Délmagyarország, 1969. január (59. évfolyam, 1-25. szám)

1969-01-05 / 3. szám

lev?enyli levtusenko A FORRADALOM MOZARTJAI Hallgatom S zene: az utca madárnak szabad szárnya, zaját. e zenében minden szent. táruló szívvel fordulik felije: szabad. mint az óceán odaát. Ha valaki hamisan játssza — úgy zúg a forradalom zenéje. a zene fölmentési nem ad. E zene Tudom, ha megszólal e zene, mindent tehet. sok urat E zene: férfiasság. kiráz a hideg, Épp olyan mint Castro lehet s csillárok pislogó szeme és lelkesítő, akár csak Mozart. a tengeren túl E zene villózva szerteviszi remeg. Castro beszéde hullámait. Hogy? E muzsikát Hogy e kemény zenének az is hiszi, nem nagyon örülnek önök? ki most nem lehet vélem itt. A muzsikán Obreros nem maguk győznek — V a zene győz campessinos — leghűbb fiai a népnek, a forradalom mozartjai, kik maguk fölött! Nem akarok én tapsot, dicsőséget, a zenész mely tovaszáll. nyomába lépnek. azt akarom, ha kell, legyek ott, A forradalom mozartjainak ellenei hol a forradalom kara muzsikál. voltak is mindig. Legyen a hangjegy De a mozartok nem nyugosznak. célgömb a puskámon. és győznek. Nem akarok ennél többet győznek és a harcot becsülettel állom. mind a sírig. S majd késő ivadékok mondják, Emberek, olajos svájcisapkák, hogy e szent zenében hittem én s sombrerók, miket szalmából fonnak — ét voltam új, forradalmi Mozart, ezek nem operettkatonák, * nem Salieri a harc idejénl ez oratóriuma új kornakl FERENCZ GYÖZÖ FORDÍTÁSA TAMÁS ERVIN ÉPÍTKEZÉS B BAIÁZS BÉLA TANULMÁNYAI n „Osztályöntudatban a vi­lág minden szellemi munká­sával, minden munkásával ls egynek érzem magam, ugyanakkor, bár húsz esz­tendeje Idegenben járok és többnyire németül írok, mégis és mindenhol magyar vagyok, mert generáció-ön­tudatom csak magyar vonat­kozásban van." Egyik Babits Mihálynak szánt „távolbél küldött levelében" írja ezt Balázs Béla 1938-ban, meg­fogalmazván sokoldalú mun­kásságának legbensőbb lé­nyegét Ez volt nyilván a Kossuth Kiadónál megjelent több mint 300 oldalas kötet szerkesztési elve, de vissza­tér a fenti vallomás megva­lósult programként az egyes írásokban is. A „generácló-Cntudat" a Szegeden született, s innen indult Balázs Bélát a Nyu­gat első nemzedékéhez köti: Adyhoz, Babitshoz, s a kö­zös munka révén legszoro­sabban Bartók Bélához. A hozzá írott levelek mind­egyike értékes dokumentum az egykori közös küzdel­mekről, mint például A kék­szakállú herceg vára és a dított mágnestűk. A délre lete. mutató nyíl is eligazit". Erősen foglalkoztatták a poétika problémái; a lírai érzékenységről és a hason­latról írt „töredékes jegyze­tek" „Inkább csak a kérdést akarják helyesen beirányí­tani", s csak sajnálni lehet, hogy „módszeres poétika" megírására nem került sor. A szellem emberét kultu­rális fejlődése „intellektuális internacionalistává" növeszti; eddig Balázs Béla már ifjú­korában eljutott legjobb nemzedéktársaival, ez sz ál­lapot megkönnyítette hasonló irányú fejlődését politikai, világnézeti téren. Doszto­jevszkij, Hauptmann után méltatja Rosa Luxemburgot is. A 20-as évek elején pe­dig őt is rabul ejti a zseniá­lis új művészet, a film. A tanulmánykötet harma­dik része a filmesztéta és filmkritikus gazdag, s vi­lágszerte méltatott, úttörő munkásságából ad igazán csak ízelítőt a film mű­vészi sajátságairól, pszicho­Ez a kritikusi és em­beri magatartás a legszebb örökség és foltétlenül foly­tatandó, ahogy ezt maga Ba­lázs Béla is óhajtotta: „Nem az életem szűnik meg. Csak én hullok le róla, a tovább száguldó gályáról. Majd más ül az üres evezőpadra, és minden tovább él, amit én akartam, én szerettem, én éltem. Megtettem kötelessé­gem, és nem hiába volt" Csaplár Ferenc osszús arc­cal nyúlt a telefon­kagyló után. — Tessék, Szörény ... — szeme csillog­ni kezdett, elmoso­lyodott) — Köszönöm Szabó úr, nagyon köszönöm... Igen. munka után ... ok­vetlen beugrom .. mindegyikből, ter­mészetesen! óvatosan tette he­lyére a kagylót. Egy Ideig még bámulta, szája sarkán mosoly ­lyal Amikor tárcá­jáért nyúlt, elkomo­lyodott. Magas hom­lokát