Délmagyarország, 1968. január (58. évfolyam, 1-25. szám)

1968-01-19 / 15. szám

Grecsko marsall beszéde 0 Moszkva ÍTASZSZ) G recrko marsall. a Szov­jetunió honvédelmi minisz­tere beszedet mondott a moszkvai katonai körzet na­pokban tartott pártérrekezle­tén. Beszédében a honvédelmi miniszter rámutatott. hogy a szovjet fegyveres erők fejl.V désükben ujabb, magasabb szinvonalat, értek el a múlt éviben. Megnőtt a csapatok harcképessége. az összes fegj-v ernemeknél megrövi­dült az az idő. amely a csa­patok harcképes állapotba hozásához szükséges. Grecs­ko marsall megállapította, hogy a jelen'egi nemzetközi helyzetben váratlan fordu­latok következhetnek be és különböző provokációk lehet­ségesek az imp»erializmus ré­széről. Ezért mindent meg kell tenni, hogy a szovjet, fegv-veres erők valamennyi katonája teljes egészében átérezze az éberség és a harckészség további fokozá­sának szükségességét Az FKP részt vesz a budapesti értekezleten 0 Párizs (MTI) A Francia Kommunista Párt Központi Bizottsága a Párizs melletti Plessis Ro­binsonban tartott ülésén el­határozta, hogv a párt kül­döttsége részt vesz a kommu­nista és munkáspártok feb­ruár 2á-án. Budapesten tar­tandó konzultatív értekezle­tén. A központi bizottság ülésén tartott beszámolójában Ray­mond Guyot. az FKP KB titkára megemlítette, hogy a magvar elvtársak véleménve szerint körülbelül 70 párt küldi el kepviselőlt a buda­pesti tanácskozásra. A to­vábbiakban megállapította, hogy az FKP tapasztalatai megerősítik a testvérpártok közötti két- és többoldali ta­lálkozók hasznosságát es a francia kommunisták meg­ítélése szerint mindenképpen nagyon értékesek a kommu­nista és munkáspártok érte­kezletei. Az ilyen tanácsko­zás a legjobb módszer az adott időszak nagy problé­máinak kollektív megvizsgá­lására. a közös célok és fel­adatok megtárgyalására. • • Bonn és Belgrád 0 rionn (T>PA> A Bónn és Belgrád között tSbb mint tíz éve megsza­kadt diplomáciai kapcsola­tuk helyreállításáról január 2?-ár, kezdődnek meg a tár­gyalások Párizsban — közöl­ték a szövetségi külügymi­nisztérium tájékozott körei­ben. Tüntetések Japánban 0 Szaszcbo (MTT) Japánban második napja tartanak a tüntetések az Enterprise nevű amerikai ropülőgep-anyahaió Szasze­boba tervezett látogatása el­len. Csütörtökön a japán diá­kok ezerfőnyi tömege roha­mot intézett a szászéból amerikai haditengerészeti tamaszpont ellen. A rendór­sec könnyfakasztó bombák­kal és vizifecskemdőkksi pró. balta szí 1 oszlatni a tömeget, mire a diákok kőzáporral válaszoltak. A rendőrség a rohamot 1.1 percig tartó kö­zelharc után verte vissza. Az atommeghajtású Enter­prise ma. pénteken reggel erkesik ötnapos látogatásra Szaszebo kikötőjébe. Román—mexikói párttanácskozás 0 Bukarest (VTT> Tanácsközasra került sor szerdán Bukareslben a Ro­mán Kommunista Part és a látogatason Romániában tar. tózkodó Mexikó Kommu­nista Partja küldöttsége között. Ot új vezető az osztrák kormányban U Tbant jelentése 0 New Tork (MTI) U Thant ENSZ-főtitkár jelentést terjesztett a Biz­tonsági Tanacs elé köael­kvleti megbízottja Gunnar .rarririg svéd diplomata ed­digi tárgyalásairól. A főtitkár jelentésében közölte, hogy Jarring az iz­raeli. jordániai és egyiptomi hivatalos személyiségekkel folytatott megbeszélésein a kérdések két csoportját érin­tette. Az első csoportba tar­toznak azok a ..nagy és