Délmagyarország, 1970. május (60. évfolyam, 101-126. szám)

1970-05-31 / 126. szám

Közepes játékkal nyert a Vasutas MA KEZDŐDIK A VB A legfrissebb eredmények Tízpróbában első Nagyvárady Tibor már nyolc éve sportol. Szőregi fiú volt, amikor az ottani egyesületben elkezdett atlé­tizálni. Eleinte a magasug­rással foglalkozott — 177 centiméterig vitte —, majd később edzője, Csíkos Fe­renc javaslatára áttért a tíz­próbára. A tízpróba közismerten az egyik legnehezebb verseny­szám. nemcsak az atlétiká­ban, hanem a sport vala­mennyi területén. Azt mond­ják a tízpróbázóra: egy em­berből álló atlétikai csapat. Ebben sok az igazság, mert a kétnapos versenyeken a részt vevőknek tíz számban kell helyt, állniuk. Nagyvára, dy a Csongrád megyei NB I B-s válogatott csapatban 110 méteres gátfutó, ezenkí­vül általános fartalék ls. Bárhol indul, ahol szükség van rá. Most már a SZEOL versenyzője. Legutóbb Debrecenben or­szágos versenyt nyert, meg­előzte budapesti és vidéki el­lenfeleit. de mivel a Csong­rád megyei tízpróba-csúcs­eredményt nem tudta meg­javítani. most egy kicsit elégedetlen magával. Ez azonban nem szegte kedvét. Edzője, dr. Trényi Imre irányításával készül a közel­gő vidéki bajnokságra, ahol ismét bizonyítani akar. Mert — amint mondja — nem­csak szorgalomra és tehet­ségre. hanem egy harmadik tényezőre, az akaraterőre is nagy szüksége van a tizpró­bázónak. M. K. Kőművesmunkát Tegnap, szombaton jó né­hány labdarúgó-mérkőzésre került sor. A fővárosban NB l-es. Szegeden 'pedig többek között NB II-es találkozót is játszottak. A Vasutas csapa­ta közepes játékkal is meg­szerezte a két pontot. SZVSE—Gyulai MEDOSZ 2:0 (2:0) Hunyadi téri palva. 600 néző. Vezette: Asztalos. Vas­utas: Ludányi — Kovács I., Terhes. Hájas. Szálai. Ko­vács, II., Kiss II., Zsurek (Kakas). V. Tóth. Szamos­völgyi dr., Kun (Takó). Gyu­la: Barna — Géczi (Szőke), Szilágyi. Lovász, Guti, Ké­kesi. Tóth II. (Gergely). Tóth I.. Csöke. Kádár. Arató. Unalmas játékkal telt el az első 5 perc. amelynek vé­gén a hazai csapat megsze­rezte a vezetést: V. Tóth a félpályán kapott labdával el­futott, Szilágyi hiába kísér­te, nem tudta beérni, és az összekötő 10 méterről a ki­futó kapus mellett a hálóba gurított. 1:0. Ezután valami­vel élénkebb lett a játék. A 9. porcben Szamosvölgyi a tizenhatos vonalán igazgatta a labdát, majd váratlanul lőtt, és a felső kapufa hárí­tott. A Vasutas támadásai valamivel tetszetősebbek vol­tak, de a játékosok bosszan­tó hibákat vétettek. Néhány­szor a hátvédek is bizony­talankodtak, s így a vendég­csapat csatárai zavart kelt­hettek Ludányi kapuja előtt. A 14. percben Arató két mé­terről (!) magasan kapu fölé lőtt. Ismét a Vasutas lendült támadásba, de Kun három biztos gólhelyzetben hibá­zott. A második gólt a 40. percben érte el a hazai együttes: a játékvezető buk­tatásért tizenegyest ítélt, s a büntetőt Kiss II. értékesí­tette. i: 0. Szünet után sem változott a játék képe. A gyulaiak tá­madásaiban kevés volt az elgondolás, a hazaiak pedig különösebben nem erőltették magukat Az 59. percben gól­szerzési alkalmat szalasztott el a MEDOSZ. Egy 20 méte­res szabadrúgás Ludányiról kipattant, s a berobbanó Tóth I. az ötösről kapufát lőtt. A 71. percben Kékesi fejese már túljutott Ludá­nyin, de a gólvonalon álló Hájas fejjel