Délmagyarország, 1968. április (58. évfolyam, 78-100. szám)
1968-04-07 / 82. szám
Móra Ferenc Telefonálnak az égből A repülő csészealjak „koriban" nyilván különös érdeklődésre tarthat számot a szegéül Írónak e névtelenül megjelent tárcája. Az egyik pesti újságban olvasok ma cikket arról, hogy az ég valamelyik tájékáról alighanem üzeneteket küldenek a földnek. Elég expertus ember, aki ezt gyanítja. Nem költő, nem regényíró, hanem makulátlan technikus: maga Marconi. A mester azt vette észre, hogy az ő marconi-készülékei olyan rejtelmes jeleket fognak fel, amelyek nem lehetnek földi eredetűek. Azoknak a mester feltevése szerint valahonnan a világűrből kell jönniök, mégpedig alighanem a Marsból. Ez a bolygókolléga úgyis gyanúban van már vagy ötven év óta. Sok csillagász volt már, aki a csillagon időnként felvillanó fénycsíkokban távírójeleket látott — csak olyan nem volt még, aki meg tudta volna őket fejteni. Marconi tehát most azt gyanítja, hogy a Marsbeli elvtársak, ha már a távirdájukkal nem boldogultak, megpróbálják a marconigrammot Hátha ezt megértik azok a nyavalyások odalent — gondolják magukban. És egyre küldözgetik a rejtelmes jeleket, amelyeket nemcsak Marconi vett észre. Konstatálták már azokat néhány hónappal ezelőtt a csillagászok is. Jelentették a Földnek, hogy hívja a Mars. A Föld azonban nem vette tudomásul a hívást, mégha hadvezérek vagy diplomaták tolmácsolták volna — de csillagászoki Eh, hagyjatok békét a Földnek, a Föld nem jelentkezik, a Föld, sajnos, mással beszél. „ Az a cikk, amit én olvastam erről a csöndes szenzációról, biztosra veszi, hogy a Marsbeliek valami nagyon fontos dolgot akarnak tudtunkra adni. Lehet, én elhiszem, mert minden fantasztikumra kapható vagyok, s ha egyedül ülhetnék itt a szerkesztőségben, és nem kellene írnom, és volna egy egész szivarom, akkor mire én annak a végére érnék, egész biztosan meg tudnám mondani, akár tízféle formában is, mit akarnak a Marsbeliek. Mivel azonban e föltételek mindegyike hiányzik, a Marconi észlelése nekem csak a Theodorovits Ferenc furcsa észleleteit juttatja eszembe. Theodorovits Ferenc főerdőtanácsos tudvalevőleg a királyhalmi erdóőri szakiskola kitűnő igazgatója. Neki sok mindennel kell törődni, ami égen és földön történik, sőt azzal is, ami a földben történik. Ebbe az utolsó kategóriába tartozik a talajvíz ingadozása. Az erdőgazdaságnak rendkívül fontos problémája az a homokon, hogy a napszakok váltakozásával hogy emelkedik és süllyed a talajvíz. Ennek a kitanulására nem sajnált Theodorovits vagy hat kutat ásatni az iskola nagy erdejének tisztásain, persze messzi távolságokra egymástól. Minden kútba lesüllyesztettek egy dobot, amelyre fel volt szerelve egy óramű. Már most ahogy a viz éjjel emelkedett, és nappal a párolgás következtében apadt, úgy emelkedett és süllyedt a dob is, s az óramű pontosan rárajzolta egy papírszalagra a változásokat Hogy pedig az észleletek pontosságát úgynevezett külbehatás ne zavarja — ami alatt Királyhalmán leginkább kanászgyerekek és libapásztorok értendők —, a kutak fölé kis bódékat ácsoltak, amelyek lakatra jártak, s ezeket a lakatokat maga a főerdötanácsos úr csukta, nyitta. Már most az tőrtént, hogy néhány héten keresztül a talajvíz nagyszerűen ingadozott, és az óramű híven beszámolt minden milliméterről. Reggel, délben, este nyitogattak a kutakat, és jegyezték az eredményt Egyszer azonban az egyik kútban mindenféle krlksz-krakszok találtatnak a szalagon. Olyan ugrások, mintha a talajvíz az éjszaka tragtimest járt volna. (Ugyan még ez akkor a mi tájainkon nem volt divatos tánc, csak a themzei lebujokban.) — Hát ez meg mi lehet? — tűnődött a jó Theodorovits Ferenc. — No, majd meglátjuk, mi lesz holnap. Holnap az lett, hogy a kriksz-krakszok egy más kútban találtattak, és aztán