Délmagyarország, 1968. szeptember (58. évfolyam, 205-229. szám)
1968-09-15 / 217. szám
A monarchia yálságáttak kifejlődése ROHANUNK A FORRADALOMBA.." t_jt Le&z-e mesterséges íi/9 Amikor a The Times című londoni Újság bécsi levelezője 1913-ban eltávozott az Osztrák—Magyar Monarchiából, ügy érezte, hogy „halálraítélt építményt" hagy el. E polgári tudósító is felismerte, hogy a társadalmi és nemzeti ellentétek, amelyek — különösen a századforduló után — egyre nagyobb erővel jelentkeztek, előbb-utóbb szétvetik a Habsburgok 1867-ben létrehozott sajátos államalakulatát, a kettős monarchiát. A virágzó kapitalizmus imperializmusba való áthajlása a korábbinál élesebbé tette a társadalmi ellentmondásokat a tőkés országokban. A kapitalizmus alapvető antagcmizmusát azonban az Osztrák—Magyar Monarchiában a nemzeti és nemzetiségi kérdés megoldatlanságából, a feudális maradványoknak a gazdasági alapban és a politikai felépítményben megfigyelhető továbbéléséből származó egyéb ellentétek ls kísérték. A tőkés fejlődés előrehaladása itt tehát az ipari munkások és a burzsoázia közötti harc fokozódása mellett magával hozta pl. az osztrák és magyar uralkódóosztályoknak az elnyomott nemzetiségekkel való heves küzdelmét. Magyarországon pedig kiélezte a teljes nemzeti függetlenségért harcolóknak az osztrák gazdasági és politikai kapcsolatok fenntartáséhoz ragaszkodókkal; az egész parasztságnak a nagybirtokkal, a parasztságon ' belül pedig az agrárproletároknak, a kis- és törpebirtokosoknak a gazdagparasztokkal való küzdelmét is. Az első világháború kirobbantása rövid időre héttérbe szorította a jelenségek felszínre törését, azonban a szörnyű háborús szenvedések, a gazdasági kimerültség és a katonai helyzet kedvezőtlen alakulása nyomán újból jelentkeztek- Ennek folytán már 1917 elejétől, de különösen a Nagy Októberi Szocialista Forradalom győzelme után egyre inkább észlelhetővé vált a monarchia politikai rendszerének válsága. A politikai rendszer belső válságának kifejlődésében a legfőbb szerepet a szocialista munkások által vezetett nagyerefü gazdasági-politikai harcok és a spontán tömegmozgalmak kibontakozása játszotta. A magyarországi öntudatos munkások már 1917-ben nagy energiával igyekeztek — a háború kitörése után meggyengült vagy szétesett — szervezeteiket újjászervezni, a frontokra vitt férfimunkások helyét elfoglaló hómunkásokat, bevonni a szocialista mozgalomba. A Tisza István kormányának bukása után bekövetkezett, korábbinál valamivel nagyobb mozgásszabadságot kihasználva a szocialisták sok munkást bevontak a meglevő szakszervezetekbe és új szakszervezeteket is alakítottak. 1917. folyamán a szakszervezeti taglétszám kb. megnégyszereződött, 55 338-ról 215 222-ré emelkedett. A munkások szakszervezetbe áramlása Szegeden, ahol a megyében levő Városok közül legnagyobb számú ipari munkás élt, ahol a legerősebb és legrégibb múltú szocialista szervezetek működtek, a szakszervezeti taglétszám gyarapodása még nagyobbmérvü. Míg országosan az 1912. végi taglétszám 1917 végére körülbelül kétszeresére nőt,, Szegeden ugyanezen két időpont között 1406-ról körülbelül 6000-re, tehát több mint négyszeresére duzzadt. Ez a szembeötlő gyarapodás a helyi szocialista agitátorok eredményes munkájának azt a fontos vonását is igazolja, hogy ekkor már nagy figyelmet fordítottak a nagyüzemi munkások szervezésére. Igy jött létre pl. a dohánygyári munkásnők, a vasúti munkások, továbbá a villamosvasúti alkalmazottak és a vegyipari munkások szakszervezete. A megerősödött régi és az újonnan alakított szakmai szervezetek országosan és Szegeden is a munkások