Délmagyarország, 1969. január (59. évfolyam, 1-25. szám)

1969-01-12 / 9. szám

^ KÖNYVSZEMLE.'..} NEM-MÜLÓ NYUGTALANSÁG Andrássy Lajos verseskönyve Ismerem az Indulatokat, a vergődéseket, az örö­möket. a harcokat és a feljajdulásokat, amelyek vers­be szökkentek. Sokszor győzködtük egymást értük, hi­szen a költő „civilben" is cipeli őket, szavaiban, gon­dolataiban. Egyetértettünk és veszekedtünk, bólogat­tunk és tiltakoztunk. Ritka élmény ezekkel a gondo­latokkal újra találkozni, immár versekben, életmű­ben, elegáns kötetben. És most, hogy olvasgatom költő barátom új veraeskönyvét, a Nem-múló nyug­talanságot, nem tudom magam elválasztani a szenve­délyes vitáktól. S egyáltalán attól a szenvedélytől, amely Andrássy Lajost a hétköznapi életben is jel­lemzi, nemcsak versei ünneplőjében. Azt mondhat­nám, nincs ennek partja, vége, nagy tüzek égnek eb­ben az emberben, olthatatlan szenvedélyek. És a ver­sekben? Ott is. Olyan ember, aki minden sort, min­den strófát valami nagy és tisztességes emberi cél érdeklében ír le. Mondhatnám úgv is: a szocializmus érdekében, a kommunista meggyőződés és meggyőzés érdekében. Vallja is ezt, ars poeticája. Egy helyütt így ír erről: Verseimben az üllő és a kalapács szava szól nem a hárfa zenél: dübörögve a rímet a vas muzsikát, súlyosan, ahogy a gép duruzsol S a hasonlat hasonlatra ragadja a prózai embert is.. Egy verseskönyvet az ember legszívesebben egy szimfonikus zenekarhoz hasonlit. Hiszen a költő az ember bensőjében élő minden hangszeren Játszik, ját­szania kell. Andrássy Lajos költészetében azonban nem szólal meg a hangszerek és az érzelmek e sokasága — leginkább a fúvósok és a dobok beszélnek. Futná ugyan tehetségéből e sokszínűségre ls — de ő ma­kacson és következetesen ragaszkodik ehhez a hang­szereléshez. Mindig perlekedik, vitatkozik, sokszor önmagával, (sokszor másokkal, sokszor fantomokkal. Mert eleme a harc. Kívánja, vívja, oly annyira, hogy az néha már teljesen önmagáért való. Rokonszenves magatartás ez, de egyúttal el is szegényíthet egy költészetet Néha didaktikussá, proklamálóvá teszi, máskor kérkedésnek tünteti fel a mindenáron való vállalást, a mindig és mindennel való perlekedést Hiszen ahol sok a kinyilatkoztatás, az időszerűsé­gekre való reagálás — ott kevesebb a lírai és gon­dolati felfedezés. Andrássy gyakran úgy érzi, erről vagy arról az aktualitásról írnia, vallania kell. Nem szeretném erről lebeszélni. Erre biztatjuk íróinkat költőinket. De korántse tekintsék ezt valami vég­telen társadalmi elvárásnak. A betű maradandósá­gának rangján való kifejezés igényére vonatkozik ez. A költővel szemben tehát mégis az a legnagyobb elvárás, hogy tartós esztétikát művészeti szolgá­latot tegyen. Furcsa szerepet vállalok magamra ebben a kriti­kában. Arról akarom lebeszélni Andrássyt amire pe­dig minden költőt illenék éppen rábeszélni. Hogy él­jen itt velünk naponta, és lélegezzen is velünk! Mert Andrássy, nem éppen utolsó és lebecsülendő költői hi­vatástudatból, talán éppen tfilndent pótolni szeretne, amit mások mulasztanak. Túlontúl markáns akar len­ni — mások közéleti gyengeségének ellensúlyozására. Mindent akar vállalni — minthogy mások gyakran ke­veset vállalnak. De miért az 6 dolga lenne éppen ez az „egyensúlyozás"? Neki, mint minden költőnek, önma­gában kell harmóniát teremteni — s nem mások he­lyett. Csak így tud harmóniát sugározni, csak így tud hitet és bizakodást kölcsönözni. Különös költól alkat Andrássy. Sok szempontból talán még bigott is. S ezt vállalja, vallja, hirdeti. Pe­dig erre