Délmagyarország, 1970. február (60. évfolyam, 27-50. szám)

1970-02-20 / 43. szám

Vita 85 ezer tonna tűzifáról Az utóbbi négy napban ismét felfagytak az erdei utak; az erdőgazdaság szállí­tó jármüvei zavartalanul el­juthattak a tűzifa-tárolóhe­lyekig és vissza, a vasútállo­másokra. A 19 erdőgazdaság­ból érkezett jelentések sze­rint január utolsó tíz napjá­ban összesen 42 000 tonna tűzifát, adtak fel a TÜZÉP­telepekre és ez a szállítási ütem tartott február első két hetében is. Február elején Békés és Szolnok megye já­rásaiban több helyütt hiába vártak tűzifára a vásárlók, a helyzet azonban azóta so­kat javult, az erdőgazdasá­gok gyors pótszállításokkal kiegyensúlyozottabbá tették az ellátást. A belkereskedelem tűzifa­lgénve erre az évre hozzá­vetőleg 885 000 tonna. Ebből az erdőgazdaságok 800 000 tonna szállítását már vállal­ták. A 85 000 tonnás külön­bözet ügyében a belkereske­delem és az erdőgazdasági vállalatok képviselői rövide­sen tárgyalásokat kezdenek. Az erdészeti szakemberek szerint az erdőgazdaságok ezt a mennyiséget is biztosítani tudnák, ha elegendő teher­gépkocsi állna rendelkezé­sükre. Pénzmalomban Zizzenve simul egymáshoz a százas, az ötvenes, a tízes bankó. A kosárban szabá­lyos oszlopokká rendeződ­nek, majd papirgyűrűvel ve­szik körül őket. Az ablak mögött türelmetlen ember­sor. a kezekben pénz; sza­kajtók újra telnek, majd el­tűnnek az acélajtó mögött, őröl a pénzmalom. Kísérjük el Széchenyi tér, főposta, két csapóajtó s a helyszínen va­gyunk. Pénzünk a postás­kisasszonyok sebes ujjain keresztül jut el célja felé, a bankba, a vállalatokhoz, aho­vá kell. Kövessük e sajátos szakaszát, kísérjük el példá­ul a B. 339-145 209 számú százforintos útját. Akinek átadom. Kardos Alojzia, 23 éves postaaikal­mazott. Mig százasomat „be­könyveli" megkérdezem, honnan, miért jött ide az ab­lak mögé. — Dolgoztam konzervgyár­ban, a ládagyárban, és más­fél évig az NDK-ban, leg­utóbb 2800-at kerestem a fémipari vállalatnál. Végre itt jól érzem magam. Munkaalkalmak Cserépkályhúk fűtésihez fűtőt kőrösünk. Lehet nyugdíjas is. Jelentkezni lehet Szeged Városi RÍSZ Bizottságon 9—16-ig. Ma­gyar Tanácsköztársaság u. 7. xDK. 339. Keresünk ipari technikumi végzettségű szakembert Csong­rád megye területén levő ter­ményszárítók technológiai ellen­őrzéséhez, Szeged székhellyel. Jelentkezés: Csongrád megyei Gahonafelvásárló és Feldolgozó Vállalat műszaki osztályán, sze­ged. Hajnóczy u. 18. xDK. 240 Felveszünk tehenész .családot azonnali belépéssel. Követelmény: gépifejés, a családban 2—3 férfi tehenész dolgozó legyen. Meg­egyezés esetén szolgálati lakást biztosítunk. Jelentkezés: Tisza­sziget. Búzakalász Mglsz, irodán, a föállattenyésztőnél. x A Szegedi Konzervgyár felvé­telre keres női segédmunkáso­kat. elektroműszerészeket, laka­tosokat. kőműveseket. Jelentkez­ni lehet a gyár üzemgazdasági osztályán. Szeged, Rókusi ff. 6. XS. 81 036 Jól gépelő, gyakorlattal ren­delkező adminisztrátort, 1 fő he­ti 48 órás, 1 főt heti 20 órás elfoglaltsággal