Délmagyarország, 1968. augusztus (58. évfolyam, 179-204. szám)
1968-08-01 / 179. szám
Utrakel«ek a kotrók Üj autótérképek Még ebben az évben új kiadásban jelenteti meg a Kartográfiai Vállalat a képes politikai és gazdasági világatlaszt és a kis világatlaszt, mindkettőt az időközben bekövetkezett változások szerint módosítva. Most kerül ki az üzletekbe Róma ötnyelvű térképe, elsősorban az Olaszországba látogató turisták szómára. Előreláthatólag még a nyár végére megjelenik Bécs hasonló módszerrel készített térképe, s más autó térképek is. Olcsóbb külföldi utazások Az IBUSZ őszi programja Tegnap délelőtt .bejelentették: az IBUSZ a szokásosnak megfelelően ősszel ismét különvonatokat indít a lipcsei vásárra. Az eddiginél olcsóbb áron szerveznek utazásokat a Szovjetunióba és több szomszédos baráti országba. Speciális utakat készítenek elő mezőgazdasági szakembereknek, hogy szakmai tapasztalatokat szerezhessenek. A külföldi országokban. Ami a hazai turizmust illeti: ismét lesz kedvezményes áron utóidényüdülés a Balaton partján. Az IBUSZ a jövőben növelni akarja információs szolgálatait, mind a szocialista, mind a nyugati országokban. A MALEV-vel és az Országos Idegenforgalmi Tanáccsal közösen új irodát nyit Prágában, Moszkvában és Brüsszelben. A Budapesti Öszi Vásáron az IBUSZ önállóan is bemutatkozik az idegenforgalmi pavilon földszintjén. Legutóbbi kiállítását — amelyet a Dorottya utcában rendezett — csaknem négyezren tekintették meg és a látogatók között több értékes külföldi utazást sorsoltak ki. Somogyi Károlyné felvétele Horgonyát felszedte az FK 130-as kotróhajó a Tisza—Maros torokban Viszonylag csendes napok Zombori Pál telepvezető nyelték a Tiszalöki Erőmű- 1 köszöntöttek a szegedi Felső most már takarékoskodik a Tisza-parton a FÖKA-telep- készlettel, amely kisebb hegy re. Márciustól 70 ezer köb- formájában is 32 ezer köbméter marosi homokot rak- méterre becsülhető. Ennek tak szárazra a Szegeden és elégnek kell lennie őszig. Az környékén folyó építkezések- utánpótlás, a homokbányáhez. A távolabbi helyekre szat ugyanis egyelőre szüne- ko'^'rüsítik.Tehhez szállítások is napi 8—10 va- tel. A Tisza—Maros torokban gonra tehetők. dolgozó kotróhajót elvezéA nukleáris jelenségek regisztrálása Kutatások Dubnában Kilenc szovjet és külföldi tudósok közös erőfeszítéseielméleti fizikus egyetért ab- vei sikerült igen hatékony ban, hogy a Mengyelejev- műszereket létrehozni a nuktáblázatban a 114-es és a leáris jelenségek regisztrá126-os eddig még fel nem lására. fedezett elemeknek stabilakhoz folyamszabályozásiba. Békésszentandrás alá is felfutott egy marosi kotróhajó, hogy a Kőröst megszabadítsa az iszaplerakodástól, amely néhol zátonyokat képez. Kurca vízrendszerét is a patakszerű főcsatornát szélesítik, mélyítik a tavasszal várható belvizek lecsapolásához. A Kurcán dolgozó tiszai kotrónak az a tulajdonsága, hogy szárazföldön „közlekedtetik", ugyanis szét- és öszeszerelhető. A Kurcában viszont elfér, mert mindössze 4 deciliter a merülése. A nagy vízzel jönnek majd csak vissza a Tiszára, a Marosra a FÖKA kotrói, uszályai és vontatóhajói, hogy még az ősszel kibányásszák és partra rakják azt a homokmennyiséget, amely a kora tavasszal kezdődő szegedi építkezésekhez szükséges. L. F. Reklám és propaganda SzG^sdrŐl "nneP' betek kiadványai rak kell lenniök. Nemrég erről a témáról tartott előadást Georgij Flexov professzor, a dubnai Egyesült Atomkutató Intézet magreakciókkal foglalkozó laboratóriumának vezetője. A tudósok arra panaszkodjak, hogy az új vegyi elemek, amelyek a Mengyelejev-táblázatban az urán után következnek, mindinkább labilisakká válnak. Közülük egyes elemek a másodperc néhány tizedrésze alatt szétesnek. A tudósoknak ilyen rövid idő alatt kell tanulmányozniok a rendkívül kis •mennyiségben szintetizált elemek sajátosságait. Ehhez hozzá kell fűzni, hogy olykor naponta csak egyetlen atomot sikerül szintetizálni. Ezért a 114. és a 126 számú stabil elemek szintézise es kutatása sok új adatot ígér az alommag természetének megértéséhez. A magreakciók laboratóriuma, amelyet G. Flexov vezet, nagyszabású kutatásokat