Délmagyarország, 1969. augusztus (59. évfolyam, 176-201. szám)

1969-08-14 / 187. szám

a hipó Hajnali „hálóhúzás" Dicséretes gyorsasággal vá­luszolt a Bővülő választék, de ... című cikkünkre a bak­si hipóüzem vezetője, Forrai Andor. Mint elmondotta, el­sősorban nem az üzemen, illetve nem a termelésen mú­lik, hogy a műanyag fiak-1 konba töltött hipó aránylag A nagy vendégjáráshoz hozzászokott mér a város, ahhoz azonban nem, hogy nemkívánatos elemek is idelátogatnak ezekben a he­tekben. a „nagy fogás" re­ményében Ezektől megtisz­títani a várost nagyon is helyénvaló intézkedés, | amellyel a vendéglátók és a vendégek egyetértenek. Ml? hol ? imm drágább, mint az üvegben 1 forgalomba kerülő fertőtle- Veszélyes bűnöző nítő. A jelenlegi adózási nftm wn/t módszer szerint ugyanis a nem ' °'1 ZTesüíeíín™ házaié' ^gl^l^e™£náí kos adóterhet vetnek ki. s j ^S' jSási Xdőr­kapitányság. Az időpont kedvező volt: még nem vi­lágosodott, de már záróra felé tartottak a bárok, késői szórakozóhelyek. Az ital ha­tása alatt ilyenkor feled­keznek meg magukról egye­sek: s belekötnek a járóke­lőkbe. Ezúttal ilyesmi nem történt, a nyomozók és rendőrök nem találkoztak egyetlen „erős'* egyénnel sem. Nem akadt a hálóba úgynevezett „nehéz" fiú, veszélyes bűnöző sem, s végeredményben gyanús kö­rülmények miatt ezen a hajnalon senki sem került fogdába. Gyűjtőnéven „csövezök­így alakul ki a 6,90-es. ár Érdemes megemlíteni, hogy a műanyag flakkonra az,ér­vényes szabályzat szerint csak 27 százalék az adózás felső határa! Amennyiben — mint Mol­nár Gyula, a Csongrád— Bács megyei Élelmiszer és Vegyiáru Nagykereskedelmi Vállalat vegyiáru osztályá­nak vezetője említette, sike­rülne külön adóztatni a flak­konba került hipót és e flakkont, akkor a készter­mék ára pontosan 1 forint 50 fillérrel mérséklődne. (Hasonló megoldást nemrég már alkalmaztak Dunántú­lon.) Azt hiszem, érdemes meg­vizsgálni ezt a fajta adózta­tási módszert, mivel célsze­rűnek látszik. A fogyasztó csak a hipót használja, a flakkont úgyis eldobja... M. I. nek'' hívják azokat a fiatal 19 és egy 20 éves fiatalem­íiúkat és lányokat, akik né- ber társaságában töltötte az hány napra vagy hétre meg- éjszakát a 14 éves K. Sz. ugranak otthonról, hogy a Mária békéscsabai lakos. ..maguk" életét éljék. Pén- Neki sem tudtak a szülei zük kevés, lakásuk nincs, arról, hogy előtte való nap meghúzódnak a parkokban, hármasban felugrottak a az állomások környékén, ki- szegedre jövő vonatra. Szö­eso elhagyott épületekben, ' , , i pincékben, s előbb-utóbb lo- vegüket, hogy mit keresne* ( pásra kényszerülnek, hogy itt, akár előre meg lehetett | fenntartsák magukat. Min- volna fogalmazni, den cél nélkül autó-stoppal _ Keressük Steíanikot. ! jött