életkörülményeit javító, emellett a háborús termelésnek károkat okozó, elsősorban és közvetlenül tehát gazdasági, de közvetetten politikai tartalmú sztrájkmozgalmakat is vezettek. Az 1917. évi szegedi sztrájkok közül a vasutasok május végi, a szabó munkások és szabó munkásnők szeptemberi, a villamosvasút alkalmazottainak november 1-i mozgalma a legjelentősebb. A szabó munkásnők 50 százalékos béremelést és 1 órás napi munkaidő-csökkentést, a villamosvasútiak 50 százalékos béremelést értek el. A szakszervezeti csoportok részt vettek a szociáldemokrata párt politikai akcióiban is. Az országos pártvezetőség a Tisza bukása után következő Eszterházy-kormányt arra akarta kényszeríteni, hogy megalkossa a választójogi reformot és tegyen hatékony lépéseket a megegyezéses imperialista béke érdekében. E törekvés jegyében 1917 nyarán Károlyi Mihály pártjával és a polgári radikális párttal létrehozta a Választójogi Blokkot, amelyben azonban átengedte a vezető szerepet a polgári erőknek. A szociáldemokrata párt tehát a munkástömegek 1917-ben megnövekedett aktivitása idején is — akárcsak az 1914 előtti éveidben —, arról akarta meggyőzni a munkásokat, hogy a polgári demokráciáért kell harcolni, a polgári ellenzék vezetésével, alkotmányos úton. A párt nem készítette elő a tömegeket a tőkés-földesúri rendszer forradalom útján való megdöntésére. Olyan politikai gyakorlatot folytatott, amely lemondott a proletariátus önálló osztálypolitikájáról. Az osztályharcnak az első világháború idején sajátos, legfőbb formájához, a bókéért való harchoz, amely szintén csak forradalom útján vezethetett győzelemre, nem adott megfelelő irányítást. A tömegek erős békevágyát is a választójogi reform szolgálatába igyekezett állítani. Ennek ellenére a párt — vezetőinek fenti nézetei és a hatóság által is korlátok közé szorított — Szervező- és nevelőmunkája, fogyatékosságai ellenére is hozzájárult a tömegek aktivitásának növekedéséhez. A Nagy Októberi Szocialista Forradalom győzelmének hazánkban is igen nagy hatása jelentősen hozzájárult a munkásmozgalmunk menvnyiségl és minőségi fejlődéséhez: új lendületet adott a háborúellenes küzdelemnek. 1918. januárjában az egész monarchiára kiterjedő politikai sztrájk mutatta a munkás tömegek forradalmasodását. E sztrájk, amely Magyarországon 300 000 embert mozgatott meg, az osztrák forradalmi munkások példája és a hazai baloldali csoportok fellépése nyomán a békéért és Saovjetoroszország védelméért bontakozott ki. A sztrájkban Szegeden (január 19— 21. között) 12 000-en Vettek részt; ipari és földmunkások mellett államvasúti alkalmazottak, kisiparosok, kiskereskedők is. A sztrájk során — fővárosi mintára — 200 taggal Szegeden is megalakult a Munkástanács. Mivel azonban a forradalmi gondolkodású emberek száma a városban ekkor még kevés volt, e szerv a reformisták vezetése alatt állott és nem válhatott a forradalom előkészítőjévé. A januári sztrájknál is jelentősebb a júniusi sztrájkharc, amely szintén az egész monarchiára kiterjedő politikai tömegsztrájk volt. A belső helyzet ekkor már az osztrák és a magyar területeken is rendkívül feszült. 