Délmagyarország, 1970. május (60. évfolyam, 101-126. szám)

1970-05-01 / 101. szám

Váci Mihály MÁJUS Széles szeleket az ég tereit: kibomlik a fény lobogója. Taps06 levelek csapnak tenyeret, fellép a Nap a magas dobogóra. Láng jegenyék friss lelke ég. kifeszítik az égre az út-«zált 1 és sorakozva mennek a dombra, s kivágják az égre a harsona hurrát Himnuszokat énekelök, mennek a felkelt tájak előtt, madarat csalogat zokogásuk: viharban vezérek; a szelekbe tévedt bokrok bodorodnak utánuk, t Szítja az álnok szól bennük az álmot: üvölteni, fájni, a fényre kiválni, — s gyökerüknél fájnak az árkok Gyönyörű, güngyölű fátylakban az akacok. az áldott arák, mennek a mennynek elérni a fényre kitárt kapuját 'Fésülve a fűzek, az aranyhajú szüzek; rajtuk a rügyek arany könnye patak; hegedülik a fejfákra kottázott dallamokat. Parti angyalraj: égtüzű hajjal tetlenérve remegnek a nyírfák; térdeik közt feszített ki a szél sikolyos hintát. A büszke ekék tekintete ég, s a gazok gyökerét szaggatva vonulnak. Utánuk örök sorban a zömök barázdák egymás váljára borulnak. Esküre ujjak: a fényre kinyúlnak, fogadalmakat súgnak a hű búzaszálak: s a tavasz írt jelszavait egekre terítve a vadludak szállnak. Fodor József MÁJUSI DAL Virágzó május enyhe zöldjei. Most kezd a szép hérics tündökleni, Szép hérics Int, meghal a hóvirág. Szép ünnepükre fénylenek a fák. S fátylakkal, pírral hab-pihés begyen. Asszonyok húznak völgyön és hegyen, Szellő hordja száz édes énekét, Mézzel vegyítve május kék legét Oh, víg zsongás, hang, merre indulok, S már telt szivem zajlásaln fúlok; Óh, dal, fogj, hogy lágy hőmben nem hűlök, S emlékezés, min forrok s enyhülök. Óh, ömlő lét, és rámáradt világ. Serkenjetek csak. bokrok, büszke fák. Szellő, dal, lomb, mely andalít, susog. És májusok, ti. régi májusok! Fény, ifjúság, s múlt, messze rettenet, Poklok, bajok, s hős, szüntelen menet, Bilincscsörgés, átok s víg harsonák: S gyöz május, mert nem áll meg a világ. Az élet, a szép. a nagy, szertelen, óh, májusom, tűz, dal, harc, szerelem. Rendedben izzón, míg bírja, e láb— S ki majd utánam jön: tovább, tovább! Demény Ottó EGY FÖLVONULÓ VETERÁNHOZ Emlékszel még a szétszórt orgonákra, zászlók törött botjára és az ólmos fáradtságra, mely ott égett szívedben a szétugrasztott tüntetés után? Emlékszel-e az óbudai dombok fűszőnyegére, hűs bokrok tövére, ahol vágyódva beszéltél a rendről, melyről, hogy eljő. volt hinni erőd. Minden kínra és megaláztatásra emlékszel-e? Most, hogy e pompás május úgy vesz körül örömmel, fénnyel és javaival, hogy elsimul a múlt minden redője fáradt arcodon. Lépkedsz a vígan sodródó tömegben s szemedben ifjak szenvedélye ég, mert nagyonis emlékszel még a harcra, melyben gyötörtek, százszor megaláztak, 6zöges drótokkal körülkerítettek, 6 te mégis győztél s itt vonulsz velünk e lenyűgöző, boldog áradásban. Horváth Mihály rajza Péter László KURUCOK ÍGY BESZÉLNEK ÜNNEPNAPI MAGAZIN Politzer Tamás EZ VAN Elkésett Beutalót kapott a Trunyavec házaspár. A férj az egyik éjszaka későn támolyog haza. A sötétben és Izgalmában eltéveszti az ajtószámot. A szemrehányásoktól félve lép be, riadt mozgolódást hall, rögtön* megszólal, hogy mentse magát: — Drágám ne haragudj, egy kicsit késtem ... — Kicsit? Negyven évet fiatalember! — szólal meg egy reszketeg nói hang. Üj lakásban — Mondja. Vargányái, nem találják túlságosan nagynak a beépített szekrényt? — Izé, fönök kartárs, ez az egyik szoba. Lenyűgözően Hallom egy büntetőjogi eszmefuttatás során, hogy