Kecskemétről Szegedre , . , ,,, . három ipari tanuló. B Fe- hogy maJd elhelyezzen ben­renc, H. Balázs, és L. Tibor, nünket munkába, és lakást A nyomozók a Marx téri is szerezzen. Hogy ki az a ! autóbuszpólyaudvaron talál- stefanik, és hol lakik, mivel tak rájuk, iiltek a padon s várták a hajnal hasadósát. L 1969. AUGUSZTUS 14., CSÜTÖRTÖK — NÉVNAP: MARCELL VALTOZO MENNYISÉGŰ FELHŐZET Várhaló időjárás csütörtök estig: változó mennyiségű fel­hőzet, többfelé, elsősorban nyugaton eső, zivatar. Mérsékelt, időnként élénk nyugati, délnyugati szél. A zivatar Idején át­meneti szélerősödés. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet. 25-30 fok közölt. A Nap kel 4 óra 38 perckor, és nyugszik 18 óra 59 perckor. A Hold kel 5 óra 37 perckor, és nyugszik 19 óra 38 perckor, VÍZÁLLÁS A Tisza vízállása Szegednél 3zerdán —74 cm. (Apadó.) Gyászk özlemények Köszönetet mondok mindazok­nak. akik HALASZ JENŐ teme­tésén megjelentek. A gyászold felesége, Csendes u. 18. T. 3934. Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szerctclt férj. apa, nagy­apa, Vó és rokon, I1ARNA IST­VÁN nyűg. MAV fökalauz. éle­tének 73. évében rövid szenve­déa Után elhunyt. Temetése aug. 15-én 15 órakor Írsz az alsóvá­rosi temető kápolnájából. A gyászoló család. Bokor u. 5/a. T. 3941. Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szereteti SEY MARGIT cscndc- on elhunyt. Temetése aug. 15-én IS órakor lesz a bel­városi temető ravatalozójából. Lencsés Imréné. Pelőfl Sándor sgt. 31. T. 3910. Tudatjuk, hogy EZSIAS SÁN­DOR (BERDAS) elhunyt. Teme­tése aug. 15-én 15 órakor leír a Dugonics-temető ravatalozójá­ból. Kovács Szilveszter, Agyagot V. 4. T. 3939. Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett édesanya, nagy­mama, ÖZV. SARI JANOSNE liispéter Mária, életének 66. évé­ben rövid szenvedés után el­hunyt. Temetése aug. 14-én 15 órakor lesz az alsóvárosi temető kápolnájából. A gyászolo csa­lád, Boszorkánysziget u. 39. T. 3937. Mély megrendüléssel közöljük, hogy PAULUSZ FI.EMER, a Pé­csi Nemzeti Színház karmestere 57 éves korában váratlanul el­hunyt. Temetése aug. 15-én 15 órakor lesz. a szegedi belvárosi temotö ravatalozójából. A gyá­szoló család, Pérs. T. 3943. Röviddel ezután egy tele­fonbeszélgetés nyomán • a kecskeméti rendőrök kisza­ladtak a fiatalok családjá­hoz. s bizony meglepődtek i szülők, hogy ipari tanuló fiuk hajnali három órakor sem volt odahaza. Az ebéd­foglalkozik. fogalmuk sem volt. Ilyenformán a mesével leégtek. Közelebbről A 20 éves B. Imre sza­badkígyosi lakost azonban : nél, a vacsoránál sem vették közelebbről meg kellett néz­volna észre távollétüket? Hiszen előtte való nap dél­előtt léptek meg otthonról. ni. mert egyszer már voli