Délmagyarország, 1970. augusztus (60. évfolyam, 179-203. szám)
1970-08-12 / 188. szám
) SZERDA. 1970. AUGUSZTUS 12. Kinőtték a vízi tel epet A szegedi kajak-kenu sportról így láttuk a nézőtérről: Érdekes jelentés került az gendő a sportág területi lejMTS Szeged városi Tanácsé- iöcléséhez, a versenyzési álhoz. Készítője Welti Lajos, lábnak biztosítására. Nem a városi kajak—kenu szak- ad lehetősedet a hajópark és szövetség elnöke. A szegedi a szükséges technikai eszkiiÁ rádióriporter kajak—kenu sportág helyzetét elemezte. Érdemes néhány részletet kiragadni a beszámolóból. Eredmények zök pótlására Nem tartalmazza a felszerelések bővítését javítását és korszer íj. sí lését Pedig a versenyek technikai színvonalának Szeged kajak—kenu sport, emelése és'a pályaberendeja hosszú évek fejlődése során felküzdötte magát a vidéki élmezőnybe. A sportág a múlt évben mór nemcsak zés fejlesztése sürgősen magoldandó feladat. A hajópark ^fftSZ ssm néhány már nem birja tovább az ide) évnél. Ha fokozatosan nem gondoskodunk a pótlásukról, néhány év múlva nem tudunk anynyt pénzt biztosítani, amenynyi kell Az egyesületek közül egyedül csak a Szegedi Kendernek Van hajóépítő szakembere. Sajárt műhelyük ugyan nincs, de a felújítást azért el tudják végezni. Jövőre a műanyagba jók építését és a lapátok készítését is megkezdik. Oktatók, utánpótlás A jelenlegi oktatógárda csak adni. hanem az 1960. evi Moszkvai EB-n 2 versenyző 4. illetve 6. Eö helyezést ért el A fejlődés nagy munkát igényelt, de a kollektív erű meghozta az eredményt. Szakosztályok, versenyzők A Szegedi Kendernél, a SZEOL-nál és a Szegedi Sportiskolában működik kajak—kenu szakosztály. A létszám összesen: 334. Ebből felnőtt I. osztályú versenyző 6.. második osztályú 9. és harmadosztályú fl Egy fő felnőtt ,.A" válogatott, 1 felnőtt utánpótlás. 1 pedig ifjúsági válogatott kerettag. Létesítmények A szakszövetségnek létesítménye nincs. A versenyek gas versenyekre is megbízást kapnak. Évente 10 új versenybírót képeznekMódszeres az utánpótlás nevelése. A Szegedi Kender céltudatos propagandát fejt ki az általános, közép és az iparitanuló iskolákban továbbá u Kender ás a Szövőipari Vállalat dolgozóinak gyermekei között, A SZEOL a Madách utcai iskolával kötött szocialista szerződést. «s az egyetemhez tartozó Ságvári Endre közép- és általános gyakorló Iskolából biztosítja az utánpótlást. Ugyancsak az utánpótlás nevelését szolgálja a Sportiskola kajak-kenu szakosztálya. Feladatok Szükséges: a vízitelep tulajdonjogának sürgős rendezése, a telep fejlesztése; a vízpartig egy lejáró építése; a terület fásítása; kispályák kialakítása és egy tanmedence építése. Az oktatók számának növelése Több helyi minősítő verseny rendezése; összevont edzőtáborok üzemeltetése: a hajóállomány növelése. Jobb szervezés a vízitúra szakosztályok Gyenge Vasas, még gyengébb SZEOL Liebman Béla felvétele Vass István Zoltán, a Magyar Rádió munkatársa, szegedi lakos, ö tudósítja » SZEOL labdarúgó-csapatárendezéséhez — a jólképzett- senvzők