Délmagyarország, 1968. szeptember (58. évfolyam, 205-229. szám)

1968-09-15 / 217. szám

Szent-Györgyi Albert 75 éves Hordó­góliátok utó­ra volt szükség, nem is beszélve arról, milyen nagy erőt fej­tett ki a kádármes­ter, amikor az óriás hordó elemeit ki­munkálta és össze­állította. Manapság a kisebb hordó a divat; a 70, a 100, esetleg a 160 I Néhány Igazán nagy hordó belsejé­ben akár táncra is kerekedhetne az idén a szüretre gyülekező vendégsereg. Az ősz­re a kádárok sok olyan bortárolót újí- , , , _ ., tottak fel amelyek nösen érdekes, meg orztk meg az belső hossza meg- is hasznalják. kor szamara, haladja a négy, ma- Ellenben kiöregedett Mi volt ezeknek a gassága pedig a két mar a második he- hatalmas tárolóknak hektós. Ha a mére­és fél métert. Ezek a lyezett, a Budafoki a „titka" és miért tek változtak is, to­hordók azonban kis Pincében levő Szent nem készítenek ha- vábbra érvényes öccsei lehetnek azok- istván-hordó, amely- sonlóan nagy hordó- azonban az évszáza­na]£ ^ rLcltcllmcLS g O— liátoknak amelyek 1,611 még ncm is kat manapság? Nos, dos vélemény: a jó legnagyobb része ma olyan régen, egy- elsősorban anyaghl- borhoz ászokhordó már műemléknek szerre 512 hektó bort ány miatt. A régi, kell. Mert a minő­számft Az ország lehetett tárolni. A nagy hordók majd- ségi érlelésnél fontos legnagyoró^hordófat, harma(ük göliátot nem kivétel nélkül a bor „lélegzése", ezelőtt nyolc évvel sem töltik már. A szia von tölgyből ké- ami igazán csak ak­Kecskemétről szállí- budafoki III-as szá- szültek, mégpedig kor tökéletes, ha a tották át a Tata mú pincészet büsz- nem géppel vágott, folyamatot a fa­tehrtós BaaUcobnany keségét- a 336 hektós hanem hasított kivi- anyagon áthatoló 726 hektó nedűt fo- monstrumot azonban telben. Egy-egy don- oxigén szüntelenül gad be és ami külö- eredeti formájában gához nagy tölgyfá- táplálja. A világhírű tudós — aki­nek nevét szegedi egyetemi tanár korában, fiatalon, 44 évesen kapta szárnyára a vi­lághír, 1937-ben, amikor No­bel-dijjal tüntették ki —, szeptember 16-án ünnepli 75. születésnapját. A budapesti orvos-biokémikus a nagy ki­tüntetés esztendejében már közel tíz esztendeje vezette a szegedi orvosdudományi egyetemen a vegytani és szer­veskémiai intézetet. Előzőleg azonban dolgozott Pozsony­ban, Prágában, Berlinben, Hamburgban, aztán hat évig Hollandiában, később Ang­liában és az Egyesült Álla­mokban. Tekintélyes, ismert orvos volt tehát, amikor 1928 októberében Szegedre került. Azoknak a 29 éves korában megkezdett kutatásoknak a végeredményeként, amelye­kért a Nobel-díjat kapta, mint ismeretes, paprikából állított elő C-vitamint. De gazdag tudományos munkás­ságának más természetű eredményeire is felfigyelt a tudományos világ. Főképpen az úgynevezett izom-bioké­miában és a sejtlégzés terén tett alapvető megállapításai nagyfontosságúak. Szent-Györgyi professzor 1944 tavaszáig, Magyaror­szág náci megszállásának napjáig tanított Szegeden. A felszabadulás után Budapes­ten dolgozott egészen 1949-ig, amikor elhagyta az országot. Azóta az USA-ban él. Az utóbbi esztendőkben több előadását és cikkét kö­zölték a magyar folyóiratok. Kitűnik ezekből, amit a ma­gyar közönség más források­ból is ismer, hogy Szent­Györgyi professzor az ameri­kai tudományos világ lelkiis­mereteként hosszú idő óta szenvedélyesen harcol az atomháború fenyegetései