Délmagyarország, 1968. november (58. évfolyam, 257-281. szám)
1968-11-26 / 277. szám
Elhunyt Dohi István elvtárs A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága, a Népköztársaság Elnöki Tanácsa cs az Országos Szövetkezeti Tanács mély megrendüléssel és fájdalommal tudatja, liogy Dobi István elvtárs, a Központi Bizottság tagja, az Elnöki Tanács tagja és nyugalmazott elnöke, országgyűlési képviselő, Lenin-békedíjjal kitüntetett kiváló államférfi és békehareos, hosszan tartó betegség után folyó hó 24-én hajnalban elhunyt Dobi István elvtárs temetése november 27-én, szerdán 14 órakor lesz a Kerepesi temetőben, a munkásmozgalom nagy halottjainak panteonjában. A családtagok, barátok és harcostársak 13 órától róhatják le kegyeletüket az elhunyt ravatalánál. Budapest, 1968. november 24. * Az elhunyt Dobi István családjánál vasárnap délelőtt részvétlátogatást tett Kádár János, Fock Jenő és Biszku Bcla. Küldöttségeink a VDK-ban November 25-én megérkezett Hanoiba a magyar—vietnami műszaki-tudományos együttműködési bizottság, hogy Asztalos Lajos kohó- és gépipari miniszterhelyettes vezetésével résztvegyen a bizottság 4. ülésszakán. Ugyancsak november 25-én érkezett a VDK-ba a Csepel Vas- és Fémművek delegációja Koltai Endrének, a Csepel Művek szakszervezeti bizottsága titkárának vezetésével, Csepel küldöttei Hanoi testVérüzemének, a Tran-HungDao Gépgyár meghívására érkeztek. Kapunyitás Űj művelődési otthont avattak Zsombón ti Küzdelmes életút Dobi István 1898. december 31-én született a Komárom megyei Szőny községben, földmunkás családból. Kora ifjúságától mezőgazdasági munkásként dolgozott. 1919-ben mint vöröskatona vett részt a Tanácsköztársaság védelmében. A Horthyíasizmus idején szervezője volt a szegényparasztok öszszefogásának, háborúellenes megmozdulásaiknak. A 30-as években Komáromban a Szociáldemokrata Pártban végzett politikai munkát 1937ben tagja lett a Független Kisgazda Pártnak, majd annak szegényparaszti szárnyát vezette. A második világháború alatt aktivan részt vett az ellenállási mozgalomban. A felszabadulás után a Független Kisgazda Párt egyik vezetője, később elnöke volt. 1945—46-ban tárca nélküli miniszter, 1946—48ban államminiszter, Illetve földművelésügyi miniszter, 1948—52-ben a Minisztertanács elnöke, 1952. augusztus 14-től 1967. április 14-ig az Elnöki Tanács elnöke. Az 1956. évi ellenforradalom legválságosabb napjaiban is szilárdan helytállt a munkás-paraszt hatalom, a szocialista építés védelmében. 1957 októberétől a Hazafias Népfront Országos Tanácsának elnöke. 1959-ben tagja lett a Magyar Szocialista Munkáspártnak, az MSZMP VII. kongresszusa a Központi Bizottság tagjává választotta. Az országgyűlés tagjai között Komárom megye képviselőjeként foglalt helyet. 