Délmagyarország, 1970. február (60. évfolyam, 27-50. szám)
1970-02-19 / 42. szám
lapén Amaterasu Omi Kami, akkor vette védelmébe az amákat, amikor Yamato hercegnő megparancsolta nekik, hogy -zsákmányuk egy részét ajánlják az istennőnek. — Ez még valamikor a negyedik század elején történt. Az amák, a japán búvárnők azóta is Amaterasuhoz fohászkodnak, mielőtt lemerülnek a mélybe. Akkor, Yamato hercegnő idejében igazgyöngyért, most osztrigáért, merülnek az amák. Tobából, a forgalmas halász és kereskedő városkából kicsi, lila hajó visz a Mikimoto gyöngyszigetre. Alig két perc az út. A fákkal, bokrokkal teli szigeten mindjárt szembetalálkozik az ember a gyöngy király, Kokichi Mikimoto marcona bronzszobrával. Ügy áll ott ahogy mindenki emlékezetében él — öreg ember, kimonóban, fakó filckalapban, vastag talpú fapapaucsban. 1954-ben halt meg,_ 96 éves korában — á világ leggazdagabb embere volt —, s úgy élt, mint egy szerzetes. Itt, ezen a szigeten 1893. július 11-én — hosszas kísérletezés után — sikerült Mikimotónak a , tenyésztett gyöngyöt „kikényszerítenie" az osztrigákból. Azóta, igazi nagyüzemmé vált a Mikimoto-sziget és környéke. Most is Mikimoto módszerével dolgoznak. A fiatal ff" r f.tr íaiszepito. erdőtelepítés Nagyszabású tájszépítő erdőtelepítés kezdődik az Idei tavaszon Borsod megye idegenforgalmi vidékein. Az Aggtelek környéki karsztos, kopáros fennsíkokat vörösés feketefenyővel ültetik be. A füzéri várrom környékén elszaporítják a táj őshonos fenyőféléit, s olyan különleges sziklagyepeket, zsúrlókat telepítenek, amelyek ritkaságnak számítanak. Üj ligeterdőket alakítanak ki a buldogkői vár környékén is, ahol az utóbbi években szinte teljesen elpusztult a növényzet. öt év utái\ az osztriga megtermi a gyöngyöt tói nem messze megáll. A A shintó kapukat, templohajót fiatal férfi irányítja, mokat pirosra festették. KiHárom „ápolónőnek" öltö- lométer hosszúan 10—20 mézött, fehér ruhás, fehér fl- terenként egy-egy oszlop — TOZtrigák"kagylóját "óvatosan tyulás nő lép a hajó szélé- kőlámpa — jelzi az utat a felnyitják, különleges tűvel re- Szemükre „autós szem- szentélyhez. A templom előtt parányi ' kagyióhéjdarabkát üveget" húznak. Karjukkal körbefutó oszlopsor. közül helyeznek a testébe. Az így szitaszerű fadézsát ölelnek, szépen cizellált lámpások Füttyszó hangzik — és egy- függnek alá. Lépcső vezet a ugranak, templomba. Előtte egy sereg Fogják a dézsát, aztán el- cipő — a bent imádkozok merülnek. A tenger itt nem lábbelije. Kibújok én is a mély és átlátszó. Forog a szandálomból és a főlépcsőn másodpercmutató, 40—50 megindulok. — Hosszú kimásodperc, 1 perc, kettő — monós férfi állja utamat — az egyik ama felbukkan, hí- erre tilos a bemenet. Oldalt nárt dob a dézsába. A másik kerülök és máris ott vagyok két nő szinte egyszerre tű- a szentély előtt, ahol a pinik fel — egyikük két oszt- ros félhomályban a földön rigát is hozott. Üjabb me- ülnek, térdelnek a hivők. mek?gAZ «ü ke feS" rülés - Úíabb Okmány. Éneksző hangzik - különös zöld ifehér d"ága'gyönayöket A másik hajó be)jebb eve" fngésŰ' magas fekvésű dal" ' S^STTMTU: — - » gyongysoroKdi ren merülnek, derekukra kö- lebrálnak — az első sorban Itt a szigeten minden ol- telet erősítenek> lábukra vas„ térdelök előtt megállnak, vanehezéket kötnek. A hajót . 'amit intenek, aztán továbbvanpvtrem^hto Rányitó férfi hárompercen- mennek. Még néhány mozvonavszemebol ként felhúzza őket *. Mi_ dulat és eltűnnek a kijáran előtt kijönnek a vízből fe- ton. A hivők felállnak"— s jükről leveszik a fehér ken- alig egy perc alatt üres a dőt és az átázott testükre templom. Most nézek csak körül ebpart mentén épült be- ben a puritán egyszerűségű mutatóerkélyen csattognak a teremben, hol a természeti fUrnfetvevők/Pe A bemutató elemeket és az ősöket imádcsak 10 percig tart. Az amák Ják, és shintó meggyőzőminden órában megismétlik dés szerint azt tartják, az „megtermékenyített" osztrigát faállványon lebegő, víz- ™a.s..,utan Z bA be merülő dróthálóba zárják. 