a rablásnál alkalmazott erőszaknak lenyűgözőnek kell lenni. Hogy dagadhat a büszkeségtől a bűnöző keble, amikor a 6ötét és néptelen Kankalin utcában özv. Trunyákné sértett a meghatottságtól könnyezi e suttogja: — Itt vannak az ékszereim, a pénztárcám. Maga lenyűgözően erőszakos! Ady versciklusainak forrásai Jön még Idő, kevésbé fctirneabb, mikor a kuruc-korröl is tudnak nekünk igazán szépen, igaz és szép versekben beszélni" Ady írja ezt egyik cikkében 1905. február 11-én. Ismeri a kuruc költészetet, Thaly Kálmán és EndrŐdi Sándor kurucos verselt, de ő maga még nem írt e nemben költeményt. Az idézet azonban mutatja, hogy lélekben készen állott reá. Első kurucos versének alkalmi ihletését az irodalomtörténet a költőt ért támadásokkal magyarázza. Krúdy Gyula és Hatvany Lajos szerint Beöthy Zsoltnak a Kisfaludy Társaság bankettjén elhangzott szavai ingerelték költői válaszra. Király István szerint ugyanazokban a napokban hangzott el a Petőfi Társaságban Herczeg Ferenc elnöki beszéde, Kenedi Géza fölolvasása és hampért Géza verse: mindhárom az új irodaiam ellen. Ady Hatvany unszolására a támadás friss hírére a Meteor kávéházban rögtönözve írta első kurucos versét Üj vitézi ének címmel. így Jelent meg a Nyugat 1909. január 16-i számában, majd a Szeretném, ha szeretnének című kötetben (1909.) kapta végleges címét: A harcunkat megharcoltuk. A közvetlen indíték azonban csak azt magyarázza meg, a vers milyen indulatból fakadt, milyen lelkiállapotban fogant. Ám, hogy miért kapta kurucos keretét, formáját, hangvételét, arra ez nem ád magyarázatot! Alig két héttel Ady versének születése előtt, a Független Magyarország 1908. karácsonyi számában látott, napvilágot Juhász Gyula Kurucosan című verse. nitért és hazáért, N ; Öreg polturiert Küzdöttem én eleget, Kehes lett a dolmány, Sebhelyes az orcám. Bajt* gondok, fellegek I Négy ilyen strófából áll a ver*. Sára Péter az Ady és a Holnap kőzött nemrég lezajlott nevezetes duk-duk affér miatti keserűséget olvassa ki belőle: Eh nra dkáML Kevély haltbóboi Nem maradt meg semmisem. Csak a rongyos mente. Véres naplemente, Meg az én öreg szivem! Ady Juhásznak ezt a most meglelt hangját folytatja — tudatosan, mintegy neki is felelve, vagy öntudatlanul, hatása alá kerülve? — első kuruc versében: * Gyáva kakasként fut sz ellen, Dúlt bóbltájú, nyomorult. Fellegvárába beszorult, Szemetdombjára beszorult. Ml várhatunk, Tyukodi pajtás. A

budai hegyek egy rejtett zugában magányos sziklás csúcs magasodik az erdő fölé. Nincs túl messze a jelzett úttól, mégis mintha az isten háta mögött lenne. Mert nem visz arra még ösvény sem, s a vaktában mászkálóktól körös-körül tüskés bozótos védi a különben is riasztóan meredek oldalát. Ennek a csúcsnak a legtetején van egy kis lapos, amolyan mini fennsík, nem nagyobb mint a mostanában divatos dupla rekamié, amelyet a szövetkezeti lakás kisebbik szobájába méreteztek. Erre a csúcsra szuszogott föl az _ első tavaszi vasárnap kora dél- * utáni órájában a sörte hajú férfi. Fújtatva állt meg a kis laposon, nyalogatta tüske sebzett arcát, de egyidejűleg ragyogott a boldogságtól, hogy újra itt lehet, az ő rejtekén, ahol abszolút csend, tökéletes nyugalom és gyönyörű magány fogadja, ahol nem bántja dobhártyáját a város lármája, idegeit az emberek tülekedése, tüdejét a levegő szennye. ö azonban nem az eb ura fakó keserűség, hanem — ahogyan a vers legalaposabb elemzője, Király István írja — „a diadalmas, győztes fölényérzet" szószólója: Mienk a