Délmagyarország, 1968. szeptember (58. évfolyam, 205-229. szám)

1968-09-29 / 229. szám

VASÁRNAPI KÖNYVSZEMLE­s u­GAR­ÜT 55 Papp Lajos új verseskötete Elóre megmondom: kez­dettől elfogult vagyok Papp Lajos költészetével. Barátom is, kollégám is, s nagyon-na­gyon hiszek tehetségében az első versei óta. Járatos va­gyok költői múhelyeben. is­merem gondolatainak járá­sát, szenvedélyét, még a per­cet is tetten tudtam érni kö­zös szerkesztőségi éveinkben, amint a vers forrt, majd ki­buggyant belőle. Sok versét elsőnek olvashattam, s én küldtem frissen a nyomdá­ba. Lángoló hitű költő, lángo­ló versek... Mert most, ho© a könyvespolc neki szánt kis sarkába oda te­szem negyedik könyvét, a Sugárút 55-öt, majd leve­szem c©ütt mind a né©et és lapozgatni kezdem újra, ezt a költőtípust találom mindegyikben. Akárhol ütöm föl, s akármelyiket, a mé­lyen érző, mélyen gondolko­dó költővel randevúzok a sorokban. Azzal, akinek si­került prózában is megfogal­mazott, tömör ars poétikáját me©alósítani: „Olyan költő akarok lenni, akinek min­denkihez szólnak versei kö­zös gondolatok, közös érzé­sek: hitek, indulatok és szen­vedélyek nyelvén". Amikor ezt írta — már így irt. Kez­dettől igy irt. Csak a Kikiál­fó-ban (1960) még egy na© kamasz dobolta a ritmust, a Sugárút 55-ben (1968) pedig férfi vezényli költői zeneka­rát. S ha már ez a zenei ha­sonlat kerekedett, hadd told­jam meg: akkor még több volt a költői zenekarban a fúvós — most pedig a zene­kart teljesnek érzi-hallja az ember. Akkor szavalható na© verseket akart és írt elsősorban, most pedig min­denről e©formón tud be­szélni. Felvesz kis és nagy gondolatokat, villanásnyi és tartós érzelmeket — és for­gatja, őrli, aho© magában találta, s ú© adja vissza, aho© mi is magunkban lel­jük. Nehéz volna ennek a nyo­mát végigjárni, hiszen már években is messze a kezdet, de most már igazán e©ér­telmúen lehet és kell megfo­galmazni: Papp Lajos költé­szetében az a legvonzóbb és legrokonszenvesebb, hogy akárhol nyitjuk ki, valamit mindig ad az embernek és nz emberhez. Olyan dolgokat fedez fel önmagában, ame­lyeket — éppen a költészeté­ből sugárzó indíttatásokra — olvasó-magunkban is fölta­lálunk. Kezében költészetté válik a mindennapos élmény. Az újdonság varázsa éppú©, mint a megszokásé. Lám, hogy lehet költészetet terem­teni a Sugárút 55-ből, a leg­közönségesebb, legminden­napibb életből! Lesznek majd, akik meg­méricskélik ezeket a verse­ket e©ütt és külön-külön, s az új kötetet ls pontosan he­lyére teszik a mai ma©ar líra polcán. Nekem semmi kedvem ehhez, mert nekem legtöbbet mégis az mond, ho© motoszkálnak, dolgoz­nak bennem a versek, meg­hökkentenek, elgondolkoztat­nak, érzésekre hangolnak, fej­be kólintanak. És ezt a fajta költészetet sokkal többre be­csülöm, mint a puszta eszté­tikumot, a bravúrt, a nyelvi bukfenceket — különöskép­pen akkor, ha ezek a kétség­telenül gazdagon jelenlevő költői eszközök nem hival­kodnak, hanem szerény-alá­zatosan szolgálnak, mint a Sugárút 55-ben. Akárhol nyitom ki ezt a verseskönyvet, bármelyik ol­dalán találok még egy re­cenzióban