felveszünk. Ön­életrajzzal postafiók 117. kérjük. xDK. 231. A Csongrád megyei Gabona­felvásárló és Feldolgozó Válla­lat szegedi körzeti üzeme fel­vesz férfi dolgozókat malom­iizemhe lisztmerőnek, raktári munkásokat, keverő üzembe se­gédmunkásokat, éjjeliőrt és nyugdíjast, udvaros-fűtőnek. Je­lentkezés: Vértanúk terc 6. Könyvesbolti eladónak érettsé­gizett dolgozót és jutalékos ter­jesztőt alkalmazunk. Móra Köny­vesbolt. Kárász u. 3. xDk. 4542 Felvételre keresünk EM-vizs­gával rendelkező könnyügép-ke­zelőket, valamint gyakorlattal rendelkező karbantartó villany­szerelöket. Bérezés megegyezés szerint. Munkásszállás, napi há­romszori kedvezményes étkezés biztosítva. Jelentkezni: Csong­rád megyei Állami Építőipari Vállalat. Szeged. Bocskai n. 10— 12. Gépészeti osztály. — Most mi a fizetése? — Pontosan 1170 forint. Hozzá kapok 42 forint man­kópénzt. Hogy legyen miből kiegyenlíteni a kisebb elszá­molásokat. A nagyokat úgy­is magamnak kell vállalni... — És mennyi volt a „nagy" hiánya? — Ötszáznyolcvan. Máig se tudom, hogy csináltam, három hónapig vonták a részleteket Százashegyek A százas folytatja útját, társakra akad, s a föpénztá­ros asztalára kerül. Püski Ferenchez, aki valamikor 1930 májusában Békésen, apró postamesterségben je­lentkezett erre a munkára. A bádogborítású asztalon is­mét százashegyek, szinte „városrendezési" terv alap­ján elhelyezve. A rend mér­tani, helye van a ceruzának, középen a számolópapírnak, jobb szélen a bélyegzőpár­nának . .. — Régi postásként 1966­ban kerültem az l-es számú hivatalba. Bevallom, nem szívesen jöttem, mert féltem az ilyen nagy helyektől. Vi­lágéletemben kishivatalok­ban dolgoztam, s az az em­ber ugye idegenkedik min­den változástól. Főpénztáros vagyok és naponta 23—25 millió forint a forgalmam. Mit érez a százasok kő­zött? — Ennyi év után az em­bernek nem jut eszébe, hogy mivel dolgozik. A pénz — anyag. Olyan anyag, amely nem hoz zavarba. Csupán a számolással törődöm, az ösz­szeadással. kivonással, szor­zással, osztással. Hogy a vé­gén — amikor a kettős vo­nalat aláhúzom ne legyenek felesleges vagy hiányzó fil­lérek. Hány milliót kell számol­nia a nyugdíjig? — Betöltöttem a korhatárt, ez az esztendő már ráadás. A posta nehezen válik meg tőlem, én meg a postától. Gyászközlemények Fájó tzlvvel tudatjuk. hogy szeretett édesanyám, anyós és nagymama, VICSAY ZOLTAN­N£. életének 74. évében hosszú szenvedés után elhunyt. Kíván­ságára elhamvasztaijuk. Búcsúz­tatásáról később történik intéz­kedés. A gyászoló család, Do­bogo u. 27. T. 1:. Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett feleség. éd-s­anya és nagymama, VÍG JO­ZSEFNÉ, életének 72. évében hirte­len elhunyt. Temetése február 20-án 11 órakor lesz a Gyevi-le­melö ravatalozójából. A gyászoló család. Délreg u. 38. T. 11. Köszönetet mondok mindazon rokonoknak. Ismerősöknek, akik szeretett feleségem, TEMESVÁRI MIHALYNE temetésén megje­lentek, részvétükkel és virágaik­Megállít­hatatlanul kai mély fájdalmamat enyhíte­ni Igyekeztek. Külön