Délmagyarország, 1968. március (58. évfolyam, 51-77. szám)

1968-03-03 / 53. szám

Forint, dinár, turizmus Ésszerű intézkedés a valutabeváltási kötelezettség Lapunkban közösük, hogy Bletékes magyar hatóságok 1968. március 4-i hatállyal a jugoszláv—magyar határát­kelő helyeken valutabeváltá­si kötelezettséget írnak elő jugoszláv állampolgárok ré­szére. A beváltás összege személyenként és utazáson­ként 50 dinár, vagy annak megfelelő konvertibilis va­luta (illetve jugoszláv klí­ring-dollárra szóló bank­csekk). Ez a beváltási ösz­szeg alsó határa. Az előírá­sok pontosan szabályozzák, hogy a rendelet alapján ho­gyan járjanak el pénzügyi szerveink. Pontosan szabá­lyozott az is, hogy milyen esetekben történhetnek et­től eltérő eljárások. A ren­delkezés szerint a valuta­beváltási kötelezettség alól mentesek azok a jugoszláv állampolgárok, akik szolgá­lati vagy diplomata útlevél­lel utaznak, továbbá a ma­gyar és a jugoszláv utazási irodák közötti megállapodás alapján szervezett egyéni és csoportos utazásban részt­vevők; a magyar—jugoszláv kishatárforgalmi egyezmény által rendszeresített határát­lépési engedéllyel beutazók, egy évben egyszer, első be­utazásuk alkalmával; a jugo­szláv közlekedési eszközökön szolgálatot teljesítő sze­mélyzet; a szülővel, vagy kí­sérővel utazók; a szülő vagy kísérő útiokmányában sze­replő 16 éven aluli gyermek; a vasúton, vagy hajón átme­nő menetjeggyel utazók. Azonnali fizetőképesség Az átkelőhelyeken felké­szültek e rendelkezés zavar­talan végrehajtására. Az in­tézkedés magyar és jugo­szláv érdekeknek egyaránt megfelel. A mi érdekünk az, hogy a határon átlépő turis­ta, rokonlátogató ne kény­szerüljön illegális pénz- (fo­rint) szerzésre. Biztosítjuk számukra azt a lehetőséget -— s ez egyben kötelezettség is —, hogy azonnal fizető­kész legyen, rendelkezzen magyar pénzzel a hazánk területére belépő jugoszláv állampolgár. (A világ bár­mely országában az a gya­korlat, hogy pénzbeváltás útján jutnak az adott állam vásárlásra használható pénz­neméhez. Ez a normális és természetes rendje a nem­zetközi turistamozgalomban is kialakult viszonyoknak.) Segítünk azzal, hogy ne kell­jen bankokat, pénzbeváltó­kat keresnie az átlépőnek Szegeden vagy más város­ban. Ezt a felesleges jár­kálást e rendelkezés most már kiküszöböli. Övjuk sa­ját lakosságunkat is attól, hogy pénzzavarba kerülő ju­goszláviai ismerősök, roko­nok esetleges forinthiányát valutakiajánlással kénysze­rüljön megoldani. Ugyanis a valutakiajánlást — mint ille­gális, szabálytalan pénzma­nipulációt — szigorú bün­tetéssel sújtja az állam. A turisták, ismerősök, barátok ellátogatnak szórakozóhe­lyekre, színházakba, mozik­ba. képtárakba — s nyáron a Szegedi Szabadtéri Játé­kokra —, vásárolnak külön­böző apróságokat az ottho­niaknak, s e helyeken fo­rinttal kell fizetniök; a hiva­talos árfolyamon vásárolt fo­rinttal! Ezt segíti elő ez az ésszerű intézkedés. (Kár, hogy nem korábban lépett életbe, néhányan egyéni kel­lemetlenségektől mentesül­tek volna. Forintkiajánlási manipuláció miatti felelős­ségrevonásokra gondolunk.) Hátrány a seftelőknek A jugoszláv érdekeknek is megfelel ez az intézkedés, mert elősegíti a kölcsönös előnyökön alapuló turizmus fejlődését, a határmenti la­kosság egymásközti közleke­désének kedvezőbb formáját biztosítja. Szolgálja közös elvünket, hogy egymás éle­tét jobban megismerhessük és rokonok, barátok, ismerő­sök számára ne legyen gond a kölcsönös látogatás anyagi rendezetlensége. Azok részé­re, akik Jugoszlávia festői tájaira vágyódnak, s azok, akik Szegedet, Budapestet szeretnék megismerni — köl­csönösen előnyös helyzetet teremtett ez az intézkedés. Hátrányos következmé­nyekkel