Délmagyarország, 1970. június (60. évfolyam, 127-151. szám)
1970-06-27 / 149. szám
r Áldozat Repülés a Föld körül Mx ókori Herszom A Fekete-tenger északnyugati partvidékén, Herszonesz ókori város mellett százharminc éve folytatnak ásatásokat az archeológusok, az i. e. 422-421 -ból származtatott ókori település feltárására. Az ásatások során a szovjet archeológusok számos érdekes mozzanatot reprodukálnak az ókori város hétköznapi, kulturális és sportéletéből. Napjainkban is folytatják az ásatásokat Több ezer kiállítási tárgyat — hatalmas építészeti egységektől és márványból készült szarkofágoktól a különböző ókori érmékig és amulettekig — gyűjtöttek össze a Herszoneszi TörténelmiArcheológiái Múzeumban. Kétszer vette fel az egyszer járó pénzt Kutas Gyula (Szeged, Madách utca 8. szám alatti lakos), mihályteleki Üj Élet Tsz-ben mint ügyintéző dolgozott. Élete során többször került összeütközésbe a törvénnyel, szabadságvesztésének letöltése után előbb a szegedi Móra Tsz-hez került, majd 1968 októberétől a mihályteleki Üj Élet Tsz-ben vállalt munkát. Kutas bűncselekménye régebbre nyúlik vissza. 1967ben a Móra Ferenc Tsz vezetősége elhatározta, hogy csibenevelőjébe melegvízfűtést szereltet. Mivel vállalkozó nem akadt, vagy csak későre vállalták volna a feladat teljesítését, a téesz végül úgy döntött, hogy a tervet összetoborzott alkalmi brigáddal végezteti el. A Móra Tsz így került kapcsolatba a Délmagyarországi Építő Vállalat vezető központifűtés-szerelőjével, Tanács Imrével és Tamás Sándorral, akik 10—12 tagú brigádot toboroztak össze. Tanács Imre és Tamás Sándor a brigád nevében írásbeli megállapodást kötött a termelőszövetkezettel, ennek értelmében a tsz biztosította a szükséges anyagokat, munkabérként pedig 160 ezer forintot fizetett. A téesz elnöke megbízta Kutas Gyulát, hogy hivatali kötelessége mellett segítsen a szerelő brigádnak, gondoskodjék folyamatos anyagellátásáról. Ekkor a tsz-elnök kilátásba helyezte, hogy a munkaidő után és • a vasárnapon végzett tevékenységét 5 ezer forinttal honorálják majd. Kutas Gyula ezek szerint dolgozott, megbízatásnak eleget tett. A munkálatok határidőre, 1967 decemberére elkészültek. Még folyt a csibeház szerelése, amikor a brigád előtt Tamás Sándor javasolta, hogy a készséges segítségért ellenszolgáltatásul „adjanak össze" 5 ezer forintot Kutas számára. A külön prémium adminisztratív lebonyolítását Tanács Imre végezte el és kétpzerötszáz forintot adott a brigád által megállapított Ősszegből, Kutas a pénzt elfogadta. A következő kétezerötszáz forintot januárban kapta meg. A brigád újabb munkát szerzett; a téesz megállapodott velük, hogy Madách utcai központi Irodaház központífíltés-szerelését 55 ezer forintért elvégzik. Kutas Gyulát a téesz elnöke most is megbízta s ennek nyomán Kutas Gyula minden igyekezetével gondoskodott az anyagellátásról stb. A munkája jutalma most sem maradt el. A brigád vezetőinek tanácsára — részint brigád tagjai adományaival, részint fiktív nevekre történt kifizetéssel — újabb 4 ezer 750 forintot kapott Persze a téesz ezután következett: az elnök ígéretének megfelelően összesen 9 ezer forintot fizetett ki különböző tevékenységekért prémium címéa. Kutas Gyula — mint ahogy a bíróság megállapította — a tsz-nél szerelési munkálatokat végző brigádtól ellenszolgáltatásként olyan munkáért vett fel külön pénzt, amit a tsz elnökének megbízása alapján végzett, s amelyért prémiumot kapott Ezzel a vesztegetés bűncselekményét követte el. A büntetés kiszabásánál a bíróság súlyosbító körülményként értékelte, hogy Kutas hasonló bűncselekmények miatt már állt bíróság előtt. Megállapította, hogy újabban hasonló bűncselekmények gyakrabban fordulnak elő, a bűntettek tárgyi súlya fokozottabb. Mindezekért a szegedi járásbíróság dr. Salamon Erzsébet tanácsa Kutas Gyulát félévi szabadságvesztésre ítélte, amelyet szigorított börtönben kell végrehajtani. Az asszony az ablakpárkányra