3—5 év múlva a kagyló megtermi a fényesen csillogó gyöngyszemet. Az igazi gyárrá fejlesztett tenyésztőtelepen csinos, fiatal lányok babonás ügyességgel nyitják, feszítik a kagylót, szortírozzák szín és csóbb kagylót is amelynpk gyöngyszeméből ott a szeme láttara formáznak gyűrűt, fülbevalót árulnak itt karkötőt, láncon függő nagy szemű gyöngyöt. £ kTpenro" teritik kimonótüt, brossot, haj tűt, taPaű0 Köpenyre lentik. inggombot, nyakkendőtűt. Aztán kagylóból készült bizsukat, gyönggyel díszített táskát, cipőt, erszényt. Nemcsak a gyöngyök értékesek itt. A tengeri hínár ból fontos vonnak ki. Két kecsesen ívelt tetejű épület emelkedik a szigeten tápanyagokat Produkciójukat a turisták- istenség a természet min^ 2 b nak, idegenforgalmi latva- . - .... . , nyosságul den formajaban jelen van. Az amák, akik gyöngyha- De azok a hivők, akik most lászatból élnek, naponta 6— shintóista szertartáson vetAz egyik Mikimoto életének „ óran át egyfolytában me- tek részt -holnap buddhista es munkassáeanak doku- c „ >,.•.,.A , ^ leK reizt- nornap Duuumsia elmélkednek. Kádár Márta 1 ni. Mocsár Gábor: es munkásságának doku- rüinek. S a búvármestersé- . ... mentumáit orzi. Imponáló set ig_től, egészen 60 éves PaS°daban imadkoznak, fényképek az idős gyöngy- korukig fölvtat'ják. Még a királyról, aki gazdagsaga terhesség sem akadályozza teljében egyszerű, közvetlen őket _ szülés eIött és után ember maradt. — 90 eves egy-egy hónappal mentesülkoraban is tornázott, bicik- nek csak. munkájuktól. S a llversenyzett. A gyöngy- búvárkodáson kívül terméuzem felkor alakú epületé- szetesen övék a háztartás, a ben a gyöngytenyésztés fá- fűzes gondja is, sőt még zisaival ismerkedem. S ott földjükön is dolgoznak, allnak megvilágított vitri- Toba, Mitsushima-sziget, a nekben a leghíresebb környező szigetek és az 52 gyöngykreációk — egy pa- ezer hektáros körzet 19,46goda, amelyet az 1926-os ban az ise-Shima Nemzeti Philadelphiai Világkiállítás- park nevet kapta shintóista ra készítettek. A szabadsag templomok, a napistennő harangja — az 1939-es New komor fehér fatemploma, piYork-i Világkiállításról, s a rosra festett kapflk. termézeti érdekességek, a ' tengeren lebegő gyöngytenyészet, sok kanyaros szerpentinek, furcsa növésű fák, az Isetemplomba zarándokló búcsújárók különös, színes látványa fogad. Ütött a Pikolóban Borbély Jánost (Szeged, Apatini utca 3.) az ital sodorta bűncselekménybe. Borbély 1969. október 18-án lakodalomban volt, s körülbelül öt liter bor elfogyasztása után délelőtt tért haza lakására. Nem érezte magát fáradtnak, ezért betért a Hatytyú vendéglőbe, ahol körülbelül fél liternyi töményszesszel tetézte meg a lakodalmi italozást. Az ivást azonban még ezzel sem tudta befejezni, a Hattyúból átrándult a Pikoló vendéglőbe. Természetesen annyi ital nem csúszhatott le nyomtalanul; a Pikoló üzletvezetője nem szolgálta ki Borbélyt, s felszólította, hogy távozzon. A vendégek egyike, Sz. Imre ugyanezt tanácsolta Borbélynak, mire ököllel kapott választ. Sz. Imre nyolc napon belüli sérülést szenvedett, a verekedés közben Borbély a saját édesapját is megütötte. A bíróság előtt Borbély János elismerte bűnösségét, azonban nem emlékezett a történtekre. Ez azonban mit sem változtatott cselekményén, a sérüléseken. A szegedi járásbíróság Borbély Jánost garázdaságban mondta ki bűnösnek, s nyolc hónapi szabadságvesztésre ítélte —, amelyet szigorított börtönben kell letöltenie. A tárgyaláson kiderült, hogy Borbély János hasonló bűncselekményekért már volt büntetve, sőt megrögzött alkoholista. A bíróság úgy rendelkezett, hqgy