Délmagyarország, 1969. május (59. évfolyam, 98-123. szám)

1969-05-04 / 100. szám

Á karakter szelleme Péter László Nem szánom szofisztikának, tudatosan fordítom igy, visszájara-élére Papp Lajos elgondolkodtató írását (A szellem karaktere) — ami ugyancsak reflexió, töprengő elemzés Erdei Ferencnek a szegedi művészklubban elhangzott előadása, az előadást követő Vita után. Helyes az, ha papírra kerülnek, a leírt szó hatásában is tovább élnek a szűkkörű szakmai vitákon vagy akár presszóasztaloknál körbejáró kimondott: hevesen vagy nosztalgikus egykedvűséggel elmondott gondolatok. Végtére azért is élünk itt, Szegeden, hogy beszéljünk arról, ami bennünket érdekel, s ki tilthatja meg az alkotóművésznek, hogy valóságos vagy vélt sérelmekről szóljon, az alkotás és befogadás — meg ami közte van, a publikáció — hibás, elégtelen szinkronjáról. A karakter, Szeged irodulmi, képzőművészeti, zenei, színházi — tehát művészeti — életének karaktere többé-kevésbé egyöntetűen fogalmazódik a város egyetlen folyóiratának nevében: Tiszatáj. Tradíció ez cs általában vállalt örökség, klasszikus elődök, Móra, Tömörkény vagy mások nyomdokain egyfajta mai továbbélése a nemzeti kultúra szegedi sajátosságainak! Ami persze nem kötelező érvényű. nem ls lehetne, miként nem is ilyen egyöntetűen tiszatáji a városban élő, dolgozó alkotók munkássága. Nem a produktumok értékéről, országi vagy helyi léptékkel mérhetőségéről szólnék tehát, hanem a szegedi művészetj élet (alkotás-befogadás-publikáció), a szegedi karakter szelleméről. „Hangszigetelő kamrában" dolgozik, él a művész — írja Papp tajos — ha nem ismeri közönségének véleményét, ha nem érzékeli, nem tudja letapintani munkájp fogadtatásának mértékét, ha nem tudja helyét, rangját a körötte lélegző közegben. Az előbbi fájóan igaz, de objektív, már-már axiómává merevedő ténykedés: a szegedi és általában a vidéki alkotásnak hasonlítatlanul szegényebbek a fórumai, mint a fővárosinak. Az utóbbi kitétellel viszont vitatkoznék: semmi szűkség holmi kérészéltű rangsorokra. helykijelölésre és egyéb hasonlitgatásokra egy irodalmi közegben. Sőt. Kifejezetten rossz szájízt, merevséget, személyeskedő kuszaságot okozna, s non a vélt kuszaságot rendezné. Az oroszlán sem hivalkodik az állatok között, az oroszlán sem kér rangsort magának, hogy annak tetején büszkélkedjék: erejével, bátorságával. jeles tulajdonságaival bírja megtisztelő titulusát. A tehetség, a szorgalom, az asztalra tett munka önmagáért beszél, a rangsor lépten-nyomon jelen van, de azt naponta kihirdetni, vagy óránként módosítani nevetséges vállalkozás lenne. Hivatottak rá a különféle társadalmi és művészeti díjak, alapítványok, amit megfelelő időközönként odajuttatnak a kiérdemlőnek. Persze más £*£* Vidék. A fővárosban élődolgozó alkotóknak, azok élcsapatának, de másodhegedűseinek is inkább nyitva a közvetlen-jóindulatú lehetőség napi és hetilapoktól, folyóiratoktól és könyvkiadóktól a rádióig és televízióig, megannyi országos fórum — a tapasztalatok szerint vidékről nehéz áttörni ezt a „tojáshéjat". Ezért kellene hát vidéken a rangsor, vagy valamiféle útbaigazítás, hogy az a vidéki, aki környezetének primus inter pares-a, erősebb sanszszal, a mögé utasítottak kétes skalpjával kopogtasson országos fórumokon? Kinek meggyőző ez az érvelés? A rang, a megbecsülés minden értéknek kijár, a maga arányában és mértékén — csupán azt kellene elrendezni, hogy ez a