Délmagyarország, 1970. május (60. évfolyam, 101-126. szám)

1970-05-31 / 126. szám

Szöveg nélkül Elítélték a felbujtót is Tegnap a Csongrád me­gyei Főügyészség, a szege­di járásbíróság gyorsított el­járással vonta felelősségre azokat, akik a közveszély­helyzetből igyekeztek hasz­not húzni. Mint tegnapi la­punkban jelentettük, Varga Mihály háromautónyi ho­Huszka Sándor, a Szegedi Kenderfonó és Szövőipari Vállalat 27 éves művezető­je is visszaélt helyzetével. Mint árvízvédelmi beosz­tott, homokzsákokat és üres zsákokat szállított az újsze­gedi partvédelemhez. Egy al­kalmas pillanatban 50 üres mokot „rendelt" Kovács zsákot ellopott, majd apósa Sándortól, a védekezésben részt vevő kecskeméti sofőr­től. A bíróság, mint isme­retes, a lelkiismeretlen, tol­vaj gépkocsivezetőt pénte­ken 6 hónapi szabadságvesz­tesre ítélte. Az ügyeskedő, a felbujtó Varga Mihály is megkapta büntetését Az ügyészség előállíttatta Varga Mihály, Ságváritelep, Kandó Kálmán utca 61. szám alatti lakost és a vizs­gálat után vádat emelt el­lene. Tegnap, szombaton dél­ben dr. Szabó Lóránt taná­csa a gyorsított eljárás so­rán megállapította, hogy házában elrejtette. A rend­őrség nyomozása földeritet­te a bűncselekményt és Huszka Sándort letartóztat­ták. Mivel cselekménye sú­lyosabban esik latba, mint tolvaj társaié, ezért bünteté­se is várhatóan nagyobb lesz. Huszka Sándor ügyét rendes eljárás keretében vizsgálják meg. Az áradó folyók miatt rendkívüli helyzetbe kerül­tünk; olyanba, amelyet a jogi nyelv közveszélynek ne­vez. Minden felhasználható Varga Mihály, mint felbujtó anyag a védelem rendelke­részes a gépkocsivezető bűn- zésére áll, az emberek ere­cselekményében, ezért 5 hó­napi szabadságvesztésre ítél­te. Az ítéletben úgy ren­delkezett, hogy a büntetést szigorított büntetésvégrehaj­tási intézetben kell letölte­nie. Ugyancsak tegnap állt az ügyész, majd a bíró előtt Ginczinger József hétszere­jüket nem kímélve teljesítik a nehéz szolgálatot, az or­szág bőkezűen küldi Szeged­re a védekezés eszközeit. Tízezrek tudják kötelességü­ket és becsülettel vállalják napról napra a szokatlan erőfeszítést. Megdöbbentő, hogy néhányan éppen mo6t csak kisszerű, saját előnyei­ben büntetett, Szeged, ötha- ket, hasznukat látják; meg­döbbentő, hogy a közveszély közepette akarják megsütni pecsenyéjüket. iora utca 1/b szám alatti la­kos. A megrögzött bűnöző mo6t sem tudta kihagyni a kínálkozó alkalmat. Amint Beszéltem a zsákolástól dr. Fedor Attila tanácsa meg- •verejtékes emberekkel, úton állapította, Ginczingert ár­vízvédelemre osztották, s mint vízőr, Rz újszegedi levő gépkocsivezetőkkel, akik felháborodottan nyilatkoztak a homokot lopó sofőrről, a partszakasz megfigyelését felbujtó háztulajdonosról. Én kapta feladatai Ginczmger ehelyett a pincéket figyel­te... Az előre elkészített fűrészlappal összesen négy pincerekeszt feltört és ruha­is csak az ő kérdésüket tu­dom ismételni: hát nem tud­ják, hogy milyen helyzetben vagyunk?! Nem tudják, hogy minden zsák hámokra szük­neműket lopott. Mikor a ne- ség van?l gyedik betörését akarta vég- Amint a kihallgatások so­rehajtani, egy lakó lefülelte, majd a rendőrség