Délmagyarország, 1968. november (58. évfolyam, 257-281. szám)
1968-11-03 / 259. szám
VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK* kifejezve DEL-MAGYARORSZÁG G yakori a kérdés: annyi pénzt kapunk-e elsején a borítékban, mint amennyi társadalmilag hasznos munkát végeztünk? Pénzben kifejezve nem annyit adnak, mivel a borítékon kívüli juttatás is érinti az embert, az is hozzájárul anyagi jólétéhez. Ugyanakkor szocialista államunkban egyáltalán nem mindegy, hogy milyen és mekkora a szociális juttatások köre, lehetősége. Szóba került ez az országgyűlés legutóbbi ülésszakán is. A kormány elnöke válaszbeszédében mondta: A szociális ellátással kapcsolatban „ragy népi félelem" mutatkozott a reform bevezetésekor, főként az óvodákat, a napközi otthonokat, az üzemi étkeztetést, a munkásszállásokat, az eddig megszerzett szociális jogokat illetően. A tények birtokában nyugodtan elmondhatjuk, hogy nem történt kedvezőtlen változás, sőt még olyan tendencia sem alakult ki, hogy álljunk meg a jelenlegi eredményeknél. Ugyancsak a miniszterelnök állapította meg: „A kormánynak az a véleménye, hogy a szocialista ellátást tovább kell fejleszteni." A példák között szerepelt az óvodai hálózat bővítése, mivel a jövőben több helyre lesz szükség. Azok az anyák, akik most igénybe veszik a gyermekgondozási segélyt, egy év múlva, két év múlva, majd pedig folyamatosan újra munkába állnak és kisgyermeküket óvodában szeretnék elhelyezni. Nyilvánvaló, hogy az óvodai ellátásban a vállalatok is érdekeltek. A „nagy népi félelemmel" kapcsolatban feljegyeztem néhány tényadatot egy szegedi nagyvállalat, a Kenderfonóés Szövőipari Vállalat pénztárkönyvéből. Ezek azt bizonyítják, hogy az új gazdasági mechanizmus, a nyereségszemlélet nem szorította háttérbe a munkásokról való szociális gondoskodást, nem nyirbálta, inkább bővítette, növelte a már meglevő szociális jogokat. • Érdemes elmondani, leírni, hogy mire és mennyit költöttek ebben az esztendőben. Az elmúlt napokban adtuk hírű*. hogy* elkészült a vállalat munkásszállodája Szegeden, a Kátai-közben. Erre a szállodára a vállalat több mint ötmil1* 5 forintot költött. Saját pénzügyi alapból és bankhitelből fedezte a kiadásokat. Az elegáns és jól berendezett szállóban 140 munkáslány talál kényelmes otthonra olcsó pénzért. Havonta 160 forintot fizetnek, illetve az iparitanulóleányok semmit sem térítenek. A vállalatnak ezt a gesztusát csak az tudja igazán értékelni, aki lakott albérletben, ismeri az albérletek körülményeit, a lakbéruzsorát, a kötöttségelvet és a kiszolgáltatottságot, valamint néhány albérlet egészségtelen és primitív körülményeit. A szépen berendezett szobákon túl a lakók rendelkezésére áll minden emeleten egy-egy jól felszerelt és berendezett konyha, ahol lehetőség nyílik egy kis saját „szájíz szerinti" reggeli, vagy vacsora elkészítésére. Ebédlő, társalgók, tanulószobák, gázkonvektorokkal fűtött helyiségek, pedáns tisztaság. Az igaz, hogy a szegedi kenderfeldolgozó iparnak munkaerő-gondjai vannak, de azt hiszem éppen ilyen lépésekkel, ilyen gondoskodással tudnak majd valamelyest enyhíteni a meglevő gondokon. A munkát kereső, a munkába álló fiataloknak nem mindegy, hogy milyen és mekkora a borítékon kívüli juttatás. Mert ha nem is tudják