Délmagyarország, 1969. március (59. évfolyam, 50-74. szám)

1969-03-21 / 67. szám

PAPP LAJOS Akik ott voltak úgy mesélik vem is szó volt — csak valami kibírhatatlan zúgás amit türön nem lehet hallani s hallgatni amint hangosabb lesz í mr is&ím hogy minden összetörnék tőle ha senki nem szól rá — elég Mások azt mondjak nem is szó v' Csend volt csak Tompa és süket és akik ott voltak e csendben föltépték szennyes ingüket Fegyvereik a sárba lökték A földet vette föl kezük Nap sütött éppen Enyhe szél volt A föld kizöldült mindenütt , Azt is mondják akik mesélnek nagy kert közepén állt a ház Aztán leégett Üszkös rom volt Kertjében rózsák dáliák nyíltak fölpuffadt halottak közt s a dongó aranyzöld legyek halottról a virágra szállnak s jaj aki látta nem lehet hadra-képes katona az már Az nem öl már! Az nem marad a tűzvonalban parancsra sem inkább meghal vagy ehzalad eszét vesztve bomlott futással és nevet mivel nem remél S mikor elesik hajszálain meg-megül sírva majd a szél Feltámadni férgek nem szoktak Pusztít és pusztul mindahány Élősködő szaporaságuk dőzsölt a világ halovány meghajszolódott gyermek-testén és míg a világ éhezétt s kopott rongyai dideregtek zabált-hevüIt ölelkezett rikongatott. a féreg-csorda magát.' halállal hizlaló s a világ vére fogyott folyva a háború mindenható vas-harangjai dübörögtek lángolt közel s a messzeség S egyszer a harcok Jcözti csöndben hangosat dobbant a~szó — elég Es akkor ott halálraszántan útraleélték a katonák ) Kirajzottak a mészkőhegyek közül és futottak tovább atláboltaK. hideg folyókon cs nem volt járhatatlan út előttük többé Hitte mind hogy már vége van már hazajut Elég volt — mondták ízlelgetve a két szokatlan szót — elég! A puskacsőben virág nyílt ki a szájon ének s menedék a falvakban amerre jártak meg öröm — végre vége van Hömpölygött megállíthatatlan hazafelé a világ-folyam Jött hazafelé világ-hosszú úton a tépett magyarok serege is Komorak voltak és jöttek rongyosan gyalog Találgatták mi lehet otthon az asszonynép mire jutott Fél-Szerbián átbotladoztak s többet még senki nem tudott annál hogy a front keleten is csöndesedik mint nyugaton Hogy talán szárnyát bontogatná a tégvárt fegyvernyugalom és nem az ágyúk feleselnek ném srapnell fröcsköl szerteszét de akadozva szájtól-szájig szelídebb emberi beszéd Ott fújtatott a gyaloglók közt az ősz sarában caplatott Pap Sándor huszonkettes baki másképpen mindszenti lakos Erős amolyan szívós fajta szikkadt csupaín-csupacsont Otthon kubikolt vagy halászott nyaranta részért aratott , Elt küszködve és tervezgetve holnapra mint a tijbbi más Akkor jött a behívóparancs hiába volt sírás-rívás berukkglt. Éppen harmadéve A frontion kétszer sebesült Szabadsagon tavaly volt otthon Az asszony négy honapja szült A szakaszban kilencen voltak szentesiek szegváriak földi-félék Kérges parasztok kevésbeszéd ii férfiak A király szavát tudomásul vettek Így volt mindenkivel S ölni kellett mert élni kellett mást tenni itt ugyan ki mer Zuhogott tűz zápora rájuk százféle halál sziszegett köröttük hogy a rettegéstől hánytak akár a részegek s tántorogtak az iszonyattól füsttöl-vértöl iszamosan mentek elestek fel-felálltak S nem álltak fel már többé sokan Tizenötben esett el Péter Szabó Péter a szentesi hosszú legény Mennyit meséltt hogy otthon tíz lány szereti de néki bizony egyik sem kell Egy nyires erdőben pihen Kispál Antalt az ágyúgolyó tépte szét az út mentiben Nagy verébfejű betűkkel rótt levelét nem fejezte be Szülei azt hiába várják A földben porlik el vele Nagy Andrást aki sebesülten a folyóba fulladt szegény négy gyereke lesi hiába