Délmagyarország, 1968. március (58. évfolyam, 51-77. szám)
1968-03-23 / 70. szám
i ölv 0 d Szórakozottság Növényvédelmi konferencia Növényvédelmi konferenciát rendezett pénteken az Országos Munkaegészségügyi Intézetben a Magyar Munkahigiénikusok Társasága. A tanácskozás összehívását az tette szükségessé, hogy az elhúzódó, idült, mérgező permetezőszereket a veszélytelenebb utóhatású foszfátészter peszticidekkel, permetezőszerekkel váltják feL - Dr. Bíró József külke- Kinevezés— felmentés reskedelmi miniszter vezetesével pénteken magyar de- a kormány dr. Perényi legáció utazott az indiai fő- imre, dr. Sebestyén Gyula városba, ahol részt vesz az és Szokup Lajos építésügyi ENSZ második világkeres- és városfejlesztési miniszterkedelmi konferencia befeje- helyetteseket tisztségük alól ző szakaszán. _ érdemeik elismerése mel., „ ti —t tóti — felmentette. — Posta Lászlónak, a Kulturális Kapcsolatok Intézete A Minisztertanács dr. Szaalelnökének vezetésével csü- b? Jánost az építésügyi és törtökön délután magyar városfejlesztési miniszter elkulturális küldöttség érke- ső helyetteséve, Szilágyi Lazett Tuniszba. A tervek sze- }°st építésügyi és varosfejA Sportfogadási és Lottó rint magyar-tunéziai kultu- , mimszterhelyettessé Igazgatóság tájékoztatása rális megállapodást fognak Kinevezte, uvui) szerint Miskolcon a Bartók aláírni. Béla Művelődési Otthonban megtartott 12. heti lottósorsoláson a következő számokat húzták ki: A lottó e heti nyerőszámai — Hazaérkezett Dániából — Párizsban csütörtökön véget ért a francia és maNem vál'oztot a SZEAC A SZEAC labdarúgó-csapata ma, szombaton délben utazik fel Budapestre a vasárnap délután sorra kerülő Bp. Honvéd elleni mérkőzésre. Az összeállításban előreláthatólag nem lesz változás, a Csepel és az MTK elleni győztes tizenegy lép Kispesten is a pályára: Tóth dr. — Várhelyi III., Kővári, Várhelyi L — Dezsőfi, DáEgy kis előzetes 21, 67, 71, 78, 86 Tömpe István, a Magyar gyar történészek négynapos Rádió- és Televízió^ elnöke, szimpóziuma, amelyen a két ország kapcsolatairól hangzottak el előadásokaki március 17—22 között hivatalos látogatást tett a dán rádiónál. Tárgyalásokat folytatott és megállapodott az együttműködés kiszélesivid — Pusztai, Hajós dr., Kozma, Dobó, Vass. Rábay László edző véleménye a mérkőzésről: — Nagyon nehéz találkozó előtt állunk. A Honvéd különösen a saját pályáján kitűnő erőt képvisel, ennek ellenére szeretnénk jól helyt állni. A szegedi NB-s labdarúgó-csapatok közül a hét végén csak az SZVSE és a Spartacus játszik idehaza, a többiek idegenben lépnek pályára. A SZEAC Kispesten a Honvéd ellen áll ki. Ezen a találkozón két veretlen találkozik, a Honvéd még gólt sem kapott idei három bajnoki mérkőzésén. Mindkét együttes eddig kétszer győzött, egyszer döntetlent ért eL Budapesten a SZEAC utoljára 