Délmagyarország, 1967. december (57. évfolyam, 284-308. szám)

1967-12-15 / 296. szám

Bombázták Hanoit © Hanoi (MTI) Az amerikai légihaderő csütörtökön helyi idő sze­rint a déli órákban tömeg­támadást hajtott végre Ha­noi, a Vietnami Demokra­tikus Köztársaság fővárosa ellen. Körülbelül 50 repülő­gép bombázta a lakónegye­deket és a főváros más ob­jektumait. köztük a Paul Daumer hidat és környékét. Az amerikai légi kalózok időzített hatású golyósbnm­bnlcat használtak a békés lakosság irtására. Leszerelési értekezlet • Genf (MTI) A genfi leszerelési érte­kezlet csütörtökön tartotta meg utolsó ülését az öthetes ünnepi szünet eftőtt. Az ér­tekezlet január 18-án foly­tatja munkáját. Csütörtökön felszólalt a konferencia két társelnöke, Tv'illiam Foster és Alekszej Roscsin. Nyilatkozataikban mindketten kifejezték azt a reményüket, hogy a jövő év elején megköthetik majd az összes résztvevők számá­ra kielégítő atomsorompó szerződést. Tüntetők a Bastille-on • Párizs (MTI) A CGT és a CFDT szak­szervezeti központi vezetői­nek értékelése szerint a irancia dolgozók szerdai sztrájkja sikeres volt Az akciónap befejezéseként szerdán délután százezres tömeg vonult fel Párizsban a Republique tértől a Bas­tillc-ig. A tüntetők a társa­dalombiztosítási vívmányo­kat védő. a kormány anti­szociális politikája, a drá­gulás és a munkanélküliség ellen tiltakozó jelszavakat kiáltoztak. A felvonulók a Bastille téren tüntető gyű­lést tartottak Vénet ért a NA!0-ii!és • Brüsszel (MTI) Csütörtökön a belga fő­városban véget ért a NATO miniszteri tanácsának há­romnapos ülésszaka. Az ülésszak munkájáról közle­ményt hoztak nyilvánosság­ra. Ennek tanúsága szerint a miniszterek jóváhagyták az Észak Atlanti Szövetség jövőbeni feladatairól szóló jelentést, amelyet függelék­ként a közleményhez csatol­tak. Bonn válaszol • Bonn (DPA) A Német Szövetségi Köz­társaság kormánya szerdai ülésén elhatározta, hogy vá­laszol arra a szovjet kor­mánynyilatkozatra, amely a nyugatnémet neonáci erők újjáéledésének veszélyére hivja fel a figyelmet. A bonni kormány ugyancsak szerdán jóváhagyta az 1968 —1972-es évekre vonatkozó atoir.fejlesztési programot is. A program megvalósítá­sa 4,9 milliárd márkába kő­iül. segélyprogram • Washington (MTI Szerdán hosszas huzavona után kompromisszumos meg­állapodásra jutott a szená­tus és a képviselőház tagjai­ból kinevezett egyeztető bi­zottság az amerikai külföldi segélyprogram összegét ille­tően. A kompromisszumos megállapodás eredményekent a program összege valószí­nűleg 2315 millió dollár lesz. Mint emlékezetes. Johnson elnök eredetileg 3 milliárd 25 millió dollárt kért erre a célra. Román párt- és kormány­küldöttség Moszkvában 0 Moszkva (TASZSZ) a román párt- és kormány­Csütörtökön délelőtt a Ni- küldöttség között. A baráti colae Ceausescu vezette ro- légkörű megbeszélésen szov­; mán párt- és kormányküi- jet részről Brezsnyev, Pod­döttség az SZKP Központi gornij, Koszigin és más ve­Bizottsága és a szpvjet kor- , zető személyiségek, román móny meghívására, hivata- részről pedig Ceausescu, los baráti látogatásra Moszk- Maurer és a román delegá­vába érkezett. ció más tagjai vettek részt. A szovjet főváros kijevi . A két ország vezetői kö­pályaudvarán a román ven- zötti tárgyalásokon a Szov­dégeket Leonyid Brezsnyev, jetunió és Románia kétol­Alekszej Koszigin, valamint dalú