felkészítését. Szük versenybírói együttes mel- séges az edzői létszám eme lett — a legszükségesebb lése. a szaktudás technikai berendezések csalt erdekében a továbbképző* a minimális szintet elégítik A működő versenybírók száki. A szegedi vízitelep mint ma 38. Jól képzettek, orszéhajótároló már szűk. Azölátmenetileg biztosítja az munkájában. A vízimatorok utánpótlás nevelését, a ver járművek beszerzéséhez megfelelő szintű anyagi támogatás. S mindezeken kívül: a növelése sportág erkölcsi támogatása. s eredményeinek megbecsülése. B. J. Látva a vasárnapi Vasas játékát, amely semmivel sem volt jobb bármelyik középcsapaténál. joggal várhatta a szegedi szurkolótábor a győzelmet, Amjál is inkább, mert a félfordulós bajnokságban csapatunk alaposan lemaradt a többitől. Sajnos, győzelem nem született, sőt még a döntetlent se tudtuk elérni. Elvesztettük a% mérkőzést a csapat igen gyenge, elgondolás nélküli játéka miatt. A vereség oka volt az ís, iiogy a játéktéren hiányzott az eddig örömmel tapasztalt, szív-lélekkel való küzdés. A csapat tagjainak játékát értékelve elmondhatjuk: Bólya nem okolható a gólokért. Azok inkább rutintalanságával magyarázhatók, Várhelyi III. nem volt a megszokott, magabiztos hátvéd. Molnár és Magyar ellen komolyabb kifogás nem mondható. Kővárt a jó helyezkedésével és nyugodtsáaával tűnt let. Ezen a mérkőzésen Bánfalvi sem nyújtotta a szokott formát, de helyettese, Pikó még íöy se tudta pótolni. (Pikó túl sokat passzolt az ellenfélhez.) Pataki sokat dolgozott, de ő is elmaradt megszokott játékától. A csatársorból elsősorban Vörös és részben Jósát lehet dicsérni — a többiek játéka mélyen tudásuk alatt maradt. Túlságosan tiszteltek Mészölyökéi. Varga hiányai megérezte a csutarsor. Amióta nem játszik, a csatersor játéka szetesik, nincs aki öszszefogja őket. Az ö nyugodlságára, technikai képzettségére nagy szükség van. A vaaarnapi mérkőzést a csatársor veszítette el. Nem volt átütő erő bennük- egye ni próbálkozásaik pedig a Vasas védelmével szemben nem hozhattak eredményt, Kétségtelen tehát, hogy a 2 —3 csatáros rend/zer megbukott a SZEOL-nál. De akkor miért erőltetjük? Nem volna célszerűbb a nagyobb bajok bekövetkezése előtt egy 4—5 csatáros formáció kipróbálása? (Legalább is itthon.) Taktikai hiba volt Patakival li-est rúgatni, ugyanügy, mint az Újpest ellen Vassal, Vörös eddig jól rúgta a tizenegyeseket. A szurkolók kérése: ne ragaszkodjunk a be nem vált megoldásokhoz. Próbáljunk meg egy támadóbb futballt játszani — amíg nem késő. A benimaradást csak a rúgott gólok és győzelmek biztosítják. A szurkolók kis igényűek: szeretnék, ha bentmaradna az NB I-ben a csapat. Tóth II. László töző, fürdő, szociális létesítmény stb. elhanyagolt. Az egészségügyi kívánalmaknak nak hazat mérkőzéseit. "JTO Ezen felül: Amint mondta, az új haj- i^1n1yíellefU' nokságban szeretne minél Költségvetés Félezer versenyző küzdelme Szombaton és vasárnap Mihály olimpiai és Európarendezik meg vareeunkban bajnak. Mészáros György - . . . , ,. a Szabadtéri