Délmagyarország, 1968. szeptember (58. évfolyam, 205-229. szám)

1968-09-29 / 229. szám

Polner Zoltán BABONÁK — HIEDELMEK ÁLLATLAN BARÁT Egyik asszony kert alól másik falu végiről harmadik a mezőn túlról sötét felhő országútról Dicsértessék! Dicsértessék! De csak csuhája suhog, de csak jön a vak barát. Szép jézusom: állattan. Kakasszóra felhő lebben: „Szerencsétek, időm lejárt!" összeborul három asszony testük kiveri a láng. Egyik asszony kert alól másik falu végiről harmadik a mezőn túlról ördög fut az országútról. TETSZHALOTT Szent Mihály lova lábol viszi az árvát boldog menyasszony korából. Törékeny testét., fehér ruháját koporsó őrzi ima dajkálja most kisérik az utolsó útjára. Gyászoló harang szólal » vad vlgalomra. Kerteken túl sikoltó dal és eszeveszett muzsika ropja. Cifrázó csárdás puffog a földtől: jönnek a halottal a temetöböl. TÁNCOLTATÓ Táncol), táncolj messziről jött. Helyetted is csak az ördög estére kl hazaér. Várhat gyeplő, ló, szekér. Vesd ki pénzed kurjongass! Forduljon a kocsmáros! Egy szál hamis hegedűre alkonyestig ortajozz! Táncolj, táncolj messziről jött hajtja lovaid az ördög, cifrázzad csak idebenn. Eszelősen verjed, ropjad a tüzes szem megtáncoltat akár akarsz akár nem! A BÍRVÁGY A

bírvágy, igen, sz az oka a legtöbb emberi galibának. Mert ugyan mi nehézsége lenne például Paplógó Szilveszternek, aki negyvennyolc éves létére is maglegény, emellett van egy alsúházbeli lakása, szoba-konyhás persze, és senki neki nem parancsol. Egyesegyedül Pészász Feri bácsi, aki a pályafenntartó brigád parancsnoka. Különben mehet Paplógó Szilveszter ahová akar, teheti amire képes. 1® például nevét meghazudtolván minden vasárnap délelőtt ellátogat a református templomba, feláll az orgona mellé, persze nem a kántor felőli oldalon, és ú® énekel, mintha fizetnének neki. Hangoztatja is: az az átkozott szegény! ség, valamint szüleinek konoksága állta útját tehetsége kibontakoztatásának, mármint, ho® oki. kántor le®en. De hát hol itt a bírvágy?, kérdezheti bárki. Rejtettebb úton találja meg az érvényesülés lehetőségét. Paplógó Szilveszter ugyanis társadalmi munkában folytatott előénekesi tevékenységét arra használja fel, ho® szép hangjával elfeledtetve alacsony termete. görbe lába hibapontjait, eredményesen keresi-kutatja a házasságkötésre alkalmas nőket. Csakhát az asszonyok is tele vannak bírvág®al. Mert lehet akármekkora a forgalom a Posta utcai kislakásban, megbotránkozhatnak a maradi paraszti szomszédok, ho® az e®ik héten ez az asszony libbent ki fényes nappal az ajtón, másik héten mar megint új menyecske hozott két kanna vizet az utcavégi vízcsapból, a lényeg mégis csak az, ho® egyiküket sem a szép hang érdekli, még tán az sem, ho® Szilveszter nem köznapi képességet árul el a krampácsolásban a vasútnál vagy odahaza, a vendégszereplő asszonyok bevezetőül elvárnának valami mást ls. E® kartonruhára valót például, va® e® nyári könnyű cipőt. Szóval — világos. Szilveszter viszont minden új asszony .tiszteletére vesz e® üveg kövidinkát, és kész. 1® jutott, ennyi keserű tapasztalat után arra a jelentős gondolatra, hogy olyan asszonnyal kellene immár közvetlenebb kapcsolatba keveredni, akivel pénz jár. Például: közelesen lebabázó kismamával. Hiszen azzal jár a ®ermekgondozási segély. Még az se baj, ha már van e®-két pótkocsi is, aho® Gellén Pali, téeszpilóta komája szokta volt mondogatni ®erekeiről. No, nem is pihentette sokáig a nemes eszét. Még július végén észrevett e® bizonyos Kanalas Matild nevezetű nőszemélyt, aki a Barneválnál ténykedik, fürge kezű, vágott nyelvű nő, akiről kiált, hogy úgy