kapcsolatai, az időszerű más vezető párt- és állami nemzetközi kérdések, vala­"cTütörtökön fagaKremlben mint a nemzetközi munkás­megkezdődtek a tárgyalások mozgalom problémái szere­a szovjet vezetők, valamint pelnek. Izraeli provokációk 0 Kairó (MTI) bontakozott ki a Beisan­Hasszán el Zajat, az EAK völgyben jordániai és izraeli kormányának szóvivője szer- fegyveres alakulatok között dán kairói sajtóértekezletén is. ENSZ-megfigyelők nyug­kijelentette, hogy mindaddig talanságuknak adtak hangit nincs mód a Szuezi-csatorna amiatt, hogy a legutóbbi 43 megnyitására, amíg az izra- órában a tűzszüneti vonal eli csapatok nem vonulnak mentén elszaporodtak a fegy­ki a Sinai-félszigetről. veres összecsapások. Egyiptom — mondotta — 0 Beirut (MTI) meg akarta nyitni a csator- Gunnar Jarring, U Thant nót, ebben a szándékában ENSZ-főtitkár közel-keleti azonban az izraeliek meg- különmegbízottja befejezte a akadályozták, mert rendsze- közel-keleti válság megoldá­resen ágyúzták a csatorna- sáról Libanonban folytatott társaság berendezéseit. tanácskozásait és csütörtökön Üjabb tüzérségi párbaj Beirutból Izraelbe repült. tések. megkövezik az angol rendszamtábiáj u II görög események visszhangja (Folytatás az 1. oldalról.) Egyesült Államok egyelőre 0 Athén (MTI) nem ismeri el a görög kato­Papadopulosz ezredes, az nai rezsimet és az amerikai újdonsült görög miniszterei- kormány valószínűleg tár­nök a katonákhoz intézett gyalni fog NATO-partnerei­üzenetében elismerését fe- v'el, mielőtt döntene. jezte ki a hadsereg és a biz­tonsági szolgálat egységei­nek. Azt állította, hogy a fegyveres erők „nemzetelle­nes összeesküvést" hiúsítot­tak meg. A görög katonai kormányzat „erős embere" korábban közölte, hogy mind ­össze néhány főtisztet tar­tóztattak le. Az AFP szalo­niki jelentésé ezzel s?emben azt adja hírül, hogv csupán Észak-Görögországban húsr­ra tehető az őrizetbe vett magas rangú tiszteknek a száma. Ankarai jelentések szerint a török kormány élénk fi­gyelemmel kíséri a görögor­szági fejleményeket. Demircl török miniszterelnök Sunay államfővel tárgyalt, minden bizonnyal a görögországi helyzetről és annak a cip­rusi kérdés alakulására gya­korolt hatásáról. A ciprusi közvélemény — mint a Reuter megállapítja — általában Konstantin ki­rály oldalán áll. 0 Belgrád (Tanjug) Az „Igazság hangja" elne­vezésű rádióállomás Belg­rádban lehallgatott csütör­töki adásában ismertette a Görög Kommunista Párt köz­leményét, amelyet a párt azután adott ki, hogy szer­dán délután elterjedt a ki­rályi puccskísérlet hire. „A fasiszta katonai rend­szer megdöntését célzó min­dennemű harcnak — hang­zik a közlemény — a de­mokratikus szabadságjogok helyreállítására, valamint olyan kormány megalakítá­sára kell irányulnia, amely­ben az összes pártok részt vesznek és amely szabad vá­lasztásokat biztosít a görög népnek. A kommunistáknak és a hadseregnek egyesült erővel kell megvívniok a harcot a végső győzelemig. A Görög Kommunista Párt felhívja az összes kommu­nistákat, hogy e harc első so­raiban küzdjenek". 