Délmagyarország, 1967. május (57. évfolyam, 102-126. szám)
1967-05-06 / 105. szám
1967. MÁJUS 6., SZOMBAT NÉVNAP: FRIDA NAPPALI FELMELEGEDÉS Várható időjárás szombat estig: időnkénti felhősöd es. eső nélkül. Fokozatosan élénkülő délkeleti, déli szél. Fokozódó nappali felmelegedés. Legmagasabb nappali hőmérséklet 16—21 fok között. (MTI) Befejeződött az Akadé&fía közgyűlése Pénteken zárt üléssel véget ért az Akadémia 127. közgyűlése. Az Akadémia tagjai megvitatták az elnökség beszámolóját és határozatban rögzítették a jövő tennivalóit. A közgyűlés megválasztotta az Akadémia elnökségét az új ciklus idejére. Elnök: Rusznyák István, alelnökök: Erdei Ferenc, Jánossy Lajos, Ligeti Lajos, Straub F. Bruno; főtitkár: Erdei-Grúz Tibor, főtitkár-helyettesek: Szabó Imre (állandó főtitkárhelyettes), Kónya Albert. Választott elnökségi tagok: Gegesi-Kiss Pál, Hajós György, Hevesi Gyula, Mócsi János, Pach Zsigmond Pál. Rangadók, izgalmas mérkőzések A lottó nyerőszámai: 19, 29, 69, 72, 89 A Sportfogadási és Lottó tájékoztatása Gáspár Sándor csehszlovák kitüntetése A Nap kél 1 óra 30 perckor, és nyugszik 19 óra 02 perckor, A Hold kél 3 óra 19 perckor, és nyugszik 13 óra 31 perckor. VÍZÁLLÁS A Tisza vízállása Szegednél pénteken 720 cm. (Apadó.) SZAZ ÉVE született Iványi Grünwald Béla (1867-1940), korának egyik ÜCTÍgS WStitírt Igazgatóság tájékoztatása Gáspár Sándort, az MSZMP nagyhírű nagybányai müvészte- szerint Záhonyban, a MAV Politikai Bizottságának tagíepnek. Erőteljes s/.ínezé.sü, művelődési házában megtar- jat a SZOT főtitkárát a hangulatos képein az lmpresz- tott lottósorsoláson a 18. já- Csehszlovák Szocialista Közszlonlsta stflustrány érvénye- ,,,,,, _ ... - „v-sensziovBK cxzociduista rvuz, sül. 1907-ben megszervezte és tékhéten a következő szám©- társasággal való barátság és vezette a kecskeméti müvészte- kat húzták tó: 19, 29, 69, 72, együttműködés fejlesztése telepet, Itt többnyire stilizáló, de- 89. rfn szerzett érdemekért" elÖTÖS TALÁLAT nevezésű érdemérem arany A LOTTÖN fokozatával tüntették ki. A A Sportfogadási és Lottó kitüntetést pénteken Bedrich Igazgatóság közlése szerint a Kozelka, a Csehszlovák SzakA ma délutánt Pikk dáma 18. lottó játékhét szelvényei- szervezetek Központi Tanáelöadás a ballagások miatt el- nek értékelése során öttalá- csának titkára, a magyar igazgatósága későbbi 'dőpontta szelvényt találtak. Az szakszervezetek XXI. kongérvényesitt. ötös találatot előfizetéses resszusán jelenlevő csehszloEste 7 órakor: A mosoly or- szolvénnyel érték el. A szel- vák küldöttség vezetője adta szága. Bérletszünet. Vége kb. vény száma; 2lQ Q98 {MTI) ét (MTI) koratfv kompozfeiók alkotására tért át. Utolsó éveiben képelnek tárgyát főként a Balaton környékéről és a népéletből merítette. , NEMZETI SZTNTIAZ 10 órakor. A BÁBSZÍNHÁZ VASÁRNAPI MPSORA Délelőtt 11 órakor Tünde-bérlet, délután 3 órakor bérletszünet: Csllt-Csala bácsi. KULTÜRPARK Nyitva 13 