van. Hónaljban megkötött ruhát hord, mivel igen kerekded termete van. Kerüljük a prózai részleteket Szerdán este megismerkedtek. Csütörtökön kicsit elbeszélgettek, s azzal váltak el: péntek este felé elnéznek a Fényesbe, mármint az étterembe. Mivel szabad szombatos volt Szilveszter, elég sok sert megitták, aztán na® e®etértésben elmentek a Posta utcai kislakásba. Szombaton délelőtt felébredvén Paplógó Szilveszter olyasmit dörmögött, ho® akkor a jövő szombaton megesküsznek, hétfőn idehozhatja Matild egyszem ®erekét is. Most ne, mert csak zavarná őket. És ötmagát szikrányit sem érdekli, ho® a leendőnek ki lettlé®en az apja. bele kell törődni az úr akaratába. Neki Matild a fő, mondta, és vasárnap na®on szárnyalóan énekelt a templomban. Hanem az a jövő heti péntek este! Paplógó Szilveszter u®*anis hazaérkezett a heti nehéz munkából, fáradtan, csendre, jó szóra éhezetten, és maid megbicsaklott a lába, amikor számba vette: hányan fogadták. Bizony, ott volt a lakásban Kanalas Matild, apjával, anyjával, valamint négy élő ®ermekével. — Tudod, drága Szilveszter — dörgölődött hízelegve Matild, amennyire termete engedte, a borostás, megnémult pályamunkáshoz — nem vitt rá a lélek odahagyni a ®erekeimet a tatáékkal, kint a tanyán. Mert ki lakozik ma már a tanyán? Csak akinek muszáj. Meglásd, jól megleszünk í® is. A g3rerkőcök megalszanak a konyhában, e®előre szalmán, az öregek meg itt a sarokban. Hamar elalszanak, hidd el. Az á® különben is a miénk. No, u®e nem baj, no, mondj már valamit a kicsi kis galambodnak... Nézd csak, milyen szépen kivasaltam ezt a ruhámat?! Holnap mehetünk benne az esküvőre. Hanem: Paplógó Szilveszter e®szerre úgy találta, kevés lesz az a gyermekgondozási segély, még a né® ®erek családi pótléka is alamizsna fillér ahhoz képest, ahányan vannak. E® szava nem volt az asszonyhoz se szombaton, se vasárnap. Mivel a következő héten is messzire dolgoztak, megint csak pénteken este állított haza. Kanalas Matild pedig még hevesebben kezdte macerálni a házasság megkötése iránt. Szilveszter pénteken, szombaton példás türelemmel viselte e rohamokat, de vasárnap reggel baltával váratlanul széthasította a na® asztalát. Mire azonban másodikul szétüthette volna az á®át, Kanalas Matild hálóingben elé ugrott. — Inkább a fejeimet hasítsd szét, t-te! Esküvöt ígérni tudtál, elvenni már nem tudsz?! Csak handabandázol itt, mint valami részeg. E®et mondok neked. Paplógó Szilveszter, va® megesküszünk hétfőn délelőtt, va® cifra világ lesz itt... Hát ekkor nem lett. Paplógó Szilveszter u®anis — mint a farka felvágott ló — elrohant hazulról, vonatra szállt, s elment munkahelyére. Ott ,u®anis a tanyakocsi. Szombaton állított haza újból, ám akkor megértette, hogy valami nincs egészen rendjén háza táján. Benyitott, s az összeszegelt asztal mellől egy díjbirkózó forma, trikós, glottgatyás óriás állt feL — Ez az, ez+ dobd ki, Jánosom — csattant fel Kanalas Matild hangja —, semmi keresnivalója nincs itt... — Ho®hogv nincs? Ki lakik itt, ha nem én?! Ez az én... — Csendesebben, jó ember — szólt közbe szelíden az óriás —, ba nem hallotta volna, az én feleségem most azt mondta, hogy magának Itt coki. Ha pedig az én feleségem azt mondta, akkor tűnés innen, mert megtudod te kis görbelábú pulvkapecér, ho® kicsoda az a Zsuzsi János! Ekként a férfi. Kellett ennél több Paplógó Szilveszternek? Ordított e®et, odaugrott, máris ütött — Azt a hordárfejed mindenit, te dromedár! Az én lakásomba mersz te betolakodni, te bőröndtróger?! — Dobd ki, Jánosom! — hallotta még Szilveszter az ágyból szállani Kanalas Matild vezényszavát, aztán megbillent