is idézésre tolako­dó sorokat. Es kérdés marad minden, |arai volt A bogár, á Hl, az ég (és a hegyek ... Homlokunkra fésült (hajunkkal cinikusnak szánt / Ivlgvorunkkal, didergő, kis lélek­(magunkkal nekünk kell mindent (Jóvátenni 1 Székek, asztalok, katonák lépése kong. A békességet elnapolták. My God! Az ég és (a vizek ... Uram! A fűid és a fák; a tehetetlen füvek, Uram! Uram! A védtelen állatok nem ismernek (bocsánatot... Mélyebb, tisztultabb költé­szet ez már, akár saját előz­ményeihez hasonlítgatjuk, akár az együtt indult pálya­társakéhoz. Mennyit dorgál­tuk Papp Lajost első kötetei után bőbeszédűségéért, rao­dorosságdért, s mennyit di­csértük közéleti lírájáért Ne írjuk éppen a kritika hasz­nára, de mindenképpen írjuk jóvá: időszerűtlen már szóba hozni elha©ott ©öngeséget va© u©anazzal a mérték­kel mérni erényeket A bő­beszédűség a nyelvi ökono­mtzmushoz nevelődött, s a közéleti ség is másként van jelen. Nem harsány, s nem külön, önálló úton jár, ha­nem belesimul, beletartozik a kóltói munka szövetébe. Több is ez, meg kevesebb is, mint régebben — de Papp Lajos költészete így oldódik eggyé. És a Sugárút 55-nek ez a legfőbb summája. Együtt és egyszerre, egy­mással ölelkezve halad a legprivátabb és a leginkább közösségi gondolat, érzés, mint egységes mondanivaló. S mindez első számú bizo­nyítéka annak, hogy Papp Lajos költészete ma is szün­telen mozgásban van; íve nem farad. A formai gaz­dagság, ami kezdettől fogva jellemzi költészetét, a Sugár­út 55-ben újra bizonyosság. Megújít és teremt Papp La­jos formában is. Persze, mint minden ver­seskönyvben, ebben is e©ütt vannak csúcsok, dombok, hajlatok. A költészet szép magasságait példázza szá­mos Igazán nagyszerű él­ményt jelentő vers (Sirató, Évvégi leltár, Reneszánsz szonettek, December csillaga. Átváltozásaink, Gyertyaszen­telőn, Képeim, Sugárút 55); de van a költészet egészé­hez mért középszer és Papp Lajostól már épp csak elfo­gadható is. Ugyanazon a vi­rágtüvön sem egyformák mind a szirmok... Most, ho© Papp Lajosnak ez az új verseskönyve meg­jelent, a műhelyhez közelál­ló baráti körben hallottam ilyen véleményt: „Ez u©an a ne©edik könyve, mégis az első, a Kikiáltó a legértéke­sebb!" Én úgy fogalmaznám: a legemlékezetesebb. Azzal robbant be Papp Lajos a költészetbe, elegánsan és fel­tűnően, sok kamaszos pózzal, nagy ígérkezéssel. Ma sokkal szolidabb már ez a költészet, de mélyebb, tisztább, kristá­lyosabb. Aho© már • koráb­ban is mondtam: az indulás harsányabb volt — a folyta­tás művészileg érettebb s e©re értékesebb. A né© kö­tetet ezért nem szabad egy­más fölé rakni, hiszen úgy Illeszkednek egymáshoz, mint ©űrük a fán. Előreküldtem a vallomást: elfogult vagyok Papp Lajos költészetével kezdettől fog­va. Szeretem ezt a fajta lí­rát Korszerűnek, igaznak, kifejezőnek találom. Ha nem recenziót írtam volna a Su­gárút 55-ről, hanem tanáros­szigorú kritikát több ©en­géjét összeszedegethettem volna. Pozitív meggyőződé­sem egészét azonban akkor sem tudnám megváltoztatni. Ez a költészet teljes mérték­ben rászolgál a figyelemre, a megbecsülésre. (Magvető, Bu­dapest, 1968.) Sz. Simon István SELMECZI TÓTH JÁNOS FOTÓJA | • | • hm ••••••••••••••••él IFJÚSÁG Majdnem harminc /".