Délmagyarország, 1969. október (59. évfolyam, 227-253. szám)

1969-10-11 / 236. szám

Komócsin Zoltán: MIKOR NEHEZEBB? kodó volt az újat régóta váró, azért áldozatokat hozó tömegek hangulata. Olyan volt ez a hangulat, amilyet a történelem csak ritkán szokott produkálni. A hajnalodás hangulata volt ez. S ennek tetőfoka volt az az idő, amikor innét elindultunk Debrecenbe, hogy ott ideiglenes nemzetgyűlést szervezzünk. A Délmagyarorszóg szerkesztését Szirmai István vette át tőlem. És öcsém, Sándor, itt maradt a lapnál.) Révai Józseffel Debrecenben azt a megbízatást kaptam, hogy az Ideiglenes Nemzetgyűlésbe képviselőket toborozzak. Ez is csodálatos föladat volt. Ceglédre utaztunk vissza, onnan lefelé Kecskemét, Kiskőrös, Baja, Halas, Félegyháza, Szeged, Makó, Vásárhely stb. városokba mentünk, hogy ebből a két megyéből, a mai Bács-Kiskun és Csongrád megyéből képviselőket verbuváljunk. (Általában simán megtaláltuk azt a néhány jelöltet, akit a helybeliek előmutattak, s mikor ez megvolt, akkor dobszó és szóbeli hírverés útján tömeggyűlést rendeztünk, hisz a nép éhes volt a hírekre, történésekre, szívesen összetömegelt. Másnap reggel kihirdettük, hogy ez meg ez a javaslatunk, szóljanak hozzá. Amire vagy nagy egyhangú hurrázás volt á válasz, de ahol közbekiáltottak, hogy nem, megállítottuk az örömujjongást — várjanak emberek, maradjanak csak egy kicsit, majd tanakszunk a dolgon, s jöjjenek más javaslattal ide. Ha jobbat tudnak, korrigáljuk álláspontjukat. Mondhatom elég szépen ment a munka. Hanem Kiskőrösön azért csúful jártunk. Mai ésszel látva várható volt, hiszen úri szőlőbirtokokkal teli vidék volt, s mellesleg ott volt Dálnoki Miklós Bélának, az akkori miniszterelnöknek is a szőlője. Én meg annak idején a Futóhomok című könyvemben azt írtam, hogy itt Kiskőrösön afféle osztálybéke van. A földbirtokosok és a proletárok olyan ritka békességben élnek, hogy bámulat Na, tévedésemre csattanós választ adott az élet. Kiskőrösön fogadott a legélesebb oszályharc. Mert itt megvolt a gazdáknak is. meg a proletároknak ls a képviselőjelöltje. De mi azt mondtuk, hogy ennek a területnek egy képviselője lehet Az legyen olyan, akiben mindannyian megbíznak. Olyan vad ellentét csapódott föl, ami azelőtt a homok alatt lapult, hogy kölcsönösen a két osztály nem volt hajlandó elfogadni egymás jelöltjét. Ml aztán ajánlottunk egy tekintélyes odavaló orvost, akiben mindenki bízik. De az nem közülük való volt így aztán nem és nem. Akkor inkább senki! Nem is lett Kiskörösnek képviselője.) Szegeden aránylag simán ment a képviselők delegálása, mert itt már szervezett koalíció alapján tudtunk dönteni. Szépen kialakultak a frontok, s nagy békességben mentek el képviselőink Debrecenbe. Amikor ezzel a misszióval is elkészültünk, a politikai élet súlya áttevődött Debrecenbe. Pedig maradhattunk volna Szegeden. Hiszen Szegeden indult minden. Itt volt az első szabad nagygyűlés, az első újság, a Kommunista Párt, az MNFF, a nemzeti bizottságok, üzemi bizottságok. (A Szegeden való maradás témája sokáig vitatott kérdés volt közöttünk. Az emigránsok is szívesen Itt maradtak volna, de Szeged „bűnös" városnak számított Horthyék itt szervezték meg az ellenforradalmat. Ezért a döntés úgy született meg. Szeged nem lehet a nemzeti újjáalakulás szimbóluma. Debrecen, az igen. így átcsúszott a súlypont Debrecenbe, de Szeged se hagyta magát, itt se langy ult el az élet) A

