Délmagyarország, 1970. július (60. évfolyam, 152-178. szám)
1970-07-26 / 174. szám
YÁSA*NA» 1W. JffeJÉJfi M. Külpolitikai REFLEKTOR Roesz ttmacsadókkal vette körül magát Nixop amerikai elnök és a frissen hatalomra került Heath brit kormánylö. Az utóbbi például azzal „kezdte" ténykedését, hogy el ha tar ózta: felújítja a fegyverszállítást a fajüldöző Del-Afrikanak. E cselekedetével kivívta a tory-kabinet a világ felháborodását. A Biztonsági Tanács immár negyedik határozatában szólította fel a múlt héten az ENSZ Agái 1 amait, hogy tartsák be a fegyverembargót. Sztrájkolnak a dokkmunkások Angliában. bombát dobtak a brit parlament üléstermébe, a Közös Piac ajtóján beereszteaért kopogtat Heath. s közben a dél-afrikai fegyverszállítás lenne a legégetőbb problémaia az újdonsült brit kormánynak? Valószínűleg olyan tanacsadók sugallták Heath-nak is ezt a súlyos következmenyekkel járó döntését, mint Nixonnak a kambodzsai beavatkozást. Olyanok, akik a háttérből irányítják az imperialista politikát. Persze ez nem menti az elnököket a felelősségtől, de hét egv hatalommal felruházott személy meg nem biztos, hogy tudja is. mit kell cselekednie. Izrael elutasítja az USA javaslatot? A közel-keleti konfliktusban is — sportfiyelveri szólva —, úgy látszik, az USA újabb öngólt lőtt A washingtoni diplomáciai körökben szintén hasonlóan foglalják össze az amerikai fegyvemyugvási javaslat körül kialakult helyzetet: „A közel-keleti válság labdája ismét az USA terfelére került", ugyanis Nasszer — lapunkban is ismertetett beszédében — elfogadta az amerikai javaslatot, a tűzszünet háromhonapos t>etartását. es Gunnar Jarring missziójának felújítását, a közvetett tárgyalásokra. A szovjet álláspont — az egyiptomi válaszhoz hasonlóan — szintén pozitív, viszont az USA saját pártfogoltja. Izrael, veszelyexteti az amerikai kezdeményezés sikerét elutasító álláspontjával: ez már Abba Eban külügyrmtliszter beszédében kifejezésre jutott. A hivatalos válaszon Izraelben meg gondolkodnak, de nem tudják ellensúlyozni az EAK rugalmas megnyilvánulását, amely kényes helyzetibe hozta az agresszort. S később még kényesebb helyzetbe kerül, mert az idő nem kedvez a jogtalan állapotnak, s az arab országok erősödése visszatarthatatlan. Vagyis számolnia kell Izraelnek a kialakuló realitásokkal. A kapu nyitva marad Mim ahogy Európa ben is — természetesen más körülményék között — elkerülhetetlenül előtérbe került a II. világháború után kialakult, megmásíthatatlan tények clismerese. Tegnap befejeződött a lengyel—nyugatnémet tárgyalások ötödik fordulója, de a parbeszed nem ért véget. Bár végleges megegyezés nem jött létre, viszont az az elhatározás, hogy a tárgyalásokat szeptemberben Bonnban folytatják, ar^a enged következtetni: az államközi kapcsolatok normalizálásának alapkérdésében, az Odera —Neisse határ bonni elismerésében a kapu nyitva maradt. Remélhető, hogy ez a fő akadály elhárul a két ország viszonylat álban. és egész Európa érdekében megszületik a szerződeses egyezmény. A varsói megbeszélés előjátéka volt a holnap kezdődő moszkvai tárgyalásoknak Scheel nyugatnémet külügyminiszter ma utazik a szovjet fővárosba, hogv hétfőn megkezdje Gromikóval az eszmecserét az erőszak kölcsönös lemondásáról szóló egyezmény megkötésének végleges formába öntéséről. Az erőszak kizárását célzó szovjet—nyugatnémet megállapodás alapelvei már tisztázódtak