órától 21 óráig. MOZIK Vörös Csillag: Főnök Inkognitóban. Színes, szélesvásznú francia filmvígjáték. Előadások kezdése: negyed 6 és fél 8 órakor. — Fáklya: délután 2 és 4 órakor: A Mona Ltsa tolvaja. Színes. szélesvásznú olasz—francia filmvígjáték. Este 6 és 8 órakor: Veszélyben ar. alagút. MaArany van Moszkva alatt? Nem kizárt dolog, hogy Moszkva alatt aranytartalmú kőzetek húzódnak. A szovjet geológusok az utóbbi időben megállapították, hogy KözépOroszország geológiailag sok tekintetben a világhíres dél-afrikai aranybányavidékekhez hasonlítható. Vlagyimir Pervago, a neves szovjet geológus írt erről a Lityeraturnaja Gazeta cimű Irodalmi hetilapban. Nyolcvanötezren érettségiznek A különböző típusú közép— Lncjan Motyka lengyel mán-^-szortet film1. "" -űvelödesügyi ^ művészeti November 7. Filmszínház, ÜJ- miniszter Ilku Pal muveloszeged. Odesszai körút. (Műsor désügyi miniszter meghívátSésk7órakoVrá,tb«fSőn ^"órakor: »Ara a közeli napokban Ma- Iskolák nappali tagozatán az A férfi egészen mas. Magyar gyarországra látogat idén több mint 52 ezer fiaTo,uí? Mozi*: Uz!etCk,nfkoraón. ~ Megkerült kerékpár. A ta! fejezi be tanulmányait. A Fél s és fél 8 órakor. városi es járási rendorkapi- gimnáziumokban csaknem 32 Nyugdíjas szakmaközi Műve- tányság felhívja azon sze- ezer 500, a szakközépiskoigt^BS OMTŐm fmSt!* színre3 ™ély figyelmét, akinek feke- Iákban több mint 7700 diák, szélesvásznú, magyarul beszélő te színű, jó állapotban levő a technikumokban közel 12 angol film. Csak 18 éven felü- férfikerékpárját április má- ezren érettségiznek. A küíieknek. s és 7 órakor. sodik felében ellopták, je- lönféle középiskolák esti és INSPEKCIÓ* ÁLLATORVOSI IPNTKEZZEN érte a kapitány- levelező tagozatain az idén SZOLGALAT GÁG J emelet 14-es számú több mint 33 ezren készülMá'űs'ttóT4"-ig^relé^őrf. mohájában. nek érettségi, illetve képesítő tói reggel s órátg (vasár- és — a tsz-majorok villamo- vizsgara. ünnepnap nappal ls) elsósegély -ím-. folytatódik a szegedi és nehézellés esetére ügyeletes: IOiytaiOOlK a. SZegeai dr. Palotás Gyula állami aiiator- jarasban. Az iden ujabb 16 vos. Lakása: Szeged, Partizán termelőszövetkezet gazdasági " AZ7- If,^.""^SZÁLLÍTÁSÁRÓL ce"trulTfí. kaP«olják be a hívó köteles gondoskodni. villanyhálózatba Közlemények a * A szegedi TT] Elet MGTSZ értesíti a szarvasmarhatartó gazdákat. hogy a legelőre a kihajtós 1967. május 8-án 7 órakor a szokott helyről. x Vásártartási hirdetmény: a Várost Tanács Szolgáltató Üzeme közhírré teszi, hogy a SzeMegkezdődtek a népszerű vállalkoztak, hogy az idegenfon. fa^ásártéíen^igo?