Délmagyarország, 1969. június (59. évfolyam, 124-148. szám)

1969-06-07 / 129. szám

Utak a Béketelepre! Egy kosárban — Valamikor ez volt a Pestre vezető főút! — mutatja egy Idős asszony. Most traktor vágta keréknyomok, nocsolyák ékesítik, falusinak beillő házak szegélyezik. A Beketelepre vezető bekötő utat 1962-ben fejezték be, megszámlálhatatlan óra társadalmi munkával segítették maguk a lakók az építést. Ma n.volo perc alatt kiér a busz a városból. Tizenkét utca mindössze Béketelep. Hányan laknak itt? Érdekes: van, aki azt mondja, háromezren, mások kétezerre taksálják. Hivatalosan 1570 lakosa van. Jobban kell gondoskodni — Mit firkálnak itt? — szól ránk ö. néni. Láthatólag zavarja kezemben a jegyzettömb. A telep pártszervezetének titkárával, Szabó Vilmossal rójuk az utcákat. Mondjuk a néninek is, hogy mi járatban vagyunk, de még most is bizalmatlanul néz. Kérdem, ismeri-e a „Délmagyart"? — Pár napja,.. Mivelhogy még 1933-ban fizettem elő. De rólunk is írhatnának többet. Mert nézze csak, mostoha gyerekek vagyunk, mintha nem is tartoznánk a városhoz. — Arad a panasz, mindenről hallott, mindénről tud a néni. És sok panaszát megerősítik mások is. A mentőautó alig néhány utcába tud bemenni, olyanok az utak. Egyetlen bolt van, az ÁFÉSZ-é. s ott is hol ez nincs, hol az nincs. Különben is csak élelmiszert árulnak, egy rajszögért is a városba kell menni. Húsbolt nincs, még vágott baromfit sem kapni, pedig ahhoz csak egy jó hűtőpult kellene. Nincs presszó, nincs fodrász. — De legnagyobb gondunk a vízhiány — mondják a lakóbizottsági ülésen. Két ártézi kút látja el a telep vízvezeték-rendszerét, de kevés a vízhozam, nem lehet újabb házakat bekötni a vízvezetékhálózatba. Öntözni — a rendeletek szerint — nem szabad, így a legtöbb veteményeskert száraz, némelyik meg szemérmetlenül virul... S ki merné mondani, hogy ez lényegtelen kérdés, hiszen a telep zöldségfélékben önellátó, sőt kertészkedő-piacozó emberek is élnek itt. De a már közelben levő nagynyomású vezetékre rákapcsolni a telepet, az igen sokba kerülne, nincs rá annyi pénz a II. kerületi tanácsnál. Hazaért a csorda Nagyot bődül a tehén, a gazda meg kiált neki: „Gyere, no, gyere!" Befordul az utcasarkon a jámbor négylábú és ballag a porta felé. Szétrebbennek a baromfik az árokpartról. Igazi falusi idill, malacvisítással, olajfaillattal, földszaggal. Mintha nem is negyedóra járásnyira lenne a várostól. Akik itt laknak, szeretettel beszélnek a telepről. Ismerik egymást, s mint falun, mindenki mindenkinek köszön. Tudják, hogy Tápai Mihályéknál, a Rengei utcában tíz forintért adják most az epret, s hogy Feri bácsi, az ezermester — Kónya FerenSomogyi Károlyné felvétele „Valamikor ez volt a Pestre vezető út.. cet Illeti ez a titulus — most a második szomszédban segít parketttázni. — Segítünk magunkon, amint lehet, sok társadalmi munkát végeztünk már a telepért — mondja Feri bácsi. — A napokban elkezdjük majd a járdaépítést, betonlapokat rakunk le a pártháztól a boltig. Ezen a részen a legnagyobb a forgalom, segítenek is mindnyájan, akik a környéken laknak. Egyetlen emeletes házat se látni itt, ahogy az Esernyős meg a Szanka család felépítette még 1912-ben az első házat, olyan kicsi lett a többi ls. A színvonal azért változott: az utóbbi két-három évben táglaházakat, tekintélyes családi házakat építettek, vagy húszat is. Kertvárossá fejlődik-e fejlődhet-e