Délmagyarország, 1967. május (57. évfolyam, 102-126. szám)

1967-05-07 / 106. szám

VASÁRNAPI mimiiiiiiiiiiiiiHiiiiiiiiiiiiiniiiiminiiiimiiliiin könyvszemle Szovjel" esszék Az esszé az irodalom ínyenceinek a műfaja. Olyan parlat. amelyben a válogatott izek mellett megtalálhatjuk a nyerset, az eredetit is. Vulgarizálva, egyszerűsítve mondhatnánk azt is, hogy az esszében a téma a domináns elem. az anyag maga, amely valamiféle gondolatsort „provokált" ki az írótól. Ellentmond ennek viszont az esszé nyelvének, stílusának választékossága, a forma megmunkáltsága. Mindez pedig a szovjet esszéirodalom legújabban válogatott, az Európa Kiadónál megjelent kötetét lapozgatva ötlik az olvasó eszébe. Már maga a kötet címe is — Élmények és gondolatok — utal a kettóssegre. amely az esszé sajátja: egyszerre adja a primér élmény frisseségét és a mély gondolatiságot. Az élmény — esetünkben — a szovjet-orosz valóság, a század elejétől napjainkig. írók. költők, festők és ennek a valóságnak a „tükröződése", „feldolgozása" az elemzó-szintetizáló intellektus segítségével. A válogatás — E. Fehér Pál és Király Gyula munkája — természetesen korántsem ad teljes, kimerítő képet a szovjet esszéirodalomról. De meg így vázlatosan is izgalmas, lebilincselő olvasmány. Az első impresszió, élmény „negatív". Mert ezek az írások éppen arra döbbentik rá még a különben tájékozottabb olvasót is. hogy keveset tud a szovjet irodalomról, pontosabban szólva a szovjet irodalom „belső", „magánéletéről". Csak néhány nevet., címet ízelítőül, bizonyításként: Nyikolaj Csukovszkij irasa: Találkozások Mandelstammal, Nyikolaj Aszejevé: Velímtr Hlebnyikov, Alekszandr Gladkové: Gyönyörű ét eszeveszett világ. Olyan költőket, írókat — Mandelstam, Hlebnyikov, Platonov — mutatnak be. akiket eddig csak néhány írásuk — antológiákban megjelent versek, legfeljebb — egy-egy kötetük — alapján ismerhettünk meg, de nem tudtuk lemérni sűlTÚkat, jelentőségüket az orosz-szovjet irodalmon belül. Ezek az esszék szerzőjük szubjektív élményei, véleménye mellett kétségtelenül új ismereteket is nyújtanak a magyar olvasónak. Fel- vagy tovább szítják olvasókedvét, érdeklődését a szovjet költészet iránt Mert például Hlebnyikov sokoldalúsága, gazdag fantáziája. alkotókedve, sorsa — pályája magyar analógiákat is idéz (Karinthy), s egyben utal a század eleji magyar és orosz élet, valamint irodalom néhány azonos problémájára is. AH ez a Blokról szóló Majakovszkij-nekrológra, de Venyijamin Kaverin: Jurij Tunyanovról szóló írására is. Ezek az emlékező — tisztelgő —, méltató írások elsősorban az embert próbálják felidézni, a barátot, a mestert vagy éppen a vitapartnert. Ebből a szempontból különösen Kornyej Csukovszkij: Leonyid Andrejevről rajzolt portréja érdekes. Csukovszkij „méltatva — bírálja" a valamikor már nálunk is népszerű, különc, exotikus embert Leonyid Andrejev életét, munkamódszerét hóbortjait és tévedéseit mutatja he. minden intimpistáskodás nélkül. A cél: a mú, az életmű megértése, megközelítése. Vannak alkotók, akiknél ez csak a művész „magánéletének" ismeretében lehetséges, vagy — kevésbé szigorúan fogalmazva — az életrajzi vonatkozások ismerte nélkül nehezebben törhető fel a müvek „külső burka". Schiller tragikumelméletét elemzi és von le abból a jelen szovjet drámairodalomra is érvényes következtetéseket Borisz Eichenbaum (A tragédia ét a tragikum). Különösen az érdekes, amit a pszichologizáló drámáról mond. Tinyanov a sematikus korszak színtelen