nem adhatja áldását, aki bízik a tehetségében, várja és figyeli sorait. Nincs külön elhivatottsága neki sem! Nem vagyunk általában gyengébbek, rosszabbak, esendőbbek, mint a költő, aki helyettünk is és nevünk­ben is szói így sok minden póznak tetszik ebben a szenvedélyes és szép kötetben, amire vártunk, aminek drukkoltunk, hiszen évek műhelygondja van benne. Mit Jelentsen ez? Szeretnénk gyakrabban tettenérni a pri­vátembert, aminek itt nyomvonalai vannak csak a kö­tetben. Nem gyengeségeit firtatom, csak töprengéseit; nem lázadásalt, csak érzelmi hullámzásait; nem is ver­gődéseit, csak gondjainak egyénítését A magánélet lí­rájában még csak-csak „megadja" magát — a közéleti Urában azonban már tüntetően hajthatatlan. Sóhaj hosszasan című verse mutatja igazán, milyen mé­lyen, milyen emberi módon tud megszenvedni. Mi­ért olyan egyszerű minden — helytállás, jövő, poli­tika stb. — amikor a közéletből merít témát? Olykor elnehezül Andrássy költészete — s azt hiszem, ezért, ezekért. Magas hőfokon ég ugyan mindig, s ezt soha senki le nem kicsinyelheti, de nemesebb érceket kellene kiolvasztania ennek a tűz­nek! Eszembe sincs szembeállítani a praktikus poli­tikát és a költészetet — de most az ő szavaival kér­dem: miért mindig az üllő és a kalapács, s miért oly ritkán a hárfa, a fagott, a hegedű? Ezek a „hang­szerek" nem idegenek, egy költő műhelyében nem is lehetnek azok a „mindennapi" kórusban sem. Lehet, hogy szigorúak ezek a sorok, de a barát­ság és a tisztelet jogán fogalmazom őket. Lehet, hogy nem is újak az észrevételeim, de Andrássy új verseskönyvének megjelenése alkalmából ismét ak­tuálisak. Lehet, hogy sok neheztelés éri érte a há­zam táját, mégis megfogalmazom, téves költői állás­pont azt hinni, gondolni, hogy a világ és az eszme lelkiismerete nyugszik a versíró művész vállán. Sok­kal bonyolultabb a világ, az eszme, a szolgálat, s minden, minthogy ünnepélyes vállalásokkal és ki­nyilatkoztatásokkal napirendre térhetnénk fölötte. Mégis, mindennek ellenére, sőt, ezekkel együtt, szeretnivaló költészet az Andrássyé. Hitelessége, szenvedélyessége, azonosulása miatt. Hőfoka miatt. S gyakran kifejezésének tömörsége, finomsága, vagy akár éppen nyersesége miatt. Hiszen a kötet egye­netlenségei akár egvénítheMk is. Amit bírálatképpen felhoztam, erénnyé is válthatja bárki. De hogy nem közönséges versgyűjtemény, azt már abból is meg­seithettük. hogv esrvetlen recenzensben is ilven sok­réie indu'sfot vált ki. Vita lesz a Nem-múló nyugta­'nnség körül, bizonyosan. S lehet, hogy ebben a vi­tában a költőnek lesz icaza, aki mindig is szerette az embereket meghökkenteni. Az elegáns, renrezentatfv szép kötet a Magvető kiadáséban Vént meg, s a Szegedi Nyomda kitűnő szakembereit is dicséri. Sz. Simon István Cs. Valadka KÉREM A PANASZ­KÖNYVET! A divatszalon vezetője be­csukta a panaszkönyvet és felsóhajtott. Ugyanis tegnap így szóltak hozzá az igazga­tóságon : — Ha csak egyetlen újabb panaszt beírnak ebbe a könyvbe, rögtön visszaküld­jük a varrodába!... —Nem a panaszkönyvet, hanem a vezetőnőt A megrendelések pontat­lan teljesítése, a határidők folytonos tologatása, s egye­bek miatt panaszkodtak a megrendelők. Igaz, akadt egy dicsérő be­írás is: „Szalonjukban kitű­nő bársonynadrágokat varr­tak számomra. Viselem is mindet amíg el nem nyü­vöm. Hálás köszönettel: Pjatrasz". — Ez az elismerő nyilatkozat azonban nem so­kat számított, mivel a sza­lon vezetőnőjének egyik tá­voli rokonától származott „Ó, csak jönne már egy­szer egy igazi hálás kliens!" — sóhajtozott keservesen