büntetve. A nála fiatalabb G. István ellen pedig most van folyamatban eljárás gépjármű jogtalan használa­ta miatt, ittas állapotban szobortól nem messzire van elvitte egy vállalat Zetorjá! egy szivattyúház, ahol egy éjszakai kocsikázásra. Komlóról L. Elek 22 éves Ki az a Stefanik? Újszegeden, a Bertalan Munkaalkalmak Nagyalföldi Kőolaj- és Föld- A Szegedi Konzervgyár felvé­gáztermclő Vállalat szegedi (ize- leire keres nyugdíjas lakatoso­mé, azonnali belépéssel felvesz kat, vízvezeték-szerelőket, vala­belsöellenőrt, mérlegképes vég- mint női segédmunkásokat. Je­zettséggcl és ipari gyakorlattal, lentkezni lehet a gyár felvételi továbbá fiatal gépésztechnlkuso- irodájában Szeged, Rókusi ff. kat 3—5 éves gyakorlattal. Bérc- 6. sz. xDK. 1028. zés megegyezés szerint, csökken- _ . .... tett munkaidő, gázkedvezményt E*y J* végzett kdz­blztositunk. Jelentkezni lehet 8»™lasági technikust felveszünk. 15-én 7 órától. Algyö. 1. barakk, G"mi_.,.é?K1J!üanya,!L Ktsz' Sze' 36. szoba. Telefonon 15-1661 Kbrlőltés u. 35. sz. vagy 15-786/45 melléken. xDK 1054­xDK. 1067. Gyakorlott gyors- és gepirónőt „ . „,_,,_,. , keresünk. Fizetés megegyezés i A Cs. m. Gabouafelvásárló és s7(,rint. szegedi Elektromos Ktsz, I leidolgozó Vá lalat Szegedi Kor- szeged, Kállay Ödön u. 6. zctl Üzeme felvesz férfi munka- xDK 1059 erőket raktári munkára. Két . . ,' műszakos munkavégzés, kéthe- DEGAz azonnali belépessel fel­tenként szabad szombat van. vesz hegesztőket, segédmunkáso­Jelentkezés: vértanúk tere 6. *»*> Siors- gépírónoket, éjjeli­xDK 1066 őröket, gepkoeslvezetoket és lakarftónőket. Jelentkezés: Sze­Az ÜJ Tejüzem állományába 8ed> P"«lcz 44- sz. Munkaügy, éruttséglzett férfi szállítási irá- Csongrád megyei Mezőgazda­nyitókat (kezelő tisztek), komp- sAg, Ellát6 vállalat képesítéssel resszorkezcloket, olajtüzelésű rendelkező könyvelőket vesz. kazánfűtőket, városi áruszállítás- rcI. jelentkezés Szeged, Dorozs­ra árukisérokm veszünk fel. Be- nl;(j u x rezés az új Tejüzeml magasabb bér alapján. Jelentkezni: Tej- Az Építő Ktsz felvesz kőmíi­üzem. Párizsi krt. 16. alatt. Fel- ves. tetőfedő-szigetelő, festő veszünk sajtraktárba raktárost, szakmunkásokat, segédmunkáso­llzrmen belüli munkára rakodó kat. kőműves szakmába ipari munkásokat és számlázással dol- tanulókat ösztöndíjjal, kubikoso­gozó sajtterító eladókat gépko- kok, festő szakmába átképzöső­rsira. Tejüzem, Párizsi krt. 16. ket. Jó kereseti lehetőség, min­den héten szabad szombat. Jc­Az Aszfaltútépílö Vállalat 1969 lentkezés: Szeged. Brüsszeli krl. —70-es tanévre ipari tanulókat 8. Munkaügyi osztályon. x fiatalembert a szegedi MÁV-­állomás váróterméből állí­totta elő a razzia. Érvényes vonatjegye nem volt.. Az igazoltatás után ő