Délmagyarország, 1967. július (57. évfolyam, 153-178. szám)

1967-07-15 / 165. szám

1967. JÜLIUS IS., SZOMBAT NÉVNAP: HENRIK tCLLtDt, MELEG IDÖ Virható a nyugati me­gyékben nappali felhőképző­dés. a délutáni órák ól kezd­ve záporeső, zivatar lehet. Az ország többi részén csak gyenge nappali felhőképző­dés, eső né'kül. Kissé meg­élénkülő déli, délnyugati szél. Fülledt, meleg Idő. Várható legmagasabb nap­pali hőmérséklet 30—SS fok kó'ött. <MTi: A Nap kél 4 óra 01 perckor, is nyugszik 19 óra 38 perckor. A Hold kél 13 ara 16 perckor, és nyugszik 33 óra 39 porckor. VÍZÁLLÁS A Tisza Vízállása Szegednél pénteken 93 centiméter (Apadó). SZÁZÖTVEN EVE, született a múlt század egyik nagy műszaki alkotóegyénisé­ge, John Fowler (1617—1898) an­gol mérnök. Tervezett kikötő­ket, dokkokat, hidakat, és a vá­rosi közutak közlekedéséhez lo­komotlvoknt. ö vezette be a drót­kötelet, mint a gépek erőátviteli eszközét. Nevének maradandó világhírt szerzett legjelentéke­nyebb. úttörő müve, a londoni — egyben a világon az első — földalatti vasút. KULTORPARK Nyitva 13 órától 31 óráig. Korszerűsitik az országos építésügyi szabályzatot Az építésügyi és városfejlesztési miniszter új rendel­kezést adott ki az országos építésügyi szabályzat kiegé­szítésére. A minisztérium már megkezdte az új szabályzat kidolgozását, de a munka befejezése csak néhány év múl­va várható. Ezért most úgy rendelkezett a miniszter, hogy feloldja a régi szabályzat változtathatatlan merevségét és lehetővé teszi a korszerűségnek, a műszaki fejlődésnek, a gazdaságosságnak fokozottabb érvényesítését. Így ha a közérdek indokolja, akkor az Építésügyi és Városfejlesz­tési Minisztérium — az érdekelt országos szervekkel ösz­szehangoltan — a szabályzat egyes előírásai alól kivételt tehet és — a korábbitól eltérő rendelkezéseket adhat ki. Az új intézkedés már életbe lépett. — A francia köztársasági — Üdvözlet a Japán KP­ünnep alkalmából tegnap, nak. A Magyar Szocialista július 14-én délelőtt Papp Munkáspárt Központi Bi­Gyula, a megyei jogú városi zottsága táviratban üdvözöl­tanács vb elnökhelyettese io- te a Japán Kommunista Párt gadta és köszöntötte a vá- Központi Bizottságát a párt rosunkban tartózkodó fran- megalakulásának 45. évfor­cia pedagógusokat. Az öt la- dulója alkalmából, nár az elmúlt két hét alatt & magyar és a szovjet női tőrcsapat az aranyéremért Montreálban péntekre vir- mint később kiderült — a Csütörtökön megkezdőd­radóra a párbajtőr egyéni 26 éves minszki egyetemi tek és péntekre virradóra világbajnokság hatos d ' .tó- hallgató egyetlen veresége folytatódtak a küzdelmek a — Rejtő László újságíró, az Újságírók Szanatórium Egyesülete volt főtitkárának temetése július 17-én, hétfőn fél 11 órakor lesz a Rákos­— Tiszta szesz és határál- keresztúri (Kozma u. 6.) te­lomás. Tegnaptól kezdve a metőben. nyelvtanfolyamot vezetett magyar kollégáik részére. A francia pedagógusok ma in­dulnak vissza hazájukba. MOZIK Vörös Csillái: Tegnap. ma. holnap. Színes, szélesvásznú olasz-francia filmvígjáték Csak 16 éven felülieknek. E'öadások kezdése: negyed 6 és fél 8 óra­kor. — Fáklya: délután 2 és 4 órakor: Gábor