Délmagyarország, 1967. október (57. évfolyam, 232-257. szám)

1967-10-08 / 238. szám

Emlékezés Schőnherz Zoltánra Huszonöt esztendővel ez­előtt végezték ki Schőn­herz Zoltánt, a magyar és a nemzetközi munkásmoz­galom egyik kiemelkedő harcosát. Az évfordulo al­kalmából volt fogoly- és vádlott társa. dr. Vida Fe­renc, a Legfelsőbb Bíróság tanácsvezető bírája idézte fel a példamutató kommu­nistához fűződő emlékeit, a vele együtt töltött vészter­hes időszakot. — A negyvenes években ismerkedtünk meg egymás­sal a KMP szociáldemok­rata bizottságának ülésein, ahol Schőnherz Zoltán a Központi Bizottság képvi­selőjeként vett részt. — Schőnherz Zoltán és társai ügyét a honvéd ve­zérkar különbirósága tár­gyalta. A tárgyalás, amely­nek „menetét" igyekeztünk előre megszervezni, nagy­részt Schőnherz elvtárs koncepciója alapján zaj­lott le. Ennek lényege az volt, hogy ne önmagunkat védjük, hanem a független, szabad, demokratikus Ma­gvarország eszméjét. Ez jó­részt meg is valósult: a független, szabad, demok­ratikus Magyarország állott a bírák előtt és vádolta az áruló, németbérenc bírósá­got.Vég'ülis Schőnherz Zol­tánt kötél általi halálra ítélték. G maga nem kért kegyelmet, szilárd, elvi ál­láspontjából egy jottányit sem engedett, — Október 9-én. a kivég­zés napján minden cellá­ban zárlatot rendeltek el. Tehetetlenül álltunk, s tudtuk, hogy bekövetkezik a törvényesített gyilkosság, barátunk, kiváló harcos­társunk kivégzése. A cellá­ban nyomasztó, gyötrő csend lett úrrá ezen a reg­gelen. Hallottuk a kivégző osztag lépéseit, Schőnherz Zoltán hangját, amikor a bitó felé menet éltette a független., szabad, demok­ratikus M agyai-országot, a Szovjetuniót és ellenállásra buzdított a gyilkos fasiz­mus ellen. Ekkor nemcsak a mi zárkánkban, hanem a többiben is — az egész fogházban — felcsendültek az Internacionálé hangjai és a fogházőröknek nem volt bátorságuk, hogy leintsék a foglyokat — fe­jezte be visszaemlékezéseit dr. Vida Ferenc. Művészi utcanévtáblák kiállítása Vásárhelyen Szombaton délután dom­bormű-avatással és a mű­vészi utcanévtáblákat bemuta­tó tárlat megnyitásával foly­tatódtak a vásárhelyi hetek ünnepségei Hódmezővásár­helyen. Délután 4 órakor a Beth­len gimnáziumban dr. Dö­mötör János, a Tornyai múzeum igazgatója, ország­gyűlési képviselő, a gimná­zium egykori növendéke mondott avatóbeszédet Sze­remlei Sámuel dombormüvé­11 ek leleplezésekor. A gim­názium egykori tudós taná­rának arcképét Oláh Éva főiskolai hallgató készítette el. A dombormű-avatás kö­zönsége e bensőséges ün­nepély után átvonult a Mű­csarnok Medgyessy termé­ben megrendezett Művészi utcanévtáblák kiállításának! megnyitására. A tárlatot megnyitó Szabó Endre, a Csongrád megyei Hírlap fő­szerkesztő helyettese rámu­tatott arra az érdekes és értékes kezdeményezésre, amely a most nyilvánosság­ra került művészi utcanév­táblákat létre hozta. A vá­sárhelyi és a Vásárhellyel szo­ros kapcsolatban álló festők, szobrászok, keramikusok el­határozták ugyanis, hogy a város képzőművészeti köz­pontúságát azzal is hang­súlyozni kívánnák. hogy művészi kivitelű utcanév­táblákat készítenek, ötven belvárosi utcanév kivitele­zésére 25 művész vállalko­zott. A varos vezetősége örömmel fogadta kezdemé­nyezésüket. s mivel a mű­vészek tiszteletdíjukról már eleve lemondtak, az alkotá­sok kivitelezését magára