munkásmozgalomnak mély gyökereit őrzi a Komócsin család. Tagjai 1944-ben a felszabadulást megelőzően más elvtársakkal együtt nagy munkát végeztek az akkori bebörtönzöttek, elítéltek és hozzátartozóik megsegítésében. Szeretnénk erről hallani — ez volt első kérdésünk. Válasz: 1944. március 19-én, hazánk német fasiszták által történt megszállása után — mint az egész országban — Szegeden is letartóztatták a Szociáldemokrata Párt és a szakszervezetek akkori vezetőit és bebörtönözték vagy internálták őket. A horthysta hatóságok terrorjának áldozataivá vált családok helyzete — a mindenkit súlyosan érintő háborús megpróbáltatásokat is felülmúlva — még elviselhetetlenebbé vált. Számukra nagy segítséget jelentett a szociáldemokrata és szakszervezeti ifjúsági mozgalomban tevékenykedő, főként fiatal elvtársakkal, haladó gondolkodású emberektől összegyűjtött pénz, élelmiszer. Még az anyagi segélyezésnél is fontosabb volt azonban a vigasztalás, buzdítás, politikai információk nyújtása, a hozzátartozókkal folytatott rendszeres beszélgetések révén, az elhurcoltaknak virágnyelven, de számukra érthetően megírt levelek segítségével. A szegedi Vörös Segély-mozgalom — különösen mai szemmel nézve — nagyon szerény Jelentőségű volt. Mégis az akkori nehéz helyzetben ezek a sok veszéllyel járó erőfeszítések nagy erkölcsi-politikai próbatételt jelentettek a sokszor csak ösztönösen, félig tudatosan velünk együtt cselekvők számára is. A felszabadulás előtti munkásmozgalmi tevékenységünkkel kapcsolatosan még két dologra szeretnék utalni. Az egyik, hogy Budapestről Fehér Lajos elvtárstól számunkra érkezett illegális pártkiadványok terjesztésével sok emberhez juttattuk el a magyar kommunisták által terjesztett igazságot. A másik, hogy a Szovjetunió ellen indított háborútól kezdve hétről hétre a munkás családok százait kerestük fel Népszava előfizetés-gyűjtés és vasárnapi példányszám árusítás címén. Ezek a látogatások rendszerint politikai jellegű beszélgetéssé alakultak át, amelynek keretében továbbítottuk a moszkvai rádió magyarnyelvű híreit és hol nyílt, hol burkolt formában terjesztettük azt a meggyőződésünket, hogy a háborút a német fasiszták és magyar csatlósaik elvesztik, a Szovjetunió győzelmével új élet kezdődik Magyarországon. A felszabadulás előtti szegedi munkásmozgalom legnagyobb gyengesége természetesen abban volt, hogy nem volt képes eljutni a széles munkástömegekhez és így nem válhatott Igazi fegyveres ellenállási mozgalommá. Ezt a nagy gyengeséget már akkor ls éreztük, de csak később, a felszabadulás után vált egészen nyilvánvalóvá, hogy milyen kára volt abból a magyar népnek, hogy nem bontakozott ki egy országos méretű antifasiszta fegyveres ellenállás. A múltat egy cseppet sem szépítve, mégis azzal az erkölcsi elégtétellel idézem fel az akkori eseményeket, hogy — számítva a velünk rokonszenvező antifasisztákra —* nem is kevesen voltak olyanok, akik önzetlenül, eszmei meggyőződésből, egyéni szabadságukat, sőt életüket is kockáztatva, megkísérelték a szembeszállást a magyar és a német fasiszta túlerő terrorjával szemben. Kérdés: 25 évvel ezelőtt fiatal emberként élte át Szeged és az ország felszabadítását. Milyen emlékeket őriz erről a történelmi időről? Válasz: Megszámlálhatatlanul sok és őrökké maradandó személyes emlékem kapcsolódik a felszabaduláshoz, hiszen életemnek ez volt a legnagyobb eseménye, a közvetlen, tudatos részvétel a magyar nép ezeréves történetének minden bizonnyal legnagyobb jelentőségű sorsfordulóján. Mindenekelőtt — az előzmények után ez érthető — ésszel, tudatosan vallottam, egész szívemmel átéreztem, mit jelent felszabadulni. A felszabadulás, mint a dolgozó milliók számára, az én számomra sem csupán a háború