Kupa kajak- többszörös világ, és Éurótiibb szegedi győzelemről be- 197''- evJ Kolteegve_.es kenu vei-senyéit. A versenyt pa-bajnok. A válogatott keszámoini. Kénünk a SZEOL csak a Szegeden megrende- rendezö városi kajak-kenu ret tágjai közül Csizmadia —Vasas mérkőzésen készült zésre kerülő versenyek sze- szövetség nagyszerű mozgó- István, Madarasl Gyula, a rádióripirterröl. Sajnos, mélyi és dologi kiadásait fe- sító munkát végzett, mert Sándor László es MiskolcSZEOL-v ereségről adhatott dezi. A 4 külön,ele jellegű féJ vernéi több versenyző ról a volt válogatott keretIifV látta a Népsport munkatársa: Miért nem sikerült a SZEOL-nak? hírt az országnak. minősítő verseny nem eleNyolc óra a víz alatt? Ki a legény a víz alatt? cig sem unatkoztak. Jó hávesz részt a küzdelemben, tag Hovanyecz András. JnTizenkét egyesület küldte el dúlnak . a. szegedi válogatott nevezését, közöttük a l#g- kerettagok is: Flórián. Imre, jobb fővárosi együttesek, Kovács László, Karácsonyi valamint Miskolc, Szolnok, Katalin és Pusztai István, Szentes, Békésszentandrás valamint a volt- válogatott .. „ , ._ fiataljai. Természetesen, ott kerettag, Balázs András. — erre kerestek választ a zigazda gyanánt fogadták a lesznek a vízen hajóikkal a A verseny szombaton délMagvar Honvédelmi Sző- medence mélyére lelátogató szegedi szakosztályok tagjai után fél 4 órakor kezdődik \ etség szolnoki víziklubiá- könnyűbúvár társaikat es Az egyesületek verseny- és vasárnap reggel 8 órakor nak tagjai. A 27 éves Henter levelezés útján érintkeztek a zgj között ismert bajnokok folytatódik. Helye a M«Lajos és a 2ö éves Kardos felszínnel. A levelet kemény, js jönnek Szegedre. Részt ros-torok én a vízi telep Miklós azzal az elhatározás- vízhatlan lapra vízálló kresal szállt le könnyűbúvár tával írták. Áttanulmányozi'elszerelesben a Damjanich ták a napi sajtó híradásait uszoda úszómedencéjébe, is. A víziklub vezetői díszhogy megszakitas nélkül 6 távirattal lepték meg a ket órát töltenek el a víz alatt, sportembert, amelyet ugyanA rutinos könnyűbúvárok az csak a víz alatt kaptak kézéletükben először vállalt kü- bez. A különleges vállalkolönleges feladatot nemcsak zás hősei teljesítményükkel teljesítették, hanem tül is új magyar alapcsúcsot álhszál'nyaltúk A tervezett 6 toltak fel, A közeljövőben óra helvett 8 órát tartózkod- ujabb nagy vállalkozásra tak megszakítás nélkül a készülnek: 15 órát terveznek mély vízben, miközben ogj- eltölteni a víz alatt. A vftleénpalaekjaikat azüksog sze- lalkozást szigorú orvosi felrint cserélték. ügyelet mellett hajtják veg... re. Mindenekelőtt arra keresMit lehet tenni nyolc óra- v(M(Uls.t hogy a víis aiatIg a víz alatt? — sokakban u huzamoSj,bb tartózkodásvetődött fel ez a kérdés. A nak milyen" élettani hatása bátqr sportemberek egy per- van az embert szervezetre. •vesz a küzdelemben Hesz közötti Tisza-szakasz lesz. Elnyerték a Nyári Kupát ^SAKK Az amszterdami nemzetközi verseny Szpasszkij vilag'oajnuk éá Poiugajevazltij nagymester köröz győzelmével vesződött, Geller szovjet nagymester negyedik lett * Így az „orosz tTulka" köze Uhltnann az NDK bajnuka tudott beekelodru harmadik helyazesével. Csom mester ezúttal nem tudta sikeresen kepvlBeliu a magyar színeket. Igaz, hogy ellenfelei között tíz nagymester szerepelt. 