Délmagyarország, 1968. december (58. évfolyam, 282-306. szám)
1968-12-17 / 295. szám
Egészségvédelem a termelőszövetkezetekben Üj miniszteri rendelet A mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszter rendeletet adott ki a termelőszövetkezeti balesetelhárításról és egészségvédelemről. A rendeletet főként az tette szükségessé, hogy a közös gazdaságokban megnőtt a balesetek száma — évente átlagosan 180—200 halálos baleset történik a tsz-ekben. A rendelet egyebek között kimondja, hogy az általános, a szakmai, valamint a mezőgazdasági balesetelhárító és egészségvédő rendszabályokat a jövőben a tszekben is alkalmazni kell. A munka közben adódó veszélyeket elsősorban a műszaki fejlesztéssel és a helyes munkaszervezéssel kell elkerülni. A rendelet új vonása, hogy a védőruhák juttatását kötelezően előírja és kimondja, hogy a védőintézkedéseket pénzben nem lehet megváltani Üj munkabeosztás esetén minden tagot elméleti és gyakorlati balesetelhárítási oktatásban kell részesíteni. Ha ezen a dolgozó saját hibájából nem vesz részt, úgy eltilthatják a munkától A rendelet ilyen szankciót helyez kilátásba arra az esetre ls, ha a tsztag nem használja az előírt védőfelszerelést A jövőben legalább félévenként ellenőrzik a biztonsági és elsősegélynyújtó felszereléseket, valamint a munkahelyek biztonsági és üzemegészségügyi helyzetét Újdonság még, hogy a tsz-ekben ezentúl kötelező lesz a szövetkezeti munkavédelmi szabályzat elkészítése. A tsz-ekben a balesetelhárítással összefüggő szakfeladatok biztonsági megbízottat kell kijelölnt A közös gazdaságok egyes vezetőinek ugyanakkor az egészségvédelmi és biztonsági ismeretekből vizsgát kell tenniök. A tsz-ek munkavédelmi tevékenysége felett a tanácsi mezőgazdasági és élelmezésügyi szakigazgatási szervek gyakorolják az állami ellenőrzést; s ebben szerepet kapnak a megyei szakszervezeti tanácsok is. A szabályok ellen vétőkre a tanács illetékes szervei háromezer forintos pénzbírságot szabhatnak ki, ha a felszólítás ellenére sem tesznek eleget a munkavédelmi kötelezettségeknek. (MTI) Együttműködés Dr. Szabó Jánosnak, az építésügyi és városfejlesztési miniszter első helyettesének vezetésével Moszkvában járt magyar küldöttség hazaérkezett a Szovjetunióból. Az ÉVM és a szovjet Építőanyagipari Minisztérium 1969 1970, valamint 1971—1975 közötti műszaki-tudományos és gazdasági együttműködésének bővítéséről folytattak tárgyalásokat. Egyeztették a kutatási munkákat, és kijelölték a közösen végzendő tudományos feladatokat. így magyar és szovjet kutatók szoros együttműködésével kerül sor újfaja lágy tetőfedő, víz-, hő- és hangszigetelő anyagok, könnyű betonadalék anyagok, továbbá burkoló és díszítőkerámia termékek kikísérletezésére, megszervezik a magyar és a szovjet építőanyagipari tervéző intézetek szakosított együttműködését. Állandó piaca van a kenderfeldolgozó ipa rnak Nagy kereslet a ponyvákból — Üj típusú postazsákok — Gyáravatás láncfonal kötözőgépét. A gép írezett kenderfonalak és polipropilén szalag kötözésére alkalmas. Az újszegedi szövődében további erőfeszítéseket tesznek annak érdekében, hogy egységes méretű veA szegedi kenderfeldolgozó megrendeléseket a gyár váipar vezetői értékelték az el- sárlóitól. Eredmény: múlt 11 hónap termelési ta- a fonodái és a szövődéi pasztalatait, s megállapítot- termékekből többet kérnek, ták, hogy az idei terveiket mint amennyit a gyár jerendben teljesíteni tudják, lenlegi gépparkja gyártani Az 1968-as