vál­lalta. Az utcanévtijblá.k ki­helyezése rendeltetési he­lyükre új. szép és érdekes színfoltja lesz majd a vá­rosnak. Az alkotó művészeknek e kezdeményezése országo­son is figyelemre méltó, s felhívjuk rá a szegedi mű­vészék. a város és a közön­ség figyelmét. Ma a Vásárhelyi Hetek műsora Kamotsay István szobrászművész díszkútjának aratásával kezdődik. A Bethlen Gábor Gimnázium udvarán délelőtt 10 órakor Pogány ö. Gábor, a Magyar Nemzeti Galéria főigazgató­ja mond avatóbeszédet. Dé­li 12 órakor Erdei Ferenc akadémikus, a Hazafias Népfront Országos Tanácsá­nak főtitkára nyitja meg a XIV. Vásárhelyi Öszi Tárla­tot, maid Sajti Imre, a vá­rosi tanács vb elnöke nyújt­ja át a Tornyai plakettet és az ezzel járó pénzjutalmat a kitüntetett művésznek. A délután folyamán a Vásár­helyi Állami Gazdaság szék ­kutasi üzemegységében kerül sor az őszi tárlat vándorki­állításának megnyitására. Meghall dr. Gellért Albert Dr. Gellért Albert egye­temi tanár, a Szegedi Orvos­tudományi Egyetem általá­nos orvosi karának doyenje, a bonctani, szövet- és fejlő­déstani intézet igazgatója október 6-án. 73 éves korá­ban hosszas szenvedés után elhunyt. A bonctani, szövet- és fejlődéstani intézetben 1921 óta működött; 1934-től mint professzor. Több mint négy évtizedes fáradtságot nem ismerő munkássága az általa vezetett intézet fejlesztésére, a tudományos kutató mun­kára és nem utolsósorban számos orvosgeneráció okta­tására és nevelésére irá­nyult. Tudományos munkássága a morphológisi kutatások te-1 » rületén világviszonylatban | A 13 fi 3 fiySQ is elismert. Nevéhez fűződik az általa kidolgozott mód­szerrel létrehozott világhírű anatómiai gyűjtemény, mely egyetemünk egyik büszke­sége. Munkásságát kormány­zatunk is elismerte: 1952-ben a Magyar Népköztársasági Érdemrend V. fokozatával, 1964-ben pedig a Munka Ér­demrend arany fokozatával tüntette ki. Szívvel-lélekkel végzett oktató és nevelő munkájáért 1965-ben Az ok­tatásügy kiváló dolgozója címet nyerte el. Temetése október 11-én. szerdán déli 12 órakor lesz a központi egyetem (Dugo­nics tér) előcsarnokából. Az egyetemi oktatás színvonalának emelése Dr Márta Ferenc nyilatkozata A József Attila Tudo­mányegyetem tanévnyitó ünnepségén az új rektor, dr. Márta Ferenc székfog­laló beszédében a többi kö­zött bejelentette, hogy az egyetem előtt álló új fel­adatok megkövetelik a tan­anyag, valamint az oktatá­si módszerek felülvizsgála­tát és módosítását. A beje­lentés városszerte nagy visszhangot váltott ki. Munkatársunk felkereste az egyetem rektorát, hogy tá­jékoztassa olvasóinkat a tervezett revízió legfonto­sabb részleteiről. és a lényeg hogy ennek az anyagnak minden fontos részletével előadásokon foglalkozzunk. Szelektálásra van tehát szükség. De nem akármilyen szelektálásra. A tananyag csökkentése csak akkor le­het helyes és célszerű, ak­kor szolgálhatja a jobb szakemberképzést, ha ki­emeli a legfontosabb, leg­lényegesebb tudnivalókat, a törvényszerűségeket, ha az alapokkal, a fundamentum­mal ismertet meg. A jelen­téktelen részletek, adatok előadása helyett ezt sze­retnénk az egyetemi évek alatt a hallgatóság számá­ra biztosítani. Képletesen szólva: ha valakit egy isme­retlen városban el akarunk igazítani, nyilvánvalóan nem az utcaneveket magoltatjuk be vele, hanem az utca­rendszert, a város struktú­ráját ismertetjük meg; az