* Sf' 13^ mikrobusz sétaláratolr Szegeden galml szezon alatt az angolnyel- in ors,áses állat- és kirakodó s a 10-es AKÖV és a Tömör- vú városismertető séták idegen- tl^rt trt Szeged teríileléről és kény István gimnázium vezetői- vezetői lesznek. Ilyen városls- ejrvéb vészmentes helyről mlnrtek összefogásából — az idén mertető Járatot minden munka- á,u, feihaitható iDaroelőször - angolnyelvű városis- s/únetl napon fél 12 órakor in- denfela sllat relnannato' mertetéseket la szerveznek a dltanak a mikrobusz-állomásról Angol nyelvű városismertetés a mikrobuszon nyáron. sok es kereskedők iparigazolványukat hozzák magukkal, mert A gimnázium angol nyelvta- első ilyen sétajárat Május 7-én, vasárnap indul az a vásAr alkalmával azt a' hatósági közegek felhívására felmugozatú ni. és TV. osztályos ta- A gimnáziumban Diós Jőzsaf ^„j tórtoznak ntilót. szaktanárai közreműködé- gimnáziumi. Csiszár Károly x gchmldt Nóra V hő 6-i zonsével elkészítették a mintegy AKOV igazgató s a diákok meg- .„„„,,„ betegség 'miatt elmahúsz oldalas városismertető szö- bfzottat Írták -lá ~ goraestje oet: gseg miai veg angol fordítását. Arra is szerződést. alá a szocialista r.,d a zeneművészeti SzaktókoA labdarúgó NB I-ben a hét végén nem lesz forduló, mert a válogatott a szerdán Budapesten sorra kerülő hollandok elleni Európa-bajnoki mérkőzésére készül. Ezért a SZEAC csapata ma barátságos mérkőzést játszik. A Vasutas labdarúgói holnap, vasárnap rangadót vívnak a jászberényiekkel. Izgalmas játékra van kilátás az NB l-es kosárlabda-mérkőzésen is. A SZEAC legutóbb Budapesten az utolsó helyezett BVSC-től vereséget szenvedett, és ezért most a GanzMÁVAG legyőzésével kellene javítania. Küzdelmesnek ígérkezik az SZVSE—Bp. Előre NB l-es tekemérkőzés is. Érdekesség, hogy a budapestieknél két volt szegedi versenyre is szerepel: Szabó József világbajnok és Rákos József, a Bp. Előre két fő erőssége, akik minden alkalommal helytállnak. A részletes hét végi sportműsor a következő: SZOMBAT Labdarúgás. Barátságos mérkőzés: SZEAC I.—SZEAC It„ Tisza-parti stadion, 4 óra. Ifiusági bajnokság: SZEAC I.— Kossuth SE, Tisza-parii stadion., fél 5. Városi bajnokság: Textilművek—IKV, textiles-pálya, 4 óra (Zsarkó). A SZAK Mezőhegyesen a Kinizsivel mérkőzik. Atlétika. Szegedi városi serdülő-bajnokság. Vasutas-stadion, 3 óra. ökölvívás. NB rr-s mérkőzés: Szegedi Dózsa—Bp. Előre, Rókusi Tornacsarnok, este 7 óra. Spaifakiád. Országos főiskolai spartakiád (Szegedről a Tanárképző Főiskola hallgatói indulA hét végi műsor nak): atlétikai verseny a Vasutas-stadionban 10 órától, úszóverseny az újszegedi uszodában 11 órától, tornaverseny a Tanárképző Főiskolán 3 órától. Teke. Megyei bajnokság: Sz. Postás—Sz. Kender, Postáspálya, fél 4. VASÁRNAP Labdarúgás. NB 11: SZVSE— Jászberényi Lehel. Vasutas-stadion, 4 óra (Somlai). Előtte SZVSE—SZAK ifjúsági bajnoki mérkőzés. NB ni: Sz. Dózsa — Békéscsabai VTSK. Hunyadi tér. fél 11 (Szopori). Előtte Dózsa— Vasútforgalmi Technikum ifimérkőzés. Megyei bajnokság: Sz. Építők—Hunyadi SE, SZAKpálya, 10 óra (Sári L.). TápéKistelek, Tápé, 4 óra (Bacsa). Dorozsma—Mindszent. Dorozsma, 5 óra (Merczeg). Előttük ifibainoki. Ifjúsági bajnokság: Textilmüvek—Spartacus. textiles-pálya. 9 óra. Szőreg—Postás. Szőreg. 