rang a publikáció, a megjelenés, a fórum szintjén, az asztalra tett produktumokban (és csakis ott) kidérüljön. Igaza van Papp Lajosnak, másoknak is. akik folyton szorgalmazzák: újbóli életre kellene hívni a Tiszatáj Kiskönyvtárat. Kiváltképp, ha olyan irodalmi élet zajlik Szegeden, hogy már rangsorolásról is szó eshet. És itt van a folyóirat, a Tiszatáj, meg a két napilap. Bizonyos vagyok benne, szegedi írók, költők értékes produktumait nem őrzik szerkesztőségi asztalfiókok. Hanem más cipő is szorít. A karakter szelleme. Miért van az Szegeden, hogy az alkotó magát érzi müve legfőbb bfrájának?_ Miért bízik csalhatatlanságában, produktuma nagyságában oly naiv hittel, hiúsággal egy főszerepet alakító színész, kötettel megjelenő lírikus, önálló tárlattal jelentkező képzőművész és így tovább. Megfordítva: miért vádol rosszindulattal, személyeskedéssel minden más véleményt, ha az produktumának csupán néhány másodperccel jósol kurtább életet a halhatatlanságnál. így is eltelünk udvariassággal, alig fogyunk ki az őszinte éa őszintétlen gratulációkból, véznább sikereket is nagyitón át figyelünk — ettől jellemez bennünket még mindig a provinciális őntetszelgés, a hartlisan-hangos tapsikolás, a „lóm-Iám mi minden terem nálunk" szemlélet Szinte valamennyi művészeti Őszinte, ágnak van egy „Nagy Szegedi Kitaszítottja". A „Kitaszítottak" aztán persze találkoznak az eszme barrikadjain, s egymás kezét fogva írják panaszos memorandumaikat. Meg kellene egyszer már kérdezni tőlük. úgy igazából, miért is sértődtek meg, hiszen az érvényesülés legtágabb lehetőségeit bírják, hova ez a panaszos hang. mitől ez a permanens elégedetlenség? Meg kellene nekik magyarázni, hogy nem Kitaszítottak, csak pózolni szeretnek ily álarcban, mert így szívszaggatóbb, könnyesebb, ingerlőbb a panaszkodás. komoly művészetet, érdeklődő közönséget és nyílt, becsületes kritikát! — ez lenne óhajtásunk, remélhetőleg közös, várandóan elszánt, tiszta kívánságunk. Az alkotás megjelenési lehetőségeiből, a fórumból csupán annyit lehet markolni, amennyi adott. Am ez helyileg jóval több, mint amivel eddig sáfárkodtunk, mint amit eddig is felhasználatlanul hagyott a személyeskedés, sértődgetés, a nagy széllel köritett viszszavonulgatások gyerekes ténye: szelleme. Rendezett atmoszférában tiszta, egészséges levegőben sokkal erősebb, izmosabb művészet terem. Melynek talentumai, ígéretei régtől itt vannak, s ezt ma is sokan tudják. Nálunk, vidékünkön, az országban. Nikolényl István Óvjuk erdőinket a tűztől! A Jó idó egyre több kirándulót vonz a természetbe. A hét végi, munkaszüneti pihenőket szívesen töltjük a környező erdőkben, kirándulóhelyeken. A kirándulások vidám szórakozása mellett azonban i gondolnunk kell a tűzrendészet! szabályok betartására is. Az emberi gondatlanság ugyanis számos esetben keserítette meg egy-egy jól sikerült kirándulás hangulatát és komoly Veszteségeket okozott népgaxlaságunknak. ÁltAnos tapasztalat, hogy a kir»du!