Délmagyarország, 1968. október (58. évfolyam, 230-256. szám)

1968-10-15 / 242. szám

0 A túlteljesítő Aranynap Szegeden — Bö káposztatermés. A tavaszi, nyári hónapokban maguk a termelök sem gon­dolták, hogy az aszályosnak bizonyuló idényben 100 má­zsás holdanként! káposztater­mést sikerül betakarítani az öszi hetekben. A májusi, júniusi kiültetések idején a rendkívül száraz időjárás egyáltalán nem kedvezett a téli káposztának, amellett a kártevők erős pusztítása is megtizedelte a növényeket. A kivesző növényeket azon­ban rendszeresen újakkal pó­tolták, • nagy területeken rendszeresen öntöztek — így az első összesítések szerint — országosan sikerült a ter­vezett száz mázsás hozamot elérni, — Fogadóórát tart ma, kedden délután 5 órától 7 óráig a várost Nötanács jogi cs családvédelmi bizottsága a Hazafias Népfront Vörös­marty utcai helyiségében (Vörösmarty u. 1.). A kérdé­sekre dr. Lohmüller Lajos és Móczó István válaszol. — A lottó a háromtalálatos szelvényekre — vasárnapi híradásunktól eltérően — 385 forintot fizet. — Bérlet zeneiskolai hang­versenyekre. A Szegedi Liszt Ferenc Zeneiskola szülői munkaközössége az iskolának az idei tanévre rendezendő öt hangversenyére 20 forint­toa egységárral bérletet hir­det. Az első hangversenyt, melyen az iskola növendékei lépnek fel, november B-én tartják. A másodikat decem­ber 5-én. Ezen az iskola ta­nárai kamarazenével szere­pelnek. Január 30-án a tanu­lóié vonószenekara ad kon­certet, a rókusi zenei általá­nos Iskola énekkarának köz­reműködésével. Március 27­én egy külföldi zeneiskola növendékei lépnek a közön­ség elé, április 24-én pedig ismét az iskola tanárai kon­certeznek. A múzeumi hónap keretében vasárnap aranynapot rendeztek Szegeden: a Móra Ferenc Múzeumban kiállí­tották azokét az arany leleteket, amelyek a korábbi ása­tások eredményeképp jutottak a múzeum birtokába. Az aranykincsek között főképp hun és avar kori leletekben gyönyörködhettek a látogatók. Ugyancsak a Móra Ferenc Múzeumban hirdették ki vasárnap a Csongrád megyei néprajzi gyűjtőpályázat eredményeit Az első dijat Papp Imre 68 éves szentesi gyűjtőnek adta át Csenke László, a Csongrád megyei tanács vb művelődésügyi osztályának helyettes vezetője, a kalászosok század eleji kézi betakarításáról szóló dol­gozatáért. A pályázat 23 részvevője közül 13 kapott díjat, illetve részesült elismerésben. — Veres József Szófiában. Rádió, és tV-kÖZVetítés Veres József munkaügyi mi niszter hétfőn Szófiába uta­zott, ahol részt vesz a ked­den kezdődő nemzetközi munkaügyi szemináriumon. A szeminárium a tudomá­nyos munkaszervezés kérdé­seivel foglalkozik. — Kölcsey-ház. A múzeu­mi hónap keretében a község és a környékbeli falvak la­kólnak nagy érdeklődése kö­zepette avatták fel vasárnap a Hajdú-Bihar megyei Al­mosd községben a Kölcsey­házat. A debreceni járási ta­nács műemlékvédelmi bizott­sága és a helybeli termelő­szövetkezet közreműködésé­vel és támogatásával 1965­ben vásárolta meg a Köl­csey-házat, s eredeti formá­jában állította helyre. A nád fedeles, vasalt ablakú, gerendás, búboskemencés házban töltötte gyermekko­rát Kölcsey Ferenc és tanul­mányainak befejezése után itt ért költővé. — Collcgtum Artium. A népszerű egyetemi sorozat­ban ma, kedden este 8 óra­kor dr. Káldor János zene­esztéta tart előadást Richárd Wagner: A Nibelungok gyű­rűje a kor filozófiájának tükrében címmel, az egyetem Béke épületének Béke tan­termében. Újabb földrengés Ausztráliában A nyugat-ausztráliai Perth­től — ahol hétfőn hajnalban 7-ea erősségű földrengés volt — 143 kilométerre hétfőn Ismét remegett a föld. A ka­tasztrófa színhelyén Mecke­ring városkában a rengés rombadöntött több mint száz lakóházat. Az első jelentések szerint tizenhatan sebesültek meg Mint az ausztrál-rádió jelentette, a másidik földren­gés két percig tartott. Mec­kering és a