9 óra. Városi bajnokság: Falemezgyár—Baktó, SZEAC-stadion, fél 3 (Rácz J.). Felsőfokú Vasútforgalinl T.—Bőrösök. Vasutasstadion. 3 óra (Ződl). Juta — Sándorfalva, Juta-pálya, fól 11 (Jurka). Postás—Mórahalom, Vasutaa-stadion, negyed 9 (Bacsa). Algyő—Szőreg, Algyő, fél 4 (Horváth M.). Járási bajnokság: Balástya—Asotthalom, Balástya. 3 óra (Vadas). Üjszentiván—Deszk. ÜJszentlván, 3 óra (Fodor S.). Forráskút—Üllés. Forráskút, 3 óra (Nagy L.). Bordány—Rúzsa, Bordány. 3 óra (Megyeri) Mihálytelek—Szatymaz, Mihálytelek. 3 óra (Halász). Kflbekliáza—Pusztamérges. Kübekháza. 3 óra (Farkas). Domaszék—Sövényháza. Domaszék, 4 Magyarország—Svédország DK Iában. S. 133 437 Pénteken délután a margitszigeti tenisz-stadionban két egyes mérkőzéssel megkezdődött a MagyarországSvédország Davis Kupa találkozá Először Gulyás István és Bengtsson lépett pályára. Eredmény: Gulyás—Bengtsson SOROKBAN Pénteken délután magyarországi edző-táborozásra, barátságos mérkőzésekre Budapestre érkezett Kuba labdarúgó válogatottja. A Világkupa győztes Penarol labdarúgó csapata utolsó olaszországi mérkőzésén 0:0-ra játszott a Torinóval. Coventryben az Angol Úszószövetség szóvivője pénteken sajnálattal jelentette be, hogy a július 21—22-re tervezett Nagy-Britannia— NDK nemzetek közötti úszó és műugró versenyt nem tarthatják meg, a NyugatBerlinben működő úgynevezett szövetségesközi utazási iroda megkülönböztető eljárása miatt 6:2, 3:6, 7:5, 6:1, a magyar csapat tehát l:0-ás vezetést szerzett A második mérkőzésen: Lundquist—Szikszay 6:4, 6:2, 4:6, 6:2. A Magyarország—Svédország mérkőzés állása az első nap után 1:L óra (Kozár). Zákányszék—Baka, Zákányszék 3 óra (Gallyas). Deszk II.—Dóc. Deszk, 2 óra (Makói látékvezető). Csapataink idegenben. A Spartacus Kiskunfelegyházán, a Kossuth SF. Orosházán, az UTC és az Alsóváros Hódmezővásárhelyen a Vasassal, illetve a IvIEDOSZ-szal mé: kőzik a Móravárosi Kinizsi Csongrádon lép pálvára. Asztalitenisz. NB TI női: Sz, Spartacus—Kecskemét. Kolozsvári lóri Iskola, fel 19. NB II férfi: SZEAC—Vác, Dugonics utcai iskola, fél 12. Céllövészet. Megyei középiskolás bajnokság, szegedi MHS lőtér, 9 ora. Kézilabda. NB TI férfi: Szegedi Építők—Szegedi Előre helví rangadó. Kisstadion. 10 óra (Kocsis). Megyei bajnokság: Textilművek—Sz. EMERGÉ női, textiles-pálva, 10 óra (Farkas). Kistelek— Móravarosi Kinizsi nőt. Kistelek, fél 10 (Dobóczkt). Kistelek—Sz. Spartacus férfi, Kistelek, fél 11 (Toókos). Kosariabda. A Rókusi Tornacsarnokban. NB II férfi: Sz, Postás—Kaposvár. 9 óra, NB II női: SZEAC—Szigetvár, negyed 11. NB T férfi: SZEAC—Bp Gérz-MAVAG. fél 12. Röplabda. NB 1 női: Sz Kender—Bp. Vasas Dinamó, Rókusi Tornacsarnok, fél 3. Spartakiád. Az országos főiskolai spartakiád kézilabda- és kosárlabda-mérkőzései, Ady téri pálya, 8 ora. Teke. NB I férfi: SZVSE—Ep. Előre, Vasutas-stadion, háromnegyed 12. Megyei bajnokság: Sz. Postás—Szentesi MÁV, Postáspálya. reggel fél 8 SZAK-Szentest MAV. SZAK-pálya. 