jár viszont a ma­gyar és jugoszláv csempé­szek, seftelők, feketekereske­dők számára. Többször szó­vá tettük lapunkban azt az ízléstelenséget, amit külön­böző városokban és közsé­gekben lakó feketézők tesz­nek; leszólítanak jugoszláv turistákat és megkérdezik, hogy „Van-e eladó holmi­juk". Gyakran olyan furcsa helyzet alakult ki néhány városunk központjában, hogy a sétáló tömegek kény­telenek voltak kisebbfajta „perzsavásárokat" kerülget­ni. Olasz ballon, tiszta­szesz, kötött- és nylonholmi adás-vétele körüli alkudozá­sok csődülete tette ízléste­lenné városaink központja­it és községeinket a turista­forgalom fő szezonjában Jugoszláv testvérlapjaink is gyakran szóvá tették rrrir a bővítendő turizmus mögött meghúzódó batyuzást, csem­pészést. A Magyar Szó feb­ruár 24-i számában S. T. alá­írással közölt cikk kemény, elítélő hangsúllyal ír erről a kérdésről: ne hunyjunk szentet u hivatásosan csempésző ^tisztességes polgárok« felett, akik úgy elszaporodtak az utóbbi néhány évben, hogy nemzetközi bonyodalmakat okoznak és szégyent hoznak mindnyájunk fejére. Ez a csempészfajta körutat tesz, három-négy országhatáron át kereskedik, és már jól fejlett nemzetközi valuta- és áruérték-ismeretre tesz szert..." S a cikk a továb­biakban példákkal illusztrál­ja megállapításait. Ezek kö­zül egyet idézünk: „... a csehszlovák határon, Bécs és Pozsony között egyetlen szombati napon 780 jugo­szláv utast vizsgáltak át tü­zetesen. Közülük csak negy­vennél nem találtak dug­árut". Intézkedésünk tehát egy­azon módon szó! a jugo­szláv és a magyar ..magán­csempészek" ellen, a becsü­letes, tisztességes turisták védelmében. A többség érdekében Igen, a csempészés ellen is szól ez az intézkedés, he­lyesebben normalizálja a valutaátváltási viszonyokat, ami minden országban ter­mészetszerűleg megfelelő rendeletek és keretek között zajlik. De a turizmus bőví­tésének és fejlesztésének is eszköze, mert ezáltal elha­tárolódnak jobban a valóban turizmus céljából Jugoszlá­viába, illetve Magyarország­ra utazók azoktól, akik a két nép barátságát, barát­kozását egyéni nyerészkedés céljára akarják kihasználni. Elveink védelméről van szó, amelyet nem rendelhe­tünk alá semminek sem. S ahol elveink sérelmét látjuk, ott természetesen fellépünk, így áll ez jelen esetben is, amikor tisztességes tíz- és százezreket védelmezünk né­hány tucat nyerészkedő csempész érdekeivel szem­ben. Ezért mondjuk, hogy a két nép barátságát, egészséges törekvéseit szolgáló intézke­dés ez, amely minden bi­zonnyal meghozza a kívánt eredményt: elősegíti a turiz­mus erőteljesebb fejlődését a két ország között. „Kié" a törmelék ? Gregus Béla, Teréz utca 15. szám alatti olvasónk szerkesztőségünkhöz fordult kérdésével: a lakóknak, vagy az ilettékes házkezelő­ségnek kell-e elhordatni cse­répkályha-csere után a régi kályha törmelékét. Tóth Sándor, a III. kerü­leti házkezelőség vezetője elmondotta. hogy kályhás részlegük mellett még há­rom vállalat kályhaépíttetőit foglalkoztatják, A megálla­podás szerint minden eset­ben a kivitelező kötelessége a régi kályha maradványát elhordatni. Sajnos, a velük szerződésben levő kályhás részlegek ezt sok esetben el­mulasztják. Csak akkor tud­nak az új kályhák beraká­sáról, amikor megküldik ne­kik a számlát. Ebben az esetben Ls ez történhetett. Panaszosunk esetében a házkezelőség vezetője gyors intézkedést Ígért a törme­lék elhordására. Hogy a szegfű? f. j. Hunyadi János sugár­úti olvasónk szegfűt vásá­rolt a Jókai utcai virágüzlet­ben. Szóvá teszi, hogy egy szál szegfűt — némi díszítő­növény hozzáadásával — 14 forintért kapott. Panaszát to­vábbítottuk az ÁKF Csong­rád megyei Felügyelőségé­hez, s az ügyben