diák. Színes ma­Ryar film. Este 6 es 8 órakor: Tegnap ma. holnap. Színes, szélesvásznú olasz—francia film- tervek vigtáték. Csak 16 éven felüllek­nek. Nyugdíjas Szakmaközi Műve­lődési Otthon, Kossuth L. su. gárüt 53.: 5 és 7 órai kezdettel: Körhinta. Magyar film. Korha­tár nélkül. Postás mozi: Bűntény a leány­iskolában. Fél 6 és fél 8 órakor. Ságváritelepi Művelődési Ott­hon: A titok. Magyarul beszélő Jugoszláv film. 7 órakor. A DÉL-MAGYARORSZÁG FÉNYÚJSÁGJA este fél 8 órától 10 óráig híre­ket sugároz a Klauzál téren INSPEKCIOS ALLATOBVOSI SZOLGALAT Szeged város területére Július 15-től 32-ig, este 6 órá­tól reggel 6 óráig (vasár- és ünnepnap nappal is) elsősegély és nehézellés esetére ügyeletes dr. Komáromi János állami ál­latorvos Lakása: Újszeged. To­rontál tér 3. Telefon: 14-064. Az állatorvos kiszállításáról a hívó köteles gondoskodni. röszkei határállomáson meg­tiltották a literes tiszta szesz áthozatalát Jugoszláviából. Vonatkozik ez egyaránt ju­goszláv és magyar állam­polgárokra. A pénzügymi­— Harkovba indult teg­nap, pénteken este egy húsz diákból álló csoport dr. Czuth Béla egyetemi ad­junktus vezetésével. A részt­nisztériumi utasítás értelmé- vevö egyetemisták, illetve a ben a vám- és pénzügyőri gyakorló gimnázium diákjai a határállomáson a József Attila Tudomány­visszatartják a tiszta szeszt €gyetem és a harkovi egye­azoktól, akik megkísérlik tem ifjúsági szervezetei közti annak áthozatalát. A vám- csereakció keretében nyári iüeték levonása után a tisz- építőtáborban doleoznak ta szesz értékét a határállo- majd Ukrajna második leg­máson kifizetik. Aki mégis jére került sor. A fináléban magyar szempontból nagy meglepetésre ott volt a csa­pat újonca, Fenyvesi Csaba is, aki a vigaszágról — nagy­szert győzelmeket aratva — biztosította részvételét a döntőben. A legjobbak me­zőnyében azután már kiüt­között rutintalansága, s vé­gülis csak az 5. helyet tud­ta megszerezni, de közben ragyogó fenyvertényt is végrehajtott: a világbajnoki címet megszerző szovjet Nyikancsikov ellen 5:3 arányban győzött, s ez — Az MNK han tornbb:utott a SZF4C volt. Fenyvesi a döntőben második győzelmét a svéd Skogh ellen aratta. Az 1967. évi egyéni pár­bajtőr világbajnok Alexis Nyikancsikov. 2. Kriss (Szovjetunió). 3. Trost (Ausztria). 4. Brodin (Fran­ciaország). 5. Fenyvesi Csa­ba (Magyarország). női tőr csapatban is. A ma­gyar csapat a negyed-dön­tőben Bóbis, Gulácsi, Sáko­vicsné, Rejtő összeállításban biztosan nyert a lengyelek ellen, a döntőbe jutásért pedig Rejtő, Juhász, Gulácsi, Bóbis összetételű együttes a románokat verte meg. Mi­után a Szovjetunió a negyed­döntőben Franciaországot, az elődöntőben pedig Olaszor­szágot győzte le, ezen a vb-n is — mint tavaly Moszkvá­ban — magyar—szovjet dön­tőre kerül majd sor. SZEAC—Gyulai MEDOSZ 3:1 (2:1) megkísérli kijátszani a vám­és pénzügyőri szerveket, at­tól a tiszta szeszt bárhol el­kobozzák. Nyelve gyorsabban pe­reg. A nők lényegesen gyor­sabban beszélnek, mint a — Az V. moszkvai nem­zetközi filmfesztiválon be­mutatott magyar játékfilm, az Apa, megnyerte a szak­emberek tetszését is. Erről tanúskodott a magyar