is jobbnak látta, mint a többi csövező, Szegedre pendliző fiatal, hogy a legközelebb' vonattal elutazzon innen, ahol számóra „meleg" a ta­laj. L. F. szerződtet út burkoló szakmára. Bővebb felvilágosítás Dorozsmai ül 38. sz. alatl az Aszfaltútépílö Vállalat építésve­zetőségénél. xDK. 1061. C „„„H 8—8 őrás könnyű munkára női munkaerőt felveszünk. Jelentkez­ni lehet a Tömegcikk Ktsz. Zá­kány utca 44. sz. alafli telephe­Bútorgyári szelezés q-ként 31 Ft-os áron be­fizethető. Alföldi Bútor­gyár, Szeged, Czerzy M. u. II. KEVIEP magas kereseti lehe­tőséggel Szeged és Szeged kör­nyéki munkahelyre ács, kömü­ves és kubikos munkásokat vesz fel. Rendele' szerint különélési [ dijat, munkásszállítást, utazási költségtérítést és étkeztetést biz­tosítunk. Ötnapos munkahét. Fel­vételre keresünk továbbá gyakor­lattal rendelkező anyaggazdálko­dót, valamint lehetőleg középfo­kú mélyépítő vizsgával rendel­kező teljesítmény elszámolót. Fi­zetés megegyezés szerint. Jelent keznl lehet, Illetve a pályázatot KEVIEP Szeged, Odesszai krt. 33. címre kérjük. xDK. 1063. A Szegedi Patyolat V. (Tábor u. 4.) kazánfűtői vizsgával hő­központkezeló-vízlágyítót vesz fel. x lyén. tím Virág­karnevál Negyedik alkalommal ren­dezik meg Debrecenben a színpompás virágkarnevált. 24 kertészeti vállalat, illetve üzem nevezett be az augusz­tus 20-1 debreceni „virágta­lálkozóra", amelynek most első ízben külföldi résztve­vői is lesznek. Szerdán dél­előtt megérkezett Debrecen- | be a bolgárok küldöttsége, akik speciális bolgár kom-1 pozíciót vonultatnak fel. A bolgár virágos kocsit rózsák­ból építik fel. TIZENÖT ÉVE halt meg Hugó Eckener (1868— 1954) német mérnök, léghajó­technikus és konstruktőr, Zep­pelin közeli munkatársa. Az ő parancsnoksága alatt, 1924-ben tette meg kormányozható lég­hajó az első óceánrepülést Eu­rópából Amerikába, s 1929-ben a/ első földkörüli, majd 1931-ben — szoros együttműködésben i Mailgin nevű szovjet jégtörő­hajóval — az első sarki (ég­hajóutat. TIZ ÉVE halt meg Jávor Pál (1902— 1959). kiváló színművész és film­színész. SZEGEDI SZABADTÉRI JÁTÉKOK Szünet. MOZIK Szabadság: Verseny a javából. (Színes amerikai, 70 mm-es, 3. háromnegyed 6 es negyed 9.) Fáklya délután: Vadólö. (Színes NDK. 2 és 4.) Fáklya este: Szarajevói merénylet. (Színes, jugoszláv. 6 és 8.). VIDAMPARK Nyitva 13 órától 21 óráig. ÜGYELETES GYOOYSZERTARAK Klauzál tér 3. sz. (13/57-ea) este 10 órától reggel 7 óráig és a Kossuth Lajos sgt. 31. sz. (13/67-es) este 8 órától reggel 8-lg. Csak sürgős esetben. BALESETI ÜGYELET Ma a balesetet szenvedett sze­mélyeket a II. sz. Sebészed Kli­nika (Pécsi u. 4.) veszi fel. ÁLLATORVOSI ÜGYELET Szeged város területére Augusztus 16-ig este 6 őrától reggel 6 óráig (vasárnap nappal Is) elsősegély és nehézellés ese­tére ügyeletes dr. Palotás Gyula állami állatorvos. Lakása: Sze­ged. Partizán u. 7. Telefon: 12-694. Az állatorvos kiszállításáról a hívó köteles gondoskodni. riRÁDfö ; Kossuth 0 4.30 Hírek. Időjárás. 