vizsgálatot kértünk. A szegfű ára a szabad ár­formába tartozik. A kereslet­kínálat hatására az árat sza­badon — jelen esetben a Jó­kai utcai virágüzletet fenn­tartó Haladás Tsz állapítja meg. Ennek betartása vi­szont kötelező az üzletre. Ja­nuárban és februárban a vi­rágüzlet egy szál szegfűt 12 forintos áron kapott a ker­tészettől. A szegfűt szálan­ként — díszítőnövénnyel együtt — 14 forintért árusí­tották. A hiba az volt, hogy a vásárlóval nem közölték előre, hogy a 12 forintos szegfű a díszítőnövénnyel együtt 2 forinttal többe ke­rül. Az ÁKF azt is megál­lapította, hogy nem kettő, hanem csak egy forint érté­kű díszítőnövényt adtak a szegfűhöz. Szögvas a kenyérben Süttő László (Retek utca 46.) kenyeret vásárolt a Jó­zsef Attila sugárúton az 56­os élelmiszerüzletben. A ke­nyér felvágásakor megdöb­bent, mert abban, mint írja: „Valóságos MÉH-telepet ta­láltam. A finom fehér ke­nyér 6 centiméter hosszú, fél centiméter átmérőjű szögvasat tartalmazott. Ügy vélem, rajtam kívül más vásárlók sem szeretik a szög­vassal tűzdelt kenyeret". A sajnálatos jelenségről értesítették a Szegedi Élel­miszer-kiskereskedelmi Vál­lalatot, központjukat és a ke­nyeret sütő Szegedi Sütőipa­ri Vállalatot. Megkérték a vevő címét, hogy levélben kérjen tőle elnézést a sütő­ipari vállalat. Elnézést kért a sütőipari vállalat az üzlet vezetőjétől is, aki arról tá­jékoztat bennünket, hogy hosszú hónapok óta semmi­lyen panasz nem merült fel üzletében a kenyér minősé­ge miatt. A sütőipari válla­lat ígérte, hogy a kenyérsü­tés technológiáját a jövőben szigorúbban ellenőrizteti. Egy csök és más semmi Bemutató a Kamaraszínházban Ne tessék hinni a darab címének. A cselekményéből világosan kiderül, hogy azt a bizonyos csók után kö­vetkező más semmit, ame­lyet a cím és a nagy sláger oly könnyed kézlegyintéssel intéz el, némely szereplők nagyonis forszírozzák. De finoman, ízlésesen. rokon­szenves humorral, elegáns ön- és köziróniával forszí­roznak: Versényi Ida szelle­mes rendezésének ez legfőbb jellemzője. E sajátos stíllel harmonizáló ügyes ötlet volt — Székely László kitűnő díszleteinek segítségével is — a szecessziós atmoszféra megteremtése. Ezt a hangu­latot fokozta-variálta Imre Zoltán ironikus koreográfiá­ja, melynek csúcsára a kö­zönségsikert tekintve is a remek Chaplin-paródia ke­rült Az elnyűhetetlen Eise­mcnn-slágerekre és Halász Imre mozgalmas, fordulatos, néhol kissé képtelen lib­rettójára épült, előadás mű­vészei jó kedvvel, otthono­san mozogtak a produkció sajátos légkörében. A pálmát ezúttal a három férfi fő­szereplőnek ítélnénk. Fej­fej mellett a most ls rokon­szenvesen kedves Király Leventének, a markáns hu­morú Szabó Kálmánnak és a szorosan mögöttük haladó Kovács Gyulának. Demjén Gyöngyvér, a Príma Dcmna szép volt. s hozzá még naiv és kiismerhetetlen is, kivéve azt a bizonyos más semmit, amely őrá egyébként — egy ideig legalább — tényleg vonatkozott. Falvay Klára Tecája kedves, Szendrey Hona Tonija szellemes. Gö­rög Mara Robicseknéja szí­nes, eleven alakítás. Marosi Károly Robicsekje hasonlóan karakterisztikus. Kormos Lajos Bíró-ja rokonszenve­sen mulatságos. A három pletykás nő. Bányász Ilona, Eötvös Erzsi és Némethy Margit derűs perceket szer­zett a közönségnek. Zádori Istvánt és Mezey Károlyt két epizódszerepben láttuk. ö. L. gyakrabban egy-egy színdarab, vagy még gyak­rabban film megnézése. De itt a jelentő­sebb eszköz a múveszeti igény tekintetében a televízió Legtöbb szó itt esik a televízió mű­sorpolitikájáról. Főként világnézet, politikai igé­nyek alapján megfogalmazva és kevesbé a mű­vészi esztétikai értékkategóriákba bonyolódva. S még egyet: itt a társadalmi vaióságismeret jelent biztosabb