Délmagyarország, 1968. október (58. évfolyam, 230-256. szám)

1968-10-13 / 241. szám

Premier a Játékszínbem nk bán Siflis József felvétele Bánk bán és Melinda: Szabó Kálmán és Demjén Gyöngyvér Hajdan volt királyaink fejékének színpadnyivá nagyított, óarany mása — a vendégként meghívott Vinkler László nemcsak ötletében, de kivitelében is nagyszerű díszlete — koronázza be, szó szerint is értve, a Szegedi Játékszín nyitó darabjának, Katona József Bánk bánjának játékterét. S ahogy egyetlen — valóban: „királyi" ív fogja egybe a Szegedi Játékszín (volt •Kamaraszínház) aprócska pódiumát, éppúgy egyetlen lendületnek tűnik maga a játék is, amely Katona József mindig reneszánszát élő remekét Ismét életre hívja. Kgyetlen — már-már istenkísértően merész ívű — lendületnek. amely minden — azelőtt oly szükségesnek hitt — járulék-tehertől megfosztva viszi a dráma igazi magasába a Bánk bán ma is tüzes gondolatait. A végsőkig való egyszerűsítést valósítja meg Bozóky István rendezése az új Bánkelőadáson, s törekvése többszörösen is sikeresnek mondható. Annak a tragédia ónmagához hű bemutatásában, s annak egy mindenképpen mának szóló közvetítésmód megteremtésében is! A királyi fejék alatt ugyanis egy Szegeden ritkán látott koncentrált játék folyik, a fenséges lüktetésű mondatokra figyelő színészek póztalan játéka, amelyből éppúgy hiányzik a túlzott átlényegülés, mint a távolságot tartó rutin. Külön öröm figyelni, miképp nő meg most a sokszor lejáratott gesztusok értéke, miképp kap súlyt egy alig rezdülő fővetés, egy visszafogott mozdulat. S ami a leginkább dicséri a színpadra állítás új koncepcióját: mi sem vész el a drámából a trónok-bástyák hiánya, vagy éppen a korábban megszokott „nagyuras" előadásmód elmaradása miatt. Sőt! Ha filmszerű gyorsasággal is, de maradéktalan egészként bontakozik ki Bánk politikai drámája éppúgy, mint szerelmi tragédiája. A közreműködő színészek koncentrált játékát már említettük. H valamit, hát akkor a Bánkként már valóban minden színészi képességével megismert Szabó Kálmán alakítását illeti ez a jelző. Nagyura elsősorban ember — de egy történelmi méreével mérhető, de históriai súlyú figura —, s amit mond vagy tesz, mindenben az emberi okok kormányozzák. Szétrobbani készülő egyénisége egyszerre, egyforma erővel hordozza a királyhü államférfi, a megcsalt szerelmes es a gyermeke sorsáért aggódó apa tragédiáját. Színészi teljesítménye megérdemelt visszhangot fog kelteni! A személyéhez kötődő figurák — nem teljesítményük szerinti — sorrendjében: a szerepre rakódott szokvány-sémákat feledtetve, szintén egy nagyon is mához beszélő asszonyként alakítja Melindát Demjén Gyöngyvér, játéka éppen az emelkedettebb részekben — az előadás javára, a néző örömére — igazán természetes. Bartha Mária Gertrudisá t szintén igazi indulatok fűtik; szenvedélyes alakítása főképp Bánkkal való összecsapásának súlyos perceiben mutat fel meglepetésnek számító erényeket. Súlyos alakítás Horesnyi Lászlóé is, aki Peturként tesz bizonyságot a visszafogottságból fakadó értékek megértéséből-megérzéséből. Kiss István, a színház új tagja — mondhatni — a rendezői koncepciót maradéktalanul megvalósító, de egyben önmaga képességeit is sikerrel bizonyító, ideálisan modern Ottó; felelőtlen kamasz, más eszébe-erjébe kapaszkodó szerelmes. Tiborcként Kovács János lép elénk; nagy biztonsággal felépített figurájától kapja talán a legtisztább, a szó nemes értelmében véve legmeghatóbb pillanatokat a néző. Mikhálként és Simonként Katona Andrást, illetve Szabó Istvánt látjuk-halljuk, kettőjük közül mindenképpen — a szerepe szerint is jelentősebb — Katona Andrást jelentékenyebbnek; öreg Mikhálja szintén egy jólesően nyugtázott meglepetés. Kiss Gábor II. Endréje viszont — mondjuk így? — szereposztási tévedés: nem a más figurák életre keltésében járatos fiatal színésznek való ez a különben sem „jónak" mondható királyszerep. Éppígy Liska Zsuzsa Izidóráját is kiegyensúlyozatlannak, helyét s hangját csak ritkán lelőnek érezzük. Károlyi István, Varga Tibor és Csernák Árpád kisebb szerepükben szolgálják az előadást. A már rendezőként dicséri Bozóky István Biberach-ja a darabbal együtt nő fel a szerep súlyához, ami egyben azt is jelenti, hogy az-előbb levő jelenetekben néha olyan játékmesternek érezzük, aki egy önmaga által elképzelt önmaga számára játszik — nagy hozzáértéssel, nagy színpadi kultúrával — elő. Eötvös Péter kísérő zenéje mindenben igazodik a kamara jelenetek stílusos kamarazenei kíséretéhez, Takács Katalin jelmezei szintúgy a rendező elképzeléseit szolgálják, csupán egy-két ruharészlettel borzolva meg a terveiben szívesen gyönyörködő néző ízlését: Gertrudis fehér gyöngykalapjával például, amely sokkal inkább illene Fellini Júliájához, akit nem is annyira a történelmi valóság zavart, mint a körülötte jövő-menő szellemek . Akácz László Elutazott a szovjet pártmunkásküldöttség Szegedi tudósok CSILLIK BERTALAN Koponyacsontok keskeny folyosóján vártam az orvosegyetem anatómiai-, szövetés fejlődéstani intézetének tanszékvezető professzorát. A folyosó túlsó végén még frissen őrizte színét — nagy előd, világhírű szegedi tudós, a közelmúltban elhunyt Gellért professzor minap avatott emléktábláján. Amikor ünnepélyesen leplezte le az egyetem rektora, ugyanazon a napon, ugyanabban az órában mondta el tanszékfoglaló előadását a 41 esztendős utód dr. Csillik Bertalan, a Biszku Béla, az MSZMP KB ; szegédi orvosegyetem új protitkára. A delegáció visszautazott Moszkvába. A küldöttséget a Az MSZMP Központi Bizottságának meghívására hazánkban tartózkodott szovjet pártmunkás-küldöttséget — amelyet M. B. Malsakov, az SZKP KB adminisztratív osztálya vezetőjének első helyettese vezetett — fogadta Ferihegyi repülőtéren Borbádi János, az MSZMP KB közigazgatási és adminisztratív osztályának vezetője búcsúztatta. Jelen volt F. J. Tyitov, a Szovjetunió budapesti nagykövete. (MTI) Százéves a Pécsi Porcelángyár Szombaton, tegnap megkezdődött a Pécsi Porcelángyár alapításának 100. évfordulója alkalmából rendezett jubileumi hét. A Zsolnay művelődési házban Bosnyák János igazgató megnyitotta a gyár felszabadulás utáni fejlődését dokumentáló kiállítást A jublieumi hét napjain a Pécsi Postaigazgatóság alkalmi postahivatalt működtet. Az itt feladott postai küldeményeket alkalmi bélyegzővel látják el. (MTI) fesszora. Előzékeny gesztussal, barátságos mosollyal tessékelt beljebb, szobájába. A falakon képek — róluk esik még szó —, oldalt fluoreszcens mikroszkóp, könyvek, virágok. Dr. Csillik Bertalan munkájáról beszél. — Kezdettől fogva izgatott, hogyan foghatók meg azon idegrendszeri folyamatok, melyek összességükben a tudatot jelentik, miként tehetjük láthatóvá azokat. Az ember idegrendszere tízmilliárd idegsejtből áll, melyek az úgynevezett szinapszisokban kapcsolódnak egymáshoz. A szinapszisok szerkezetét, kémiai felépítését kell megismernünk nyugalmi állapotukban, működésükben ahhoz, hogy megértsük: milyen szerkezeti alapon történik az agy működése. Az anatómia csa szerkezet-átrendeződés. Ezt vizsgáljuk. — Az embereket persze elsősorban az érdekli, mi a haszna mindennek. — Részint, hogy az ember lelki működésének alapját képező idegrendszeri folyamatokat az anyagi valóságra lehet visszavezetni (aminek például világnézeti kihatása is van), részint, hogy az idegrendszer kóros működését megismerjük, tisztában kell lennünk annak normális állapotával. A szinapszis-szerkezet ugyanis az idegrendszer működésének kulcsa. Ha ismerjük, befolyásolni is tudjuk. Jelenleg néhány gyógyszer hatás-mechanizmusát már közvetlenül a molekuláelőször ris anatómia szintjén tudjuk értelmezni, vagyis nagy pontossággal eldönteni, melyik mire jó. Csillik professzor szegedi születésű, itt végezte középiskoláit, és húsz éve, mikor hallgatóként felvételt nyert az orvosegyetemre, mindjárt az anatómiai intézethez került. 