esténként hogy majd hazamén S keltő veszett el tizenhatban Gombkötő meg a Tót Feri A zengő torkú Gombkötő Pál nevét mindenki ismeri Szegvár környékén Mindszenten i; elhívták vőfélynek sokan Tót Feriből kovács lett volna rangos kovács ki módosan iól él csattogó műhelyéből Egyszer itt furulyát faragott s ha csend adódott játszott rajta Most mindkettő hősi halott .4 front továbbment ők maradtak Befödi majd alakjukat az idő mintha fű takarja a régen járatlan utat A lövészárkok hálójában az élők vergődtek tovább mint a vízből kivetett halak tikkadtan várták a csodát amely mindennek véget vethet egyetlen fölsejlő napon S indulat gyűlt idegeikben füstölgő feszült izgalom kétségbeesett bátorságú ólni-készülö akarás a hazugságot számonkérőn lelkükben izzott a parázs Pap Sándor ott hallott először forradalomról Szótalan eddigvolt-életén töprengett meg azon mi tán hátra van Beíratták az iskolába s eljutott a negyedikig Jól fogott a feje s tanult is Aztán kisbéres lett s tízig kilencszáztízig cselédkedett volt summás volt szolgalegény Gürcölt s hiába Félretenni nem tudott sosem ál-remény öncsalás volt az évről évre Híg mint a nagygazdák bora mit a béres kap karácsonykor vagy mint a leves-vacsora S arra gondolt hogy akinek a hasznára hajtotta magát hogy akitől csak szidást kapott istállóban az sohase hált Tizenháromban házasodott A Török Zsuzsit vette el Jóravaló szorgalmas lány volt annak a munka nem teher Kerülgették is jónéhányan Török Pál telkes gazda volt igaz hét gyerek éhes szája leste náluk a falatot A házvéghez ott Törökéknél ragasztottak még egy szobát kettejüknek A bútor benne egy asztal két szék meg az ágy Több nem is kellett egyelőre S hogy zokszó rájuk ne legyen három helyett dolgozott mindig apósával a földeken Elszegődött a Tisza-gáthoz Majd négy hónapot kubikolt kenyér-szalonna-hagymán élve Esténként otthon mint a holt aludni úgy zuhant az ágyba Hányszor rítt miatta Zsuzsi Akkortájt kezdett nehezedni terhével s bizony krisztusi keserűség volt látni sokszor mint küszködik kínjaival Novemberben meglett a gyerek kis-Feri konok kis bivaly Hogy döfködte az anyja mellét a fejével mikor szopott s hogy bömbölt amint megéhezett mikor meg aludt cuppogott A községházán adták oda a papírt tizennégy telén Csak nézte őket indulóban míg a könny kiszökött szemén Röstellte tán meg nem is hogy sir Vásárhelyen lett katona Ot hétre rá hogy beöltöztek onnan mentek valahova te Szerbiába először ott lőtt emberre S fél év után onnan dobták át századukat Galíciába miután az oroszok támadni kezdtek Túlélte Mit mondhatna még Hogy becsapták hogy megalázták ezerszer mióta csak élt? Hogy becsapottak mindannyian vele együtt a többiek Krumplin-nött felvidéki tótok rátarti székelyföldiek a földet túró tiszamenti zsellérek s azok kik a gyár gépei mellől jöttek ide s harcolnak három éve már ölnek égetnek pusztítanak Ez a parancs — pusztítani Dehát neki mi haszna ebből? Ki tudja ezt megmondani? A főhadnagy úr talán vagy a miséző vasárnapi pap? Eleg volt! — mindta s körülnézett Mint a gyerek ha fél hogy kikap A tiszt urak a fedezékben ültek kártyáztak napra nap álmodoztak kis színésznőkről s földig leszopták magukat Szívük fölött szagos levélkék epedtek illedelmesen s időnként ukrán parasztlányok után kosiattak éhesen Ha szemle jött volt csattogtatás sarkantyúpöngés-kardkikard s mindhalálig kérlekalássan kegyelmes úr hadunk kitart A letetvesült-rongyolódott k. und k. baka laposan a sárba köpött Megunta már hogy hős legyen alaposan S mint a víz hírek szivárogtak feladta a bolgár sereg a balkáni frontot szétszéledt s rongyos-férges