úgy értékelni ezt az oldalt, mint a pénzben kifejezett jövedelmet, egy kis számolással könnyen hozzáadják a nominál-bérhez a lakbér-különbözetet és a többi közvetett szolgáltatást. Kénytelen vagyok számokat is leírni. A nagyvállalat 1968-ban az üzemi konyhára 1 millió 200 ezer forintot költ. Kitűnően főznek a gyár konyhájában, s öt forintért ízletes, bőséges ebédet adnak. Tavasszal 900 ezer forintért vásároltak a Balaton partján 50 személy elhelyezésére alkalmas üdülőt, a szegedi Tisza-parton pedig 200 ezer forintot költöttek hét végi üdülőházra. A gyermekintézmények (óvodák és bölcsődék) fenntartására ebben az esztendőben 1 millió 700 ezer forintot fordítanak. Kulturális, sport, üdülési és jutalmazási célokra 1 millió és 400 ezer forintot. A számok önmagukért beszélnek. A félelem tehát indokolatlan volt, a szociális jogokat, kivívott eredményeinket csökkenteni nem kívánjuk, inkább növelni. De ettől függetlenül az új gazdasági mechanizmus erőteljesebb disztingválást követel a pénzben kifizetett jövedelmeknél. Nagyobb mértékben kell növekedni a reálbéreknek és reáljövedelmeknek. Gáspár Sándor országgyűlési felszólalására hivatkozom: annak a törekvésnek kell kifejezésre jutnia, hogy a munka társadalmi hasznosságát a termelési teljesítmények alapján mérjék. Ez természetesen a jövedelmek nagyobb differenciálását is maga után vonja, de éppen ez volna a lényeg az új gazdasági mechanizmus elveiből adódóan, hogy több legyen effektíve pénzben kifejezve és kevesebh áttételesen. Gazdagh István A R SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT* LAP JA 58. évfolyam, 259. szám Ára: 1 forint Vasárnap, 1968. november 3. Közös győzelem Szegeden is nagy visszhangja támadt a Vietnami Demokratikus Köztársaság elleni amerikai' harci cselekmények felfüggesztés'nek. Az emberek úgy tekintik ezt az amerikai lépést, mi-nt amelyet a vietnami nép hősies harci helytállása, a szocialista tábor szüntelen segítsége és az egész haladó emberiség mind nagyobb tömegekre kiterjedő szolidaritása váltott ki. A tegnapi szegedi üzemi szolidaritási gyűlésekről az alábbiakban számolunk be. Szegedi Ruhagyár Szegedi Konzervgyár A konzervgyáriak, akik nem egyszer hallatták már .szavukat a Vienami Demokratikus Köztársaság bombázása, az USA gyalázatos, hadüzenet nélküli háborúja ellen, ezen a napon sem maradtak szótlanok. De most az egész világot bejáró hír nyomán egy hősi nép, az egész békeszerető emberiség győzelme töltötte el örömmel valamennyiüket. Mikor a főzeléküzemben egy röpgyűlésnyi időre megálltak a gépek, a csarnokban közel 100 dolgozó sereglett össze, hogy meghallgassák Bódis József párttitkár beszédét. — Mindenki, aki szót emelt a harcoló és vérző Vietnamért, ma még inkább érezheti, hogy ő is hozzájárult a sokat szenvedett nép sikeréhez — mondotta többek között a röpgyűlés szónoka. A főzeléküzem munkásai valamennyien úgy érzik, cselekvő szolidaritásuk nem volt hiábavaló. Ebből az alkalomból táviratban is köszöntötték a VDK magyarországi nagykövetségét. A Hagy Október ünnepségei Szegeden A Naigy Októberi Szocialista Forradalom 51. évfordulójáról idén is ünnepi gyűléseken, kulturális rendezvényeken emlékeznek meg Szeged és a szegedi járás dolgozói. A Magyar—Szovjet Baráti Társaság vendégeként