a vezetőnő. Nem sokáig sóhajtozhatott, mert a szalonba egy szem­revaló fiatal lány lépett be. Az üzletvezetőnő eldugta a panaszkönyvet s a lány elé sietett. Ugyanazt a lányt is­merte fel a belépőben, aki egy héttel ezelőtt megtagad­ta a menyasszonyi ruha át­vételét Zokogva kiabálta, hogy a ruhát „ellőtték", az esküvőt emiatt egy teljes héttel el kell halasztaniuk. — Jó napot jó napot! — turbékolta az üzletvezetőnő. — Kérem, foglaljon helyet. Átalakítottuk a menyasszo­nyi ruháját Fel lehet pró­bálni, azonnal hívom a var­rónőt — Nem kell! — szakította félbe határozottan a lány. — Nem fogom felpróbálni. Az üzletvezetőnő azonban már hozta is a leheletfinom ruhát — Nézze, milyen álom­szépen átalakítottuk... Pró­bálja csak fel, legyen olyan kedves... — Nem próbálok fel sem­mit. Csomagolják be és azon­nal adják Ide a panaszköny­vet! — Aranyoskám! Ne tegyen már teljesen tönkre bennün­ket! Hiszen a jóval nagyobb üzemekben ig akadnak hi­bák ... Még a négylábú is meg-megbotlik néha... — Kérem a panaszköny­vet! — ismételte határozot­tan a lány. Az üzletvezetőnő átnyúj­totta a panaszkönyvet és reszkető kezekkel csomagol­ta be a ruhát A lány fogta a csomagot, köszönt, és eltávozott A panaszkönyv utolsó ol­dalán pedig a következőket olvashatta a divatszalon ve­zetőnője: „... ha Önök nem rontot­ták volna el a múltkor a menyasszonyi ruhámat, ak­kor már férjhez mentem vol­na Viszont az egy hét alatt amíg a ruhát újravarrták, sikerült alaposabban kiis­mernem azt a férfit, aki fe­leségül akart venni. Hálás köszönettel tartozom a divat­szalon dolgozóinak: késedel­mükkel megakadályoztak ab­ban. hogy elrontsam az éle­temet". Fordította! Krecsmáry László KOPASZ MÁ1MA GRAFIKÁI tűMi s FILODENDRON Születésnapomra egy nagy cserépben pompázó filodend­ront kaptam ajándékba. Fe­leségem megtetézte az aján­dékot egy színes díszedény­nyel, ebbe került be'e a cserép. Es ezzel elkezdődött a kálváriám. Másnap reggel, amikor a fürdőszobába mentem, hit­vesem rámkiáltott: — Csukd be gyorsan az aj­tót, a filodendronnak árt a huzat Délelőtt a munkahelyről telefonált nekem. Értekezlet­ről hívatott ki. — Rohanj haza, a filo­dendront az ablak mellett hagvtam. Ha egész délelőtt rásüt a nap, vége lesz, meg­sárguL Siettem haza és a csere­pet elhúztam az ablaktól. Vasárnap csak paDrikás­krumnli volt ebédre. Felesé­gem megmagyarázta: — Ha négv héten át ol­csón megússzuk a vasárnapi ebédet, akkor a megtakarí­tott oénzen virágállványt ve­hettink a filodendronnak. Nekem kellett öntözni. Egvszer sok. egvszer kevés vizet öntöttem rá. Űgv kel­lett vigyázni a négy zöld le­vélre. mint egy csecsemőre. Ha mePette mentem el, fele­ségem els-^adt; — Hozzáérsz, letöröd a le­velet! Vendégeink sorra megsér­tődtek. mert mindig rájuk szólt, hogy vigvázzanak. ami­kor a növény közelében ül­tek le. Egy naoon egy régi levél sársulní kezdett. Ennek per­sze én voltam az oka. — Nem csuktad be az aj­tót. ráengedted a napot, f>"vonöntözted — vádolt a feleségem. Mérvül öltem a füodend­ront. Érdeklődtem egv szak­értőnél. hogv mi az élettar­tama egy Uven növénvnek. Meatudtam. hogv évtizedekig ls megkeserítheti az élete­met Aznap éjjel gyönyörű ál­mom volt. Azt álmodtam, hogy fe1esé"em elajándákoz­. ta a filodendront. £6 ebből a szép álmomból ébresztett fel hajnaltájt azzal, hogy este elfelejtettük megöntözni a növényt Határoztam ... Másnap volt a sógorom névnapja, neki ajándékoztam a cserép filodendront Feleségemnek kárpótlásul húsz gyönyörű rózsát vettem. Most azokat öntözöm. Palásti László IsStlPí IfSSm m : ... m KB1SH KDHUW Érdekes, exkluzív munkán dolgozik a lapunkat elő­állító Szegedi Nyomda- egy bibliofil kiadvány számára 100 nyomatot készít Kopasz Márta szegedi grafikusmű­vész alkotásaiból. A kiadvány anyaga annak a nemzet­kőzi Ex libris és kisgrafika tárlat alkotásaiból összeállí­tott válogatás, amelyet tavaly nyáron rendeztek az olaszországi Comóban. A kiállításon 13 állam meghí­vott művészei vettek részt és a kongresszus, melyet a bemutatóval egy időben tartottak, vezetősége elhatároz­ta, hogy a legjobb metszetekből bibliofil könyvet ké­szít összeállításunkban bemutatunk néhány grafikát Kopasz Márta műveiből, amelyek az album számára ké­szülnek. Csonfos Magda NEM TÉMA A lány a folyosó végén állt, felemelt kar­jára hajtotta a fejét, és sírt. Eléggé hango­san, mert azt hihette, nem hallja senki, messze volt a nagyteremtől a lezárt raktár mellett — Mi baja van? A csapóajtót véletlenül nyitottam be. Ha már meghallottam, odamentem. Felnézett Hosszú, fekete haj keretében eltorzult, szép arc, a szeme körül a sírás­tól szétkenődött a festék. Hallgatott. Én se szóltam, ö bírta kevesebb ideig. Fáradtan, közönyösen, de nem agresszíven megszó­lalt. — Minek kérdezi? Tudtam, sablonos válaszra udvariasan megvigasztalódik, és elmegy. Ezt mond­tam: — Újságíró vagyok. Tudni szeretném, miért sír valaki a sötét folyosón egy üze­mi rendezvényen, ahol láthatólag min­denki jókedvű. Hátha téma lehetne a ma­ga bánata. Enyhe haraggal, de fegyelmezetten vá­laszolt. — Azért sírok, mert nagyon éhes va­gyok és szomorú. Jól volt öltözve. Előzőleg megnéztem az összejövetel résztvevőit, hozzájuk képest kirívóan jól. Ehes: mi az ördögért éhes? — Jöjjön a büfébe, van szendvics. — Nem. Nincs pénzem. Ne hívjon meg. Ehes akarok maradni. Csinos, fiatal, elegáns lány 1968-ban, aki éhes és éhezni akar, de azért sír. Szabvány romantikahiány. — Mió a nem evett? — Ettem, de csak a befizetett ebédet eszem. Már egy hete. Nem az éhség miatt sírok. Az könnyebb, akármit is beszél­nek. — Hát ml miatt? — A ment gttőzés miatt — és ekkor kez­dett idegesen, sírósan remegni a hangja. — Már nem bírom, hogy folyton mentegetőz­nöm kell. és hogy hiába. És nem is értem, miért kell nekem folyton mentegetőznöm. — Mióta kell mentegtőznie? — Amióta Itt vagyok — a kezével bi­zonytalan mozdulat, ami nyilván nem a mulatság helyére vonatkozott — szeptem­ber óta egyfolytában. — Jöjjön. Az irodában nincs senki. Tö­rölje le a szeméről a festéket. Á kultúrház sablonos berendezésű irodá­ja olyan személytelen volt, mint egy pá­lyaudvar váróterme. — Tavaly érettségiztem, 4.8-cal. Matema­tikából négyest kaptam. A felvételim jó volt. de hely hiányában mégsem vettek fel Orvos akarok lenni. Lejöttem ide Pestről, ápolónőnek, ősszel újra próbálom. — Apám most is elintézhette volna, hogy felvegyenek. De én undorodom a protek­ciótól. Az iskolában annyit beszéltek el­lene, én is megalázónak tartom. Apámat ls megalázta volna a kérés, azokat ls, akik teljesítik. — Tudtam, nem lesz könnyű ápolónő­nek lenni, de azt hittem, csak a kevés pénz és a sok munka miatt. Azt nem tudtam, hogy — keresi a szól —. nem fogadnak be az emberek és utálni fognak. — Az első héten elkezdődött Kérdez­tek. én feleltem, őszintén Szerencsére azt nem kérdezték meg, hogy mennyit keres­nek a szüleim Most már tudom, nem is szabad megmondanom. Azt megmondtam, hogy apám magas vezető beosztásban van, anyám fordító. Valahogy az is szóba jött, hogy háztartási alkalmazottat tartanak, és ee anyám, se én nem dolgoztunk otthon,

Next

/
Oldalképek
Tartalom