esztendő munká- képes. jában A vállalat vezetősége úgy ládákat használjanak a az ÚJ gazdasági mechanlz- határozott, hogy minden ve- tülékeknél. így musból fakadó követeimé- Y° megrendelését elfogadja nye. es időben kielegíti, ha kell, .. , . , akkor a termelés túltel jesíbevezetése volt a legfonto- tésével A külföldi vásárlók83» r,ter!n e x . c " x hoz továbbra is az idei me• A. ^fxYw I5 chanizmus szerint bonyolít- , pari Vállalat gondosan elo- ják Je a forgalmati partne- ládát vásárolták. készíti a következő esztendő rük a Hungarotex Külkeres- A növekvő piaci igények Az előtervek is- kedelmi vállalat marad, munkáját, meretében apparátus már begyűjtötte a a kereskedelmi amellyel már megegyeztek az nem csupán átrakás nélkül megoldják a szállítást és korszerűbbé válik a szövődéi anyagmozgatás. Legutóbb 400 ilyen vetülékeskielégítéséért a Nem hagyják őket magukra Jó érzés elsősorban tőlük, rendelkezésre álló pénz. Ami- tanács alkalmazottja. Akinek a tevékenységei közül nem hiányzik a jó szó, az eseméa munkára már képtelen idős bői a mindennapi kenyér, a emberektől hallani, hogy a tej, a kályha befűtéséhez hitársadalmi gondoskodással ányzó tüzelő, az öltözködés nyékről való beszélgetés, a megnyilvánuló szeretetben, pótlása — sok egyéb apró magányosságba vigaszt vivő megbecsülésben nincs hiá- szükséglet előteremthető. A nyuk. ök mondják, hogy nem tanácsok tudják, kik azok, felejtették el őket, s a kö- akik egyéb jövedelem híján, zösségtől élvezett támogatás- vagy csekély nyugdíjuk melban nem is mindig a segély lett rendszeres és eseten- már hagyománnyá vált Szecímén kapott pénz összege kénti támogatásra szorulnak, geden. Itt köszöntik, szóraokozza a legnagyobb örömet, A szociális gondoskodás több koztatják, megvendégelik és hanem a szándék, amely a formája között számottevő a megajándékozzák az egyedül pénzek tulajdonképpeni kéz- segélyekre fordított összeg. kedvteremtés sem. Évente közös ünnepségre is meghívja a tanács gondozottjait. Az öregek napja 1969-es limitárakban, így a külföldi üzletkötések is megnagyvállalat gépparkját gyarapítja, hanem jelentős összeggel bővítette a pécsi kezdődhettek. A piackutatók gyárát is, amelyet holnap. jelentése szerint különösen a ponyvák iránt nagy a kedecember 18-án ünnepélyes keretek között adnak át renreslet a bel- és a külföldi deltetésének: avató beszédet piacokon. A megnövekedett dr; Lehr Ferenc könnyűipari igények kielégítése érdekében a vállalati gépparkban is bizonyos változások történtek és történnek a jövőben. Tranzakciós . formában a vállalat új. modern gépeket vásárolt miniszterhelyettes mond. A 30 millió forintért végzett gyárbóvltés és rekonstrukció eredményeképpen a pécsi gyár jclenfósen növeli termelésének mennyiségét. Üjdonság a kenderfeldolgozó iparban, hogy a postai Iea leghíresebb európai gép- vél- és csomagforgalom korgyárakból. Űjabb 20 Picanol szerűsítése érdekében új tíszövőgépet rendeltek, s ezek- pusú kel a ponyva és a műszaki gyárt, neylon postazsákokat amelyből az első naszövetet gyártó kapacitású- gyobb tétel hamarosan elkékat kívánják bővíteni. Ezzel szül. A szegedi jutaárugyárbesítője. Természetes, hogy a megellátására ' élhetés biztosítéka mégis a Szeged I. kerületében több élő idős embereket. Az ilyen alkalmak az egész évi rendmint 200 hatvanöt éven fe- S7+r?? gondoskodás demonstlüli nő és hetven éven felüli raclól> s mindig emlékezeteférfi kap havonta pár száz 5ek maradnak. Az egyuve TV bolt nélkül