12—13. helyezése gyenge teljesítmény. Buenos Airesben Szabd gyengén kezdett, nem sok esélye van a magas helyezéshez. A verseny közepén Fischer vezetett, most ls kivalrt formában létszik, mint tavasszal Belgrádban es Zágrábban. A versenyen nagy lesz a harc a jo helyezésekért Szmlszloy, Reshewsky. Gheorgiu, Panno, Najdorr, Bisguler és Tukmanov között. * Fischer nagymester önkéntes száműzetéséből visszatérve az idén már a harmadik versenyen vesz részt. Az alábbi Játszmájában szép győzelmet ért et a többszörös jugoszláv bajnok ellett: Világos: FISCTIER Sötét: GLIQOIHC8 1, «4, ei, 2, Hf3, Hr6, 3. FbS, ZS, t. Fai, Hftí. 5, II—0, Pe7, 6. Bel, bi, 7. Fb3, <16, 8, c3, 0—II, 9. h3, h8, 10. <14, Be8, 11. Hbril, Ff8. 12. Hfl, Fb«, IS. Hg3. H»5, 14. Fc2, Hc4, 15. b3, Hb6. 16. a4, r5, 17. dS, cl, II, b4, Fel, HFt-3, Fdl, 20, ai, Hr8, 21. Vd2, HhT, 22. Kit'!, re?, 23. HtS, Fg5, 24. H\gS, ».•• :. 15. •:!'. gl, 31. H«:i, f6, 27. Uh I, Bfí, 28. Kg2, B|7, 38. f], BfS, 30, hál, gxli, 31. Bx!t4, BIlT, 12. Balti, Bvht, 32. Bxlli, gát, 14. HUSI, Kg7, 33, Bxrsu, sötét feludta (a bástya ütésére, sötét vezért veszít). Ismerve a Vasas közepes szereplését, senki nem számított a fővárosi csapat biztos győzelmére. Ezért érdemes elolvasni a Népsport munkatársának gondolatait ls, melyek a Népsport keddi, augusztus 11-i számában jelentek meg, a fenti címmel. Az írásnak elemző részét az alábbiakban szószeript közöljük. Nézzük, miért szenvedett vereséget a SZEOL, annak ellenére, hogy egyenrangú ellenfele volt a Vasasnak. A SZEOL legjobb csapatrésze a középpálya hármasa: Pataky, Bánfalvi, Dávid. Mindhárman Jól képzett, tehetséges labdarúgók. Am hiányzik belőlük az összeszokottság. Amíg Bánfalvi meg nem sérült, a hibák addig ts kiütköztek. Mik voltak ezek? Időnként szertelenül, elképzelés nélkül játszottak. Vaktában elrúgott labdák, felesleges cselezgetések jelezték ezt, Nem volt megtelelő az összhang a középpályások és a csatárok között. És itt jelentkezik a szegediek másik problémája- Jelenleg egyetlen vuriaciót „ismer'1 a csatársur a góllövésre. A szélsők elfutnak, s beívelik a labdát a nyurga Vgssnak, aki fejjel igyekszik bevenni az ellenfél hálóját. Csakhogy ez a vasárnapi mérkőzésen egyáltalán nem sikerült, Egyrészt a beadások is meglehetősen gyengék voltak, másrészt Vass mélyen formája alatt játszott, s szinte egyetlen labdát sem sikerült megjátszania. A Vasas csapatában viszont öröm volt nézni Farkas és Puska* dr. akarásét. Müller okos játékát. Lelkesen, minden csillogás nélkül játszottak, s bár akadozott még a csapatjáték, de az akaVás mindenképpen dicsérendő. Ezért nem született meglepetés Szegeden. Pályák, vállalatok kezelésében Világos: Ke5, Vh3. Ff8 (3). Stílét: Kg5, gyalog: h6, (2). Világos indul