1961 őszén nyert a piros-fehérek ellen. Most nagyon jó lenne, ha a negyedik forduló után is mindkét csapat veretlen maradna ... NB Il-seink közül a Vasutas szerepel ezúttal Szegeden, míg a Dózsa idegenben játszik. A Vasutas a Goldbergert fogadja, amelyet tavaly idehaza 6:l-re legyőzött. A Szegedi VSE jelenlegi formájában, a sok sérült miatt bizonyára megelégedne kisebb arányú győzelemmel is. A Dózsa a Gázművekkel mérkőzik a fővárosban, s ezen két újonc találkozik. Tavaly az NB IlI-ban a Dózsa 44 pontot szerzett, fölényesen lett első, míg a Gázművek 43 pontjával éppenhogy csak megelőzte egy ponttal a Vácot. A „gázosok" tizenháromszor döntetlenre játszottak és az idén is döntetlennel kezdtek. A Vasutashoz utazó Goldbergerrel a „Golipályán" 1:1 volt az eredmény. A döntetlen holnap a Dózsának is megfelelne. A szegedi NB III-asok közül a Spartacus idehaza a/: újonc szarvasi együttesse találkozik. 1959 és 1962 kö zött már háromszor találkoztak egymással Szegeden és az első két mérkőzést 2:(< és 6:4 arányban Szegeti nyerte, utoljára viszont a szarvasiak bizonyultak jobh nak 3:2-re. A Szegedi Spar tacusnak most korrigálni;, kellene a múlt vasárnap' szentesi vereséget. Harmai László — Zenés hétlök az újságiróklubban. Hanglemez klub- tésérőL tagok első találkozóját rendezik meg hétfő este fél 7 _ Küldöttség az EAK-ból. orai kezdettel a szegedi új- Pénteken gazdasági küldöttságíróklubban. Ezúttal Szo- ség érkezett Budapestre az .olay Ottó: Vérnász című Egyesült Arab Köztársaságaromf el vonásos operájának bóL A delegációt Husszein Qualiton-felvételét mutatják Khaled Hamdi, az EAK gaz.e az Állami Operaház dasági és külkereskedelmi -•gy fittesének előadásában, minisztériumának államtitKoródy András vezényleté- kára vezeti, vei. Bevezetőt mond BenvtmLti^rinh^ művS*" ~ Balesetet okozott azútNemzeti Színház művésze. kaparó gok motorkerékpá. - Filharmóniai koncert a ros réme, hogy az úttisztítók színházban. Perényi Miklós seprűjének végéről éles kanrdonkaművész és Lengyel ,paróva,s aU ,kl' Az ""iszhtó Ildikó, a Szegedi Nemzeti ^kerülésével nehez észlelni Színház operaénekese műkő- ámozgó seprűnyelet Rostás dik közre a filharmónia va- 3ózseí. Kistó pk, Szőlő utca sárnap délelőtt 11 órakor szara ala"i lakos Szegekezdődő A-bérleti hangver- den, a Kossuth Lajos sugar•senyén a színházban. A Sze- közlekedett motorkegedi Bartók Béla Zenekart rékpárral. Utasa, Gyóni IstLukács Ervin vezényli, s a yan ugyancsak kisteleki laműsorban Schubert. Mahler, k?8 volt;, JK(LTult:fk a mu,n" Lalo és Csajkovszkij művei kában álló Torok Illés utszerepelnek. tisztítót. A seprűnyél vége a két motoros közé akadt A — Az olasz országutakon pótutas arcán szenvedett sé1967-ben 9175 ember halt rülést. A lendület következmeg közlekedési szerencsét- tében az úttisztító is elesett, lenség