hazánkban tartózkodó vilniusi főiskolai művészeti együttesek ma, novemben 3-án délután 5 órakor bemutatót tartanak Szegeden, a Rákóczi utcai MÁV Petőfi Sándor Művelődési Otthonban. Ünnepi gyűléseket rendeznek a szegedi járás községeiben. Az elsőre ma, november 3-án 18 órakor kerül sor Szatymazon, a művelődési házban. Előadó: Csápenszki István elvtárs, az MSZMP szegedi járási bizottságának első titkára. A Magyar felszólalás az ENSZ-ben Az ENSZ-közgyűlés jogi bizottságának november elsejei ülésén a magyar delegáció részéről dr. Prandler Árpád szólalt fel a különleges missziók helyzetét szabályozó egyezmény vitájában, mivel az elmúlt években a különleges missziók helyzetét szabályozó egyezmény vitájában, mivel az elmúlt években a különleges missziók cseréje egyre nagyobb méreteket öltött és különös jelentőségre tett szert, lényeges volna, hogy státusukat nemzetközi egyezmény szabályozza. A magyar küldött bírálta azokat az elsősorban a nyugati nagyhatalmak által képviselt nézeteket, amelyek szerint a különleges missziók mentességére és privilégiumaira vonatkozó jogokat csökkenteni kelL A Biztonsági A DPA jelentése szerint a Biztonsági Tanács magyar idő szerint szombatra virradó éjjel ülést tartott a legutóbbi közel-keleti incidensekkel kapcsolatban. Az ülést az EAK és Izrael kérésére hívták össze. El Kuni az EAK nevében Izrael megbüntetését kérte, mert „az egyiptomi gazdasági célpontok ellen intézett támadást, amelyet előre megfontolt szándékkal hajtott végre". Tekoah izraeli küldött — mint az AP közli — elismerte, hogy támadást hajtottak végre az EAK területén, de ezt „megtorló intézkedésnek". minősítette és az EAK-ra igyekezett hárítani a felelősséget. Jakov Malik szovjet fődelegátus felszólalásában támogatta Egyiptom kérését. Megállapítása szerint az arab országok lojálisán együttműködnek Jarring ENSZ-küldöttel a béke érdekében és a helyzet további alakulása Izraelen múlik. A Szovjetunió elhatározott szándéka, hogy a többi békeszerető állammal együtt kivívja a békét a Közel-Keleten és gátat vet az izraeli agressziós cselekményeknek. A Biztonsági Tanács hétfőn folytatja ülését. többi gyűlést november 6-án és 7-én tartják a járás községeiben. A Csongrád megyei KlSZÖV vezetőségének szövetkezeti bizottsága november 7-e alkalmából ünnepli meg a kisipari szövetkezetek fennállásának 20. évfordulóját. Az ünnepi megemlékezést november 5-én 18 órakor tartják Szegeden, a Festő utcai Móra Ferenc Művelődési Otthonban. November 5-én 15 órakor emlékeznek meg a Nagy Októberről a Szegedi Tanárképző Főiskolán is, ahol Valkusz Pálné elvtársnő, a Szeged városi pártbizottság tagja, a Tisza-parti gimnázium igazgatóhelyettese méltatja az évforduló jelentőségét. November 6-án 15.30 órakor a DÁV-nál rendezendő ünnepségen Halász Árpád elvtárs, a Szeged városi pártbizottság tagja, a Magyar Kábelművek szegedi gyáregységének igazgatója mond beszédet. Ezenkívül természetesen a többi szegedi üzemben, intézményekben, iskolában szintén megünneplik november 7-ét. Szegeden a központi díszünnepséget a Csongrád megyei Húsipari Vállalat szalámigyárban tartják meg november 6-án 15 órakor. Az ünnepség szónoka dr. Márta Ferenc elvtárs, a Szeged városi párt-végrehajtóbizottság tagja, egyetemi tanár, a József Attila