Délmagyarország, 1968. november (58. évfolyam, 257-281. szám)
1968-11-26 / 277. szám
Döntés Párizsban Légicsata a VDK feieft 11D e Gaulle tábornok nem hajlandó leértékelni a francia frankot. Tíz esztendős uralmának legfőbb eredményeként mindig is azt emlegette, hogy a franciák pénze végre értékálló lett, azok utan, hogy az 1058-ig élt negyedik köztársaság kormányai szinte minden másodikharmadik esztendőben a devalválás kegyetlen eszközéhez kényszerültek folyamodni az ország zilált pénzügyi helyzetének pillanatnyi rendbehozásához. A tábornok-elnök szombat esti szűkszavú párizsi bejelentése — amelyben az Elysée-palota ura elutasította a sokak által megjósolt és éppen a Franciaország „szövetségesei" által követelt értékcsökkentést —, meghükkentést keltett különösen Bonnban és Londonban. Ez azzal magyarázható: pusztán pénzügyileg a nagybankok szemszögéből nézve a frank devalválása elkerülhetetlennek látszott Az évek óta tartó nyugati pénzügyi válság jelenlegi szakaszában azonban nem csupán a gazdasági, pénzügyi, tényezők esnek u legnagyobb súllyal a latba. Politikai meggondolások is közrejátszanak. De Gaulle tábornok pedig, aki sohasem titkolta, hogy a politikát előbbre helyezi a gazdaságnál, merész játszmába kezdett az őt szorító pénzügyi nehézségek leküzdésére. Nem engedhette meg, hogy a pillanatnyi nyugat-európai pénzügyi válságból elsősorban Bonn húzhasson hasznot és ezzol megerősítse gazdasági helyzetét. Azzal, hogy elutasítja a frank leértékelését, tulajdonképpen nyugatnémet „szövetségesére" akar nyomást gyakorolni: hozzon az NSZK áldozatot a maga pénzének felértékelésével, ami következményeként a nyuganémet export csökkenését, az NSZK piacára irányuló külföldi szállítások, így a francia szállítások növekedését eredményezné. De Gaulle nem akar belemenni, hogy a bonni állam gazdasági, majd politikai hegemóniát szerezzen a tőkés Európában. Ugy tűnik, hogy a kulisszák mögött lefolyt franciaamerikai alkudozások során a párizsi kormány Washington támogatását is megszerezte. Azt rebesgetik, hogy De Gaulle képvislői megígérhették a tábornok Amerika-ellenes támadásainak beszüntetését, elkötelezhették magukat amellett, hogy Franciaország 1969-ben, amikor jogi lehetősége nyílnék erre, nem mondja fel az Észak-atlanti Szerződést, és Igy tovább. Az amerikai kormánynak sem érdeke Igazán a frank leértékelése, mert az magával rántaná a márkán kívül a többi európai tőkésország pénzét is, a fontnak, a lírának és a többinek értékcsökkenése viszont a dollár helyzetét szintén megingatná. De Gaulle döntésével kiéleződik a francia—nyugatnémet ellentét, csökkeni látszik a francia—amerikai szembenállás: igy foglalható össze sommásan a párizsi bejelentés külpolitikai hatása. Ami a francia belpolitikai helyzetet illeti, a párizsi kormány viharos belső ellenállásra számíthat. „Nadrágszíjmeghúzás" jár együtt a frank értekének kifelé való fenntartáséval. Csökkentik a beruházásokat, megszorítják a hiteleket, ami viszont a munkanélküliség növekedésének veszélyét idézi feL P. J. 0 Saigon (AFP, UPI) dászgépei és légelhárító raAz amerikai fegyveres erők ketái menekülésre kényszeríszóvivője Saigonban beis- tették. Az amerikai katonai merte, hogy a VDK légelhá- körökben azt is közölték, ritilsa hétfőn lelőtt egy ame- hogy gépeik tüzet nyitottak rikai felderítő repülőgépet és a VDK légelhárító rakétáiegy másik „kisérőgépet". A nak kilövőhelyeire, szóvivő szerint az ameri- Ez a fogsúlvosabb Incidens kaiak gépeiket „Észak-Viet- a