Délmagyarország, 1970. február (60. évfolyam, 27-50. szám)

1970-02-20 / 43. szám

Új bélyegek Az idén 24 alkalomra 71 bélyeget bocsát ki a pos­ta — jelentette be csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján dr. Palotás Magda posta­vezérigazgatóhelyettes. A posta csaknem negyed­milliós hazai filatelista­tábor kívánságait, a nemzet­közi tapasztalatokat és igé­nyeket figyelembe véve, a magyar bélyegek jó hírnevé­nek, értékének megőrzése ér­dekében arra törekszik, hogy a bélyegek kivitele, színvo­nala javuljon. Röszkén ülésezett a járási tanács végrehajtó bizottsága A szegedi járási tanács kl a falu vezetőségének az végrehajtó bizottsága teg- elmúlt években végzett nap, csütörtökön Röszkén munkájáért, s megállapitot­tartotta ülését. Többek kö- ta, hogy azok a feladatok, zótt megtárgyalta a röszkei amelyeket a falu vezetői tanács végrehajtó bizottsága- megjelöltek a következő öt nak munkáját. A járási ta- évre, helyesen körvonalaz­nád" vb elismerését fejezte zák a lakosság igényeinek ki­elégítését. Együttműködés a vízügy és az olajipar között Nemrég a Dunántúlon — szerveznek, tagjai ügyelnek mint jelentettük — jelentős a csatornák, levezető árkok mennyiségű olaj került a épségére, biztosítják a víz Zalába, veszélyeztetve a fo- útját. A vízügyi igazgatóság lyó és a Balaton élővilágát, és az olajipar közösen hasz­Az eset tanulságait most nálja fel a rendelkezésre nemcsak a Dunántúlon hasz- álló eszközöket, berendezé­nosítják, hanem Szegeden is: seket a védekezéshez, a Nagy-alföldi Kőolaj- és Többek között érdemes be­tekinteni Röszke terveibe, amely szerint megalakítják a vízműtársulatot és felépí­tenek egy törpe vízművet, tovább javítják a falu út-, járda- és csatornahálózatát. Szeretnének felépíteni egy egészségügyi kombinátot, korszerűsíteni akarják az általános iskola épületét, tornatermet, központi kony­hát építenek a gyermekin­tézményekhez, s ugyancsak felújításra javasolják a mű­velődési házat is. Bővítik a falu villanyhálózatát és* kialakítanak egy megfelelő piacteret. II szociáfs követelményeknek nem megfelelő telepek felszámolása A Pénzügyminisztérium és vagy Budapesten az OTP gatásban. Az OTP vizsgál­az Építésügyi és Városfej- központjához kell benyújta- ja majd, hogy a bérlakását lesztési Minisztérium közös niuk a tanácsoknak. A ta- átadó, és az építési kölcsönt közleményben hozta nyilvá- nácsoknak részletes vizsgá- igénylő család megfelel-e a nosságra a szociális követel- latokkal kell felmérniük, mi- kölcsönnyújtás feltételeinek, ményeknek meg nem felelő lyen lehetőségek vannak a Az előre megkapott irány­telepek felszámolásának a telepi lakások megszűnteié- számoknak megfelelően a negyedik ötéves terv ldejé- sére lépcsős lakáscserékkel megyei tanácsoknak ez év re szóló irányelveit. Ebben is. Ebben az esetben a la- szeptember 30-ig kell elké­a tervidőszakban központi nácsi bérlakást a telepi la- szitenlük, évenkénti üteme­keretből mintegy tízezer nem kosnak átengedő személy, 11- zésben, a telep felszómolá­megfelelő telepi lakás he- letve család részesülhet a sának a negyedik ötéves lyett létesítendő új otthon kedvezményes kölcsöntámo- tervre szóló programját, építéséhez nyújt az állam __ kedvezményes kölcsönt. A megyékre lebontott ötéves lakáskeretszómot az ÉVM már elküldte valamennyi megyei tanács végrehajtó bizottságának. Az irányel­vek a részletes helyi, me­gyei ütemtervek kidolgozá­sához nyújtanak segítséget. Az irányelvek szerint a huzamosabb idő óta munka­viszonyban álló és nagycsa­ládos személyek esetében ja­vasolják, hogy az átlagosan engedélyezhető 65 ezer fo­rintos hitel összegét indo­kolt esetben — egyévi mér­legelés alapján — maximá­lisan 75 ezer forintra emel­jék. Ezeket a javaslatokat az OTP megyei fiókjához, Földgáztermelő Vállalat, va­lamint