film­delegáció csütörtök éjféli fo­gadása és péntek délelőtti sajtóértekezlete. — Szegcdi amatőr (áncze­nckarok vetélkedője kezdő­dött tegnap, pénteken este az újszegedi vigadóban. A KISZ megyei, városi bizott­nagyobb városában. A lottó nyerőszámai: 20, 41, 49, 56, 64 A Sportfogadási és Lottó­igazgatóság tájékoztatása szerint Balatonfüreden a szabadtéri színpadon meg­tartott lottósorsoláson a 28. játékhéten a következő számokat húzták ki: 20, 41 49, 56, 64. — Rostipari szimpózium Sze­geden. Háromnapos rostipari szimpóziumát rendez Szegeden a Téxtmhart Műszaki és Tudo­mányos Egyesület Csongrád me­férfiak — állapította meg s£ga a vendéglátóipari if- eyel csoportja és a budapesti John Cohans, a manchesteri egyetem pszichológiai pro­fesszora. Egy férfi két perc alatt 152 szót ejt, míg egy nő 214-et. A professzor a különbségre lovagias magya­rázatot ad: a nőknek több dolguk van a gyerekekkel és ez kényszeríti őket arra, hogy gyorsabban reagálja­nak a kicsinyek megnyilat­kozásaira. len-kender szakosztály. Július 28-tól 38-ig tart majd a Tisza Szálló tükörtermében az Ipar Jeles szakembereinek tanácsko­zása; a legfontosabb szakmai kérdések megvitatására Bulgá­buda- riából. Olaszországból és Bel­giumból ls érkeznek előadók. Ma nyílik meg a Hungária u Étterem helyisége Kellemes környezet, hideg Italok, tánczene. Minden kedves vendé­günket szeretettel vá­runk. Hungária Szálloda és Étterem Vállalat veze­tősége és dolgozói júsági szervezet közösen ren­dezett versenyében négy együttes lépett fel: a Daph­nis, a Karaván, a Teddy Boys és a Kristály, vala­mint vendégként a pesti műszaki egyetem zene­kara. A selejtezőket július 21-én este 6 órakor folytat­ják a vigadóban. — Nyugat-Berlinben a nők számára elég veszélyes do­log késői órákban egyedül járni a városban. Nemrég egy társaság alakult, amely­nek tagjai szolgálatot teljesí­tenek az utcán és elkísérik az egyedülálló hölgyeket. Az a férfi, aki a hölgyek magá­nyosságát megosztja, szolgá­lataiért óránként öt márkát. R kap. A színház- vagy mozi- I 8 42 Joan "sutherland és ' Ciüsep­jegyet, valamint a vacsora költségét ugyancsak a hölgy fedezi. Tegnap délután Gyulán kétezer néző előtt MNK­fordulót játszott a SZF,AC, az NB Il-es Gyulai ME­DOSZ ellen. A jó talajú pá­lyán a kitűnően bíráskodó Balla Gyula játékvezető síp­szavára a következő összeál­lításban állt fel a szegedi csapat: Tóth (Nagy) — Vár­helyi, Pataki, Arató, De­zsőfi, Reményik dr., Pusz­tai (Csömör), Hajós dr. (Nemes), Kozma, Dobó, Vass. A mérkőzés szegedi táma­dásokkal kezdődött, először Kozma fejese, majd Hajós lövése jelentett veszélyt a gyulai kapura. A 17. perc­ben mégis a hazai csapat jutott gólhoz. A SZEAC ti­zenhatosán belül Pataki ke­zét érte a labda. A megítélt 11-est Himer értékesítette. 0:1. A 20. percben azonban a SZEAC-nak sikerült egyenlítenie. Pusztai kitű­nően elfutott a szélen és be­adását Kozma a hálóba fe­jelte. 