0 London (Reuter) A Reuter jelentése szerint Wilson brit miniszterelnök csütörtökön délután az alsó­házban kijelentette: a görög kormányzat brit részről tör­tént korábbi elismerése ér­vényét vesztette azáltai, hogy Konstantin király el­menekült az országból. Mint az AP jelenti Wa­shingtonból, Róbert McClos­key, az amerikai külügymi­nisztérium szóvivője csütör­tökön kijelentette, hogy az Varga József: Miről énekelnek? Észtországi úti jegyzet Q LEGUTÓBB A HALÁ­SZOKRÓL ÍRTAM. Most is velük kezdem, de ennek már nem sok köze van a tenger­hez, inkább az észt embe­rek életrevalóságáról, mun­kaszeretetéről és célszerű modern gondolkodásáról szól. A tallinni Kirov halásza­ti kolhozban egy nappal az­után jártam, mint átvették a Szovjetunió halászati mi­niszterének helyettesétől a második legjobb halász kol­hoznak járó, a Nagy Októ­beri Szocialista Forradalom 50. évfordulójára adományo­zott zászlót. Nyomban fi­gyelmeztettek is, hogy ez egy kiemelkedő eredmé­nyekkel dolgozó kolhoz — vannak ennél gyengébbek is. Igaz. Mégis érdemes volt velük megismerkedni. Mert az ő jelenük a többiek hol­napja. Hisz a Kirov kolhoz is mindössze tizenkét éves. Ügy kezdték, mint hagyo­mányosan a halászok min­dig is tették. Járták a vize­ket, fogták a halat és elad­ták a konzervgyáraknak. Az élet biztonságos volt, mert szerződésük volt a gyárral, nem kellett vevő után járni. Tisztes árat is kaptak. Igen, de lehet többet is keresni, s miért ne keressenek — gon­dolták. Itt van például a sok hulladék. Azt is lehet­ne értékesíteni, ha ezüstró­kát és nyestet tenyésztené­Nyelvháborű Indiában 0 Delhi (MTI) vasásban elfogadta a nagy Miközben India hindu vihari keltő nyelvi törvény­övezetének városaiban to- javaslatot. Csavan belügy­vább folytatódnak a ,tünfo- hog^^a^jovófi^ Indiának csak egy hivata­autokat, lQs nyelvc le6Zj a hindij az letépik az angol nyelvű ceg- angolt csupán átmeneti idő­táblákat és hivatalos felira. re használatos összekötő tokát, a parlament első ol- nyelvként javasolják. Miért távozik McNamara? nek. Ezeknek az értékes jó­szágoknak ugyanis a hulla­dék a kedvenc eledelük. Meg is csinálták. Azóta is vidá­man élnek — hogy mennyi­re, annak a nyomát ma is viselem. Addig barátkoztam egy viszonylag megbízható képű nyest „fiúval", amíg meg nem harapott. ..Meg­fojtlak, te kis rusnya!" — mondtam fájdalmasan jaj­gatva. „Lehet, de az 100 ru­belbe kerül" — így a vá­lasz. Ennyi egy nyest érté­ke. A kolhoz évi négymilli­ós bevételének negyedrészét ez adja és mindössze né­hány ember — halászok fe­leségei — kell a tenyészet fenntartásához, kezeléséhez. Így született a nyest és az ezüstrókafarm, amelyik sok pénzt hoz, de még mindig marad sok szabad munkás­kéz, mert a halász sincs övökké a tengeren. Mi len­ne, ha maguk dolgoznák fel a halat? Nagy szó. Mégis el­kezdték. Először csak ötfüs­tölókemencét építettek és a füstölt szardíniát adták el a konzervgyárnak, ahol a töb­bivel dobozolták, címkézték. Aztán saját gyárat építettek. Ma már a konzervdobozt is maguk csinálják. (És meny­nyi ötlet, leleményesség! A bádogból, amelyből a kon­zervdoboz és fedele készül, hulladékként olyan darabok esnek le, amelyek elegen­dők a sörös, üdítő italos, vodkás üvegekre fedőku­paknak. Csináltak a saját műhelyükben egy gépet hoz­zá, gyártják és ellátják ve­le a város sör, likőr, üdítő­ital gyárát.) A konzervgyár csak né­hány éves. Most újat építe­nek. Teljesen automatizáltat Saját mérnökük tervezi, min­den felszerelését saját mű­helyükben csinálják. Elmondták, hogy a Kirov márkával készült Szalaka, Sprotti, Kilka nemcsak a Szovjetunió más köztársasá­gaiban ismert, hanem kül­földön is. Magyarországon is — kérdeztem? Nem