letartóztat­rám meggyőződtem róla —is­merték a felelősséget. Ennek ta. Ginczingert közveszély ellenére elkövették tettüket, helyén, szolgálati megbízás Szigorú büntetést kaptak, és elkövetett három az sem titok, hogy esetleges lopásért és egy követőik a társadalom legsú­lyosabb elitélésére és szigorú körében rendbeli rendbeli kísérletért 1 év és 4 hónapi szabadságvesztésre büntetésre számíthatnak! ítélték. M. L szeged a hazai lapokban 1970/22 MOLNÁR Imrei Jogtörténeti és (KŐBÁNYÁI Györgyi k. gy.: Római Jogi Nemzetközi Munka- Tíz-tizenkét napos küzdelemre értekezlet Szegeden. Magyar Jog, számítanak Szegeden. — Felkér (1969. szeptember 18— szülnek az olajmezők védelmé­re. Esti Hírlap, május 29. Cs. BENKO Judit: Ejjel-nap­pal a szegedi gátakon. Esti Hír­lap, május 29. [Riport az árvéde­lemröl.) (PÜNKÖSTT Arpádl P. A.: Sze­ged megvédéséről van sző. — Beszélgetés az árvízveszélyről a GALLÉ Tibor: Szeged — a városi lanács vezetőivel. Népsza­S/abadieri Játékokért. Tanácsok badság, május 29. Lapja, május 23. SIKLÓS János: Küzdelem és VERTESSY Péter: Makó és szorongás. Népszava, május 30. Szeged a szarazfoldrőL Magyar fRiport az árvédelemről.j Nemzet, május 24. KISS Lajos: Meditáció Beekett ÜJ szövőcsamok épOl Szege- szegedi bemutatóján. Kortárs, április. 20-án.) Társaságunk hfrei. — HCO­VAC.S Lászlói K. L.: Csongrád megye. — Előadóülés. Gyógysze­részet. május. [A Magyar Gyógy­szerészeti Társaság Csongrád megyei csoportjának szegedi rendezvényerői.] Kézmosás a Tiszában Pancsikolt-e Ilonka 1932­ben a Tisza-parti sétány kő­korlátjára támaszkodva a folyó vizében? Erről folyik mostanában vita. nem pedig valamilyen komolytalan do­logról. Hallottam egyébként na­gyobb összegű fogadásokról is. Egy feketehajú fiatalasszony harciasan mondta, hogy annak idején, amikor jött az a nagy viz. édesanyjával ott sétálgatott a Tisza-parti kőkorlátnál és meg-meg álltak, ráhajoltak a kő­kerítésre és a kacsóikkal lubickol­gattak a folyó vizében. Egy idősebb ember is megkérdezte a fiatalasz­szonyt: — Mondja, gyermekem, ön mikor született? A menyecske piron­kodás nélkül mondta, hogy 1935-ben Mire az öreg: — Akkor maga. lelkem., nem pancsikolt a megáradt Tisza vizében, mivel az 1932-ber. volt olyan magas, hogy beleért a kezünk. Tehát a fiatalasszony vesztett. De most az idősebbek is vitatkoznak. Ilonka is határozottan állítja, hogy bizony ő 1932-ben pancsikolt a víz­ben. mert a kőkori átról kénvelmesen elérte. Sőt, e „közérdekű" vita odáig fajult már. hogy szerkesztőségünket is felkeresték levélben és telefonon: adjunk magyarázatot a kérdésre. Idezem egyik levélírónkat: „Ked­ves és tisztelt szerkesztőség! Ol­vastam lapjukban, hogv a Tisza víz­állása 1932-ben volt a legmagasabb. 923 centiméteres tetőzéssel. amelyet magam is bizonyíthatok, hiszen át­éltem. Sajnálattal olvastam azt is. hogy a napokban már meghaladta a folyó szintje a harminckettőben mért maximumot is. 16 centivel. Va­lami azonban nem stimmel. Tudni­illik. akkor. 