1:1. A gól után megélénkült a játék és a szegedi csapat sok formás támadást vezetett. A 23. percben gyors támadás után Reményik dr. Hajóst szöktette, aki jó helyzetből a kapu jobb oldalába lőtte a gólt. 2:1. A második félidőben Ha­jós dr. helyett Nemes állt be. A szegedi csapat to­vább is támadásban ma­radt és a 13. percben Pusz­tai beadásából Kozma a ki­mozduló kapus mellett a kapuba gurított: 3:1. A 18. percben ismét cse­re következett, Pusztai he­lyett Csömör, Tóth helyett pedig Nagy lépett a pályá­ra. Most egy rövid időre fellángolt a MEDOSZ, s egy-két formás támadást veztett, de az eredmény nem változott. Matolay Jenő Vasárnap: gazdag program Nemzetközi labdarúgó-mérkőzés — OB Il-es vízilabda rangadó — Gyaloglóverseny Vasárnap érdekes mérkő­zésre kerül sor a SZEAC stadionban. A Kari Zeiss Jena csapatával játszik ba­rátságos mérkőzést NB l-es csapatunk. A találkozó jő mérkőzést ígér. Egyrészt, mert a jénai csapat lényegében a SZEAC­cal azonos helyen áll a bajnoki táblázaton, más­részt most a csapat hazá­jában is jó hírnévnek ör­vend. Ezt az is bizonyítja, hogy az együttes zöme va­lamilyen válogatott-csapat tagja. így például az ifjúsá­gi válogatott tagja Schütz, RÁDIÓMŰSOR — A vihar áldozata. Sza­latnak községben pénteken nagy részvéttel temették el a mecseki viharok egyetlen áldozatát: a 36 éves Leopold Pétert, a komlói szénbánya dolgozóját, akit villám súj­tott agyon. Közlemény x Figyelem! A Vasutas Műve­lődést Otthon (Rákóczi u. 1.) minden szombaton és vasárnap este 30 órától 1 óráig táncestet rendez. Közreműködik a Phő­nix gitár-együttes. S. 84 310 Cy ászközlemények Tudatjuk, hogy drága jó édes­anyánk, ÖZV. STEINER VIL. MOSNÉ meghalt. Kívánságára elharavasztattuk. Búcsúztatása július 17-én, hétfőn 15 órakor lesz a belvárosi temetőben. Ró­zsa és Sárosl család. Fetőfl­telPD, I. 13. Mély fájdalommal tudatjuk, hogv ÁBRAHÁM F. VILMOS temetése f. hó 16-án 9 órakor lesz a röszkei temetőben. Gyá­szolja: Ábrahám Jánosné, Hné Ábrahám Mária, Vilóka, Istlke. Ríiszke, II. 81. Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett férj. édesapa. nagyapa és fiú, DAROCY HALY életének 66. évében MI­hlr­telen elhunyt. Temetése f. hó 17-én délután 13 órakor lesz a belvárosi temető ravatalozójá­ból. A gvászoló család. Petőfi S. sug. 10. T. 4183 Köszönetet mondunk mindazon rokonoknak, Ismerősöknek, a Tiszatáj Tsz dolgozóinak, a vas­öntödéi rámoló brigád tagtat­nak. kik szeretett halottunk. BOGDÁN IMRE temetésén részt vettek, koszorú és virágadomá­nyukkal mély fájdalmunkat enyhíteni Igyekeztek. A gvászo­ló család. T. 4181 Kossuth rádió 4.30 Hírek. Időjárás. 4.32 Haj­naltól—reggelig. Közben 4.45 Falurádió. 5.0U Hírek: Időjárás. 5.30 Reggeli krónika. 5.50 Fa­lurádió. 6.00 Hirek. Időjárás. 6.30 Hírek. Időjárás. 7.00 Regge­li krónika. II. 7.15 Körzeti idő­járás. 7.30 ÜJ könyvek. 8.00 Hí­rek. Időjárás. 8.05 Műsorismer­tetés. 8.22 Lányok, asszonyok. itherland é: pe dl Stefano énekel. 9.20 Or­vosok a mikrofon előtt. 9.25 Lakatos Vince népi zenekara Játszik. 10.00 Hírek. Hazai lap­szemle. 10.10 A Moszkvai Fil­harmonikus zenekar hangverse­nye. 11.57 Hallgatóink figyelmé­be. 12.00 Hirek. Időjárás. 12.15 Szórakoztató zene nyugdíjasok­nak. 12,55 A budapesti színhá­zak műsora. 12.57 Elment világ­gá. Végh Antal elbeszélése. 13.17 Kamarazene. 13.38 Néhány pere tudomány. 13.43 Hirdetőoszlop. 