el­len, továbbá, hogy bár nem rákkutató, szép eredményeket ért el egy szövetburjánzást, tehát rákosodást gátló anyag kidolgozásában. Képünket 1937-ben az ak­kor már Nobel-díjas tudósról Liebmann Béla, az ismert szegedi fotoriporter készítet­te. Pályázat ifjú műszakiak és közgazdászok részére Mint e hasábokon már jó- dászok és technikusok része­néhányszor hírül adhattuk, re. Itt van tehát az újabb al­Csongrád megye és Szeged kalom a már megszerzett hír­ifjú szakemberei általában név öregbítésére, eredményesen, gyakran pedig A pályázat célja, hogy a kitűnően szerepeltek az or- fiatal műszakiak és közgaz­szágos iparági pályázatokon, dászok sajátos formában is Most a SZOT elnöksége és a részt vehessenek a jubileumi KISZ Központi Bizottság in- évforduló tiszteletére kibon­téző bizottsága a Kommunis- takozó szocialista munkaver­ták Magyarországi Pártja seny-mozgalomban. A pálya­és a KIMSZ megalakulásé- munkák — a műszaki fejlesz­nak 50. évfordulója tisztele- téssel, az automatizálással, a tére pályázatot hirdet az ipar- minőség javításával, a jobb ban, építőiparban, a kereske- munkafeltételek megteremté. delemben, a közlekedésben sével, a vállalati feladatok és a mezőgazdaságban dolgo- gazdaságos megoldásával — zó fiatal mérnökök, közgaz- a dolgozók érdekeit szolgál­ják. Egyben a tehetség, szak­Korányi­emlékérem A Korányi Frigyes TBC és Tüdőgyógyász Társaság szombaton Alapkutatás a tubercu­losis és a pneumológia területén címmel anké­tot rendezett a Semmel­weis-teremben. Az elő­adások megkezdése előtt dr. Barát Irén, a Társa­ság elnöke átnyújtotta az 1968. évi Korányi Fri­gyes emlékérmet dr. Föl­des Istvánnak, az orvos­tudományok doktorának, az Országos Korányi TBC Intézet tudományos igazgatójának a tubercu­losis alapkutatásokban és elméleti kutatásokban végzett kiemelkedő mun­kásságáért. Tájékoztató a bor­termés bejelentéséről mést nem kell bejelenteni. Törkölyön, héjon erjesztés esetében a kádakba töltött szőlőcefre-mennyiséget kell jelenteni. Be kell jelenteni a készített törkölybort, to­vábbá a készletben levő Filmrejfvény 1. 1948. augusztusban államosí­tották a magyar filmgyártást. Mi a címe az államosítás után elké­szült első magyar filmnek. Valahol Európában. (1) Talpalatnyi föld. (x) Beszterce ostroma. (2) 2. Ki volt a rendezője az álla­mosítás után készült első játék­filmnek? Bán Frigyes. (I) Radványi Géza. (x) Keleti Márton. (2) 3. Ki rendezte a nagysikerű Mágnás Miska című filmet? Gertler Viktor. (1) Keleti Márton, (x) Ranódi László. (2) 4. Mi volt annak a filmnek a elme, amely az 1949-es Marienske Lazne-ban megrendezett feszti­válon a Munkadíjjal tüntettek ki? Ének a búzamezőkről. (1) Valahol Európában, (x) Talpalatnyi föld. (2) 5. Ki volt az államosítás után elkészített első szfnes film férfi főszereplője? Benkő Gyula (l) Soós Imre. (x) Szirtes Adám. (2) 8. 