Délmagyarország, 1969. február (59. évfolyam, 26-49. szám)

1969-02-23 / 45. szám

, i ÁRION 2 Lectori salutem! — ezzel a köszöntéssel fordul az olvasóhoz a Corvina Kiadó abban a többnyelvű nemzetközi költői almanachban, amelynek gerincét as 1966-ban Budapesten megtartott Költészet napjai című találkozó anyaga alkotja. Mindjárt a kötet elején szerepel József Attila Ars poeticájának franeia. orosz és spanyol nyelvű tolmácsolása. Ezután következik llku Pál művelődésügyi miniszternek a megjelenteket üdvözlő megnyitó beszéde, majd a találkozón részt vett költők hozzászólásai. Illyés Gyula, Jean Rousselat, Artúr Lundkvist a költészet egyetemességéről, Edwin Morgan, Rónay György, Devecseri Gábor, Giannl Toti, Kardos László a költészet és műfordítás problémáiról, GuUltlrte, Alexei Szurkot), Lassi Nummi a társadalmi valóság éa költészet kapcsolatáról, Vas István. Michel Deguy, Kassák Lajos a modern éa hagyományos formákról, Sőtér István, Stephan Hermlin a magyar és európai költészetről beszéltek, s ezt követi Garai Gábor és Darvas József záróbeszéde. Ezután közli a kötet a részt vevő vendégek listáját, majd a találkozó külföldi és magyar vendégeinek műveiből válogatott szemelvényeket, némelyiket több fordításban ts, köztük olyan nagy lélegzetű műfordítói vállalkozást is, mint Kenneth Mcrobbie fordításában Juhász Ferenc József Attila sírja című versét. A szemelvények különben a magyaron kívül nyolc kiilönbözö nyelven szerepelnek. A kötet végén a kortársak mellett az elődök is szót kapnak: Madách Az ember tragédiájának részleteit Rousselot, Martinov, Rudolf Henz fordította, a Mózest Keresztúry Dezső elemzi, Alvarez nézeteit a magyar irodalom kezdeteiről Weöres Sándor korrigálja. Az almanachot számos szép grafika díszíti, többek között a költő Rafael AlberM. Lajos és Nagy művei. Simái Mihály DÉNES JÁNOS Kassák László K. E, N

agyapa, mi az, hogy emberfeletti erö? — Elcsépelt frázis. Legalább húsz éve nem hallottam. — És Krampendruck alhercegre emlékszel? — Nem én. Miért is emlékeznék? — Hát mert éppen ötvennégy éve, a világháború kitörésének napján megölte a szeretőjét. Most olvastam a Divat és Textilben. Te már éltél akkor. — Élni éppen éltem, de talán felületesen olvastam aznap az újságot. Gondolod, hogy éppen a herceg érdekelt? — Pedig az volt az évszázad gyilkossága. Nézd ezt a képet Krampendruck alherceg megitatta Simák Rózáit tömény hipermangánnal, aztán leöntötte forró veronállal, és emberfeletti erővel a robogó gyorsvonat alá kötözte. Értem már. Az alherceg hetvenhat éves púpos törpe volt és emberfeletti erő kellett hozzá, hogy a robogó vonat alá kötözze a szeretőjét — Na lám, magad is rájöttél. De nem olvashatnál valami hasznosabbat? — Ugyan, nagypapa! Ez roppant érdekes, mindenki erről beszél. Nem szeDessewffy László MIÉRT MEGY A LAP? retném, ha műveletlennek tartanának — Nem olvashatnád inkább a Virágtenyésztést? — Azt ls olvasom. Irtó izgi! Már ötödik hete hozzák, hogy Bregovács ulánusőrffiíster, meg egy szép vlrágárualány, Pitllk Bella, feldarabolták Priszlikovics Zénót, és egy faliórába rejtve be akarták csempészni a Főpostára. Ez már csak híres esemény volt Erre sem emlékezel? — Én mindig azt hittem, hogy Pruszlikovics darabolta fel Bregovácsot Tudod, akkor éppen a diszszertációmon dolgoztam. Lám-lám, hát erről híres az a nap? Nem olvasnád Inkább a Nyolc Világrész Híradóját? — Az elóbb tettem le. Nézd! Húszonöt éve, hogy ártalmatlanná tették Smasszer Dömét • félvilág rémét, aki megszökött az Alagútból. Nyolcvan mesterdetektív rohant a sarkában, de egérutat nyert a nagy tolongásban, és bemenekült a Vigadó romjai közé. Megfojtotta a főszakácsnőt. aztán felrohant a tetőre és beugrott a zajló Dunába, közben