Délmagyarország, 1968. április (58. évfolyam, 78-100. szám)

1968-04-28 / 99. szám

Testvéri Üdvözlet a szocialista országok népeinek, erősödjék a szocialista országok egységei {Az MSZMP Központi Bizottságának május l-l jelszavaiból) Egy hit a világpolitikában A magyar főváros fontos nemzetközi események szín­helye volt ezen a héten. Sorukból kiemelkedik, hogy áp­rilis 24-én megkézdte munkáját Budapesten a kommu­nista és munkáspártok nemzetközi tanácskozását előkészí­tő bizottság. Az MSZMP, amely az előkészítő bizottság ülését megszervezte s annak házigazdájaként tekinthető, íelentést terjesztett a bizottság elé az összehívás körül kifejtett tnunkájáról. Az MSZMP küldöttségének vezetője, Komócsin Zoltán nyitotta meg a bizottság ülését. Mahmud Riad Budapeatan Moszkvái és prágai tanácskozásai után a múlt héten Budapesten járt és tárgyalásokat folytatott Mahmud Riad. az Egyesült Arab Köztársaság külügyminisztere. Az egyip­tomi államférfit fogadta Fock Jenő. a Minisztertanács el­nöke is. Mahmud Riad több izben találkozott Péter Já­nos külügyminiszterünkkel. Elsősorban a közel-keleti helyzetet vitatták meg a magyar—egyiptomi tárgyaláso­kon, ahol egyetértettek abban, hogy további nemzetközi erőfeszítéseket kell tenni az izraeli agresszió következmé­nyeinek felszámolósára. A közös közlemény tanúsága sze­rint az Egyesült Arab Köztársaság külügyminisztere nagyra értékeli azt a támogatást, amelyben hazánk az Egyesült Arab Köztársaságot részesíti nemzetközi téren. Magas Jugoszláv vendég ls érkezett a hét végén Bu­dapestre, Kiro Gligorovnak, a jugoszláv szövetségi végre­hajtó tanács,, a kormány alelnökének személyében. Bu­dapesti eszmecseréin n két országot érintő gazdasági kér­dések kerültek szóbu. A csehszlovák kormány programja Északi szomszédunknál, a testvéri Csehszlovákiában a politikai fejlődés új szakaszához érkezett: a Csehszlo­vák Kommunista Párt akcióprogramja után elkészült a kormány programja ls. amelyet a nemzetgyűlésben Old­rich Cernik miniszterelnök Ismertetett. E szerint u cseh­szlovák kormány Újszerűen kívánja rendezni az államjogi viszonyt az ország két népe, a cseh és a szlovák nép között Tervezeteket dolgoznak ki, amelyek biztosítják az országban élő magyarok, lengyelek, ukránok és németek politikai, gazdasági és kulturális egyenjogúságát. Nagyjelentőségű a csehszlovák kormányprogramban az a törekvés, hogy következetes fordulatot kívánnak el­érni a gazdaságpolitikában. Ezzel kapcsolatban állott az a bejelentés ls, hogy a csehszlovák kormány új javasla­tokat dolgoz kl a KCST-ben a gazdasági, a tudományos és a technikai együttműködés fejlesztésére. A csehszlovák kormányprogram külpolitikai téren hitet tett a Szovjetunióval és a szocialista országokkal való szoros együttműködés és barátság mellett. Ennek egyébként gyakorlati bizonyítékai Is jelentkeznek. Ilyen a héten megkötött csehszlovák—bolgár barátsági, együtt­működési és kölcsönös segélynyújtási szerződés, amelynek ünnepélyes aláírására a Tódor Zslvkov vezette bulgár párt- és kormányküldöttség baráti látogatása alkalmával került sor. Monszun­időszak Vietnamban • Saigon (AFP, Reuter) Dél-Vietnamban szomba­ton nagy felhőszakadással megkezdődött az esős mon­szun-időszak, ami azt jelenti, hogy az elkövetkező hat hó­napban várhatólag erősen csökkenteni kell az amerikai légitevékenységet. Az