az Alsótiszavidéki Vízügyi Igazgatóság külön védelmi szolgálatot szervez az esetleges olajszennyeződé­sek elhárítására. Juratovics Aladár elmondotta: elhárítá­si tervet dolgoznak ki, fi­gyelőszolgálatot szerveznek. A szükséges védekező, felfo­góanyagot, mint például per­litet, rizsszalmát, töreket, előre összegyűjtik, hogy olaj­ömlés esetén azonnal fel­használhassák. A szervezési munkálatokat már megkezd­ték. az olajipar rendelkezés­re bocsátja a megfelelő költ­séget. Az olajszennyeződés elle­ni védekezésen kívül szo­rosabb együttműködés szü­letett a belvíz elhárításában is. Néhány fős brigádokat Eredményes zártak a közös A hét végére befejeződnek a esztendőt gazdaságok mérlegzáró közgyűlések A hét végére a szegedi já­rásban és Szegeden befeje­ződnek a zárszámadások. Tegnap az üllési Kossuth Tsz is megtartotta számadá­számot. örvendetes, hogy mind a szegedi járásban, mind pedig a Szegeden gaz­oálkodó termelőszövetkeze­tek ismét előre léptek, nö­sát, ahol a vártnak megfe- vélték közös vagyonukat, a lelő eredményekről adtak tiszta vagyont és megfelelően tartalékoltak is erre az évre. 11 i i n i i ii • 11 i filmjei-a hét filmjei *a hét 1111111M11 11111111111111 • 1111 Bűbájosok Egy manöken reflektorfény- vetkőzve is szép. ben es a magánéletben: így másfél óra egy kicsit hirdeti a MOKEP Rózsa Já­nos új filmjét, a Bűbájo­sokat Mi közöm nekem eh­hez? A manökenhez a ma­gánéletben és a reflektor­fényben? Nyilván semmi. Nekem, a nézőnek, a keres­kedelemhez van közöm, amely a manökenjei segítsé­gévei próbál rávenni arra, hogy a ruháikból vásároljak. A manöken iránt a kereske­delemnek kell érdeklődnie, mind a magánéletben, mind a reflektorfényben. Azt hiszem, a rendező Ró­De azért sok belőle. Eva Vodickovával ugyanis ezalatt a másfél óra alatt, amíg a film tart, nem történik semmi. Illetve sem­mi olyasmi, ami engem, a nézőt — még egyszer hang­súlyozom nem vagyok keres­kedelmi szakember — egy kicsit is érdekelne. A film cselekménye abból áll, hogy a szép bécsi manöken egy­más után lefekszik különbö­ző férfiakkal. Szó se róla, ezek a férfiak érdekes figu­rák, az egyik régész, a má­sik sportoló például, a har­zsa János tökéletesen tiszté- madik kispap, illetve Vodic­ban volt ezzel. Filmjét nyil- ková nézi annak, de aztán vánvalóan a manökenekkel megtudjuk, hogy valójában foglalkozó kereskedelemnek katona. Mulatságos, nem? gyártotta, felhíván figyelmű- De ez megint olyan dolog, ket arra, hogy a manökenek ami igazában csak a keres­magánéletével is törődniök kedelemnek fontos. Lehetet­kell, különben nagyon hamar len állapot, hogy tapasztalt tönkremegy' törékeny szépsé- manökenjei nem tudnak gük. Hogy ez kereskedelmi megkülönböztetni egy kispa­szempontból mennyire fon- pot egy katonától, tos, nem tudom megítélni. A film végső summája. Nyilván vannak olyan ta- hogy ezek a csillogó-villogó pasztalatok, hogv a ke- szépségű manökenek képáb­reskedelem. mint munkaadó rázatosnak látszó életük el­ridegen, bürokratikusán bá- lenére sem boldogok. Mert nik manökenjeivel. ez a csillogás-villogás. Ily módon én igazat adok a amelyben részük van, igazi rendezőnek, belátom célkitű- boldogsághoz kevés. Nem ta­Akad olyan közös gazdaság, mint például a forráskút) Haladás, ahol a biztonsági tartalékra 6 milliónál is lió 357 ezer forintra nőtt, egy év alatt csaknem 15 mii. lió forinttal. A biztonsági alap készpénzben egy ev alatt 1 millió 238 ezer fo­rinttal növekedett, vagyis 6 millió 537 ezer forint lett. Lényegében ez a vezetés adott csütörtökön, tegnap számot Üllésen a Kossuth Tsz „kilábalásáról" is. Az el­telt rövid idő alatt a S7Ö­többet tettek. A szegedi Fel- vetkezeti demokrácia széle­szabadulásban már változ­tattak az arányon, az eljövő sítésével értek el eredménye­ket. Bizonyítják ezt a ter­nagy