hárított Nem :o t. tolósúlyos hídmérleg úi állapotban eladó Vásárhely, Közúti Epltó Vallalat. gépészet, Lenin u. 32. Tel.: 720. xH. 96 642 vállalok garanciával, Hernyák Ferenc kőműves. Szeged. Csemegl u. 7. pabkettcsiszolast, IAKKOZAST pormentesen vállalok. Cí­met. Merey u. 9 a szabóüz­letben. vagy Ságváritelep. Zocskár-udvar 10. alatt ké­rem leadni. BUDAI. (x) A Városi tanács Szol­gálutó üzeme értesíti a la­kosságot. hogy Június 7-en esedékes országos állat­és kirakodó­vásár elmarad helyette június 21-án lesz megtartva. Különféle méretű külső abroncsgumik eladók Megtekinthető: MEK köz­ponti anyagraktár, Szeged. Bocskai u. 8/b, reggel 8—12 orálg. Tökéletesen pótolja a TUSSGRAPH az eddigi klhúzokat. örlásl előnye az állandó garancia. Minden része pótolható. Rozsdamentes acélból készül. 11 vas­tagságot ír és húz. Im­portpótló. Közületeket ls kiszolgálunk. Postai utánvét. Készíti: Verő, V., Tanács krt. 8. sokkal később vétlen keze­zésért a játékvezető tizen­egyest ítélt az SZVSE ellen, majd reklamálásra megkér1 dezte a partjelzőt, és ezután meglepetésre szabadrúgást adott — a Vasutas javára. Mezőnyjátékkal ért véget a találkozó. Ács S. Sándor Szegeden szombaton há­rom megyei 1. osztályú lab­darúgó-mérkőzést játszotta^: Szegcdi Kender— Dorozsma 2:1 (1:1) Újszeged. Vezette: Fekete. Kezdés után hosszú ideig egymás hibáiból éltek a csa­patok. A 30. percben Jernei labdájával Csomor Teleki mellett kapura húzott és 12 méterről a jobb sarokba lőtt. 1:0 a Dorozsma javára. A 43. percben egyenlített a Kender. A dorozsmai véde­lem röviden mentett. Hor­váth elé került a labda, aki 11 méterről a bal alsó sa­rokba talált. 1:1. A mérkő­zést eldöntő gól a 61. perc­ben esett, Horváth tört ka­pura, és a kifutó Aradi mel­lett a hálóba lőtt. 2:1 a Kender javára. A közepes színvonalú és iramú mérkő­zésen a hazaiak ügyesebben kihasználták helyzeteiket. Jó: Hegyes, Galambos, Horváth, illetve Aradi, Czé­kus. Gyürki Ernő Szegedi Postás— H. METRIPOND 2:1 (1:1) Juta-pálya. Vezette: Al­bert. A postások a követke­ző összeállításban szerezték meg bravúros győzelmüket: Protity — Kothencz (Dok­tor), Holkó, Vincze, Becsei, Büky, Karsai, Kormányos, Tóth Gy., Tápai, Rácz. A tartalékosan kiálló szegedi csapat már a 7. percben megszerezte a vezetést: Rácz lövésébe Kérdő beletette a lábát és a labda a felső sa­rokba pattant, öngól! Nem sokkal később a vásárhelyiek Káplár révén egyenlítettek 1:1. Végig sportszerű és élénk iramú küzdelemben a győz­tes gól a második félidő kö­zepén esett: Karsai szabad­rúgást pörgetett a kapu elé és a berobbanó Büky közel­ről a hálóba talált. Jó: Büky, Karsai. Rácz, illetve: Nagy S., Balatoni, Csanki. Mclzger Károly Alsóvárosi MAV— Szegedi Építők 0:0 Szabadság tér. Vezette: Ta­kács II. A közepes színvo­nalú mérkőzésen igazságos eredmény született. A csa­tároknak egyik oldalon sem sikerült a helyzeteket ki­használni. Inkább a védel­mek játszottak jól. Az első félidőben az alsóvárosiak tá­madtak többet, és a 32. perc­ben Szabó nagy helyzetet ki­hagyott, a jobbszélső kapu mellé lőtt. Szünet után vál­tozatossá vált a játék, mind­két csapat lelkesen küzdött. A legjelentősebb esemény a hajrában történt, amikor Kelsch az Építőknek szerez­hette volna meg a vezetést, de 22 méterről leadott sza­badrúgása