utcanevek mechanikus meg­tanulása nyilvánvalóan nem segít az eligazodásban. — Miért szükséges a tananyag és az oktatási módszerek revíziója? — A gazdaságirányítás új mechanizmusa alaposabb, maradandóbb tudású szak­embereket követel az egye­temektől is. Oktató mun­kánkat úgy kell tehát vé­geznünk, hogy a megnöve­kedett feladatok megoldása- * i . , . ra alkalmas diplomásokat AZ OKT3T3S bocsássunk ki. — Milyen irányúak a tervezett módosítások? — A tudományok gyors fejlődése napról napra hihe­tetlen mértékben szaporít­ja az ismeretanyagot. Még a jelenlegi ötéves tanulmá­nyi idő sem teszi lehetővé, módszerei Uj maayar dráma a Thália Stúdióban Somogyi Tóth Sándor, aki a Próféta voltál, szivem cí­mű regényével vált igazán népszerűvé, Szerencse vagy halál címmel darabot írt a Thália Stúdió számára. Pén­tek este a kisszínház, Buda­pest első miniszínpada — most már több van, s még lesz is — ezzel az ősbemu­tatóval nyitotta kapuit. Méghozzá, mint Kazimir Károly, a színház főrende­zője előadás előtt közölte a 90 főnyi közönséggel, egy Magyar műhely címmel ter­vezett sorozat első vállalko­zásaként. A romantikus távlatú cím nem valami kalandos törté­netre utal. Nem is krimire. A szerencse vagy halál filo­zofikus megközelítéssel szól a máról, pontosabban a mai ifjúságról. Ügy indul ugyan, hogy a néző először azt ér­zi: krimi készül. Egy hu­szonkét éves nő, Bottyán Zsuzsa, egy öregedő író fe­lesége. váratlanul meghal. Öngyilkos lesz. Csakugyan az lett? Ki tudja? Megindul a vizsgálat. E közben kiderül. hogy Somogyi Tóth Sándor nem krimit irt. Bottyán Zsuzsa halála a bíróság számára nem jogi eset, nem bűnügy. A bíróság nem ragaszkodik szigorúan a paragrafusok­hoz, nemcsak tényeket vizs­gál. hanem szándékokat is: elsősorban a cselekedetek, az emberi magatartásfor­mák etikai, morális színeze­te érdekli. Különleges bíró­ság tehát ez, s a dráma anyaga és szervezete is kü­lönleges. Stilizált, elvont, fi­lozofikus; legjobban talán egy misztérium játékra ha­sonlít. / Miután kiderül, hogy a történetnek semmi köze a krimihez, a néző egy másik skatulyába akarja gyömö­szölni a drámát. Ki a fele­lős a lány haláláért? — az ilyenféle kérdésekre épülő felelősség-drámákra vél rá­ismerni. Aztán kiderül, hogy erről sincs szó. Illet­ve természetesen van, csak­hogy az írót nem ez érdekli, hanem egy embertípus. Az akarnok típusa és figurája. Zsuzsa halálának előidézé­sében először férje, az örege­dő író válik gyanússá — nem a bűncselekmény, ha­nem a felelősség fokán — később a galeri, amelyhez a fiatalasszony tartozott — az ö jelszavuk a szerencse vagy halál — s végül mind­inkább Z. Miklós, az ügyész, aki a tárgyaláson a vádat képviseli. Végülis minden felelősség reá hárul. Zsuzsa Z. Miklós szeretője volt, de a férfi nem tudott segíteni puhányok hozzák létre. De nem minden változás jó, nem minden akarnokosko­dás helyes. Z. Miklósé sem az. Bármennyire is becsüle­tes, szinte embertelen szi­gorúsága alkalmatlanná te­szi arra, hogy ténylegesen segítsen az embereken. A Léner Péter rendezte előadáson Nagy Attila az általa tehetségtelennek rendkívüli intenzitással je­tartott, színésznőnek készülő akaratgyenge lányon, és szigorú ridegségével elő­idézte az öngyilkosságot. Az írót az a figura ér­dekli. Drámájával arra vál­lalkozott — s ez a leginkább új és izgalmas benne —, hogy elmondja