Délmagyarország, 1968. december (58. évfolyam, 282-306. szám)
1968-12-19 / 297. szám
Szovjet-bolgár találkozó 0 Moszkva (TASZSZ) December 17-én, Moszkvában találkozó folyt le szovjet és bolgár párt- és állami vezetők között. Baráti és szívélyes légkörben megvizsgálták a ket ország gazdasági kapcsolatai további fejlesztésének és erősítésének kérdéseit. Tájékoztatták egymást arról, hogyan folyik országukban a kommunizmus, illetve a szocializmus építése. Megvitattak néhány időszerű nemzetközi problémát is. A találkozó újból kidomborította az SZKP és a BKP Központi Bizottsága, a Szovjetunió és a Bolgár Népköztársaság kormánya közötti teljes, kölcsönös megértést és nézetazonosságot — közölték hivatalosan. A Todor Zsivkov vezette bolgár párt- és kormányküldöttség szerdán visszautazott hazájába. R francia diákok sikere 0 Párizs (UPI) A francia rendőrség szerdán szabadon bocsátotta Kégine Marttnez, 21 éves diáklányt, akinek a múlt héten történt letartóztatása a diáktüntetések új hullámát váltotta kl. A diáklányt annak idején olyan bombamerényletekkel kapcsolutban tartóztatták le, amelyek elkövetői ellen hasztalunul nyomozott a rendőrség. KÜLPOLITIKAI FIGYELŐ Nixon, az Egyesült Aflamoít megválasztott elnöke látogatást tett U Tliam-nál, az UNSZ főtitkáránál. Nlxuiinak ez voít az első Irtlogatitaa .11 ENSZ-ben, megválasztása őtn. Előbb az Egyesült Államok ENSZ-mlsszlóJát kereste fel, majö negyvenperces eszmecserét folytatott U Thant főtitkárral. Ezt követően Nixon elbeszrlgeteu különbözö ENSZ-küldöttekkel, köztük Csatorday Károly magyar ENSZ delegátussal, hosszasabban elbeszelgetett Malik szovjet nagykövettel Bonn csak jövőre. 0 Bonn (MTI) A bonni kormány szerdán meghallgatta Brandt külügyminiszter Jelentését arról, hogyan áll az atomstopegyezmény kérdése. Elhatározták, hogy a problémával behatóan a Jövő év márciusában foglalkoznak. A tudósítók kérdéseire adott válaszokból kitűnt, hogy a minisztertanácsi vitában nagy súllyal szerepelt Nixonnak az a kijelentése, hogy az Egyesült Államok addig ncm fogja ratifikálni az egyezményt, ameddig szovjet csapatok tartózkodnak Csehszlovákiában. Súlyos harcok robbantak ki Irakban 0 Belrut—Bagdad (DPA, Reuter) Libanoni lapjelentések szerint szerdán súlyos harcok robbantak ki kurd felkelők és iraki kormánycsapatok között. A felkelők kísérletet tettek arra, hogy Ablsuleh körzetében elvágják a kormánycsapatok utánpótlását. A harcokban a kurdok vesztesége 41 halott és 92 sebesült, a kormánycsapatoké szintén 41 halott és 72 sebesült volt Az Iraki légierők és a tüzérség Al-Amadlja város környékén kurd állásokat bombázott. A felkelők állítólag elfogtak 13 iraki katonatisztet Bagdadban szerdán bejelentették, hogy kémkedés gyanúja miatt őrizetbe vették dr. Abdel Rahman Bazzuz volt iraki miniszterelnököt és Abdel-Aziz al-Oqaily nyugállományú vezérőrnagyot volt hadügyminisztert A1 Bakr köztársasági elnök szerdán rendeletileg elkoboztatta dr. Bazzaz és alOqaily tábornok vagyonát 8(3 más olyan személyével együtt, akik részt vettek egy Izraeli—amerikai kémhálózatban. Costa F. Sltva brazillal elnök kivételes hatalommal ruházta fel önmagát és rendkívüli állapotot rendéit el az országban. Képünkön: katonai Járőr őrzi a drötakadáUyal eltorlaszolt egyik utat Rio de JanelrOhan. A katonai hatóságok változatlanul folytatják repreasziOs Intézkedéseiket az ellenzéki mozgalom letörésére. A korábbi hírekkel ellentétben nem bocsátották szabadon sem Kubltsehek volt elnököt, sem pedig Lacerda volt kormányzót, a katonai vezetéssel szemben állO ellenzéki mozgalom két tekintélyes vezetőjét. Mindkettőt egy kaszárnyában Orztk. Az AFP azerlnt Lacerda folytatja Immár 71 OráJa tartó éhségsztrájkját fl csehszlovák nemzetgyűlés ülésszaka Dr. Husak cáfolata 0 Prága (MTI) A prágai vér spanyol termében szerdán reggel megkezdődött a csehszlovák nemzetgyűlés négynapos ülésszaka; amellyel gyakorlatilag befejeződik az 1964. július 14-én megválasztott, legmagasabb törvényhozó testület megbízatása. Mint ismeretes, a jövő év első napjaiban a föderációs elrendezésnek megfelelően átalakul a jelenlegi nemzetgyűlés szövetségi gyűléssé, illetve népi gyűléssé. A nemzetgyűlés Jelenlegi ülésszakának igen nagy programja van, összesen huszonkét napirendi pont kerül megvitatásra. A nemzetgyűlés ülésén elsőnek Bohumil Sucharda pénzügyminiszter kezdte meg az 1969. évi állami költségvetésről szóló expozéját. 0 Pozsony (CTK) Gustav Husak, a Szlovák KP Központi Bizottságának első titkára cáfolta azokat a külföldön elterjedt híreket, amelyek szerint 6 váltaná tel posztján Alexander Dubceket. A „Meg szeretném kérdezni' című új rádióműsorban elhangzott nyilatkozatában a várható árrendezésekre vonatkozólag Husak megjegyezte hogy „a reális árakra való áttérést fokozatosan valósítják meg, s így a heves áremelkedésekkel kapcsolatos aggodalmak megalapozatlanok". 0 New York (TASZSZ) A csehszlovákiai jobboldali erők néhány képviselője szökése után az Egyesült Államokban talált menedéket Köztük van Ivan Svitak filozófiai professzor, aki a New York-i Columbia Egyetem „orosz Intézetében" kapott állást és most kommunistaellenes elméleteket gyárt. A szívesen fogadott csehszlovák „szökevény reformátorok" között van Eugen Löbl is, aki régebben Csehszlovákia állami gazdasági szerveiben kiemelkedő tisztséget töltött be. Most Svttak is, Löbl is, miután annak idején „a szocializmus modelljének tökéletesítéséért" szállt síkra, álarcát ledobva, nyíltan a kapitalista rendszert dicsőíti. HOL? MIKOR ? Tóth Béla: i4 rikkancs Egy szegedi újságárus félszázados emlékei újságokról. szerkesztőkről, történelemről Marketakisz önként hazatér? 0 Stockholm (UPI. DPA) A svéd külügyminisztériumot szerdán tájékoztatta a görög ügyvivő, hogy Marketakisz görög emigráns aki után kedden nyomozást Indított a rendőrség a görög nagykövetségen tartózkodik. A stockholmi görög emigráns körök szerint a 35 éves Marketakisz valószínűleg azért tért vissza a görög nagykövetségre, mert nyugtalanította Görögországban élő családjának sorsa. A legújabb jelentések szerint Marketakisz, szerdán elhagyta eddigi tartózkodási helyét, Stockholmot, egy brit utasszállítógép fedélzetén Anglia felé vette útját, s állítólag haza akar térni Görögországba. A svéd külügyminisztérium és a rendőrség megbízottai szerdán délután a stockholmi repülőtéren kihallgatták a távozni készülő Mnrketaklszt. A kihallgatás után a minisztérium egyik beosztottja újságíróknak kijelentette, hogy a volt politikai fogoly minden kétséget kizáróan „nincs akadályoztatva döntéseinek meghozatalában". Stockholmi és oslói megfigyelők azonban kételkednek abban, hogy Marketakisz önként a görög Junta embereinek kezére adta volna magát 2 DEL-MAGYARORS/AG CSÜTÖRTÖK 1968. DECEMBER 19. 0-7 És ezek a ml korai nz' • megmozdulásaink talán nem ls voltak egyebek, mint alkalmak arra, hogy mai katonai nyelven szóljak: „Összekovácsoljon bennünket." Tudtuk, inkább csak kezdetén vagyunk, a ránk váró feladatoknak. Egyébként napról napra tömeges munkabeszüntetések történtek az országban. Sztrájk az érsekújvári MAV műhelyben, Nyírbátoron, Salgótarjábaa És Erzsébetfalván a jutagyáriak hosszú sztrájkja. Természetesen a lapok nem írhattak ezekről a megmozdulásokról. Ha törekedtek, és apró hírekbe betettek ilyen anyagot, ott a cenzor sietve fehér pocsolyát csinált a plajbásszal. „Zeppelin ment át Szeged felett" — kihúzták. „Vilmos császár különvonata átgurult Szegeden" — kihúzták. Még a vereségekről sem szabad írni, nehogy az ellenség a mi lapjainkból tudja meg, hogy győzött A képviselőház roskatag léptekkel ballagva a vágyaiban és ereje tudatában rohanó tömeg mögött, hetekig tartó választójogi vitákkal un. DECEMBER 19.. CSÜTÖRTÖK — NÉVNAP: VIOLA PÁRÁSSÁG, HAVAZÁS Várható időjárás csütörtök estig: erősen felhős, párás Idő. több felé havus esősvei, ónoscsővel, esővel. A hőmérséklet tovább emelkedik. Várható legmagasabb nappalt hőmérséklet 3—8 fok között. A Nap kél 7 őra 58 perckor, éa nyugszik 15 óra 51 perckor. A Hold kél 7 óra 35 perckor. nyugszik 15 óra 73 perckor. VIZAM.AS A Tisza vízállása Szegednél szerdán mínusz 91 centiméter, (apadó). SZAZ EVE halt meg Balassa János (1814— 1888) európai hírű magyar sebész. Bécsben szerzett diplomát é» kezdetben ott volt klinikai, majd közkórházi orvos. 29 éves. mikor 1843-ban a pesti egyetem sebésztanárának hívják meg. A szabadságharc Idején a honvédkórház főorvosa, ezért Világos után bebörtönözték. Szabadulása után. 1851-ben vlssstakaptu tanszékét. Oifajta műtétek és eljárások egész sorávul gyarapította a sebészet tudományét. Hazánkban 6 honosította meg az éterrel való nnrkotlzálást. Korszerűsítette a sebészképzest és felállította az egyetemi rríitőlntézetet. Terjedelmes szakirodalmi munkássága a sebészet csaknem minden ágával foglalkozik. • BZINIIAZ Nemzeti: Nebáncsvirág. Somlay-bérlet. (7.). Játékszín: Koktél hatkor. Csokonai „I" bérlet. (7). MOZIK Szabadság: Az éjszaka rablásra való. (Színes olasz, fél 4. három negyed 6 4n 8.) Fáklya délután: A három kövér. (Színes szovjet, 2 és 4.) Fáklya este: vihar a lombikban. (Csehszlovák. csak 18 éven felülleknek. fi és 8.) Postás Mozi: Aranycsempész. (5 és 7.1 BALESETI ÜGYELET Ma a balesetet szenvedett személyeket a II. sz. Sebészeti Klinika (Pécsi u. 4.) veszi fel. INSPEKCIOS ÁLLATORVOSI SZOLGALAT Szeged város területére December 14-től 2l-lc este 6 órától reggel ff óráig (vasárnap nappal ls) elsősegély és nehézellés esetére ügyeletes dr. Rosti Ince állami állatorvos. Lakása: Szeged, Gogol u. 0. Telefon: Az állatorvos kiszállításáról a hívó kötetes gondoskodni. 14.28 Frasqulta. Operettrészletek. 15.00 Hirek. 15.15 Zengjen dalunk. 15.45 Népművészek a mikrofon előtt. 15.65 Emlékmüsor Szamuely Tiborról. 18.40 A Körmendi-együttes műsorából. 16.58 Hallgatóink fittveimébe! 17.00 Hírek. 17.05 Időszerű nemzetközi kérdések. 17.15 Operabarátoknak. 1Í.00 Mlkroíórum. 18.15 A Magyar Kádtó és Televízió népi zenekara Játszik. 18.58 Hallgatóink figyelmébe! 19.00 Esti krónika. 19.30 szórakoztató zene. 20.05 Mikes Eva és Korda György énekel. 20.30 Századunk mesterműveiből. 22.00 Hírek. 22.15 5000 mérföld az amerikai Délen. 22.25 Színészek énekeled' ~ ni Antonlo Janlgro gordonkázik. 23.25 Szórakoztató muzsika. 24.00 Hírek. 0.10—0.25 Flblcli operáiból. Petőfi 4.30—8.05 Azonos a Kossuth Rádió műsorával. 9.54 Idegen nyelvű vlzjelzószolgálat. lfl.Ofl Dittrlch: Concertino zongorára és fúvószenekarra. 10.21 cigány, dalok, csárdások, ia.41 A telefon. Elbeszélés. 11.00 Weber: Euryanthe. Háromfelvonásos opora. 13.20 Könnyűzene Gyulai Gaál Ferenc müveiből. 13.47 Vízállásjelentés. 14.00 Ifjúsági randevú — kettőtől hatig . .. íe.oo Hírek. 18.TD Mozart: B-dür szimfónia. 18.30 Rádióegyetem. 19.00 Fényes Szabolcs láncdalalból. 1910 Hangverseny a stúdióban 19.55 Jó éjszakát, gyerekek! 29.00 Monteverdl operáiból. 20.30 OJ könyvek. 20.33 Lakatos Sándor népi zenekara látszik. 21.15 A literátor. Színmű 22.20 Fegyverrel a fasizmus ellen. 22.30 Dórv Gabriella énekeL 23.00-23.20 Hírek. TÉVÉ ? RÁDIÓ Kossuth 4.30 Hírek. 4.32 Hajnaltól reggellg ... 5.00 Hírek. 5.30 Reggeli krónika. 5.45 Falurádió. 5.00 Illrek. 8.45 Hallgatóink figyelmébe! 7.00 Reggeli krónika H. 7.15 Körzeti Időjárás. 7.30 OJ könyvek. S.OO Hirek. 8.05 Műsorismertetés. 8.20 Tánczene. 9.08 Mélyáram. Elbeszélés. 10.00 Hirek. 10.10 Szimfonikus zene. 11.00 Rádlócgyetem. 11.30 A legvidámabb fickó. Zenés Játékrészletek. 12.00 Hlrck. 12.15 Magyar tájak muzsikájából. 13.00 A világgazdaság hlrel. 13.05 Budapest kulturális programjából. 13.05 Látogatóban a Közgazdasági és Jogi Könyvkiadóban. 13.21 Kamarazene. 13.41 Törvénykönyv. 13.55 Tom Pexton énekel. 14.00 Antonlo Janlgro gordonkázik. Budapest ff.10 Iskola-tv. Magyar irodalom (Alt. isk. 6. oszt.) 13.10 Magyar irodalom, (ism.) 17.58 Hírek. 18.05 RekJámmúsor. 18.19 A termelőszövetkezetek és az Allaml Biztosító vitája. U.45 Nemzetközi női kézilabda-torna. Magyarország—Szovjetunió mérkőzés közvetítése Moszkvából. 19.50 Esti mese. 20.00 Tv-hlradó 20.20 A frlvolltés története, spanyol filmszatíra. (14 éven felülieknek!) 21.05 Kék fény. 21.45 Tv-hiradó. — 2. kiadás. Belgrád 17.15 Lánc, lánc, eszterlánc. 18.20 Népi ritmusban. 18.45 Még egy lépés. 19.05 Fiúk éa lányok. 20.35 Aktuális beszélgetések. 21.33 Bcckett: „Hej, Joet" — Tv-dráma. Bukarest 10.00 Német nyelvlecke. 10.30 A mezőgazdasági szakembereknek. 17.05 Orosz nyelvlecke. 17.30 A kolozsvári plonlr-otthonban. 19.00 Forsyte saga. Folytatásé* film. 20.30 Költészet. 21.00 A tökéletes tolvaj. Közvetítés a kir stúdióból. pepecsel. Mintha most ez lenne a legfontosabb. Pedig jaj de nagyon nem fontos már nekünk. „Majd csinálunk mi választójogi törvényt magunknak, csak kezünkben legyen egyszer a gyeplű. Az összes törvényeket mí csináljuk! Mit is várhatunk ettől a parlamenttől, amely Jogokat még nem adott, hanem mindig csak elvett. Szomorú lenne, ha nem kellene elpusztulnia ennek a rendszernek, mivel ha nem a rendszer pusztul, rámegy az egész nemzet" — csengett fülemben Komócsin Illés egyik hozzászólásának részlete. A háborús évek során akadt jónéhány rendkívüli kiadásunk, de ha az év derekán kocogni tanult a világ sora, úgy most trappos futásnak eredt. Ennek megfelelően potyogtak is a rendkívüli kiadások, eredményeképpen a siető eseményeknek. „Megkötötték a bolgár fegyverszünetet! Bulgária kényre, kedve megadta magát!" Október 5-e. Németország és Törökország megbízásából azonnali fegyverszünetet kér a Monarchia. Október 13. Wllson minden előfeltételét teljesítjük. Október 16. Wllson válasza megjött. A fegyverszünet megkötésének feltétele: hogy a kegyetlenkedések szárazon és vízen azonnal szűnjenek meg, a német autokrácia tűnjön cl, mielőtt leülnének tárgyalni. A képviselőház sebesen átváltott a választójogi vitákról a legégetőbb létkérdésekre, bár ebben is jócskán elkésve. Lapjaink szó szerint közlik az elhangzottakat, s nekünk az akkor olyan izgalmas volt, mint mai fiatalnak a krimi. Burlán külügyminiszter: „A bresztlitovszki szerződéseket a hadihelyzet kibontakozása örvendetes jelenségének tartom. A keleti frontról áttolhatjuk potenciánkat az élő ellenség frontjára, nyugati szövetségeseink'teljes támogatására. Ezt a tervet és elképzelést támogatom, bár két teljes éve már a béke igaz szolgája is vagyok!" Fényes László képviselő: Hazudik! Most mit képvisel hát ön? Semmit, vagy a németek érdekét? At akarja vinni véreinket más frontokon meghalni! Magyarországot felbőszített ellenfeleink, de elsősorban elesett véreink százezreinek sírja fogja körül! Tisza István: Uraim, nem akarok játszani a szavakkal, kár mindenért, ezt a háborút elvesztettük! (Orlásl zaj a ház mindkét oldalán.) Elvesztettük, bár lenne annyi erőnk, hogy ellenségeinknek drágábban adjuk a győzelmet ... Fényes: Le veletek, nem a győzelmet akarjátok drágán adni, hanem a bársonyszéket! (A rettenetes zajban percekig nem eshet érthető szó, az elnök szüntelenül csönget.) Október 22. Béke helyett jegyzékváltások. Német válasz Wilson jegyzékére. Wekerle háborús kormánya megbukott. Károly király Andrássy Gyula grófot bízta meg kormányalakítással. A király József főherceget bízta meg „hómo regius" címen a magyar válság rendezésével. Október 24. Megalakult • Magyar Nemzeti Tanács. Ma éjjel 12 órakor gróf Károlyi Mihály lakásán ültek, össze az ellenzéki pártok vezérei, megalakították a Magyar Nemzeti Tanácsot. Október 26. Véres tüntetés a királyi várban! A király holnap tárgyal a szocialistákkal. Hindenburg. Lundendorf már lemondtak tisztségükről. Szeged népe a Nemzeti Tanács mellett. Hollós József, Juhász Gyula beszél a sok tízezres tömeghez a Klauzál téren. (Folytatjuk.)