állt és félve tekintett le a magasból. De aztán mégiscsak elhatározta magát, és csukott szemmel a mélységbe zuhant. Kilenc napig élt még a halálugrás utón Rosa Nuncia Marinelli 74 éves olasz asszony az aquilai kórházban. Azután teljesült a kívánsága: meghalt. Az idős asszony tudatosan választotta a halált: vak fia iránti anyai szeretete vitte őt erre a végzetes lépésre. Amikor fia, a ma 31 éves Carlo Umberto 12 éves volt, gyógyíthatatlan szembaj — keratoma — támadta meg. Néhány héten belül egyik szemére teljesen megvakult, a másik szeme világát a múlt év végén vesztette el. Az orvosok úgy látták, újból viszszanyerné látását, ha egészséges szaruhártyát ültetnének át szemébe. Hosszú ideig kerestek donort, de mindhiába, mert Olaszországban csak végrendeletszerű engedéllyel ültethetnek át szerveket. Ezért határozta el magát Carlo édesanyja a halálra. Végrendeletében fiára hagyta egészséges szeme szaruhártyáját, s egy nappal ezután 14 méter magasból leugrott a mélybe. 1970. február 27-ének reggelén hunyt el Rosa Marinelli, a hős anya, s még aznap este Marchi professzor, a római Fioretti szemklinika főorvosa, elvégezte a szaruhártya-átültetést. Két nappal később Marchi professzor kijelentette: az operáció sikerült! Carlo Marinelli még csak annyit tud, hogy édesanyja meghalt. Azt, hogy őmiatta önként ment a halálba, még neon merték neki megmondani az orvosok. (A Sternböl.) A szovjet Szojuz űrhajók repülésének egyik legfigyelemreméltóbb jellegzetessége a kozmikus technika népgazdasági hasznosítása. Amíg az első Szojuz űrhajók az űrrepülés technikai problémáival foglalkoztak, a Szojuz—6. Szojuz—7 és Szojuz—8 1969. októberi repülése és a Szojuz—9 útja már az űrhajók technikai lehetőségeinek alkalmazását vizsgálta gyakorlati célok elérése érdekében. Ez mindenképpen törvényszerű. Minden találmánnyal kezdetben „kísérleteznek", majd az emberiség szolgálatába állítják. Az űrhajó fedélzetéről készített felvételek és tudományos megfigyelések ugyanolyan nagy horderővel bírnak, mint annak idején a légifelvételek. Mind a két módszer hatalmas fejlődést hozott a geológiai és geofizikai kutatások területén. Az űrhajózás adta lehetőségek további kihasználása forradalmasíthatja a tudomány ezen ágazatát. Itt is, mint annyi más kérdésben — ahol az űrhajók adta lehetőségeik kihasználásáról esik' szó — felmerül a probléma; az automatikus. vagy az ember által irányított űrhajókat célszerűbb-e alkalmazni? Az automata űrhajók melletti érvek A Partéiét júliusi száma A Pártélet júliusi száma mindenekelőtt a kongreszszus előkészítésével kapcsolatos munkákhoz kíván segítséget nyújtani. Különösen figyelemre méltók ilyen szempontból az alapszervezeti taggyűlésekkel, a beszámolók tartalmi problémáival foglalkozó írások. A vezércikk A párt társadalomirányitó szerepe címmel a pártirányítás alapvető kérdéseivel foglalkozik a szocialista építés viszonyai között. Több írás ad módszerbeli segítséget a beszámoló egyes részeinek öszszeállításához. A pártmunka időszerű kérdései rovatban a párt belső életéről szóló információ; a tanácsok szerepe és feladata a nők helyzetéről szóló Központi Bizottsági határozat végrehajtásában, a gazdaságpolitikai osztályok öszszevonásának tapasztalatai stb. cikkek szerepelnek. A Tények-tanulságok rovatban a lakásépítés fejlesztéséről, és a mezőgazdasági üzemek állattenyésztési gazdálkodásáról olvashatunk. A folyóiratban folytatódik a vita a pártszervek hatáskörére vonatkozó irányelvtervezetről és korunk kommunistáiról. mindenkor azonosak; egyszerűbbek, kevésbé költségesek és nem merül fel az űrhajók biztonságának kérdése. Az ember által irányított űrhajók mellett szóló érvek 6em tűnnek ki újdonságukkal: rugalmasabban alkalmazkodnak a helyzethez, lehetővé teszik a legérdekesebb objektumok megfigyelését, lehetővé teszik, hogy fedélzetükről „programon kívüli" megfigyeléseket eszközöljenek. Egyik, vagy másik módszert előnyben részesíteni