1918 tavaszén egymást érték mindkét országban a munkások háborúellenes mozgalmai. A háborúból kivezető utat és a fennáló viszonyok átalakítását forradalom útján keresők tábora is jelentősen megnövekedett. A „forradalmi szocialisták" néven ismert értelmiségi csoportok 1918. májusában kiadott egyik röplapja arra hívott fel, hogy kövessük a bolsevikok példáját. Azt írta: „Csináljunk forradalmat, mert mirajtunk is egyedül a forradalom segíthet!" A forradalmi cselekvést követelők táborát növelte az 1918 februárjától kezdve Oroszországból nagy tömegben hazaérkező hadifoglyok tekintélyes hányada is. Közülük sokan részt vettek az oroszországi proletárforradalomban, fegyverrel a kezükben védelmezték annak vívmányait, megismerkedtek Lenin tanításainak lényegével. Már 1918 kora tavaszán megalakult a Bolsevik Párt magyar csoportja, amely erőteljes felvilágosító és nevelő munkát végzett a hadifoglyok körében. A kommunistává lett volt hadifoglyok hazatérve a forradalmi cselekvés szükségességét tanították a munkásoknak és katonáknak. Az ő tevékenységüknek is igen nagy szerepe volt abban, hogy 1918. tavaszán Ausztria-Magyarországon egymást érték az esztelen vérontástól és a szörnyű szenvedésektől meggyötört katonák felkelései. Ezek közül kiemelkedett a cattarói, a judenburgi, a pécsi, a rumburgi és a rimaszombati megmozdulás. A kormányzási nehézségeket súlyosbította az osztrákmagyar katonai alakulatok súlyos veresége az olasz fronton, június közepén. Ebben a helyzetben robbönt ki június 18-án Bécsben, majd Ausztria más városaiban az általános sztrájk, két nap múlva pedig Magyarországon is. A fővárosban induló sztrájkmozgalom gyorsan kiterjedt az egész országra. Június 21—22-én a szegedi munkások is csatlakoztak a sztrájkhoz. A szervezők a háború befejezésének, a város közélelmezése megjavításának jelszavával a szervezetlen munkásokat is csatasorba állították. Igaz, nem volt minden sztrájkbalépett munkásnak elegendő kitartása: pl. a dohánygyári munkásnők közül már június 24-én sokan munkába álltak. A gyár szervezett munkásnői Ábrahám Ferencnével és Meszli Erzsébettel az élükön egy sereg kenderfonógyári és vasúti munkás segítségével további sztrájkra akarták kényszeríteni őket. Amikor a sztrájktörők a munka végeztével a gyárból kijöttek, a sztrájkolok megtá. j mádták, kövekkel dobálták őket. A I sztrájktörők védelmére kirendelt katonaság és rendőrség a szocialistákat szétkergette, közülük többet elfogott, akik ellen az államügyészség „az állam hadereje ellen irányuló bűntett" elkövetése címén gyorsított eljárást kívánt indíttatni. A júniusi sztrájkmozgalmat Szegeden is elsősorban az erőszakos hatósági intézkedések törték le; a katonai és városi rendőrség az üzemek munkásait június 27-én éjjel összeszedte és a munka felvételére kényszerítette. E sztrájk a békevágy megnövekedését és a nyomortól való szabadulást akaró forradalmi cselekvési készséget juttatta kifejezésre. A sztrájkolok a hadiipar, a közlekedés, a hadiszállítások akadályozásával tulajdonképp a teljes háborús vereséget, a katonai-állami szervezet bomlását siettették. Ezzel — objektíve — a polgári demokratikus forradalom győzelmét készítették elő. 1918. júniusára — már az eddig el. mondottak is mutatják — az uralmi rendszer gazdasági, politikai, katonai válsága elmélyült. Szintén hozzájárult ehhez az 1918. évi ösztönös, szervezetlen megmozdulások sokasága. E mozgalmak többnyire az élelmiszer, tüzelő, ruházati stb. anyagok ellátásának csődjével, az egyszerű emberek, a fronton küzdők hozzátartozói nyomorának növekedésével voltak közvetlen kapcsolatban. Ilyen volt Csongrád me. gyében pl. a február 26—27-i szentesi és a június 21—22-i hódmezővásárhelyi tömegtüntetés. E mozgalmakban elemi erővel tört felszínre a béke és a jobb élet utáni vágy s szembeötlően jelentkezett a sok szenvedéssel járó intézkedéseket foganatosító városvezetők, rajtuk keresztül az uralkodóosztály elleni gyűlölet is. A kormány számára 1918-ban már nem az olasz vagy egyéb harctér, hanem a belső front volt a legfélelmetesebb. Mind durvább rendszabályok alkalmazásával tudta csak folytatni a