1954-ben vörös diplomával végzett, 1962-ben védte meg kandidátusi disszertációját, s az idei évtől a tudományok doktora címet is elnyerte! Közben egy évig a philadelphiai egyetem venhagyományos módszereivel, dégprofesszoraként végzett bonckéssel, csipesszel itt nincs mit kezdeni, csak mikroszkóppal, elektroiynikroszkóppal, sejtkémiával, vagyis molekuláris anatómiával. Először egy enzimet mutattunk ki; amikor az ingerület az egyik szinapszisról átmegy a másikra, ebben mind a két sejt részéről szerepet játszik az a bizonyos enzim, s a két sejt közti rétegben történik valami, valami furkutatásokat az Egyesült Államokban, dolgozott ott a gyógyszertani intézetben is — s meggyőződése, az orvostudomány szakmái nem választhatók el mereven egymástól, új eredményeket leginkább több szakma határterületének ismerete, művelése garantál. — Gyakran látni filharmonikus koncerteken, talán a zene is ilyen határterület? — Nevetni fog, úgy érzem, igen — ha természetesen vajmi kevés közvetlen köze lehet a molekuláris anatómiához. A művészet és a tuoumány b elsődlegesen függ össze, a tudományban is a szépet keressük, egy elektronmikroszkópos képre is akkor mondjuk hogy jó, ha szép. (Igazolásul a falra mutat két VinJcíer-kép közé, egy mikroszkópikus preparátum fényképére, hogy a három kompozíció hangulati és formavilága milyen közös belső lüktetést, rokonságot mutat.) Egy század eleji Nobel-díjas spanyol tudóst idéznék, Santiago Ramon Cajalt: „az a szövettani metszet, ami nem szép. nem is lehet igaz." Ám a szépségnek is léteznek kifordult formái, főleg a modern művészetekben, amit egyébként szintén közelinek érzek magamhoz. Persze itt nehéz megkülönböztetni a „búzát az ocsútól". A képzőművészeti absztrakciónak is csak akkor van létjogosultsága, ha tudja, a művész, mit akar absztrahálni, ha figurálisán is képes megidézni ugyanazt, aminek második vagy harmadik változatát keresi. Elszaladt az idő. Csillik professzor órára sietett. Nagyon szeret tanítani. A hallgatókkal együtt dolgozni kedvet, erőt ad munkájához, így legközelebbre halasztottunk olyan fontos megbeszélni valókat, mint a szegedi zenei élet, a Tisza — amitől nyaranta elválaszthatatlan, a meghitt légkörű zenehallgatási esték Vinkler László festőművész barátjával — és nz ötórai teák". A szomszédos könyvtárszobában ugyanis naponta adnak randevút az intézet munkatársai, hogy egy-egy csupor forró tea mellett megvitassák legfrissebb tudományos tapasztalataikat. .. Nikolényi István Á drezdai „Szeged" Az Elba-parti nagyváros, Drezda háború után újjáépített belvárosában, a Thállmann Strasszén található a Szeged étterem. Híre, rangja van, nemcsak Drezdában, hanem szinte az egész Német Demokratikus Köztársaságban. Nem a szegedi ember elfogultsága mondatja velem a több éve működő „Szegedről", hanem a tények: az egyik legkedveltebb. Magyar ételspecialitások, gyöngyöző borok, köztük a pusztamérgesi is. Aztán jó cigányzene, Dankó-nóták. Gyors, elegáns a kiszolgálás a kellemes, hangulatos miliőben. A presszóban is magyar módra készített fekete üdíthet fel. Az üzletvezető. Éhn Imre szinte keblére ölel, amikor megtudja, hogy szegedi vagyok. Azt gondolom hát, „szűkebben" is valahogy „atyánkfia", azaz szegedi. De nem, győri, a mi Tisza-parti városunkat azonban nagyon szereti. Sokat tud róla, s ő is, mint az egész személyzet Szeged távoli idegenvezetője. Naponta „híradói" Szegednek, amelynek Drezda a német testvérvárosa. Az étterembe vivő folyosón, a díszes előtérben néhány színes fénykép Szegedről. De alig mutat a városról valamit. kevés, szegényes. Toronypince Áll az ország első toronypincéje. Ellentétes fogalmak, a torony és pince, kapcsolódnak össze Pécs legfurcsább építményénél: az ország első toronypincéjénél. A