VDK légiterében azóta, nam felett két különbözőin- i10gy Jonhnson elnök nocidens során vesztették el", vember 1-én bejelentette a A pilóták kimentésére újabb amerikai gépek hatoltak be a VDK területe fölé. Ezeket azonban a VDK vaVDK elleni bombázások ée egyéb harci cselekmények beszüntetését. A csehszlovák kormány 5ilése 0 Prága (MTI) Dr. Jan Pudlak, a CsehA csehszlovák kormány szlovák Köztársasági Elnöki hétfő délutáni ülésén több Iroda újonnan kinevezett vetörvényjavaslattal íoglalko- zetője közölte, hogy az irozott Megvitatták a minisz- dát átszervezik és létrehozlerek az állampolgársági, biz- zák a köztársasági elnök tosítási, és a takarékpénztá- mellett működő tanácsadó rakkal kapcsolatos törvény- csoportokat: a federációs töriavaslatokat, valamint a vény szellemében bővítik az helytelen hivatli eljárás és iroda személyi összetételét, s döntések miatt keletkezett elnöki iroda működését karok eseten a felelosseg megállapításáról szóló tör- szabályozo uj törvényt kevényjavaslatot, szítenek elő. MIKOR ? 1962. NOVEMBER 28., KEDD — NÉVNAP: VmAG ENYHE 1DO Várható Időjárás krdd esd;: kisebb felhőátvonulások, valószínűleg eső nélkül. Enyhe irt.:. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet 6—11 fok között. A Nap kel 7 óta 04 perckor, és nyugszik 15 óra 58 perckor. A Hold kel 12 óra 15 perckor, és nyugszik 21 óra 30 perckor. VÍZÁLLÁS A Tisza vízállása Szegednél hétfőn plusz 183. cm. (Áradó.) HÜSZ EVE Könnyűzene. 13.45 Szirmay Marhalt meg Kozma Lajos (1884- *a. é® aé*}„Jdzse* éneke1' 1415 1948). első Kossuth-díjasaink az állatkertben. 14.23 Jeegyike. Sokoldalú, haladó szel- mcnL,»ába kKéí?n,#én?£a,SrEá' lemü alkoto. Sok gyárépületet, «a "Ali"ic ,J 15 "" lakóházat, bérházat tervezett. Kónyvdíszek, cx-librisek. könyves folyoirat címlapok, kotéstervek, képeskönyvek, bankjegyes bélyegtervek, üdvözlő lapok, könyvillusztrációk, linóleum- és fametszetek, tlpograflzálási tervek dicserik grafikai teremtőkcszségét. A Tanacsköztársaság Idején műegyetemi tanár lett, ezért a következő negyedszázadban mellőzték. A felszabadulás után az Iparművészeti Főiskola iga/gatóla lett, majd visszahelyezték a műegyetemi tanszékre. ÖT EVE halt meg Ainelita Gall-Curd (1882—1963) világhírű olasz szopranénekesnó. koloratúrszerepek virtuóz előadója. SZÍNHÁZ Nemzeti: Nabucco. Kolály-operabérlet. (7). MOZIK Szabadság: Egy ember az örökkévalóságnak. (Színes angol, fél 4. háromnegyed 6 és 8.) Fáklya délután és este: A Satnt Tropez-i csendőr. (Színes francia. 2, 4. 6 és 8.). BALESETI ÜGYELET Ma a balesetet szenvedett szentélyeket a II. sz. Sebészeti Klinika (Pécsi u. 4.) veszi feL inspekcios ALI. ÁTOK V OSI SZOLGALAT Szeged város területére November 23-től 30-ig este t i órától reggel 6 óráig (vasárnap nappal ls) elsósegély és nehézellés esetére ügyeletes dr. 0 Róma (MTI) elősegíti majd a Leone le- | Mariano Rumor, az Olasz mondása folytán keletkezett t emeíet s. i-és lépcsőház." TeKereszténydemokrata Párt kormányválság megoldását is.\ tetőn: 14-877. főtitkára megtartja tisztsé- Sandro Pertini, az olasz kép- Az állatorvos kiszállításáról gét. A párt országos tanácsa viselőház elnöke, akit Sara- hívó köteles gondoskodnL (a kibővített vezetőség) négy- gat elnök vasárnap tójéko- ' napos tanácsokzás után úgy zódó megbeszélésekkel bízott döntött, hogy nem fogadja .. kormánvalakítás „ . el a főtitkár és a pártelnök- meg az UJ koimanyalaKltas - l. V * ség lemondását. A pártvál- lehetőségeit illetően, hétfon megkezdte tanácskozásait RADlO ság megszűnése valószínűleg megkezdte tanácskozásait A NATO és a Földközitenger A NATO déli szárnyán rö1 vid időn belül jelentős szervezeti változásokra kerül sor. Rivero olasz admirális tájékoztatása szerint „Déleurópai NATO főparancsnokság" néven új szervet kívánnak létrehozni, feladata a légi ellenőrzés megszervezése és megjavítása lesz, vagyis a NATO a jövőben Kossuth 4.30 Hirek 4.32 Hajnaltól regjeiig . . . 