háborút. Az elnyomottak forradalmi cselekvőkészsége azonban mégis egyre erőteljesebben felszínre tört, emiatt a régi módszerekkel való kormányzás egyre nagyobb nehézségekbe ütközött. Észlelhetők voltak tehát a forradalmi helyzet legfontosabb ismérvei. .1918, nyarán és koraőszén azok a polgári ellenzéki erők is fokozták tevékenységüket, amelyek — a szociáldemokratákhoz hasonlóan — megrázkódtatás elkerülésével kívántak a fennálló állapotokon változtatni. Károlyi Mihály, a parlamenti ellenzék legtekintélyesebb vezetője már az előző években a megegyezéses béke mellett állt ki a képviselőházban. 1918 nyarán ugy látta, hogy a béke eléréséhez fél. re kellene állítani a finánctőke- és a nagybirtok érdekeit képviselő kormányt és olyat állítani helyére, amely a béke megkötése mellett biztosítja a polgári demokratikus szabadságjogokat, a nemzeti függetlenséget és felszámolja a nemzetiségek elnyomásának rendszerét. Ez a kormány a burzsoáziának elsősorban azt a részét képviselné, amely eddig egyáltalán nem vagy alig jutott szóhoz a végrehajtó hatalom gyakorlásában, de helyet kapnának benne a szociáldemokrata párt megbízottai is. Károlyi ettől az átalakulástól a forradalom elkerülését, a forradalmi munkásmozgalom leszerelését is remélte. Programja az adott pillanatban számos pozitív vonást tartalmazott, megvalósítása előrelépést jelentett volna. Ugyanakkor mindezeknek az osztályharc leszerelésével, a forradalom elkerülésének vágyával történt összekapcsolása már nem szolgálta a tömegek érdekeit. A program azonban magában foglalta a dolgozók akkor legégetőbb követeléseit is. Ezért Károlyi tábora 1918 tavaszán és nyarán gyors ütemben gyarapodott. A szociáldemokrata párt nem mutatott rá, hogy még e polgári jellegű program is csak demokratikus forradalom útján valósítható meg és mivel a munkásság számára nem hozhatja az meg a teljes szabadságot, tovább kell fejleszteni proletárforradalommá. A szociáldemokrata párt vezetősége a forradalmi helyzetben sem követett önálló osztálypolitikát. A monarchia politikai rendszere azonban 1918 őszére olyan mély válságba került, a dualizmus felbomlása annyira előrehaladt, hogy sem az uralmonlevők statáriális intézkedései és a tömegmozgalom leszerelésére irá. nyúló eszmei harca, sem a szociáldemokrata vezetők forradalmat elutasító magatartása, sem a polgári ellenzéki erők demokráciát, békét hirdető szavai, sem a királynak a monarchia föderatív átszervezésére irányuló terve nem állhatta útját a munkás- és katonatömegek forradalmi felkelésének. Dr. GAAL ENDRE Radomir Beljakov szovjet tudós, a műszaki tudományok kandidátusa, elkészítette egy mesterséges szív modelljét. Régóta ismerjük az úgynevezett „mesterséges izmokat". Ha egy különleges szintetikus hártyát sav hatása éri, akkor a hártya megrövidül, méretében csökken, ha pedig lúggal hatunk rá akkor ismét meghosszabbodik. R. Beljakov ennél tovább ment. Egy szivet jelképező burokba két ilyen „izmot" helyezett el, rugalmas bordás szelencékbe zárva. Ezek a szelencék két részre osztották a szívet, a két szívkamra analógiájára. Az izmokra merőlegesen egy rekeszt épített be, így a kamra belső része most hat részre oszlott: két kamrát alkottak a munkát végző „mesterséges izmok", négy kamrát pedig az oldatnak szántak. A kis- és a nagy vérkörhöz hasonlóan a szelepekkel ellátött lágy csövekkel vette körül a burkot. A bal kamrában a lúgos, a jobb kamrában pedig a savas oldat volt. Ha a válaszfalat impulzus érte, az egész rendszer mozgásba jött. Az oldatot tartalmazó négy kamra térfogata megváltozott: kettőé megnagyobbodott, kettőé pedig kisebb lett. A „mesterséges