1949-ben hány játékfilmét gyártottak hazánkban? A közeledő szüretre te- személyesen vagy postán a kintettel a vám- és pénz- vám- és pénzügyőri sza­ügyőrség az alábbiakat köz- kaszhoz kell juttatni. Ha be­• jelentőlap nyomtatvány bár­Aki adóköteles italt állít mely okból nem áll rendel­elo, köteles a keszitett italt , . . , .. , , ,, a vám- és pénzügyőri sza- kezesre- a bejelentest level­kasznál adózás céljából be- ben is meg lehet tenni, jelenteni. Adóköteles ital a A bortermelők a szüret óbort is. must, a szőlőcefre, a bor, a (szőlőszedés) befejezését kö- Ha a szüret részletekben torkölybor és a gyümölcs- ve,ö hat napon belül köte_ történik) a részszüretek A bejelentés elkészítésére lesek a termésbejelentést eredményét 6 napon belül szolgáló nyomtatványt a megtenni. A gyümölcsbort jelenteni kell. A részbeje­vám- és pénzügyőri szaka- az anyag erjesztés alá vo- lentésbe nem kell felvenni szoknál vagy a községi ta- nását követő 6 napon belül a korábbi — már bejelen­nácsoknál díjmentesen lehet ReU bejelenteni. tett _ részszüretek eredmé­beszerezni. A bejelentest Be keU jelenteni az 5sz_ nyét szes készített mustmennyi- A bejelentésen fel kell séget, azt is amelyet a be- tüntetni az ital tárolási he­jelentés megtétele előtt ér- lyét. Ennek esetleges válto­tékesítettek, elfogyasztottak, zását 24 órával előbb a illetőleg az állami felvá- vám- és pénzügyőri sza­sárló vállalatnak átadtak. A szőlőként értékesített ter­7 (1) 10 (X) 18 (2) 7. 1949-ben gyártott és bemu­tatott Ludas Matyi című film­nek hány rendezője volt? 3 (1) 2 (x) 1 (2) 8. Ki alakította a Déryné című film női főszerepét? Tolnay Klári. (1) Ferrari Violetta, (x) Petress Zsuzsa. (2) 9. Ki a rendezője a Déryné cl­mü filmnek? Keleti Márton. (1) Kalmár László, (x) Máriássy Félix. (2) 10. Kl rendezte á Különös há­zasság című filmet? Keleti Márton. (1) Kalmár László (x) Máriássy Félix. (2) A hat'ordulős rejtvénypályázat hatvan kérdésének megfejtését a 6. forduló után egyszerre kell beküldeni a következő címre: Csongrád megyei Moziüzemi Vállalat, Hódmezővásárhely. Zrí­nyi utca 2. A borítékra feltűnő helyen ráírandó: FILMREJT­VÉNY. Engedményes vásár! 4 hullámsávos rádió 20% árengedmény: 780 Ft helyett 624 Ft Rádió szett 250 Ft helyett 40% árengedmény: 150 Ft Szeptember 30-ig Ezermester és Üttörő Bolt. Szeged. Kígyó u. 5. sz. xg, 57 183 kasszal közölni kell. Ha a mustot, a bort nem a termelés helyén tárolják, a termésbejelentést mind a termelőhelyre, mind a tá­rolóhelyre illetékes vám- és pénzügyőri szakaszhoz meg kell tenni. Mustot vagy újbort óbor­ral összekeverni, továbbá óbort törkölyre felöntéssel kezelni csak a vám- és pénzügyőri szakaszhoz való előzetes bejelentés és ellen­őrzés mellett szabad. mai felkészültség bizonyítá­sára is alkalmat adnak. A pályázaton azokkal a szakdolgozatokkal lehet részt­venni, amelyek a Szaktanács elnöksége és a KISZ KB in­téző bizottsága által meghir­detett „Kiváló Ifjú Mérnök, Közgazdász és Technikus" mozgalom keretében 1968­ban készültek el és szerzőik elnyerték a „kiváló" címet. A vállalati értékelés után a legjobb pályamunkákat — a javaslattal együtt — a fel­sőbb KISZ-bizottságokhoz kell eljuttatni — december 5-ig —, hogy december 30-ig a területi értékelést elvégez­hessék. Értékelésre egyébként csak azok a pálv; .unkák számíthatnak, amelyeknek al­kalmazhatóságát, gazdaságos­ságát a vállalat igazolja és felhasználására kötelezettsé­get vállal. A legjobb pálya­munkák 1969. január 15-ig a szakdolgozatok országos pá­lyázatára kerülnek. A pályázat díjai iparágan­ként: I. díj: emlékplakett arany fokozat, elismerő okle­vél és 4000 forint pénzjuta­lom, II. díj: emlékplakett ezüst fokozat, elismerő okle­vél és 3000 forint pénzjuta­lom, III. díj: emlékplakett bronz fokozat, elismerő okle­vél és 2000 forint pénzjuta­lom. Az OMFB, az OTH és az illetékes