1932-ben. a Stefánián . sétálgatván, a kőkorlátra támasz­kodva pancsikáltunk kezünkkel a Tisza vizében, mert az körülbelül 30 centire lehetett csupán a pár­kánytól. Most viszont azt látom — hála az égnek! —. hogv legalább egy méterrel alacsonyabban van a víz, mintha kőkorlát teteje. Hol a tévedés? Egv biztos, mi sokan mos­tunk kezet a Tiszában, korláton át! Akkor nem volt a sétányon se ho­mokzsák. se fólia, se izgalom. Ho­gyan lehetett ez? Üzenjék meg lap­jukban. hogy ne izguljunk. Szíves­ségüket előre is köszönve, üdvözli a Szerkesztőséget sokak nevében: B. B.-né." Valóban komoly a kérdés, bár szerény személyiségem is sétálgatott már akkor a Tisza-partián. de (meglehet, hogy a memóriám a rossz) nem tudok visszaemlékezni az eset­leges páncsikolásra. mivel még a korlát tetejéig sem értem fel. Éppen ezért az idősebbekhez fordultam vá­laszért. A neves és köztiszteletben álló nyugalmazott vízügyi főmérnök a következő felvilágosítást adta: — Az igaz. hogy nem voltak homok­zsákok a sétányon az 1932-es ára­dásnál. de arra nem is volt szük­ség. hiszen gyorsan jött és éppen olyan gyorsan el is ment a 923 cen­timéteres áradás. A víznek még arra sem volt ideje, hogv számot tevően átáztassa a védvonalakat. Hosszú szakmai magyarázatot kaptam a folyó viselkedéséről, ame­lyet csendben és figyelő tekintettel végig hallgattam — Kíván-e még valamit? — kérdezte a nyugalma­zott főmérnök. — Igen — mondtam —, érdekelne a pancsikolás való­színűsége. íme. a válasz: — A védőlal tetejéről behajolva nem lehetett pancsikolni a folyó vi­zében. Az lehetetlenség lett volna, mert sem a védőfalat nem emelték, sem pedig a folyó hivatalos vízmér­céjét nem változtatták meg azóta, tehát sem akkor, sem pedig most nem érhető el a víz szintje. Ellen­ben valamiképpen mégis csak lehe­tett kezet mosni a megáradt Tiszá­ban, az 1932-es 923 centiméternél Mégpedig úgy, hogy akkor a rak­parti lejárókat nem falazták fel a védfal tetejeig. hanem csak néhánv sor téglát ágyaztak cementbe, szá­mítván a magas vízre, nehogy „ki­löttyenjen" a sétaúti lejáróknál. Te­hát az ottani alacsony és ideiglenes téglafalakról, elsősorban a szüleikkel sétálgató gyerekek lehajoltak és pancsikolgattak a Tiszában. Ennyit mondhatok. — Köszönöm! Gazdagít István Az OFOTÉRT új szolgáltatása — A néma acél. A fém­kohászat legújabb találmá­nya a „néma" acél. Az eb­ből készült fémgyártmányok­nak nagy jövőt jósolnak. Példa erre a manganos réz: (70 százalék réz plusz 30 százalék mangán) az ebbői öntött harang nem kondul. A hangja vesztett harang persze szépséghibás, de a sí­neknél és a vasúti kocsik tengelyeinél örömmel üdvö­náL — Fészekmentó expedíciók. A baranyai vadászok fészek­mentő expedíciókat indítot­tak a fácán- és fogolykölté­den. Népszabadság, május 24. Találmányuk bemutatója Sze­geden. UUlók Lapja, május 26. [Dr Mészáros Lajos találmá­nyai.) SZÁSZ István: Szeged felké­szült az árvízc-.atára. Magyar Hírlap, május 27. [SZENTI!"ANYI Györgyi (sz.l: A tiszai vedekezes központja Szeged. Telles védelmi készen­létben a város. — Erősitik a körtöltést és a rakpart mellvéd­jét. Népszava, május 27. Cs. BENKÖ Judit: Fokozzák a város védelmet. — Felkeszüítek a környékbeli falvak veszély eseten történő kiürítésére. Esti Hírlap, máj us 28. június. — Lottótájékoztató. A Sport­fogadási és Lottó Igazgató­ság közlése szerint