Tudományegyetem rektora. A Széchenyi téri szovjet hősi emlékművek és a Dugonics temetőben nyugvó szovjet hősök sírjainak megkoszorúzását november 7-én 11 órakor rendezi meg az MSZMP Szeged városi bizottsága, Szeged m. j. városi tanácsa és a Hazafias Népfront Szeged városi bizottsága. November 7-én 15 órakor a Szeged városi úttörőelnökség úttörő—pionír találkozót rendez az Üttörőházban. A Szegedi Nemzeti Színház előadásával zárulnak a november 7-i ünnepségek. November 7-én este bemutatják Tolsztoj—Piscator: Háború és béke című történelmi színművét. Délben megálltak a Szegedi Ruhagyár 4-es munkatermének zajos tűzőgépei; az aszszonyok, lányok nagy figyelemmel fordultak Prágai István, az l-es számú pártalapszervezet vezetőségi tagia felé. A röpgyűlés szónoka újból ismertette a hírt, hogy megszűntek a bombatámadások, hadműveletek a VDK sokat szenvedett földjén. A gyűlésen többen is kifejtették véleményüket. Az „Egyetértés" brigád nevében Becsei József né, Kókai Jánosné és Nyilas György szólt: „Nagyon örülünk, hogy a négy év óta tartó terrorbombázásoknak vége lett. Tudjuk, ez vietnami barátaink, és a szocialista tábor győzelme. A „Tettre kész" brigád tagjainak véleményét Bogdán lm réné és Szögi Gyuláné tolmácsolta: „Jó érzés tudni, hogj a vietnami harcosokat mi is segítettük, jó érzés érezrn. hogy újabb győzelmükben rn' is részesek vagyunk." A 4-es terem dolgozói végül elhatározták hogy táviratot küldenek a Vietnami Demokrtikus Köztársaság nagy. követségének. Az azonmód megfogalmazott szövege: Berzsenyi Lajos, a Szegedi Ruhagyár pártbizottságának titkára olvasta fel. A táviratot néhány perccel déli 12 óra után küldték a VDK nagykövetségére a Szegedi Ruhagyár munkásai. Kábeigyár Tegnap délben a Magyar Kábelművek szegedi gyárának dolgozói is táviratban gratuláltak a VDK budapesti nagykövetségének, s további szolidaritásukról biztosították a vietnami népet. A zsúfolásig megtelt gyári tanácskozó teremben Körmöczy András, a pártszervezet csúcsvezetőségi tagja emlékeztetett a történelem leggyalázatosabb és leghosszabb hadüzenet nélküli háborújára, a vietnami nép hősi helytállására. az észak-vietnamiakra, akikre négy esztendőn át hullt a bomba, akikkel szolidáris ma már az egész haladó világ. A nemzetközi segítség, közte a magyar nép, így a kábelművek szegei, gyárának segítsége is arr, kényszerítette az USÁ-t. hogy a bombázások megszün tetését bejelentse, s ezzel nagyobb remények nyílnak a békés rendezés lehetőségére. Király Károly, a jelenlevő szocialista brigádok, élenjáró dolgozók képviseletében szólt és a gyár kollektívájának szolidaritásáról biztosította a vietnami népet. A röpgyűlés résztvevői ezután táviratot küldtek, amelyben szívből és sok szeretettel köszöntik a hős vietnami népet újabb győzelme alkalmából, további szolidaritásukról, internacionalista kötelességtudatukról biztosítva. iÉISÉ^ • Í- • l-.ü:;HHj, . \i: JtS^wPíS'S. ÍTt ár m Somogyi Károlyné felvételt GAZFÁKLYA A BELVÁROSBAN. Szegeti környék gyakori látvány az égő gázfáklya, a belvárosban mt sokkal ritkább. A gázművek szerelői új vezetéket fe tettek a Tömörkény utcában, s üzembehelyezés előtt k égették a csövekben levő maradék gázt. Az esti órákh szépen világító fáklya nagy örömet szerzett a környc gyermekeinek