4.33 Haj­naltól reggelig, zenés műsor. 5.00 Hírek, Időjárás. 5.30 Reggel) krónika. 5.44 Falurádió. 6.00 Hí­rek. időlárés. 6.30 Hirek. idő­Járás. 6 45 Hallgatóink figyelmé­be. 7.00 Reggeli krónika II. 7.15 Körzeti időjárás. 8.00 Hírek, idő­járás. 8.05 Műsorismertetés. 8.2(1 Könnyűzenei hfradó. 8.50 Tudo­mányos körkép. 9.15 Glazundv: A parasztkisasszony. 10.00 Hírek. Időjárás. 10.05 A holdbéli csóna­kos. 11.30 Parasztbecsület. 12.00 Déli krónika. 12.20 KI nyer ma? 12.30 Melódlakoktél. 13.39 A tu­dományos Ismeretterjesztés ta­pasztalatai. 13.59 Kazacsay Tibor: Pro memória. 14.19 A magyar kórusmozgalom története. 15.00 Hirek, Időjárás. 15.to Vályogvá­ros a Zagyva partján . . . 16.00 A világgazdaság hírei. 16.05 Mo­zart: c-moll zongoraverseny. 16.38 Déryné naplója. 16.58 Hall­gatóink figyelmébe. 17.00 Hírek. időjárás. 17.05 Időszerű nemzet­közi kérdések. 17.15 Operacsilla­gok — operaslágerek. 17.45 Nyi­tott. stúdió. 18.13 Magnósok, fi­gyelem. 18.58 Hallgatóink fi­gyelmébe. 19.00 Esti krónika. 19.25 Üj felvételeinkből. 19.47 Elveszett illúziók. 20.47 Hírek. 20.50 Zenés est több tételben. időjárás. Kb. 22.15 22.20 Verbunkosok. Zenekari muzsika. Időjárás. 0.10—0.23 22.00 Hírek, Sporthírek, nóták. 23.00 24.00 Hírek. Filmszemle. Petőfi 6.20 Torna. 6.30—8.05 Azonos a Kossuth-műsorral. 8.05 Haydn­művek. 8.45 Külpolitikai figyelő. 9.Ofl Népdalcsokor. 9.50 Vállala­tok a tárgyalóasztalnál. 10.00 A zene hullámhosszán. 11.50 Ma­gánvélemény a közügyekben. 12.00 Kórusok a magyar költők verseire. 12.12 Zenekari muzsika. 13.00 Hírek, időjárás. 13.03 Szol­noki stúdiónk jelentkezik. 13.20 Opernhármasok. 13.45 Időjárás­és vízállásjelentés. 14.00—18.00 If­júsági randevú — kettőtől ha­tig. 18.00 Hírek. Időjárás. 18.10 Élt 23 évet... 18.50 László Mar­git énekel. 19.05 A Magyar Hanglemezgyártó Vállalat nóta­felvételeiből. 19.37 Hónapról hő­napra. 19.52 Jő estét, gyerekek! 20.00 Esti krónika n. 20.25 Ol könyvek. 20.28 Smetana: Az el­adott menyasszony. Háromfelvo­násos vígopera. Közben: 21.50— 22.10 Vendégségben egy falusi tanítónál. 23.00 Hírek, időjárás. 23.10 Csárdáscsokor. 23.30 Az el­ső szívdobbanás. 24.00—0.10 Hí­rek. időjárás. TÉVÉ Budapest 17.58 Hírek. 18.03 Kihasznált lehetőségek II. 18.15 A zsák. Lengyel rajzfilm. 18.25 Legked­vesebb kísérleteim, öveges pro­fesszor műsora. 18.45 Esti mese. 19.00 Leonard Bernsteln a mu­zsikáról. 5. A népzene. 20.00 Tv­híradó. 20.20 Dusecska. Csehov regényének tv-film változata. 21.35 Mahalia. Jackson énekel. 21.45 Integrál. Tv-folyólrat. 22.35 Tv-híradó — 2. kiadás. Belgrád 17.43 Varázsküldemény. 18.15 Népi muzsika. 18.45 „A méltósá­gos Imbre hibája" — vígjáték. 20.35 Partizán—Mladost vízilabda­mérkőzés. 21.25 Olasz koktél. 22.30 Folytatásos film. Bukarest 16.35 A gyermekek világa. 17.00 iskolások stúdiója. 17.30 Képzőművészeti újdonságok. 17.45 Ileana Constantlneseu énü­kéi. 18.00 Tv-kerekasztal. 19.15 Szovjet Játékfilm. 22.05 Operett­dalok. Simson Stár eladó 7000 I VLasgazolt 126 cm'-es ADÁSVÉTEL Bőrkabátját már most alakíttassa, javíttassa vízhatlan bőrpuhító fes­téssel Csordás bóTruha­készltd mesternél. Szent Miklós u. 7. Felsőváro­si templom mögött, x ARAMSZONET Az Áramszolgáltató Válla­lat közli, hogy 1969. au­gusztus 18-án 0—12 óráig Baktó egész területén, va­lamint az. Algyői út, Bustya sor. Fenyveslejtő sor. Fürge sor. Gerle sor, Bánk bán u„ Búzavirág u„ Körtöltés által határolt te­rületen áramszünet lesz. Eladó 5 db újszerű állapot­ban levő TIGAR —2/3 je­lű vontatott traktoreke 10 000 Ft kedvezménnyel, darabonként 24 000,— Ft-ért. Balotaszállás (Bács-Kiskun megye) Tsz-közl Vállalko­zás. Telefon: Balotaszállás 18. Eladók: húrmasszekré­nyek, rekamié, heverők, nezlon, ágybetétek, há­lószobabútor, konyha­bútor. ruhásszekrények, asztalok, székek, lotelok. Teleki u. S. km-rel. Dorozsma, Baj. csy-Zslllnszky u. 33. ss. Érd : délután. r ' I ' jó állapotban Veresács u. 18 eladó, i Sima politúros ágy és négy kárpitozott szék eladó. Cserepes sori kis­lakások 15/1. ítés turdóhenger. egy nagy ablak eladó. Sze­ged. Sárkány u. 12. x Üj munkaruha* védőöltözet 25—35 SZÁZALÉKOS ÁRENGEDMÉNNYEL. Kétrészes munkaruha Esőköpeny Bakancs Csizma Vattásruha BIZOMÁNYI ÁRUHÁZ V. Szeged. Bajcsy-Zs. u. 19. 150—180,— Ft 300,— Ft 230,— Ft 440,— Ft 560,— Ft S 45 119 Hosszú menyasszonyi ru­ha fátyollal Igényesnek ls eladó. Bajcsy-Zsi­linszky u. 23., I. eme­let 1. * 1960-re szóló 601-es Trabant-kiutalás útadó. Terhes András. ÚJszö­reg. Zentat u, 14. x Radiátorok, csövek, köz­ponti fűtéshez eladó. Vass. Liszt u. 6. x Használt ajtók, ablakok, bontásból kikerült fa­anyag, kisméretű cse­rép. tégla eladó Szó­reg, Árpád u. 19. x 350-es N8U műszakilag vizsgáztatott, príma ál­lapotban eladó. Kis­telek. Molnár u. 5. Neobarokk tllö gornltú­ra, 1—270x200-as to­rontáli szőnyeg (hasz­nált), 2 nagyméretű zárható fonott utazóko­sár olcsón eladó. Róna u. 10/a, I, em. 1. rj külföldi Varia gyer­mekkocsi (mély. sport) eladó. Római kri. 5. Simson Schwalbe r torkerékpár, boxer kö­lyök, többszörös arany­érmes szüléktől, eladó. Gogol u. 6. 1. 2. 