végét jelentette (annál kevésbé, mert akkor még nem is ért véget), hanem egy olyan társadalmi rendszer végét, amelyben sokat kellett nélkülözni, mérhetetlen megaláztatást tehetetlenül tűrni, amellyel szemben nemcsak lázadtam, de harcot is folytattam. A felszabadulással megnyílt a lehetőség az előző években többnyire titokban dédelgetett álmok, tervek, célok megvalósításához. Egészen közeli távlatban elérhetőnek véltük életkörülményeink anyagi megjavítását, a tanulás, a kulturálódás lehetőségét. A legfontosabb persze az volt, hogy tudtuk, most már lehet szabadon élni, beszélni, szervezni, agitálni, éjt nappallá téve elmerülni a közösségért való munkálkodásban. Kérdés: A felszabadulást követően rendszeresen publikált újságcikkeket, lapot szerkesztett, néhány év alatt Szeged egyik ismert kommunista vezetője lett. Hogyan gondol most vissza az akkori „világra"? Válasz: Magától értetődően — mai szemmel nézve — a felszabadulás után írt cikkeim, riportjaim szakmai tökéletlenségük mellett, sok naivitást tartalmaznak. Talán mégsem szerénytelenség azt mondani, hogy az akkor megjelent írásaim között voltak olyanok, amelyek — a párt politikájának általános vonzásán belül — hozzájárultak ahhoz, hogy az emberek tömegei gondolkozzanak nagyobb társadalmi tudatossággal és felelősséggel saját sorsukról és a közügyekről, s rátaláljanak a közösségi élet és munka Igazi örömeire. Azokban az években — mint ez teljesen köztudott — sokszor nagyon kiélezetté vált az osztályharc, amely a pártok közötti harcokban öltött testet. Ebben a harcban egyegy jól sikerült írás, lapszám nagy hatást gyakorlot Pontosan kimutatni lehetetlen a kommunista sajtó szerepét, eredményeit a felszabadulást követő társadalmi, politikai harcokban, de az nem lehet vitás, hogy számottevő jelentősége volt Számomra a puszta visszaemlékezés is örömet jelent, hogy tollal, újságírással is részese lehettem az akkori idők küzdelmeinek. Kérdés: A Magyar Kommunista Párt Nagy-Szegedi Bizottságának képviseletében Szegeden és a környező falvakban, akkori tanyaközpontokban szervező munkát végzett, előadásokat, pártnapokat, választási gyűléseket tartott. Érdekes lenne feleleveníteni a csaknem negyedszázados események emlékét Válasz: Mostanában gyakran előfordul, hogy azok az emberek, akik a felszabadulástól kezdve részt vesznek a mozgalomban, arról vitáznak, akkor volt nehezebb, vagy most Nem valószínű, hogy ezt a vitát megbízható ismérvek alapján megnyugtatóan el lehetne dönteni. Én úgy látom, hogy abban az időben meglehetősen általánosan jellemző volt egész társadalmunkra az. ami a felszabadulás utáni első egységes szervezetet a Magyar Demokratikus Ifjúsági Szövetséget jellemezte. A MADISZ-ban egetverő volt a lelkesedés és egész minimális a hozzáértés azokhoz a feladatokhoz, amelyeket akkor kellett megoldani. Valóban sok hiányosságunkat hidaltuk át lekesedéssel. Arra az alkotó, tettekben megmutatkozó lelkesedésre gondolok, amely hozzásegített bennünket mindannak megtanulásához, amire az akkori élet követelményei szerint szükségünk volt. Abban az időben a munka legnagyobb részét két feladat jelentette: a szervezés és az agitálás. Mindkét feladat végzésében jól éreztem magam. Azokban az években nem volt olyan nap, amikor 2—"3 gyűlést vagy előadást ne tartottunk volna. Valójában a szervezés és a meggyőzés teljesen összefonódott. Amikor szerveztünk, csak akkor számíthattunk eredményre, ha alapos meggyőzést is végeztünk. Mindenekelőtt saját magunkat kellett meggyőznünk. Ezért is folytattunk szüntelenül nem is az éjszakába, hanem a hajnalokba