ók jó része nem mindig veszi figyelembe a hatósági előírásokat figyelmeztetéseket és tiltott helyen engedély nélkül tüzet raknak. Súlyosbítja a helyzetet hogy azután felügyelet nélkül hagyják a tüzet az eltávozás előtt nem oltják el, illetve vízzel nem locsolják le a pislákoló parazsat. Keletkezett tűz abból is, hogy a kirándulók gondatlanul eldobták az égő gyufaszálat cigarettavéget mely a száraz avart meggyújtotta. Különösen veszélyes — és tilos — szeles időben tüzet rakni erdőben, vagy annak közelében! Szegedi utcák Utcaneveink rendezése Ám nemcsak az új utcák, kor az illetékes utcanévadó- épülettömbök jelentenek gon- kat munkájukban. Lehet Április 24-én panaszos le- dot utcaneveink elnevezésé- hogy túlságosan falusinak, vei jelent meg a Delmagyar- ben A legutóbbi időkig meg- talán éppen parasztosnak taországban az Oskola utca, lehetősen össze-vissza, meg- láltak a régi utcaneveket s Tömörkény utca, Révai ut- gondolatlanul, kellő körülte- ezért urasabb, városiasabb ca. Somogyi utca határolta uj kintés nélkül történtek az ut- neveket kerestek. El lehet épületek számozásának ne- Canév-változtatások, s ennek képzelni, milyen keserves hezsegeirol. Jelenleg ket Os- következtében olyan zavarok, kín volt ezeknek az urakkola utca" van: a regi es az következetlenségek keletkez- nak ennyi új név kitaláláuj hazak párhuzamos szamo- tck, amely csak jól átgon- sa... Jellemző, hogy még a zasa sok zavart okoz a kez- dóit, tudományosan megala- megmaradt régi utcaneveket besi lésben. pozott tervek szerint lehet — is össze-vissza cserélték, nem Ez is figyelmeztet, hogy uj évtizedek munkájával — hagyták meg régi helyükön, lakonegyedeink, sot varosre- helyrehozni. A párhuzamos Nem is lehetett az szegedi szeink folepultevel egyidejű- elnevezéseket a gyakorlati ember, aki ezt akkor csinálleg rendezni kell az utcák na- élet szükségletei miatt kell ta." veit, a házak számozását is. kiküszöbölni: a postai kézbe- A nagy árvíz tehát nemAz említett esetben a városi sitést nehezíti, a mentők, tűz- csak az utcákat és házakat muemlekvedelmi albizottsag oltók munkájában végzetes mosta el, hanem a régi szép mar evekkel ezelőtt javasol- késedelmet okozhat, a jövő és jellemző utcaneveket is. ta. hogy az uj epületeket a évi népszámlálás munkáját Ezért van ma olyan kevés városrész ősi neven Palánk- lehetetlenné teszi. sajátosan szegedi utcanevünk. Az utcanevek eredetileg Holott minden régi városnak önmaguktól, hivatalos eljárói azok a legértékesebb utcanő „oort Znflioi nélkül, a nép természetes tá- nevei, amelyek csak ott tajékozódári készsége és szük- lálhatók. Párizs nyújtja lanak nevezzük, s ezen belül — ne római, hanem arab számmal — sorszámozzuk. megjelölése azért is, mert rendkívül terjedelmes, bonyolult címek kerekedtek ki. Nem irigylem például azt, aki táviratot kénytelen föladni séglete alapján születtek, a Ián e tekintetben a legszebb hatóság ezeket csupán elfő- példákat. Annyi forradalom gadta, szentesítette. Az első után is olyan ősi neveket tahi vatalos névadás — Czímer lálunk a francia főváros bel^ö^re^H^üarfw+üöi Károly adatai szerint — 1860. városaban, mmt a Regi gaTnnróiTo 4, rT sí £ ™jus 15-én volt: ekkor lambdúc utca, A halászó sugarut 39-41 III ép. C. ^ ^ a jac (i848_49_ macska utcája, Kis sütőteklepcső II. em.2. ajtó. ^ Szabadság tér!) Széchc- nő utca. A hercegek fejét le^öne^eink nevével ^ ut_ ütötték a párizsiak, de a ca belső vége Dugonicsét, a Herceg Or utcája, amelyet hA sli ^S.' Sánc utca Kazinczyét. 