köszöne­tet mondok a körzeti kezelő or­vosnak és ápolónak áldozatos munkájukért. Gyászoló férje. Fürj u. 89 a. T. 4997. Köszönetet mondunk mindazon rokonoknak, ismerősöknek, ba­rátoknak, munkatársaknak, akik j szeretett halottunk, KUDASZ IMRE temetésén megjelentek, részvétükkel és virágaikkal mély fáidalmunkat enyhíteni igyekez­tek. A gyászoló család. Bánó bán ti. íl/b. T. 2. Köszönetet mondunk mindazon rokonoknak. ismerősöknek, munkatársaknak, akik szeretett halottunk. SEI.LF.R FERENC te­metésén megjelentek. A gyá­szoló család. Párizst krt. 45. T. 7. A százforintos elindul a páncélszekrényhez, túljut a szigorú és tévedhetetlen biz­tonsági berendezésen, amely őrzi mindannyiunk vagyo­nát. A nap folyamán majd innen kerül tovább a még nagyobb kasszák, a bankok hűvös és vastagfalú trezor­jaiba. A pénzmalom megállítha­tatlanul dolgozik. A szegedi l-es hivatal be- és kifizetési osztályán keresztül havonta több száz millió forint kerül az országos pénzhálózatba. Még pontosabban: több száz millió forintot fizetnek be és ki a vállalatok, a magáno­sok. A precízen, évtizedes tapasztalatok alapján meg­határozott szabályzat alap­ján összesen 25-en, két mű­szakban intézik a pénz út­ját, 21 nő, négy férfi, akik­nek az átlagkeresete éppen hogy eléri az 1600 forintot. A pénzszámlálók kezéhez azonban nem tapad forint, csak a pénz nyoma. Az uj­jak hegyén alig észrevehető­en megvastagodik a bőr . . . — Az elmúlt huszonöt esz­tendő alatt egyetlen vissza­élés, sikkasztás, lopás nem történt. Előfordult, hogy ezer forinttal is ráfizettünk, mert hiányunk keletkezett — mondja Ssabó József, az l-es számú postahivatal vezetője. Az elkezdett mondatot az­tán dr. Bán Ferencné, a pos­taigazgatóság osztályvezetője folytatja: — Néhány kivételtől elte­kintve az itt dolgozók, régi postások. Nincs munkaerő­vándorlás, pedig jobb aján­latokat kapnak más cégek­től. A sok pénz nem részegí­tett meg senkit. Válasz a miértre Persze a százasok, húsza­sok, ötvenesek és az apró­pénz forgása mégsem ilyen zavartalan. — A napokban durván hangoskodott egy ember. Ál­lítólag 60 forintot nem ka­pott vissza. Hiába mondtuk, hogy reklamációt csak az ab­laknál fogadhatunk el. Dü­hös volt, s azt kérdezte, miért van szüksége erre a 60 forintra az alkalmazot­taknak? Nincs szüksége, ha az elszámolásnál kiderül a többlet, úgyis visszaadjuk. Valóban megkerült a több­let. s a pénzt visszaadtuk. Sajnos legtöbbször nem ez a gond, hanem a hiány... Meg hogy nincs nagyobb hely, kevés a felvevő ablak. Járkálok előttük és hall­gatom a történeteket. Szege­di kisiparos nemrég 200 fo­rinttal állított be a postára, s csak annyit mondott — azt hiszi, a kisasszony be­csapta magát. Rendes ember volt. Valóban hiánytól men­tette meg az 1300 forint ke­resetű alkalmazottat. Más­kor egy nyugdíjas házaspár jelentkezett napokkal a be­fizetés után — 100 forinttal. Beszélgettem a vezetőkkel, a pénzt morzsoló asszonyok­kal. Igyekeztem megtudni, miért csinálják a felelősség­gel járó. esetleg percek alatt szegénységre kárhoztató munkát, mi őrzi meg a be­csületesség rendjét? Elmosolyodnak, megvonják vállukat. Indoklás nincs. Mindössze egyetlen tőmondat ismétlődik valahányszor: „Csak. Mert szeretem. Mert szeretjük." Matkó István HOL? MIKOR ? 