típusú esetben — megleljük a szerényen munkálkodó ember ellenpólusát, a harsogva csinnadrattázót. az önreklámozót, az üresfejű, ám annál nagyobb ambíciójú követelődzőt. S ez az a pont, ahol a szűkebb és nagyobb közösség számára egyaránt fontossá válik, mennyi telik ki a szerények erejéből. Hogy — miközben szolgálatnak tekintik minden tettüket, s odaadással, kifogástalanul végzik munkájukat. — nem túl szerények-e a helyes önértékeléshez. Továbbá: nem túl szerények-e másokhoz mérni önnön képességeiket, s ha mégis megteszik ezt, tudnak-e reálisak lenni önmagukkal szemben? — Arról a két-három szerény emberről, aki ebben a városban található, nem is érdemes írni — jegyezte meg maliciózusan barátom, a humorista, mikor a témát megpedzettem előtte is. Valóban így lenne? Ilyen kevesen volnának ők, a fenti történet hősének lelki rokonai? Bizonyos, hogy nem. Hiszen barátom gúnyos megjegyzése nem is a szerényekről szól. Ellenkezőleg: mint annyiszor, ebben a mondatóban is éppen a magukat túl nagyra tartókat, a hivalkodást, a kivagyiságot veszi célba. Ez azonban nemcsak a humorista feladata. Sokkal inkább az életé. Kellő megméretés utón pány helyen konstatálhatnák: ez és ez kiválóan adminisztrálja ugyan magát, de azon túl úgyszólván semmit sem tesz. — Az erkölcsi elismerés jól bevált formája az öndicséret — mondja „hivatalból-rosszmájú" barátom. Nos, ahol ez beválik, ott változtatni kell rajta, s az erkölcsi támogatást azoknak a szerényeknek adni. akik ugyan csigaházból tekintgetnek néha, de naponta sok dologban megmutatják. messzire juthatnának buzdítással, segítéssel, kellő önbizalommal. De hót vannak-e szurkolói a szerénységnek? Ez a tábor bizony nem valami népes, még kevésbé hangos, akadnak, akiknek kifejezetten imponál a ráhajtós, karrierista típus. Nos, nemcsak a futballban, az életben is jólesik egy kis buzdítás mindenkinek. Nemcsak pldákban, ellenpéldákban is gazdag a mi valóságunk. Hallottam olyanról is. aki — szerény, csöndes, tisztességes középvezető — elfogadta a hangos kihívást, amit a melldöngető kivagyiság, az üresfejű önreklámozás jelentett közösségében. Tanulással, akarattal, produkcióval — győzött. De nagyon nehezen, hisz — kitalálhatják — a főnöknél éppen ellenlábasa volt bevágódva.' „Áztatta", mint egy kötelet, de hiába — így az egyik munkatárs — mert mi sem rejtettük véka alá a jó véleményünket. át igen. a törtetők aligha válogatnak az eszközökben, ellensúlyozni kell csinnadrattájukat. Jó, ha ezt felismeri a közösség. Mert igaz. dobbal nem lehet verebet fogni, de nagy baj, ha az alkalmatlanság csak hosszú-hosszú próbaidő után derül ki. Ezért van szükség minél több szurkolóra a tehetséges szerényeknek, műhelyekben, intézményekben egyarant. A felsőbb vezetők közül pedig olyan mecénásokra, akik szerény személyükben is meglátják a bizalomra, kiemelésre érdemes embert. Simaí Mihály H Néhány szóban felidézi, hogyan is vélekednek _a munkához való viszonyról. Ezt már régen tisztázták egymás közt, valahogy ilyenformán: Na komám, ha te ilyet kapnál az üzletben, mit szólnál hozzá? Ez a beszélgetés kifejezi azt, is, mennyire fontosnak tartják a minőseget. De mert gazHétfőn Szegedre érkezett Jugoszláviából a Vajdasági Tartományi Szakszervezeti Tanács küldöttsége, amelynek tagjai Predrag Vladisavljevic, a tartományi tanács elnöke, Csípő Mihály, a tartományi tanács titkára és Milenkov Iván, a zrenjanini községi szakszervezeti tanács elnöke. A jugoszláv szakszervezeti küldöttséget a délelőtti órákban fogadta Török László, a Csongrád megyei tanács vb-elnöke. A vendégek részére rendezett fogadáson dr. Paczuk István vb elnökhelyettes tartott tájékoztatót, a Csongrád megye mezőgazdaságának időszerű kérdéseiről. A vendégek a délutáni órákban az MSZMP Csongrád megyei bizottságán tettek látogatást, ahol dr. Komócsin Mihály, a megyei pártbizottság titkára fogadta őket és adott tájékoztatót a gazdaságpolitikai kérdésekről. A késő délutáni órákban a Szakszervezetek Csongrád megyei Tanácsának elnöksége fogadta a jugoszláv szakszervezeti tisztségviselőket, és Juhász József, az SZMT vezető titkára tájékoztatta őket a szakszervezeti mozgalom előtt álló feladatokról. A jugoszláv szakszervezeti vezetők, a Csongrád megyei mezőgazdaság és a falu társadalmi szocialista fejlődését, a mezőgazdasági dolgozók életkörülményeinek alakulását tanulmányozzák. Egy hétig tartózkodnak hazánkban, s közben ellátogatnak Bács és Békés megyékbe is. Napirenden az űj kollektív szerződések előkészítése A Szakszervezetek Országos Tanácsának elnöksége hétfőn a SZOT székházában ülést tartott. Többek között megvitatta az új kollektív szerződésről készített rendelet" és irányelvtervezetet. Az 1969—70. évekre szóló kollektív szerződések hatálya ugyanis ez év végén lejár. Ezért a jelenlegieknél hosszabb távra szóló kollektív szerződést kell kötni legkésőbb 1971. június l-ig. A rövidesen megjelenő új munkaügyi miniszteri rendelet előírja majd az új kollektív szerződések elkészítésének határidejét és meghatározza a szerződések felülvizsgálásának módját. Űj vonása a rendeletnek, hogy mind a vállalat igazgatója, mind a szakszervezeti bizottság — ha szükségesnek tartja — legkésőbb november l-ig a naptári év végére írásban felmondhatja a kollektív szerződést. Fontos előírás az is, hogy a vállalat igazgatója minden éar elején köteles irasban részletesen beszámolni a kollektív szerződés előző évi végrehajtásáról. A beszámolót a szakszervezetnek erre vonatkozó határozatával együtt pedig a dolgozók elé kell terjeszteni megvitatásra, mégpedig március 31-ig, hogy az észrevételeket és javaslatokat felhasználhassák a kollektív szerződés átdolgozásánál. Az ülésen megvitatták a törzsgárda tagjainak fokozottabb megbecsülésére kidolgozott SZOT-elnöki irányelvtervezetet.