támpontot véleményalkotás esetén. A HIVATALNOKNÁL: államigazgatási tiszt­viselő, egyetemet végzett. Szívesen olvas, szín­házba és moziba is eljár. Van színházbérlete és megnéz minden bemutatott új darabot, ame­lyet Szegeden játszanak. Rendszeres nézője a televíziónak is. Két gyereke van, a felesége is dolgozik. Az is ugyanolyan művészetpártoló, mint a férj. ök elolvassák a mai írók köny­veit, de nincsenek jó véleménnyel a mai iro­dalomról. Szívesebben fordulnak ma élő nyu­gati írókhoz. Könyvespolcukon láttam körülbelül két-háromszáz kötetet és ahogy futólag meg tudtam ítélni, ebből igen kevés a mai magyar. Pedig harmincöt-negyven közötti házaspár ez, vagyis gondolkodó életük mái" a szocializmus­ban kezdődött. Megkérdeztem, hogy látták-e a Csillagosok, katonák című filmet. Megnézték, de nem tetszett nekik, azt mondták, hogy befeje­zetlen, mondanivalójában ekletikus alkotás és ráadásul unalmas is. Hasonlóképpen nyilatkoz­tak A parancs című drámáról. Szerintük kiér­lelellen, művészi megfogalmazás tekintetében kezdő író alkotása, amit nem lett volna szabad színpadra vinni. Határozottan megjegyeztél;, hogy ők nem reakciósok, de nem tudják elfogadni, hivatalból elfogadni azt, hogy mi a művészi és mi nem, mi a jó és mi a rossz alkotás. Ezt saját tapasztalatukra, értelmükre és ízlésükre bízzák. Mindjárt megvádolták a mai magyar irodalmat azzal, hogy sok jó mon­danivaló gyenge közléssel kerül a közvélemény elé és művészi megjelenítő erő hiányában saj­nos, leromlik a jó mondanivaló értélre is. Ezért inkább tartózkodnak attól, hogy kevés idejüket elfecséreljek Csodálatosképpen azonban eddig valamennyi Berkesi-regényt elolvastak, s min­denik alkalmas volt arra, hogy szórakozzanak rajta. EGY SZAKEMBERNÉL: irodalmat tanít, s érthető, hogy nagy hévvel beszél az ízlésvita jelentőségéről és a művészet valóban hallatlan erejéről, s az irodalom olvasásának jobbító, ne­mesítő hatásáról. Végigsorolja a különböző iro­dalmi korszakokat és ott is előveszi egy-egy kor­szak legnagyobbját és boncolgatja, kutatja, hogy lámcsak, még a ma számára Ls van mondani­valója, pedig azóta eltelt másfél-két évszázad. Szakszerűen beszél akár esztétikai, vagy film­kritikai témakör kerül szóba. Több klasszikus drámát igényel a színházak műsorában és ért­hetően több mai darabot. Rendkívül nagyra­beesüli Németh Lászlót. Felfogása, esztétikai nézőpontja marxista, de mint mondja, ő nem tézisek alapján közeledik egyetlen egy műhöz sem, hanem elolvasás után próbálja megalkot­ni véleményét. Mindjárt nyugtáztam módszeré­nek célszerűségét, mert aki ma tézisek alapján kezd olvasni, az megállt 1952-nél. Viszont, aki nem tud szakember létére megfelelő esztétikai álláspontot kialakítani, nem tanulta meg jól a szakmáját. * Nyolc különböző embert kérdeztem meg, hogy valamilyen valóságos képem legyen arról: va­jon az ízlésvita mit használ? Kivéve a meg­nyilatkozók közül kettőt, úgy vettem észre, hogy önmagában ez a vita nem sokat hoz számunkra. Nem lehet az ízlést elválasztani és külön kezel­ni a társadalom adott gazdasági, politikai, mű­veltségbeli állapotától, a különböző társadalmi rétegek anvagi viszonyaitól és törekvéseitől. Ezt azért is érdemes hangsúlyozni, mert nálunk vannak emberek, akik hajlamosak figyelmen kí­vül hagyni ezeket a körülményeket, és eszté­tizálnak a levegőbe, s a társadalmi valóságtól nem zavartatják magukat. Ily módon alakul ki olyan helyzet, hogy ha­zánkban van néhány száz „vájt fülű", aki való­ban érti, hogy mi a kultúra, művészet, és van egy nagy tömegmassza, amelyik nem ért sem­mit Tekintve, hogy ez nem igaz, szükséges szembeszállni az ilyen arisztokratikus felfogás­sal. Abból a művészi igényből