„Le n '» le insven szórako- ÖOITÍDO rOl évig Ingyen szórako­zott a barcelonai Jo­be Rigol. A munka­ügyi minisztérium hamis Igazolvánnyal Ingyen látogatta a filmszínházakat, sportrendezvénye­ket és színházakat. (Hír a világsajtó­ban.) A bíró intésére elővezették a vádlot­tat — Neve? Foglalko­zása? — Temérdek Béla­Targoncavezető. — Megértette és elismeri a vádat? — Meg. EL — Adja elő, mi­kor és ho©an kez­dődött a bűncselek­ménysorozat. — Pontosan tu­dom kérem a dátu­mot. 1948. február 29-én láttam kérem a Vörös Pimpernel cimü angol filmet. Aznap volt a szüle­tésnapom. Na©on tetszett. Ezért elha­tároztam, hogy iga­zolványt hamisítok, amivel minden fil­met megnézhetek. Már másnap meg­néztem a Veréb a hajnalban című neo­realista filmet. Na­©on sok volt ben­ne a meztelen ve­réb és prostituált, de nem csináltak semmit, csak meg­dicsőültek. Nem na­©on tetszett. de hát tetszik tudni, in­©en volt... — Azóta hányszor követte el a bűn­cselekményt? — Nem tudom ki­számítani, de min­KÜLÖNÖS TÁRGYALÁS dennap. kérem. Min­den áldott nap, hi­szen ingyen volt. Il­letve e© napot ki­ha©tam. — Miért — Aznap volt az eljegyzésem. De az­után szakítottunk, mert másnap mozi­ba akartam menni, mondtam Gizikének, hogy neki is hami­sítok e© igazol­ványt, de 6 nem akart moziba jönni, mert azt mondta, ho© nem érdekli a Mezei Dandár. — Mezei Dandár? — Igen, egy régi új magyar film volt. A traktorosokról szólt, akik sokat isz­nak, de a végén so­ronkívül learatják a lábon álló termést, mert vihar fenyeget. — A sportrendez­vényeket is hamis igazolvánnyal láto­gatta? Mióta? — Először akkor, amikor a Népstadi­onban hét-egyre ver­tük meg az angolo­kat. Régen volt, ké­rem. — És azóta? — Azóta minden mérkőzésen ott vol­tam, illetve azokon nem, amelyek u©an­akkor voltak, ami­kor a másik, amit megnézek, tetszik érteni, u©e, ho© gondolom? — Megnézte a Le­nimpex—Híradó meccset is? — Igen, kérem. Eredmény 4:2. Góllö­vők: Tokány, Veres, Csepák, ismét To­kány, Futrugi... a hatodik nem jut eszembe. — Térjünk át a színházakra. — Ezerkilencszáz­ötvenkettő, Velencei Kalmár. Azóta min­dent. — Ma©ar szerző­ket is? — Természetesen. Még a Sóhaj és ©ász címűt is, pedig ab­ban végig versben van a sóhaj is, a ©ász is. — Miről szól a Hosszú út az éjsza­kában? — Ez u©e kereszt­kérdés? Megnéztem, bizisten, de nem tud­tam kivenni, miről szól, csak arra em­lékszem, ho© na­gyon soká tartott és azután hosszú utat kellett tennem az éj­szakában, amíg ha­zaérek. Amíg a vád és a védelem ismertették álláspontjaikat, a bí­ró maga elé meredt, majd visszavonulás nélkül szólásra emel­kedett. — Kihirdetem az (téletet — mondotta. — A vádlott bűnös­ségét megállapítom, e©ben az enyhítő körülmények figye­lembevételével fel­mentem. Indoklás: 1. Temérdek Béla bűn­cselekmény-sorozatá­val kulturális éle­tünk szerves részévé vált. Olyannyira, ho© vannak hazai filmjeink, amelyek­nek nézőszáma e©­harmadát tette ki. 2. A tények ismeretéből