tudták. Idehaza — kíváncsi ember lévén, addig kerestem, amíg valóban találtam. Barátaim körében felbontva, élmény­beszámolót tartottam a jó tallinni Sprotti és egy üveg Vana Tallinna mellett. Végül is egyet kérdezett meg va­laki. Mivel magyarázom azt, hogy amíg nálunk késhegyig menő viták voltak arról, szabad-e a tsz-nek savanyító üzemet létrehozni, nem je­lenti-e ez a kapitalizmus visszaállítását, addig az észt halász kolhozban már gyá­rat építettek? Az erre vonatkozó válasz nem ebbe az útijegyzetbe való. Talán csak annyit, hogy mi magyarok jobban szeretünk vitatkozni, mint racionálisan gondolkodni. Ebben nem hasonlítunk test­vérnépünkre. Ezzel még nincs vége. Nem fejezhetem be a halá­szokhoz fűződő útiemlékeket itt, e ponton. El kell mon­dani, hogy van modern asz­talosüzemük is, ahol a leg­szebb bútorokat gyártják, mondván: a férfikéz még mindig szabad, amikor nem halásznak, mert a konzerv­gvárat az asszonyok száll­ták meg. Erdő meg van a tengerparton elég. Ne csodálkozzunk mind­ezek után, ha büszkén mond­ták, hogy a beruházásokhoz soha egy kopeket nem kér­tek az államtól és adóssá­guk sincsen. Ellenben jól tudják fizetni a tagokat, s a részesedésen túl, minden adójukat a kolhoz vállalt magára, gyermekeiket a kö­zépiskola befejezéséig akol­hoz iskoláztatja (még a tan­szert és ruhát is megveszi nekik), üdülni, világot jár­ni mennek a kolhoz költsé­gén, az átlagjövedelemnél nagyobb zsebpénzzel, kór­házi rendelőjük, bölcsődéjük, klubházuk van. Nem folytatom. Csak kí­vánom, hogy a ringó búza­tenger mentén élő tsz-eink csinálják utánuk. A búza sem alábbvaló, mint a hal. (Folytatása következik) Róbert S. McNamara, az Egyesült Államok hadügy­minisztere rövidesen megvá­lik tisztségétől. Az Egyesült Államok tá­vozó hadügyminisztere ki­emelkedett elődeinek jelen­téktelen, szürke alakjai kö­zül. Megjelenése új szakaszt jelentett az amerikai mili­tarizmus fejlődésében. Az energikus ügyintéző egy sor reformot léptetett élet­be és stílusa sajátosan tük­röződött az utasítások meg­valósítási módszereiben is. Tudós miniszter McNamaráról legalább annyit írtak a lapok, mint egy Elisabeth Taylor-szerű sztárról. A cikkek többsége „minisztergépnek". „tudós miniszternek", „borotvaéles agyú miniszternek" titulálta, vagy csak annyit írtak: „Hi­ába, ez McNamara!". Sok cikk viszont bírálta „az okoskodó minisztert", a „trónbitorló minisztert", aki semmibe veszi a katonák szakvéleményét. McNamara az amerikai üzleti szellem megtestesítő­je„ Hitt abban, hogy minden problémát meg lehet olda­ni, ha van hozzá elegendő pénz és jó szervezés. Pénz annyi állt rendelkezésére, amiről bármely korábbi im­perátor is csak álmodozha­tott. McNamara naponta 12 órát, hetente hét napot dol­gozott. Az ő irányításával fejlesztették a stratégiai rendeltetésű nukleáris erő­ket, átszervezték a száraz­földi hadsereget, a légierőt, a flottát és a tengerészgya­logságot. Ennek eredménye­ként a katonaság olyan po­zíciót szerzett az állam éle­tében, mint korábban még soha. A Pentagon McNa­mara hétéves minisztersége alatt csaknem 100 milliárd­dal többet költött, mint Ei­senhower idején. Azután úgy döntöttek, hogy Vietnamban a gyakor­latban ellenőriznek mindent. McNamara tökéletes kal­kulációt készített. Saját ki­fejezése szerint „a háborút mennyiségi mutatókra kor­látozta". A miniszter sze­mélves részvételével dol­gozták