Délmagyarország, 1970. augusztus (60. évfolyam, 179-203. szám)

1970-08-12 / 188. szám

8 SZERDA, 1910. AUGUSZTUS 12, HEBQ csie n MA KEZDŐDIK A GAZKONFERENCIA Ma. 6zerdan délelőtt 10 órakor kezdődik SzeReden. a megyei tanácsháza előadó­termében a földgázfelhasz­nálás aktuális kérdéseit meg­vitató országos gázkonferen­cia. A háromnapos tanácsko­zásra több mint 500 szakem­bert várnak, akik dr. Lőrinc Imre nehézipari miniszter­helyettes előadását hallhat­ják először a földgáz szere­péről. SZOCIÁLIST ABRIGAD­VEZETÖK TANÁCSKOZÁSA Tegnap délután a szegedi textilművekben tanácskozást tartottak a brigádvezetök. Ez alkalommal sokan mondták el véleményüket, javaslatai­kat a kongresszusi munka­vereennvel kapcsolatban, amelynek előkészítésében és megvalósításában egyaránt fontos szerepet töltenek be a szocialista kollektívák. RITKA JUBILEUM Ritka jubileumi ünnepség­re került sor a MÁV deb­receni épité6i főnökségének gépállomásán: Dombi Sán­dor villanyszerelő csoportve­zetőt búcsúztatták beosztot­tai, munkatársai. Dombi Sán­dor negyven esztendővel ez­előtt kapott villanyszerelői segedlevelet. s azóta meg­szakítás nélkül a MÁV-nél dolgozott. IDEIGLENES FŰTŐOLAJKUTAK Az. ÁFOR a lakosság jobb fűtőolaj-ellátása érdekében Szegeden tíz ideiglenes tank­állomás felállítását tervezi. A III. kerületben négy tartálvt helyeznenek el az. Úttörő, a Mátyás és a Vadkert téren, valamint Ságváritelepen. A kerületi tanács minden le­hetséges segítséget megad az AFOR-nak a tervek megva­lósításához. rwno ESZTENDŐS KARPERECEK Ritkaságnak számító ősi kincsekkel gyarapodott a miskolci Hermán Ottó mú­zeum gyűjteménye. Dobosi Barna alsódobsai lakos egy vízmosásban sárgásán csillo­gó fém karperecet talált. A leletet azonnal jelentette a miskolci múzeumnak, amely­nek régészei a helyszínen ásatásokat folytattak. A fel­tárás során három ősi arany karperec, bronz lándzsahe­gvek. balták, sarlók és ön­tórögök kerültek a felszínre. Ezeknek korát háromezer­kétszáz esztendőre becsülik. ELKÉSZÜLTEK A CSATORNÁK A Rákóczi utca régóta hú­zódó útépítése végre eljutott odáig, hogv a csatornák mű­szaki átadása a műit héten megtörtént. Még mintegy kéthetes munka van hátra. Az. építés azonban — úgy látszik — tovább húzódik njajd. mivel a munka be­fejezéséhez. szükséges cement nem áll az építők rendelke­zésére. KIÁLLÍTÁS A KONZERVGYÁRBAN ftemmert. János festőmű­vész alkotásaiból nyílik ki­állítás ma. szerdán délután fél 3 órakor a konzervgyár klubtermében. A házitárlatot Petri Ferenc költő-újságíró nyitja meg. Törvény- és szokásokat tisztelő, nem túl gazdag, de nem is sze­gény családból szármázott. Élete megrázkódtatások néikül kezdődött, majd folytatódott, szülei jó korán hozzászoktatták az arany középút­hoz. Kötelességszerű lelkesedéssel fogadta a számára választott jó kö­zéppályát, a szülői tanácsokat, az arany középút életfilozófiáját. A teremtés azonban nála sem végzett (és a szülői nevelés) tökéletes mun­kát. Miután magára maradt, vasár­napokon vendéglőben ebédelt, s a menu után két nagvfröccsöt is meg­ivott. Lassan és nyomtalanul múlt rajta az idő, már maga sem tudja megmondani, mikor kezdett el mo­toszkálni fejében a hívatlan kér­dés: miért élsz te tulajdonképpen? Ilyenkor