alap­vető kérdések" amelyek elő. idézték a Közel-Keleten a sorozatos vérontásokat A második csoportba olyan ki­sebb kérdések sorolhatók melyek megoldása előeegft­h< ti az általános légkör ja­vulását. E kérdések közé tartozik a Szuezi -csatom á n megrekedt tiaiók kiszabadí­tasa és a hadifogoly-csere. fi Bécs (MTT) A/. Osztrák Néppárt veze­tősége csütörtök délután ülésén jóváhagyta KlauS kancellár kormanvának át­alakitasát. Az új kabinet penteken teszi le a hivatali esküt, és kedden mutatko­zik be a parlamentben. A Klatis által több mint egv éve tervezett és a pártján belüli éles harcok jegvében lefolyt kormányátalakítás öt új embert juttatott a kabi­net kulcspozícióiba. A legfontosabb változás i-terman Withalmnak, az Osztrák Néppárt fótitkárá­nak alkaneellóri kinevezése. Az Osztrák politikai megfi­gyelők jelentős része benne latja a következő kormány­főt, — adott esetben még a választások előtt is. Withalm elődje, Fritz Bock alkancel­lár elsősorban az osztrák kózósptaci társulás tervének kudarca miatt távozott. A kereskedelmi tárcát, ame­lyet eddig szintén Bock töl­tött be, Ottó Mitterer, egy bécsi óranagykereskedő vet­te át. akinek kinevezése sok bírálatot váltott ki. Ügy tű­nik hogy fontosabb szerepet kap Stefan Korén, az új pénzügyminiszter. A közgaz­dász egyetemi tanár, aki ed­dig államtitkárként volt tag­ja a kormánynak, előrelát­hatólag gazdasági csúcsmi­niszterként igyekszik majd megoldani az ország égető kérdéseit. Ugyancsak távo­zott Lujo Toncie külügymi­niszter. Utódja hivatásos diplomata. Kurt Waldheim. aki eddig Ausztria ENSZ­beli nagykövete volt. A bel­ügyminiszter tárcát Franz Hetzenauertói Franz Soronics korábbi népjóléti allamtitkár vetté át. Béketárgyalásokat sürget 0 Phnom Penh (MTI) Norodom Szihanuk kam­bodzsai államfő .szerdán este Phnom Perhben fogadást adott a hivatalos látogatá­son Kambodzsában tartóz­kodó Tito jugoszláv elnök tiszteletére. A fogadáson niondott beszédeben Sziha­nuk élesen bírálta az Egye­sült Államok politikáját. Tito jugoszláv elnök vá­laszbeszédében rámutatott, hogv a vietnami béketárgya­lások meginditasa csupán az Egyésült Államoktól függ Követelte a VDK ellen inté­zett bo in ba t a mad á sok fel té­téi nélküli beszüntetését és a DNFF-nek egyenrangú targyaló félként való elis­merését. Tito beszedőben kijelen­tette. hogy Kambodzsa nap mint r.ap külső fény ege rés­nek és nyomásnak van kité­ve. Ez annál is inkább elité­lendő, mert a bélkés Kam­bodzsa senkit sem fen vege* és csak azt kívánja, hogy békében és szabadságban építhesse jövőjét —. hangoz­tatta a jugoszláv államfő. Megny ílt Rádió, villamossági ssahárudánk S2EGEDEN. a KARASZ ÉS KÖLCSEY U. SARKON, ahol a legújabb típusú rádió', tv- és villamossági Hl készülékeket szakszerű ós udvarias kiszolgálás rpellstt 'iijil kedves Vevőinknek díjmentesen házhoz szállítjuk. CS. M. V. IPARCIKK K1SKER. V. X. Leszerelési bizottság 0 Genf (TASZSZ) Egyhavi szünet, után csü­törtökön Genfben, a Nemze­tek Palotájában megnyílt a ti^enrtyolchatalmi leszerelesi bizottság ülése. A küldött­ségekhez közelálló körökből ismeretessé vált. hogy a Szovjetunió delegációja a bi­zottság elé terjesztette a nukleáris fegyverek elterje­désének megakadályozását szolgáló szerződés-tervezet teljes szövegét. Azonos «zö„ végű tervezetet terjesztett elő az Egyesült Államok küldöttsége is. Tegnap A