egy-két napig nem jelentkeztek, akkor megint felbukkantak hol itt, hol ott Arról most már nem tudok, hogy Theodorovits Ferenc miféle hipotéziseket állított fel a rejtvény megfej tésáre. Én valószínűleg abban állapodtam volna meg, hogy Itt valami geo-démon böstörködik, akit bosszant az, hogy az emberek beleturkálnak a föld gyomrába. A főerdötanácsos azonban nyilván nem hisz se a mitológiában, se a metafizikában, mert valami gyakorlatibb megoldást keresett Meg is találta. Az egyik kutat éppen akkor nyitotta fel, amikor a békák lakodalmoskodtak a dobon, öröm volt nézni, milyen nagyokat ugranak. Szép kövér békulák voltak, néha egészein víz alá nyomták a dobot A rejtelmes kriksz-krakszok, antikét ta óramű megrajzolt, ez 6 pajkos ugrándozik saikat jelezték. Hát ezt a történetet Juttatta eszembe a Marconi felfedezése. Azt hiszem, tok ilyen békaugrándozás van a tudományban. Szegedi Napló, 1919. március ML A botfülű Jutalom, hangversenyjegyet kaptam. Ez érthető, hisz én vagyok a vállalatnál a legbotfülűbb. , Felvettem az ünneplőt. A hangversenyre egymás után érkeztek a vidám, mosolygó emberek. A lépcsőház. ban aztán, mintha a ruhatárban felejtették volna a mosolyt, ki-ki felvette a zeneértő arcát és kimért merevséggel vonult fel a szék. sorokhoz. Megszólalt a zene. Percekig pecegtették a hárfát és megfigyeltem, hogy a hegedűnek mindig ugyanaz a két hangja szólt. Mélyen a gyomrom tájáról elindult egy alattomos, de kérlelhetetlen ásítás. Vadul birkóztam vele. összeszorított ajkaim között görcsösen elhalt, Elhatároztam, nézegetni fogok. Addig is telik az idő. Pecegtetés. Francianégyes. A mellettem ülőnek jobbra-balra billegett a feje, aztán egy hirtelen mozdulattal a mellén kötött ki. A partnere súgta a fülcbe, hogy itt nem ülik aludni. Kilcé.rte magának, csak azért hunyta le a szemét, hogy jobban elmélyülhessen a muzsikában. A cipóm! Vadul belehasitott a fájdalom a lábamba. Szoros ez a vacak, hogy a fene enné meg. Egyszerű az egész, lehajolok, kikötöm a fűzót, meglazítom és kész. Megmozdultam, A székem megreccsent... Mégegyszer, megint reccsent. Es pont most valami halkat muzsikálnak. Derékból enyhén előregörbülve megmerevedő tem. Többen engem néztek. Még mit gondolnak rólam! Remélem ez a szenvedés nem látszott az arcomon. Mennyi lehet még hátra? Próbáltam a zakó ujját óva. tosan, alig észlelhető karrángásokkal feljebb tornászni. De az óra csatja beleakadt a mandzsettagombba... Felfedeztem a rámszegezett messzelátót. Oszhajú hölgy kezében. Há te figyelsz engem! Aztán hirtelen valaki őszszecsapta a kezét. Mire mindenki vadul, diadalittasan tapsolni kezdett. En is! Csak tudnám, honnan tudta az első, hogy mikor kell tapsolni? Másnap, sajnos esak Kisssel, Naggyal, Kováccsal, és Molnárral találkoztam, Mon. dom sajnos, mert így csak nekik tudtam elmondani fennkölt arckifejezéssel, hogy valami csodálatos volt a tegnapi hangverseny. REGÖS ISTVÁN II kulturális élet fő gazdasági kérdései írta: Garamvölgyi Károly pénzügyminiszter-helyettes Életkörülményeink javulása egyre nagyobb igényeket támaszt a kultúra termékei iránt. S hogy ez az igény valójában milyen irányú — a kulturálisan értékesebbet helyezi-e előtérbe, vagy az eszmeileg sekélyeset — az számos tényezőtől függ; függ például attól is, hogy a kulturális élet „piaca" mit kínál a fogyasztónak és milyen közgazdasági körülmények között működik. A párt- és a kormányszervek behatóan foglalkoztak a kulturális élet működési feltételeinek problémáival az aj gazdasági mechanizmusban. Olyan speciális közgazdasági szabályozók kidolgozása és bevezetése volt a feladat, amelyek egyrészt igazodnak az egész mechanizmus rendszeréhez, másrészt pedig e terület különleges társadalmi, közgazdasági, piaci viszonyait is nagymértékben figyelembe veszik. Gazdasági életünkben