a korábbi tanácskozások során. Most remény van arra. hogy tényleges megegyezés jöjjön létre. Szovjet—NSZK párbeszéd A szovjet álláspont egyértelműsége közismert.: az európai biztonság érdekében kész megalkuvás nélküli megállapodások megkötésére. A bonni delegációra viszont háromféle ./nyomás" nehezedik. Az egyik, ami a legrosszabb; a kereszténydemokrata ellenzék szüntelenül újabb és újabb zavaró manőverekkel igyekszik akadályozni a Brandtkormányt a szocialista országokhoz való közeledésében. A másik a nyugati szövetségesekhez fűződő kötelék, amit a Brandt-kabinet maga is előtérbe helyez. A legfontosabb azonban a nyugatnémet közvélemény, amelynek túlnyomó ] resme helyesli a tárgyalasokat. A tübingeni Wickert közvéemémykutató intézet legújabb felmérése szerint az NSZK akoaságának 92 százaléka híve a szovjet—nyugatnémet viszony tartós, békés kialakításának (a 18 és 29 év közötti korosztály 98 százaléka az enyhülés megteremtését szorgalmazza! A bonni kormánynak tehát létérdeke, hogy a válaszopotgarok többségének egyetertesével találkozzék cselekedete. Az elavult, revansista követ fújó. magát erősnek mutató nyugatnémet ellenzék akkor kerül különösen háttérbe, ha a bonni kormány a realitások elismerése felé tett I epései még határozottabbé válnak. A mostani moszkvai párbeszéd nagy lehetőség, lehet, hogv Scheel kész szeriódessei tér vissza Borúiba. Markovit/, Tibor Scheel ma utazik Moszkvába Kuba nemzeti ünnepe Magyar államférfiak üdvözlő távirata # Boán (APP. AP) A Walter Scheel külügyminiszter vezette nyugatnémetküldöttség vasárnap 14.00 órakor indul ej a Bonn— Köln-i repülőtérről és (magyar idő szerint) 16.15 órakor érkezik meg a szovjet fővárosba. A nyugatnémet diplomácia vezetőjét — a bonni külügyminisztérium közlése szerint. — Egon Bahr. a kancellári hivatal államtitkára. Paul Frank külügyi államtitkár, Helmut Allardt, az NSZK moszkvai nagykövete, Bernd von Staden. a politikai osztály vezetője es számo6 jogi szakex-tő kíséri el moszkvai útjára. Scheel nyugatnémet külügyminiszter holnap kezdi meg tárgyalásait. Kekkonen az USA-ban Kádár János, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának első titkára, Losonczi Pál, a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsának elnöke. Fock Jenő. a magyar forradalmi munkás-paraszt kormány .elnöke üdvözlő táviratot küldött. dr. Fidel Castro Ruznak. a Kubai Kommunista Párt Központi Bizottsága első titkárának, a kubai forradalmi kormány miniszterelnökének. dr. Osvaldo Dorticns Torradónak a kubai nem/éti felkelés 17. évfordulóiának alkalmából. „A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizóttsága, a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa, a magyar forradalmi munkás-paraszt kormány és az egesz magyar nép nevében forró üdvözletünket küljük Önöknek és a testvéri kubai Pépnek — hangzik a távirat. — A magyar nép őszinte tisztelettel adózik a kubai népnek. amely hősi harcokban vívta ki függetlenségét, jelentős sikereket ért el az ország gazdaságának fejlesztésében és szilárdan védelmezi szocialista éDítőmun kéjanak eredményeit az amerikai imperializmus és ügynökeinek aknamunkájával szemben. Örömünkre szolgál, hogy az országaink közötti sokoldalú együttműködés és népeink barátsága napról napra erősödik, s meggyőződésünk, hogv a jövőben még inkább mélyülni fog. A Kubai Köztársaság nemzeti ünnepen további sikereket