1970. FEBRUÁR 20., PÉNTEK — NÉVNAP: ALADÁR HIDEG IDÖ Várható időjárás péntek estig: változó mennyiségű felhő­zet, többfelé kisebb havazással. Mérsékelt, időnként élénk nyu­gati. északnyugati szél. Néhány helyen reggeli köd. zúzmara­képződés. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet plusz 2—mí­nusz 3 fok között. A Nap kel 6 ora 43 perckor, és nyugszik 17 óra 14 perckor. A Hold kel 16 ora 21 perckor, és nyugszik 6 óra 32 perckor. VÍZÁLLÁS A Tisza vizallása Szegednél csütörtökön +688 cm. (Áradó.) ÖTVEN ÉVE gyilkolták meg a fehérterroris­ták Vadas Mártont (1900—1920) és Andort (1902—1920). a kom­munista mozgalom fiatal harco­sait. Már gyermekfővel bekap­csolódtak a baloldali mozgal­makba. a magyar vörös hadse­regben harcoltak. A Tanácsköz­társaság megdöntése után Bécs­be emigráltak, maid néhány hó­nap múlva illegálisan visszatér­tek. s bekapcsolódlak a KTMSZ újjászervezésébe. A fehérterro­risták elfogták, vallatásnak ve­tették alá őket. de semmit nem sikerült megtudniuk tólük. Dü hűkben a kelenföldi laktanyá­ban meggyilkolták őket. majd holttestüket a Dunába vetették. SZEGEDI NEMZETI SZÍNHÁZ Este 7 órakor: Lammer­moori Lucia. Petőfi-bélet. MOZIK Szabadság: Bűbájosok. (Csak 14 éven felülieknek, színes ma­gyar, fél 4, háromnegyed 6 és 8.) Fáklya: 2 órakor: A halál 30. órája. I. TI. rész. (Színes ame­rikai.) Fáklya 6 és 8 órakor: Serafino (Színes olasz.) Mihályteleki Móricz Zsigmond Művelődési Ház: Majd a Leon­tine. "(6). ÜGYELETES GYÓGYSZERTÁRAK Klauzál tér 3. sz. (13/57-es) es­te 10 órától reggel 7 óráig és a Kossuth Lajos sgt. 31. sz. (13/67­es) este 8 órától reggel 8-ig. Csak sürgős esetben. BALESETI ÜGYELET Ma a balesetet szenvedett sze­mélyeket Szegeden a Közkórház (Tolbuhin sgt. 57.) veszi fel. ÁLLATORVOSI ÜGYELET Szeged város területére Február 21-ig este 6 órától reg­gel 6 óráig (vasárnap nappal is) elsősegély és nehézellés esetére ügyeletes dr. Rosti Ince állami állatorvos. Lakása: Szeged, Go­gol u. 6. Telefon: 13-648. Az állatorvos kiszállításáról a hívó köteles gondoskodni. ^ | RAD1Ö Kossuth 4.30 Hirek, időjárás. 4.33 Haj­naltól reggelig, zenés műsor. 5.00 Hirek, időjárás. 5.30 Reggeli kró­nika I. 5.44 Falurádió. 6.00 Hi­rek, időjárás. 6.45 Hallgatóink figyelmébe! 7.00 Reggeli króni­ka II. 7.15 Körzeti időjárás. 7.30 ÜJ könyvek. 8.00 Hírek, időjá­rás. 8.05 Műsorismertetés. 8.20 Hándel-müvek. 9.00 Meghosszab­bitható-e az emberi élet. 9.10 Kedvelt régi melódiák. ío.oo Hi­rek. időjárás. 10.05 Huszonöt év uovellaterméséből. 10.25 Liszt­művek. 10.59 Lottóeredmények. 11.00 Iskolarádió. 11.35 Édes anyanyelvünk. 11.40 Josef Schmidt énekel. 12.00 Déli kró­nika. 12.20 Ki nyer ma? 12.30 Tánczenei koktél. 13.15 Túró Jó­zsef népi zenekara játszik. Si­kolya István énekel. 13.45 A harmadik évezred felé. 14.00 Szomszédolás. 