a 22. já- Hazánkban évente átlagosan 2000 személy esik át szür­tékheten öttalálatos szelvény kehólyog-műtéten, amelynek során az elhomályosodott nem érkezett. Négy találatot szemlencsét távolítják el. Pótlására különleges szemüveg­46 fogadó ért el. nyeremé- re van szükség, anélkül az operált nem lát. Eddig prob­nyük egyenként 82 732 fo- lémát okozott, hogy a speciális szemüvegeket egyedileg .... . , rint. Három találata 4679 fo- gyártottak, s ez 4—0 hetet is igénybe vett. Az OFOTÉRT zolt Jelenség. Meg nagyobb gadónak volt, nyereményük méltányos intézkedést hozott azok érdekében akik kizá- szerePe van ennek a tulaj­egyenként 407 forint. A két- rólag ezzel a szemüveggel nyerik vissza látásukat. A vál- d°nságnak a lejtőkalapacsok­találatos szelvények száma lalat budapesti Lenin körúti boltjában új szolgáltatást ve­142 026 darab, ezekre egyen- zetett be: az üzletben a hályog szemüveglencsékből teljes ként 17 forintot fizetnek. A választékot készleteznek, s külöleges automata csiszoló­nyereményösszegek a nyere- géppel azonnal elkészítik a receptre felírt speciális szem­ményilleték levonása után üvegeket. értendők. A közölt adatok tá- „ .. „. . . . „ jékoztató jellegűek, ~~ magyar síker parisban- — Kerek Attila, a Szegedi sek felkutatására, védelmére Harminckét ország zenei Zeneművészeti Szakiskola A nagy kiterjedésű lucerna­— A külföldi olajtársasá- szerkesztői pénteken Párizs- ötödéves hallgatója rendezi táblákon — e. hasznos ma­gok áremelést hajtottak vég- ba11 úgy döntöttek, hogy a meg záróhangversenyét jú- darak kedvelt fészkelőhelyén re a Német Szövetségi Köz- magyar Szőllősi András kon- nius 1-én, hétfőn este 8 órai — ugyanis megkezdődött a társaságban eladásra kerülő certoja volt a legjobb zene- kezdettel a szakiskola Lenin termés betakarítása, amely­normál- és szuperbenzinnél, darab azok közül a művek körúti hangversenytermében, nek során a gépiek súlyos ká­Az új rendelkezések értei- közül, amelyeket egy hét le- Közreműködik: Tokody Ilo- rokat okozhatnak a madárál­mében az Esso és a Shell, forgása alatt meghallgattak, na és Illés Mihály. lományban. valamint a British Petróle- A Párizsi rádió6meghallgatás­um olajtársaság által forga- nak az volt a célja, hogy lomba hozott üzemanyagfaj- népszerűsítse olyan zeneszer­ták ára literenként 0,5—1 zőknefc a műveit, akiknek pfenniggel emelkedik. neve a széles körben még nem ismert. — Krakkóban megkezdő­dött az idei lengyel rövid- — * ««r 800 tudományos filmfesztivál, amelyen négy értekezés. A texasi Houston­nap alatt 58 filmet mutat- ban pénteken véget ért a nak be. Az országos sereg- rákkutatók második világ­szemlét követően június 2 és kongresszusa. A tanácskozás­7 között megrendezik a ha- ra érkezett mintegy hatezer gyományos nemzetközi rö- orvos és kutató egy hét le­vidfilmfesztivált, amelyen 25 forgása alatt 4800 tudomá­ország — köztük hazánk — nyos értekezést, illetve köz­Ismertető jel jelentette be részvételét. A nemzetközi bíráló bizottság­nak tagja Szabó István film­rendező is, — Japán nöi hegymászók leményt olvasott fel. — Egy halott nőt akartát­csempészni két jugoszláv férfi az olasz—jugoszláv ha­táron. Elmondották