kívánunk a festvéH kubai népnek a szocializmus építésében és a 1 lazájuk védelméért folytatott harcban." Finnország washingtoni nagy Rovetsegc ebédet adott az ország elnökének, az F-gyesü l| Államokban tárgyaló Urho Kekkonennek tiszteletére. Képünkön: Kekkonen elnök (középen) Dohrinyln washingtoni szovjet nagykövet (balról) és Rogcrx amerikai külii vyminiszter (jobbról) társasága ban Ismét Ssszehívták a Biztonsági Tanácsot # New Yórk (AP, UPI) A Biztonsági Tanács soros elnöke. OuÜleiYrvo SevlllaSacasa nicaraguai ENS7rt agy követ közölte, hogy öt Amerikai „csomagterv" a SALT-tárgyalásokon # Washington (MTI) Jól tájékozott washingtoni források szerint a Nixankormány szeretné elnyerni a szovjet kormány hozzájárulását egy olyan derűlátó közös közleményhez., amely „a megállapodás irányába tett fontos haladást" állapitana meg a SALT-tárgyalások becsi . ülésszaka, augusztus elején várható berekesztése alkalmából. Amerikai kormánytisztviselők magánbeszélgetésekben nem titkolják, hogy a stratégiái fegyverkezés korlátozásáról folyó szovjet—amerikai megbeszéléseken elért haladás nyomatékos hangsúlyozása nagy segítség lenne a november elsején esedékes időközi Bécsben folytatódtak a szovjet—amerikai fegyverkorlátozási tárgyalások. Képünköli « Vlagyimir Szemjonov vezette szovjet delegáció megé rkezik a tanácskozásnak legutóbb otthont nyújtó amerikai nagykövetségre ország kérése alapján szerdára magyar idő szerint este fél kilencre összehívta a tanácsot, hogy megvitassák a namíbiai kérdést Burundi, Sterra Leone, Zambia, Finnország ée Nepál javasolta, hogy a tanács vitassa meg a januárb&n alakult albizottság jelentései a Dél-afrikai Köztársasag Namíbiából való távozásának kikényszerítését célzó intézkedésekről. Az ENSZ-kőzgyűlése 1968. október 27-én megvonta DélAfrikától a Namíbiára (Délnyugat-Afrika) vonatkozo népszövetségi mandátumot Milton Obote ugandai elnök kijelentette, hogy országa kilép a brit nemzetközösségből. ha Nagy-Britannia legyvereket szállít Dél-Afrikának. számszerű korlátozása százmódon, hogy vagy betiltják A New York Times dip- , rendszerek kiépítélomaciai szemléire ja szerint 7 H amerikai kormánytisztviselők azt remélik, hogy a bését: vagy pedig Moszkva, illetve egy-egy Wash inges! ülésszak befejeztével be- tan körül kiépíthető védő.CSS* egy ""Üt korlátozzák őket. egyezményről, amelynek té- Az amerikai „kis csomagteles jóváhagyása őszre, a tervből" a két legfontosabb helsinki szakaszra maradna. , h(í_VTÍk. Bennfentes megfigyelők tetel manyzlKazonban valószínűbbnek tart- a) nem érinti a Mirv-fegyják, hogy a Szovjetunió még verrendszer (egy-egy hordotovábbi magyarázatokat kér tórlúcéta amelyek mindegviaz amerikai tervezetről, . ...,. , .,.. ,,„„ .f amelyből kihagyták a leg- ke több> kulon-kulon célra korszerűbb stratégiai fegy- irányítható nukleáris töltetet verrendszerek befagyasztá- szállít) kikísérletezésének, tóátó problémáját. Ezért ületve kifejlesztésének tilalfelté telezik. hogy a szovjet Colombo megbízatása # Róma (AFP. AP) Giuseppe Saragat, olasz államfő szombaton folytatta puhatolózó tárgyalásait a kormányválság leküzdésére, miután a kereszténydemokrata Giulio Andreotti kormányalakítási kísérlete kudarcot vallott. Hivatalos közlés szerint Saragat szombaton este Etmilio Colombo kereszténydemokrata politikust, a lemondott Rumor kormány költségvetésügyi miniszterét kérte