13.58 Mi történt a héten a nagy­világban? 14.13 Wolfgang Wind­gassen énekel. 15.00 Hírek. Nem­zetközi lapszemle. 15.15 Csak lemezeinkből. Debussy: Képek fiataloknak I 16.00 Hétvége Köz- zenekarra. 21.01 Csillagom-Julls­ben: 17.00-17.05 Hírek. Időjá- kám. S-irkadl Imre elbeszélésé­rás. 17.40 A középcsatár menny- nek rádióváltozata. 21.21 A Jazz bemenetele. Jozef Kot csehszlo- kedvelőinek. 21.35 Történelmi vák író elbeszélése. 18.00 Wil- séta a kolostorkertben. II. Krl­helm Kempff zongorázik. 19.00 zsán László írása. 21.55 Verbun­Esti krónika. 19 25 Igazolatlan kosok. néDdalok. 22.20 Kamara­éjszaka. Zenés játék. 20.45 Ru. zene. 22.56 Galoppverseny-ered­dolf Filmi zongorázik. 20.55 Hl- mények. 23.00—23.15 Hírek. Idő­rek. Időjárás. 21.00 Nótacsokor. Járás. TELEVÍZIÓMŰSOR Magyar televízió 21.35 Ezlo Pinza énekel. 22.00 Hírek. Időjárás. 22.15 Sporthí­rek. 22.20—0.25 Táncoljunk! Köz­ben 24.00—0.10 Hírek. Időjárás. Petőfi rádió 4.30—7.57 Azonos a Kossuth rádió műsorával. 10.00—12.30 Zenés műsor üdülőknek. 12.30 Beethoven: II. szimfónia. 13.05 Részletek Lehár, Paganini és A mosoly országa cimü operettjé­ből. 13.42 Orvosok a mikrofon előtt. 13.47 Vízállásjelentés. 14.00 Hírek. Időjárás. 14.08 Könnyű­zene. 14.34 A telhetetlen gömböc. Gyermekopera. 15.00 Látogatás a bécsi ,,Figaró"-házban. Barát Endre Írása. 15.20 Görbe tükör. Vidám műsor. 16.00 Hírek. Idő­járás. 16.05 Haydn: Aki hűtlen, póruljár. Kétfelvonásos opera. 17.40 Kemény Kiló és Fudor Já­nos énekel. Bige József furu­lyázik. 18.00 Hírek. Időjárás. 18.10 Kíváncsiak klubja. 19.00 Hangverseny a stúdióban. 19.25 Egy olvasó naplója. Kovács Jú­lia riportja. 19.40 A Magyar Rá­dió és Televízió énekkara éne­kel. 19.50 Jó estét, gyerekek! 20.00 Esti krónika n. 20.25 Ül Brunner és Krausz; után­pótlás válogatott tag Tieze­wetter, Joachim Ottó, és Kirsch; a nagyválogatottban játszik az ittlevő csapatból H. Müller. Az érdekesnek ígérkező mérkőzésre vasárnap fél 6 órakor kerül sor. De felhív­juk a közönség figyelmét a 4 órakor kezdődő előmérkő­zésre is, melyen az SZVSE öregfiúk és a SZEAC öreg­fiúk mérik össze tudásukat OB Il-es vízilabda csa­patunk vasárnap idehaza játszik bajnoki fordulót 12 órakor az újszegedi uszodá­ban. Ellenfele az MTK csa­pata lesz. Méltán várható izgalmas mérkőzés, mert a SZEAC az 5., az MTK pe­dig a 6. helyen áll, amint ezt az alábbi táblázat is bizonyítja. 1. Budai Sp. 11 10 - 1 110:44 20 2. Vasas 11 8 1 2 58:32 17 3. Hódir.ezőv.* 11 6 2 3 54:49 13 4. Tipográfia II 3 2 6 82:78 12 5. SZEAC 11 3 1 5 43:47 11 6. MTK 11 5 1 5 48:61 11 7. Tatab. B. 11 4 1 6 60:69 9 8. VTSK 11 3 3 5 51:63 9 9. MAFC 11 2 1 8 51:73 5 10. Bp. Építők 11 1 - 10 46:72 3 * Büntetőpont levonva. A SZEAC csapata leg­utóbb Budapestről, a MAFC csapatától hozta el a pon­tokat Reméljük, hogy a vasárnapi vendéget is si­kerül legyőznie. • Vasárnap reggel fél 8 órai kezdettel Újszegeden az Odesszai körútnak a Rózsa Ferenc gimnázium és a vasútállomás közötti szaka ­szán rendezi meg az SZVSE 20 km-es gyalogló versenyét az ország legjobbjainak részvételével. Itt lesz Dal­mati, a magyar bajnok, Szegedről pedig az elsőosz­tályú Antal Andor továbbá Nóvák Antal és több jó­képességű vidéki gyalogló veszi fel a küzdelmet a két­ségtelenül erős mezőnyben. Á holnapi műsor Labdarúgás; Háromnegyed 4 órakor: SZEAC öregfiúk—SZVSE öregfiúk. SZEAC-stadion. Fél 6 órakor: SZEAC—Kari Zeiss Je­na nemzetközi labdarúgó mér. kőzés. SZEAC-stadlon. Vízilabda: SZEAC—MTK OB Il-es vízilabda mérkőzés. Újsze­gedi versenyuszoda, 12 óra. Atlétika: Országos gyalogló verseny. Reggel fél 8 órakor 16.08 Falusi sanzon a máról. 