1968 januárjában az Országos Szövetkezeti Tanács elnökévé választotta. A Magyar Népköztársaság Érdemrendjének Középkeresztjével, kétszer a Magyar Népköztársaság Érdemrendjével, 1962-ben a nemzetközi Lenin-békedíjjal, 1967-ben a Szocialista Munka Hőse címmel tüntették ki. Tulajdonosa volt több külföldi kitüntetésnek is. Átállás11 fűtési gázolajra Mind több házartásban fűtenek gázolajjal Szegeden is. Az ÁFOR erre időben nem készült fel, s ezért a meglevő üzemanyagtöltő állomásokat állítja be gázolaj kiszolgálására a fűtési idényben. Az Anna kútnál levő töltőállomás után tegnap a Lenin körúti másik két kútoszlopot is gázolaj kiszolgálására állították át Az Izabella hídnál levő töltőállomáson, valamint a Fonógyári útinál is kiszolgálnak fűtési gázolajat. t^ktíé; „kkt'kj'-tlé'' ' MMM ss * iur ív'íífr: • 1 ^ íei ffl wjbwt | """ ••• JflHliiÉ&il sk w a H Tn r * |||| » W* Mw&M* - • pibiííé;''' iiMBI Somogyi Károlyné felvétele Vasárnap ünnep volt Zsombón, egy különös, a kis falu históriájába csupa nagy betűvel bekerülő ünnep: tízévi várakozás után megnyitotta hatalmas üvegkapuit az új művelődési otthon. Hogy miért kellett erre a kapunyitásra éppen egy évtizedet várni? Megvan ennek a hosszas készülődésnek is a maga komoly magyarázata! Gyűjtögetéssel, forintnak forintra való rakásával telt el ez a hosszú idő. A zsombóiak ugyanis a maguk erejéből hozták tető alá községük új épületdíszét. Igaz, nem volt könnyű a szükséges hárommillió forint előteremtése — innen is el kellett csípni tízezret meg onnan is —, de aki látta a frissen „tisztába tett" falakat, az igazolhatja: érdemes volt egy évtizeden át takarékoskodni.., Lesz-e ifjúsági klub? A Fényes kisvendéglő kirakatában tábla hirdeti; ma délután kezdődik a főzőtanfolyam. Néhány esztendővel ezelőtt a zákányszéki asszonyok indítottak egy ilyen „házi iskolát", ahol egymástól ellesték a szakácskodás, a jó főzés tudományát. Igény van rá most is a faluban. Köztudott, hogy a magyar falvakban zsírosan, fűszeresen, s a hagyományoknak megfelelően készítik el a napi ebédet, vacsorát. Ezért aztán, hogy a vasárnapi, meg a hétköznapi menű változatosabb, finomabb legyen, most egy háromhónapos tanfolyamot rendeztek. Ma, kedd este jönnek össze a faluból, meg a környező tanyavilágból az asszonyok, láZákányszéki mozaik Felvétel a néphadsereg tiszthelyettesi iskoláiba Megkezdődlek a felvételek a magyar néphadsereg tiszthelyettesképző iskoláinak új tanévére. Ebből az alkalomból tegnap, hétfőn délelőtt Szegeden, a Csongrád megyei Kiegészítő Parancsnokságon megbeszélést tartottak. Ezen részt vettek a megyei, a járási és a városi KiSZbizottságok képviselői, valamint a megye, Szeged iparitanulóképző intézeteinek vezetői. A KISZ-szervezetek, továbbá — elsők között — az iparitanuló-iskolák tanárai ismertetik ugyanis a tiszthelyettes-képzéssel kapcsolatos kérdéseket a fiatalok körében. A tanácskozáson a központi tiszthelyettesképző iskola képviseletében Szendrő Zoltán alezredes, a megyei kiegészítő parancsnokság részéről pedig Oláh Mihály alezredes ni'ujtott regzlelés tájékoztatást a tiszthelyettes képzésről, a jelentkezés és a felvétel körülményeiről. A kétéves iskolába a 17. életévüket betöltött, de 23 évnél nem idősebb ifjak jelentkezhetnek, akik a dolgozó nép fegyveres szolgálatát élethivatasuknak tekintik. Felvételre azok jelentkezhetnek, akik legalább 8 általános iskolát végeztek. Természetesen előnyben részesülnek az érettségizettek, illetve a szakmával rendelkezők. Az iskolára a jövő év március 15-ig lehet jelentkezni. Az ipari tanulók iskolájukban, míg a szakmunkás, illetve érettségizett fiatalok a Csongrád megyei kiegészítő parancsnokságon