tervek reményében. így mésátlagok is. Búzából a ter­sokat tartalékoltak nyékből és pénzből. A járás leggyengébb gaz- rozsból a tervezett 3 mázsa termé- vezett 5 mázsa helyett 10,38 mázsa termett holdanként. daságai is léptek egyet, hi­szen mint köztudott, keve­sebb a mérleghiányos szö­vetkezetek száma, és a mér­leghiány összege is jóval helyett 4,09, árpából a ter­vezett 5 mázsa helyett 7,33. kukoricából 6 mázsa helyett 12.57, fűszerpaprikából 25 mázsa helyett 38 mázsa hol csökkent. Azok a gazdasá- dánként. Igaz. ezzel még nem gok, amelyek a vállalatsze- oldódott meg az üllésiek rű gazdálkodás követeimé- sorsa ós az évekig oly sok nyeivel nem tudnak megbir­kózni, most egyesültek. Igen nagy érdeklődés előzte meg a forráskúti és az üllési zár­számadást. Az elmúlt esz­tendő nyarán a forráskúti Haladás Tsz vezetősége el­vállalta a bajba jutott üllé­si Kossuth Tsz „rendebhozá­sát". Ez a rövid idő ellenére is, biztató eredményekkel kecsegtet. Forráskúton, a sivány ho­mokságon. az 1968-as évhez viszonyítva a tagság és az alkalmazottak bérét 3 millió 539 ezer forinttal növelték. Igen tiszteletreméltó szám. A tsz közös vagyona 51 mil­állami pénzt felemésztet' gazdaság helyzete. Egy azon­ban bizonyos: igen sok po­zitív vonást felmutatott a közös eredmény. Az árbevé­teli tervet a tervezett 8 mil­lió 710 ezer forintról 11 mil­lió 964 ezer forintra teljesí­tették. A közös vagyon is nőtt. az előző évhez viszo­nyítva 4 millió 20 ezer fo­rinttal. Persze ez csak a kez­det. De maris bizonyíték ar­ra, hogy az üllési föld sem rosszabb, mint másfelé a homok és az üllési nép is tud boldogulni a szövetke­zetben. ha akar. és ha meg­érti a vezetést. zései jelentőségét és társadal­mi horderejét. A MOKÉP-et azonban annál inkább hibáz­tatom. A hibát ugyanis ő kö­vette el. Bemutatta a nagy­közönségnek ezt a kereske­delem számára gyártott, úgy­szólván bizalmas, sőt több tekintetben titkos anyagú filmet. Nem lesz könnyű, mégis szeretném meggyőzni a gadom. ez engem meglepett. Rájöttem, hogy tenni kellene valamit. Mint nem szakem­ber azt javaslom, hívjanak össze egy országos kereske­delmi aktívaértekezletet, a manökenek problémáit meg­tárgyalandó. Ha ez az érte­kezlet összeül, azt hiszem, a film elérte célját. A nyugtalankodó nézők­nek, akiknek talán ez kevés MOKÉP-et arról, hogy nincs lenne, arra hívom fel a fi­igaza Eva Vodicková, a gyeimét, itt népgazdasági ér­szlovák származású bécsi dekekről van szó, a hibát manöken — a főszereplő a a MOKÉP követte el azzal, magánéletben is manöken: ez hogy ezt a szakmai anyagú is a film szakmai jellegére filmet a mozik vetítővászná­utal — csakugyan nagyon ra vitte, szep. Felöltözve is szép, le- ö. E>. A Vöröskereszt pályázati felhívása A Magyar Vöröskereszt Csöng- tekét növeli, ha dokumentumok­rad megyei szervezete hazánk kai. újságcikkekkel, rajzokkal, felszabadulásának 25. évfordulo- fényképekkel, adatokkal, grafi­ja alkalmából pályázatot hirdet konokkal teszi érdekesebbé, telje­a középiskolásoknak: „Az egész- sebbé a pályázó. A beküldőn ségügy 25 éves fejlődése közse- anyag dolgozat jellegű, össze­günkben, városunkban vagy la- fc glaló, vagv élményszerű be­kéhelyem kerületében" eimmel. számoló ls lehet. Feltétel azon­Az anyagban helyet kell hogy ban. hogv egyéni munka le­kapjon: milyen egészségügyi lé- gyen. s a név helyett a bekül­tesítményekkel intézményekkel dendfi anvagra jeligét, s azt az — orvosi rendelő, bölcsőde, für- osztályt kell felírni, ahová a dö, iskolaorvosi rendelő, rönl- pályázó jár. Az anyag melle genszúrővizsgálat stb. — gazda- zárt borítékba csatolni kell a godott a felszabadulás óta a la- revet, az Iskolát, az osztályt, kőhely. A témakörbe tartozik, az iskola pontos címét, vaia­hegy az egészségügy fejlődése mint a jeligét. A beküldés