külvilág között megszakadt minden össze­köttetés. Jogos önvédelemből A rendőrségi vizsgálat olyan mániája támadt, hogy alapján annak Idején meg­írtuk, hogy emberölés kísér­lete miatt a rendőrség eljá­rást Indított Veszelka Ist­vánná 53 éves, Kübekháza, Újtelep 487. szám alatti la­kos ellen. A vizsgálat meg­állapítása szerint férjét bal­tával többször fejbesűjtotta. Ügyét most tárgyalta a sze­gedi megyei bíróság. A tragédia előzménye több évtizedre nyúlik vissza. Ami­kor 1936-ban házasságott kö­töttek, Veszelka István iszá­kos életmódot folytatott, ké­sőbb pedig alkoholistává vált olyannyira, hogy kis vagyon­kájukat, szőlőjüket is „le­eresztette" a torkán. Felesé­ge élete pokol volt mellette, az asszonyt ütötte-verte, és az annyira tönkrement, hogy testsúlya alig haladja meg a 30 kilót. Három évvel ezelőtt törvényesen elváltak. Azt kővetően Veszelka Istvánt idegbetegséggel többször is kezelték zárt intézetben. Amikor egészségét átmeneti­leg helyrehozták, mindig volt feleségéhez vitték vissza, s életük ugyanúgy folytatódott, mint előtte. A tanúk a bíró­ságon elmondottuk. hogy messzire elkerülték Veszel­káék házát, mert féltek a nagy erejű, közveszélyes al­koholista embertől. Utóbb különleges ételek főzésére kényszerítette az asszonyt. Mikor az ételt az asszony elé­be táltalta, hozzá se, nyúlt, azt állította, hogy meg van mérgezve. A kérdéses napon hasonló kéréssel állt elő. Veszelkáné ment, hogy fát vágjon. Volt férje utána sietett, s felemelt az udvaron egy vasdorongot, hogy lesújtson a nálánál sokkal gyengébb asszonyra. Veszelkáné menekülése köz­ben előbb a támadó orrára ütött a kezében levő kisbal­tával, majd még kétszer fej­bevágta. Az ütések erőtlenségére, helyesebben Veszelkáné gyengeségére jellemző, hogy a három ütéstől volt férje kisebb, 8 napon belül gyó­gyuló sérülést szenvedett. Kórházba szállították, s ami­kor onnan hazajött, súlyo­san bántalmazta feleségét. Veszelka István beszámítha­tatlan, még aznap kirakott fehérneműjét a lakószobá­ban felgyújtotta. Azóta zárt intézetben van. A bíróság úgy találta, hogy Veszelkáné jo­gos önvédelemből cseleke­dett, amikor férje rátámadt a vasdoronggal, s ezért az el­lene emelt vád alól felmen­tették. Az ítélet nem jogerős, az ügyész 3 napi gondolkodá­si időt kért. az országgyűlésről Az országgyűlés ülésszaká­ról a rádió szerdán, csütör­tökön és pénteken a 12 órás hírekben helyszíni tudósítás­ban, a 19 órakor kezdődő Esti Krónikában pedig hang­képiekben számol be. A tele­vízió 16-án és 17-én 19 óra 25 perckor, 18-án pedig 19.30 perces kezdettel tudósít. — A gyárkerítésen át. Lo­pás bűntette miatt indított eljárást a rendőrség Mlgács Gyula 29 éves, büntetett elő­életű, Szeged, Hattyas sor 2/b szám alatti lakos ellen. A Szegedi Konzervgyárból, ahol dolgozott, a kerítésen át elvitt egy karton vagdalt­hűs konzervet. Ügyét vád­emelésre átadják az ügyész­ségnek. Könyvbarátok — Még 120 centiméter könyvre van szükségünk! Operabemutatő a színházban A loboncos tehetségű E. T. A. Hojfmann, a német romantika 18—19. századfor­dulójának garabonciás mű­vészfigurája valahogy úgy gyújthatta fel a kései kor­társ Offenbach képzeletét, miként a kalandos Benve­nuto Cellini sorsa Berliozét, vagy inkább a párizsi bo­hémvilág padlásszobás nosz­talgiája Pucciniét. Offen­bach azonban nem rokonit­ható az operaszínpad küz­delmes sikerekben oly sajá­tosan korhű — ünnepelt és megalázott, kitapsolt és le­pisszegett — múltszázadi szerzőegyéniségeihez: ő más világból, az operettéből tért át ide, élete végére. Halálos betegen, csak egyetlenegy­szer, a Hoffmann meséivel. Hogy a desztillált érzések, fényes mulatságok, külcsín­be fogalmazott, konfettikkel cicomázott, csinnadrattás mi­voltukban is éles-szúrós pamflettek levegőjét, csíny­tevő-csipkelődő operett le­vegőjét hátrahagyva egy­szer a mívesebb színpad