eltörött az orrcsontja. Később erről ismerték fel, mikor revolverrel kényszerítette a perjelt, hogy a hátán cipelje. Aztán előkerült a második szénégető holtteste.,. — Nem érdekel! Annyi becsületes embert elfelejtettek, Smasszer Dömét nem tudják elfelejteni? — Nagyapa, téged semmi sem érdekel, csak az egyetemi előadásaid. Arra sem emlékszel, mikor Klocsekné sorra beolvasztotta a szeretőit a libazsíros bödön be? Le se bukott volna, ha nem olyan rendszerető, és rá nem ragaszt a SZEGED bödönökre egy-egy cédulát az áldozat nevével. Az adóvégrehajtó vette észre, hogy az eltűnt főpolgármester neve lóg az egyik bödönön. Látod, ez itt Klocsekné az Adóügyi Közlönyben. — Ez? Ez Palánki Szilviának, a primadonnának a fiatalkori képe. Klocsekné olyan ronda volt, hogy elvitte az ember álmát. — Én se tudtam három napig aludni, mikor elolvastam, hogyan kell felismerni a hullát — Kíváncsi vagyok, hogy ezt hol olvastad? — A Tudományos Hírmondóban. — Micsoda? Az nem lehet! — Te nem olvastad? Pedig te vagy a főszerkesztője. Itt van ni, hogyan agnoszkálták Lajtántúly táborszernagyot, miután Blúzos Lidi meggyilkolta, hogy ellopja tőle a boszniai okkupáció haditervét és a kémek a vízbe dobták. Látod, ez itt a Blúzos Lidi képe blúz nélküL Vagy mit gondolsz, miért fogy újabban a Tudományos Hírmondó százötvenezer példányban? Pölös Gábor legtöbbször ott ölt a kunyhó előtt Hátát nekivetette a falnak, s nézett a dűlőút felé. Ritkán haladt el szekér arra. Naphosszat üldögélt a kunyhó előtt — Anyád Jól van? — kérdezte. — JÓL Most igazán Jól van — mondta a betanított szöveget Pölöe Anna. — Hála Istennek. Még a lakodalmadat is megéri. Többet nemigen szólt Amikor a lány készülődött, belépett a kunyhóba. A kaskából kiszedte az ennivalót elrakosgatta vászonzacskóba, amiket odakötözött a falból kiálló ágakhoz. Módosan rendbe hozta a kunyhót Kívülről betapasztotta, a közelébe ólat épített és kályhafélét Pölös Anna egyetlenegyszer sem vitte haza üresen a kaskát A kunyhó belsejéből hol almával, szilvával, körtével és más gyümölccsel teli kosarat hozott ki apja. Amit éppen a legjobban kívántak. — El ne szórd, kár lenne érte. Megsimította fejét és sokáig figyelt utána a HomokróL Alit a kunyhó előtt, a lány még a kanyarból is láthatta, ha visszanézett Egyszer eső kergette be az öreg molnárhoz. Csikorogtak a vitorlák és forcgtak irgalmatlanul. Felment a lépcsőkön. Megázott ruhája testére tapadt. A kaska elnehezült kezében. — Fázol, lányom? Itt megmelegedhetsz. Kivárhatod, míg elvonul a vihar. A zsákok közé ült. Később az öreg Kamiósi melléje telepedett — Mit viszel? — mutatott a kaskára. — Körtét — Nincs a Homokon fátok. — Nincs. Az nincs — ismerte el bizonytalanul. — Akkor honnét viszed? — Apám küldi édesanyámnak. Mindig ad valamit ha kimegyek — mai gyarázta Pölös Anna. — O honnét veszi? — Dolgozik érte. Az öreg molnár búzát töltött a garatba. Nehezen bajlódott már a zsákokkal. De ha idő járt rá, a vitorlák mindig forogtak. A falu szélétől látni lehetett mikor őrölt a malom. Dolgozik az öreg, mondták ilyenkor az emberek. — Rendes ember az apád — szólt, amikor visszament a lányhoz. — Ha erre jársz, szedhetsz szilvát a fákróL Lekísérte a lépcsőkön. Nyikorogtak alattuk. Megvénültek azok is a malommal, az öreg Komlósival. — Javulást kívánok édesanyádnak. Az eső elállt Tócsák futottak öszsze az úton. A szélső háztól visszanézett. Integettek a vitorlák. A homoki föld arannyal fizetett Nem mindenkinek és nem minden időben. Pölös Gábor elvette, ami neki úparancsolódott. Jószágokat tartott a tunyhó mellett, malacokat és egy téglaszínű kecskét. A lánynak is sűrűbben kellett kijárnia. Hajnalban kelt, este vissza. És gyalog. Kapáltak, s ismét