vér, csak táborozzunk, Dalolgassunk, Igyunk, együnk. Táncolva, vígan fölmegyünk, Mikor akarjuk, fölmegyünk. Ne siessünk, Tyukodi pajtás. r Ml s harcunkat megharcoltuk. Hadd várjanak a pipogyák Valami nem jövö csodát, Vén, szép, történelmi csodát, S rajtuk ütünk, Tyukodi pajtás. Számos későbbi kurucos verse (Esze Tamás komája, Bujdosó kuruc rigmusa, Kurucok így beszélnek s a Két kuruc beszélget négy verse) érettebben, egyértelműbben, nagyobb művészi erővél képviseli típusát De részint a vers irodalompolitikái szerepét részint pedig a megtalált hangvételt a Tyukodi pajtásban meglelt plebejus szócsövet, alteregót már ebben az első versben értékelnünk kell. Ady és Juhász kapcsolatát Irodalomtörténetünk egyoldalúan. Leült komótosan, a távolba nézett, nagy kortyokkal itta az ózondús levegőt, igyekezett nem gondolni semmire, vagyis élvezte a tökéletes magányt így töltött el egy nagy boldog semmittevésben jó fél órát, amikor furcsa nesz ütötte meg a fülét. Fölriadt. Először azt hitte, talán valami állat jár a bozótosban, és megnyugodott, de pillanatok múlva vas logikája rájött hogy az állat nem liheg, vagyis nem így liheg és szuszogni meg egyáltalán nem tud, mert arra csak az ember képes, a teremtés koronája. Elmormolt magában egy olyan cifra miatyánkot, amire szintén csak az ember képes és a lapos szélére csúszott hogy megnézze, ki az a vakmerő, aki megküzd a bozótossal, a meredekkel csak azért, hogy az nyugalmát megzavarja. Kukucskál a sörtehajú és látnia kell, hogy a bozótosban kifényesedett kopasz kobak mozog többnyire Adynak Juhászra tett hatására szűkítette. Sára Péter, amikor egyébként kitűnő tanulmányában észreveszi Juhász e versének Ady első kurucos verseivel való rokonságát, nem is gondol arra, hogy ez a hatás fordított is lehet. Amint nem tételezi föl azt sem, hogy Juháss Gyula Félúton című versénele Ady szocialista költeményeivel való hasonlósága ugyancsak Ilyen hatás következménye. Pedig 03 időrend hiteles bizonyság. Bóka László ismerte föl, hogy Juháss versének költői képe a proletariátusról („Ti lelkek, akik fehér fényben égtek") hatott Adynak A jövendő fehérei cimű versére, amely Juhász verse után (Népszava, 1908. március 22.) egy évvel jelent meg (ugyancsak a Népszavában, 1909. április 11-én). Így volt ez a kurucos versek esetében is. Mind a filológiai adatok, mind a költői szimbólumok egybevetése tanulságosan mutatja, hogy Ady ás Juhász barátsága, még összekoccanásuk idején is, teremtő kölcsönhatást jelentett. alatta. Tekintve pedig, hogy a hozzá tartozó testet takarja a sűrű, mintha elszabadult léggömb imbolyogna. Imbolyog a léggömb, de nem ide-oda. hanem konokul, kegyetlenül, s kitartóan föl, egyre följebb. A sörtehajú visszahúzódik a lapos pereméről, leül csak azért ls a kellős közepére jól elterpeszkedve és elhatározta, hogy kerek-perec megmondja a kopasznak, merre visz az út a túloldalon lefelé. Egyelőre nem néz hátra, de hisz érzi így is, hogy a léggömb ott liheg fölötte. Már köszörüli a torkát. — Adjon isten, szép jónapot! — szól ekkor az olyan dörgő basszussal, hogy belereszket a hegyvidék. A sörtehajú nyel, behúzza a nyakát és dühöng. Hiába, ez a csend, ez a nyugalom, ez a magány, ez többet ér mindennél! Nem is beszélve a levegőről! Igaz-? — szavalja a kopasz. A sörtehajú morog, mint a harapós kutya. — Hej, nincs annál nagyszerűbb, mint belebámulni innen a messzeségbe, jó mélyeket lélegezni és lehetőleg nem gondolni semmire. Igaz-e? — áradozik a Sólyom László SZENT MAGÁNYOSSÁG