mu­zsika lobogásával meséljen a szerelemről. Így nőtt, érle­lődött ld a Szép Heléna, az Orfeusz az alvilágban, az Eljegyzés lámpafénynél, a Gerolsteini nagyhercegnő és más sikerek eleven párizsi operett-stílt teremtő szériá­jából és érzések, a szerelem mélyebb gondolati tartamá­ra leborongó Hoffmann me­séi. Egyszersmind átőrizve, .lépten-nyomon visszaidézve — mint a látomásoktól sza­badulni nem bíró fantaszta — amazok hangulatát. Ez a kettőség, az operett­színpad zabolátlan kollek­cióinak átmentése az opera nemesebb, tartalmasabb esz­közeihez — jellemezte a Szegedi Nemzeti Színház szombat esti premierjét, a Hoffmann meséi bemutató értékű felújítását. A kar­mester Szalatsy István ze­nei vezetése éppoly tudato­san vállalja — és választja társul az opera hagyományos zenei értelmezéséhez — az olcsóságaitól megtizedelt francia nagyoperett jellegel­nek jelenlétét, miként a rendező Versényi Ida fel­frissített, mozgalmas szín­pada teszi, s miként ma sem választható el a Hoffmann meséi karakterében Offen­bach egész életművének ál­talános konzekvenciáitól. Mi történik ezen a színpadon? Luther nürnbergi pincé­jében borissza diákhad zül­Hofjmann meséi Jelenet a második felvonásból: Karikó Teréz, Vargha Róbert és Szabadiis Judit KEDD, OKTÖBER 15. Kémkedéstől a lopásig Lapunkban annak Idején megírtuk — a rendőrségi nyomozás alapján —, hogy lopás miatt büntető eljárás indult Ludvig Imre 44 éves felszolgáló, Szeged, Bocskai utca 4. szám alatti lakos el­len. A nyomozás alapján bi­zonyossá vált, hogy egy éj­jel meglopta a rókusi állo­máson D. József szegedi la­kost, aki súlyos idegbeteg­Ludvig eddig négyszer nő­sült, de negyedik feleségé­től is különváltan élt. A nagy summa pénz birtoká­ban békülési szándékot mu­tatott harmadik számú fe­leségének, akit különféle ajándékokkal halmozott el. Az iratokból kiderült, hogy Ludvig Imrét 1953-ban kém­kedésért' és tiltott határátlé­pés miatt 15 évre ítélték, de ségben szenved. Ludvig ál- feltételesen szabadult. Ami­dozata időnként Laser-suga­rakat vél észlelni idegen égi­testekről, s ekkor összepa­kolja otthon értékelt, leg­szükségesebb ruháit és cél­talanul elindul. Akkor éj­szaka is ez történt vele. Tás­kájában volt két takarékbe­tétkönyv, egyikben 50, a má­sikban 120 ezer forinttal, 33 ezer forint készpénz, két arany karikagyűrű és egy arany pecsétgyűrű, karóra. Az állomás peronján el­aludt, s mire felébredt, érté­keinek hűlt helye volt Ludvig Imre semmi nyo­mot nem hagyott maga után, a rendőrség mégis — az ese­kor dolgozott sem gondosko­dott két kiskorú gyermeké­ről. Tartási kötelezettség el­mulasztása miatt eljárás in­dult ellene, közben rávette volt feleségét, hogy a felje­lentést vonja vissza. Felszó­lította, írjon nyugtát 4900 fo­rintról, hogy a fellebbezésen tisztázhassa magát. Az asz­szonyt rávette: jobb ha sza­badon fizet kevesebbet, mint ha lecsukják, és nem kap egy fillért sem. Volt felesége gyermekei érdekében adta ki kezéből az írást. Mostani bűncselekménye kapcsán Ludvig ellen magán­okirat hamisításért is vádat tet követően rövid idő műi- emeltek a lopás mellett. A va — elfogta. Addigra ter­mészetesen elverte a lopott pénzt. A táskát a betétköny­vekkel, s a többi értékkel eldobta a volt keramit-tégla­gyárban. egy kieső helyen. Mint kiderült, amíg a pénz­ből tartott, számolatlanul költekezett. Két gyermeke után kifizette a tartásdíjat, több ezer forintot. A lopott pénzből hozatta rendbe szü­lei sírját a belvárosi teme­tőben és ajándékozgatott. szegedi járásbíróság első fo kon egyévi szabadságvesztés re ítélte Ludvigot. Fellebbe­zés folytán került ügye a sze­gedi megyei bíróság elé, amely a büntetést felemelte jogerősen 2 év 6 hónapi sza­badságvesztésre. A gyermek­tartási ügyben tanúsított ma­gatartása, a bíróság félreve­zetése miatt hivatalból Indí­tanak ellene ismételten