miatt. aki ugyancsak megsérült. Gyászközlemények Köszönetet mondunk mind- böl. A gyászoló család, Klsfawon rokonoknak, ismerősöknek, JO barátoknak és a Szegedi PapIndy u 42. Szomorú szívvel T. 335. tudatjuk. rlkarelColgozó Vállalat vezetősé- hogy szeretett feleség, édesanya, gének es dolgozóinak, akik sze- nagymama, TAKÓ ADAMNÉ, retett férjem. CSENOFRITS IM- élctenek 67. évében elhunyt. TeRF temetésén megjelentek, rész- metése márelus 23-án fél 12 óravétflkkel és virágaikkal mély kor lesz a református temető fajdalmunkat enyhíteni igye- ravatalozójából. A gyászoló csakeztrk. A gyászoló család. Bocskai u. 13/b. k. 4983. Iád, Rigó u. 14. T. 334. EgyOttérző rokonoknak, IsmeMély fájdalommal tudatjuk, rősüknek, munkatársaknak monliogy felejthetetlen Jó férj test- dunk köszönetet szeretett ha vér és sógor, SZABÓ GYÖRGY Iptének 67. évében hosszú szen lőttünk, SZABÓ ANTALNÉ elhunyta alkalmából tanúsított védés után elhunyt. Drága ha- részvétükért, a temetésen való lottunkat március 23-án 1(1 óra- megjelenésükért, a virágokért, a or helyezzük örök nyugalomra koszorúért. A gyászoló család. az. alsóvárosi temető kápolnájáT. 327. Munkásokat, alkalmazottakat keresnek ÉRETTSÉGIVEL rendelkező A Kenderfonó éa Szövőipari gépírni tudo személyt pénztá- Vállalat Szegedi Jutaárugyára > -nak alkalmazunk (lehet kez- felvesz nöl, férfi dolgozókat, Isi. Statisztikust munkakörbe, lakatosokat, valamint fiatalkorú / tatdusági technikumi vég- lányokat. Jelentkezés a Mun-seggel, gyakorlattal rendel- kaügyi Osztályon. xS. 143 947 :o szentélyt felveszünk. Je• ii' kezűi lehet személyesen a Lakatos, marós, kőműves és -/öreg! EMSZ-nél. XS. 114 231 férfi segédmunkásokat felvesz a KÉZISZERSZÁMGYÁR. JelcntA TISZASZIGETI BCZAKA- Kezés: Szeged, Rigó u. 38. I ASZ MGTSZ keres 10U db _ _____ ti , . . anyakoca gondozásához, fiazta- Szövetkezet keres bérszámfejlasahoz, malacnovrléséhez meg- «ői es könyvelói gyakorlattal leleló szakképzettséggel rendel- rendelkező dolgozót. „Azonnali kezű családot, lehetőleg ahol 2 belépéssel" 144 106 Jeligére a -3 tó dolgozik. Fizetés meg- Hirdetőbe. xS. 144106 egyezés szerint. Felvétel esetén lakást biztosítunk. Jelentkezés A tápéi PMSZ halászesardavészemélyesen a tsz-lrodán Clm: "Rőt keres május 1-től szeptemTiszaszlgetl Búzakalász Mgtsz bet- 30-lg. Jelentkezni az FMSZ xDK. 220. központi Irodájában. Tápé, Kossuth U. 46. XS. 144 107 A SZEGEDI Textilművek keres azonnali belépéssel marós és A Mezőgazdasági Gépjavító gyalus szakmunkásokat. vala- Vállalat (Hódmezővásárhely, Ermtnt női szakmunkásokat, be- zsébetl út S. sz.) felvételre ketanuló és segédmunkásokat, va- res lakatos, esztergályos száklamint nól munkavállalókat be- munkásokat. Vasipari szakmáutiiuló és segédmunkás munka- ban gyakorlattál rendelkező bekörbe. Jelentkezni lehet a Tex- tanított