9 óra. Vízilabda. OB II: SZEAC—Bp. MAFC. Újszeged. 13 óra. Bizakodnak az ökölvívók Ma. szombaton este érdekesnek ígérkező ökölvívómérkőzésre kerül sor Szegeden, a Rókusi Tornacsarnokban, este 7 órai kezdettel. Az Sz. Dózsa eddig kétszer idegenben szerepelt, és a második hazai mérkőzése elé várakozással tekint az ökölvívást kedvelő közönség. A csapat tagjai bíznak a győzelemben, mert tudják, hogy ebben az esetben már sokat javítanak helyezésükön. SZEHC-gyöze!mek Most rendezték meg Szeged városi ügyességi ötös csapatbajnoki viadalát, melyen az SZVSE távollétében a SZEAC valamennyi versenyszámban diadalmaskodott. A fonnák eléggé idényelejiek voltak, ennek ellenére a gyér mezőnyökben akadt egy-két jő eredmény ls. A győztPS csapatok átlaga, zárójelben a kiemelkedő egyéni teljesítmények. Férfiak. Magas: 161, távol: 392,8 (Szilágyi 640), hármas: 11,86, rúd: 268.8. súly: 12,33 (Török dr. 14,28), diszkosz: 29,89, gerely 42,04, kalapács: 47,22 (Trényi dr. 31,72, Nikolasev dr. 47,28). Nők. Magas: 129, távol: 448, súly: 8,14 (Perjési 10,71) diszkosz: 29,80 (Éliás 37,32) gerely: 23.03. Monostori Tibor Telefoninterjú az SZVSE ellenfelével Kishajóvezetői vizsgáztatás A szegedi vízrendészeti rendőrőrs megkezdi a klshajóvezetök vizsgáztatását a Tiszán. Május 7-én délelőtt 8 és 11 óra. 13-án 4 és 7 óra. és 20-án ugyancsak 4 és 7 óra közöt vizsgázhatnak a Jelentkezők a BM úszóháznál. a hajóállomás szomszédságában. A vlzljártasságból vizsgázók vigyenek magukkal egy darab 4x5 centiméteres nagyságú fényképet, egy 20 forintos okmánybélyeget és úszni tudásukról igazolást, amelyet a Szegedi Fürdők és Hőforrás Vállalatnál lehet beszerezni. Az úszás: Igazoláshoz is szükséges egy 10 forintos okmánybélyeg. A ktshajóvezetől vizsgához a fényképen kívül 25 forintos okménybélyeget kell mellékelni. A ktshajóvezetől vizsga elméleti és gyakorlati részből áll. VíziJárműről a vizsgázók kötelesek gondoskodni. Gyászközlemények Köszönetet mondunk mindazon rokonoknak, isemrrősöknek. kik szeretett halottunk, özv. BODO FFRENCNÉ temetésén megjelentek, részvétükkel és virágaikkal mélv fájdalmunkat enyhileni Igyekeztek. A gyászoló család. Csongrádi sgt. 80. T. 3574 Mélv fájdalommal tudatjuk, hogv ' BAUMGARTNKR jOZSEFNB Kovárs Valéria, életének 68. évében rövid szenvedés után elhunvt. Temetése folyó hó 6-án 9.39 órakor lesz a Gyevl-temetö ravatalozójából. Gyászoló rókánál, Mérey u. 19. T. 35 77 Mély fájdalommal tudatom, hogy szeretett feleségem, JF.NOFI OS/.KARNÉ elhunyt. Temetese folyó hó 8-án 13 órakor lesz a belvárosi temető ravatalozójából. Gyászoló férje, Vajda u. 36. T. 3579 Szomorú szívvel tudatjuk, hog\ ÖZV. DICSŐ FERENCNÉ, elviének 74. évében elhunyt. Temetése folyó hó 8-án 15 órakor lesz a belvárosi temetó ravatalozójából. Gyászoló rokonai. Alkotmány u. 10. TRÁDIÓMŰSOR A MAV Szegedi Pályafenntartási Főnökség értesiti a lakosságot és a vasútvonal mentén fekvő gazdaságokat. hogy