jelentkezhetnek. A képzés a sorkatonai szolgálat idjé'oen történik azoknál, akik ilyen szolgalatra vonulnak be. nyok. A szegedi ruhagyár főszakácsa, Bázsa István tart majd ínycsiklandozó előadásokat. A tanfolyamon a részvételi díj 50—60 forint lesz, a jelentkezők számától függően. Korábban, amikor megvitatták a javaslatot, a nőtanács, a művelődési ház, a vendéglő támogatta, hiszen jó hagyománya van Zákányszéken az ilyesminek. Sajnos, ma este még nem készül el az első közös főzésű leves és a második fogás sem. De egy hét múlva már megkóstolhatjuk. December 8-án öregek napját tartanak a Mikszáth Kálmán Művelődési Házban. Már készülnek. A tanács, a Vöröskereszt, a két termelőszövetkezeti csoport és a művelődési ház honismereti szakköre rendezésében 120 idősebb parasztembert hívnak meg a községből és a hatalmas homoki tanyavilágból. Műsorral, filmvetítéssel, közös ebéddel kedveskednek majd az időseknek. Korábban tartottak már hasonló jellegű rendezvényt, s ezentúl rendszeressé teszik. A művelődési házban a KISZ-eseknek és az úttörőknek is tartanak rendszeres táncoktatást. Népi táncokat tanulnak a fiatalok s a nagy ünnepeken műsort adnak a falubelieknek. Egy hete a tanyavilágban, az alsó iskolánál is alakult egy tánccsoport. Az úttörők havi 20 forint hozzájárulást fizetnek, s a hosszú téli délutánokon jól szórakoznak, kellemesen töltik idejüket. Ma este éppen második foglalkozásukat tartják Tóth Alexandra irányításával. • Tavaly igen-igen jól működött és híres volt az ifjúsági klub. Elnyerte a „Kiváló klub" címet is. De aztán tavasszal el-elrnaradoztak a fiatalok. Később meg jött a nagy dologidő, s nem tartották meg a foglalkozásokat. Pedig szerettek a művelődési házba járni. — Jó ide járni. Szeretnénk, ha ismét rendszeressé tennék az ifjúsági klub foglalkozásait — foglalják össze a fiatalok. Talán sikerül. Esténként 18—20 fiatal jár ismét a művelődési házba. Most mar csak rajtuk múlik. Sz. Lukács Imre A hárommilliós takarékosság egyébként egy háromszázötven személyes nagyterem, egy könyvtárcsarnok, s több klubszoba meg iroda létrejöttét segítette elő. Egy bármely nagyobbacska város utcadíszének is beillő művelődési centrumot! Nem szégyen persze bevallani, hogy az egybehordott forintokból csak a téglára, gerendára, cserépre, egyszóval az építkezésre futotta. A jókora helyiségek bebútorozására, felfüggönyözésére már egy fillér sem jutott. A Gyümölcsöskert Tszcs segítette ki végül az asztalokra, szőnyegekre váró művelődési otthont. Mint a tszcs elnöke, Vass Zoltán elmondta, ők utaztak fel Pestre, hogy a maguk 200 ezer forintjáért minden szükséges berendezési tárgyat megvegyenek. Hogy mikor látják majd vissza ezt a gavallérosan átengedett kétszázezret? A határidőt nem tudakolták! Majd visszaadja a falu, ha lesz miből... Ilyen szépek voltak a kapunyitás előzményei, s hozzájuk hasonlóan szépre sikerült a vasárnapi avató ünnepség is. Pásztor János, a szegedi járási tanács vb művelődésügyi osztályának népművelési felügyelője adta át először a József Attila nevét felvett művelődési otthon működési engedélyét, majd az ünnepélyes kulcsátnyújtás következett. Piros bársonypárnán Faragó István vb-elnök vitte oda az üvegszárnyakat