Délmagyarország, 1969. október (59. évfolyam, 227-253. szám)

1969-10-01 / 227. szám

Virágcsokrok A virágok terén a francia—orosz együttműködés igen termékenynek ígérkezik. Ezt mondja Jean Donzler, az Országos Szakmaközi Virágkertészeti Bizottság elnöke, aki egyben az Interílora Társaság alelnöke is. s aki legutóbb Moszkvában tárgyalt a szovjet virágkertészet vezetőivel. Mostantól kezdve a csinos moszkvai nők — akik több virágot vásárolnak. mint a párizsiak, csak olcsóbban — külföldi bámulóiktól is kaphatnak csokrokat. az Interflora közvetítésével. Donzier azt állítja: Franciaország előnye a virágkertészet terén, valamint az orosz nők érdeklődése a virágok iránt lehetővé teszi, hogy a francia virágexport erősen növekedjék. A szakmaközi bizottság — amelybe 50 000 vállalat tömörül, s amely évi 3 milliárd frankos forgalmat bonyolít l» — nyilván nem szalasztja el az ebből kifolyólag kínálkozó alkalmat. (MTI) Peches férj — Még ez sem akar sikerülni! Tabi László: Í idők FIATAL LANY NAPLÓJA — 1945. A rózsaszínű selyemmel borított. gyöngyvirágillatú, fémkapcsos naplók divatja a múlté. Ha ma. 1945. tavaszán egy 17 éves szerelmes kislány naplót írna. ilyesforma lenne az: Március 25. Amikor ma délelőtt megláttam. azonnal éreztem, hogy O az! „Ö!H A járda mellett ment. vállán hatalmas. kissé üszkös gerendával. A Járókelők megfordultak utána és csettintettek: „micsoda tűzifa!". Ügy lépdelt a tűzifával a vállán, mint egy félisten. Jobbján széles karszalagot viselt, különös betűkkel. „Titkos küldetésben jár!" — dobbant meg a szívem. Beleszerettem. Március 30. Milyen választékosan öltözik! Milyen finom hátizsákja van! És kezéből sohasem hiányzik egy vödör, tele szénporral. Ízléses kis zseblapátja van. azzal szedi össze a szénport a közeli szemétrakásból. És milyen gyorsan 1 M i lyen férfi asan! Óh. hogv szeretem! Vajha megszólítana egyszer! MI, PESTIEK. Az illető, akit most láttam, először, zsakettet viselt, s kezében egy papírtekercset tartott. A küszöbön meghajolt és így szólt: — Mester! Engedje meg, hogy megilletődötten közöljem: a Franyó Mátyás társaság önt egyhangú felkiáltással tagjainak sorába választotta. könnybelábadt a szemem. Nem tudtam ugyan ki volt Franyó Mátyás, s udvariatlanság lett volna megkérdeznem. De bizonyosnak látszott, hogy nagy ember volt, ha egyszer társaságot alapítottak az emlékezetére. — Mester —, folytatta az illető —, a Franyó Mátyástársaság az ön egyhangú meghívásával meg akarja hajtani az elismerés lobogóját a Nyuszek-viccek írója előtt. E díszes meghívólevél. amelyet íme a kezemben tartok, örök időkre tanúsítani fogja. hogy ön, Mester, egy áldásos élet zenitjén jutott be a Frányó Mátyás-társaság halhatatlanjai közé. És most, Mester, válaszát várom: elfogadja-e a társaságot? Április 3. Megszólított! tottü! — Kezicsókolom — mondta — nem volna egy üres gyufásdobozo? Szeretnék rágyújtani, de csak gyufám van. Hoztam egy gyufásdobozt. Ekkor letette a vödröt és bemutatkozott: „Murok Dezső vagyok". Ezt mondta. És én éreztem, hogy nem hazudik, hogy valóban Murok Dezső. Aztán finom kis bádogdobozt vett elő, amelyben cigaretta végek voltak. Néhányat széjjelszedett és cigarettát sodort. Mily szenvedélyes férfiú! Április 9. Ma eljött hozzánk. Látszott rajta, hogy nagyon ünnepélyes. Két kezét egy ideig a háta mögött tartotta. Aztán hirtelen átnyújtotta, amit rejtegetett. Egy csokor vérvörös hónaposretek volt. Keblemre szorítottam a szerelem bíborvörös retkeit. Dezső. te félisten! Április 15. Megkérte a kezemet. Eljegyzési ajándékul egy negyedkiló kockacukroF hozott. De én sem voltam szűkmarkú! Tíz leventét kapott tőlem. — Fizetésem nagyon kevés — mondta —. de van egy néném, akire meg merek nősülni, mert állandóan jönmegy Kalocsa és Pest között — És meg tudunk majd élni abból? — kérdeztem és megsimogattam a kezét. — Igen! — felelte Dezső. — Róza néni bivalyerős. 