esős időszak beálltán kívül nagy gondot okoz az amerikalaknak és a dél-viet­nami kormánycsapatoknak, hogy a felszabadító hadsereg egységei — az amerikai hír­szerzők szerint — újabb of­fenzívára készülnek a dél­vietnami főváros ellen. Az offenzívára várva beszüntet­ték az amerikai katonák sza­badságolását. Készültségbe helyezték a dél-vietnami kormánycsapatokat ls. A konszolidáció szakaszában Dubcek beszéde a prágai városi pártértekezleten Humphrey is pályázik 0 Washington (MTI) Humphrey alelnök szom­baton hivatalosan is bejelen­tette, hogy pályázik a De­mokrata Párt elnökjelöltsé­gére. Az alelnök egy tiszte­letére rendezett ebéden kö­zölte szándékát. Kijelentette, hogy „Ismeri az elnökséggel Járó felelősséget és énnek tudatában akarja megsze­rezni ezt a tisztet". Humph­rey egyetlen szót sem szólt a legfontosabb kérdésekről: a vietnami háborúról, a faji problémáról, a gazdasági helyzetről. Beszédében di­csőítette Johnson elnököt 0 Prága (CTK) Alexander Dubcek, a Cseh­szlovák Kommunista Párt Központi Bizottságának első titkára a prágai városi párt­értekezleten beszédet mon­dott. Kijelentette: „A Köz­ponti Bizottság januári plé­numával megkezdődött meg­újhodási folyamatban fordu­lóponthoz érkeztünk, amely­nek lényege az új politikai vonal céltudatos megfogal­mazása és az ebből adódó feladatok haladéktalan meg­valósítása. A Központi Bi­zottság áprilisi plénuma e szakaszt a konszolidáció sza­kaszaként értékelte". „A konszolidáció szaka­szában is — mondotta töb­bek között Dubcek — ügyel­nünk kell arra. hogy a párt álljon e folyamat élén. A megoldás kulcsa, hogy meg­kezdődjék az akcióprogram végrehajtása. A Központi Bi­zottság elnöksége abból in­dul kl, hógy rendkívüli ak­tivitásra van szükség, mert az idő sürget, az idő olyan tényező, amely eldönti a pórt és a politikája iránti biza­lom kérdését." Kijelentette, hogy a cél a társadalom igazi szocialista arculatának kialakítása, s a nemzetközi szocialista moz­galom is „nagy érdeklődés­sel kíséri jelenlegi erőfeszí­téseinket. Véleményünk sze­rint ezekkel az erőfeszíté­sekkel értékes szolgálatot te­szünk a világ szocialista át­alakulása folyamatának". A prágai városi pártérte­kezleten pénteken a jelen­levő 508 küldött közül 485 amellett szavazott, hogy hív­ják össze a CSKP rendkí­vüli kongresszusát legkésőbb 1968 végéig. Más területi pártértekezletek vlssont a rendes kongresszus megtar­tása mellett foglaltak állast azzal, hogy azt legkésőbb a jövő év tavaszán tartsák meg. Lengyel irók állásfoglalásai 0 Varsó (MTI) A lengyel írók különböző fórumokon vitatják az idő­szerű Ideológiai, politikai problémákat és foglalnak ál­lást a legfontosabb kérdé­sekben. Kaminskl. a Lengyel író­szövetség szczecini tagozatá­nak elnöke a Trybuna Ludu­bnn írt cikkében méltatja a lengyel írók haladó hagyo­Lemondott Ooldborg \ Ami a világ másik felét, az Imperialista tábor orszá­gait Illeti, szenzációval az Egyesült Államok szolgált, amelynek állandó ENSZ-képvlselöje, Arthur Goldberg meglepetésszerűen lemondott. Gotdberg, aki különösen ta­valy a közel-keleti válság idején és HZ tdei esztendő kez­detén. a csúfos Pueblo-incidens kapcsán volt az amerikai agresszív politika szószólója a világszervezetben, egyelőre még nem tellesen tisztázott körülmények között vált meg hivatalától. Titokzatos hármas megbeszélése volt a hét közepén Johnson