Szeged—Mórahalom—Pusztamérges vonal mentén 1967. május hó 8—14. napokon, Üjszeged—Makó vonal mentén május 8-án vegyszeres gyomirtás! végez, mely az irtás után 14 napig emberi és állati szervezetre mérgező hatású. Ezen időtartam alatt a vasút területét, sem az állatok legeltetése céljából megközelíteni. sem a lekaszált füvet takarmányként adni nem szabad. Az esetleges károkért felelősséget nem vállaltunk. X. S. 133468. Kossuth Rádió 4.39 Hírek 4.32 Hajnaltól reggelig. 4.45 Falurádió. 5.00 Hirek. 5.30 Reggeli krónika. 6.00 Hirek. Kb. 6.30 Hírek. 7.00 Reggeli krónika II. Kb. 7.15 Körzeti időjárás. Kb. 7.39 Üj könyvek. 8.00 Hírek. 8.05 Műsorismertetés. 8.22 Lányok, asszonyok. 8.42 Visky András könnyűzenei műveiből. 9.27 Orvosok a mikrofon előtt. 9.32 Lemezek közt válogatva. 10.00 Hírek. 10.09 Mclis Gyórgyhangverseny. 10.42 KI mtt őriz, abból él. Elbeszélés. 11.02 B.-ontszlav Hubermann két hegedűversenyt játszik. 12.00 Hirek. 12.15 Leányvásár. Operettrészletek. 13.00 A budapesti színházak műsora. 13.93 Utazás a gyermekkorral. Regényrészlet. 13.16 Népdalok, csárdások. 13.45 Néhány nerc tudomány. 13.59 Kóruspódium. 14.00 Hirdetőoszlop. 14.15 Mi történt a héten a nagyvilágban? 14.30 Vlrgtnla Zeanl és Nieola Rossl-Lemenl énekel. 15.00 Hírek. 15.15 Csak fiataloknak! Tánczene. 16.00 Hétvége. 17.38 A rádió lemezalbuma. 19.00 Esti krónika. 19.25 Szovjet drámaciklus. Kisunokám. Színmű. 20.50 Hirek. 20.55 Lakatos Sándor nént zenekara játszik. 21.33 Broniszlav Hubermann hegedül. 12.00 Ilirek. 22.15 Sporthíradó. 52.30— 0.25 Táncoljunk! Közben: 24.000.10 Hírek. Petőn Rádió 4.30—7.57 Azonos a Kossuth Rádió műsorával. Közben: 6.29— 6 30 Torna. 10.00 A hét könnyűré tánczenei műsoraiból. 11.50 Auschwitzi mementó. 12.00 Schubert-művek. 13.00 Orvosok a mikrofon előtt. 13.05 Zenekari muzsika. 13.47 Vízállásjelentés. 14.(xi Hírek. 14 08 Szabadság-szerelem. Dalláték részletek. 14.30 Petőfi útján. Iflúsági rádió műsora. 14.59 ÜJ arcok, új müvek a századeleji operaházban. 16.00 Hirek 16.05 Vécsey Emő táncdalaiból. 16.15 Magyar parnaszszus. 16.45 Hangverseny a stúdióban. 17.20 Magyar nóták. 18.00 Hírek 18.05 Ólomkatonák. Rádiójáték n. rész. 19.03 Ül felvételeinkből. 19.25 Vendégkönyv. 19.49 Szórakoztató gitármuzsika. 19.5a Jó éjszakát, gyerekek! 20.00 Esti krónika n. 20.25 A Montreali Szimfonikus Zenekar hangversenye. 21.28 Pillantás a mai világirodalomra. 21.58 Csárdások. 22.11 A Nyugat lánya. Operarészletek. 22 56 Ügetőversenyeredmények. 23.00—23.15 Hírek. — Halló! Jászberényi Lehel SC? — Igen! Hoffer András titkár. — Nyilatkozatot kérünk az egyesületről. — Szívesen. A Jászberényi Lehel Sport Club 1906-ban alakult A Hűtőgépgyár 1955ben vette át az egyesületet, labdarúgó-csapatunk 1960-ig a megyei I. osztályban szerepelt 1960-ban a csapat megyei bajnokságot nyert, az NB III-ba jutott, ahol a délkeleti csoportban három éven át játszott Az 1962/63-as bajnokságban 