se barna, se kék szeme a tavolba révedt. Lelkét jólesően szorongatta az ónsajnálat. Egyszer a két pohár után harmadikat is kért, s míg a pincér eléje tette az italt, leltárba vette éleiét. ..Havi 2700. öröklött kisipari ebédlő és lakás, hetente egyszer a hízásnak indult pénztárosnő, néhány aranyfog sze­gény mamától és papától, na meg 10 ezer forint autónyereményben." Hiába erőltette agyát, ennél töb­bet nem tudott felidézni. Nincs egv valamirevaló emléke, s ami szomo­rúbb, az elkövetkezendők sem ígér­nek semmi izgalmat. Világpolitika, futball-világbajnokság, hobbi? — ^^ o © I Szerencsére vasárnap csak egy­szer van a héten, a bor fakasztotta gondolatait hétfőre kialudta. Szer­dáig lefoglalták a vegyeskereskedés teendői, apró hétköznapi ütközete­ket vívott friss parizerért, tejfölért, olcsó paradicsomért. Az ilyesmi min­dig kell a boltban. Szerdától szom­batig az aranvbölcsességek követése adott feladatot. Ö csak így emleget­te. a példás gyerekszobából ráma­radt tanácsokat. „Nősülni ráérsz, az asszonyok vagyonodat akarják." (Vagyon: a 10 ezer, a lakás, az aranyfog stb.) „Hétköznap takaré­koskodj. ez használ az egészségnek, meg a takarékbetétkönyvnek." (Be­tartotta, s így az evés örömeit sem ismerte meg.) „Kerüld a baratokát, mert azok rossz útra visznek." (Si­kerrel elkerülte őket, tényleg nem történt vele semmi.) Tulajdonképpen csak biológiai funkcióinak apró rendellenessegei jelentettek eseményt sorsában. Egy­re gyakrabban sóhajtozott, s bizony — ahogy mondták róla — kerülget­te a gázcsapot. Mindezt a változás óta g-.ndoltam végig róla. Mert rajta szembetűnő változás következett be, rugalma­sabb lett a járása, régi szürkés ki­fordított öltönye helyett ujat vásá­rolt, s arca életkedvről tanúskodott. Vasárnap az étteremben egy növel ebédelt. Tehát ez az — gondoltam — no a titok nyitja. Nem tudtam kiállni, félrevontam: — Nézd — kezdtem szabódva —. tudod, isko­latársak voltunk. Örülök sorsod jobbrafordulásán. Látom, boldog vagy. Megnősültél? — Igén. kérlek, megnősültem. És nem vagyok boldog. Csönd támadt közöttünk, beval­lom. tanácstalanul kezdtem bámul­ni az étterem falait. Nem ertem — dünnyögtem magamban —, hiszen annyira jobban nézel ki. — Neked teljesen igazad van — válaszolta. — Valóban új embernek erzem magam. Végre van igazi cé­lom, van miért elnem. — A házasság hozott rendbe, a feleséged, ugye? — Igen, kérlek, a házasság, a fe­leségem. Most már végleg nem értettem: a házasság hozta rendbe, s ugyan­ekkor nem boldog — „de végre van eletcélia". 3átortalanul tettem fel az utolsó kérdést. „Mondd, hogy le­het az..." — Jó, kérlek, ne folytasd. Azt hittem, magadtól is kitalálod. Tu­dod, az ember folyton tapasztal; szeretnék elválni... És fölcsillant a szeme. Már van életcélja. Matkó István SZÚR - 1970 A szegediek „zarándokhelye'' A RENDŐRSÉG FELHÍVÁSA Ismeretlen tettes augusztus B-rol 7-re virradó éijel meg­ölte Potári István 54 éves ze­nészt. a XVII.. Rákoscsaba. Nemesbükk utca 76. sz. alatti lakost. Potári István utoljára együtt látták egv 17—20 év körüli, kb. 170—175 cm ma­gas. sovány testalkatú, vé­kony arcú. alacsony homlo­kú. oldalt fésült barna hajú fiatalemberrel, aki kopott inget, elhanyagolt sötét szí­nű