következik, ho© ez tipikusan az a bűn­cselekmény, amelyre a Btk. 121/1024 szá­mú, István király ál­tal alkotott paragra­fusa kimondja, hogy a bűn magában hordja büntetését. A vádlott, a védő, sőt az ü©ész is bele­nyugodott az ítélet­be, amely ezzel jog­erőre emelkedett De másnap Temér­dek Bélát újra elfog­ták, amint éppen ha­mis igazolvánnyal be akart hatolni az Aki bírja, marja című u. m. sz. filmet be­mutató Kisfaludy filmszínház nézőteré­re. A rendőrök ezút­tal minden további nélkül elme©ó©in­tézetbe szállították. Siklós János ARANY­MALOM Bátorságomat erőltettem, de érez­tem a keményebb szívdobogást, ilyen­kor meglassulnak a nyálképző mirigyek, enyhe légszomj keletkezik. Szuggeráltam magam: semmi idegesség. Magabiztosan lépkedtem a hosszú előszobában, innét e© ebédlőbe kerültünk, abból nyílt a hálószoba. — Itt beszélgethetünk. Senki nem za­var — szólt Király József, a malmos. Az ablakon keresztül újra megpillan­tottam a malomépületet. Soha nem hit­tem volna, hogy egy községben ilyen szép, villanyerővel működő malom lehet. Két emeletes, érdes, narancssárga ha­barccsal bevont, tágas ablakokkal ellátott épület, inkább irodákra emlékeztet, nyú­lánk tetejével, betonból képzett széles följárójával. Halk zümmögése, a garat tompított hangja úgy hat, mintha sok számoló- és írógép kattogna. Az e©más­ra következő szekerek, s a finom szitáló lisztpor tanúskodik leginkább arról, hogy malom dolgozik az udvar elején, a főbe­járat mellett. Mindez néhány másodpercig tartott, mert a malmos becsukta a spalettát. Any­nyi időm már nem maradt, hogy az ud­varból a gangra nyíló rostélyt megkeres­sem az ablakon keresztül. Kétujjnyi vas­tag drót közt bújtam be. A kapunál levő, ténfergő ember azt mondta, hogy Ide a lakásba Király úrhoz nincsen más bejá­rat. A malmos villanyt ©újtott, becsukta a spalettakat, hellyel sem kínált, máris elkezdte. — ürülök, ho© betartotta a szavát és eljött. — Csak azt mondja meg, hogyan jut ide be egy földi halandó? Elnevette magát a hosszú, szikár mal­mos, pofacsontjára soványodott bőre vas­tag ráncokat vetett kétoldalt, s arca hir­telen négy darabra vált. — Automata bejáróm van. Az előszobá­ból irányítom. — Jól mondják, furfangos ember maga. Elkomorult. Mély redők választották el a homlokát. — Itt van kérem, a spalettán, és nézze csak, itt az ágy végében a két lövés he­lye. Megnéztem, de csak udvariasságból. — A gyilkos meg szabadlábon van. — Ez rendőrségi ügy, mondtam már az éjjel. — Ha két centit téved, a koponyámat lyukasztja át — Nem féltem magát. — En öntől védelmet kérek; életvédel­met és a becsületem védelmét a párttit­kárral szemben. Hiszen megállapították, hogy ő tette. — Elolvastam a helyszínelési je©ző­könyvet. — Na látja, ez a maga párttitkára. — Miért az enyém? Két hete vagyok csak itt a járásban. Ki választotta meg titkárnak! — A nyavalya tudja. — Magát is a nyavalya választotta be ugyanabba a vezetőségbe? Király József malomtulajdonos, a kom­munista párt nagygerezsdi vezetőségének tagja hamarjában nem tudta, mit vála­szoljon. A jegyzőkönyv megállapításait feiböl tudtam ... „A