a sorfalon meg­akadt. Jó: Sinkó. Gera. Szécsi. il­letve: Kelsch, Sajtos, Hor­nyák. Seller István NB l-es labdarúgó-ered­mények: Bp. Vasas— Videoton 3:1 (1:0) Fáv utca, 8000 néző, ve­zette: Hévízi. Góllövők: Tóth B., Farkas. Puskás, illetve Borsányi. Küzdelmes mérkő­zésen. nagyszerű hajrával, biztosan győzött a Vasas. Ferencváros— Pécsi Dózsa 1:0 (0:0) Népstadion, 10 000 néző. vezette: Soós. Góllövő: Sző­ke (1 l-esből). Nagy taktikai harcot ví­vott a két csapat. A pécsiek ..szigorú'' emberfogásból in­dított támadásokkal, a fe­rencvárosiak sok helyváltoz­tatással igyekeztek helyzete­ket teremteni. A mérkőzés 6orsát eldöntő gól a 81. perc­ben esett, vitatható 11-esből. ÖREGFIÚK — BELGRÁDBAN Nem mindennapi labda­rúgó-mérkőzést játszanak holnap, hétfőn Belgrádban, ahol a jugoszláv olimpiai válogatott az öregfiúk Euró­pa-válogatottjával * méri össze tudását. Sok régi, ki­váló játékos lép maid a pá­lyára. Az európai együttes­ben Grosics. Buzánszki. Mát­rai. Bozsik. Hidegkúti és Puskás is szerepel. Mexikóvárosban a figyelem elsősorban a vasárnapi nyi­tómérkőzés, a Mexikó—Szov­jetunió találkozó felé for­dul. Kacsalin, a szovjet csapat szakvezetője továbbra is ösz­szeállítási gondokkal küzd: nem döntött még a kapus poszton Jasin és Smuc kö­zött sem. A szovjet váloga­tott mesterének másik prob­lémája a csatansor átütöere­jének hiánya. A mexikói szakvezetőket csak Borja szereplése ag­gasztja. A közönség kedven­ce az utóbbi időben ugyanis fegyelmezetlenségeivel és gyenge formájával hívta fel magára a figyelmet. A Szovjetunió—Mexikó nyi­tómérkőzés előtt a rendező­ség rövid ünnepélyt tart, amelyen Gustavo Diaz Or­daz, a Mexikói Köztársaság elnöke megnyitja a nagy tor­nát. Az első mérkőzésre ter­mészetesen mind a 105 ezer jegy elkelt, így a szovjet csapatnak a tűző déli napon kívül más okokból is igen „melege lesz". További érdekességek a VB-vel kapcsolatban: A salvadori labdarúgók a főváros egyik áruházának kirakatában elhelyezett Jules Rimet-kupa előtt fényképez­tették le magukat — mond­ván, hogy legalább a fotó­kon legyenek a kupa köze­lében. A brazil válogatott Guada­la.iarában az edzömérközések után továbbra is kemény ed­zéseket — főleg egyéni fog­lalkozásokat — folytat. Toluca-ban a svédek to­vábbra is „bújócskát" ját­szanak. Sem az edzésekre, sem szálláshelyükre nem en­gednek be senkit, a róluk alkotott vélemények és köz­lemények így féJé«ivetalo6ak. Áz árvíz­károsultakért A Szegedi Dózsa sport­kör a mai, vasárnapi Dózsa—Jászberény lab­darúgó-mérkőzés tiszta bevételét az árvízkáro­sultak megsegítésére aján'otta fel. Itt jegyezzük meg. hogy a Szegedi Horgász Egyesület is szép példá­val jár elöl. mert az árvízkárosultak részére 10 ezer forintot adomá­nyozott. Felnevelni, megtartani A magyar labdarúgás egyik legégetőbb gondja je­lenleg az utánpótlás nevelé­se, az élvonalból kiöregedő játékosok pótlása. Hűen tük­rözi ezt mind nagyválogatot­tunk, mind Szeged és Csong­rád megye NB-s csapatai­nak szereplése is. Egyesüle­teink csak nehezen, vagy meg sem találják egy-egy eltávozott, vagy a bőrszeges cipőt szögre akasztó labda­rúgó utódját. Ezek a gondolatok szinte önmaguktól vetődtek fel, amikor dr. Bdnáthy János­sal, a Csongrád megyei if­júsági válogatott szövetségi kapitányával beszélgettünk a közelmúltban