munkásokat, valamint tllmüvek munkaügyi osztályán. segédmunkásokat és egy darukötözőt. Jelentkezni lehet a Küzeazdasáel Technikumot vállalat üzemgazdasági osz tivegre't dX'z'o. határozott idő- >yfn: nu^etump d^rlótt 7 őrá re ANYAGKÖNYVELESBE ipar- £19 óráig. vállalat felvesz. Jelentkezés írás- N«pl '^"SL"\ általat ban: Pf. 07. "x 4909 kezest térítés ellenében biztosítunk. XV. 139 917 A DÉGAZ anyagkönyvelőt. _ „ „_,, _.kí bérelszámolót, éjjeliőrt. valamint autogén- és vlllanyhegesz- «"«*»««• »™o»'Mtöket^keresünk tőket, motorkerékpár- és autó- 'teH^ .elen lítzZv s l ta tí motorszerelőket és raktári se- Jf gédm—káit azonnali belépéssel Üzemi Vendéglátó Vállalat Klfelvesz. Jelentkezés: Pulez u. rendeltségén. Bocskai u 5. 44. Munkaügy. kx. 4962. S. 144 354 6 M* MAGYARORSZÁG SZOMBAT, 1968. MÁRCIUS 23. EHHOL ? IMEiai 1961. MÁRCIUS 23., SZOMBAT — NÉVNAP: EMŐKE MELEG IDÖ, ZIVATARRAL Várható időjárás szombat estig: az éjszakai órákra átmenetileg csőkkenő, majd szombaton napközben nyugat felől ismét megnövekvő felhőzet, valószínűleg csak szórványosan előforduló esővel, záporesővel, zivatarral. A többfelé élénk, hclvenként erős déli, délnyugati szél éjszakára átmenetileg mérséklődik. Várható legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 4—9 fok között, nyugaton helyenként nulla fok közelében. Legmagasabb nappali hőmérséklet szombaton általában 15 fok körül, északnyugaton tíz fok közelében. A Nap kél 5 óra tt perckor, és nyugszik 18 óra 01 perckor. A Hold kél 3 óra 39 perckor, és nyugszik 11 óra 35 perckor. VÍZÁLLÁS A Tisza vízállása Szegednél pénteken +260 centiméter (áradó). SZÁZNEGYVEN ÉVE ' 19.45 Közvetítés az Odry Szín...nt^.u. _ .,„„„ padróL Bunbury. Léha komédia fíB161, " zZs,? ay Vlü™*» hf8- három felvonásban komoly em1900) kerámlkus, a művészi ipar berek számára. 22.00 Hírek. 22.15 nagynevű magyar úttörője Aty- sporthíradó. 22.25-0.25 Táncolja szerény PecsI kőedény mű- junk, Közben: 24.00-040 Hírek, helye helyen 1868-ban nagyobb üzemet építtetett és művészi termékeket előállító világhírű kerámiagyárrá fejlesztette. Petőfi 4.30—7.57 Azonos a Kossuth Rádió műsorával. Közben: 6.20— 6.30 Torna. 10.00 A hót könnyűés tánczenei műsoraiból. 12.00 Debussy-művek. 12.50 Tudósítás az ENSZ-ből. 13.uu Alkésztlsz. HETVENÖT ÉVE született Vecsey Ferenc (1893— 1935) világhírű hegedűművész es zeneszerző, brilliáns technikájú, ODerarcszletek 13 47 Vizállásteklllnomult muzlkaUtású művész. gSSTOfilHfcS!H.MPtoeri ,—. harckocsizó hihetetlen. ám többnyire hősies kalandjai. Elbeszélő költemény. IH. rész. 14.38 Cigánydalolc. esádások. 14.55 Orvosok a mikrofon előtt. 15.00 Fültörö. Zenei rejtvénymüsor. 16.00 Hírek. 16.05 Közvetítés bajnoki labdarúgó-mérkőzésről. 16.20 Nádas Gábor—Szenes Iván táncdalaiból. 