KÜLPOLITIKÁBAN Johnson elnök az amerikai törvényhozás két házé. nak együttes illésén előterjesztette hagyománvos állam­fői üzenetét -az. Uniuó helyzetéről". A beszéd, amelyét világszerte nagy érdeklődéssel vártak, egyértelmű csaló­dást okozott azoknak, akik valamiféle realisztikus fordu­latot vártak az Egvesült Államok elnökétől. Johnson gya­korlatilag egyáltalán nem reagált a VDK vezetőinek ismételten hangoztatott tárgyalási szándékára, amit pe­dig legutóbb a Vietnami Demokratikus Köztársaság pá­rizsi képviselője ismételten aláhúzott. Az amerikai elnök mondanivalójának lényege az volt. hogv Amerika — úgvmond — ..kitart" Vietnamban, s Járgyalásokra csak saját feltételei alapján hajlandó. A szovjet—amerikai kapcsolatok kérdésévé1 foglal­kozva az amerikai elnök figyelmen kívül hagyta azokat a több ízben megismételt szovjet nyilatkozatokat, ame­lyek szerint az Egvesült Államok békét veszélyeztető szerepe a nemzetközi politikában feltétlenül kihat Wa­shington és Moszkva kapcsolataira is. Ehelyett Johnson a kapcsolatok javulásáról beszélt, s arról, hogy a ma­gasszintű szovjet-amerikai tárgyalások jobb megértést eredményeztek a két ország között. A közel-keleti háborúról szólva azt állította, hogy az Egyesült Államok minden segítséget meg kíván adni e térség népeinek ahhoz, hogy békében és biztonságban él­jenek. Az Egyesült Államok valódi közel-keleti szere­pére világít rá az a döntés, amelvet ugyancsak ma is­mertettek. Washington bejelentette, hogy megvonja évi 35 millió dolláros segítségét, Jordániától. Ennek az arab or­szágnak, amely a júniusi izraeli agresszió után területe jelentős részét elvesztette, s amelynek területén a mene­kültek tízezrei zsúfolódnak össze, ez rendkívül súlyos csapást jelent, Nem kétséges az amerikai lépés zsaroló jellege: Jordániát az Egyesült Államok megbünteti, mert a korábbi hirek ellenére mégsem mutatkozott hajlandó­nak a közvetlen tárgyalásokra Izraellel... Világszerte figyelemmel fogadták a délkelet-ázsiai helyzetről közzétett szovjet kormánynyilatkozatot. A nyilatkozat a Kambodzsa ellen — hirek szerint — küszö­bön álló amerikai agresszió ügyében foglalt állást, A Szovjetunió — hangoztatja a nyilatkozat — „mindig ki­állt és kiáll azért, hogy Kambodzsa a genfi egyezmények­nek megfelelően független és semleges állani maradjon. Ebben más államoknak is érdekeltnek kell lenniük, ezért a Szovjetunió erélyesen elitéi minden olyan kísérletet, amely bármiiven ürüggyel Kambodzsa területi épségének megsértésére irányulna és nem marad részvétlen az ese­mények ilyen alakulása esetén..;" Ginzburg és áruló társai 0 Moszkva (TASZSZ) A Komszomolszkaja Prav­da csütörtöki számában jel­lemzi Alekszandr Ginzbur­got, Jurij Galanszkovot, Alekszej Dobrovolszkijt és Vera Laskovát. akiket a kö­zelmúltban ítéltek el egy moszkvai bíróságon, mivel „bűnös kapcsolatokat tar­tottak fenn egy fehéremig­ráns szervezettel". F. szerve­zet feladatának tekinti a Szovjetunióban fennálló rend megdöntését és a burzsoá rendszer visszaállítását. Az elítéltek a szervezettől szov­jelellenes irodalmat kaptak, ezt az országban terjesztet­ték és rágalmazó anyagokat küldtek nyugatra, világos te­hát. hogy távolról sem „iro­dalmi" ügyről van szó. Ginzburg, aki főiskolai le­velező hallgató, 30 eves ko­rára sem volt képes megfele­lő szakmát elsajátítani. 