ha­hc.gyan hatott, milyen változási térideje 197f). március 1(1,. a idézett elő az emberek életében Magyar Vöröskereszt Csongrád — táplálkozás, orvosi- és gyógy- megyei szervezete. Szeged. Tá­szerellátás —. és szólni lehet bor utca 2. címre. arról is, miként érvényesül az A pályázat első díja egy tás­iskolákban az egészségügyi ellátás karádió a második karéra. a fejlődése. harmadik fényképezőgép. To­A pályázati anyag terjedelmes vábbi Jutalmak: aktatáskák eénelt vain- 2—4 kézzel olvas- fappák. töltőtollak, szfnes ceru­gepeit. vsgy a 4 Kézzel olvas ,ák Ay fredmínv whirgstése hatóan frt oldal lehet, negyed- „ jutalmak átadása mároUis Kies sima lapon. A munka ép- 25. és április 4. között lesz. Válaszol az illetékes Ismét van gázpalack Február 5-i számunkban időszakra esett. „A kevés pa­olvasóink panasza alapján lackot vállalatunk 29 csere­megírtuk, hogy- a petőfitele- telepére kellett elosztani, s pi PB cseretelepen rossz volt a Szegedtől távolabb eső a palackellátás, a télen. A helységek cseretelepeit kel­gázgyártól kaptunk választ a lett először ellátni, hiszen a cikkre. petőfitelepieknek is egysze­Leírják, hogy a petőfitele- rűbb a szegedi központi töl­pi cseretelep januárban ösz- tőtelepen cserélni, mint pél­szesen 1455 darab 11 kilós palackot kapott. Közben or­szágosan gond volt a palack­ellátás, a gázgyárat január 20-án a Kőolajvezeték Vál­lalat értesítette, hogy bi­zonytalan ideig — amely kö­rülbelül két hétig tartott — a szegedi töltőtelepekre csak minden második nap tudnaJc 400 darab 11 kilós palackot biztosítani. A cikkben sze­replő panasz éppen erre az dául Nagylakról Szegedre palackért bejönni. A nehéz időszakban, úgy gondoljuk, hogy vállalatunk a palackok elosztásával nem gazdálko­dott rosszul, örvendetes vi­szont, hogy a gázpalack el­látás február hónap első napjától ismét zavartalan." — írja a gázgyár. Reméljük, ezt a petőfitele­piek is tapasztalták. Mitől van zaj? A Szegedi Sütőipari Vál­lalat igazgatójától kaptunk választ a szabadságtéri la­kóknak arra a panaszára, hogy az ott levő sütőüzem egység miatt zaj van a kör­nyéken. A válaszban azt ír­lítják el, hanem helyben ér­tékesítik. Hat óra előtt még sütőipari kocsi sem jár a környéken, de 1 óra után péksüteményt hoznak az üz­letbe. A zajt, amit panaszosaink ÍTT 1 dagasztógép nem szóvátettek akkor bizonyóra mukódik olyan zajosan, hogy .. , ' . . bárkit is zavarna, s az ott az üzletben vasariók okoz­gyártott kenyeret nem szál- hatják. Mert nincs üzlethelyiség Január 21-én megjelent nács nem rendelkezik." A „Nincs több demi-gros bolt" határozatot megfellebbeztük, című írásunkra kaptunk vá- mert úgy érezzük, hogy he­laszt a Szegedi Ruhagyártól, lyes a törekvésünk — amely­amelyben leírják, hogy a nek támogatását örömmel jobb áruellátás érdekében vettük az említett cikkben — szerettek volna saját kezeié- de a megoldás még a jövő­sű üzletet nyitni ők is. Még ben se látszik biztosítottnak." 1968 novemberében kérelmet — írják. Ugyanis az elutasí­nyújtottak be az m. j. vá- tó határozatban a tanács rosi tanács vb. igazgatási nem tért ki arra. hogy a osztályához, hogy utaljanak jövőben — ha rendelkezni ki számukra a városközpont- fognak alkalmas helyiséggel ban üzlethelyiséget. Éppen _ kiutalnak_e a gyárnak> 1970. januar 16-an kaptak , meg az elutasító határoza- h°Sy üzletet nyithassanak, tot, miszerint jelenleg meg- Most várják fellebbezésük felelő üzlethelyiséggel a ta- eredményét. Vtzeqed szobrai Szókratész (i. e. 469—399) Szolón (kb. i. e. 638—599) (178—179.) A Móra Ferenc Múzeum bejárata előtt áll az idealista filozófus és pedagógus Szókratész, valamint a görög államférfi és költő Szolón teljes alakú szobra. A két köböl faragott alkotás készítőjének neve ismeretlen. PÉNTEK, 1970. FEBRUÁR 20.

Next

/
Oldalképek
Tartalom