kiéhezett falkákban hazafelé tódul s Törökország kapitulált az olasz fronton a támadás megállt s verik a franciák a poroszokat Nincs több remény Oda a jósolt fordulat Gorlice Isonzó dicsfénye végleg elfakult s kiutat a vereségből Tisza gróf sem talál Nincsen békekötés Szaporodott a századoknál a rendbontás a szökdösés Suttogták hogy a heteseknél egy buzgó tisztecske lelőtt egy katonát ki visszaszólt tán s a kis hadnagy még délelőtt odalett mivel eltalálta egy eltévedt puskalövés Ae eset után jó ideig nagy volt ott a jövés-menés De aztán csendben abbahagyták Baj úgyis van éppen elég Akadozik az utánpótlás hitvány a frontélelmezés így nem lehet háborút nyerni • így csak elveszteni lehet S a tiszti karban egyre több volt a hazakéredző beteg A senkiföldjén odaátról foglyok jöttek Nincs élelem átterelték őket a muszkák s jöttek éhesen betegen fekélyektől elborítottan szemükben vér-ködös harag Jöttek hogy szenvedéseikért most jogos bosszút álljanak Barakkokba hajtották mindet s kutattak vörösök után Kutyakorbáccsal kezelték ki mukkanni mert vagy ki bután naiv-őszintén azt gondolta otthon van testvérek között Fogsága után fogoly ismét s üldözött hogyha megszökött Ok hozták a foglyok a hírt hogy az oroszoknál valami olyan történt mint negyvennyolcban minálunk meg hogy mind aki • gyötörte őket elkergették Nincs cár s föléét kap a szegény rendet tesz Lenin — mondogatták s fölfénylett bennük a remény Mondták hogy Lenin békét akar a népeknek s több kenyeret A mellek sóhajra tágultak mint a mező a reggelek köd-harmatában talprakelve s mint csíra-keltő barna rög Káplár őrmester kevesebbet ordítozott mint azelőtt S ezerkilencszáztizennyolcban szeptember harmincadikán kelt a parancs — a század elmegy Hátramegy másnap délután Nem tudták még hogy hazamennek Hogy a megriadt hatalom szuronyaik mögé szeretne elbújni a forradalom haragja elől — Felszereltek s gyalogoltak három napig Negyednapon vonatra szálltak vártak még bealkonyodik Akkor sípolt a mozdony s durván megrándultak a vagonok Pesten október nyolcadikán a század már kirakodot Aztán vártak egy laktanyában Néhányan hosszú levelet írtak haza Mások a kártyát csapkodták mikor lehetett Nem voltak pestiek közöttük így nem bánták hogy senki sem kapott kimenőt csak a tisztek jártak esténként peckesen felkardozva és felbojtozva a sokfényű városba ki Pap Sándor is megírta jól van s hazamegy amint teheti Az eligazításon mondták hogy kinn a civil csőcselék királyát és hónát gyalázza s a rendet óvni kell ezért Óvták tehát Ki a hídfőkön ki a postánál silbakolt Háromóránként jött a váltás Az őrnek könnyebb dolga volt ha sütött a nap Nézegette a jövő-menő népeket Lótott fürge csikó-lányokat s dámákat. büszke-szépeket Csupán éjszaka rossz s ha esik Ilyenkor dúdolgatni kell és járni különben elalszik az ember s aztán semmivel ki nem bújhat ha rajtakapták az öt nap áristom alól Hírlett hogy egy őrt fejbecsaptak amíg bóbiskolt valahol Es az a nap is úgy kezdődött az az október végi nap akár az előzők — Pap Sándor a kőoroszlánok alatt állt a sorban a többiek közt A parancs az volt ha tömeg közelít azt szorítsák vissza A -Várba senki nem mehet Hatvan rendőrt küldtek Bűdéről Kövérek voltak s hangosak nagy fontoskodva kordont vontak A tömeg sem késett sokat Nyolc óra tájban már vagy ezren szidták Károlyt és Károlyit éltették ki majd visszaszerzi a magyarságnak jogait Jelsző harsant — gyerünk a Várb< a főherceghez! — s ment a nép üres kézzel is magabízón s hivén hogy igaza elég Diákforma suhanc legénykék lobogó hajjal lelkesen asszonyok lépkedtek a sorban s komoran és félelmesen ' I