14.25 Iskolarádió. 15.00 Hírek, időjárás. 15.10 A Magyar Fúvósötös felvételeiből. 15.27 Marion Williams spirituálé­kat .énekel. 15.40 A munkásoké a jövő . . . 16.00 A világgazdasás hírei. 16.05 Falusi délután. 16.58 Hallgatóink figyelmébe. 17.00 Hí­rek. időjárás. 17.03 Kék mezőben fehér glóbusz. . . 17.25 A Ma­gyar Rádió és Televízió szimfo­nikus zenekarának új felvételei­ből. 18.05 Mikrofórum. 18.20 Schöck Ottó táncdalaiból. 18.30 A szürke autó utasai. 18.50 Pa­taky Kálmán két dalt énekel Schubert—Berté Három a kis­lány c. operettjéből. 18.58 Han­galóink figyelmébe! 19.00 Esti krónika. 19.25 Töltsön egy órát kedveseivel. 20.25 Hirek. 20.28 A Musza Dag negyven napja. 21.25 A Magyar Rádió és Tele­vízió népi zenekara játszik Ko­zák Gábor József és Lakatos Sándor vezetésével. 22.00 Hírek, időjárás, Kb. 22.15 Sporthírek. 22.20 Ady és a zene. 23.15 Esti hangulatban. 24.00 Hírek, Idő­járás 0.10—0.25 Operaáriák. Petőfi 6.20 Torna. 6.30—3.05 Azonos a Kossuth-müsorral. 8.05 Dallal, tánccal a világ körül. 8.45 Eu­rópa és a világ. 9.00—10.00 Ezer­egy délelőtt. 10.00 A zene hul­lámhosszán. 11.45 Fiatal lengyel költők versei. 12.00 Az élő nép­dal. 12.20 Béke velünk. 12.36 Zenekari muzsika. 13.45 Időjá­rás- és vízállásjelentés. 14.00— 18.00 Mindenki kedvére — kettő­től hatig . . . 18.00 Hirek. időjá­rás. 18.10 Utak. terek, emberek. 18.48 Rossini: Teli Vilmos. Köz­ben: 20.00 Esti krónika II. 20.25 Üi könyvek. 20.28 Jó estét, gye­rekek! 22.40 Láttuk, hallottuk. 23.00 Hirek, időjárás. 23.15 Ha­rangozó Teréz virágénekeket énekel. 23.22 Wanda Wilkomirska hegedül. 24.00—0.10 Hírek, időjá­rás. PL TÉVÉ Budapest 8.25 Iskola-tv. Angol nyelv. (Középisk. I—II. oszt.) 9.05 Föld­rajz. (Alt. isk. 7. oszt.) 9.35 Fizi­ka. (Alt. isk. 7. oszt.) 11.05 Fi­zika. (Alt. isk. 3. oszt.) 14.05 Földrajz. (Ism.) 14.55 Fizika. (Alt. isk. 7. oszt. — Ism.) 15.50 Fizika. (Alt. isk. 8. oszt. — Ism.) 17.10 Pedagógus továbbképzés. A napközi otthon munkájáról. 17.55 Hirek. 18.05 Fabula. Irodalmi műsor — nagy gyerekeknek. 18.55 Esti mese. 19.05 Gondolatok a szocialista demokráciáról. A Tv politikai tanfolyama. 10.35 Nóta­szó. 20.00 Tv-híradó. 20.20 Fórum. A közlekedésről. Kb. 21.50 Tv-hfr­sdó. — 2. kiadás. 22.00 Sí-vtlág­bajnokság. Filmösszefoglaló. Belgrád 9.35 Iskolatévé. 11.00 Angol nyelvoktatás. 14.45 Iskolatévé. 16.10 Művelődési műsor. 16.45 Tv­krónika, magyarul. 17.00 Tv­szemle, albánul. 17.30 Tv-újdon­ságok. 17.45 Hirdetések. 17.30 Ivanhoe. Sorozatfilm. 18.20 Rajz­film. 18.30 öregek és fiatalojc zenéje. 19.00 Hirdetések. 19.05 Tv­mozaik. 19.50 Hirdetések. 20.00 Tv-hiradó. 20.30. Hirdetések. 20.35 Kicsit én — kicsit te. Kvízmü­sor. 21.45 Mannix. Sorozatfilm. 22.35 Tv-hiradó. Zágráb külőnmüsora 9.05. 14.15. 16.40 Teszt. 17.30 Tv­krónika. 22.35 Tegnap, ma, hol­nap. Bukarest 16.00 Konzultáció tanulóknak. 17.00 Gyermekek világa. 17.30 Gazdasági újdonságok. 17.50 Népzene. 