Délmagyarország, 1969. február (59. évfolyam, 26-49. szám)

1969-02-02 / 27. szám

CS. PAT AJ MIHÁLY KÚTGÉM Tarnal László ELJÖVÖK ÉRTED Egyszer eljövök érted. Tenyérnyi világom mesélő sistergő szavakkal eljövök éted vermek aljáról, domb tetejéről kérlelő kerítéseken keresztül, könyörgő szobrok mellől viszlek magammal, csak hasonlíts végre tenyérnyi világom mesélő sistergő szavaihoz, hasonlíts végre kétkarú szavaimhoz, könyörgő szobraim teljesüléseihez, Hasonlitanál-e hozzám, ha egyszer eljönnék érted? Miklósi Ottó A ZÖLD DOSSZIÉ TITKA Este kilenc óra lehetett, amikor Kása Ede a zöld doszsziét fekete aktatáskájába tette és készülődni kezdett Az asztali lámpát eloltotta, a nagykabátját már sötétben vette fel. kalapját jól a szemébe húzta, fekete szemüveget tett fel s nagykabátja gallérját ls feltűrte, óvatosan kitekintett a folyosóra. Egy teremtett lelket sem látott. Hirtelen kilépett a szobából, az ajtót kulcsra zárta és a kulcsot zsebre tette. Nem a lépcsőház felé ment, hanem a melléklépcsőn osont le nesztelen léptekkel az udvarra. A kerítésig már futva tette meg az utat. A portásfülke előtt egy pillanatra megállt — szíve a torkában dobogott —, de amikor látta, hogy a portás már alszik, aktatáskáját lóbálva, halkan fütyörészve lépett ki az üzemből. Az utcán ismét meggyorsította lépteit és megindult a villamosmegálló felé. A fekete Volga a sarki KÖZÉRT-től követte, és akkor is a nyomában volt, amikor felszállt a villamosra. Kása az ötödik megállónál szállt le, gyalog Indult a grund felé. Ekkor fékezett mellette a fekete Volga, és két álarcos férfi ugrott ki a kocsiból. Az egyik a karját csavarta hátra, a másik pedig belökte a hátsó ülésre, ahol harmadik társuk várta. A gépkocsi megindult a sötét éjszakában. Kása szemét fekete kendővel kötötték be, az egyik álarcos kitépte kezéből az aktatáskát. Amikor meglátta benne a zöld dossziét, suttogva megjegyezte: — Oké; fiúk, minden rendben! — Hová visznek? — kérdezte Kása. — Sok a szöveg, majd megtudod — felelte a mellette ülő álarcos, és attól kezdve egy sző sem esett közöttük. Negyedórás száguldás után a kocsi lassított, majd megállt — Kiszállni! — parancsolták Kásának. Jobbról balról közrevették, és bekötött szemmel kísérték fel a második emeletre. Kulcscsikorgást hallott, majd valahova beléptek. Amikor a kendőt a szeméről levették, egy szobában találta magát. Vele szemben a félhomályban a három álarcos állt és egyikük, egy tagbaszakadt valószínűleg a vezér, megszólalt: — Beszélni fogsz? — Miről? — érdeklődött Kása. — Arról, ami a zöld doszsziéban van. — Nézzék meg! — Néztem már a kocsiban •— mondta az álarcos —, de ezen, sajnos, csak te ismered ki magad. — És ha nem beszélek? — Beszélni fogsz! — mondta a másik álarcos, miközben egy hatalmas harapófogót vett elő, és megindult Kása felé. — Mit akarnak tudni? — kérdezte Kása ijedten. — A zöld dosszié titkát — mondta a vezér. — A végső számokra vagyunk kíváncsiak. — Jó — mondta Kása eltorzult arccal. — A három végső szám, 27, 17 és 5 százalék. — Biztos ez? — hördült fel a vezér, miközben a számokat noteszába feljegyezte. — Egészen biztos, hacsak a minisztérium nem korrigálja. — Te csacsi — mondta a vezér mosolyogva, és a többlekkel együtt levette az álarcát. Kása Ede, az Egyesült Művek főkönyvelője megdöbbenve ismerte fel a három álarcosban kollégáit, Kovács vezérigazgatót, Lovas főmérnököt és Hudák művezetőt — örültek vagytok! — dadogta. — Miért esináltátok ezt? — Azért — mondta a tagbaszakadt Kovács, a vezér —, mert csak fgy, harapófogóval lehetett belőled kiszedni azt hogy az egyes, a kettes és a