40 kilós csomagokat cipel... Istenem! 40 kilós csomagok! ... Milyen finom családba kerültem: ... Feleségemre pillantottam, aki mellettem állt Nedves szemekkel nézett rám és forMegszólí- rón megszorította a kezem. Ezek után nem habozhattam: — Elfogadom — feleltem röviden — és köszönöm. Erre egy blokkot vett elő a zsebéből és így szólt: — Akkor kegyeskedjék aláírni ezt a belépési nyilatkozatot és kérek tíz forintot. Októberi tagdíj. A feleségemre pillantottam, aki mellettem állt. Elengedte a kezemet és kinézett az ablakon. Rútul magamra hagyott Már éppen elő akartam kotorni a tízest, amikor eszembe jutott valami. Nagyon ünnepélyesen azt mondtam: — Igen tisztelt uram! Szerény munkásságomnak azon elismerése, amit az ön szavai jelentettek, jólesett. Valóban uram, kutya kötelessége mindannyiunknak azon fáradozni, hogy a becsületes munka ne csak anyagiakban érje el jutalmát, de erkölcslekben is. Az ön munkálkodása kulturális felemelkedésünk érdekében, felettébb értékes. Engedje meg, hogy szerény elismerésem jeléül felajánljam önnek a Csömösz Tódor-társaság tiszteletbeli tagságát, amely társaságnak elnöke vagyok. Erre sűrűn és laposakat pislogott. Láttam, hogy nem mer érdeklődni Csömösz Tódor iránt. — Kérem — folytattam —, nyugtasson meg ... Elfogadja-e a tiszteletbeli tagságot? Egy pillanatig rágta a szájaszélét, aztán: — Elfogadom — mondta halkan és szomorúan. — Mennyi a tagdíj? Sohasem tudtam kegyetlen lenni. Most sem. — Nyolc forint — feleltem. Halványan elpirult és vidámabb lett: — Akkor két forintot még én kapok ... Elővettem két forintot és átnyújtottam neki. Aztán kikísértem. Mielőtt kilépett volna a folyosóra, visszafordult: — Bocsánat, Mester... Még be sem mutatkoztam ... Frányó Mátyás vagyok. Vége . Felszabadulási pályázat Család a katonavonaton Beküldte: Pogonyl Gáborné, Szeged, Bem utca 16. Bokodon 1944 december végén, amikor a sok belövés és harc egy-két napig szünetelt, az emberek kimerészkedtek a házak elé. Ott álldogáltak, topogtak, várva és reménykedve, hogy majd csak megjönnek már a felszabadító csapatok. Mert a hír gyorsan szállt: a faluvégén már szovjet felderítők vannak. Én is kiálltam a kapu elé karon ülő kisfiammal és a faluba vezető utat kémleltük. Egyszer aztán az egyik ember felkiáltott: „Ott jönnek!" — s valóban, három szovjet lovas katona poroszkált az úton. a felderítők. Velünk találkozva, leszálltak a lóról, kezet fogtak velünk és megölelgettek bennünket Nagyon megörültünk nekik, különösen ennek a kellemes bemutatkozásnak, de örömünk nem tartott sokáig, mert a bokodl templom mellett, egy kis házban németek bújtak meg. akik nem tudtak csapattestükkel tovább menni, és egy kézigránáttal megölték egyiküket Az egész falu meggyászolta a barátságos katonát és mélyen megdöbbentünk, mikor másnap a ház udvarán kiterítve láttuk viszont a rokonszenves fiatalembert. A háború az én férjemet is elvitte, úgy. hogy meg sem láthatta második gyermekünket. 1945 áprilisában Felsőszölnökön, a hármas határnál tartózkodtam, ahol igen sok menekült család gyűlt össze, közöttük sok szegedi is. Egyszer itt összehívtak bennünket, és egy 6zovjet tiszt tartott beszédet. Azt mondta: mindenki nyugodtan hazamehet. S még aznap megindult a menekült csapali hazafelé, az emberek örültek a békességnek. Én azonban nem tudtam tovább menni, mert másnap megszületett a második kisfiam Felsőszölnökön. Itt is segítségemre voltak a szovjet katonák: egy szovjet tiszt kényelmesen elhelyezett bennünket és két héten keresztül mindennap meglátogatta a kisgyerekeket. Elmondta, hogy járt Szegeden is, és nagyon tetszett neki a város. Április 20-án pedig útra bocsátott bennünket. Szentgotthárdtól Szombathelyig vonattal utaztunk az ő kíséretében, ahol megtudta. hogy éppen most