Borbélyt szabadságvesztése alatt elvonó kezelésben kell részesítetörténelmi em lekeztetö DELMAGYARORSZAG 1945. február 20, A NAP HÍREI: A SZÖVETSÉGESEK ÉSZAKRÓL IS TÁMADJÁK A RUHR-VIDÉKET — DANZIGHOZ KÖZELEDNEK A SZOVJET CSAPATOK — A TENGERHEZ SZORULTAK A KELET-POROSZORSZÁGI FASISZTA ERÖK. Az államfő jogai £jj.nagyon sokat szenved— Az utóbbi időben baj Az Ideiglenes Nemzetgyu- van az aprópénzzel — mesélés politikai bizottsága és az jj az öreg. — Sokan kiveldeiglenes Nemzeti Kor- szik erszényüket, kigombolmany rendelkezest hozott a jak a kabátjukat és a zseNemzeti Főtanács felállttá- bükbe nyúlnak, és akkor vesáról. A határozatot indokló szik észre nincsen aprópénrendeletből: zük Megesik, *hogy megAddig, amíg a magyar nép kérdezik: Váltani nem tud? az államfői hatalom gyakor- Ha van aprópénzem, szívelásának módja felől nem sen váltok, de sajnos, az apdönt, az alkotmány szerint rópénz egyre kevesebb... az államfőt megillető egyes Íme. a koldus is megérzi jogokat az ezennel felállí- az általános gazdasági tünetandó háromtagú Nemzeti teket. Az emberek begomFőtanács gyakorolja. A Nem- bolkoznak előtte, nemcsak zeti Főtanács tagjai: az azért, mert Veszettül fúj a Ideiglenes Nemzetgyűlés el- komisz februári szél. hanöke vagy helyettese: az nem azért is, mert nincs apIdeiglenes Nemzeti Kor- rópénzük. — És nagy? — kérdezzük. — Van, aki papírpénzzel adakozik. Legtöbb az egyrubelesem. Ezzel ajándékoznak meg a ruszkik ... Eleinte nem tudták, hogy mit beszélek hozzájuk, de aztán, amikor látták, hogy az emberek adakoznak, akkor ők mány elnöke vagy helyettese; az Ideiglenes Nemzetgyűlés politikai ' bizottsága által választás útján kiküldött politikai bizottsági tag vagy póttag, aki nem tagja a kormánynak. A Nemzeti Főtanács jogköréből: az elítéltek kegyelemben részesítése; kine- ... .... .,., . • . , , , , ... is belenyúltak a zsebükbe es vezési jog es felmentesi jog, ,, . .. . ... X11 adtak. Megismerem, melyik pénz való ruszki szoldáttól. Ez is, ez is, ez is — mutat fel két rubelest és egy vörös pengőst — mind gyűrött ... Ott áll az utcasarkon és ri- bizakodik. Bízik abban, egy hogy a fergeteges februári állampolgári kötelékből való elbocsátás, általános kegyelem. A kolduskenyérről A Délmagyarország portere elbeszélgetett koldussal. Idézünk cikkéből: szél után eljön a biztató taA koldus — filozófus. Megtanították rá az emberek az utcán ... Tudja, megérzi, hogy a társadalom szíve azért lett könyörületesebb, mert az emberek sovasz. Eljön végre az idő, amikor minden embernek fedél lesz a feje felett öregségére, s a mindennapi kenyérért nem kell megalázkodnia. Örködnek az izotópok Izotópos vízállásjelző beren- veszik időben észre, üzemzadezéseket helyeztek üzembe varokat okozhat, tönkremeaz ajkai erőműben. Az izo tópok megbízhatóan örködnek a kazánok biztonságos működése felett. A hazai erőművekben régi gond, hogy a kazánok üzembehelyezésénél a kazándobok vízállása erősen ingadozik. A vízszint csökkenése, ha nem hetnek a kazáncsövek és milliós károk keletkezhetnek. Az eddig alkalmazott, úgynevezett tükrös módszer nem bizonyult megbízhatónak. A tökéletes megoldást az izotópok alkalmazásával érték el. gyöngykorona — a Nemzetközi Cseresznyevirág Fesztiválról, 1957-ből:. .5 perc múlva 5 óra — az amák bemutatót tartanak. Két kishajó indul a tengernek. — Az egyik a partca Hegy fűlött Uj borpalackozó Az Állami Pincegazdaság Egerben új, nagyteljesítményű palackozót helyezett üzembe, amelynek napi teljesítménye elérte a 60 ezer palackot. Az. új palackozóüzem kapacitása a piaci keresletnek megfelelően tovább növelhető, napi 90 ezer palackra, ezáltal évente 100 ezer—150 ezei hektoliter bort palackozhatnak majd. A forgalombakerülő palackozott borok állóképességét a hagyományos kémiai anyagokkal történő kezelés helyett fizikai eljárásokkal, úgynevezett hideg-meleg kezelési technológiával biztosítják. Ez az eljárás világviszonylatban a legkorszerűbb. •fO — Ha jól tudom, ez az inga a Földön rriindenhol jelen levő nehézségi erő rendellenességeit jelzi. 