ma a vállalatok és intézmények fokozottabb anyagi érdekeltséggel működnek. Ezek az új, kedvező gazdasági tényezők a már említett sajátos piaci körülmények között érvényesülnek a kulturális életben. Sajátosságaik egyik jellemzője például, hogy itt a frmékek iránti fogyasztói értékítéletet — a spontán kereslet mellett — feltétlenül ki kell egészítenie a sajátos társadalmi, kulturális érdekek szempontjaival. Ebből következik, hogy a kulturális vállalatoknak és intézményeknek a keresletet úgy kell kiszolgálniok, hogy • kulturálisan fontos művek, produkciók létrehozásában érdekeltekké váljanak és a kevésbé fontos, kultúrpolitikai célokat nem szolgáló alkotások sem az előállitónak, sem az átvevőnek, forgalmazónak ne jelentsenek nagyobb gazdasági előnyt — mint az előbb említettek. Mindez természetesen nem értelmezhető szélsőségesen, mert így éppen a kereslet és az igény tényezői kerülnének ki a figyelemből. Hiszen a kulturális termék, szolgáltatás csak akkor „használódik fel" értékesen, ha az a társadalom széles rétegeihez szól, azokhoz valóban el is jut s nemcsak egy nagyon szűk, speciális keresletet elégít ki. S arra az útra sem lehet lépni, hogy a kulturálisan értékes termékek, szolgáltatások „árát" ezért kulturális és gazdasági meggondolásból végtilis áron alul adjuk, míg a kulturálisan érdektelent indokolatlan felárral hozzuk forgalomba. Mindezek ellenére sem lenne célszerű közvetlen utasításokkal kötelezni a vállalatokat, vagy intézményeket, még kultúrpolitikailag fontos feladatok elvégzésére sem, ha ez számukra gazdaságilag előnytelen, esetleg lényegesen sérti anyagi érdekeiket. A fokozottabb anyagi érdekeltség viszont magával hozhatja, hogy a kulturális vállalatok és intézmények — a népgazdaság más területeihez hasonlóan — szolgáltatásaiknál és termékeiknél (például: színház, mozi, könyv, hanglemez, stb.), a nagyobb nyereséget bt> tositó előadásokat, illetve termékeket kedvezőbb elbírálásban részesítik és elhanyagolják a ráfizetéses produkciókat. Ez pedig azt jelentheti, hogy a kultúrpolitikailag fontos művek kerülhetnek hátrányba. (Bár szükséges azt is megjegyeznünk, hogy mélységes lebecsülése az értékes kultúrának és a kultúrát igénybevevő fogyasztónak, ha olyan tételből indulnánk ki: „a kulturálisan értékes egyben feltétlenül gazdaságilag veszteséges és fordítva .. A kulturális termékek és szolgáltatások tehát bizonyos mértékben más jellegű áruk, mint a fogyasztási cikkek. Közgazdasági nyelven szólva: a könyvek és egyéb művészeti termékek, szolgáltatások értékét nem egyszerűen a bennük megtestesült, elvont munka mennyisége határozza meg, hanem az az eszmei, tudományos, művészeti tartalom is, amely az élet különböző területein munkálkodó ember igényeit elégíti ki, de egyben tudatának formálására, ízlésének fejlesztésére, s lehetőleg a szocialista közvélemény alakítására szolgál. Ezek a művek viszont éppen újszerűségük és küldetésük miatt, ma még gyakran nem a legkeresettebbek, és ezért gazdasági kihatásaik kedvezőtlenebbek a könnyű, kimondottan szórakoztató műveknél. Köztudott, hogy a kulturális cikkek piacán számításba kell venni az adott társadalmi, műveltségi viszonyokat, és ezzel azt a tényt, hogy a társadalmi tudat és ezen belül a közízlés és igény általában mindig elmarad a gazdasági lét mindenkori fejlettségétől. A fenti tényezők és célkitűzések ismeretében dolgozták ki a kulturális termékek és szolgáltatások új árrendszerét. Mérlegelni kellett, hogy milyen kulturális tevékenységre terjedjen ki az állami támogatás, illetve hol lehet az árakban is érvényesíteni a termelői árrendezés következményeit, a ráfordítás arányosság követelményét 4 felülvizsgálat eredményeként B. V. IVANTYEV PARTIZÁN V. SZ. KUTRIN NŐK Szovjet képzőművészet Kiállítás a képtárban A. A. KOCKA HUCUL NŐ