s a második lépésben mattot ad! (B. Grqber feladványa.) A múlt heti feladvány magoldása: 1. Bf3! át A megyei sakkszövetség augusztus 20-án délelőtt 9 mai kezdettel egvénl villámbajnoki versenyt rendez az SZVSE klubjában. Az MLSZ fegyelmi bizottsága kedden tárgyalta a labdarúgó bajnokság első fordulójában kiállított Kulcsár (Szombathely) es Fajt (Dunaújváros) ügyét. Kulcsár két bajnoki mérkőzésen nem szerepelhet. Fajt ügyében még nincs (téle;. augusztus lB-án űiat'b tárgyalás lesz. amelyre Fajt mellett beidézték Nagy ll.-őt, a Videoton játékosát is. Tegnap délelőtt a Népstadionban megtartotta őszi első edzését az NSZK ellen készüld labdarúgó válogatott keret- A keret tagjai szerdán 16 órakor találkoznak újból az MLSZ-ben. a szakvezetők ekkor tartják meg a taktikai értekezletet a Carl Eelsa Jéna ellem edzőmórkőzósre. A mérkőzésre szerdán 10 órai kezdettel kerül sor az Elek'rumra pályán — villanyfénynél, A magyar csapatban 15 játékos jut szóhoz. a 00 oerc folyamán. A kezdő tizenegy; Bicske — Noskó. Ruzsinszky, Konrád, Megyést — Dunai II., Karsai — Kocsis. Fazekas. Bene, Kozma, Készeniétben áll; Fejes. Répás. Sárközi és Szuromi. Lapunkban már beszámoltunk arról, rendeletileg is lehetőség nyílott arra, hogy a megfelelőbb karbantartás és a jobb kihasználás érdekében sportlétesítmények vállalati kezelésbe kerüljenek. Az MTS Szeged városi Tanácsa a központi rendeletnek megfelelően helyileg is megszervezte és megtervezte az átadást, Városunk sportlétesítményeinek nagy része ugyanis egyesületi kezelésben van, az egyesületek pedig szűkös anyagi körülményeik miatt általában nem tudják a pályákat a kívánt szinten üzemeltetni, karbantartani. Az eddig végzett munka eredményekónt u Rókusi Tornacsarnok a Városi tanács művelődésügyi osztályának kezelésébe került, ,S 1970. január 1-vel át is adták a Rókusi Általános Iskolának. Az SZVSE-stadiont 1970, március 1-vel a Szegedi MÁV Igazgatóság vette át. (Az SZVSE ezzel mentesült a pályafenntartás költségeitől és több pénzt tud fordítani a szakosztályok működtetésére.) A Dózsa-sporttelep átadására is megtörténtek a lépések. Előreláthatólag meg ez évben a BM-szervek kezelésébe kerül. A Kinizsisportteleppel kapcsolatus>an már voltak tárgyalások. A vállalat pillanatnyilag nincs abban a helyzetben, hogy at tudja venni. Elvi döntea még ebben az évben várható. Az MTS Szeged városi Tanácsa kezdeményezte még az Építők sporttelepének, a Ságvári-tentszpályának, a SZEOL SC stadionjának es a szövőIpari sporttelepnek vállalati kezelesbe való vételét. Ugyancsak javasolta az Ifjúsági Vizltelepet — jelenleg a fürdővállalat a gazdája — a Szövőipari Vállalat kezelésélve átadni A felsorolt pályák sorsa előreláthatóan a jövő év közepéig rendeződik. Meggyőződésünk, hogy a létesítmények vállalati kezelésbe vétele jobban biztosítani tudja a létesítmények karbantartását éa fejlesztését. Ugyanakkor az egyesületek is jobban járnak, mert a megmaradó pénzt a szakosztályok fejlesztésére, a minőségi munka emelésére tudják fordítani.