nem lehet kiin­dulni, hogy csak néhány száz ember részére alkotunk, a többinek meg jó lesz a „Piros bu­gyelláris" ls, mert ez. ellentétben áll társada­lomművelő felfogásunkkal és tevékenységünkkel. S azért sem járható ez az út, mert nem választ­ható ketté a kultúra olyképpen, hogy van elit- és tömegkultúra. A kultúra és a művészet így nem osztható! Azért sem lehet ilyenfajta felfogá­sokat szó nélkül hagyni, mert ha műsorpoliti­kánkban is érvényesül — sajnos, esetenként bi­zony-bizony érvényesül máris — akkor mi ma­gunk teremtjük meg a felfogás szellemi alap­ját. S ezzel utat nyitunk a kultúra elsekélyese­déséhez és a kultúra arisztokratizmusához. Az sem lehet mérvadó, hogy a statisztikai ki­mutatások szerint nálunk mennyi könyv talál gazdára és mennyi a mozilátogatók száma stb. Ez csak egy adat. De az adatok mögé nézni nagyon fontos, mert a munkás és a paraszt ember e statisztikákban mint kultúrafogyasz­tó nem jelentkezik a kívánt mértékben. Megté­vesztőek a nagy számok és ezért a velük való operálás sem szerencsés. Ezt egyébként a nyolc megkérdezett véleménye is tükrözi. Hát akkor most mit csináljunk? Nem lehet leegyszerűsített módon felelni. Erre választ csak igen alapos szociológiai vizsgálatok adhatnak, amelyek persze már elkezdődtek. Továbbá vá­laszt ad erre az a nemzedék is, amely ebben, s a következő évtizedben lép be, inert művelt­ségbeli állapota, társadalmi és kulturális érdek­lődése lényegesen eltér az elődökétől. S végül választ ad erre a művészi kvalitásokban is gya­rapodó honi művészet irodalomban, képzőmű­vészetben és zenében egyaránt. S nem lehet fi­gyelmen kívül hagyni, hogy a következő évek­ben az anyagi javak előteremtésére kevesebb időt fordítanak majd az emberek, mint az el­múlt évtizedben. A hétórás és hatórás munka­idő, s az anyagi viszonyok javulása az ízlésben is szerepet játszik. h S. Zongoraest Spanyol zongoraművész, Rafael Orozco mutatkozott be péntek este a Tisza Szál­ló nagytermében. A művész Beethoven opus 90-es e-moll és Liszt: h-moll szonátáját játszotta, meg Chopin 24 pre­lűdjét, s további Chopin­műveket ráadásként Azaz: kitűnő sikerrel. Röviden így summázná egy formális tudósítás a sze­gedi hangversenyélet legfris­sebb eseményét. Röviden és hiányosan, mert a koncert­teremben más is történt. Először az derült ki, hogy Rafael Orozco szokatlanul fiatal. Majdnem úgy írtam, szemtelenül gyerek még — összesen 22 éves —, s ez a kamaszkorból alig kinőtt ösztönös muzikalitás, ha Beethoven-játékát a zene mélységeivel szegényebbé is teszi, a brilliáns-romantikus művekhez — elsősorban vir­tuozitásával — valami utol­érhetetlenül eredetit ad, ma­gas hőfokú lobogást. Liszt h-moll szonátáját telivér mediterrán szenvedéllyel, bámulatos technikai készség birtokában zongorázta végig, amihez a Chopin-prelűdök­ben megtalálta a lírát, a poézist is, a romantikus stí­lus ábrándját, fantáziagaz­gazdagságát. Manuális figyelmét még túlságosan köti a zongora, a hangok tiszta rendjének kö­vetkezetes igyekezete, ám ha felszabadul a billentyű má­gikus idézete alól — s erre az érlelő években ott a biz­tosíték —, színskálája cizel­láltabb, plasztikusabb lesz, botor jóslatok nélkül hihet­jük benne a jövő nemzedék nagy pianistáját. N. L Magyar hetek Hollandiában Amsterdamban március 5­től 17-ig, Rotterdamban pe­dig március 19-től 31-ig tar­tanak a magyar hetek. Eb­ben az időszakban a két vá­ros Hilton-szállóinak leg­szebb éttermei magyar ven­déglőkké alakulnak át, a bi­jenkorf áruházak pedig ma­gyar ajándékcikkek, kézi­munkák, élelmiszerek, sző­nyegek árusítására rendez­kednek be. A magyar he­tek programjához szakmai napok is kapcsolódnak

Next

/
Oldalképek
Tartalom