hármas kategóriában mennyi lesz az idén a nyereségrészesedés. ÚJ VERSEK Veress Miklós SZIGORÚ NAP A tócsákon világrészek úsznak át mutogatják szörnyű sebeik amerikák ázsiák afrikák Esik Esik Szigorú nap Ujjak: törékeny rácsok hiába bújsz mögéjük Elódalognak őrzőid a kipróbált látomások: krisztusok szörnyek és meglékelt csodák Váltogatja álarcait a világ próbál tüzkoszorit izzó vaskoronát Rázümmőg hasonmása — a gép gondolkodni tanai fémkezében görcsösen szorítja bor erét A kSM folyópartra megy mintha keresne valamit a bugyborékoló időbe kavics-szavakat úgy hajit Nézi mint ugrik és merül Szigorú nap asszony ét gyerekarcok merednek rá köröskörül Jaj, tűzvész-koszorú jaj, atomfelhő-korona lejárt a bohócsapkák kora leveti álarcait a világ vicsorognak afrika-koponyák amerikának maszkja pattan fekete arcuk véres és mozdulatlan vak hirosima-szemgödörben férgek nyüzsögnek: harckocsik Nincs béke bennem csak köröttem Esik esik Sípos Áron MOSOLYTALAN TENGEREN Mosolytalan tengeren csendes bomlásnak indult ez a megvert, mosolytalan fregatt: a cápák megették a kapitányokat és víz alá merültek emészteni. Lent a határ két oldalán kezét nyújtja egymásnak u tenger s ai ég, mint beszélőre érkezett rab s a feleség. A pali*, DJFLIFL fekszem, iszonyatos és bizonytalan, medúzák lepik él a testem s én nem mozdulhatok. A cápák süketek, a medúzák vakok, érzik rajtam az ételszagot azért ölelnek erősen. /. Ojsxlender KÉNYSZERKÉPZET Minden alkalommal, amikor az utcán meghallom a rendőri sípszót, azonnal odanézek, hogy nem nekem szólt-e? Hogy miért? Állandóan bűnösnek érzem magam. Nemrég megtaláltam ostoba félelmem okát Ez pedig apróságból adódik. íme: néha ott is átkelek az utcán, ahol nem szabad. Ha a villamoson utazom, elfeledkezem, hogy az ajtóhoz támaszkodni tilos. Nincs annyi pénzem; amennyit büntetésképpen fizetnem kellene. így hát, hogy ne féljek, egyetlen lehetőségem maradt — kikerülni a rendőröket, hogy még csak ne ls lássam a törvény eme képviselőit Ilyen előzmények után a napokban találkoztam egy szép lánnyal, aki pontosan olyan volt, mint amilyenről álmodoztam. Azonnal a nyomába szegődtem. Felsegítettem a csomagját a villamosra, zsebkendőmmel letöröltem az ülőhelyet, leszállásnál nyitottam az ajtót, átszálláskor virágcsokrot vásároltam neki. A harmadik megállónál azonban a szépséges kislány megszólalt: — Ha nem hagy békén, azonnal rendőrt hívok! Es én távoztam. Hát tehettem egyebet? Fordította: Sigér Imre Varga Imre AKADÉMIKUSOK A TANYÁN Becsapottnak érezte magét. Hetekig járta a szóbeszéd: ezek jönnek, azok jönnek, ekkora ünnepség, akkora dínomdánom lesz, és őnála is felforgatták a sublótot, ahol az alsó fiókban a régi olvasóköri fényképek, jegyzőkönyvek, pénztárnaplók, levelek aludták háborítatlan álmukat férjének, Gyuri Lajosnak halála óta. És most semmi különös. Odarendelték Őket Földvárra, a tanácsterembe tizenegy órára, tizenkettőkor be is libegtek elég sokan az ajtón: a két akadémikus, Bánáti meg Kemecsey, majd egy ősz hajú, keskeny ember, akit egyikőjük sem ismert meg, aztán lépkedett Békis Matyi, a tsz elnöke, rettenetesen ragyogó szemmel utána Belopotóczki, az egyszálbélű, jóég tudja honnan kapott tanácstitkár, végezetül a vén Kocsor, aki annak idején szorgalmasan járt a Csapó-tanyába, ahol az olvasókör volt. Jöttek még ismeretlen, nyakkendős egyének, hogy kicsodák, nem volt rájuk írva. Aztán szónokoltak is. Előbb Békis hebegte el, mennyire örülünk, őt követte a megyétől egy pártember, aki egyre azt emlegette, mennyire becsüljük a haladó hagyományainkat Az éltető gyökereket. Ennyire emlékszik. Akkor