indul Szegedre egy katonavonat. A csapat parancsnokával gyorsan szót értettek, az ő gondoskodásukra bízva érkeztünk haza Szegedre. Mikor Szeged határába étw tünk, csak a könnyeim hullottak: végre itthon, végre teljes békességben! Harcban is emberek 36. Beküldte: Simon Lajos, Kiskundorozsma A rendelkezések és a fenyegetések hatására 1944. október 8-án, mint leventék, vagy harmincan elindultunk Ki6kundorozsmáról nyugat felé. Parancsnokaink szerint az volt a dolgunk, hogy felkeressük a kiskundorozsmai elöljáróságot, amely egy dunántúli községbe tette át székhelyét. Hatnapi gyaloglás után utol is értük őket egy dunántúli kisközségben. Pariban. Itt azt a felvilágosítást kaptuk, hogy most már „rendben is lesz minden", elegáns német katonaruhát kapunk és megyünk Németországba. Semmi kedvünk nem volt erre a veszélyes kalandra, így két nap után jó néhányan elhagytuk Párit, maid innen másodmagammal S.omogyszilbe szöktem, ahol ennek az esztendőnek a nyarán már dolgoztunk, téglát vertünk ég égettünk egy 60 holdas gazdánál. Az Ismerős gazda azzal „vigasztalt" bennünket, de főként 6aját magát. hogy ide a szovjet csapatok nem tudnak eljutni, mert a Dunán nem bírnak átkelni, de különben is. a németek hamarosan bevetik az „új fegyvert", ö sem volt azonban teljesen biztos a dolgában. mert négy lovas kocsit megpakolt élelemmel meg ruhával, és amint meghallotta a fegyverdörgést. útnak indult Németország felé. Minket is hívott, de inkább úgy egyezkedtünk vele, hogy ott maradunk a tanyában, vigyázunk a sok jószágra, hogy minden rendben legyen, ha ők „visszajönnek". Magunkban azonban úgy gondolkoztunk: megvárjuk ott a felszabadulást, és azonnal hazaindulunk Dorozsmára. Hiszen a hír eljutott már hozzánk is, hogy a felszabadult országrészeken egészen más világ van, s ez vonzó volt számunkra, de a szülőkhöz, testvérekhez is igyekeztünk. A községet harc nélkül szabadították feL 6 a katonák azt mondták: tegyünk a házakra fehér zászlót, s ezzel számunkra befejeződött a háború, mindenki végezze mindennapi munkáját. Néhány napig nem mertünk útnak indulni, s nem is nagyon siettünk, mert igen összebarátkoztunk a szovjet katonákkal. Fölnyitottuk a gazda pincéjét is, és borral kínálgattuk a szüntelen menetben vonuló katonákat. Feltűnt, hogy a tisztek egyáltalán nem ittak, de a katonák sem fogadtak el egy pohárnál többet. Mikor a front tovább vonult, begyalogoltunk Dombóvárra és jelentkeztünk a szovjet parancsnokságon, hogy segítsenek haza bennünket. Írást adtak, amely biztonságot nyújtott a hoszszú úton. Jelentkeztünk ifl vele több parancsnokságon, a nemcsak eligazító szót kaptunk, hanem segítséget isi Egyik helyen például — mikor látták, hogy ázottak vaj gyünk és fázunk — vacsorához ültettek bennünket, de még meleg fürdőt is adtakl Az egyik katona, aki Vala* melyest értette a nyelvünket, elmesélte, hogy az 6 egész családját kiirtották a fasiszták, a házukat felgyújt tották. Akkor ő megfogadtál hogy bosszút áll a tengernyi bánatért, ha átjut a határonj de ide érkezve meggyőződött róla, hogy ez a nép is teljesen ki.volt szolgáltatva a fasizmusnak, és úgy érzli hogy csak segíteni lehet és kell. A Dunától már szovjet katonai szerelvényen haladtunk hazafelé és így érkeztünk meg Szegedre. Innen pedig szinte egyszuszra futottunk hazáig, hiszen ha nem is régen kerültünk el hazulról, nagyon izgatottak és kíváncsiak voltunk: miként váltoj zott meg a világ. SZAMOS RUDOLF: A maffia linull 9. A KUTYASZORÍTÓ A Tengerészeti Titkosszolgálat és az FBI. a Pnstorius-akeló felett aratott sikerével nem elégedett meg. New York volt a központja a csapat- és hadianyag-szállításoknak, amelyek a brit szigetekre és Afrikába irányultak. Az USA elhái'íto szolgálata külön főhadiszállást rendezett be a New York-i Skylin-iroda felhőkarcolójában. Innen reggeltől estig