eljá­rást.. A perújítást majd ké­sőbbi időpontban tárgyal­ják. lik, amilyan szuterén-hangu­latban; a fizikus Spalanzani estélyén stilizált kellékek keltik egyszerre a szobátu­dós kísérleti tanyájának és fényes fogadótermének il­lúzióját — talán a szüksé­gesnél zsúfoltabban, áttéte­lesebb asszociációkkal ter­helve a nézőt. Ennek a tö­mény összefoglalásnak in­kább a kővetkező felvonás, a velencei kurtizán-terasz vallja kárát, ahová az ugyan­csak tumultust halmozó szándék nehezen képes fo­kozni előbb elherdált ön­magát. Az Antónia-színpad viszont rugalmasan vissza­fogott, a muzsika tartalmá­tól követelt diszkrécióval, s újólag dicséri a rendező Versényi Ida és a díszletező Sándor Lajos egymást értő, egymást megértett, koncep­cióját. A szegedi operaszín­pad régen mutatott ilyen korszerű, meggyőző mozgás-, szin- és jelmezkultúrát. A fantázia bátor és viszonylag több szabadságot élvező le­hetőségeit is egészségesen használják el Takács Kata­lin jelmezei. Szalatsy István zenekara azért józan mértékkel fogja össze a muzsika imitt-amott operettes áradását — első­sorban és elhatározottan a dallam, a lírai színek gaz­dag invencióit hagyva hang­súlyozottan. Vargha Róbert énekelte a címszerepet — hosszú évekkel ezelőtt ls ki­egyensúlyozott, hangi adott­ságaihoz jól alkalmazható szerepének tudtuk Hoff­mannt; ha emlékezetem nem csal, Szegedre szerződve ép­pen vele mutatkozott be! — s biztos formaérzékével, né­hány alacsonyabb intonáció­tól eltekintve, zeneileg in­telligens szólam vezetéssel ezúttal ls az előadás erőssé­ge. Második szegedi évadját eddigi legigényesebb felada­tával kezdte Halmi László — a rossz, a sátáni szerep négyes színeváltozásával. Te­gyük hozzá: sokkal felsza­badultabban, bővérűbb, egészségesebb figurákat te­remtve, mint korábban. Ha szerepe tovább érik, reper­toárjának legbecsesebb ér­téke lehet. A költő három szerelme három külön szín, temperamentum, szerep. Olympia bravúrszólamát Vígh Irén oldotta meg han­gos közönségsikerrel, a ka­cér Giulietta Karikó Te­réztől fölényes hangi töl­tést, uralkodói erényt ka­pott, Antónia fájdalmas tragédiája Berdál Valériá­tól meleg egyszerűséget, ne­mes pátoszt. Sinkó György (Crespel) és Szabadíts Ju­dit (Miklós) egyenletesen, megbízható kvalitásaival se­gítette az előadást, s kisebb szerepében megfelelt Len­gyel Ildikó, Gregor József. Gyimesi Kálmán, Halmágyi Mihály, Farkas Dezső is. Is­mét figyelmet keltett szép­szövetű tenorjával Juhász József, aki — ha dallamfor­málásának operettes fordu­latait le tudja vetkőzni — az operaszínpadon is szép sikerek várományosa. A sza­mára idegen operai környe­zetbe került Bordás Dezső zeneileg helyesen értékelte a tudós-Spalanzani hóbortos zsenijét, játékában azonban még sok a felesleges moz­gás, a külsődleges eszköz. Baróthy Zoltánné koreográ­fiája lendületet ad a szín­padnak, Szalay Miklós kó­rusa néhány szép, tömör hangzással kelt figyelmet. Nikolényi István ricsszfopisztollyal Mostanában a rendőrség garázdaság szabálysértése miatt több kirívó esetben ho­zott jogerős határozatot. A köztulajdont rongálta ittas állapotban Kiskundorozsmán, a villamos-végállomásnál Kardos József 22 éves, Kis­kundorozsma. Maros utca 18. szám alatti lakos. Feldöntöt­te a hirdetőtáblát, feszeget­te a cukrászda vasrácsát és bántalmazta azt, aki tette ab­bahagyására szólította fel. Az „erős" Kardost 800 fo­rintra bírságolták. Több lövést adott le riasz­tópisztollyal a szegedi Tisza­virág-étteremben Bori Ist­ván 29 éves, Szeged, Külte­rület 23. szám alatti lakos. Magatartásán a vendégek megbotránkoztak, a rendőr­ség 600 forint bírsággal súj­totta. Szerelemféltésből megver­te azt a lányt, akinek koráb­ban udvarolt Röszkén Ve­csernyés István Tamás 21 éves. Szeged-Mihálytelek, Petőfi utca 10. szám alatti lakos. 800 forint bírságot ka­pott

Next

/
Oldalképek
Tartalom