elnökkel és Rusk külügyminiszterrel, ezt követően nyújtotta be lemondását. Lépésének okáról egyelőre még csak találgatások láttak napvilágot. Az ENSZ-közgyűlése egyébként — négy hónapos szü­net után — a hot közepén újra összeült. Legfontosabb feladata az atomsorompó-szerződes tervezetének megvi­tatása. Ehhez egyelőre nem látott hozzá, mert az afrikai és azsiai tagországok képviselőinek követelésére előbb a délnyugat-afrikai kérdés került napirendre. Dclnyugat­Afrlka korábban népszövetségi mandátum alapján került n fajüldöző Dél-afrikai Köztársaság közigazgatása alá, a pretoriai kormány Jogellenesen nz óriási, több mint 800 (100 négyzetkilométernyi területet u Dél-afrlkat Köztársaság tartományának tekinti s ott ugyanazokat a fasiszta tör­vényeket tartja érvényben, amelyek a fekete lakosságot Afrika legdélibb államában is a Jogfosztottság állapotá­ban tartja. Tovább folyik a* amerikai halogatás Vietnam dolgában, amely mindenkor nz elsőszámú nemzetközi probléma marad, az ügynevezett crlntkesés­felvétel még mindig várat magára a Vietnami Demokra­tikus Köztársaság és uz Egyesült A'tamok között, noha Johnson elnök a hét elején azt állított.-, hogy valamilyen kontaktus már történt . Az amerikai hivatalos maga­tartás egyébként változattanul egyfelől a diplomáciai té­ren a halogató t- tik; i alkalmazza, másfelől a vietnami hadszíntéren á keton- .feszítéseket fokozza Különösen felháborító, hogy a VDK területének ama részén, ahol Johnson elnök .engedélyezi" a bombázásokat, fokozott hévvel folynak a pusztító légitámadások I'álfy József MAR MOST KERESSE FEL SZÖVETKEZETÜNKET új cserépkályha beépítés, átrakás, tisztítás és javítás megrendelésével. A lakosság szolgálatában a megye egész területén. SZEGEDI CSERÉPKÁLYHA KESZlTŐ ÉS JAVITÖ KTSZ; SZEGED Gutenberg u. 10. xS. 144 712 A SZEGEDI DÉRI MIKSA GÉPIPARI TECHNIKUMBAN gépész levelező és esti tagozatra lehet jelentkezni május 1-től június 15-ig. a szükséges "kzakmai gyakor­lattól. Négy év alatt technikusi oklevelet szerezhetnek nz eredményesen vizsgázók. Érettségivel rendelkezőit különbözeti vizsgával a második osztályba iratkoz­hatnak be. Bővebb felvilágosítást és jelentkezési lapot az iskola irodájában lehet beszerezni. (Szeged, Úttö­rő tér 7.) xDK. 330 mány&it és javaslatokat tesz az írószövetségben uralkodó helyzet megjavítására. Meg­állapítja, hogy a márciusi események megmutatták a népi Lengyelország Ideoló­giai frontjának gyengeségeit. Különösen a humán tudo­mányok, a kultúra és a pro­paganda területén „túlságo­san nagy területet engedtünk át a szocializmussal szemben ellenséges erőknek, türel­münket úgy értelmezték, hogy nem vagyunk képesek megteremteni a szükséges ellenintézkedéseket" — írja, majd javaslatot tett az alko­tó szövetségekben, különösen a Lengyel Írószövetségben fennálló helyzet megjvaítá­sára. A Lengyel Egyesült Pa­rasztpárt soraiba tartozó írók köre is határozatot fo­gadott el és követeli, hogy széles körben vitassák meg az időszerű kulturális és politikai problémákat, s eb­ből a célból hívják össze a lengyel írók országos ta­nácskozását. tarring újabb látogatásai 0 Kairó (1WENA) Az Akhbaf El-Jom sze­rint Jarrlng újabb látoga­tást tesz Jeruzsálemben, Kai­róban és Ammanban. Jaf­ring U Thaothoz intézendő jelentését akarja néhány ponttal kiegészíteni. A kai­rói lap úgy értesült, hogy Jarrlng két nyilatkozatot sürget az érdekelt felektől: 1. Közöljék a Biztonsági Ta­nács határozatával kapcso­latos álláspontjukat. 