16.30 Wagner úr és a többiek. Vidám műsor Rejtő Jenő írásai b óL 17.10 Egy amerikai Párizsban. Filmzene SZÍNHÁZ Nemzett: Balett műsor. L Dlák-b. (tél 4). Barbar komédia. Rgmutató előadás. Bemutatórb. (7.) Kamara: Egy csólt és más semmi (7). A BÁBSZÍNHÁZ VASÁRNAPI MŰSORA Délelőtt 11 órakör Csalavárl- részletek. 17.20 Ml ez? 17.35 bérletben dél-in 3 '--kor bér- í?"*5^,™010*', 18,-8° letszünetbon: János vitéz. 18 05 .Kíváncsiak klubja.^ 18.55 MOZIK 18.05 Kíváncsiak Virágénekek. 19.12 A Francia Rádió szimfonikus zenekarának _ . . . „ __ hangversenye a Besanconl FeszSzabadsag: Hogyan kell egy- tlválon. Közben: 19.50 Jó éjszamilliót lopni. Vörös Csillag: ^ gyerekek! 20.00-20.30 Esti Horgász a pácban. Fáklya: Egy krónika H. 21.24 Munkásszínmillárd a blUiárdasztalban. pad. 21.39 Verbunkosok. maNyugdíjas Szakmaközi Műve- gyar nóták. 22.10 A walkür. Zenedráma-részletek. 22.56 Ügetőversen y-eredmények. 23.00— 23.15 Hírek. n áí TÉVÉ lődési Otthon. Kossuth L. sgt. 53.: Finom kis háború. Előadások 5 és 7. Postás Mozi: Fénv a sötétben. Elöadasok: fél 6, fél 8. INSPEKCIOS ALLATORVOSI SZOLGALAT Szeged város területére Március 29-tól 30-lg este 6 órától reggel 6 óráig (vasárnap nappal ls) elsősegély és nehézellés Nótaszó. Ism. 10.40 Ebédszünet, esetére ügyeletes dr. Komáromi Riportműsor. Ism. 10.55 KöltéJános állami állatorvos. Lakása: Szet. Lírai riport Weöres SánÜJszeged. Torontál tér 3. Tele- dórral. Ism. 11.10—11.30 Tájak, fon: 14-064. városok, emberek. Üj-Zéland. Az állatorvos kiszállításáról a ism. 15.03 Műsorismertetés. 15.05 hívó fél Icöteles gondoskodni. Attila. Rövid játékfilm. 15.25 Csepel—FTC. Bajnoki labdarúgó-mérkőzés közvetítése Csepelről. A szünetben: 16.15 A Budapest 8.58 Műsorismertetés. 9.00 Büdösvíz. Magyar film. Ism. 10.1 RÁDIÓ Magyar Hirdető műsora. 17.20 Kuckó ... 17.40 Hírek. 17.45 FAklyavivők. Dalok, hősök, emnKossuth Jékek. 18.20 Móra Ferenc: 4.30 Hírek. 4.32 Hajnaltól reg- Kincskereső kisködmön. Ifjúságéiig ... 5.00 Hírek. 5.30 Reg- Ki tv-filmsorozat. 5. A kis btcegeli krónika. 5.45 Falurádió. 6.00 bbca-1 l?-4° A,„T71®'JePtl- " ^ Hírek. 6.30 Hírek. 6.45 Hallga- Cicavízió . . 19.35 1 + 2. 20 00 tóink figyelmébe! 7.00 Reggeli Tv-híradó 20.20 ön ls lehet krónika II. 7.15 Körzeti időjá- «Vllk<">s. AUonso Paso kétrészes rás. 7.30 ÜJ könyvek. 8.00 Hirek. bűnügyi vígjátéka. A Pecsl 8.05 Műsorismertetés. 8.22 Lá- Nemzeti Színház előadása, felnyok. asszonyok. 8.42 Kórusok, vételről. 22 20 Tv-híradó. - 2. hangszerszólók. 9.15 Orvosok a kiadás. 22.40-23.55 Aranyszarvas mikrofon előtt. 9.20 Marica DalfesztivaL Az I. br»f?2i , n?" grófnő. Operettrészletek. 10.00 dalfesztivál zárokoncertjének és Hirek. 10.10 Ronald Turlnl zon- díjkiosztásának közvetítése. íelgoraestje a Montreali vlláekíál- vételről. Intervlzió-adás. lítás kanadai pavilonjában. Belgrád 10.45 Az „Arany perec". Rádió- R Játék. 