párttitkár fáskamrájában megtaláltatott e© köteg kézigránát, há­rom darab német karabély és egy fris­sen kilőtt magyar katonai puska. Továb­bá nagy mennyiségű töltény. Megállapít­tatott, hogy feljelentő lakásán 1946. szep­tember 29-ére virradóra eddig ismeretlen tettes két lövést adott le a hálószoba ab­lakán keresztül, feltehetően az á©ában fekvő Király Józsefre irányozva a lövé­seket; a golyók a spalettát és az ágyfőt átlyukasztották és a falba fúródtak. A behasonlításnál megállapíttatott, ho© Lánczi Dezső postamesternek, a kommu­nista párt nagygerezsdi titkárának fás­kamrájában lefoglalt magyar katonai lő­fegyver azonos a merénylő által használt lőfegyver típusával... Lánczi Dezső pos­tamester őrizetbe vétele a nyomozás ér­dekében feltétlenül szükséges " — Megkínálhatom egy kis uzsonnával? — törte meg a hallgatást a malmos. Legszívesebben azt mondtam volna, hogy nagy uzsonnával kínáljon, mert eb­ben a kevés új pénzű világban jobban koplalok, mint gyerekkoromban. Mégis elnárítottam az invitálást, mert ez az em­ber most ügyfelem és szentül hittem, hogy megmérgez, ha nem segítek rajta. Arzént kever az ételbe. — Majd később. A jegyzőkönyv nem felel meg a való­ságnak: ezt állítja a járási rendőrkapi­tány, Tudatosan készült ilyen beállítású helyszínelés! — Tudja ön, hogy ez a párttitkár volks­bundista volt Peresztegen? — Nem nyomoztam utána. — Fasiszta kérem, levente főoktató. Mi­ért nem nyomoztat utána? — Maid arra is sor kerüL — Adja írásba. — Először' írja le maga, hogy mit nyo­moztassunk. — Bocsásson meg, mégis csak együnk valamit. Választ sem várt, kiment az ebédlőbe és kiabálta Eszterke nevét Körülnéztem. Fekete lakkos hálószoba, e© kis kerek asztalkával, két székkel. Egyetlen kép a falon, az ágy fölött életnagyságban e© különös pónzban lefestett meztelen nő. — Eszterke, a házvezetőnőm. — örvendek — dadogtam ügyetlenül és önkénytelenül a festményre néztem. A malmos észrevette zavartságom okát A festmény modellje; Eszterke. — Köszönöm az uzsonnát, majd később. — Nem akarom éheztetni. Mindjárt este lesz. — Ha befejeztük. — Jó, ahogyan óhajtja. A modell becsukta az ajtót. Le©'ürtem gyámoltalanságomat és kezdtem megfag­gatni a malmost — Tud arról, hogy bigámiával vádolja magát a község? Járóizmai megfeszültek, de néhány pil­lanattal később kedélyesen válaszolt — önt két hét alatt megfertőzték. — Bocsásson meg, én ezt hallottam. — özvegy vagyok. Két gyerekkel itt maradtam. Egy lány a gyerekeimet gon­dozza, egy pedig, Eszterke, a háztartáso­mat vezeti, a másik a malom adminiszt­rációját. Az igazság ez. — Szép, húsz esztendős lányok. — Ez bún? — Nem, dehogy bűn. — Végtelen aljasak, kicsinyesek és iri­gyek az emberek errefelé. — Másfelé is akad belőlük. Üjra megállt a tudomány. Azon tűnőd­tem, hogyan adjam föl a kérdéseimet. A malmos most megelőzött. — Szívesen megmutatnám a malmot. — Ha marad idő. megnézem. Ez az egyetlen villanymalom a környéken? — Ez. a többit a Répce hajtja. Hosszú történetbe fogott Király Józset Apja nehéz életét ecsetelte, aki kilónkánt t

Next

/
Oldalképek
Tartalom