nadragot. kitaposott, ugyancsak sötét színű cipőt viselt- bal alkarja könvékig kötszerrel volt bepólyázva. A rendőrség kéri mindazo­kat. akik a bűncselekmény­nyel. illetve az ismeretlen személlyel kapcsolatban bár­miiven adattal, felvilágosítás­sal rendelkeznek, tájékoztas­sák a budapesti rendőrkapi­tányságot személyesen, vagv a 123-456, illetve a 07-es te­lefonon. vagy forduljanak a legközelebbi rendőrhöz. HAJÓK KARAMBOLJA összeütközött két holland hajó a portugáliai Sao Vin­cente foktól mintegy 15 ten­geri mérföldre. A szeren­csétlenségnek nincs halálos áldozata. LOPOTT. MAJD VEREKEDETT Hivatalos személv elleni erőszak miatt a rendőrség eljárást indított Börcsök Pé­ter 31 éves. Rúzsa, Tanya 707. szám alatti lakos ellen. Mint a vizsgálat megállapí­totta. Börcsök bantalmazta a mezőőrt, aki följelentette őt baracklopás miatt. 1 CHEMIA '70 MOSZKVÁBAN A szeptemberben tartandó moszkvai Chemia '70 nem­zetközi kiállítás magvar pa­vilonjában feltehetőleg „ve­zető szerep" vár gumiipa­runk termékeire. Nyilván nemcsak a szovjet és a töb­bi külföldi szakemberek, ha­nem a kiállítás laikus láto­gatói is nagy érdeklődéssel fogiák szemlélni a kemping­cikkeket. köztük elsősorban a gumimatracokat. GYILKOSSÁGI KÍSÉRLET SZENTESEN Vasárnap Szentesen Maver József 29 éves. szentesi la­kos felkereste különváltan élő volt feleségét és az élet­közösség helyreállítására kér­te. Az asszony ezt. megta­gadta. mire Maver egy kony­hakéssel rávetette magát és többször hátba szúrta. Ma­yer ezután kissé távolabb tette színhelyétől végezni akart magával, ereit felvág­ta és több sérülést ejtett tes­tén is; a mentők életveszé­lyes állapotban szállították kórházba. A fiatalasszony szerencsésen túlélte a táma­dást. Az ügyben a rendőrség megkezdte a vizsgálatot. Virágkarnevál — 3 millió szál virággal Garázdálkodók Markovits István 32 éves, Lengyel utca 13 szám alatti lakos lekapcsolta haragosa villanyóráját. — mikor ezt számonkérték tőle. vereked­ni kezdett. A rendőrség sú­lyos testi sértés miatt eljá­rást indított ellene. Kiss József 22 éves. Sán­dorfalva. Iskola utcai lakos a 6andorfalvj Csikós csár­dában tartott búcsúestet. A 60k szesztől lerészegedett, akadékoskodott a vendégek­kel. székeket vágott a föld­höz — a rendőrség eljárást indított ellene. A hagyományos, sorrend­ben ötödik országos virág­karnevált augusztus 20-án rendezik Debrecenben — je­lentette be keddi sajtótájé­koztatóján a Magyar Sajtó Házában dr. Tardi Tibor, a szervező bizottság vezetője. A látványos virágparádén több mint 30 hazai vállalat, iskola, intézmény vesz részt. A magyar kertészek reme­kein kívül bolgár, csehszlo­vák, jugoszláv, osztrák és NSZK-beli virágkocsik is felvonulnak. Az ország kü­lönböző részein és Debre­cenben 10 helyen már kivá­lasztották a kompozíciók összeállításához szükséges virágokat, összesen mintegy 3 millió szálat A karnevál csak egv része lesz az egész napos rendez­vénysorozatnak. Ennek k»­retében tartják meg a kelet­magyarországi néptáncfesz­tivált: a debreceni képző­művészek „Virág a képző­művészetben" címmel ren­deznek kiállítást, s az euró­pai ifjú virágkötők szövet­sége nyolc ország legügye­sebb fiatal versenyzőivel nemzetközi virágkötészeti bemutatót