11.05 Vivaldi: Két con- ?8 20 Vukadin. 19.20 Szóban és certo grosso. Op. 3. 11.29 A ré- képben. 20.35 Lola Dukic humogl Metropolitan nagy énekesei, ros adasa. 21.35 Videofon. 21.50 12.00 Hírek. 12.15 Népt muzsika. Bonanza. 13.00 A világgazdaság hírei. 13.05 Bukarest A budapesti színházak műsora. , „„. 13.08 Tóth Dezső irodalmi leve- 16 30 Gyermekek világa Miié. 13.23 Petress Zsuzsa énekel, haela és a bűvészinas. 17.00 Asz13.45 Hirdetőoszlop. 14.00 Két szonyőknak. 17.30 Spanyol nyelvészt kórus. 14.15 Néhány perc (anfolyam. 8. lecke. 18.00 Tanuló tudomány. 14.20 Lőtte Lehmnnn ifjúságnak: az. Ilfov megyei isénekel. 14.45 Hétvégi külpollti- kolások művészi műsora. 18.30 kai figyelő. 15.00 Hfrek. 15.10 A tv esti híradója. 18.50 IdőCsak fiataloknak! 15.55 Hétvége, járásjelentés és hirdetések. 19.00 Közben: 17.00 Hirek. 17.05—17.15 Ttle-enelklopédla. 20.00 Mihai Közvetítés bajnoki labdarúgó- Constantinesci hegedűművész mérkőzésről. 17.36 Baj van a hangversenye. 20.20 Filmsorozat: humorral! 18.01 ÜJ lemezeink- a szökevény. 21.10 ,,A szerelem bői. 1900 Esti k-ónika. 19.29 régi mese". Zenei adás. 21.50 \ Hallgatóink figyelmébe! 19 30 tv éjszakai híradója. 22.05 TeleGulyáe László: Első szerelem, sport. 22.20 Műsorzárás, A hét végi műsor SZOMBAT Labdarúgás. NB III: Sz. Spartacus—Szarvasi Spartacus.' Hunyadi tér, fél 4 (Nagy L). Kézilabda. Kupamérkőzések a Magyar Tanácsköztársaság kikiáltásának évfordulója alkalmából. férfi és női csapatok részvételéveL Kisstadion, fél 3-tól 6 óráig, egyidöben három pályán. A küzdelmekben Budapestről, Hódmezővásárhelyről. Makóról és Szegedről. NB I B-s. NB IIes és megyei csapatok indulnak, A nőknél a Bp. Goldberger, a férfiaknál a Szegedi Előre az NB I B osztályú. ökölvívás. A területi Ifjúsági egyéni bajnokság döntői. Rókusi Tornacsarnok, 10 óra és 8 óra. Teke. Megyei bajnokság: Sz. Építők—Hódmezővásárhelyi Textiles. Építők-pálya, fél 7. VASÁRNAP Labdarúgás. NB H: SZVSE— Bp. Goldberger. Vasutas-stadion. 3 óra (Egervári). Előtte SZVSE H.—Móravárosi Kinizsi barátságos mérkőzés, negyed 2-től. Csapataink idegenben. A SZEAC Budapesten a Honvéddal, a Dózsa ugyancsak Budapesten a Gázművekkel, a SZAK Kiskunhalason, a Kossuth SE Hódmezővásárhelyen mérkőzik. Asztalitenisz. NB I férfi: Sz. Kender—Miskolci MTE, Dugonics utcai iskola, reggel 8 óra. NB n nöl: Sz. Kender—Szolnoki MAV, Dugonics utcai Iskola. 11 óra. Atlétika. Csongrád megyei mezed futóbajnokság. Fodortelep. Tölgyes utca, 9 óra. Kézilabda. Kupamérkőzések a Magyar Tanácsköztársaság kikiáltásának évfordulója alkalmából, Kisstadion, reggel 8 órától 12 óráig. A férfi és női csapatok döntő mérkőzései, egyidöben három pályán. Kosárlabda. Mérkőzések a Rókusi Tornacsarnokban. NB II férfi: Sz. Postás—Pécsi EAC. 10 őra. NB I férfi: SZEAC—Pécsi VSK, negyed 12. NB II női: SZEAC—Nagykőrösi Kinizsi, fél 1. Az országos középiskolai bajnokságért (II. korosztály): Sz. Radnóti Gimnázium—Szentendrei Gimnázium. 