ki a terveket, ame­lyek szerint három év alatt győzelmesen befejezik a hadműveleteket. Papíron minden egyezett, csak a McNamara-féle számítások­ból kimaradtak a mennyisé­gi mutatókkal ki nem fejez­hető együtthatók, a dzsun­gelek és a vietnami nép el­szántsága, hogy megvédi függetlenségét. A New York Times-ban Dávid Halbers­tam egyszer azt írta, hogy McNamara mindent meg­ért az „emberek és az esz­mék" kivételével. Átértékelés A miniszter sokmindent kénytelen volt átértékelni. Stewart Alsope amerikai új­ságíró szeript McNamara egyszer kijelentette: — Minden eszköz a ke­zembe volt, ami csak szük­séges, hogy megoldjam a vietnami problémát, mégis kudarcot vallottam ... Komoly kiegészítésre szo­rul az a következtetés, hogy McNamara éppen a vietnami tévedéséért volt kénytelen megválni a miniszteri tárcá­tól- Álláspontja gyakran mérsékeltebb volt, mint a vezérkari főnökök egyesített bizottságában ülő tábornoko­ké, vagy sok kongresszusi tagé, akik a hadiipari mono­póliumokat képviselik. McNamara ellenezte, hogy stratégiai bombázókat ren­deljenek, mert véleménye szerint azok egy rakéta­nukleáris háborúban már elavultak. A kongresszus vi­szont állhatatosan a nyaká­ba akarta varrni a bombá­zók vásárlására előirányzott összegeket. McNamara bírálta a ha­tástalannak ítélt rakétaelhá­rító-rendszert, a vezérkari főnökök egyesitett bizottsá­ga viszont ezt létszükséglet­nek kiáltotta ki. McNamara azt hangoztat­ta, hogy mennyiségi határa van a nukleáris fegyver fel­halmozásnak, s ezen • túl nincs értelme fokozni a kész­leteket, de a monopóliumok mindent megtettek, hogy en­nek szükségességéről meg­győzzék a közvéleményt. McNamara borúlátóan ítélte meg a demokratikus Vietnam bombazásanak eredményét, a tábornokok vi­szont állandóan a légitáma­dások fokozását követelték. Valahányszor egy-egy kér­désben vjta támadt McNa­mara és a tábornokok kö­zött. döntőbíróként maga az elnök lépett közbe. Johnson az esetek többségében in­kább a tábornonkokhoz hú­zott Most amikor megszűnik a miniszter különvélemé­nyében jelentkező ellensú­lyozó tényező, jogos az ag­godalom, hogy az Egyesült Államokban általában foko­zódik majd a militarizmus, konkréten pedig a vietnami háború kiterjesztése. A második kiegészítés ah­hoz a következetéshez, hogy McNamara a vietnami há­borúba bukott bele — me­nesztésének időpontja. Tá­vozása most csábítóan idő­szerűnek tűnik az elnök szá­mara. Az elnöknek A New York Times-ban Max Frenkel azt írta, hogy McNamara távozását illető­en „csak az nyilvánvaló, hogy ezt maga Johnson el­nök szervezte meg így". Miért,? McNamara távozá­sa mindenekelőtt újabb ma­nőverezési lehetőséget bizto­sít a vietnami háborúban. Bizonyos fokig felmenti az elnököt a múlt felelőssége alól — a bűnbakmegnevezés játékszabályai szerint És hogyan használja ki ezeket a lehetőségeket az el­nök? Feltehetően újabb eredményeket tesz a „hé­jáknak", és fokozza a hábo­rút. Van persze más lehető­ség js. McNamara távozása jól jön az elnöknek, a választá­si taktika miatt is. Meg­fosft.ia Goldwatert és a töb­bi „héját" a támadások cél­táblájától ... S hogy elhárít­sa a tüzet a Fehér Házról, Johnson valószínű a repub­likánusoknak tetsző sze­mélyt nevez ki a felszaba­duló helyre, és így csökken­ti ellenfeleinek bírálatát G. Gcraszimcv i 2 0EL-MA6 tAAQRSZAG Péntek, 1967. december 14

Next

/
Oldalképek
Tartalom