Béketelep? A kommunális ellátottság javításával valóban lehetne fejleszteni. Jobban is talán, mint a hasonló telepeket. A vízellátás mellett az utak állapota a legaggasztóbb. Amikor megrajzolták az egyenes utcákat, vagy fél évszázada, dűlőútnyi helyet hagytak, attól 6 méterrel beljebb lehetett csak építeni a házakat. Azóta elvettek a portákból már járdára, de az út most is csak keskeny. A busz is csak a telep széléig tud járni. Vannak új lakók is Mégis: vonzása van a településnek. Talán a kellemes környezet — mert az —, talán az is, hogy viszonylag olcsók a telekárak, a házak 35—45 ezerért, a jobbja 90 ezerért kel el. Érthetően so- I kan igyekeznek a városba. Sarnyai István iskolaigazgató — aki a II. kerületi tanács vb tagja — azt mondja, hogy az idén is legalább tíz család beköltözött Szegedre. De az őslakók ragaszkodnak a környékhez, az úttörők megírják a település történetét, a felnőttek meg tervezgetik, hogy lecsapolják a kis tavat, szépítik a környéket. Valamikor itt vezetett a Béketelep mellett a pesti országút. Ma egy bekötő út köti a városhoz. De még több „utat" kellene megjárnia a gondoskodásnak, hogy könnyebben, városiasabban, jobban éljenek ezen a peremterületen is az emberek. P. Szőke Mária A vásárló bemegy az önkiszolgáló boltba, karjára fűz egy kosarat és elindul az árupolcok között. Levesz egy doboz cigarettát, egy pohár tejfölt, egy kiló burgonyát, egy csomó sárgarépát. Méret félkiló kenyeret, húsz deka kolbászt, s a kosorába helyez egy üveg Hypót is. Ennek üvegén ott ijesztget a halálfej s rá van írva: méreg. Otthon az élelmiszerektől és tudatlan gyerekektől távol kell tartani. Itt a boltban megfér és csak a félig-meddig csomagolt és egyáltalán nem csomagolt élelmiszerek mellett juthat el a pénztárig. Pedig burkolata, az üveg gyanúsan koszos, dugaszolása nem megbízható. A pénztárnál a kosár kiürül, vissza kerül a többi közé, oldalán, alján a lehullt piszokkal, amit a burgonya, sárgarépa hagyott ott. S a szennyel, amely a Hypós üvegről kenődött a kosár belső falára. Jön a következő vásárló ... Ezeket a kosarakat esetenként kimossák és fertőtlenítik. De a higiénia alapvető szabályainak biztosítására képtelenek a forgalomban az üzlet alkalmazottai, így kerül egymás mellé — ha átmenetileg is — földes áru, méreg és eredeti fogyasztási állapotban eladott élelem. Már pedig ha a lakás éléskamrájában tiltják ezeket egymás közelségébe tenni, egykosárban sincsenek a legmegnyugtatóbb helyen. Mit lehet tenni? Ezt a kérdést tette fel Interpellációjában a múlt heti tanácsülésen az egyik megyei tanácstag is. Kérdésére érdemleges választ nem kapott. Az helyes, hogy — jól elkülönítve — a boltban ez is, az is megtalálható. Az önkiszolgálás módszere is bevált, okos dolog. Csak tökéletesíteni kellene. Ilyen „kicsiségekre" is kellene gondolni, mint a kosár állandó tisztántartása, külön kosarak rendszeresítése vegyi anyagoknak, földes áruknak és élelmiszereknek, s nem utolsó sorban végre lépni kellene előre a tökéletesebb csomagolás módjában. K. J. 7a csök Késő esti órában, a város kellős közepén, ahol faltól-falig szürke aszfalt borít mindent, s ahol a gyalogjárókon puhán sétáló cipők csosszanak, hazatartó kocsik gumija surrog, egyszercsak megszólal jó hangosan egy tücsök. A jó ég tudná megmondani, honnan került ide, hiszen se lakása, se tápláléka az emberi kultúra e kemény talaján. De itt van valahol egy fal