célszerűtlen lenne, mert az érvek szinte kiegyenlítik egymást. Miként lehet azt eldönteni, hogy mi az érdekes és kevésbé fontos, vagy éppen mellőzhető? Lehetséges, hogy az automatikusan üzemelő fényképezőgépeket a Földről programozzuk, vagyis a minket érdeklő objektumoikról készítsenek felvételt. De ebben az esetben egy még érdekesebb jelenség, esetleg a felvétel helyének közvetlen közelében, felfedezetlen marad. És mi van abban az esetben. ha kézi irányítású űrhajókat bocsátunk fel, fedélzetükön szakképzett legénységgel? Magától értetődően a szakember nem hagyja figyelmen kívül az érdekes és fontos jelenségeket, rugalmasan alkalmazkodik a feladatokhoz és a körülményekhez — amennyiben ez szükséges — nem terheli túl az információfeldolgozó berendezéseket értéktelen adatokkal, mert a Földön túlbecsülték azok jelentőségét. Természetesen a személyzettel repülő űrhajók nem zárják ki az automatikus űrállomások tevékenységét, mint ahogy ez fordítva sem érvényes. A helyes megoldás feltehetően mind a két módszer alkalmazása. Miként találjuk meg a leggazdaságosabb megoldást? Feltehetően az űrrepülés során a szakemberek kiválasztják a legfontosabb objektumokat, amelyeknek felderítését a továbbiakban az automata űrállomások végzik. Különben ez volt az egyik feladata a Szojuz—9 űrhajó legénységének is. Lehetséges azonban a feladatok másféle megosztása is. Az űrrepülés és a repülés nem konkurálnak egymással, hanem szövetségesek. Egyébként a felületi fényképezőgépek és felderítési eszközök kidolgozása az első szakaszban repülőgépek segítségével történhet, mielőtt az űrhajók feldélzetére kerülnek. Máris elképzelhető egy olyan központ, ahol összefutnak az űrhajóról és a repülőgépekről érkező geológiai jelentőségű adatok. A központ munkatársai összehangolják a felderítéseket, hogy a lehető legkisebb ráfordítással a legnagyobb eredményre jussanak. Az egyes geológiai objektumokat jelentőségüknek megfelelően repülőgéppel, automatikus űrállomással, vagy éppen az űrhajó személyzete által derítik fel. Még egy fontos kérdés merül fel. Minként juttassák a Földre a rnehatároaott objektumról készített félvételeket? A legegyszerűbb ez. amikor automatikus űrállomások televíziós képet továbbítanak a Földre. De egy ilyen továbbítás során sokat veszít a kép az élességéből. A fényképfelvételek már sokkal értékesebbek. Elég csak összehasonlítani a Molnija televíziós képeit a Szonda által Földre juttatott felvételekkel, hogy észleljük a különbséget Ebben az esetben viszont nagyszámú szputnylkra van szükség, mert minden egyes visszahozott helyére újat kell felbocsátani. De van egy másik lehetőség, hogy a szputnyik készítette felvételt viszszahozzuk a Földre, bár ez még a holnap kérdése. Teljes joggal feltételezhetjük, hogy a jövőben menetrendszerűen közlekedő űrhajók szállnak fel, összegyűjtik a szputnyikok készítette felvételéket, új filmmel látják el a fényképezőgépeket és visszatérnék a Földre. Rövid felkészítés után folytathatják útjukat A Szojuz—9 űrkísérlet résztvevői ilyen távlatot nyitnak az űrhajózás gyakorlati feladatai előtt J. MARINYIN — APN ősz Ferenc: Nyomoz a város 19. — A világra. Meg minden rohadt férfira! — Szerelem? Kiheveri... — Nyugi. Már kihevertem ... — Akkor mosolyogjon! — Mosolyszünet van! Maga is férfi. Lacika ... Ahogy így jobban megnézem, nem is olyan utolsó. — Aztán odaszólt a pénztárosnak: — Jula néni! Ha az egyetemről keresne egy bizonyos Anda Károly, mondja meg neki. hogy most már én nem vagyok itt. — Szóval, egyetemista az illető. — Még ha az lenne. Eleinte én is azt hittem, mert olvan jó fazonja volt. De egv csóró. Egész nap a pincében szereli a csöveket, meg a kazánt ... — De legalább csinos? — Az ... Jó alakú, vállas, kisportolt! De fújok rá ... Hé ... Lacika ... Itt a kávéja ... Megbolondult? Itt mindenki begolyózik tnár — mondta Lillácska és hátrament az öltözőbe. Visszajött, elmosolyodott, megitta Kovács kávéját és a