végez ezekhez a „stabil szigetekhez" vezető úton. Lehetetlen új elemeket szintetizálni, amíg fel nem tárjak azoknak az elemeknek a tulajdonságait, amelyek a Mengyelejev-táblázatban a megelőző kockákat foglalják el. A dubnai tudósoknaK a 102., a 103., a 104. és a 105. elem szintetizálásával és kutatásával kapcsolatos munkáit az teszi értékessé, hogy rendkívül pontosak és megbízhatóak. A magreakciók laboratóriuma a világ két legnagyobb nehézion-gyorsítójával rendelkezik. Az intézetben ezenkívül a szocialista tagországokból itt dolgozó A jelenről és a holnapról Megjelent a Partéiét augusztusi száma A KB folyóiratának e havi Gyula Közös felelősséggel száma közli a Politikai Bi- című kommentárja a Csehzottság 1968. június 25-i hatá- szlovák Kommunista Párt rozatát, amely az 50 évvel életének fejleményeivel, a előbb lezajlott polgári fórra- szocialista országok kommudalomra, a Kommunisták nista pártjainak akcióegyséMagyarországi Pártjának gével foglalkozik, megszületésére, s a Tanács- A politikai élet változó vonásait és módszereit taglalja Grósz Károly, aki arról ír, hogyan befolyásolja és gazdagítja a felvilágosító munkát a modern tömegkommunikációs eszközök — a rádió és televízió — elterjedése. Érveket, gondolatokat adnak, rendeleteket ismertetnek más cikkek. Ezek között megemlítjük a magánkisipar szerepével és jelentőségével, köztársaság tevékenységére és harcaira emlékezve megszabja a tennivalókat a politikai munkában. A határozat feldolgozása pártszervezeteinknek hosszú időre szóló munkát és segítséget ad. A belpolitikai természetű írások közül felhívjuk a figyelmet Cseterki Lajos Szocialista államunk fejlődése című cikkére, amelyben a szerző az új alkotmány elő- a termelőszövetkezeti vezetők készítéséhez kapcsolódó gondolatait fejtegeti. A nemzetközi vonatkozású cikkek is sok ismeretet nyújtanak. Háy László a világ újrafelosztásának imperialista tendenciáival foglalkozik. Garai Róbert írásában összegezi: milyen jelenségek közben erősödik a nyugati világban az osztályharc. Bognár Ládahulladék q 15,— Ft és jó állapotban levő használt paDírzsák nagy tételben kapható. FŰSZERT GÖNGYÖLEGTELEP, VASAKTER javadalmazásával foglalkozó írásokat. Országosan érdeklődést kiváltó esemény: a magyar munkásfiatalok NDKbeli foglalkoztatása. Az ezt ismertető cikkben a szerző a fiatalokat kiválasztó és küldő pártszervezetek tennivalóit is felsorolja. Csongrád megyei vonatkozású írások: Csápenszki István beszámolója a vezetőségválasztások előkészületeiről, s Csépi József karcolata egy veterán kommunista életéről. A szép propagandanyomtatványt örömmel veszi kézbe mindenki, s tartalmával is szívesebben megismerkedik. Egyáltalán nem mindegy tehát, hogy az ünnepi hetek négyszázezer vendégének mit adunk oda, hiszen magunkról állítjuk ki a bizonyítványt minden egyes prospektussal, leporellóval, műsorfüzettel. • A megjelenés időrendjét tekintve először a Szeged és környéke című füzet (Panoráma kiadás, Kossuth nyomda, Budapest) látott idén napvilágot. Ami jó benne: tulajdonképpen ez az első modern idegenforgalmi prospektus Csongrád megyéről. Nagy szükség volt rá, már csak azért is, mert mind többet beszélünk arról, hogy Szeged idegenforgalmát a vendég számára romantikusnak tűnő környékre is ki kellene terjeszteni. Úttörő jellege magában hordja hibáját is: újat nem mond, szövegében, képeiben egyaránt meglehetősen sematikus. Csak Szegedről szól — címe is Szeged — a legfrissebb színes leporelló (Panoráma kiadás, Kossuth nyomda, Budapest). Az utóbbi években ez már a harmadik, s tegyük nyomban hozzá: a legsikerültebb is. Képanyaga új, grafikája színvonalas. Nagy kár azonban, hogy betétfüzetének Szegedről szóló ismertetése nem éri el színvonalát. Stílusa nehézkes, magyartalan, tartalma szokványos, nem alkalmas arra, hogy az idegenek figyelmét felhívja a város szépségeire, érdekességeire. Durva hiba, hogy a hozzá tartozó térképen a Dugonics teret ts-sel írták, a Hunyadi János sugárutat utcának; a Kossuth Lajos sugárút felirat a Vörösmarty utca helyére került; sem a dóm, sem a városháza, sem a megyei tanács épülete nem hasonlít az