kapáltak. Pölös Gábor dinynyével ls próbálkozott. Estére holtfáradtan dőltek le & kunyhó elé. — Aludj kint — mondta apja. Kerülte az álom. Pedig jó hűvös volt a fö'.d, kiszívta a fáradtságot. — Félsz? — kérdezte Pölös Gábor. — Itt alszom a kunyhó előtt — Nem, nem félek. — Kapálás után vehetsz egy biciklit Lassan a fejemre nősz. Sikerült a dinnye. Otthon, a kerítésre krétával kiírták: dinnye van eladó. Anyja árulta. A szemben levő fodrásztól, Gombos bácsiéktól kérték kölcsön a mázsát. Este, valahányszor jött a lány a Homokról, a biciklijén dinnyét is hozott. őszült A szelek belekapaszkodtak az út porába és hajtották a falu felé. Zörögtek a kukoricaszárak. Pölös Anna elhajtott a szélmalom mellett. Nem forogtak a vitorlák. Megállt és visszatolta kerékpárját a malom ajtajához. Nem tudott bemenni. öklével verte az ajtót. Nem nyílott. Kis idő múlva az aprócska tanyából öregasszony jött elő. Ránézett csodálkozva. — Komlósi bácsit keresem, az öreg molnárt — mentegetődzött. — A malom leállt. Nem őröl többé — hagyta ott a lányt. A szélső háznál ismét leszállt a keékpárról. Visszanézett. Nagy szél fújt, könnyen forgathatta volna a vitorlákat. De azok nem integettek. Élettelenül kínálták magukat a szélnek. Hadd nyöszörögtesse, sirattassa őket. Elszomorodott. S már fel sem ült a kerékpárra, gyalogolt hazáig. HAVAS RAPSZÓDIA Addig emelte a havat a dülöngélő szürke vihar míg fölbukott vele megszakadt s minden az egész menny ránkzuhant február fehér tonnáival soha még időt ilyen pelyhektől súlyosat záporosat hálók lobognak zuhognak halálosak vergődnek a síkos fák pikkelyes házak utak vergődik fehérbe-torzul a világ. Száguld csengőtlen szánokkal Észak fehér rénszarvasok közé csap a hófúvás beleremeg széthull a táj a Volkswagen elakadt indulna már hörrenve kerekén forog a fehér spirál tündöklő habköpenyben habsisakban száz süppedt autó robogva áll kerekek nekidühödnek ezerszer ezer fehér spirál dombok föllebegeknek az Útra dőlnek testvéreink küszködnek betemetődnek hol az óriás-eke kiszántani őket égen-földön pörög a viharspirál. Fehér szeméremszőrzettel pelyhesednek habosan mellesednek hóba vesznek a szobrok lányok ti is hattyúvá tollasodtok a jelzőlámpa óriásangóra fölborzolva pillog piros szemébe a havazás sörénye belecsapódott a sarkon csalán tombol omló fehér kévéi sziszegnek szikrák dohognak a robogó szil-mozdonyból szépségük fáj a szemnek a tél-termés a roppant február-gyümölcsök alatt lehasadnak a platánok a fenyők ecetfák nem ilyen virágzást akartak fehér álmukban a meggyfák nem ilyen lombot a madarak Reggel a boltban nincs te) a tanyák bezártak fehér gaz veri fel a főidet a dűlőutak hóba-temetett lőgyek hol vannak hát a madarak miért nem látjuk őket autók alatt buszok alatt elfertőződik szürkére a városi út hull rá hiábavaló pólya hol vannak hát a madarak tegnap óta csak a kristály-kosok kristály-bárányok csak a patyolatbestiák a hófarkasok csillagothabzó sakálok csak a hóelefántok hó-bölénybikák csak az égtől földig kavargó fehér liánok hol vannak hát a madarak dermed a hűség vé-alakja páncélban alszanak hó alatt gyönyörű röptük lenyilazva. Hó könyörtelen poézis ránktukmált szépség-protézis hideg is nehéz is mindent pótol mindent eltüntet elsimít mindent betemet meséivel ez a hó ez a mű-arcot mű-gyümölcsöt mű-gyönyörűséget szobrozó ez a világon dölyföló hatalmaskodó király kinek palástja alatt bujdosó vagyok én is lehajtott fejjel lázadó i szoborházak szoborfák között szoborutcákon kutatva a leplek mögötti életet dünnyögöm dalikázom egyre az ígéretet január február )ön a nyár fölbiztatom a kedvem mondókákkal s magamról a havat csapkodva rázva gondolok már az olvasztó fényességre a zöld-zöld tavaszi szoboravatás— \