5.00 Hű ek. 3.30 Reggelt krónika. 5.45 Falurádió. 6.00 Hi; rek. 8.45 Hallgatóink figyelmébe. 7.00 Reggeli krónika II. 7.15 Körzeti időjárás. 7.30 ÜJ könyvek. 8.00 Hirek. 8.05 Műsorismertetés. 8.15 Renata Tebaldi énekel. 8.50 Hangos levél. 9.00 HarN, san a kürtszó. 9.43 A Szovjetunió Hadügyminisztériumának központi l'úvrtszenckara Játszik. 10.00 Hírek. 10.10 Vallomás a katonáról. Matiné közvetítése. 10.40 Liszt-kórusok 11.00 Iskolarádió. 11.35 Verbunkosok, népdalok. 12.00 Hirek. 12.15 Zenekari muzsika. 13.00 A világgazdaság hírei. 13.05 Budapest kulturális programjából. 13.08 Egy homokszem. Elbeszélés. 13.20 Előadás. 14.45 Muzsikáló fiatalok. 15.00 Hírek. 15.15 Dalok es történelem. 15.45 Ifj. Magyart Imre népi zenekara játszik. 16.11 Zongoramüvek. 16.25 Radióiskola. 17.00 Hirek. 17.05 Tallózás a világsajtóban. 17.20 Carmen. Operarészletek. 18.00 Üzletről üzletre. 18.28 Könnyűzenei híradó. 16.58 Hallgatóink figyelmebe. 19.00 Esti krónika. 10.30 A Szabó család. 20.00 Népzenei magazin. 20.40 Horváth Zsigmond könyvszemléje. 20.50 Hírek. 20.55 A Magyar Rádió és Televízió szimfonikus zenekarának hangversenye. 22.00 Hirek. 22.15 Dél-Vietnam ma IV. 22.25 Made in Hungary. 22.50 A magányos tömeg — tíz évvel később. 23.00 A bűvös vadász. Operarészletek. 23.40—0.25 Könynyűzene. Közben 24.00—0.10 Hirek. Időjárá3. Petőfi 4.26-8.05 Azonos a Kossuth Rádió műsorával. 9.54 Idegennyelvű vízjelzőszolgálat. 10.00 Kerekes János müveiből. 10.45 Az utolsó básbug. Előadás. 11.00 Zenekari muzsika. 11.40 Fiatalok stúdiója. 12.00 A jazz világa. 12.50 Házunk tája. 13.10 Kamarazene 13.47 Vízállásjelentés. 14.00 Kettőtől hatig. .. 18.00 Hírek. 18.10 Éjféli randevú. Operettrészletek. 18.28 Magyar parnaszszus. 18.58 Bogyai István táncdalaiból. 19.08 DJ könyvek. 19.11 Könnyűzene 19.30 Hangverseny a stúdióban. 19.50 Jó éjszakái, gyerekek. 20.00 Esti krónika n. 20.30 Hermann Prey énekel. 20.54 A Kilátó különkiadása a budapesti nemzetköz! műfordítói konferencia alkalmából. 21.39 Nóták. 22.19 Bélyeggyűjtők klubja. 52.34 Beethoven: f. szimfónia. 23.00—23.20 Hírek. Időjárás. Sport. : rg tevi Budapest 8.05 Iskola-tv. Orosz nyelv. 9.00 Környezetismeret. 9.33 Történelem. 11.05 Kémia. (Alt. isk. 7. oszt.) 11.55 Filmesztétika. — n. rész. 12.45 Osztályfőnöki óra. (Középisk. IV. oszt.) 13.10 Orosz nyelv. (Ism.) 14.00 Környezeiismeret. (Ism.) 14.35 Történelem. (Ism.) 13.50 Kémia. (Ism I 17.38 Hirek. 18.05 100 kérdés 190 felelet. 18.35 Mi az előnye'.' Mi a hátránya? Vita a Gyógyszeripari Egyesülés tapasztalatairól. 19.00 Esti mese. 19.10 Tul a kék hegyeken (Jereváni. 19.49 Dzsessziskola. 20.00 Tvhíradó. 20.20 Fáklya. Kb.-21.35 Fekete-fehér show. 22.15 Tv. híradó. — 2. kiadás. Belgrád 17.45 Rajzfilmek. 18 20 A világ a képernyőn. 19.00 A zeneirodalom gyöngyszemei 19.15 Az úton. 20.35 Dokumentumfilm Dusán Dzamonla szobrászról 20.59 Lift a vesztőhelyre. 