versdömpingjét bírálja, (A pangás időszaka), az élményt és az újszerűséget — gondolat és formában egyaránt — kérve számon költő kortársaitól. Vlagyimir Ognyov már tovább megy, amikor a gondolat az élmény és annak versbeöntésének lehetőségeit, módjait elemzi (A szó hatalma). Írásában izgalmasan, gondolatébresztőén, de számunkra ma már kicsit furcsának — túlhaladottnak — tűnő módon a költői fantáziát, a költői képalkotást veszi védelmébe. Számos példát idézve, elemezve azt bizonyítja, hogy a verset a kép élteti, a költői, új gondolatot tulajdonképpen az új szó és gondolattársítások „hordozzák", s éppen ezért a költőnek feltétlenül modern gondolkodónak és kicsit nyelvújítónak is kell lennie. Ha a mi „verstermésünket" vizsgáljuk, sok esetben igazat kell adnunk Ognyovnak, mert ezt az igényt, követelményt újra es újra el kell ismételni néhány költőnknél is Ezt a gondolatot fejti ki a filmre vonatkozóan Vlagyimir Ttirbin is (Klió munkához lát) Eisenstein filmjeit elemezve megfogalmaza, anélkül, hogy receptet adna. dogmává tenné, a szocialista realizmust, a szocialista művész hivatásét is. A szocialista művésznek a történetiséget, * dolgok. események dinamikus mozgását kell bemutatnia — mondja Ognyov —, s ha ezt teszi, nem kell félnie a jelen ellentmondásainak, visszásságainak ábrázolásától sem. Kimutatja azt is, hogy a XX. század irodalmának java — még a polgári is — ezt az elvet követi. Eisenstein montázsai egyértelműen vezetik el a nézőt a végkövetkeztetésig: az elavult, a régi elpusztul, szétmálik, s visszahozhatatlanul elsöpri a történelem szele. Ezt az összképet adja az egész kötet is: a szovjet valóság, művészet, irodalom problémák döceenőin. ellentmondásokkal terhelten is, de halad, mindig előre. A jelenségek újabb jelenségeket szülnek, amik már megoldásukban, tanulságaikban tartalmazzák az előző elentmondásokat. Az eredmények eléréséhez azonban feltétlenül szükség van az önkontrollra, a múlt és a jelen ellentmondásainak felíSrására. elemzésére. Vannak példaképek, művek, akiket, és amiket mindig fel kell „fedezni", újra kell elemezni, hogy a távolabbi korok, mesterek üzenetét, tanítását is beépíthessük, felhasználhassuk a jelen formálásakor. De ezek az elődök — Csehov, Lermontov, Shakespeare — egyben a mércét, igényt Is jelentik: követendő példákat. Az esszék tanúsága szerint a szovjet irodalom méltó erre az. igényességre és célkitűzéseiben, eredményeiben igyekszik, s olykor sikerül is megközelíteni elődeit, választott példaképei! HORPACSl SÁNDOR UTAZÁS A MŰVÉSZETEK ORSZÁGÚTJAIN Mozgás és forma A folyamatossag térben egyesített formái a címe Umberto Boccioni 1913-ban készült bronzszobrának, amelyből a világ néhány nagy múzeuma őriz egy-egv öntvény, köztük a milánói Modern Galéria. Boccioni tulajdonképpen festő, a képünkön látható szobor mégis egyedülálló a maga nemében, mert iskolapéldája a futurista felíogásmódnak, szinte zsinórmértéke „kánona", mint Polykleitos Lándzsahordozó-ja a görög szobrászatnak. A lándzsahordozó új mozgásrendszert jelentett a szobrászat többezeréves történetében, ami kőris az. ie. V. században a megfigyelt emberalak jellemző mozdulatát ábrázolta a régi, az. „archaikus" nyugalom, az elvi fegyelem követelte szimmetria helyett. Ha ma összehasonlítunk például egy diszkoszvetőről készült, filmszalagot Myron ugyancsak e korbeli görög szobrász Diskobolosával, meglepő tapasztalatra tehetünk szert: a filmszalag egyetlen kockája sem fogja tökéletesen igazolni