egy begyes tanácsi menyecske nagy tálcán pálinkáspoharakat kínált körbe, s míg Bánáti mondott pár mondatot, hogy ő nagyon jól emlékszik arra, mi volt itt harmincnegyven éve. öt inkább az érdekelné jelenleg, mire vitték az elmúlt húsz év alatt. De erre nemigen ügyelt senki, mert alig fogyott el az egyik tálca pálinka, jött egy még begyesebb asszonyság, s ha már ingyenben van, akkor pusztítsuk ezt a népbutítót, gondolták, a iparkodtak is erősen. A három vendéget elvitte a szemüveges megyei pártember, és vége is lett a fogadásnak. Ezzel együtt a csudának ls, Setétedett már, amikor belépett a nagyszobába, levetette a télikabátot, cipőt, s papucsot húzott. Mindjárt tett a tűzre, bekapcsolta a rádiót, bár ott olyan citerás együttes játszott éktelenül, unokái az efféléiket órákig ordittatják, de hagyta, emellett jól jár a keze a tengericsövön. Ilyenkor le szokott ülni egyetlen gyalogszékére, megmorzsol pár cső kukoricát. Á magot másnap magtyúkjainak adja. Közben esze mindenfelé elkódorol. Hatvannyolc évéből ez is, az is előjön. Most is, az első csőnél már elmosolyodott. Bánáti Gábor, ez a Maros menti ivadék, no, ez ma is megtréfálta bátyámuramékat Földváron. Ügy várták őket, hogy majd a megyétől jönnek együtt a pártemberekkel, meg a tanácsbeliekkel. Ez a Bánáti meg — egyszerűen Kamut felől jött egymaga, a söfőrjével. És be egyenesen a tsz-hez, egyből az irodára. Fél órával korábban a mondottnál. Sehol senki, illetve az elnöknél a vén Kocsort olvastatták éppen papírlapról, mivelhogy ő üdvözölné elsőnek a vendégeket. Hogy ne cilerázzon nagyon a kezében a vékony papír, Békis belézúdított egy pohár pálinkái Utóbb még egyet. És Bánáti pontosan akkor toppant be. Békis Matyi ám mindig feltalálja magát, így most is. Ha a leghíresebb szövetkezeti tudós tisztelte meg, gyorsan elő a statisztikákat Hiszen az van nekik odabent. Inkább az enységük lenne annyi! A vén Kocsor meg, hogy kirukkoljon, feltette a kezeügyében levő zöld üveget a tálcára, három pohárral s oda az asztalhoz. — Főméi tőságú akkadémikus úr, képviselő uram! Milyen pálinkát tetszik parancsolni? Barackot, cseresnyét avagy szilvát? Bánáti elnevette magát, megölelte az öreget. — Drága Kocsor bátyám, hát már nem emlékszik rám? Olyan kisgazda volt az apám, mint maga. És én nem lettem méltóságos. Tudja mit, olyan pálinkát adjon, amilyen éppen van. Ha orrom nem csal, itt csakis szilvapálinka akad. És ha emlékezetem nem csal, méghozzá a Csapó-féle szeszfőzdéből... Ez jó volt, ez az orrukra koppintás. De aztán — semmi. Hiszen körülvették őket a megyeiek, a járásiak, a községbelieík. Pedig talán mégiscsak nekik lett volna beszélnivalójuk ővelük, a tanyasiaknak, a régi olvasókörbelieknek! Elvégre velük akartak találkozni harmincnegyven év múltával ezek a régen volt szegedi egyetemisták, akik ide jöttek akkoriban nem egyszer, nem is kétszer, napokat töltöttek itt; beszélgettek, vitatkoztak, nótákat, meséket jegyezgettek, a világ dolgairól mondogattak csendes okosságokat, amikről rádió nem beszélt akkoriban, újság sem irkált. Csakhát aztán ők is felszálltak a gyorsvonatra, visszafelé már nem kanyarodik útjuk. És estére majd jön a vacsora, ahogy szokott a kaszinóban: előbb versengés, ki bír többet enni, aztán tolonganak a vendégekhez koccintani, kezet szorítani, utóbb dalolnak, óbégatnak. És vége. Felállt, leseperte kötényéről a felragadt tengeriszemekol indult volna kifelé, amikor sok ember járásának zaja hallott a "ház előtt. Ahogy sebtében kinyitotta az ajtót, vele egyszerre feltárult a külső ajtó ls, és csak úgy feketéllett a gang a nagycsapat embertől