ráncolva, át­számolta a pénzét. „Hetven forint — kevés. — Élhetek há­rom napig kenyé­ren ... bár még van zsír ... és ha csak reggel iszom ká/ét? Eh, úgysem jó... Talán. egyet télre tesz..." Azt a feketét két éve már kézbe vette Ausztriában, de az utolsó húsz sillinget nem költhette rá. És most itt van, csak húsz forint! Sűrűn pislogott az órájára, pedig más­kor öt óra után úgy kellett a többieknek elrúgdalni az íróasz­talától. „Ha mind­hármat megveszem, éppen kilencven lesz! A feketét a harma­Csonkaréti Károly ÜVEG­CSEREPEK dik polcra teszem... nem inkább a negye­dikre, szem-magas­ságba!" Látta könyvespol­cát, hol a kis csopor­tokban sorakozó könyveket meg-meg­szakitotta a karcsú üvegű Kord-vodka, a kódexlap-címkéjű SÍ vignac-brandy, a Courvoisier, Napóle­on sziluettjével, meg­annyi különös* for­májú és címkéjű, ap­ró üveg. Miniatűr hasonmása! nagyra*­nőtt társainknak. És érintetlenek. Mindegyikben az ere­deti ital! Sok fáradozásába került összeszedni. De megérte! Rohant a villa­moshoz. Nagy utat kellett megtennie, mert a belváros távol esett munkahelyétől. Félórán belül övé a Vat 69, ez a sötétzöld, hosszúnyakú, pocakos whiskys üveg, mely­nek fekete címkéjén világítanak a tehér, elnagyolt betűk és számok. Olyan érzé­se támadt, mint ka­rácsonyok ajándék­várasakor. Szédült, amikor te­nyerébe helyezte a Vat 69-es apróságot. Csak a miniatűr üve­get látta élesen, vö­rös pecsétjét, különös formáját. De kezébe vette a White Hor­se-t is. Akkor a kereskedő eleje tette a Mami­ért — Mindössze hat­vanöt a három, — mondta mosolyogva. „Hatvanöt! — mor­fondírozott maga ban. miközben markolta a címkés Mamiért. Nem lehet itthagyni! Az ebédem be van fizetve! És nem árt sőt, egészséges, ha néhány napig nem vacsorázom!" — Blokkolja le, kérem — mondta. — Természetesen, mind­hármat és köszönöm az értesítést, Szabó úr. Siettette volna a villamost de csak háromnegyed óra múlva ért haza. „Le­ülök, rágyújtok ... először csak az asz­talra teszem . és megmutatom Varró­nak... talán lefény­képezi . ." A társbérlővel a közös hallban talál­kozott. — Siessen, Szörény úr, vendégei vannak. — Vendégek? — Benyitott. A fotelok­ban két régi barátja, volt iskolatársa ter­peszkedett. — Micsoda megle­petés' — kiáltott örömmel. Hirtelen a könyves­polcra pillantott. Azonnal észrevette, hogy hiányzik né­hány üveg. ' Kikerekedett a szeme, elöntötte a forróság. — Mit csináltatok? Kifosztottatok? — ordított. Vendégei mögött állt az ala­csony asztal, rajta az üres üvegek. Rá­borult az asztalra éa zokogott. Ahogy tes­te meg-megrándult, legurult egy-egy ap­ró kiürült üveg a pa-i'óra. Némelyik csörömpölve huliott szilánkjaira. A két osztálytárs megüt­közve tanács talanko­dott. — Hát ezt meg mi lelte? — kérdezte az egyik — Ugyan, öregem, nem volt az összesen egy liter sem, amit megittunk! — mond­ta a másik. — Hoztunk egy demlzsonnal, valódi Villányit! Hidas Antal GRÓFI AJÁNDÉK lógial hatásáról, az üzleti és Fából faragott királyfi ke- politikai érdekek érvényesü­letkezéséről, viszontagságos lésének módjáról, folyama­színreviteléről, ugyanakkor tárói, a szocialista realista tanulmányértékű is a Bar- filmről esik szó, majd a tók népiességével, népzene- filmtörténet olyan halhatat­kutató tevékenységével kap- lanjairól, mint Asta Niel­csolatos gondolatok révén, sen, Pola Negri, Greta Gar­Amit Babitsnak és Babitsról bo, Charlie Chaplin, írt, találó jellemzés volt egy Materialistának, marxistá­egész nemzedék emberi-mű- nak vallotta magát Balázs vészi útkereséséről; aggoda­lommal, a tehetségnek járó tisztelettel és nagyszerű éles­látással szól az íróknak a valóság elől való menekülé­séről és a menekvőkről: „Menekvésükkel mutattak rá arra. aminek nem akartak tanúi lenni. Hiába beszéltek másról. Ezt gyakran olyan pontosan tették, hogy egy­szerűen leolvasható, mi az, amiről nem beszélnek. For­Béla, büszke is volt erre, ugyanakkor a kötetben kö­zölt írásaiban sikerült elke­rülnie a merev, dogmatikus ítélkezés veszélyeit (talán csak az avantgardizmussal szemben volt igaztalan); ér­deklődésének, elemző