10 kg-os. jó állapotban levó Berkei mérleget vennék. Clm- Pl 62. Veszek régi konyhakre­dencet, seztont, hibásat ls, Kleinné, Pacsirta u. 29. sz. 1202-et Skoda Combi el­adó. Klskundorozsmu, Árpád u. 27. Bfkké tógép 7-ea 800-as slirgösen Klskundorozsma, Ferenc u. 40. 900 eladó. Deák 0 db álló kombinált bútor sürgőben eladó. Hámán Kató u. 16. 353-ss Wartburg de Luxe 13 000 km-rel el­adó. Hajós u. 27. Gól-es Trabant Igényes­nek eladó. Megtekinthe­tő. Klauzál tér 3., I. 4 , délután fél 6-töl. X Két politúros ágy ru­gós ágybetéttel eladó. Megtekinthető 9-tól dél­után 4-ig. Kossuth La­jos u. 8., bal kapu. m. 15. Csepel olcsón eladó. Ér­deklődni délután ősz u. 27. sz. FIAT 850-es eladó. Ér! dekJődnl Tiszasziget. Le­nin tér 3. kárptievutt hintaszék eladó Szeged, Tündér ti. 11 /b. Festőit halószobabútor olcsón eladó. Odessza, XVI. ép. A. lépcoft. III. emelet. 10. ajtó, Tólhék. F.ladó 20 kötetes Tolnai lexikon. Porszívó, cent­rifuga. mosógép. kép­rámák. Arvlz u. 17. Két darab új nagy 140x170 méretű ablak Újszeged, Kendergyárt út 46. sz. Alig hasznúit parketta, 26 négyzetméter eladó. Alsóváros, Közép u. 6. Politúros hálós, obabú tor olcsón eladó. Ptlspök u. ».. III 3. ajtó. Érdek­lődni naponta este 6 után. Eladó 2 db háromajtós szekrény, 2 ágybetéttel, hálószobabútor, hasz­nait kerékpár. Szél u 36/b sz. 107-es Moszkvics príma állapotban pénzhiány miatt sürgősen eladó, minden elfogadható árért Forráskút, Fel­szabadulás út 82. Meg­tekinthető szombaton délután, vasárnap dél­előtt. 1969-es Moszkvics 408­as kiutalásomat átadom megegyezéssel. Horváth, Szeged, Pusztaszert u 10 . I, 5. Heverők, szekrények, só • tét és világos, kombi­nált bútorok, étkezőasz­tal, faanyag eladó. Ér­deklődni: szombat, va­sárnap egész nap. Kál­mány L. u. 4 x t'Jszeru 1000-es Skoda személygépkocsi Igényes­nek eladó. Alsónyomé s sor 28. x • hónapos farkaskutya eladó. Alsónyomás sor j 2. sz. Skoda 1000 MB személy- | gépkocsi eladö. Oskola , u. 07 'A., fszt 1 Eladó négyszemélyes re­kamié, hármosezekrény, konyhakredenc. kétsze­mélyes rekamié, ágyns­mütartó. Hunyadi tér 5/a sz. Wartburg de Luxe sze­mélygépkocsi igényesnek kitűnő állapotban el­adó. Sándor u 27 b, Oyoval. x H A Z A S S A G Egyedülálló, jömegjelené­sü. nyugodt természetű, harmonikus életre vá­gyó. lakással rendelkező özvegyasszony keresi, maga-, .lólszltuált férfi Ismeretségét házasság céljából. 70—75 éveslK. ,.Nem Jó egyedül lenni" 32 249. Jeligére a Saj­tóházba Baját nyugdíjjal rendel­ke.ú 56 éves magános nő megismerkedne há­zasság céljából, szerény Igényű férllva). .Ma­gam vagyok" 22 241. Jeligére a Sajtóházba ..Tisxm" hálószobabútor. 