1960­ban csalásért és okirat-hami­sításért felelősségre vonták, és két évet börtönben töltött. 1964-ben ismét bűnvádi el­járás indult ellene." Dobrovszkij két' ízben állt már bíróság előtt, mivel nyil­vános illemhelyeken huli­gán-szellemű röplapokat ra­Alpartizánok Kambodzsában n Moszkva (MTI) Washington minden esz­közt felhasznál arra. hogy ürügyet találjon a vietnami háború Kambodzsára való kiterjesztésére — jelenti Phnom Penh bői a Krasznaja Zvezda számára Wilfred Burehett világhírű újságíró. A szerző leleplezi az ameri­kaiak legújabb kacsáját. Westmoreland tábornok fő­hadiszállásán Ugyanis nemrég jelentették be, hogv Kam­bodzsa területén „vietcong­tábort fedeztek fel". Az újságíró emlékeztet ar­Könyvjox sirassa! atvennenk * TOrökszentirilOei Fém­lpsn Ktsz által gvánott KTj — típusú ld tt-~i ben­zinmotor ma^Hr.jtisu BETONKEVKROCÍEPET. Ajánlatokat: Csongrád me­zre! Vendéglátó Vállalat, ker szerveres! technikai osztályára kertek. Szeged, köles ev utca 11. Telefon: 1»(M1 S.müdd ra, hogy még e „szenzációs felfedezés előtt" ugyanabban a térségben a kambodzsai határőrök és a dél-vietnami „különleges alakulatok" kö­zött harcok folytak. A di­verzánsok fekete parasztru­hat viseltek, ugyanolyat. mint amilyet a partizánok is hotdanak. A harcokban több diverzáns meghalt, egyet si­került fogságba ejteni. A bíróság előtt a fogoly beismerte: a diverzánsokat arra utasították, hogy „viet­congra emlékeztető" tevé­kenységet folytassanak és ha fogságba esnek, adják ki magukat partizánoknak. Mindez megjelent a kambod­zsai sajtóban. r|e egy sor sem jelent meg belőle a nyugati lapokban A légből kapott hirek ki­agyalása a saigoni amerikai személyiségek különleges feladatává vált — hangsü­h-ozza befejezésül Wilfred Burehett. gasztottak ki. Galanszkovnak is több fzben volt dolga a rendőrséggel a közrend meg­sértése miatt. Ginzburg, Galanszkov ée a társaságukba bevont Dobro­volszkij az úgynevezett dol­gozó nép szövetsége" (NTSZ) nevű szervezet fizetett ügy­nökei lettek. Ez a szervezet annakidején Hitler szolgála­tában állt, jelenleg pedig • CIA tartja ki. Dobrovolszkij a tárgyaláson bevallotta, hogy a „dolgozó nép szövet­ségének" az anyagát Ga­lanszkovtól kapta, aki 19Ü2 óta tart fenn kapcsolatot • külfölddel és ezt a kapcsola­tát Ginzburg révén építette ki. A hármuknál tartott ház­kutatás során külföldről kül­dött szovjetellenes kiadvá­nyok tucatjait kobozták él. A tárgyaláson bebizonyoso­dott az is, hogy az elítéltek külföldről nagy pénzösszege­ket, dollárt és rubelt kap­tak. A 22 éves Vera Laskova ezeket a .szovjetellenes anya­gokat legépelte, olvasta és terjesztette. Bűnének súlyos­ságát nem kisebbítve, el kell ismerni, hogy részvétele eb­ben a bűnös játékban bizo­nyos fokig véletlen volt. A lap a birósági eljárás külföldi, visszhangjával fog­lalkozva hangoztatja: letar­tóztatásukkor ismét lehetővé vált, hogy nyugtalan nagy Zajt csapjanak „az önkény áldozataivá vált írók" védel­mében. Ha ennek a megté­vesztésnek olyan neves sze­mélyiségek ls áldozatául es­tek. mint Francois Mauriac, Nobel-díjas író. Jean-Louis Barrault, neves színművész és Francoise Sagan. mint le­het mondani azokról az egy­szerű emberekről, akik ko­rántsem jártasak hasonló dolgokban? Ajánljuk népszerű rádiókészülékeinket! TON •V STRAND CAMPING VELENCE DE LUXE HiiLODYN 2 OtL-MMYÁSOSSZA* "»•* ««• •*•

Next

/
Oldalképek
Tartalom