Mecsekvidéki Pincegazdaság palackozó üzemének területén állították fel a hatalmas „borsilót". A toronypince — amely felfelé emelkedik — nyolcszög alakú, átmérője 16 mé— Kérem, nekünk rosszul esik, hogy Szeged, a város nem gondol ránk — mondja az üzletvezető. — Hogy mit értek ezen? Szeretnénk a városról szóló német nyelvű ismertetőket, műsorfüzetet a Szegedi Ünnepi Hetekről, de nem kapunk. Semmit de semmit. Pedig kérik a vendégek és én — restellkedem is miatta — azt válaszolom: sajnos, már elfogytak. Nem jó ez így! Éhn Imrének teljesen igaza van. Szívlelje meg hát a jogos észrevételt a Szegedi Idegenforgalmi Hivatal, s változtasson a helyzeten, mert nyilvánvaló kötelessége. A „Szeged" ugyanis elsősorban nekünk nem lehet mostoha, közömbös. Mint ahogyan egyáltalán nem az az étterem magyar vezetőjének, alkalmazottainak. A „Szeged" új színfolttal gazdagította Drezdát. Az NDK kikiáltásának 19. évfordulójára, közvetlenül az Elba partján megnyílt a csárdája, s igazi tiszai hangulatot ébreszt. Kishordókban kapja a vendég itt a bort és gyertyák fényénél poharazgathat. A csárdában, akár általában az étteremben. előre kell helyet, foglalni, mert szinte mindig „telt ház" van. Az NDK megszületésének 20. évfordulójára máris nagy a készülődés. Ez az év is ennek a jegyében múlik. Tart a vetélkedő a vendéglátóiparban is, aminek elsősorban természetesen a vendég látja a hasznát. Udvariasság, pontosság, választék, minőség és az árak mind szigorú értékmérők. — S ebben a hosszútávú versengésben hol áll a „Szeged?" — kérdezem Ehn Imrét. Papírokat vesz elő, ameEzzel tés adatai találhatók. bizonyít, majd felel: — Országos elsők vagyunk. Mindent megteszünk, hogy ott is maradjunk. De kopogtatnak irodája ajtaján. A főpincér jön, hogy itt az a drezdai csoport — német munkások, tisztviselők, háziasszonyok —, akik magyarul tanulnak. Velük a nyelvtanár, a szegedi Patik István is, aki évek óta az NDK-ban pedagógus. Éhn Imre üdvözli a magyarul tanuló „diákokat", akiknek most a „Szeged étterem Magyarország". Aztán megbeszélik, ki milyen ételt fogyaszt. S igazi szegedi nótát akarnak a vendégek. Megkapják. A budapesti Pilvaxból idekerült Horváth Lajos zenekarával már játssza is: „Még azt mondják, nincs Szegeden boszorkány ..." Újrázni kell, a kis csoport úgy ahogy, tört magyarsággal néhány mondatot meg is tanul a nótából. Közben elhívják az üzletvezetőt, mert hazai utánpótlással megérkezett egy magyar kamion. Jön később, és hozza a ragyogó piros füzért, a cseresznyepaprikákat, aminek igen örül, mert alig volt már a híres ételízesítőből. A finom vacsora utan ízlik a bor. összecsendülnek a poharak. A zenekar most azt játssza, hogy: „Elindultam szép hazámbul..." Horváth Lajoséknak is honvágyuk van már, hát ezért. Igazán jó a testvéri országban valamennyiüknek, a „Szeged" magyar dolgozóinak. De azért — így mondja mindegyikük — otthon csak más. Morvay Sándor Ritka dokumentum Értékes, ritka dokumentumok kerültek a Komárom megyei pártbizottság oktatási igazgatóságának birtokába az 1918—19-es munkásmozgalmi emlékek gyűjtése során. Madarász Lajos, Dág községben lakó 80 esztendős nyugdíjas bányász tette közkinccsé Bíró Mihálynak, a Tanácsköztársaság híres plakáttervező művészének azt a képsorozatát, amelyet ötven esztendőn át — sok veszély közepette is — sikerült megőriznie. Bíró Mihály, a híres Vöröskalapácsos ember-t ábrázoló plakát alkotója az ellenforradalmi terror rémtetteit bemutató képeit a bécsi emigrációban készítette. Ott nyomtatta ki a reprodukciókat is. Így jutott hozzá Madarász Lajos is, aki 1919-es tatabányai letartóztatása. majd hosszú meghurcoltatása után emigrált Párizsba. A szegedi Móra Ferenc Mgtsz ságváritelepi gatterüzemében gyors és pontos bérvágást vállal lakosság és közületek részére. ter és magassága 22 méter, j lyeken a rendszeres ertekeVASARNAP, 1968. OKTÓBER 13. i fi