3 óra. Teke. NB I férfi: Sz. Építők— Bp. Előre. Építők-pálya, fél 12 (vezeti: Király. Simon). NB n férfi: Sz. IKV—Bp. KISTEXT, Postás-pálya, 11 óra (vezeti: Martonosi). S=0=R=0=K=B=A=N Szegeden tegnap megkezdődött a területi ifjúsági ökölvívó-bajnokság. 67 résztvevővel. A nagyszámú mezőnyre való tekintettel ma, szombat délelőtt 10 órai kezdettel is lesznek mérkőzések a Rókusi Tornacsarnokban. * A Manchester United és a Real Madrid vezetői már megállapodtak az Európa Kupa mérkőzéseik időpontjában. Eszerint április 24-én játszanak először Manchesterben és csak május 15-én Madridban. Az esetleges harmadik találkozóra május 17-én Lisszabonban kerülne sor. A BEK másik elődöntőjét a Benfica és a Juventus csapata vívja egymással. * A brazil labdarúgó-válogatott június 16-án Stuttgartban az NSZK, június 20-án Varsóban Lengyelország és június 23-án Prágában Csehszlovákia ellen lép pályára. * A Szegedi MEDOSZ lovas-szakosztályában a héten megélénkült az élet A vezetőség nemrégiben tagtoborzót tartott. A felhívásra tizenöt fiú jelentkezett és a fiatalok a héten megkezdték az edzéseket. A kezdők mellett tizenöt régebbi lovasuk is van. A haladók edzéseit a kezdőkkel együtt tartják délutánonként a rókusi állomás mögötti vásártéren. A szakosztálynak tizenkét lova van. A szegedi lovasok idén is a területi bajnokságban indulnak. Az országos szövetség beosztotta az ellenfeleket és ebbe a csoportba békéscsabaiak, orosháziak, mezőhegyesiek, vásárhelyiek és szegediek kerültek. Az első területi versenyre májusban Hódmezővásárhelyen kerül sor. * Megkezdődtek az országos középiskolás kosárlabda-bajnokság második korcsoportjának középdöntői. A Radnóti gimnázium a Szentendrei gimnázium ellen 103:57 (42:23) arányban nyert A mérkőzést Szentendrén játszották le. A legjobb szegedi dobok: Kertész 50, Gunda 24, Moldovay 22. Jó állapotban levő Moszkvics—Combi gyártmányú személygépkocsit elcserélnénk G11Z 59-esre Móra Ferenc Tsz, Szeged, Bocskai u. 5. Jéggyár L emelet. DK. 227 A szegedi Mtom Tscc bárányokat és birkákat vásárol Az ajánlatokat kérjük Szeged, Bocskai u. S. sz. alá. Jéggyár L emelet. DK 226 2 db kétajtós páncélszekrény M. Adlersflügel gyártmányú eladó. Clm: Szegedi Ecset és Seprügyár, Cserzy M. B. 35. DK. 229 DÉL-MAGYARORSZAG — A Magyar Szocialista Munkáspárt Csongrád megyej és Szegeds városi bizottsága és a tanács napilapja. — Szerkeszti a szerkesztő bizottság. — Felelős szerkesztő: F. Nagy István. Szerkesztőség ée kiadóhivatal: Szeged. Magyar Tanácsköztársaság útja 10. Telefon: 13-535. 13-003 — Felelős kiadó. Kovács László. — A lapot nyomja: a Szegedi Nyomda. Szeged. BaJcsy-ZeillnszJcy u. 28. (Index 29 05 3). — Előfizette! dl] egy hónapra 18 forint