erről az akarnok-emberről, erről a típusról a véleményét. Az akarnokoknak csakugyan nagy szerepük van a világ­ban; a változásokat nem a lenítette meg az akarnok összetett figuráját. A bíró szerepében Inke László nyújtott fölényes alakítást. A női főszerepet, Balogh Zsuzsa szerepét a még főis­kolás — nemrég még sze­gedi — kislány, Jobba Gabi játszotta, az első főszerep­nek szóló áhítattal, izga­lommal és nagyon rokon­szenvesen, sikeresen. Ökrös László — Egyszerű tananyag­csökkentéssel meg lehet oldani ezt a feladatot? — Nyilvánvalóan nem. A tananyag-csökkentés és az oktatási módszerek revízió­ja szorosan egymáshoz kap­csolódó feladat. Jelenlegi oktatásunknak talán legna­gyobb fogyatékossága, hogy a hallgatókat nem serkenti önálló gondolkodásra, önálló munkára. Az előadások és a jegyzetek mindent — hogy úgy mondjam — „készen" nyújtanak számukra. A hallgató erőfeszítése. „iz­zadtsága" nincs benne az anyagban. Pedig a részle­tek megszerzése, összegyűj­tése, a részletkérdések ki­dolgozása az ő feladatuk. Ez a szó igazi értelmében vett egyetemi tanulmányok lényege. — A hallgatók jelenlegi elfoglaltságának mértéke ezt aligha teszi lehetővé. — így van. Hallgatóink jelenleg valóban nagyon el­foglaltak, ahogyan mondani szokták, „túl vannak terhel­ve". Erről az elmúlt évek­ben igen sok szó esett. Ügy Piros madár a sáros földön A Tisza gátjától nem messzire pihen a piros ma­dár. Nagy lomha madár, szárnyak nélkül. Jugoszlá­viából érkezett néhány he­te. Most pihen a szegedi Felszabadulás Termelőszö­vetkezet rizstábláján. A ne­ve Zmaj és ha nincs semmi hiba, akkor szépen aratja a rizst, elcsépeli és a zsákokat sorbarakja a gát oldalára. Okos jószág ez a féllánc­talpas kombájn. Varga Sán­dor ezt mondja róla: — A múlt hónap végén kaptuk. Azóta bejárattam, ismerkedtem vele. Hasznos gép. Nem akad el a sárban. Naponta tíz órát dolgozunk. Más kombájnnal meg se 'udnánk ezen a területen mozdulni. A rizsföldön néhol meg­megcsillan a víz. A kalá­szok lehajolnak. A gát mel­lett pihen a piros kombájn. Javítják. Varga Sándornak két segítője is akadt. Sípos Zoltán, szerelőtanuló és Fi­iak Károly vontatóvezető. Elszakadt a felhordólánc. Közben a termelőszövetke­zet teherautója elindult. Vásárhelyre szállítja innen a rizst. Ott szárítják és a hántolóba kerül. Vége felé már a rizsara­tás ezen a birtokon. Napon­ta 120 ember is vágta a ví­zi-gabonát. Az idén még kézzel aratták a terület nagy részét. Jól jött a kombájn. És bevált. Keve­sebb a szemveszteség, köny­nyebb a kihordás. Olyan 100 holdról takarítja be a termést. A szomolyai rizstelepen kínálja még áldását a föld. Gazdagon fizet. Akad táb­la. ahol 25—26 mázsát meg­adja holdanként. Jó eszten­dő járt a rizsre. Kedvező idő. bruzonét se hozott. Varga Sándor most köze­lebb jön. Ezt mondja: — Kisebb hibák előfor­dulnak. Csavarlazulások, s ez, az, mint már az a bejá­ratásnál lenni szokott. De nincs párja ennek a gépnek. Cigarettára gyújt. Fiatal­ember. Régebben is gépek­kel járt, lánctalpas traktor­ral. nyaranként pedig kom­bájnnal. Nem először aratja a rizst sem. — Baktóban volt akkor a rizsföld. Kézzel arattunk, sarlóval. Keserves munka. Próbára teszi az embert. Megállni nem lehetett. Azt éreztem, fekete a derekam, annyira fájt. Két napig csi­náltam. Hajolni, vízbe gá­zolni egész nap. Arra vár­tam, csak egyszer, egyetlen