a határ­meghódították a Himalája rendőrségnek, hogy a halott Annapurna—3. nevű csúcsát, honfitársuk, és temetni vit­A nepáli fővárosba üzenet ték. A csempészés valószínű érkezett az expedíció sikeré- oka az. hogy mind a férfiak. rőL mind a nő engedély nélkül vállaltak munkát Olaszor­— Tömegverekedés tört kl szágban. s nem akarták, hogy pénteken este egy djakartai a haláleset kapcsán kltu­labdarúgó-pálván a brazil dódjék az ügy. Olaria együttesének és egy helyi csapatnak a mérközé- — Idegdúc üvegfiolakban. Na látod, végre különbséget tudok tenni! sén. A brazilok lerúgták az Gazdag tengeri ..zsákmány­nyal", 250 polip, kagyló és indonéz csapatkapitányt, er- ^jga üvegfiolákba zárt ideg­re a tömeg a pályára tódult dúcával tért haza Nápolyból, és verekedés kezdődött. A háromhónapos kutatóútjá­... . .. . ... . ról dr. Zs. Nagy Imre. a rendorseg a levegőbe lőtt es Magyar Tudományos Aka­— Vívópenge, kasza, kapa. — Tizenhárommillió fo­A Mosonmagyaróvári Mező- ''""tos költséggel bővítik, s gazdasági Gépgyár szentgott­hárdi gyárának hagyományos termékei — a kasza, a vívó­penge, a kapa. a kézi- és a lehulló sziánkok két em- démia tihanyi biológiai inté- gépifürész — bel- és külföl­bert megsebesítettek. Gyászközlemények Szeretett édesanyánk. nagy- jából. A gyászoló család. Pusz­anyánk. VAS HENRIKNÉ el- taszeri u. 22.- T. 769. zetének munkatársa. A bio­lógus a balatoni kagylóknál feltárt élet.jelenségeket a tengeri puhatastűeken ellen­őrzi és elemzi tovább. Ed­digi munkájában azt vizs­gálta; hogy milyen anyagcse­re-folyamatok teszik képereé az édesvízi kagyló idegsejt­f. he 3i-en déli 12 órakor, dr. kónsággal. ismerősökkél." hogy jét a tartós oxigénhiány el­Krámli Andrásné. s. 154 535 szeretett édesanya, nagymama viselésére. A gerincesek az Mély fájdalommal tudatjuk, és dédmama. özv. KOCSIS I.A- , ,. .... „ -„ hogy szeretelt férj. édesapa és JOSNÉ szive, eletenek 87. évé- oxigen-utanpoltas megszun­nagj apa. MARTON (HASKA, ^htttelro megszűnt dobogni. tével öt-tíz perc alatt elpusz­JANOS, eletének 70. evében ^ június 1-én 15 orakor te- tulnak amíg a kagylók eb­hosszü szenvedés után elhunyt, metjük az Alsóvárosi temető ká- , ,,, , n Temetése június l-én 14 órakor polnájából. A gyászoló csalad ben az állapotban 6—8 napot lesz a Gyevi-temető ravatalozó- ' - T. 762. jS átveszeinek. ezzel a csökkent munkaké­pességűek üzemévé fejlesz­tik a gyomai Háziipari Szö­vetkezetet. A szövetkezet — a bedolgozókkal együtt — jelenleg 1100 munkást fog­lalkoztat.. közöttük 400-nál több csökkent munkaképes­vópengéből ez évben mint- ségűt. egy 45 ezer darabot expor­tálnak. Szükség van még a — A Balaton vidék 42 kézikaszára is. A nyárig a partmenti településén a nyá­jó hírű szentgotthárdi ka- rl szezonban esténként csak­IX-, „ -t. r • x nem *Z«Z tanc- es népi ze­szakbol Brazíliába. Iranba. nekar Bondnfikodik ma1d a jó hangulatról. A nagyobb idegenforgalmi központokban dön egyaránt keresettek. Ví­Görögországba. Bulgáriába. Jugoszláviába 225 ezer dara­bot . küldenek. külföldi zenekarokat is szer­ződtetnek a nyári fóidényre. VASÁRNAP. 1970. MÁJUS 31. DÉLMAGYARORSZÁG

Next

/
Oldalképek
Tartalom