fel, hogy kísérel je meg az új kormány megalakítását. Az előzőekhez hasonló rendszerben gen) (vállalati költseRÁDIÓTELEX fél további tanulmányozás után csali Helsinkiben válaszol majd érdemben WaAmmati Szombaton estére rendkívüli ülésre hívták össze a Palesztinai Ellenállási Szervezet központi bizottságát. Az ülésen tanulmányozzák a helyzetet azt követően, hogy egyes arab országok" elfogadták a közel-keleti konfliktus rendezésere irányuló „amerikai kezdeményezést". Moszkva A eaovjet emberek ma unneplik a hadiflotta napját. Ebből az alkalomból gyűlést tartottak a szovjet hadsereg központi színházában. Goiskov tengernagy , a hadiflotta főparancsnoka, az ülésen elhangzott beszédéljen megállapította, hogy a Szovjetunióban teljesen új flottát hoztak létre. La Par A bolíviai fővárosban megkezdődtek a letartóztatások. A kormány nyilvánvalóan így akaria megtorolni a hét elején végrehajtott sikeres gerilla-akciót, amely 10 politikai fogoly saabadonbocsátását eredmenyezte mát; b) nem tesz említést az . , , .. európai támaszpontókon le.shmgton korlátozott „csomag- v6 európal célpontokra betervére". irányzott nukleáris fegyveAmerikai források szerint rekről. Az utóbbi tételt a „kis csomagterv", amelyet ugyanis Washington a NAWashington egy átfogó, TO és a Varsói Szerződés minden stratégiai fegyver- tárgyalásainak témakörébe zetre kiterjedő megállapodás kívánja sorolni a javasolt „első lépcsőjének" minősít, a összeurópai biztonsági értekövetkező lényeges pántokat kezlet keretében. Ilymódotn, tartalmazza: az európai NATO-partnerek ...,,.. . területén elhelyezett atmeri1. A szárazföldön és a kai nukleáris fegyverzetet tengeren elhelyezett strate- Washington saját „szempontgiai rakétakilövő rendsze- játnak" érvényesítésére szerek, illetve stratégiai bom- retné felhasználni egy összbázógépek számszerű felső európai értekezleten. A határának megállapítása; Miry-fegyverrendszer viszont Sa azért hiányzik az amem2. A megállapított felső kai „csomagtervből", mert a határon belül az óriásraké- hadiipari érdekeltségek óriá... • . „ , .,,„ , sí nyomást fejtenek ki a torták szamanak külön korla- vényhozásra az új fegyvertozása (ezt a pontot ameri- rendszre csillagászati nagykai szakértők, mindenekelőtt ságrendű költségeinek jóváa 25 megatonna robbanó- hagyatása érdekében. A „kaerejű nukleáris töltetek szál- tT*^1^ . k^Pl«um" .. . . . kepviselői ismét a „szovjet rövidített tehergépjármű-vezetői tanfolyamot szervezünk A tanfolyam idejére fizetést biztosítunk. Jelentkezés: 10. sz. AKÖV. Szeged, Újtelep, Hódmezővásárhely, Üzemegység, Kistelek. Kirendeltség xS. 155 855 Irtására is alkalmas szovjet hordozórakétákra vonatkoztatják) ; 3. A rakétaelhárító rakérakétafölény veszélyével" ijesztgetik a közvéleményt, s azt hangoztatják, hogy a Mirv-rendszer kiépítése ..helyreállíthatja az ameri1 tarendszerek kilövőhelyeinek kai erőfölényt". Ebek veszettség elleni pótoltása Felhívom azoknak az ebtulajdonosoknak figyelmét, akik az 1970. évben, veszettség ellen ebeiket még nem oltatták be. az alábbi helyekre és időpontban pótoltásra vezessék elő: 1970. július 27-én, 16—17 óráig József A. sgt.. a volt vámháznál 1970. július 28-án, 8—9 óráig Újszegeden, a Petőfi-sportpályán. 1970. július 28-an 16—17 óráig Kolozsvári téren A BE NEM OLTOTT EBEKET A HATÖSAG KIIRTATJA. Szeged. 1970. július 22. Dr. Gyuris Tibor városi főállatorvos