forint segélyt a tanács egészségügyi osztályától. Ezenfetartozás fejlesztésére és a közös időtöltésre évekkel ezlül az év elején a'tüzelőbe- előtt öregek napközi otthoOlyannak képzelem a televízió-rádiószaküzleteket, jjünt amilyen a VIDEOTON mintaboltja Szegeden. Ügyes, tervezői munkáról tanúskodik a berendezés. Nincs panasz a kiszolgálásra sem, hiszen udvarias, kultúrált A fiatal üzletvezető készséges, hozzáértő tanacsokkal szolgál bármikor. Azaz hogy — csak szolgálna. Furcsán hangzik, de igaz, alig van erre módja. Mint ahogy a vevőknek a vásárlásra. Meggyőződtem magam is róla; a televízió és rádió szakboltokban alig találni mostanában tv-készüléket, vagy valamilyen keresett rádiótípust. Mindössze egykét tv búslakodik mutatóban. azok közül rossz az egyik. Viszont van más. Igaz, nem televízióféle: japán Mazel, olasz Millfon magnószalag, Tesla magnetofon stb... Gondolkoztam, mi lehet ennek az oka. Az-e, hogy a Magyarországon készült VIDEOTON gyártmányokat percek alatt elkapkodják, vagy az, hogy rossz az áruellátás. Becsülöm és nagyra tartom híradástechnikai üzemünket, de mégis azt hiszem, hogy az áruutánpótlás a rossz. Ezért nincs az állandóan reklámozott Star-tv, TF—673 OC Favorit, Mobilette. És ezért nem lehet megszólaltatni a Minisuper kisrádiót. Kitűnő ötlet volt Szegeden VIDEOTON márkaboltot nyitni, s ahogy megtudtam, életben tartása nem ráfizetéses. Persze, ha jelent nézem, ebben már kételkedem, mert mai állapotában csak bosszantásra alkalmas! A szaküzlettől joggal várjuk el, hogy ott a gyár minden készülékét megtaláljuk. Nagyobb választékban, mint máshol Sajnoe jelenleg mindez csak álom, hiszen nem messze a Centrum áruházban például nagyobb a tv választék, mint a VIDEOTON szaküzletben. Ki a hibás? A gyár-e vagy az üzletet működtető Csongrád megyei Vegyesiparcikk Kiskereskedelmi Vállalat? — ezt nem lehet kívülről eldönteni Tény, hogy egyikőjükre sem hízelgő az üres üzlet. Matkó István nait hozták létre a II, és a III. kerületben. Az I. kerületiek — hely hiányában — a II. kerületi otthonban töltötték eddig napjaikat. Itt a rádiózás, televíziónézés, olvasás, egyéb elfoglaltság mellett ingyenes, illetve csekély Szerzés könnyítésére 300 forintot most novemberben ruha- és szintén tüzelővásárlásra 500, decemberben pedig 400 forintot juttattak mindegyiküknek. Csupán ebben a kerületben megközelíti az egymillió forintot az az ösz- ... . szeg, amit jövőre segélyekés térftésű étkezesben is részeegyéb szociális gondoskodás _ " .Y . YgJ,3]' S címén állítottak be a költségvetésbe. A gondoskodást a mellett főként az egészségügyi ellátás mutatja. Mintegy ötven olyan 80 éven felüli egyedül élő nő és férfi van a kerületben, akikhez rendszeresen jár gondozónő. nagy helyiséggondjai között most saját napközi otthon - . , . céljára is talált alkalmas heionnioK lyiséget az j kerüieti tanács végrehajtó bizottsága. A Gogol utca 6. szám alatt 40 férőhelyes. jól berendezett otthont alakítanak erre a célra, s a tervek szerint a jövő év második felében át is adöket lakásukon látja el, or- ják rendeltetésének, voshoz vagy fürdőbe kíséri a K. J. egyidejűleg ugyancsak tranzakció formájában 2 darab SIMA kettőssodratú cérnázó- is gépet és 2 darab SIMA már- árugyárban kájú gombolyítót szereznek ezelőtt be. Egy nyugatnémet cég (a Fischer Poege) nemrég be- az mutatta a vállalat központi gyárában az FA—J típusú ban 6 zsákszövőgépet átalakítottak ponyvaszövővé, s az újdonság, hogy a jutanéhány nappal