Myron ábrázolását. A jellemző mozzanat kiválasztása tehát nem elegendő, jobban mondva nincsen ilyen jellemző mozzanat: meg kell alkotni, több mozzanat öszszeolvasztása, azaz az egyes konkrét mozzanatok részigazságának feláldozása árán. Polykleitos szobra is ilyen egybeolvasztása egész sor ilyen megfigyelésnek: általánosítás, hogy úg.vmondjam a mozgás törvényét alkotja meg a Lándzsahordozóban. Ezit a törvényt hívják szaknyelven kontraposztónak, ellenhelyzetnek. A test saját tengelye körül bizonyos fordulatot tesz, egyensúlya átmeneti, mert egyik lábára nehezedik éppen és kilép, ahelyett, hogy állna. A művészettörténet folyamán a mozgásábrázolás azután hol továbbfejlődött, hevesebb mozgást kifejezővé lett, ígv a hellenizmusban vagy a barokkban, hol visszatért a klasszikus harmóniához, a polykleitosl kontraposztóhoz, mint a rennissanee vagy a klasszicizmus tette. Időnként ismét diadalmaskodott a fegyelem, a mozgást feszült állapot váltotta fel. mint a középkorban, vagy sok modern szobron is. Boccioni szobra — minden korábbi szobrászati formával szemben — elvi különbségei jelent: olvan mozgásábrázolásí rendszert rezet. be, amelyhez képest szinte egy lapra kerülnek a fenti különbségek. Atekintetben nincs különbség Myron és Boccioni között, hogy mozzanatsort egyesit, a különbség abban van, hogv a görög és általában a klaszszikus művészet minden fajtája követelménynek tartja a tárgy, dolog egész voltát, a futurista felfogas dinamizmusa viszont a mozgást lényegesebbnek farfja a dolognál. amely mozog, s ezért a mozgás radikális kifejezése érdekében a tárgyat helyzetsorozattá, mozzanatsorrá bontja fel. Nem is az. alak hanem mozgási energiájának nyoma a térben az. ami itt a művészi kifejezés tárgya. Hasonlattal élve olyan, mintha például nem a sikló motorcsónakot, hanem az. általa felvert hullámzást tekintenénk jellemzőbbnek, s ezért a motorcsónak verte hullámokat rögzítenénk. Az „áramvonalas" formák tervezése a sebességgel rendelkező járművek számára bizonyára ebben az esztétikában gyökerezik, eltekintve fizikai igazoltságuktól. Marinetti, a futurizmus meghirdetője azt vallotta, hogv egy versenyautó szebb, mint a Samothrakei Niké, a leghíresebb, mozgást kifejező antik szobor. Amint látjuk, mozgás és formabontás szorosan összefüggő fogalmak. A film, mint Időben mozgó képek létrehozója, képes arra, hogy a filmkockákra osztott folytonos mozgás szakaszoltságát a forgatással optikailag egyesítse a vásznon, illetőleg szemünkben, tudatunkban. A térhez kötött művészetek, a szobrászát, a festészet erre nem alkalmasak, ezért kell a mozgás egyeduralma alatt n mozgó tárgy egységét feláldozniok. Ha erre a művész nem vállalkozik, nem lehet futurista; Boccioni ezt az elvet valósítja meg festészetében is. Rugalmasság című híres képén vágtató lovast bont fel. Anyag című festménye a modem technikai civilizáció nagyvárosi mozgásegyvelegét adja. A szimultánizmus, a különidejű mozzanatok egyesítése a térben a kubizmusra is jellemző, de nem központi célkitűzés, mint a futuristák számára. A kubista inkább körüljárja nyugvó tárgyát és hol innen, hol onnan bont le belőle valamit, amire egyébként, mint építőelemre statikus jellegű új knmporíeiójáhoí szüksége Boccioni szobra A futuristának végcélja a mozgás kifejezése. Nem stabilizálja az új állapotot, mint a kubista. A kubizmust tehát nemcsak geometrikus formái miatt, hanem azért is kell konstruktívebbnek, hogy úgymondjam klasszikus irányzatnak tekinteni a