1861- Radnóti Miklós is emiege* hol városrész, hol lakone- ^ Te,eki László öngyilkos. egyik versében, máig meggyed. Holott egyik sem, és szükségtelen is kiegészítése: senki sem téveszti össze a Fekete-tenger-parti testvérsága után Kempelen Győző van. Antiklerikális kormákezdeményezésére a Rózsa nyok évtizedes uralma elleutca Teleki László utca lett. nére ma is sétálhatunk még Ezek voltak Szegeden az első a Szent Mihály útján, ameSzegetten * emlS ^ ^ lyet —"kra Ady tett vaidéz: a húszas évek körtöltérekről neveztek el. Ekkor rázsosan emlékezetessé. Az utcanév hü tükre te^sklÜÓLne ^rÜle Kecsét rr^séréA. EtanenTami műit egy-egy darabjának» 1 ezután következett! Különö- állapította meg a kérdés kitóK?' ^ sen az 1879-es nagy árvíz váló szegedi kutatója, Eperiof^ K^ után mutatkozott meg a vá- jessy Kálmán egyik tanulmáESlSS JSLiJ. n^ r os vezetők érzéketlensége a nyában (A helynév a várostaraüan ned^Llvékrt ad-" helyi múlt -"^becsülése történetben, 1956) Ezért nazatlan, nedves helyeket ad- jránt Minden áron újitani alapelv, hogy régi utcanevet rok a otín^1 akarva, jobb ügyhöz méltó lehetőleg ne változtassunk Méq rn^ u «onri - telt buzgalommal, szinte dühvel meg. A politikai változásoknak. Meg ma is gond e tele- igyekeztek ietörölni Szeged nak megfelelő új elnevezések térképéről mindent, ami ré- lényegükben már megtörténgi. „Nem lehet tudni — írta tek, alig van néhány olyan Cs. Sebestyén Károly Szegedi szegedi utcanév, amelynek vlpek városi szintre emelése, közművesítése, utcáinak kikövezése stb. Ugyancsak fölösleges a roolf énmő Tar L' utcanevek című tanulmányé- selője érdemtelen most epulo Tarjon ujabban bgn (lg28) _ mj vezette gfe, (Fn elharapózott Tarjántelep elnevezése is. Régi térképeinken csak Tarján, Tarjány látható. Ez az ősi szegedi helynév írásban elóözör 1753-ban bukkan föl, de nyilván régebbi, é6 a honfoglaló törzsnévvel függ öszsze, akár a vásárhelyi Tarján, amelyről már 1446-ból van említés. Városunk egyik legősibb neve tehát Tarján, amelyet mindenképpen meg kell őriznünk. Esetleg — az Oskola utca példája szerint — szentesíteni lehetne a Kálmány Lajos gyűjtötte Szűcs Marcsa balladában is előforduló népi ejtés szerint, nemesen archaikus Tarjány alakot, és ezzel sajátosan szegedivé, minden mástól megkülönböztethetővé, egyedivé, jellegzetesen szegedi ízűvé, patinássá tennénk. a nevére. (Folytatjuk.) Dilemma a >. < Íj z o o < 2 Jl Uiihaíá LÉGIŐ 10. KANNIBALIZMUS A SIVATAGBAN 1905-ben nyolc légiós szökött meg egyszerre. Az ő esetük drámaiabban végződött Ügyesen kezdtek tervük megvalósításához és magukkal tudták vinni teljes felszerelésüket fegyverüket is. Egyikük szerzett egy tiszti egyenruhát és azt vette fel. Hosszú gyaloglás után megérkeztek Colomb Béchard-ba. A vasútállomáson szabályosnak látszó menetlevelet mutatott fel az őrjáratnak. Ez természetesen hamis volt, de ezt akkor senki sem vette észre. Felszálltak az első vonatra, hogy mihamarabb messze kerüljenek ettől a veszélyes várostól. Kezdetben nagyszerűen sikerült a szökevényeknek minden. Már több száz kilométert utaztak. Egy százados szállt fel azonban Beni Unafban a vonatra és meglepetéssel tapasztalta, hogy egy hadnagy harmadik osztályon utazik, együtt iszik és énekel a légiósokkal. Nem habozott, úgy érezte, kötelessége megvédeni a tisztikar becsületét A szolgálati szabályzat szerint ugyanis ilyen helyzet megengedhetetlen és tilos. A százados odaszólt a tiszttársának: — Lieutenant! — Pofa be! — válaszolt a hadnagyruhába bujt légiós. A százados a revolveréért nyúlt. A szökevények rávetették magukat. Megkötözték és egy kapcadarabbal betömték a száját, majd leugrottak a vonatról. Elindultak a sivatag felé. Belevesztek a homoktengerbe. Két hónappal később egy lovasjárőr talált rajuk. A parancsnok jelentése szerint heten feküdtek egymás mellett majdnem eszméletlen állapotban. — Hol a nyolcadik társatok? — kérdezték az őrjárat katonái. Az egyik légiós a kenyértarisznyájára mutatott: A hét embert később Oránban a haditörvényszék szökésért és gyilkosságért fejenként harminc esztendei fegyházra ítélte. Nem ez volt az egyetlen kannibalizmus a légió történetében. 