nyúló vitákat magunk között is. Amikor gyűléseken, pártnapokon meggyőzéssel foglalkoztunk, valójában szerveztük is az embereket az akkori napirenden volt feladatok teljesítésére. Számomra a legnagyobb élményt azok a gyűlések jelentik ma is, amikor a szegedi üzemek munkásai vagy a környék parasztsága előtt kellett beszédeket mondanom. Ezek a találkozások — nagy örömömre egészen hamar rájöttem erre — mindig lehetővé tették számomra, hogy lemérjem: a munkások, a parasztok, az értelmiségi és a kispolgári hallgatóság mennyire érti és teszi magáévá azt a politikát, azokat a célokat, amelyeknek megmagyarázása időszerű volt. Bizonyosan a tömeggyűlések voltak az egyik fontos tényezője annak, hogy eléggé pontosan fel tudtuk mérni mindig a széles dolgozó tömegek hangulatát, politikai állásfoglalását, amire különösképpen a választások idején volt nagy szükség. Ma is őrzöm azokat a megszámlálhatatlan személyes élményeket, amelyeket Szeged és a környék lakosságával történt találkozásainkon gyűjtöttem, és amelyek, úgy érzem, számomra az igazi gyakorlati-politikai iskolát jelentették. Kérdés: A személyes élmények összegezéseként vajon milyen történelmi tanulságok vonhatók le negyedszázad távlatából? Válasz: Mindent egybevetve: sok felbecsülhetetlen, életem végéig tartó élményt szereztem és számtalan hibát követtem eL A sok jó mellett keserű tapasztalatokat Is szereztem, a legfontosabb következtetésem az, hogy érdemes volt! Érdemes volt vállalni a közösség szolgálatát. Ebben a szolgálatban úgy élni legszebb fiatal éveimben, hogy a szó mai értelmében nem is lehetett fiatalságunk. A sokszor, sokak által hangoztatott életigazságot vallom én is: ha most kellene újra kezdeni, újra csak azt vállalnám és tenném, amit az elmúlt 25 évben. Ez korántsem azt jelenti, mintha mindent csak szépnek és jónak tartanék az elmúlt 25 évből. Mai fejjel gondolkodva és mai szemmel nézve, a szüntelen előrehaladás közepette, sok hibát is elkövettem, ha visszagondolok olyan fontos eseményekre, mint a felszabadulást követő évek kiélezett osztály- és pártharcai. Mai felkészültségem szerint sok mindent másképp csinálnék. Nagy tanító volt számomra az elmúlt 25 év, eredményeivel és hibáival is A történelmet azonban utólag már nem lehet megváltoztatni és másként csinálni. A jóval és rosszal együtt vállalnunk kell azt, ami volt, s aminek részesei, szereplői voltunk. Azt, ami ebből rám hárul, a magam részéről természetesen vállalom. S elgondolkodva az életemen, ha nem szerénytelenség ilyet mondani, végső soron büszke vagyok rá, s hálás vagyok érte, hogy ha olykor tévedezve is, de részese lehettem annak a munkának, amely itt 25 évig a szocialista Magyarország megteremtése érdekében folyt Visszatekintve a felszabadulás időszakára és az utána következő első évekre, a magam részéről a legnagyobb szeretettel és tisztelettel, megbecsüléssel a szegedi munkásmozgalom veteránjaihoz fordulok, akik engem tanítottak, neveltek, akiknek elsősorban köszönhetem mindazt a szépet és jót amiben életem eddigi útján részem volt. A szegedi munkásokra és a környék parasztságára emlékezem olyan szeretettel, mint saját szüleimre, akikkel együtt végzett közös munkánk és harcaink meghatározták sorsomat kijelölték utamat, ök az igazi hősei a felszabadulás után következő éveknek, az elmúlt negyedszázad viharos fejlődésében elért eredményeinknek, a népünk életét gyökeresen átalakító társadalmi jelentőségű vívmányoknak. Gyalogosok és lovaskaio nak vouuUsa a mai Cwmege-boU előtt Az elfáradt harcosok felkapaszkodtak a tankokra. Kép az Annakút előtt