megnyitották űj üzemi olvasótermet. könyvtárat és G. L A KIMSZ megalakulásának 50. évfordulója tiszteletére a 624. sz. Iparitanuló Intézet az általános iskolások és ipari tanulók számára honvédelmi kiállítást rendezett a Hazafias Népfront szegedi bizottságának székházában. A kiállítást vasárnap délelőtt — szépszámú érdeklődő fiatal jelenlétében — Salamon István, a 624. sz. Ipari Tanuló Intézet igazgatóhelyettese nyitotta meg. A több részből álló kiállítás könyvbemutatóval kezdődik. A rendezők a Zrínyi Kiadó könyveiből azokat válogatták össze, amelyek a honvédelemről, az ifjúsághoz szólnak; a könyvek a helyszínen meg is vásárolhatók. A kiállítás második része távirányítású hajót, Bővülő magyar— román árucsere Apró Antal és Gogu Radulescu, a két ország Minisztertanácsának elnökhelyettese hétfőn a Gundel-étteremben aláírta a magyar—román gazdasági, együttműködési vegyes kormánybizottság 8. ülésszakának jegyzőkönyvét. A vegyes kormánybizottság december 13 és 16-a között tartotta ülését Budapesten. Megállapította, hogy a két ország gazdasági együttműködésében az utóbbi időben fontos eredményeket értek el. Szerződések jöttek létre vasúti gördülőanyagok, élelmiszeripari berendezések, egyéb gépek és berendezések gyártási kooperációjáról, illetve kölcsönös szállításáról, fogyasztási cikkek választékcseréjéről idegenforgalmi, vámügyi, • állategészségügyi egyezményeket kötöttek stb. Gogu Radulescu és a román delegáció többi tagja hétfőn elutazott hazánkból (MTI) Pedagógusok világértekezlete Varsóban tartotta végrehajtó bizottsági ülését a Pedagógus Szakszervezetek Nemzetközi Szövetsége (FISÉ). A tanácskozásról Péter Ernő, a Pedagógusok Szakszervezetének főtitkára elmondotta: a nemzetközi szövetség mind többet foglalkozik az iskolák, az oktatásügy szakmai problémáival Állást foglalt amellett, hogy korunkban, amikor a természettudományok, a technika fejlődése igen gyorsan halad előre, az iskola ne maradjon el nagyon a kor követelményei mögött. Ezért feltétlenül foglalkozni kell az ifjúság korszerű nevelésének kérdésével, valamint az ezzel szorosan összefüggő pedagógusképzés, illetve továbbképzés módszereinek fejlesztésével tökéletesítésével Ezt a célt szolgálja a pedagógus világkongreszszus is, amelyet — a végrehajtó bizottság ülésén elfogadott határozat értelmében — 1969 júniusában tartanak az NDK fővárosában, Berlinben. (MTI) Somogyi Károly né felvétele Részlet a kiállításról Látható a kiállításon a 624. autó- és repülőmodelleket sz. intézet rádióadója, amelymutat be, a Csongrád megyei Építőipari Vállalat MHSZ szakkörének munkáit, vitorlásrepülőket, és 100 —190 kilométeres száguldásra is képes modelleket. lyel az egész világgal kapcsolatba lehet lépni. A készüléket a nyitvatartás ideje alatt néhány alkalommal működtetik is. A befejező részben katonai kézifegyvereket láthatunk, valamint képösszeállításokat a tiszthelyettesi katonaiskolák életéről A honvédelmi kiállítás szombatig tekinthető meg, délelőtt 8—12-ig, délután 2—8-ig. Hegszűnt o hajózás a Tiszán A hét végén megszűnt a hajózás a Tisza magyarországi szakaszán — közölték a MAHART forgalomirányító osztályán. Az utolsó két hajó pénteken érkezett be Szegednél a tápéi telelőbe. Csongrádig állt a jég, Csongrád alatt akkor még zajlott. S meddig lehet hajózni még a Dunán? A lefelé irányuló áruszállítást a jég és a hideg miatt már leállították, a felfelé irányuló szállítás még néhány napig folytatódik. KEDD, 1968. DECEMBER 17.