18.30 Kulturális tudo­mányos adás. 19.15 Olasz film. 21.30 Nemzetközi helyzet. ADÁSVÉTEL Krvrrrt használt 7 da­rabból álló hálószoba­bútor. ágybetéttel eladó. Nádas u. 1/b. Kétszemélyes dunyha el­adó. Tápé, Brassói u. 17. m Betétkönyvvel nyert, sse­málygápkocatt Vfs/rk — „Készpénz" 4162 jel­igére a Sajtóházba. x 24 mássás gumikerekű kocsi eladó. Tapé, Hu­nyadi J. u. 13. x Elad. négyszemélyes re­kamié négy székkel. Fa­ragó u. 21I. 7. Bei­só épUlet. x Választási malacok el­adók. Vasát. u. 4. sz. (Volt Oncsatelep.) x Erika táskalrógép eladó. „Gybngyírás" 4285 jel­igére a sajtóházba. Franetahegyen kukori­caszár eladó, árd . dél­után. Tavasz u. 15. sz. oaál. Egy Jó állapotban lev4 betegtolókocsi eladó, megtekinthető: Mikszáth Kálmán u. 21.. I. em 3. ajtó. Gerendák, ablakok és 550 db hódfarkú cserép eladó. Erd.: Gém u. 3. sz. Bontásból két nagy ab­lak. 4 méteres geren­dák és egv férfikerék­pár eladó. írd.: Hosz­ezú u. 6. Meslerrerenda, 4 kisebb gerenda. 3 ajtó tokkal eladó. írd.: szombat., vasárnap. Zóldfa u. 3. 2 szép ágy, 1 betét el­adó. Triciklit veszek. Szeged. Rózsa u. 2. 3 szép anyakocának va­ló lehér süldő. 2 db 100 kg kórüli fehér hf­zó eladó. Feltámadás u. 13. sz. Mlnivhor tv-készüléket megvételre keresek. Ajánlatokat. „Sürgős" 4176. Jeligére a Sajtó­házba. x ltorkahatjat mar most alakíttassa. Javíttassa vízhatlan bőrpuhító fes­téssel Csordás bómiha­késziló mestrrnél. Szent Miklós u. 7. Felsőváro­si templom mögött. x Héra égő és satupad él­adó. Zákány u. 24. x Jé beosztású keményfa szekrény, modern kom­binált szekrény, 2 ágy­betétsodrony eladó. Le­nin krt. 27., íszt. a. l'j ágynemOt.artó, na­gyobb méretű eladó. Lu­mumba u. 10.. fszt. Hátószobahútor olcsón pladó Madárh u. 18. Udvarban, Kohajda. 8— u-itr 1 éves hasas üsző el­adó. Szeged, Béketelep. Tarnócl u. 3. Trabant Combit keresek megvételre. 16 000 kp plusz havi tOOO Ft. — ..Trabant Combi" 4181 Jeligére a Sajtóházba. Eladó kitűnő állapotban 30 basszusos Araldo tangóharmonika. 5 tg tépett libától!. Szeged. Sepsl u. 12. Automata koncert mag­netofon eladó. Esetleg részletre. Jobb rádiót beszámttok. Szövetkezett u. 26.. íszt. 2. Pápri­kabeváltónál. Fehér valasztast mala­cok eladók. Paprika u 52. sz. Nagyobb mennyiségű trágya eladó. Retek u. 45. sz. Simson Schwalbe kjfo­gástalan eladó. Oep u 7. sz. Kere-ek megvételre 100 db régifájté 37x37 cm nldalméretü tetőfedő pa­lát. Terhes András, Ti­sza L. u. 68. Nyereményen nyert Wart­burg de Luxe-ot szinti­vé lasztass&l veszek. — „Készpénz" 4211 jel­igére a Sajtóházba. 6 hónapoa süldők ée választási malacok el­adók. Tabán u. 30. Sál -es Trabant. Ltmou­sine eladó Petőfi Sán­dor sgt. P2/a. Érdeklőd­ni: szombat, vasárnap délután. Zenésznek, pincérnek fe­kete ruha, ktsebb férfi­nak eladó Petőfi Sán­dor sgt. 92/á. Eladó egy pár K—25-ős komplett Zetor-hüvelv ..Makó" 4227 Jeligére a Sajtóházba. 6 DÉLMAGYARORSZÁG PÉNTEK. 