mód­szerének sokoldalúságát jel­zik alkotáslélektani és rnű­fajelméleti írásai, melyek mélyén ott van az alkotó Az első világháborúban történt. Jött a hír: egy grófnő látogatja meg a tomszki hadifogolytábort. Grófnő Ma­gyarországról. Előző nap a tiszti barakkokat járta. Novákék legénységi barakkjába a fürge Horváth Pista hozta a hírt: mit kapnak a tisztek: cipőt, ruhát, fehér­neműt — ingyen; pénzt — száz, két­száz, ötszáz rubelt — Mi is kapunk valamit? — kér­dezte a lerongyolódott baka, Bojtár Imre komoran. — Hát persze! — mondta Horváth Pista. — Hiszen olyan az, mint a Hófehérke. Megy előtte egy kozák ez­redes. Mellette egy tábornok, utána egy osztrák ezredes meg egy magyar vezérkari kapitány, me^ a fene tudja ki, aki fölírja: kinek mi kell? — Szép? — Hogy szép-e? — Horváth Pista elgondolkodott — Mint tavaszi szán­kkor a pacsirta madár. Az ember fölnéz rá és — elfelejti. Mi mást csi­nálhatna vele? Valaki felnevetett. Magányosan, in­dokolatlanul hangzott a nevetés, a ho­mályos. agyonzsúfolt legénységi ba­rakkban. — Azt mondta, jövő héten a tiszt urak már meg is kapják a ruhaneműt. V pénzt egy h^nap múlva. — És a legénység mit kap? — kér­dezve Csordás Gábor. — Nem tudom. Ha az a, hogy szellem és egyéniség tiszte- mondjam, grófnőúrhölgy csinál értünk valamit — isten hírével jött, Isten hí­rével menjert, ahová akar, a grófjai­hoz ... De ha nem tesz értünk sem­mit... Három katona lépett a barakkba a 'ábori őrségből, elől egy őrmesterrel. Parancs: kitakarítani a barakkot, megtisztítani az ablakokat, szellőz­tetni. Ujabb katonák jöttek, matracokat cipeltek. Szétosztották. Akkor két szá­non tüzelőfa érkezett, ledobták a ba­rakk elé. A foglyok, mint szalmaszá­lakat bolyba a hangyák, gyorsan a barakkba vitték a hasábfákat. Ala­posan befűtöttek a kályhába. A kály­ha piros szemei óriásivá tágultak, Izzottak a belső izgalomtól. A foglyok friss sárga homokot szórtak el a föl­dön. Az őrség mindenkit a helyére parancsolt. Vezényszó. A foglyok le­ugráltak a priccs mindhárom „eme­letéről", és egymás mögött álltak föl. Űjra vezényszó. Újra föl és újra le. Minden rendben ment. Jöhetett a grófnő. Nóvák oroszul jelentette: — A tomszki fogolytábor tizen­nyolcas számú legénységi barakkja, kétszázkilencvenhat ember! — Jól van! — mondta az őrség pa­rancsnoka. — Jól van! — körülnézett, és néhány túl rongyos embert a ba­rakk végére irányított; a betegeket pedig föl a „harmadik emeletre", szi­gorúan meghagyva nekik: csöndben legyenek. Másnap viszonylag rendes reggelit kaptak. Hat kockacukrot a „csájá"­nak keresztelt forró vízhez; egy fél­kiló fehér kenyeret, jó szagút, és egy deka harmatos vajat. Senki sem tu­dott ellenállni: egyszerre ettek meg mindent. A fehér kenyértől, vajtól, de főleg a cukortól melegük lett. Ki­pirultak. Üjra reménykedtek, ernyed­ten, mosolyogva: grófnő... Kicsapódott az ajtó. Megjelent a kozák ezredes. Mögötte lépegetett, de­rékhoz tapadó bundában a grófnő. Formás, helyes, szépasszony, vagy ta­lán még leány. Mellette udvariasan, ősz bajuszát simogatva az orosz tá­bornok és még egy ember, civil, ne­héz, földig érő fekete kabátban: mö­göttük a fogoly osztrák ezredes és még néhány előkelő fogoly tiszt, a tá­bor „belső" parancsnoksága. — Szmirno! — kiáltott az őrség előrefutó parancsnoka. A grófnő szemérmesen mosolygott. Tiltakozott, hogy őt, a finomra sza­bott, szinte légies nőnemű lényt ilyen vezénylési dörgéssel vezessék be. — Vigyázz! Sorakozó! — küldte Nó­vák visszhangként, de magyarul a pa­rancsot. Ropogás. Dübörgés. Néhány másod­perc múlva kétszázkilencvenhat fo­goly állt egymásba! szemben, két olda­on, a priccsek előtt, A rengeteg sár"a kimerült arcú em­ber, rongyon ruha azt az érzést kel­3.le a grófnőben és kíséretében, hogy az a kétszázkilencvenhat valaki, aki itt áll, nem teljes értékű ember; nem érdemes, nem is lehet úgy bánni vele, mint teljes értékűvel. Olyan csönd támadt, hogy a grófnő csilingelő hangja, „Jó reggelt kívá­nok!" = sértetlenül elért a baralüj

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom