Délmagyarország, 1968. december (58. évfolyam, 282-306. szám)
1968-12-17 / 295. szám
Rumor programja és „vallomása" • Roma (AP) Mariano Rumor miniszterelnök hétfőn ismertette új középbal kormányának programját Az olasz szenátusban elmondott beszédében Rumor hangsúlyozta, hogy ..rugalmasan reagáló" kormányt fognak megteremteni. A program szerint a reformok elsősorban az oktatásügy, a munkaügy és az állami nyugdíjak területét érintik. Rámutatott, hogy Itália „új forrongásokat" él át, s a lakosság minden rétege követelésekkel lép fel. Rumor kijelentette: a tömegek követeléseit nem teljesítették az előző kormányok, s ennek következtében az olasz tömegek és a fiatalok egyre inkább a kommunista párt felé fordulnak, amely a társadalom átalakításának radikális programját tárja eléjük. Olyan programra van szükség, amely elébe megy a nép kívánságainak. Rögtön hozzátette azonban: a kormány nem egyezik abba bele, hogy „a tömegek irányítsák, vagv nyomást gyakoroljanak rá". Az új olasz miniszterelnök elutasította a rendőrség fegyverhasználati jogának korlátozására vonatkozó követelést Külpolitikai téren Rumor hangoztatta a feltétlen hűséget a NATO-hoz, s az európai feszültség növekedéséért a szocialista országokra próbálta hárítani a felelősséget. Véget ért a nemzetközi Vietnam-konferencia 0 Stockholm (AFP, Reuter) A svéd fővárosban befejezte munkáját a vietnami kérdésről megtartott nemzetközi konzultatív konferencia, ;i melyen ötven ország közéleti személyiségei és 16 nemzetközi szervezet képviselői vettek részt. Az értekezlet határozatot hozott arról, hogy 1969-ben mozgósítani kell a nemzetközi közvéleményt a vietnami háború befejezése érdekében, a vietnami nép békéiének és függetlenségének biztosításáért. A résztvevők egyidejűleg konkrét határozatokat hoztak az amerikai agresszió ellen indítandó országos és nemzetközi akciókról. A stockholmi értekezlet 12 tagú küldöttséget jelölt ki, amely december 20-án Párizsba utazik és felveszi a kapcsolatot a párizsi béketárgyalások küldötteivel. A delegációban világszerte ismert békeharcosok vesznek részt. Tagjai: Bertil Svahnström svéd békeharcos. Clalre Culhane asszony (Kanada), „A nők hangja" nevű szervezet elnöke, Giorgio la Pira, Firenze volt polgármestere, a Testvérvárosok Nemzetközi Szövetségének egyik vezetője, Lev Szmirnov szovjet professzor, Yves Farges francia békeharcos, valamint több más ismert nemzetközi személyiség. Kommunista siker a pófválaszfáson Ismét mozgolódnak a francia diákok Terrorhullám Brazíliában 0 Rio dc Janeiro (MTI, AFP) Brazíliában folytatódik az a folyamat, amelyet a világsajtó a nyílt jobboldali diktatúra nyitányának tart. Az igazságügyminiszternek azt a nyilatkozatát, amely szerint „kormánya nem tervez újabb megtorló intézkedéseket" senki nem veszi komolyan. A legutóbbi napokban — és órákbap — csak a jólismert politikusok közül mintegy százat tartóztattak le, köztük Kubitschek és Quadros volt államelnököket. Az ok a rezsim belső válsága, a megoldatlan problémák felelőtlen felgyülem'ése. A történelemben nem egyszer volt példa rá, hogy jobboldali, népszerűtlen rezsimek ilyenkor kommunistaellenes frázisok köd-függönyének leple alatt próbálnak leszámolni minden el'enzéki erővel. Brazíliában pontosan ez történik most —, hogy hoszszabb távon mi1 yen ered mén nyel, az egészen más kérdés. Ml? | ES m MIKOR ? • Párizs (MTI) A Szajna megyei pótválasztás vasárnapi második fordulójába Guy Ducoloné, a Francia Kommunista Párt jelöltje szerezte meg a győzelmet Roger Barberot detaulleista jelölttel szemben. Ducoloné 22 939 szavazatot kapott, vagyis a szavazatok Kiutasítás • Prága (CTK) A csehszlovák külügyminisztérium kiutasította az ország területéről Tndeusz Szulcot, a New York Times tudósítóját. Szulc tudósítói megbízatását titkos katonai kérdésekkel vaTÓ foglalkozásra használta ki. Információszerző tevékenységében felhasznált csehszlovák állampolgárokat és az általuk szolgáltatott adatokról személyesen is meggyőződött a megjelölt körzetekben. Bizalmas adatokat gyűjtött a csehszlovák kormányról és a CSKP Központi Bizottságáról, s Ilyen irányú tevékenységében megvesztegetésekhez is folyamodott. Szulc tevékenysegéról az Egyesült Államok prágai nagykövetségét hivatalosan értesítették és őt már 1968. november 28-án figyelmeztették. Mivel ezt nem vette figyelembe. kiutasították Csehszlovákia területéről. Az iso!oftói katekizmus 0 Róma (MTI) Olaszországban folytatódik az a mozgalom, amelyet az váltott ki. hogy Florit bíboros, Firenze érseke elbocsátotta Enzo Mazzi atyát, az egyik külvárosi kerület plébánosát. Az ügy kapcsán tüntetésekre került sor Firenzében és Rómában. A római Szent Péter Bazilika elótt több száz fiatal katolikus, dl&k és munkás fejezte ki szolidaritását don Mazzival, fennhangon olvasva az úgynevezett „lso'ottói katekizmus'' részleteit Ezt a katekizmust Isolotto firenzei városnegyed katolikusai szerkesztették, plébánosuk, don Mazzi útmutatásai alapján. A katekizmus nem Ideológiai tartalmával keltett feltűnést, mivel vallási szempontból nem tartalmaz különösen újat, azonban olyan gyakorlati módon értelmezi a katolikus vallást, hogy az politikai szempontból forradalminak számít. E katekizmus leszögezi az egyház és a katolikusok szolidaritását a szegényekkel, a kizsákrrányoltakkal, az elnyomottakkal, hangoztatja annak szükségességét, hogy harcot kel' folytatni a gazdagok és a kizsákmányolók ellen. Firenzében vasárnap nem mondtak misét abban a templomban, ahol don Mazzi volt a plébános: a hivők másutt gyűltek össze és együtt imádkoztak. A isolottói katolikusok ismét követelték, hogy helyezzék viszsza hivatalába a plébánost és mondjon le az érsek. Radiótelex Luxemburg A vasárnap megtartott luxemburgi parlamenti választások leglényegesebb eredménye az volt, hogy a Liberális Párt lényegesen növelte parlamenti helyeinek számát A másik lényeges feileménv. hogy a Kommunista Párt 4—5 százalékos szavazatgvarapodásról számolhat be. Moszkva Andrej Gromiko szovjet külügyminiszter hétfőn fogadta Vaclav Palleskot-ot, aki jelenleg a csehszlovák külügyminiszter funcióit tölti be. London Az angol alsóház hétfő délutánt ülésén képviselők arról faggatták Mlchael Stewart külügyminisztert, hogy lehetséges-e karácsonyi tűzszünet a nigériai polgárháborúban. Stewart nem adott határozott választ, annyit azonban kl'eientett. hogy ha sor kex-ülne tűzszünetre. akkor az alighanem a végleges fegyverszünet kezdetét jelenthetné. 56,78 százalékát ellenfelének 17 455 szavazatával szemben. A Figaro clkkirója a kommunista jelölt nagyarányú győzelmét a júniusi gaulleista szavazatnyereség teljes eltűnését az országban uralkodó rossz politikai és szociális hangulattal magyarázza. Szerinte a franciáknak az az érzésük, hogy rosszul kormányozzák, vagy egyáltalán nem kormányozzák őket Hasonló hangok más lapokban már a vasárnapi választás előtt is feltűntek. Ismét mozgolódnak -a francig diákok. Az Edgár Faure közoktatásügyi miniszter által vasárnap este bejelentett intézkedéseknek megfelelően, hétfőn délután rendőrkordont vontak a Párizs nyugati részében fekvő Nanterre-i agyetem valamennyi bejárata elé és csak a diákigazolványt felmutató egyetemi hallgatókat engedték be az épületbe. Az egyetem 20 000 hallgatója közül mintegy 1500-an vettek részt a hétfő délutáni gyűlésen, s azon határozatot fogadtak el. Enaek ér'e'mében „akciónap" nak nyilvánították a hé* agyik napját és sztrájkra -zólították fel az egész francia diákságot Hivatalosan is 0 Washington (MTI) Richárd Nixont hétfőn hivatalosan is megválasztották az Egyesült Államok elnökévé. Mint ismeretes, a novemberi választáson a szavazók csak az úgynevezett elektori testület tagjait választották meg, s az elektorok az alkotmányos előírások szerint hétfőn ültek össze az ötven állam fővárosában, illetve Washingtonban, hogy formálisan leadják szavazatukat Nixon a szoros választási győzelem ellenére az elektori szavazatok túlnyomó többségét megszerezte, a szükséges 270 helyett csaknem 320-at 1915. DECEMBER íj., KEDD — NÉVNAPI LA2AR GYENGÜL A HIDEG Várható dó járás kedd estig: erősen felhős idd, elsősorban a Dunántúlon havazás, havas eső. Mérsékelt, időnként élénk déli. délnyugati szél. A hideg tovább gyengül. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet mínusz 1—plusz 4 fok között. A Nap kel 7 óra 26 perckor, és nyugszik 16 óra 84 perckor. A Hold kel 4 óra 38 perckor, es nyugszik 13 óra 34 perckor. vízállás A Tisza vízállása Szegednél hétfőn —83 cm. (Apadó.) NEGYSZAZHETVENÖT EVE, nóta... 8.S0 Fénytörés az ak1493. december 17-én született várium faian. a.uu tiarsun a Theophrastus Bombastus von kürtszó. 9.13 Könnyű luvosinuHohenhelm (1493—1541). Ismer- zsuta. 10.09 i ureit. 10.13 Gazdattebb nevén Paracelsus svájci or- tan labaat visz a víz. Eioeszevos, természetbúvár, az újkori les. 10.30 iieetnoven:'U-Uur zongvógyászat úttörője. korának geraverseny. 11.00 lsxoiarudlo. legkiválóbb vegyésze. Foglalkoz- H-35 aanczene. 13.00 Itircs. 13.1 j tatta az ásványtan, a bányászat, 'i'ravlata. Operareszietek. 13.00 A a teológia. Nagy vitát kiváltott vUaggazdasag hírei. 13.08 Budatétele: a vegytan célja nem az pest kuiturads programjából, aranycsinálás, hanem gyógysze- ".08 A magyar Sasfiók. 13.21 A rek készítése. A bázeli egyetem ciganyp, imus. Operettrészletek. professzora volt. ÜJszerü nézetei ".56 a+ep ez ls. 14.07 Sándor miatt, és mert a latin helyett Mátyás. aadiojatek. I. rész. 15.00 németül tanított — üldözték. Hírek. 15.15 Benlamino GlgU, könyvei kiadását megakadályoz- EUsabeth Schumann es Alexanták, s végül menekülni kénysze- der Ktpnis énekel 15.15 Kecskés rült Évekig tartó vándorút után Sándor klarlnetoztk. 18.05 RádióSalzburgban telepedett le. Ván- iskola. 16.58 Hallgatóink flgyeldorlásal során két ízben ls Járt mébe. 17.00 Hirek. 17.08 Tahoza» Magyarországon. O volt az első. a világsajtóban. 17.30 Antonio •>kl az életfolyamatokat vegvtnni Janlgro felvételeiből. 17.58 Uzlet-Mcokkal Lgvekezett magyarázni, ről üzletre... 18.28 Könnyűzenei ö vezette be a gyógyászati al- híradó. 18.58 Hallgatóink flgyelkalmazásba az ásványfürdőt. az mébe! 19.00 Esti krónika. 19.30 ópiumot, a higanyt, az ólmot, A Szabó család. 20.00 Gallna a ként, vasat, arzént, rézszul- Vlsnyevszkaja énekel. 20.30 A fátot. Magyar Hanglemezgyártó Vállalat felvételeiből. 31.00 Hírek. 31.03 Házlmuzslka. 33.00 lllrek. 22.30 A dzsessz kedvelőinek. 33.10 Zenekari muzsika. 24.00 Hirek. 0.10—0.35 Verbunkosok. Petőfi «, „ „ , ,?ZI,K , „ , 4.30—8.05 Azonos a Kossuth Szabadság: Minden nő bolon- R4di0 műsorával. 9.54 Idegen dul érte. (Srines francia, csak nyeivű vizjelzőszolgálat. 10.00 16 éven felülleknek, fél 4. há- Intlulólc operákból. 10.30 Radfes romnegyed 6 és 8.) Fáklya dél- J6zsef népl zenekara játszi./, után: Csapda. (Színes angol- Ui00 summa cum laude. 13.00 kanadai, 3 és 4.) íáklya este: Könnyazene. 13.36 Házunk táj;.. Az utolső betyár. (M. D. bolgár, i j.gg paui Badara-Skoda. Plerio 6 8-)> Foumler. Antonio janlgro felBALESETI ÜGYELET vételeiből. 13.47 Vízállásjelentés, Ma a balesetet szenvedett sze- 14.00 Kettőtől hatig. 18.00 Hímelyeket a II. sz. Sebészeti KII- rek. 18.10 Bartók összes zongonlka (Pécsi u. 4.) veszi fel. ramüvei. 18.27 ÜJ könyvek. 18..70 INSPEKCIOS Ut a határtalanba. 18.53 A BerALLATORVOSI SZOLGALAT tini Filharmonikus Zenekar Szeged város területére hangversenye. Közben: 19.52 Jo December 14-től 2t-lg este 6 gyerekek! 30.00-90.30 órától reggel « óráig (vasárnap Isti Krónika II. 31.01 Borotvanappal Isf elsősegély8 és nehéz? élem 22-00 A Marx Károly Közeliéi esetére ügyeletes dr. Rosti gazdaságtudományi Egyetem neInce állami állatorvos. Lakása: pl zenekara Játszik. 22.20 GenoSzeged. Gogol u. «. Telefon: v'al városok u Krím félszigeten. 13-648 22.10 Brltten: Péter Grimes. — Az állatorvos kiszállításáról a Köztáték. 33.00-23.20 Hírek. Időhivó köteles gondoskodni. Járás. Sporthírek. SZÍNHÁZ Nemzeti: Varázsfuvola. Kodály-operabérlet. (7.). radio litévri Budapest 9.00 Iskola-tv. Környezetűm' * Kossuth ret. (Alt- isk. 2. oszt.) 11.05 Tör4.30 Hírek. 4.32 Hajnaltól reg- ténelem. (Alt. Isk. «. oszt.) 14.0) gellg ... 5.00 Hírek. 5.50 Regge- Környezetismeret. (Ism.) ILO'J 11 krónika. 5.45 Falurádió. 6.00 Történelem. (Ism.) 17.48 HlrelHírek. 8.45- Hallgatóink figyel- 17.88 Nemzetközi női kézilabda mébe 1 7.00 Reggeli krónika II. torna. Magyarország-NDK mér7 15 Körzeti Időtárás. 7.30 ÜJ kőzés közvetítése Moszkvából, könyvek. 8.00 Hírek. 8.05 Műsor- 19.00 Reklámműsor. 18.10 Zí'l Ismertetés. 8.30 Régi nóta. híres mese. 19.20 Sorsok a nagy csa Iádban. Riportfilm. 19.40 RekAz Apolló—8 előkészületei 0 Cape Kennedy (Reuter) Az orvosi vizsgálat eredméMegkezdődtek az előkészü- nyeként semmi akadálya '.etek az Apolló—8 szombat- sincs annak, hogy Frank Borra tervezett felbocsátásához, man, James Lövell és WilA három kijelölt űrhajóst liam Anders a terveknek hétfőn ötórás általános fizi- megfe'elően megkezdje az I iWo ' kumvizsgálatnak vetették alá űrrepülést. lámműsor. 19.45 Mozart: Kis éji rene. 20.00 Tv-hlradó. 30.30 Kazl ulr Károly színházi Jegyzetr 20.25 Pablo Neruda: Jeaquin Mu,-leta tündöklése és bukása. Zenés. táncos költői iáték két részoen, a Thálla Színház előadása, felvételről. (14 éven felüllek neki) 32.15 Tv-hlradó. - 2. kiadás. Belgrád 17.45 Rajzfilmek. 18.05 Hét nap. 18.30 Telesport. 19.00 Zene Önöknek. 19.14 pe«»e'»ö' »-karo<4e<o. "9.35 Dokumentumfilm. 20.5') Művészhetárat". — Francia ")m. 22.50 Szórakoztató zenei műsor. Bukarest 16.35 I«ko'é6ok mi sora. 17.0", Anonl nve'ulecke. 18 45 Ga-d' ági uidnn«á«ok 19.05 A FöM a varázsló. Színházi közvetíti . Tcth Béla: i4 rikkancs Egy szegedi újságárus félszázados emlékei újságokról. szerkesztőkről, történelemről 2 DÉL KEDD, 1968. DECEMBER 17. dc Hű, aki fene bele, de sJsJ. nem szerettem a zsarukat Féltem tőlük, bár johasem bántottak. Csak éppen jót nem mondott róluk soha senki. A délelőtti tüntetés több után át a békét kiáltva vonult a múzeum elé, ahol Ábrahám Mátyás szólt Ismertette a pesti munkásság három pontban foglalt követelését: 1. A Monarchia külügyi képviselete Idegen katonai beavatkozás nélkül siettesse a békét. 2. Halogatás nélküli áltaános titkos választójogot! 3. A kormány intézkedjék a munkanélküliség, A nyomor megszüntetéséről, lehetőleg a békekötés útján és azonnal. Délután újra összejött a tömeg. Eleinte inkább csak fiatalok. Váltókezelők, vasutasok, gyári munkások, rikkancsok. Estére összegyűltünk néhány ezren. Nem tudtunk jóllakni a lehetőséggel, végre büntetlenül tüntethe'ttnk, kiálthatjuk a békét, követelhetjük haza apáinkat A rendőrség kivonult Mérgesen néztek ránk. De hát ennyi embert az úristen rendőre se tudott volna öszszefogni. Hanem a tömeg széleiről a hangosabb embereket azért szedegették össze. Kakuszi Pista kárpitos komámnak egyik bátyját is lefogták a zsaruk. Hanem Pista annál jobban kiabált Mondom neki, énnékem ríhatnékom lenne bánatomban ettől, — Éri meg büszke vagyok ré! A kft a rendőr elkap, az ner.r akárki. Hátha majd még én is olyat töszök. Ha följebb nyövök, oda is ütök, ahun a baj van. Nem szégyön az, sőt büszkeség. Nem lopásért töszik ezt velünk, hanem az egy igaz hitért! igazgatója bejelentette, hogy Március 5-én rendkívüli kiadással trombitáltuk a békét szerte a szegedi világban. „Béke! Vasárnap aláírták a bresztiitovszki békeszerződést!" December 29. „Breszt-Litovszk: A szövetségesek és Oroszország megbízottai befejezték azon pontok megvitatását, amelyek az általános békekötésnél a hadviselő felek közötti tárgyalás alapkérdéseit képezik." Wallisch révén sok szocialistával összeismerkedtem, s bár komázásokba nem bocsátkoztak velem, nem is értek rá, de „kölküknek" neveztek, jó meleg bakancsot szereztek, előadásaikra meghívtak, ahová csak a nyomdából való heti kétszeri „lógásokkal" tudtam eljutni. Tőlük aztán biztosan megtudtam, közeledik apám szabadulása, itt a forradalom. Az oroszok példájára. Minden betűt lestem az újságokban, ami odakintről beszüremkedhetett Hogy ls csinálják azok? És Itthon a kezdeti munkásmozgolódásoktól ls a végérvényes változást vártam, mint például az 1918. Január 6-i gyűléstől, ami vasárnapra esett és a városházán zajlott le. A szocialisták Somogyi polgármestertől azt követelték, hogy adjon számot az élelmiszeradagok lecsökkentésének miértjéről, az árak és a munkanélküliség folytonos emelkedésérői. Na, egy pillanatra meg ls izzadt a város gazdáia, mert ugyancsak leckéztette az ezerig menő szocialista az itteni állapotok miatt Különösen az asszonyok nem tudtak maguknak parancsolni. Somogyi a felsőbb szervekre hárította a felelősséget. A kevés ígérettel elengedett munkások abban maradtak, hogy ha majd mi kapjuk kezünkbe a lehetőséget, s osztjuk a munkát, meg a kenyeret, de szaporán ám. Csak mihamarább rá kell a sort keríteni. No, rá is került, valóban. Már 18-án, egy szombati napon a nyomdába Ls beszóltak a szakik, hogy „hirig" lesz, megjött a pártküldött Pestről, hétfőre általános munkaszünetet rendeltek eL De ez nem csupán vaklárma volt. Vasárnap még meg jelentek a lapok, minden cikkünk teli reményekkel. „A béke szellemében meg nyílt az orosz alkotmányozó gyűlés. A frontokon nyugalom van" stb. Hanem már reggel 8 órakor gyülekezés volt a munkásotthon udvarán, s mivel oda nem fért be mindenki, az utcák teltek meg emberekkel. Fürtös Sándor bács felszólította a népeket, hog most a demonstráció idejé munkásfegyelmet kíván harc célja: figyelmeztetjük hatalmat, hogy erősek vagyunk. Provokációtól, rombolástól tartózkodjék mindenki. Hanem ehhez a felszálltaihoz kijött maga a hatalom. Somogyi po'gármester, Szalay főkapitány, Te mesvári Géza, Borbola Je nő kapitányok, s mögöttük u rendőrlegénység. (Folytatjuk.)