Szegeden lezajlott ifjúsági tornáról és a válogatottak rövidesen megrendezésre kerülő ösz­szecsapásáról. Öt együttes tornája Elöljáróban el kell mon­dani, hogy a Csongrád me­gyei ifjúsági válogatottak a már hagyományossá vált, évenként megrendezett tor­nákon jól szerepelnek. A si­ker azonban alapos, előrelá­tó munka eredménye. Orszá­gosan egyedülálló a megyei TS és a CSLSE közös kezde­ményezése, hogy évenként öt együttes: Szeged város és járás. Makó, Szentes és Hód­mezővásárhely ifjúsági és út­törő-válogatottjai részére tor­nát rendeznek, és az ott lá­tottak alapján kiválogatják a 30 fős megyei keretet. A tornán tehetségesnek látszó, még úttörő korban levő já­tékosok nyilvántartásba ke­rülnek azokkal együtt, Rkik a Kalocsai Géza vezette ma­kói úttörő táborban kitűn­nek. Az úttörőkből ifjúsági­vá vált játékosok alkotják azután a megyei keretet. Több éves céltudatos munka eredménye az idei megyei ifjúsági válogatott kitűnő szereplése is. A jelenlegi válogatott já­tékosai sok csapatból kerül­tek ki, szinte képviselve Csongrád megye valamennyi városát. A nagyszerűen ösz­szekovácsolódott együttes — mint ismertes — a négy megye tornáját nagy fölény­nyel nyerte: három mérkő­zésből hat pontot szerzett 16:0-ás gólaránnyal. A négy megye válogatottjából állí­tották össze a 15 fős területi válogatott keretet. A 15 játé­kosból 1!) Csongrád, 4 Szol­nok, 1 Pest megyei. Sze­gedről Farkas, Virágh, Czompó, Ladányi, Zöldi, Kozma II., Szentesről Zám­bori. Csongrádról Kajtár, Makóról Szentgyörgyi, Do­rozsmáról Jernei lett a terü­leti válogatott keret tagjai. Eddig tart a gondos, a te­hetségeket felszínre hozó munka. A területi válogatott a székesfehérvári országos döntőig csupán két mérkő­zést játszik: június 10-én Szegeden, majd 17-én Szol­nokon. Ez bizony meglehe­tősen kevés, mert ugyanak­kor Budapest csapata pél­dául egy év óta közösen ké­szül a székesfehérvári dön­tőre, sőt nemzetközi mérkő­zéseket is játszott. VASARNAP. 1970. MÁJUS 31. A mai Labdarúgás. NB II: Sz. Dózsa -Jászberényi Lehel SC. Hunyadi téri Dózsa-pálya, fél 5 (Papp). Menyei 11. osztály: Tapé-Csa­náripalota, Tápé. 4 óra (Kana­las). Kisteleki TE-Hunyadi SE, Kistelek, fél 6 (Szóké). Textil­müvek—Nagvlak. textiles-pálya, fél 19 (Ződl). Ifjúság! bajnok­ság: Kender—Dorozsma, SZAK­pálva, 2 óra. Alsóváros—Építők, Szabadság tér, fél 11. KITE— SZEOL I.. Kistelek, 9 óra. Tex­tilművek—Szentest vízmű, texti­les-pálya, léi 12. Szegedi városi bajnokság: Oyálarét—Volán, Oyájarét. fél 5 (Halász). Siketek —Mihálvtelek, Cserepes sor. fél 12 (Sárközi K.). MINO—Kon-erv­svár. Ad' (ér. 9 óra (Bálint). Tanárképző—Ruhagyár. Ady tér. 11 óra (Aczél). Szegedi lárást bajnokság; Szatyiasu—Zákány­műsor szék, Szatymaz, 5 óra (Horváth M.). Domaszék—Pusztamérges. Domaszck. 4 óra (Ződí). Móra­halom—Rószke, Mórahalom, 4 ora (Takács II ). Kézilabda. Mégvel bajnoksag: Textilmüvek—Sándorfalva. fér­fiak. textiles-pálya, 9 óra. Tex­tilművek—Kisteleki TE. nők, textiles pálya, negyed 1t. SZEOL —Hódikót. nók. Ady tér. 9 óra. Sz. KTSK—Csongrád, nők, diák­otthon. 3 óra. Röplabda. NB r: Sz. Spartacus —Nyíregyházi Spartacus rang­pdo, nók Tisza-parti gimnázium udvara. 9 óra. Úszás. Az úttörő-olimpia szege­di városi versenye, Torontál téri uszoda. 4 óra. Vízilabda. OB II: SZEOL— Debreceni VSC, Torontál téri uszoda, 12 ora. Válogatás Székesfehérváron A nagyszerű bizonyítás után megérdemelte volna megyénk válogatottja is a nagyobb támogatást, biztosí­tani részükre a további kö­zös felkészülés lehetőségét. Természetesen ez anyagi gond is. de a Szegedi Ünne­pi Hetek sportrendezvényei sorában talán még jóváte­hető ez a mulasztás. Székesfehérváron, az or­szágos területi döntőkön je­len lesznek az MLSZ illeté­kesei is. elsősorban az ott látott 96 labdarúgó közül válogatják ki a jövő évi UEFA-keret. a magyar ifjúsági válogatott tagjait és nyilván jórészt onnan kerül ki a távolabbi jövő nagyvá­logatottja is. Az elmúlt évek tapasztalatai bizonyítják, hogy nemcsak az MLSZ hi­vatalos szakvezetői „figyel­nek". hanem valamennyi él­vonalbeli egyesület magán­megfigyelői is jelen vannak. Ott kerülnek be a noteszok­ba azon játékosok nevei, akikért már jóval az átiga­zolási időszak előtt megindul a klubok versengése. Két éve Egerben volt ha­sonló torna. Az ott látott 90 ifjúsági labdarúgó közül 61, a tavalyi salgótarjáni tornán résztvevők közül 49 cserélt egyesületet. Vajon Csongrád megye vagy Sze­ged NB-s egyesületei gon­dolnak-e arra, hogy a most feltűnt, megyénk legtehet­ségesebb ifjúsági játékosai a jövőben szűkebb hazánk labdarúgásának színvonalát emeljék? Vajon hányan vá­lasztják közülük Kocsis, Kozma, Zöldi vagy Salánki útját, vagy kerülnek a fele­dés homályába merült Tari, Török, Hajdú, Szebeni vagy Linka sorsára. Természetesen a jelenle­gi ifjúságiak nem oldanák meg azonnal élvonalbeli csapataink gondjait, de megfelelő munkával, szakér­telemmel és türelemmel egy-két év alatt olyan játé­kosanyag állna rendelkezés­re, amely esetleg hosszú évekre megoldaná akár az NB l-es csapatunk utánpót­lási gondjait is. Érdemes visszalapozni az 1960—61-es bajnoki idényig. Az akkori szegedi NB l-es ifjúsági csapatban kerültek felszínre és hosszú ideig az élvonalban játszottak Kür­tösi, Kővári, Reményik. Csordás, Linka, a jelenleg diósgyőri Kovács, Salánki, Dékány és Zöldi. Az azóta feltűntek szinte valameny­nyien vándorbotot vettek kezükbe, hiszen az NB l-es SZEOL-ban csupán Vörös, Gilicze és Magyar „benn­szülött". Türelmes munka kell Jelenleg felszínre került megyénkből közel két csa­patra való tehetséges ifjú­sági labdarúgó, akiket nem szabad sorsukra hagyni „felnőtté" válásuk után sem. Sportegyesületeink ve­zetőinek kell elsősorban megszerettetni ezekkel a já­tékosokkal sportköreiket és egzisztenciát kell teremteni számukra. Ez a munka má­ról holnapra nyilván nem hoz látványos eredményeket a bajnoki táblázatokon, ha­nem évek türelmes mun­káját igényli. De hosszú tá­von biztosan eredménye­sebb, mint az ország külön­böző részeiből játékosokat ..importálni" és talán ez az út vezetne legbiztosabban Csongrád megye és Szeged labdarúgásának felemelke­déséhez. Hernádi Gyula DÉLMAGYARORSZÁG _ A Magyar arzodaltsta Munkáspárt Szcaed városi Bizottságénak napilapja - Főszerkesztő: F. Nagy istvan. - Szerkesztóséa es kiadóhivatal: Szeged. Maavar Tanács­köztársaság utjs 10.. telefon: 13-535. 13-0C3 - FelelOs kiadói Kovars László. - A lapot nyomja: Szegedi Nyomda Vállalat. , Szeged, Bajcsy Zsilinszky ii. ts (index- S9 053). — Előfizetési dfl agy hónapra M forint I^DÉLMAGYÁRORS/ÁG'

Next

/
Oldalképek
Tartalom