1970. FEBRUÁR 29. J Gyümölcsftcáttjtó lapos­kocsit vennék. Móraha­lom, Honvéd u. 12. Keresek megvételre ol­dalkocst-csónakot. „Régi típusú" 4229 jeligére a Sajtóházba. Modem szobabútort, komplett kárpitgarnitú­rát, páros heverőt ven­nék. Szilágyi u. 8., fszt. 4. sz. Kukoricaszár kb. 350 kéve eladó burgonyáért vagy kukoricáért is el­cserélhető. Szenes kály­hát vennék. Szent An­tal U. 7. Fiatal fehér hizók el­adók. Palfi a. 33/a. l db 130 kg-os fehér hússertés eladó. Szeged. Móra u. 9. 11 darabból álló politú­ros kombinált szobabú­tor igényesnek eladó. Kecskeméti u. 30. Kot­lár. Kiadok: varrógép, haló­szobabútor, sezlon, kony­habútor, ágyak, vitrin, székek, asztal, hármas­szekrény. kombinált szek­rény. ruhaszekrény. re­kamié. Kosfiuth Lajos sgrt.. 32. Rózsatövek, díszfák, dísz­cserjék, különböző vi­rághagymák nagy vá­lasztékban. Kérjen díj­mentes árjegyzéket. Tóth. Csillaghegy, lab­darúgó-pálya. Iker fehér mély gyer­mekkocsi eladó, u. 17. (Alsóváros. CL-es Wartburg de Luxe (karambolos oldal­ajtó) harmincötezer fo­rintért sürgősen eladó. Mórahalom, Spegedi út 3. SSL x*i D erby - győzte* Bol le He l ­nerhütte. Hubersíedlung német import szukától és Atus Voh Tiroler Londl angol import apá­tól 8 hetes német bo­xerkölykök és 7 hóna­pos szukák eladók. Tö­rök János bronzkoszo­rús tenyésztőnél, Szeged, Tisza Lajos u. 33/b. ÚJ Zastava 75Ö cm» gépkocsimat eladnam. „Árajánlat 77 996" Jel­igére a Hirdetőbe. Csirkekelteto (100-as) eladó. Hóbiárt basa u. 32. sz. Ho«zú csipke menyas­szonyi ruha eladó. Al­földi u. 15. Mosogép jó állapotban eladó. Lenin krt. 48., n. 4. Opel Kapítán 56-06 81­adó. Petőfi S. sgt. 72. Háromajtós szekrény, Orion Duna tv eladó. Gogol U. 16. Eladó hálószobabútor be­téttel és új villanytűz­hely. Tolbuhin aft. 27. Nagyméretű téglát ve­szek. lehet több ezer I darab is. Udvardt János I u. 21. Gyrrmehkerékpárt jó ál­lapotban veszek. Győri, Klapka tér 9. Eladók: cimbalom. ét­készlet, üvegek olcsón es használt ruhanemük. 5téli I. u. 4. (11 órá­tól csak ma ée vasár­nap.) Ké* szekrény. ágyak, asztalok eladók. Bem tábornok u. 20. Nagyfajta vemhes és süldő nyulak eladók, öt halom u. 43. Munkácsy „Honfoglalás", Görösy „Megadjuk". Bellay ,,A tizenhárom aradi vértanú" színes reprodukciók és gázpör­kölö eladó. Ságváritelep, Karikás Frigyes u. 15. Univerzális keltetőgép eladó. Bal fasor 81. 1300-as P. FIAT eladó. Megtekinthető szombat délutántól. József A. sgt. 103. 1000-es Wartburg eladó. Érd.: szombat, vasárnap. Bem tábornok u. 15. Modern mély gyermek­kocsi igényesnek eladó. Érd.: Hartauer, Moszk­vai krt. 9. H írott sertés eladó. Csa­ba tL 23/b. Pannónia oldalkocsi el­adó. Tápé, Béke u. 10. (Fiúméi utca folytatása.) Kétszemélyes rekamié eladó. Gutenberg u. 26., fszt. 2. Nyarády 5—7-ig. Sötét háromajtós szek­rény eladó. Becsei u. 11. K. Zongora — Hamburger — rövid, kereszthúros, páncéltőkés eladó. Ér­deklődni telefonon: 139-92. szombat délután 3—5-ig. Jó karban levő hálószo­ba, sezlon, fotelok el­adók. Erdő U. 6. (Felső­város.) ÜJ 0 km-es Simson Schwalbe sürgősen el­adó készpénzért. Érd.: délelőtt. Nagyték, Cson­ka u. M, CH Jelzésű 600-as Tra­bant eladó, megtekint­hető 21-én. Röszke, Pe­tőfi Tsz irodánál, az 5-ös út mentén, 13 órá­tól 16 