tövén, hangjából nem tudom kivenni, segítségért "kiált-e, vagy egyszerűen örül a kirándulásnak, amely valamelyik távoli kertből, vagy még távolabbi mezőkről a szürke falak közé vetette. Akik sétálunk a csendesedő utcán, megállunk néhányan, mintha kirakatot nézegetnénk, figyeljük a tücsökhangot, megpróbáljuk megállapítani, melyik irányból jön, mosolygunk is ezen a különös találkozáson. Mit keres ez az apró fekete bogár a városi falak között? Hangyát, legyet, szúnyogot, más „házi" bogarat megszoktunk magunk körül. A kertes házakban tücsök-prüntyögéssel ls találkozhatnak az emberek, de itt, a beépített utcán tücsköt hallani nem mindennapi élmény. Állunk, fülelünk, mosolygunk, s akik eddig nem vették észre a mezők hegedűsének vendégszereplését, felfigyelnek ránk, ismeretlen szemek csillannak össze, valaki azt mondja, hogy örömét megossza a többivel: tücsök és egy csinos fiatal asszonyka, szinte kigyullad az örömtől: tényleg tücsök! És egyre többen állunk, fülelünk, akadnak már, akik hangosan találgatják, hol van a zenész pódiuma, amelyről ezt a ritka hangversenytermet zenével ellátja. Tücsök, tücsök, mondogatjuk és mo-' solygunk, örülünk, hogy ez az éles cirpelés ilyen egyforma húrokat rezgetett meg bennünk, hogy hat-nyolc-tíz ismeretlen ember ugyanannak örül az esti utcán. A tücsök pedig mintha egy-egy opusz után kíváncsi lenne a hatásra, elhallgat olykor, mi idegesen várjuk a folytatást, haragszunk egy vadul pattogó motorkerékpárosra, aki feltehetően zavarja hangverseny-mesterünket, s földerül az arcunk, amikor új műsorszámmal jelentkezik. A fiatal pár szorosabban karol össze a gyalogjáró szélén, lehet, hogy egyikük utánozza a tücsköt, aztán bolondos jókedvükben együtt cirpelnek, két idős ember elindul lassan, szinte lábujjhegyen, mintha régi tücsökzenék árama sejdülne föl az emlékeikben, s a tücsök zenél, zenél, mintha tudná, hogy örömet szerzett néhány embernek, hogy ösztönös, meleg érzelmeket, gondolatokat fakasztott fel egyikben-máslkban az élet csepp muzsikáinak nagy összetartó erőiről. Ormos Gerfi Kicsinyes a főnök — A főnököm olyan kicsinyes. Ragaszkodik hozzá, hogy az A után a B, a B után a C jöjjön és igy tovább ,.. (Iffljl janicsárok Ruházati velúriiőrök, borjúkor minden színben, fekete antilop és kocsimosó bor kapható a szegedi AFÍSZ borszaküzletében, Somogyi Béla U. 17. SZ. XS. 44 370 (18 ) És mondta, sorolta egészen odáig, hogy én kivÖlről becsuktam az ajtót. Feljegyzett mindent. Gyorsírással dolgozott. Elismerem, alapos, mindentudó munkát végzett. A testület feszülten figyelt, s ahogy arcról arcra rebbent tekintetem, azt láttam, hogy nem kis kéjjel rágják szájuk szélét örömükben. Hát nem sok jövőt jósolt a bírálat számomra a tanári pályán. Minden póz és torok köszörű lés nélkül állt fel az én szakfelügyelőm. A szám levegőjárata kiszáradt. Mi következhet még? De amúgy el voltam határozva, ha ezek összefognak, juszt is maradok. Mégsem szaladok el, az anyjuknak a... A szakfelügyelő nem jegyezgette magát az órámon telefirkált papírokkal. — Éveken át rengeteg órát kell végighallgatnom ellenőrzéseim során. Kovács elvtársnak éppen egy tucat óráját láttam a legkülönbözőbb napszakokban és osztályokban. Mondhatom, és előre bocsátom, túlzások nélkül, elragadtatással és élvezettel vettem részt órái mindegyikén. Ember volt, atyai tanár. Nem kapkodott megmerevedett formákhoz, rugalmas volt a gyerekekkel, s