egyszer kiegyenesíthessem a hátamat. Most méltóságteljesen pihen a piros madár. Jó tudni, hogy itt van, s nem sokára megindul mgjd. Előtte a megdőlt rizs. Kákái 203-as fajta. A Felszabadu­lás Tsz-ben összesen 400 holdon termesztettek az idén ebből a növényféleség­ből. 14 mázsás átlagot vár­nak. Tart még a cséplés is. Négy cséplőgép és egy SzK —3-as kombájn dolgozik. Lassan-lassan zsákokba ke­rül az idei termés. Aztán felbúg a motor. Lomhán mozdul a kombáj, Varga Sándor vezeti. Ügye­sen aratja a lábon álló rizst. A vezető kényelmesen ül fenn a kormánykerék mellett. Derekát, hátát ki­egyenesíti. Éppen cigarettá­ra gyújt. Sz. Lukács Imre gondolom azonban, közelebb járunk az igazsághoz, ha nem egyszerűen túlterhelés­ről. hanem felesleges terhe­lésről beszélünk. Jelenleg nem biztosítunk időt hall­gatóinknak az anyaggal va­ló elmélyültebb foglalkozás­ra. Nyolc óra helyett kettő — Hogyan változtatna ezen a helyzeten a terve­zett revízió? — Jelenleg a munka elő­készítő stádiumában va­gyunk. Teljesen kész. befe­jezett, lezárt intézkedések­ről, módosításokról éppen ezért nem beszélhetek. De, hogy a változások lényegét érzékeltessem, példaként el­mondom: elképzelhető, hogy egy tárgy, amelyet jelenleg heti 8 órában oktatunk — ez azt jelenti. 8 ilyen órát hallgatnak diákjaink —, a jövőben csak heti 2 órában kerül előadásra. A másik 6 órából, mondjuk, 5 órát ön­álló tanulásra fordítanának a hallgatók, egy órát pedig az ellenőrzés, az önálló ta­nulás eredményének felmé­rése venne igénybe. Sokféle eljárás biztosíthatná ezt. Többek között az is, amely­ről tanévnyitó beszédemben szóltam. Az előadásokon a hallgatók a tárgy, illetve a téma legfontosabb kérdései­vel, alapelveivel ismerked­nének meg. Az ezután kö­vetkező, már említett óra­számkeretet a hallgatók — kisebb csoportokban — egy­egy oktató irányításával töl­tenék ki, oly módon, hogy a megjelölt anyagrész önálló feldolgozása után írásbeli dolgozatban foglalnák össze a szóban forgó témakör ál­taluk legfontosabbnak ítélt kérdéseit. Ez többek között talán abból a szempontból is szükséges, hogy hallgató­ink megtanuljanak értelme­sen, a lényeget kiragadva olvasni és tanulni. — Ez egyébként nemcsak az egyetemek feladata. Min­den fokon, az általános is­kolában éppúgy, mint a kö­zépiskolában a legfontosabb a lényegláttatás. Még a gyengébb képességű gyerek is többre megy ezzel, mint a mechanikusan megtanult adathalmazzal. Itt is az le­gyen az alapelv, hogy in­kább kevesebbet, de job­ban. A reform kiteljesítése — Mindez hogyan függ össze az oktatási reform­mal? Nem új reformról van itt szó? — Semmiképpen. Mindez­zel még hatékonyabban, eredményesebben szolgáljuk az oktatási reform eredeti tartalmi célkitűzéseinek megvalósítását. Mivel nem egyszerű mennyiségi szelek­cióról van szó. a változások­nak együtt kell járniok an­nak a célnak a megvalósí­tásával, hogy hatékonyabbá tegyük az oktatás világné­zeti nevelő hatását. Ez a reform egyik legfontosabb feladata. — Mikor lépnek élet­be a tervezett módosítá­sok? — Nem akarunk semmit elhamarkodni. Megvitatjuk és meggondoljuk az intéz­kedéseket. De a végtelensé­gig sem akarunk vitázni. Éppen ezért már ebben a tanévben el akarunk jutni a döntésig. Ez határozza majd meg a bevezetés idő­pontját is. Vaaarnap, 1967. október 8. DÉL-MAFFYARQRIZAŰ 5

Next

/
Oldalképek
Tartalom