kutatták a tenger horizontját: nem tűnik-e fel valahol egy tengeralattjáró? Igenám, de Amerika nemcsak a fasiszta Nemetországgal, hanem Olaszországgal is haborúban állt. A New York-i kikötő pedig, amely azidőben a hadiszállítások hetven százalékát lebonyolította, már évek óta a Cosa Nostra-gengszterbanda ellenőrzése alatt állt és u banda főnöke köztudottan olasz volt. A Titkosszolgalat emberei képtelenek voltak minden étterem, minden szálloda portása és pincére mellé ügynököket állítani. Nem vehették át az összes bárftú és portás állasát, és mégis, eleni gedhetetlenül szükséges volt. hogy a szóban forgó vállalkozásokat valami módon ellenőrizhessék. Hogyan lehet feltűnés nélkül bejutni ezekre a helyekre, amelyeket csendben ós láthatatlanul a maffia ellenőrzött. A Church Street 90. számú épület közvetlenül a móló közelében épült, a Wolwoorth-áruház konszern felhőkarcolója tövében és itt ütötte fel főhadiszállását a Tengerészeti Titkosszolgálat. Innen irányították Amerika atlanti-óceáni partvidékének védelmét. A régi és a frissen bevonult munkatársak a katonai hatóságokkal és az ügyészségekkel azért is szoros kapcsolatot tartottak, mert a Titkos Szolgálat új tagjait ezekből a polgári intézetekből verbuválták. A férfiak között, akik máról holnapra elegáns sötétkék tengerész-egyenruhában az épületbe ktbejártak. volt James O'Malley és Anthony Marsloe is. A háború előtt mindketten a Frank Hogan vezetése alatt álló New York-i kerületi ügyészségen dolgoztak. Hogan volt ugyanis a maffiaügyek specialistája. Mindaz a felvilágosítás. ami a bűnözőktől és az alvilágból a hatóságok fülébe jutott, végül is Hogan kezében összpontosult. Ez a kerületi ügyészség az olasz származású Hogan révén jól ismerte a maffia hallgatási parancsát, az Omerta-t és Anthony Marsloe maga is kitűnően beszélte a szicíliai tájszólást. 1942 márciusában a két újsütetű titkosszolgálati tiszt öreg főnökük. Hogan irodájában üldögélt, a rakettek (a New York-i argóban egy-egy maffia működési vonalát jelenti a szó: például a prostituáltak rakettje New York összes bordélyházát ellenőrzi) szakértője, Murray I. Gurfein társaságában. Gurfein-nek nem kevés resze volt abban, hogy 1936-ban a New York-i maffia egyik vezérét. Lucianót börtönbe csukhatták. O'Malley és Marsloe új munkakörük nehézségeiről panaszkodtak, mondván, hogy szinte lehetetlen feladat a New York-i kikötőt a kémelhárító szolgálat felügyelete alá vonni. A megbeszélésre nem sokkal később megérkezett Roscoe McFall, a két tiszt elöljárója, és tanácsot kért Gurfein-től tevékenységük legnagyobb akadálya, a hallgatás megtörésére. „Nyíltan kimondom, kutyaszorítóba vagyunk, de nekünk mégis gyorsan kell cselekednünk". Gurfein azt tanácsolta hogy a szolgálat teremtsen 'kapcsolatot az alvilág képviselőivel, a gengsztermaffiák vezéreivel. A kapitány fanyalogva jegyezte meg: Vajon célravezető-e ez? Bízhat-e bennük az ember és összekapcsolhatjuk-e Amerika védelmét Mussolini csatlósalva] és operálhatunk-e fasisztákkal? Mi a biztosíték arra, hogy tengeri kalózok a mi segítségünkkel, jó fizetség ellenében nem teremtenek-e kapcsolatot ellenségeinkkel. Hogan azonban ellentmondott: „Azt hiszem, és erre építhetünk, hogy az olasz rakettgengszterek között nagyon sok lojális amerikai akad. Ahogy én őket ismerem, nem sokat adnak MussoLinire". Hogan elmondotta mindazt, amit szicíliai úttá során tapasztalt, azok után. hogy Mussolini Olaszországban a fasiszta diktatúrát bevezette. Hogan jól számított, a Cosa Nostra egyik fővezére més a börtönben is lojális amerikainak bizonyult. Maffia rakettiét utasította, hogy működjön együtt a kémelháritással. Lucianónak bőségesen volt oka. hogy az olasz fasiszta diktatúrát gyűlölje. Mussolini utasítására ugyanis 1925-ben rokonait á fasiszta vésztőre ényszék megtizedelte. (Foivtaljuk.1