eredetihez. Valószínűleg a helybeli lektorálás hiányából erednek ezek a pontatlanságok. • A Szegedi Ünnepi Hetek reprezentatív műsorfüzetét a városi tanács adta ki, nyomdai (Szegedi Nyomda) előállításának magas költsége miatt azonban csak kis példányszámban. Modern, harmonikus tipográfiáját Horváth Mihály tervezte, a hangulatos fényképeket dr. Lajos Sándor készítette. A szabadtéri játékok programja (a játékok igazgatóságának kiadása, Szegedi Nyomda) az idén harmadszor jelent meg lényegében azonos külsővel. Ez helyes is, hadd szokjon hozzá a közönség, hogy minden évben egyformán megbízható műsorkalauzhoz jut. A füzet ízléses, a bemutatókat Papp György kitűnő rajzai illusztrálják. Más intézmények is adtak ki propagandaanyagokat a szabadtéri játékokra. Közülük példának az OTP-jét ragadjuk ki. Mi tagadás — elrettentő példának! A gyér fantáziával szerkeszteti kiadvány (Békés megyei Nyomda V., Gyula) sok színes képet is közöl Szegedről, de olyan rossz minőségben, hogy szinte ellenpropagandának ls beillik. Az ünnepi hetek másik nagy rendezvényére, az ipari vásárra is több nyomtatvány készült. A vásár Katalógusa (Csongrád megyei Lapkiadó Vállalat, Szegedi Nyomda) azonban sem külsejével, sem tartalmával nem éri el célját. Pedig a lehetőségek — jó papír, többszín nyomás, sok reprezentatív kiállító cég — adva voltak. A vásár alkalmából két száma jelent meg a Szegedi Vásár című reklámújságnak, szintén a Csongrád megyei Lapkiadó gondozásában. Az egész oldalas hirdetések egynémelyike ugyan kitűnő, mégis inkább az esetlegesség érvényesül lapjain. A reklámszövegek színvonala, találékonysága sem kielégítő. Az említetteken kívül a maratoni futóversenyre műsorfüzet, az őszabarack-, borés virágkiállításra ízléses prospektus jelent meg. És se szeri, se száma a különböző kisebb propagandanyomtatmelyik, mint például a Videotoné, alig több a semminél, kár volt rájuk időt, energiát, pénzt áldozni. összességében mégis azt mondhatjuk, hogy Szeged idei kiadványai szebbek, jobbak az előzőeknél. A tanulópénzt — úgy látszik — mindenképpen meg kell fizetni. Az ünnepi hetek rendezvényei már „felnőttek", országvilág előtt nevet szereztek. Éppen ideje, hogy a propagandát szolgáló nyomdatermékek is elérjék a kívánt értéket. Fehér Kálmán Eseménynaptár Ma kezdődik a táncfesztivál Zászlófelvonással, ünnepélyes aktussal kezdődik ma délután 6 órakor a Széchenyi téren a szakszervezeti néptáncegyüttesek III. szegedi fesztiválja. Az ünnepi hetek háromnapos kiemelkedő rendezvényét Papp Gyula, az mj városi tanács vb elnökhelyettese nyitja meg, s este 3 órakor az újszegedi szabadtéri színpadon bemutatkoznak a hazai együttesek. Holnap, pénteken, ugyancsak az újszegedi szabadtéri színpadon, este 8 órai kezdettel a külföldi együttesek mutatják be Népek táncai című műsorukat; szombaton, augusztus 3-án délután 3 órakor pedig szakmai bemutató lesz a színházban. Néprajzi filmszemle Ma, csütörtökön délután 5 órakor nyitják meg Szegeden, a Nyugdíjas Szakmaközi Művelődési Otthonban az I. Országos Néprajzi Filmszemlét. Megnyitó beszédet mond: K. Kovács László tudományos főmunkatárs, kandidátus. A fél 6 órakor kezdődő első vetítéssorozat a népi kismesterségeket mutatja be. Többek között a kötélverés, a kékíestés, a kenyérsütés, a bocskorkészítés műhelytitkai tárulnak fel az érdeklődök előtt. Holnap, pénteken ugyancsak este fél 6 órakor folytatódik a néprajzi filmszemle filmjeinek bemutatása. Ekkor a népművészetnépszokások címen meghirdetett vetítéssorozatra kerül sor. A Jancsó Miklós elnökletével bíráló zsürl szombaton este hozza meg döntősét. ü IV. Szegedi Fotoszalon MA, CSÜTÖRTÖKÖN ESTE A Búza vendéglőben, „Erdélyi vacsora" Étlapon: Érdélyi rakottkáposzla, vargabeles — juhtúrós puliszka. Közreműködik: SZITA Melinda magyarnóta-énekes. flecken, S. 5ő 681 Holnap, pénteken délben a Juhász Gyula Művelődési Otthonban nyitják meg a IV. Szegedi Fotoszalont. A hazai fotoklubok kollekcióiCSÜTÖRTÖK, 1968. AUGUSZTUS L ból és a czeczini, lengyel fotoklub anyagából álló kiállítás megnyitása alkalmából Réti Pál, a Magyar Fotóművészek Szövetsége elnökségének tagja mond beszédet.