az ideiglenes tankönyvek minden buktatóját mesterien elkerülte. Nem ragaszkodott az anyag frázisszerü tételeihez. Ezúttal ls gratulálok Kovács tanár elvtársnak. Csak így tovább. Üj szellemű magatartása, anyagközlésének módszere, nyugodtan mondhatom, marxista, amit nem valahonnan idegenből erőszakol bele a tananyagba. Én nem akarok sokat beszléni, és ezzel a kollégák idejét elvenni, csak még annyit, járjanak be a kartársak Kovács elvtárs óráira. Kérem, a tanulás akkor sem szégyen, ha korban fiatalabb embertől tanulunk. Gratulálok Kovács' kollégának, és további jó munkát kívánok. A részletekre szűkebb körben hajlandó vagyok kitérni. Bomba robbant. Hazudjam, hogy nem dagasztotta keblem az elégedettség? Mintha kicserélték volna a vérem. És semmi rosszat nem mondott rólam. Azt elmondta az igazgatóhelyettes. A testület, mint megnyírt, kipállott bőrű birkanyáj, fehér lett a cigarettafüstök, kételyek, undorok, dühök, ökölrázások mögött. Majd megbolondultam olyan jó kedvem kerekedett. Piszok dolog az emberben az a rengeteg húr, ami hangulatokból van felstimmelve. Csak egy pici, szép dicséretlehelet söpörjön végig a húrokon, felcsendülnek ám veszedelmesen, hogy megszédül tőle a fei. És a lány inost nincs mellettem, aki meghűlhetne egy kicsit. Mert mar a testületi gyűlés utáni estén úgy beszélgettem magamban, míg Dódinál fürödtem, hogy lám, az okosok, jöhetnek hozzám tanulni. Mégiscsak én vagyok a modern, a marxista. Eszik a kefét a tanár urak meg a tartér úrnők. Ha most itt volna Joli, és hangosan kérkednék előtte, azt mondaná: hátrább az agarakkal! Embernek kell maradni, és nem nagyképű, üres fejű hólyagnak. Megdicsért a szakfelügyelő, most mindjárt félistennek érzem magam. Míg dörzsöltem magam a Dódi kádjában, vitatkoztam Jolival. „Igaz ez, öreglány? A világon minden viszonylagos, de ez most éppen jókor jött Levegőhöz jutottam. Mert ezek már befullasztottak volna. Azt is akarnák, hogy dögöljek meg. Persze, most majd még nagyobb gyűlöltséggel másznak rám. Ki nem apadhat a fegyvertár. Még hogy ők jöjjenek a gyorstalpalóhoz, egy érettségi nélküli janicsárhoz tanulni? Uramisten, hova jutottunk? ök? ök! ök!" Másnap reggel ls úgy köszöntem a tanáriban, hogy jó reggelt. Másnap sem fogadták. Én meg fütyültem magamban. Mondhattok, amit akar tok. Pukkadjatok meg. Nagy felszabadultságomban a lakáshivatalhoi is írtam egy kérvényt. Jolinak meg szép levelet. Szerelmes voltam. A szerelemhez nemcsak fiatalember kell meg fiatal lány, hanem idő, bizonyos mód. Mert különben csak nyomor van. Ugyan abból maradt elég így is. Régóta felnőtt emberhez illő életet éltem én. Most meg csaknyomorgok. Harmincéves vagyok. És senkim nincs. Nem vagyok sem fogadalmat tett pap, sem szerzetes. Tavaszodik. Az élet újra indul minden élőben. Ami szép és jó bolyongott bennem, azt mind beleírtam levelébe a lánynak. Az ő szavait is, amit gyufagyári koromban mondott, odaidéztem. „Szeretlek, te bolond!" Szebben nem tudtam, nem ls akartam mondani. Hozzám illően, az én stílusomban mondta ő. Dehogy akartam vagy vártam volna tőle, hogy bolondulásig dühöngő feszültségemen enyhítsen. Amikor éveken át együtt voltunk, akkor sem vártam. Én ebben olyan konzervatív vagyok, vagy becsületes? De ez is relatív. Mindegy. Én felségül úgy kívántam a lányt, ahogy apámék vagy régi ősömék kívánhatták. Harmatos népdalokból tanulva a lány tisztaságát (Folytatjuk.) j