óráig. Garnitúra két fotel dup­la heverővel eladó. Mikszáth K. u. 12., II. i 4. sz. Központi fűtéshez Ma­rabu kisipari kazán ked- ! vező áron eladó (üzem­biztos). Török János, Szeged. Tisza Lajos u. 33/b sz. Különböző méretű ab­lakok. redönyös is el­adó. Csaba u. 41. Eladó ötszazas mázsa, háztáji kocsi, melegágyt ablakok. Tolbuhin sgt. 21. sz. Kisipari kombinált szek­rény, asztal, csillár el­adó. Kisfaludy u. 14. HÁZASSÁG 43 éren gyári dolgozó, tarsaság hiányában megismerkedne házassag céljából korban hozzáil­lő 156 cm-nél nem ma­gasabb dolgozó nővel, aki 14 éves leánygyer­mekemnek anyja, ne­kem hü feleségem tud­na lenni. Fényképes le­velekre válaszolok. — | ..Egy gyermek nem aka- ' dály" 4235. jeligére a Sajtóházba. 23 éves, 170 cm magas fiatalember megismer­kedne házasság céljából lakással rendelkező hölggyel. Kocsim van. ..Skoda" 4255. jetigere a Sajxóhaibab 1 Megismerkedne magá­nyos. nyugdíjas özvegy­ember, magányos nyug­díjas, komoly gondolko­dású özvegyasszonnyal, házasság céljából. „64—65 évesig" 4222. jeligére a Sajtóházba. Házasság céljából meg­ismerkedne csinosnak mondott, 32 éves, önhi­báján kívül elvált üze­mi dolgozó barna asz­szony, minden káros szenvedélytől mentes, 170 —180 cm magas, jó megjelenésű férfival, aki két kislányának szerető apja tudna lenni. Kéz­zel írott fényképes le­vélre válaszolok. „La­kás szükséges 77 961" jeligére a Hirdetőbe. 27 éves, gyermektelen, elvált értelmiségi dolgo­zó nő megismerkedne korban és végzettségben hozzáillő, egyedülálló, komoly férfival. „Há­zasság céljából 77 955" jeligére a Hirdetőbe. 37 éves, főiskolát vég­zett, átlagos külsejü, lé­lekben megtört, szerény anyagi körülmények kö­zött élő nő olyan gyer­mektelen nevelő apát keres kisfiának, akinek minden vágya a gyer­mek. Házasság céljából kérem teljesen egyedül­álló, komoly életfelfogá­sai, de vígkedélyü, nem dohányzó, magas, intel­ligens férfi válaszát, aki gyermekem nevelésé­ben szeretettel és anya­gilag is segítőtársam lenne. „Védőén, példá­san 77 992" jeligére a Hirdetőbe. EGYÉB Megbízható bejárónők felveszünk. Orvostanár, Bocskai u. 4., I. emelet. Jelentkezni reggel 7—9­ig, délután 5—6-íg. x Garázs kiadó. Telefon 15-669. Április 4. útja. Nagyon régi debreceni képes levelezőlapokat keresek. Kiss Antal, Debrecen, Kossuth u. 41. sz. Lakásomon egy gyermek gondozását vállalom, másfél évec kortól. — „Március 1-töl" 4223. jeligére a Sajtóházba. 3 évre bérbeadnam 400 n-öler, kertem részben gyümölcsös. artézikút­hasznalattal. újszeged. Közép fasor 56. 16!) cm magas, karcsú alakra nagyon szép, hosszú csipke menyasz­szonyi ruhát kölcsönbe vennék. „Igényes" 4249. jeligére a Sajtóházba. Március l-l belépéssel hivatalsegéd!, konyha­lány vagy beszerzői mun­kakört vállalok. „Pon­tos, megbízható 77 980" jeligére válaszokat a Hirdetőbe. Garázs kiadó, azonnal elfoglalható. Bécsi krt. 18. sz. Vasesztergályos szakmun­kást állandóra és kisegí­tőnek mellékfoglalkozás­ban keresek. „Mielőbb 81 004" jeligére a Hir­detőbe. x É

Next

/
Oldalképek
Tartalom