4 ŰÉLMAGFARORSZÁG CSÜTÖRTÖK, 1970. FEBRUÁR 19. — Valahogy így. Ha valahol sűrűbb, tömörebb tömegek vannak a felszín alatt, ez az inga jelzi. Azt már tudjuk, hogy azok a pontok a legalkalmasabbak az olaj- és a föld, gáztelepek felhalmozódására, amely helyeken viszonylag legmagasabb helyzetben vannak ezek a sűrűbb tömegek. Történetesen itt, alattunk az eltemetett algyői hegy csúcsa. Világos? Persze, azóta vannak mar mástajta kutató műszereink is, újfajta módszereink ls a Fiád szerkezetének vizsgálatára. Bizonyára hallott már a szeizmikus mérésekről? — Hogyne. Lefúrnak a földbe, robbbanóanyagot dugnak a fúratba, felrobbantják és a visszaverődő rengést' hullámokból állapítják meg a mélyben a rétegek szerkezetét. — Körülbelül így. — Tudom, tudom, a dolog nem ilyen egyszerű. Érdekes tudomány ez a geológia. Belelátni a Föld gyomrába — nem csekélység. Van benne romantika, képzelet, titokzatosság, megsejtés, dehát az nemcsak ebben a tudományágban fontos. De, ha nem haragszik, mondanék én valamit. Nem a tudomány becsét akarom kétségbevonni, de azért... beszélnek az emberek egyet-mást. Itt, ezen a tájon ls, meg például a Hajdúságban, Hajdúszoboszló környékén, ahol — tudjuk — az ország legbőségesebb földgázkincsét találták meg. — Ugyan, mit beszélnek az emberek? — Azt beszélik, hogy nem is volt olyan nehéz megtalálni sem itt, sem pedig Szoboszló alatt a gázt, hiszen megmutatta az már sokszor magát. — Kíváncsian hallgatom. — Arról van szó, hogy itt, Algyő környékén, éppen ötven évvel ezelőtt, a Sváb-féle tanyán kutatás közben feladta magát a gáz. Annyi gáz szivárgott ki a földből, hogy a gazda állítólag bevezette a házba és azzal világított. Ugyanilyen történetet Hajdúszoboszló, meg Nagyhegyes tanyavilágából is halottam már. Ott is az ásott tanyai kútból jött fel a gáz. Meggyújtották, égett. És azt is rebesgetik, hogy a Tisza omladékos, meredek partja tövében Itt is, meg ttt is néha olajos a víz. Ezek szerint tehát... — Ismerjük ezeket a dolgokat. Előfordulhat ilyesmi. De ennek nincs komoly jelentősége, nem kell eltúlozni. Adódnak ilyen véletlen egybeesések, hogy éppen azon a tájon gázos a kút vize, ahol lent, a mélyben valóban van gázmező, de ismétlem, ennek nincs komoly jelentősége. Legalábbis nem mond semmi bizonyosat arról, hogy mi van a föld felszíne alatt. — No, de engedelmet, ha egyszer már a felszínen is megmutatkozik ... — Megpróbálom elmagyarázni a dolgot. Az Alföldön voltaképpen sokfelé bujkál, barangol a földfelszínhez közelebb levő rétegekben is a földgáz. Valahol, a legfelső gáztároló réteg nem záródik jól, nem alakult ki a gázcsapda — az ilyen tárolókból megszökik a gáz. Az át nem eresztő márgás rétegek itt-ott megszakadnak, ezeken a töréseken utat keres a gáz, elvándorol, szétáramlik. Ez a harmadlagos migráció. Eljut ilyen módon akár a felszínig is, így aztán az Alföldön — ismeretes — nagyon sok az olyan sekélyebb fúrású artézi kút is, amelyik gázos vizet ad. Igen ám, csakhogy az ilyen kóborló gáz először is nagyon csekély mennyiségű, másodszor pedig — a dolog természeténél fogva — nem ott bukkan felszínre, nem ott szivárog bele a kútba, ahol a tulajdonképpeni tároló réteg elhelyezkedik, hanem attól messzire. Sok-sok kilométerre. Volt ideje a gáznak, hogy messzire elvándoroljon. És arra ls. hogy az elszivárgás miatt kimerüljön az egykori készlet. Mégis, higgye el, hinni kell a geológiában. — No, én csak megemlítettem ezt, mert sokfelé hallom. De van még itt egy dolog, ami nagyon izgatja az emberek fantáziáját, ( Folytatjuk.)