minisztériumok a célkitűzéseiket legjobban se­gítő pályamunkákat különdí­jakban részesítik. Az orszá­gos helyezett pályamunkák készítői a fenti díjazáson túl elnyerhetik a Kiváló Feltalá­ló és Üjító cím egyes fokoza­tait Az országos bírálóbizott­ság javaslatára a legszínvo­nalasabb alkotások — a kö­vetelményeknek eleget téve — doktori értekezés alap.iat is képezhetik. A díjak oda­ítéléséről országos bíráló bi­zottság dönt és 1969 tavaszán, a Forradalmi Ifjúsági Napok keretében hirdet eredményt. Aramsxünet Az Áramszolgáltató Vállalat közli, hogy 1968. szeptember 16-tól 18-ig 7—16 óráig Go­gol u.. Jóslka u.. Bolyai u., Tolbuhin sgt.. Londoni krt. által határolt területen idő­szakos áramszünet lesz. Álljon meg az autóbusz! Csiszár Géza, Marx gyed háromkor sem állt tér 17. szám alatt lakó ol- meg a deszki és a kübekházi vasónknak úgynevezett össz- járat, pedig többen le akar­vonalas autóbuszjegye van, tak szállni. A tsz-ek házilagos építőanyag-ellátása Az 1969. évi beruházásokhoz szükséges fa- és építő­anyagokról az AGROKER vállalatok a legkedvezőbb feltételekkel kívánnak gondoskodni. A termelőszövetkezetek fejlesztési tervükből szeptem­ber közepéig teljes részletezéssel összeállíthatják az épületek anyagszükségletét és tájékoztathatják az AGROKER vállalatokat, megjelölve az építkezés vár­ható időpontját is. Ebben az esetben az AGROKER a fa- és építőanyagokat A KÍVÁNT MINŐSÉGBEN ÉS MÉRETBEN. A LEGMEGFELELŐBB IDŐBEN ÉS A LEGOLCSÓBBAN SZÁLLÍTJA a TÖVÁL-oknak és a tsz-eknek, hogy az istállók ol­csón és idejében elkészülhessenek. TÖVÁLOK! Vagontételben rendeljék az építő- és fa­anyagot az AGROKER vállalatoknál, mert ÍGY OLCSÓBB! Az AGROKER vállalatok előzetes tájékoztatása a jö­vő évi fa- és építőanyag-szükségletről költségmeg­takarítást eredméntez. HL. 107 fl Budapesti Őszi Vásáron és az ország minden szaküzletében SZEPTEMBER 6-TÓL (a vásár megnyitásától) AZ EDDIGI 12 HAVI GARANCIA HELYETT 24 HAVI GARANCIÁT adunk az ELEKTHERMAX háztartási készülékeire. Újszegeden dolgozik. Azért váltott ilyen jegyet, hogy a szóregi, a deszki vagy éppen a kübekházi autóbuszjárat­tal is tudjon utazni. Pana­szolja, hogy a Vedres utcai megállóban többször nem állnak meg az autóbuszok. Augusztus 28­án háromne­Kátai Ferenc, a 10. AKÖV személyforgalmi osztályveze­tőjének tájékoztatása szerint a megállóhelyeken meg kell állnia az autóbusznak. ha le- vagy fel­szálló utas van. A levél­ben említett járat vezetőjét figyelmeztet­ték az előírá­sok betartásá­ra. Ki rakassa óta cserépkályhát? özvegy Fejős Gézáné, Kossuth Lajos sugárút 23. szám alatt lakó olvasónk la­kásában — amely az Ingat­lankezelő Vállalat tulajdo­na — 1963-ban épített a vállalat új cserépkályhát. Most szükséges lenne átra­katni, de az IKV, illetve a házkezelőség nem hajlandó elvégeztetni ezt a munkát. Levélírónk kérdezi, a bérlő vagy a tulajdonos köteles-e cserépkályha átrakási költ­ségeit viselni. VASÁRNAP, 1968. SZEPTEMBER 13. Kószó József, a Szegedi Ingatlankezelő Vállalat igazgatója tájékoztatása sze­rint az újonnan beépített cserépkályhával kapcsolatos későbbi munkák költségei a bérlőt terhelik, illetve az építéstől számított 25 éven beliil minden ilyen munkát a bérlő végeztethet el a ház­kezelőség előzetes hozzájá­rulása, engedélye alapján. Erre érvényes hatósági ren­delet van.

Next

/
Oldalképek
Tartalom