22.40 Birglt Nllsson hangversenye. > * MágyM* tzMalya Elhalasztott kísérlet 0 Adriáidé (Reuter) lesztéw Szervezet.) rakétakíAz „Európa F—7" raketá- sérlelének ez volt a harmakiilönös figyelmet kíván for- által ebben a térségben elhe- tátott harchoz szükséges tengeralattjárók egyébként j val végrehajtandó cs Woo- dik elhalasztása, s egy heciítani a Földközi-tenger tér- lyezett erőket. fegyverekkel és helikopte- őrjáratot végez-.nek a Föld- merában vasárnapra kitűzött . . „ . vit,minvp sze_ A Figaro című franria lap rckkel van felszerelve. közi-tengeren is és a 6. flot- kísérletet az utolsó pilla- lyl " , , , szerint az amerikai 6. flotta, A Poláris rakétákkal fel- ta parancsnoksága alá tar- j natban elhalasztották. Az rint az ujabb kiserl»tre szersegero. A háttérben nyilván a sokat hangoztatott ok. a szovjet hadiflotta jelenléte húzódik meg. A NATO részéről elhangzó rúra (korlátozott vagy áltauniely állítólag minden pilla- szerelt nukleáris meghajtású toznak. natban kész bármilyen háboi ELDO (Európai Rakétafej- da előtt nem kerülhet sor. vádaskodások a közelmúlt- lanos, nukleáris vagy hagyoban új elemmel gazdagodtak, mányos háborúra), négy csoEzek szerint a franciák állal portból áll. Az első a repülókiür/tett Mers el-Kebir-i (Algéria) haditengerészeti támaszpontot a Szovjetunió készül igény be venni, hogy gép-anyahajók csoportja (60. operatív csoport). Ez repülőgép-anyahajókból és felszínlevegő rakétákkal, tengerés tengeralattjáró-elháritó pilótanélküli helikopterekkel. ott a földközi-tengeri flottája alattjáró elhárító rakétákkal számóra bázist építsen ki. Az sem nyugtatta meg a NATO kedélyeket, hogy az algériai felszerelt cirkálókból áll. A kormány többször hangsú- második csoport intervenciós j skíHéuű. crbkbö>411 «»•*«i Tóth Béla: korieás napi betevő falatjupyertek be • nagykönyvbe. Erek a számok legjobban a soklanyos 14 rikkancs Egy szegcdi újságárus félszázados emlékei újságokról, szerkesztőkről, történelemről kat, mostanában nem annyi- ma„nákat nzomoritják el. akik farsang ezzel hajók algériai kikötőkbe tett látogatásait oktalanság kapcsolatban hozni a támaszpont sorsával. A szovjet hajók az utöbbl időben kétségtelenül megjelentek olyan kikötőkben ls. operatív csoport). Ehhez a| csoporthoz 2000 tengerészgyalogos tartozik, kiegészítve kétéltű támadó hajókkal, teherhajókkal és kotróhajókkal. A harmadik csoport egyesíti az összes utánpótlást r.fiol eddig nem igen látták szállító hajókat (63. operatív őket. De ez feltehetően az- csoport). Ez teszi lehetővé a zal van összefüggésben, hogy a szovjet flotta ma már nem defenzív jellegű és akciórádiusza folytonosan növekszik. A Szovjetunió feketetcngcrl és közvetett értelemkikötés nélküli, hosszabb tengeri tartózkodást. Időnként, főleg politikai válságok Idején speciális tengeralattjáró-elháritó erőket vezényelnek a 6 flotta mellé (66 ben földközi-tengeri hatalom operatív csoport). Ez a csois, ezért érdekelt a. déli határai közelében levő térség biztonságában, különösen ak port tengeralattjáró-elháritó rakétákkal felszerelt torpekor, ha figyelembe vesszük dórombolókból és egy repüaz itt állomásozó amerikai, illetve más NATO halalom lőgép-anyahajóból áll, amely tengeralattjárók ellen folyDEL-MAGYARORSZÁG 270 KEDD. 1968. NOVEMBER 86. A lapok győztek ve- ft, akik ellenségeink, nem ra a szerb izgatókkal foglalkoznak, mint inkább a felségsértők pöreivel. A Szeged és Vidéke írja február 6-án: ..A mezőkovácsház) asszony vélekedése az uralkodóról. Major Istvánné mezőkovácsházi aszszony. Az urat elvitték katonának. Minden baj » nyakába szaki.dt. Nincs keresete, és a gyerekei után Járó segély ls hónapokig