vele a világ, érezte, hogy az űrben szálldogál, aztán hirtelen semmi. A csillagok világítottak, majd a telihold, amikor feleszmélt arra, ho® fázik. Közben nótaszó hallott. Az ablakából áradt. A három Kanalas meg Zsuzsi János állomási csomagszállító óbégattak. Felkapott hát e® téglát az elülső szomszéd faltövéről, s bevágta a világos ablakba. A restiben lelte a záróra. Az istennek nem akart kimenni. Zsoltárt énekelt pálinkáivás közben. Perelj uram perlőimmel... Végül Kutyik rendőr főtörzsőrmester vállalkozott rá, hogy kiviszi. Odakint, a friss levegőn feleszmélt, s előadta: lakásából kitudták. Mivel Kutyik nem hitt neki, hát elcsalta a Posta utcába. No, ®orsan hivő lett a főtörzs elvtárs is, amikor az udvarra érkezvén e®szerre mindenféle, megnevezhetetlen fertelmes dolgok és tárgyak repültek hozzájuk, s ütöeszközökkel ls egyszerre né® felnőtt esett nekik. — Hát most mit te®ek magával, szomszéd? — kérdezte a rend őre, amikor lőtávolon, vagyis a kapun kívül kerültek. Erőteljesebb fellépéstől a rendőrt józan esze visszatartotta. — Tudja mit, alhadna® elvtárs, vi®en be mirit csavargót. Érti? Én most az va®ok. Elalszom én maguknál — talált újabb, na® ötletre Paplógó Szilveszter, s ho® a rendőr ezt nem találta hasonló módon fényesnek, maga lódult előre. Csak amikor lefeküdt a tiszta, hűvös cellában, s újra az a régen tapasztalt csendesség vette körül, aminők megtagadására a fertelmes, bűnös bírvá® bírta rá, hirtelen otthon érezte magát. Boldogan nyögött e®et, s arra gondolt: vajon, ho® lehetne megalkudni a járási kapitánnyal, s itt ütni fel tanyáját. Nyugodt, békességes hely ez. Ide még az aszszonyok se tudnak bemászni. Hiszen erős, biztos rács van az ablakon. kezdte az őrlést, aztán szépen kigyarapított egy vízimalmot. Később aztán átvette apjától és huszonhárom esztendőnyi munkával megépítette ezt a korszerű, modern malmot — Ez az én mindenem. Megsimogatom naponta a falakat, az új német gépeimet; aranymalom ez. Ügy hozzám tartozik mint a fejem, vagy a szívem. Fölemelte a hangját, mélyen ülő fekete sötét szeme megvillogott, arca kivörösödött. — Jön aztán e® piszkos senkiházi, aki az életemre tör, földönfutóvá tenne, s végül megpróbál a®onlőni, mint egy kutyát. — Nyugodtabban, kár mérgelődni, különösen velem kár kiabálni. — Ne haragudjon, de elönti az embeit a keserűség, amikor élete munkáját akarják tönkretenni... Pedig én mindig baloldali voltam. Most is tíz mázsa lisztet küldtem a bányászoknak teljesen ingyen. Megpróbáltam fordítani a beszédtémán. — A felesége szörnyethalt. — Tragédia kérem. A vállhevedert rosszul kapcsolta be és egy lopingnál kibukott a gépből. — Ügy hallottam, a gépet maga szerkesztette és készítette. — Én. Még a Luftwaffe főparancsnoksága is gratulált. Várjon csak. Néhány régi német és magyar képeslapot hozott. Képek és szövegek Király Józsefről és saját repülőgépéről. — Igen magas életbiztosítása volt a feleségének. — Kérem, ez ls az irigyek és gonoszok rágalma. — Jó. én csak kérdezem. Valami életbiztosítása biztosan volt. — Volt. Egészen minimális. — Nem is akarom elhinni, hogy az apja a padlásajtóból lezuhant és nyakcsigolya törésébe belehalt. — Szomorú, de így volt. A létra kicsúszott alóla. — Neki is roppant magas életbiztosítása volt? — Ez sem igaz. Látom én, önt nagyon rosszul informálták. Egyre rosszabbul alakul ennek a beszélgetésnek a légköre. Király József azt várta, ho® megegyezünk és a titkárt eltávolítjuk a községből, Legna®obb ellenfelétől így megszabadulna. — Gyakran fölrobbantak, vagy leomlottak a környék malmainak fahídjai a víz fölött? Beszélték ezt is. — Elég ®akran, mert kontár parasztok kezelték. — A magáé soha nem romlott el? — Nem. Én a malomban születtem. — Itt őrletett olykor a fél járás. — Elég sokan. — A csendőrök ®anúsították? — Üldöztek kérem, nem gyanúsítottak. Bizonyítani nem, csak üldözni tudtak. Ezért va®ok én ma igazi kommunista. Nem jutottam szóhoz. — Beszélt már a postamesterrel ls? — Beszéltem. — Most, így aztán értem a kérdéseit. — Mennyien dolgoznak a malomban ? — Harmincötén. Igen elégedett emberek ezek. — Elhiszem, hogy nagyon szereti a malmát. Király nem válaszolt. — Felülvizsgálták a helyszínelési jegyzőkönyvet. — Felülvizsgálták? — Igen, mert szakszerűtlen. Ez a rendőrség még csak egy esztendős. — Kik vizsgálták felül? — A kapitány, meg mások. A malmost láthatóan meglepte a közlés. — Szeptember 29-én este Lánczi elvtárs azt javasolta, hogy a malmot vegye át a község. Kormányrendelet biztosítja és ösztönzi ezt a lépést. így van? — Igy. — Védekezett. Igaz? Liszttel, arannyal, meg a jóég tudja még mivel. — Ez hazugság. — Nekem egy vagon lisztet ajánlott az éjjel. I® volt? — Igy kérem, a párt részére ajánlottam, most is fönntartom. — Összekülönböztek a vezetőségben, s maga dühében otthagyta a vezetőséget. Hajnalban pedig jelentkezik nálam, ho® az éjjel lelőtték! — Jelentkeztem ... — Várjon. A vizsgálatot végzőket nyomra vezeti, megtalálják a lőfegyvereket. I® van? — így van. — Másnap éjjel újra jelentkezik, hogy a titkár miért nincs letartóztatva. Felajánl egy vagon lisztet. — A demokrácia üldözi az emberölés kísérletét? — Üldözi. — Különösen, ha fasisztáról van szó. — Egyformán üldözi. A malmos hosszú, szikár alakja meggörnyedt a székben. Ügy látszott rajta, befejezettnek tekinti a beszélgetést. — Ki lőtt be a maga ablakán ? — kérdeztem utoljára és fölálltam ültőhelyemből. Fölnézett, a tekintetemet kereste. — A postamester. — Nem az volt. — ön védi a ®ilkost!... Kár itt minden szóért. — Nem védem, csak nem engedem, hogy ártatlan létére a börtönbe dugja. Válasz nélkül ha®ta ezt a megjegyzést. — A község nem veszi igénybe a malmot — közöltem vele. — Ezt ön nélkül is tudom. — Lánczi elvtárs lemondott. — Lemondott? Ki kerül a helyébe? — Nem tudom. — Volna egy javaslatom. Itt dolgozik nálam, a főmolnár. — Majd a helyi emberek eldöntik. Kicsit megélénkült Király József. Üjra uzsonnával kínált. Elhárítottam, későre jár az idő. Rámesteledik az úton. Most még nem tanácsos egyedül közlekedni országúton. Sok kóbor rabló, csempész járja a környéket. A sötétben leereszkednek az osztrák Alpokból, fosztogatnak, csempész utakat szerveznek. Rossz a határvédelem, alig működik a rendőrség. Hosszú az út hazáig. Lassan, erőtlenül ment a bicikli. Nehezen mozduló gondolatok motoszkáltak elő a csöndes, felhős szürkületben. Hiába, a malmos az úr Nagygerezsden. Az történik, amit ő akar. Mit is tudok tenni én, gyerekes jószándékommal, szép tiszta lelkesedésemmel. Jobb volna talán elmenni innen. Elmenni? Hova? Teltek, múltak a hetek, meg a hónapok, de nem derült fény arra, hogy ki lőtt be az ablakon. Mindenki tudta; én is. és mégsem mondta senki: Király József volt, a malmos. Bizonyítani azonban valóban nem tudta senki .Annyi jó érzés azért maradt, hogy egy rendes embert nem sikerült elpusztítani örökre. Még akkor is jó érzés ez, ha netán régi politikai szeplőit a túlbuzgóság vizével akarta lemosni. Lehet, hogy így volt, nem ellenőriztem Lánczi Dezső múltját. Zümmögött tovább az aranymalom. őrölte a búzát a Répce-parton. Közösségi tulajdonban ma is őröl, narancssárga, magas épületét minden nap szemmel tartja Király József fejíája a nagygerazsdl temetőből.