tükörben megnézte szép bogárfekete haját. — Ide figyeljen, Zsoldos elvtárs! — rontott rá a fiúra a kollégiumban Kovács hadnagy. — Hányan dolgoznak maguknál az egyetemen melósok. meg mindenféle segédszemélyzet? — Mit tudom én! Sokan. — Ezek természetesen a tegnapi sorakozón nem voltak jelen. — Persze, hogy nem. — össze kell rántani őket. Keressék meg Sacit és Ildikót. Telefonált a kapitányságra. Kért néhány rendőrt. és Farkastól engedélyt kért az akcióra— Rendben. Lehel, hogy én is kimegyek. — Zsoldos elvtárs. Szedjen össze néhány fiút, hogy senki se mehessen el. közben a személyzeti osztályról lehozták a névsort. Néhány diák pedig a munkahelyekre telefonált: — Mindenki jöjjön fel a kollégiumba. Szakácsok is ... Karbantartók Ls... Mire Farkas kiért, együtt állt a társaság. Előkerült Saci is, de Ildikót nem találták. Sorra olvasták a bérlistáról a neveket. Mindössze hárman hiányoztak. A fűtő, aki nem hagyhatta el a kazánt, egy villanyszerelő, aki iskolán van és Anda Károly ... — Hol van az az Anda? Tud valamit róla valaki? Az emberek hallgattak. — Ez nem érdekes — mondta Kovács. — A Lillácska fiúja. Mellette pedig nem jut ideje szatírkodni... — Köszönjük emberek — oszlatta szét a társaságot Farkas. — De hol lehet Ildikó? — Délfelé a pincébe láttam lemenni — szólt az egyik fiú. — Mit kereshetett ott? — kérdezte Kovács. — Mutassa, merre ment? Lementek a pincébe. Csak a fűtőtestek csövei húzódtak itt és néhány ismeretlen rendeltetésű kábel. Alig találták meg a villanykapcsolókat. Kovács hosszú folyosókon rohant végig. Egy kanyar -után egy ajtó fénycsíkja látszott. „Vízvezetékszerelők" — hirdette egy tábla. Kovács benyitott. Ildikó egy széken ült, vele szemben egy csinos férfi. — Laci! Ö az! Fogjátok le! Anda Károly nem is nagyon ellenkezett. — Azt mondta, hogy megöl, ha elárulom — sírta el magát Ildikó. Kézibilincsben kísérték a fiút a kocsihoz. — Beteg vagyok . .. kezdte már a kocsiban. — Egyszer sráckoromban nagyon hazavágott egy nő. Irtózatosan fájt. Azóta én nem tudok rendesen közeledni hozzájuk. Ha rám jön ez a boszszúvágy, akkor nem vagyok normális... És most majdnem rendbejöttem. Találtam egyet, azt hittem, ez az igazi, de ez is hazavágott. De megbosszulom — vicsorgott. — Mondják meg annak a presszótündérnek, hogy kijövök én egyszer. — Gratulálok — mondta Farkas. — Látod, mégis sikerült... . — Nem nekem, Ildikónak — mutatott a lányra Kovács. — Hát a fiút én egyből felviszem Pestre — búcsúzott az őrnagy. — Azért egy feketét a Levendulában megiszunk! És milyen a kisváros? A hír már megelőzte őket. Újra kisegítőt kellett hívni a Halászkertből. Már azt is tudták, hogy Ildikó találta meg a szatírt, ő jött a nyomára. Utána ment a pincébe, de Anda észrevette és rá akart ijeszteni. Ambrus úr felállt és gratulált, Terebesi úr lefényképezte Ildikót. — Megengedi, hogy a kirakatomba tegyem? — kérdezte. Lillácska sírt egy sort, aztán elcsodálkozott, aztán hamarosan — mint a nap kiemelkedő személyisége, a történet kulcsszereplője, hajat cserélt. Ezúttal a démoni vörös kontyost. És természetesen nem lenne kerek a történet, ha nem futna be Kerekes Gergely bácsi. — Bort! Mindenkinek! Tóljuk össze az asztalokat. Te is gyere, te vén reakciós — intett Ambrusnak. Aztán Farkashoz fordult! — Tudtam én, hogy nem csaptatok be. Csak a konspiráció kedvéért vezettetek félre. Nehogy locsogjak ... Igazatok van. Az ilyen vénember már csak beszél, meg álmodozik. És én art sem bá»om, ha kinevettek, akkor is kimondom mira vágyok. Azt szeretném még elérni, hogy a városunk emberei nemcsak a rossz elleni, hanem a jóért való harcban is ilyen egységesek és áldozatkészek lesznek. Persze, lehet, hogy én naiv vagyok ... Erre igyunk! — Azt hiszem egy kriminek ennél több tanulsága nem is kell, hogy legyen. Ez utóbbi mondatot azonban már a krónikás rótta a lap aljára, aki ezúton is köszöni mindazok szíves türelmét, akik az olvasásban idáig eljutottak ... (Vége)