2. Nyil­vánítsák ki az ENSZ-meg­bízottal való együttműködés szándékát. A jeruzsálemi helyzet a BT elüti 0 New York (MTI) Szombaton összeült az ENSZ Biztonsági Tanácsa, hogy megvitassa a jeruzsálemi helyzetet. Jordánia kormánya levél-­ben hívta fel a tanács fi­gyelmét arra, hogy Izrael a közgyűlés két, Jeruzsálemre vonatkozó határozatát meg­szegve, folyamatosan végre­hajtja a város teljes annexi­ójára és az arab földek ki­sajátítására vonatkozó ter­veit Az Izraeli kormány a; t tervezi, hogy május 2-án ka­tonai parádét tart Jeruzsá­lemben. A parádé a város Jordániához tartozó meg­szállt negyedéből indulna kij A jordániai kormány sűlyoi és veszélyes provokációnak minősíti ezt a tervet és fel­kérte a, tanácsot hogy hala­déktalanul tegyen intézke­déseket az agresszív terv ke «i resztülvitelének megakadá­lyozására. Figyelemre méltó fejle-J mény, hogy U Thant főtit­kár ezzel kapcsolatban leve­let Intézett az Izraeli kor­mányhoz, ámelyben felhívta Tel-Aviv figyelmét a köz­gyűlés határozataira. Az iz­raeli hivatalos szervek nem is válaszoltak U Thant leve­lére, sőt visszaküldték azt A tanács ülésén részt vett Izfael és Jordánia képvise­lője. Az ülésen a tanács több tagja szólalt fel, köztük Csa­torday Károly nagykövet, hazánk állandó ENSZ-képvi­selője. Szovjet szputnyikok Értesítjük kedves vendégeinket, hogy május 1-én megnyílik a PARTFüRDÖ és a SZŐKE TISZA ÜDÜLŐ- és FU RDÓHAJŐ Nyitva tartás naponta délelőtt 10—10 óráig. Belépő bérletek és tömbjegyek kaphatók a partfürdő I. sz. pénztáránál és a központi pénztárban (Lenin krt. 24.). Szegedi Fürdők és Hőforrás Vállalat 0 Moszkva (MTI) Az április 27-ére virradó éjszaka a Kozmosz—184 jel­zésű szovjet mesterséges hold befejezte a 2835. kört u Föld körül és ezzel második évé­be lépett a „Meteor" szovjet meteorológiai kísérleti rend­szer. Föld körüli pályán Jelenleg három szovjet meteorológiai szputnyik kering. Ezek fényképfelvételeket készíte­nek a felhőzetről, mérik a felhőknek és a Föld terüle­tének hőmérsékletét, jelzik, hogy milyen mennyiségű hő távozik u Földről a világűr­be. A szovjet szputnyikok tele­vízió kameráinak felbontó képessége körülbelül kétszer akkora, mint az amerikai szputnyikoké. Ez lehetővé teszi, hogy kisebb légköri képződményeket Is felvehes­senek, mér létrejöttük korai szakaszában jelezzék a viha­rok keletkezését. Ilymódon a szovjet meteorológia Ideje­korán figyelmeztetheti a ha­jósokat, halászokat és pilótá­kat a viharveszélyre. A szovjet szputnyikok havonta 10—12 vihart jeleznek elő­Mndnrn ndk- cseh. lengyel, román, szovjet és hazai " mm sok féle lakószobákból és egyedi darabokból nyújtunk bó választékot KÁLVIN TERI bútor LAKBERENDEZÉSI ARVDA SZEGED OTP H/TFLRf. 15 ÁRUSÍTUNK' KÖZÜLETEKET KISZOLGÁLUNK! xV. 139 950 Értesítjük termelőinket, hogy Szeged város területén az alábbi helyeken indítottuk be a zöldsép-syümölcs felvásárlást tJjszeged, Marostól U., Hattyas telep. Vaskapu U. 45., Baktó, József Attila sgt. 169. A fenti telepeken LEHET MÉG GYÜMÖLCSFÉLÉKRE SZERZŐDÉST KÖTNI. xS. 179 585 Amnesztia Venezuelában K) Caraeas (Reuter) Raul Leon venezuelai ál­lamelnök 63. születésnapja alkalmából pénteken 141 foglyot részesített amnesz-, tiában.

Next

/
Oldalképek
Tartalom