7 db eladó. Honvéd tér 5., I. 67. Kiveset használt átsze­relhctő lengyel gyer­mekkocsi igényesnek el­adó. Szeged. Murányi u. 20 CSÜTÖRTÖK, 1969. AUGUSZTUS 14. Folytatja nagy sikerű előadásait a CSIMPÁNZPARÁDÉ a Vidámparkban. Előadások délután 4 órától, vasár­nap délelőtt 10 órától, óránként. Cslnoe dolgozó m-, ma­gas termetű, intelligens, özvegy vagy nőtlen férfi Ismeretségét keresi há­zasság céljából 50 éve­sig. „Senkim nincs" — 46 952. Jeligére » Hlr­dettbe. Ji. megjelenésű, 170 cm magas, 25 éves szak­munkás, független férfi megismerkedne házasság céljából korban hozzá­illő lánnyal vagy el­valt asszonnyal. Csak lényképes levelekre vá­laszolok. „őszi esküvő" 22 181. Jeligére a Saj­tóházba. Házasság céljából meg­ismerkednék 63 éven le­lttlt nyugdíjas férfival. , Máris" 22 173 lel­téére a Sajtóházba. EHogUlteága miatt, 35 éves. 165 cm magas. Jó megjelenésű elvitt fia­talember, berendezett la­kassa! megismerkedne házasság céljából 34— 30 évesig cslno6. vlg­kedélyü. Intelligens, ott­honát szerető, barna le­ánnyal vagy elvált »sz­szonnyal, akt hü, meg­értő feleség lenne. Fény­képes, kimerítő levelet kerek. Vidéklek levelét is várom. „Kereslek, amíg meg nem talál­lak" 22 228 jeligére a Sajtóházba. EGYÉB Zongora, pi&nlnó Javítá­sát, hangolását válla­lom. Asztalos Loránd, Szeged, Arany J. u. 7. Nagyméretű garázs, au­gusztus 15-től kiadó. Moszkvai krt. 9. szám. Csonka. Takarítást vagy egyéb délelőtti elfoglaltságot keresek. „8 órától l-ig" 22 224 Jeligére a Saj­tóházba Családi ház építését, felújítását és tatarozá­sát vállalom Clm: Kugler Flórián, Hattyú u. 43/b. X Yü mosógépet bérbead­nék „Hav! 100,— Ft" 22 225. jeligére a Saj­tóházba Nagyobb üzleti vállal­kozáshoz közreműködő társakat keresek. „Be­fektetés 3 év alatt meg­térül" 22 157. Jeligére a Sajtóházba. Középiskolai tanárt áü tásom elcserélném Pécs­ről Szegedre. Magyar— orosz szakos vagyok. — „Szeptember" 22 505. Jeligére a Sajtóházba x Kitűnő hangú rövid zongora bérbeadó. Klon­kalné. Zárda u. 21. V.-ee általános Iskolás kislányom tanítására délutánra 2 órára ki­zárólag tanerőt keresek. ..Sürgős" 22 301 Jel­igére a Sajtóházba Ágybetétek, sezlonok, heverője készen kapha­tók. Javítást vállalok. Sajka u. 12. Dudás kárpitos. x Parkettszegélylécet, par­kettát, minőségi klvtel­ben a készítőnél. Fa. esztergályos. Bal fasor 47. sz. x Néniét, angol nyelvtaní­tás, fordítás. Gutenberg u. 26. Tanárnő. 6-tól Közgazdász (üzemszer) e­ző) áUázt változtatná Szeged, vagy Szeged környéki munkahelyre, lehetőleg üzemszerveaől állásban. „Sürgős" — 45 153. Jeligére a Hir. detröbe. Hétvégi pihenésre, gyü­mölcsös eladó, bérbeadó, Mérey u. 8 . Ifi. 11, Trafikba készpénzzel be­társulnék. „Corvina" —« 45 039 Jeligére s Hir­detőbe. Ráírhatnám azonnalTSbo Ft törlesztéssel. vidéki házam letét, melegszh ü eltartómra előleggel. Le­veleket : . .Harmincezer" 45 036 Jeligére a Htrde­lóba. DÉLMAGYARORSZÁG 7*

Next

/
Oldalképek
Tartalom