izmok'' önműködően nyomták a savai és a lúgot a kamrákba. Persze ez még távol áll a mesterséges szívtől. A lúg és a sav a vénás és az artériás vérnek egyáltalán nem szinonimái. Ráadásul az élő szívnek rendkívül rugalmas és bonyolult Idegirényítása van ... Vitathatatlan azonban, hogy sikerült megszerkeszteni a polimer-szivattyú elvileg új sémáját. A megkonstruált modell segítségére lesz az orvosokínak, főleg olyan szívbántalmak tanulmányozásában éí modellezésében, amelyeket lehetetlen reprodukálni, mart a kísérleti állatok feltétlenül elpusztulnak. Meglepetés Magyar hiakombinát Mongóliának Mongólia tizenötször akkora ország, mint a Magyar Népköztársaság, ám a lakosság létszáma alig több, mint egytizede a miénknek. A hatalmas terület időnként bőséges legelőin azonban közel 25 millió állat legel. Az állatállománynak a lakosság létszámához viszonyított ily magas arányában Mongóliának nincs vetélytársa a világon. A rengeteg állatot azonban sok veszély fenyegeti. A tartás külterjes, a takarmányozás általában még egyet jelent a legeltetéssel. Télen is a hó alól kaparják ki ennivalójukat a juhok, tevék, szarvasmarhák, lovak. Ha a hideg túl nagy, a hó vastag, tavaszra úgy legyengül az állomány, hogy egy-egy járvány 15—20 százalékos létszámcsökkenést is oközhat. Ilyen viszonyok között az állatgyógyászatnak, a védő és gyógyító oltásoknak különleges jelentőségük van. Ezért határozta el a mongol kormány, hogy hatalmas biokombinátot, állatgyógyászati anyagokat, szérumokat, vakcinákat előállító gyárat létesít. A létesítmény megvalósítására hazánkat kérték fel. A barátság jegyében szívesen vállalkoztunk a részünkről ötmillió rubeles szállítást jelentő beruházásra. 1961ben létrejött a kormányközi megállapodás, a következő évben megkötötték a vállalati alapszerződést és rengeteg előkészítő munka után 1966ban Szonginóban megtörtént az első kapavágás is. A Chemokomplex külkereskedelmi vállalat kölcsönös érdekeltségű szerződést kötött a Phylaxiával, illetve az ÉMEXI-vel, az építőipari exportirodával. A 7-es erősségű földrengések elviselésére méretezett épületek, valamint a technológia tervét alvállalkozóként az Agroterv készítette. A szükséges felszerelésekről a Phylaxia gondoskodik, az ÉMEXI kiküldött előbb 40, majd 70 szakembert, akik a mongol munkásokat kiképzik, de közben tevőlegesen is részt vesznek az építkezésben. Ezenkívül még vagy 20 magyar cég érdekelt a nagy vállalkozásban. A mongol biokombinát 150 000 négyzetmétert foglal el, 30 nagyobb épületből áll és kielégíti az ország egésá szükségletét állatgyógyászati anyagokból, valamint a laboratóriumi kísérletekhea szükséges állatokbóL Nagyobb méretű lesz majd, mint a Phylaxia és büszkén viselheti az „Ázsia legnagyobb biokombinátja"', rangot. Az elmúlt esztendőkben a munka jelentősen előrehaladt. Emelkednek az épületeit és a helyszínen dolgozó mongol műszaki zászlóalj „kiskatonái" már képzett kőművesekké nőttek. Az Iramot most erősíteni kell, mert a mongolok azt a célt tűzték ki, hogy az ország függetlenségének 50. évfordulójára, 1971 közepére már teljes kapacitással működjön a biokombinát. f. a földgömb Újszerű földgömböt készített egy amerikai feltaláló. Segítségével meg lehet határozni a földgömb bármely pontján a helyi időt. Különleges szerkezet forgatja a glóbuszt a Föld forgásával szinkronban. A gyűrűn, amely az egyenlítő mentén a glóbuszt körülöleli, a nap 24 órájának megfelelő beosztás látható. Hogy megtudjuk a Föld bármely pontjának helyi idejét, a mutatót el kel! forgatni az időskálán, a délkör mellett a megfelelő helyigVASÁRNAP, 1968. SZEPTEMBER 15. DEL-MAGYARORSZAG 9