nyitózáró „szerszámot" az új épüÜzenet Alqyöre Fizet a kőolajtermelő vállalat Néhány napja 18 algyői földműves levélben fordult szerkesztőségünkhöz, amelyben 1967 óta húzódó ügyük elintézéséhez kértek segítséget. Mint Horgosi Istvánné, (Algyö, Géza utca 26. sz.) és társai írják — „A Nagyalföldi Kőolaj és Földgáztermelő Vállalat szegedi üzeme 1967. elején építkezni kezdett földjeinken, de a földek ellenertékét azóta sem fizette meg. Valamennyien dolgozó kisemberek vagyunk, elestünk a terméstől, s még csak zöldkárt sem akarnak téríteni. Juratovics Aladár, az NKFV szegedi üzemének vezetője elmondotta, hogy a levélírók panasza jogos. Valóban elég hosszú ideig elhúzódott a kisajátítási eljárás, mivel az olajbányászat beruházási tervei menetközben megváltoztak. Szerencsére most már semmi sem akadályozza a jogi rendezést. A vállalat az összes szükséges iratot megküldte a szegedi járási tanácshoz. Ezentúl nem az NKFV-n múlik az, hogy a földtulajdonosok megkapják a* földjükért járó összeget. Amint Juratovics Aladár kijelentette: „a Nagyalföldi Kőolaj és Földgáztermelő Vállalat a járási tanács eredményes döntésének kézhezvétele — azaz a kisajátított földek ellenértékének meghatározása — utón fizet a volt tulajdonosoknak, a panaszosoknak. let igazgatójának, Péternek. Kecskés Avató beszédet Katona Sándor, a Hazafias Népfront Csongrád megyei bizottságának titkára, országgyűlési képviselő mondott — a nagytermet zsúfolásig megtöltő zsombóikat, mint választóit, különösen meleg szeretettel köszöntve. A nyitó ünnepség kultúrműsorral zárult. Felléptek ebben a helyi általános iskola úttörői mellett a szegedi József Attila Tudományegyetem éneklő-táncoló nagydiákjai is, akik Szécsi József vezetésével egy igazán ünnepre illő összeállítást mutattak be. A vasárnap Zsombón történtekről szólva nem szabad megfeledkezni arról sem, hogy az első „hivatalos" napját élő szép épület újabb ajándékokat is kapott A járási tanács vb művelődésügyi osztálya egy tv-készülékkel lepte meg a klubszobák jövendő látogatóit, Hantos Mihály, a Csongrád megyei tanács vbelnökhelyettese pedig egy lemezjátszót és egy nagyitókészülcket adott át a megyei tanács nevében. S még egy említésre méltó dolog: végül „nemzetközi" szintűvé vált a zsombói kapunyitó. Ha kicsit késve is, de megérkeztek a faluba azok az NDK-beli népművelők, akik a Népművelési Intézet vendégeiként a magyarországi kultúrmunkát tanulmányozzák. Mind Rudolf Nehmel, a lipcsei Népművelési Intézet főosztályvezetője, mind pedig Horst Grünberg, Potsdam megye művelődésügyi osztályának vezetője többször is gratulált az új művelődési otthonukra jogosan büszke zsombóiaknak. Azzal a megjegyzéssel, persze, hogy egy ilyen épületet Lipcsében is, Potsdamban is szívesen látnának ... Akácz László Egyiittmiödé Hétfőn a Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztériumban megkezdődtek a magyar —jugoszláv mezőgazdasági együttműködési albizottság tárgyalásai. A jugoszláv küldöttséget Antun Debr e'n a Jugoszláv Szöve's'gi Gr. sági Titkárság elnök ' estese, a magyar delegációt Kazarczki Kálmán mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszterhelyettes vezeti. (MTI) KEDD, 1968. NOVEMBER 26. DEL-MAGYARORSZÁG 271