rendez. Ezenkívül másfél holdnyi területen szabadföldi virágkiállítás, virágszőnyeg bemutató, vi­rágkedvelök vetélkedője, karnevál szépe választás is lesz. Az eseményt este tűzi­játékos, reflektoros virágko­csi korzó, s a nagyerdei für­dőbál zárja be. A rendezők a virágkarneválra több mint 80 000 vendéget várnak. PÁRIZSI BUSZOK Párizs az év végén szegé­nyebb lesz egv színfolttal. Decemberben kivonják a for­galomból a jellegzetes for­májú régi buszokat, ame­lyeken nyitott a hátsó peron és így menet közben tetszés szerint lehet fel-, s leszállni, a dohányosok pedig szintén hódolhatnak szenvedélyük­nek. A forgalomból kivont buszok közül tiz múzeumba kerül maid. Házasság­közvetítönél — Ne engem nézzen, a Je­löltje maga mögött ül! Védőőrizetben a koronatanú i Figyelem! Augusztus 6-án 20—22 óra között, a kiskun­dorozsmai út DÉLEP központi telep bekötő úton az E—5-ös úthoz való becsatlakozásig szállítás közben a járműről leesett és ELVESZETT EGY CÖLÖPÖZÖGÉP-JÁROKERÉK (komplett 'kerékvillával, csapszeggel és felerő­sítő csappal kb. 80 kg súlyban). Kérjük a becsületes megtalálót hogy a részére értéktelen anyag hollétéről jutalom ellenében értesítse a DELMAGYARORSZÁGI ÉPlTÖ VÁLLALATOT, Szeged, Bocskai u. 10—12.. II. em. 8., telefon: 12-080/125. mellék, Horváth István gépészeti osztályvezető. * • • * - • • • AVÍZ Linda Kasabian, a Sharon Tate-per koronatanúja, a vád . javaslatára megkapta a vád alóli mentességet a ta­nácsvezető bírótól. A 23 éves nő, aki két gyermek anyja, 1069. augusztus R-án tettes­társként közreműködött Sha­ron Taté filmszínésznő és négy másik személy kegyet­len meggyilkolásában, mint a gyilkosok autójának ve­zetője és őrszeme. Felmenté­se fejében ő szolgáltatta a legtöbb bizonyítékot Charles Manson és társai ellen. A hippibanda, amelyet Manson évekig irányított és „kultikus módszerekkel" be­folyásolt, most állítólag fe­nyegeti Linda Kasabiant. Az egyik tárgyalási szünetben, egy hippilány be is rontott a különszobába, ahol Ka­sabiant őrizték, és alig tud­ták kituszkolni. Kasabiant­egyelőre még védóőrizetben tartják, bár a mentelmi döntés után szabad ember­ként ' távozhatott volna. (MTI) Gyászközlemények Szomorú szívvel tudatjuk, hogv szeretett férj. edesapa, nagyapa, testvér, rokon, RAKl­SZI BEI.A kendergyari nyugdí­jas, életének 70. evében hosszú betegség utan csendesen elhunyt. Temetése augusztus 12-én 14 óra­kor lesz a Gyevl temető ravata­lozójából. A gyászoló család, Kecskeméti u. 20 a. T. 1292. Szomorú szívvel tudatjuk, hogy szeretett feleség, édesanya, nagy­anya és testvér. SÁNDOR INR_C­NE Huszta Piroska, életének 73. érében rövid szenvedés után el­hunyt. Temetc.se augusztus 12-én 11 órakor lesz a Gyevi temető rnvaialozójáből. A gyászoló rs»­lád, Szatvmazi u. 11. T. 1290. DELMAGYARORSZÁG . ..ív.-, b-i 'A1-' ••• 1 -VL •f A Magyar Szocialista Munkáspárt Szeged várost bizottságának napilapja. - Főszerkesztő F. Nagy István. - Szerkesztőség éa kiadóhivatal: Szeged. Magyar Tanácsköztársaság útja 10.. telefon: 13-533. 13-003. — Felelős kiadó: Kovács László. — A lapos nyomja: Szegedi Nyomda Vállalat, Szeged. Bajcsy-Zsilinszky u. 29. sz. Und' \; 29 053), — Előfizetés) dtj egy hónapra 20 forint.

Next

/
Oldalképek
Tartalom