3. L. Englbarov , « , xS pantomim művész műsorából. 4. könyvszolgálat. Hrtyltte Bardot énekel. 5. A Szatymazl Kisvendéglőben folyó hó 17-én 20 órai kezdettel műsoros rendezvény lesz Közreműködnek a Novl Sad-i rádió népszerű énekesel: Boros Mirjana. Boros István, Berki Klára. Mindenkit szeretettea vár a Szatymazl Fmsz. Igazgatósága x 16 ?0 A második helyezett. Rioort- - bIá Amerikai burl«zk­Hlm. 16.40 Hősök. emberek. Szov- fiI£ö,s7eá,,ítA, 6. Ez bakó­iét filmek a Nagy Honvédő Há­borúról. Báor emberek. 18.10 Hírek. 18.15 Az orvosi gondolko­dás története. 1. Az orvosi szem­léletek áttekintése. 18.45 Nóta­szó. Serly Lajos dalaiból. 19.05 A TV Jelenti műsor. 19.50 Cicavízió . . . 20.00 TV-hlradó. 20.20 Szombaton es­te... 1. Gyilkosság Rlverport­fcan. Magyarul beszélő NDK bűnügyi film III. (befejező) rész. (11 éven felülleknek.) 2. Ha zás. Norvég revüfilm. 22.20 TV­hírsdó — 2. kiadás. Jugoszláv televízió 17.40 Népi muzsika. 18.00 Tv­újdonságok. 18.15 A szőke Pe­Aktuális riport- í?r- Bábjáték 19.05 Rajzfilmek. 19.15 Szobán és képekben. 19.40 Hirdetések. 19.54 Jó éjszakát, gyerekek! 20.00 Tv-híradó. 20.30 A nyár dala. 20.33 Hirdetések. 20.41 Szórakoztató zenés mű­sor. 21.41 Egy ltls új, egy kis régi. 21.58 Gedeon a Scotland Yardról. 22.16 Tv-hlradó., Sütőipari tanúiénak Vin. ált. Iskolát végzett fiúkat felvesz a Szegedi Sütőipari Vállalat. Szeged, Vár u. 7. H. 22.662 kezdődik Újszegeden, az Odesz­szal körúton. Csapataink Idegenben. Evező­seink Csepelen' szerepelnek, a kajak-kenu szakosztályaink ver­senyzői Vácott, az országos vidé­ki kajak-kenu bajnokságon. Ser­dülő úszóink Hódmezővásárhe­lyen az öt megye területi verse­nyén vesznek részt. Az atléta utánpótlás megyénkbell legjobb­jai Gödöllőre utaztak az orszá­gos seregszemle döntőre. DÉL-MAGYARORSZÁG A Magyar Szocialista Munkás­párt Csongrád megyei és Szeged városi bizottsága és a tanács lapja Megjelenik hétfő kivételével mindennap. Szerkeszti a szerkesztő blzottsáe Főszerkesztő: dr. LöUSs Zoltán Szerkesztőség: Szeged. Magyar Tanácsköztár­saság útja 10 Telefon: 13-533. 13-003 Éjszakai telefon: 13-506 13-438 Kiadja a Csongrád Megyei Lapkiadó Vállalat relelös kiadó Kovács László Kiadóhivatal: Szeged. M gyar Tanácsköztár­saság útja 10. Telefon: 13-500. 13-118 (Beküldött kéziratokat nem 6r. zünk meg és nem adunk vissza.) A lapot nyomja: • Szeged! Nyomda. Szeged. Bajcsy Zsilinszky u 23 sz. INDEX 29 053 Terjeszti a Magyar Posta. Előfi­zethető bármely postshivaalnál és a Posta Központi Kirlap Iro­dánál (Budapest V. József ná­dor tér 1. sz.) Előfizetési díj * egy hónapra 12.— Ft. « 6 DÉL-MAGYARORSZÁG Szombat, 1967. július 13.

Next

/
Oldalképek
Tartalom