késett. Emialt való báelőtt az Ide) háborúval elvesztette népszerűségét." Szegedi Napló február 21,! ;.Mé8 egy Hindenburg! A Szabadkával határos Kengyeles rusztán ú] honpolgár pillantotta meg a napvilágot édesapjának. Fekete Gábor luhasznak nagy örömére. Egy-két apróság elftir még a ház. körül, most meg különösen nagy értéke van az ilven szrporulatnak. amikor a halál széles rendeket vag sorainkbanösszeült a Fekete rsalád. hogy nevet válasszon az újszülöttnek. dett. hogy a ml dehát a választás nehezen ment — Andris se Jó. János sok uralkodónkra vrn. Jóska az anyjának nem szettül — Hőfer tábor- szabad a társadalom, a csa- i»tábon dühösen kifakadt, nok jelentései szerint. De a ládok sűrejcbe ereszteni! S; valóságban álltak a frontok. Ujabb ellenvélemény: A ha- nem tőrödnek a népeikkel A déli fronton nincs ese- difoglyokat nem szabad el- A biru5Hg elött ügy véiekemény. A Kárpátokban alig lenségnek tekinteni! valami. És a németek sem jutottak el még Párizsba, sütni márgius elselétől kezdTengeralatt járóik nem tud- ve tilos' ÉS receptek kö- rálvsértés Vétségéért két hónapi hires győzelmed aratott. ták Angliát elzárni a világ- vetkeznek minden nanilan faházra ítélte a bűnös asszonyt. A keresztelő pap magyarázta. •• 6 veuvezneK mmaen napilap lö.vénys/ék az Ítéletet helyhasabjan, hogyan kell ku- bonhagyta." nem vonatkoztatta a köcsmüzást. tetszett. Pali az apjának. LeTiszta búzából kenve re t Kifakadását egyébként nem la- gyen hit a gyerek neve H!nel még Párizsba. «»du. denburg! ügyls nagy neve lóit. A szegedi királyt Ítélőtábla ki- mlúta Mazur tavaknál ilyen Ez volt a való igazság. koricalisztből ötvenszázaiéMi meg őrlődtünk itthon kos keverési aranyban keegyre sűrűsödő gondjaink Iesztcni a kenyórtésztát. között. Nincs liszt! Szegedi Napló, 1915. február 17.: ..A szegedi királyi tőrvényszék Siefanov Jova fclsöitiebel dúst klralvsértés vétsége miatt Ahogy közelgett a tavaszi Két úr esti alkonyon sé- ,télt" munkák ideje, ismét fölme- tálgat a Széchenyi téren. rült. a kérdés: Ki veti be _ NInl _ mondja az egyik '"Ur«e' a magyar ugart, ki szánt, ki _ ilyenkor is Diac van ná- «, l gyfln.ezen * ,®omogy . itjenKor is piac van na- sj,(veszter rendőrfőkapitányt arat/ Nincs munkaerő! latok, s milyen szép. nagy- varos törvényhatósága megvá De következik hozzá mind- szemű tarhonyát árulnak, la?'í,totta őoiránnestcrnek." járt a javaslat is: orosz ha- nem hiába mindig híresek Szcgedi triss Ujsag; febru difoglyokat kell kérni, s kel- voltatok a házi tarhonyáról hogy szent Hindenburg nincsen, vnlamilven patrónus szent nélkül ppdig felnőni nem lehet, különösen n mai világban. De ezzel a szóval csak nuVoalto hozta tuhászt. Az asztalra csukol- pott. — Nem adnám én a kalendárium mlndön szentilén. beleértve a protestáns, görög, orosz. ár végén lő felügyelet mellett mun- - Nem tarhonya az, ba- mí&j "w3«.7tS*«t«tai k"lmu kába állítani őket! Más más- ráíom, hanem zsömle. taiósa szerim 8n_ eves koldus ügyében hozott zsidó naptárt is, vagy Hindenburg lösz, vagy mög sé körösztöltetöm! A pap vállat vont, elővette a niatrtkulst. Fekete Hindenburgot kevélyen vitték haza a tanvára. O a második magvar Htndenl'tirg. Hónapokkal ezelőtt olvsst.uk egy északmagyarországl kaba állítani őket! Mas más- ráíom, hanem zsömle. tatása szerint 102 házasság köt- Í^TániSR'^.J*™*},^ nap megjelenik az ellenke- A bíróságok, mert azoknak Sm^n T^Vzés; Az ellenseg volt katona- is meg kell keresniük a ku- uiban, mert 212 házasságot js- (Folytatjuk.)