3. helyezettként (az első négy csapat került feljebb) az NB II-be kerültünk. Az 1963. évi egyfordulós bajnokságban a 8. helyen végeztünk. A következő év sikeres volt, mert a csapat óriási küzdelemben Eger előtt bajnokságot nyert és az NB I/B-be jutott. Az NB I/B-ben megkapaszkodni nem tudtunk és 18 ponttal kiestünk. Azután jött a csapat átszervezése, ami törvényszerűen gyengébb szerepléssel járt, mert 1966-ban az NB II keleti csoportjában éppenhogy elkerültük a kiesést. Az NB II-ben a Vasutassal már többször találkoztunk, és az eredmény az SZVSE részére általában kedvező volt — Mit várnak a vasárnapi találkozótól? — A vasárnapi találkozónak szintén az SZVSE az esélyese. Ezt kell mondanom, bár csapatunk jó formában van, eddig csak hét gólt kaptunk. A csapat fő erőssége a védelem, a hátvédek közül Józsa és Tóth mindegyik mérkőzésen kitűnik. Csapatunktól Szegeden is becsületes helytállást várunk. TELEVÍZIÓMŰSOR Magyar televízió 15.09 Davis Kupa. Magyarország—Svédország teniszmérkőzés párosának közvetítése. — 17.00 Ezüst gerely díjnyertes filmek. 1. Intertour. 2. A dicsőség árnyékában. — 17.40 A parányok óriásai. 2. Molekuláris betegségek. — 18.10 Tüskevár. Ifjúsági tv-filmsorozat Fekete István regényebői. 6. Viharban. — 19.25 Cicavízió. — 19.35 OsztrovszkU: ..Karrier." Vígjáték 3 felvonásban. (14 éven felülleknek.) Az I. szünetben: 20.35 Tv-hiradó. A II. szünetben: 21.40 Hétköznapi történet. Román rajzfilm. — 22.30 Tv-hiradó — 2. kiadás. — 22.50 Jó éjszakát felnőttek! 80 nap alatt a világ körilL Popeye-sorozat. Jugoszláv televízió 9.40 Iskola-tv. 15.00 Davis Kupa: Jugoszlávia—Brazília. 18.30 Iskola-tv. 17.55 Műsorismertetés. 18.00 Tv-újdonságok. 18.15 Népi muzsika. 18.30 Szereti a zenét? 19.00 Felvevőgéppel a világ kőrtll. 19.40 Hirdetések. 19.54 Jó éjszakát. gyerekek! 20.00 Tv-híradó. 20.30 Emlékezetes repülések. 21.30 Egy kis új — egy kis régi. 21.45 Játékfilm. 23.15 Tv-hiradó. Már most rendelje meg... Új cserépkályha beépítését, átrakásit. Javítását, tisztításit. Rövid időn belül elvégzi, a Szegedi Cserépkályha Ktsz, Szeged. Gutenberg út 19. Telefon: 133-24. H. K. 34 DiL-MAGYARORSZÁa A Magyar Szocialista Munkáspárt Csongrád megyei és Szeged városi bizottsága és a tanács lapja. Megjelenik hétfő kivételével mindennap. Szerkeszti a szerkesztő bizottság Főszerkesztő: dr. Lőkös Zoltán. Szerkesztőség: Szeged. Magyar Tanácsköztársaság útja 10. Telefon: 13-533. 13-003 Éjszakai telefon: 13-506 Kiadja a Csongrád Megyei Lapkiadó Vállalat Felelős kiadó: Kovács László Kiadóhivatal: Szeged, Magyar Tanácsköztársaság útja 10. Telefon: 13-500. 13-llá (Bekűlödtt kéziratokat nem őrzünk meg és nem adunk vissza.) A lapot nyomja: a Szegedi Nyomda, Szeged. Bajcsy Zsilinszky u. 26. sz. INDEX 29 053 Terjesztik a Csongrád megyei postahivatalok Előfizetési díj egy hónapra 12 Ft. Előfizethető bármely postahivatalnál és kéz• besitónél. • 6 DÉL-MAGYARORSZÁG Szombat, 1967. május «.