1885-ben Tonkinban, a Quan Tuyen mellett vívott csata után tízen úgy döntöttek, hogy megszöknek az alakulatuktól. Az őserdőben azonban eltévedtek. Már éhhalál fenyegette őket, ekkor elhatározták, hogy valamelyiküknek fel kell áldoznia magát a többiekért. Sorshúzással döntöttek. A kilenc katona azután felfalta a tizediket. Egy holland légiós szökését 1928-ban szerencse kísérte. Bonyolult tervét több hónapig készítette elő. Zsoldjából még egy fél liter bort sem vett a kantinban. Először is egy elegáns civilruhát, vastag, fekete keretes szemüveget és disznóbőr aktatáskát vásárolt magának. Mindez nem tűnt fel Fez üzleteiben, mert a holland légiós összetalálkozott egy diáktársával, aki hajós lett és egy nagy borszálh'tmányért jött Észak-Afrikába. A két gyerekkori barát mindent megbeszélt és a vásárlásnál úgy viselkedtek, mintha az öltöny és a többi holmi a tengerésznek kellene. Másnap a légiós megjelenik a Marokkói Bankban. Civilruhában, könnyedén és barátja útlevelével. — Nagy dollárösszeget örököltem. A hajó, amelyen dolgozom, a következő hónapokban a világtengereken közlekedik Casablanca és Szingapúr között. Nincs időm most valamelyik holland bankhoz fordulni. Először is csuk az érdekel, milyen feltételek mellett helyezhetném el itt a pénzemet, hány százalékos kamatot kapnék? Készséges a bank. A cégvezető kijelenti, hogy nagy szerencsének tartaná, ha az ügylet létrejönne, és négyszázalékos kamatot ajánl feL Az elegáns fiatalember alkudni kezd. — Megállapodhatnánk négy és fél százalékban? — kérdi. — Remélem, de ezt meg kell beszélnem az igazgatósággal. — Jó — válaszolja nagyvonalúan a fiatalember. — Megkaphatnám ugyanezt Írásban is? Mindkét variációt, milyen kamatot kapok a dollárjaimért négyszázalékos, valamint négy és fél százalékos alapon. — Semmi akadálya — válaszolja a cégvezető és a bank cégjelzéses papírján, néhány sorban leírja a pénz betétjének két lehetőségét. Huszonnégy óra sem telik el, amikor a fiatalember, immár újra egyenruhában, leül egy étteremben. Vacsora után titokzatos arccal közli a tulajdonossal: — Nagy szerencse ért. Nagyobb összegű dollárt örököltem. Pénzemet a Marokkói Bankházban helyeztem el. Kitűnő feltételeket sikerült elérnem. Most viszont gyorsan ezer frank kellene. Nem leszek hálátlan. Kölcsönöz nekem? Hányaveti mozdulattal előveszi a katona a bank cégjelzéses papírját, amelyen az ajánlatot kapta. Az étterem tulajdonosa nem tud ellenállni mohóságának, uzsorakamatra felajánlja a légiósnak a kért összeget. Még ugyanaznap éjszaka a veszélyes kombináció befejeződik. A fezi vasútállomáson egy elegáns, szemüveges fiatalember, a hóna alatt a kereskedelmi utazók jellegzetes aktatáskájával, tettetett nyugalommal így szól a pénztárnál: — Egy első osztályú jegyet kérek Tangerba . .. A határon felmutatja a frissen vásárolt útle\ elét, amely olyan kitűnő hamisítvány, hogy a papírok ellenőrzése nála csak formalitás. Másnap egy tenger) étteremben már valóban nyugalommal ül ugyanez a fiatalember, és ragaszkodik, hogy a reggelihez eidami sajtot adjanak neki. (Folytatjuk.) 0