futurizmushoz képest. Maga Boccioni egyik írásában így határozta meg szemléletmódját.: „A dinamizmus a tárgy sajátosan jellegzetes mozgásának egyidejű cselekvése (abszolút mozgás) azokkal az átalakulásokkal együtt, melyeket a tárgy a mozgó, vagy mozdulatlan környezethez képest végzett helyzetváltoztatásai révén elszenved (relatív mozgás) .. . lírai felfogása a formáknak, melyeket az abszolút és relatív mozgás, a környezet és a tárgy közötti végtelen megnyilatkozásban kell közvetíteni, egészen odáig, hogy az egész egyet képezzen: környezet + tárgy legyen. Ez az igazi új forma teremtése, mely megadja a súly és a kiterjedés közötti viszonyla gossá got. Ha ezekután azt kérdezzük, miként fest mindez művészetpolitikai vetületben, a futurista kiáltvány néhány végkövetkeztetésre kell utalnunk: Lerombolni a múlt vallását, a régiség rögeszméjét, a szórszálhasogatást és az akadémikus formalizmust ... Magasztalni minden eredeti formát, akkor is, ha vakmerő, akkor is ha igen vad... A művészeti kritikusokat haszontalanoknak és károsaknak nyilvánítani ... Szüntelenül és vadul a győzelmes tudomány által átalakított hétköznapi életet dicsőíteni és visszaadni... A föld legmélyére temessük a halottakat! A jövő küszöbéről tisztítsuk le a múmiákat! Helyet a fiataloknak, az erőszakosaknak, a vakmerőknek! Marinetti olasz költő irta meg a futurizmus, a „jövősség" első kiáltványát, amely a párizsi Figaro hasábjain jelent meg 1909-ben, kérlelhetetlen harcot hirdetett a passzatizmus, a „múltosság" ellen. Amint látjuk a futurizmus keletkezése és kibontakozása az első világháborúba torkolló feszültségekkel terhes társadalmi körülmények között jött létre. Osztályszempontból éppúgy keverékmozgalom volt ez, mint ideológiailag. Marinetti antidemokratikus nietschei nézeteket vallott, Boccioni marxistának tartotta magát. Abban egyetértettek, hogv a múltat le kell rombolni. Kezdetben munkások is támogatták mozgalmukat. Köztudomású, hogy a szovjet irodalom nagy forradalmi költője, Majakovszkij is futuristának tekinthető. At olasz futurizmus azonban mindinkább nacionalista színezetet öltött, a háborút dicsőítette, s tartotta annak a megtisztító folyamatnak, amely megszüli az új világot. Nélkülözte a forradalmi mértéktartást és fegyelmet. Boccioni a legjelentősebb a futurizmus több neves képviselője között. (Cario Cárrá, Giacomo Balla,, Gino Severini). Mario de Micheli, Az avantgardizmus című könyv szerzője futurizmusát expresszionisztikusnak, érzelmi hevületünek tartja s ezért Boceionit Picassoval és Stqueirossal rokon mesternek minősíti. VINKLER LÁSZLÓ tr o q 2 0) $ 2 nüü h* TOBIAS, NAGY- „ EREJŰ Tót árnak hívtuk: az igazi nevét talán senki sem tudta. Lomha mozgású. nagydarab férfi volt, szokatlanul hosszú, vaskos karjai csaknem a térdét verdesték, durva, kife.iezestelen arca végtelen bárgyúságot mutatott: azt hihette volna az ember, i hogy kettőig sem tud számolni. Ta| Ián ezért is nem akarta egyik cso' port sem befogadni. Gucsi Lajos, I amikor meglátta, k-jelentette: neki ' nem kell ember. Később hozzátette: i ..Maid egy ilyen öreggel fogunk kínlódni! Én nem dolgozom senki helyett!" A telepvezető megvakarta a fejét, aztán feiém fordult, egyszerre nagyon határozott lett: — Na, Tóásó, magyarázzon meg neki mindent — és feleletet sem várva magunkra hagyott. Nem könnvú munka ez, fatelepen vagyunk, nem pedig drogériában, i Ráadásul még a társaim is ramtámadtak. — Mi az, nem mertél szólni? Neked mindegy, hogy mennyit keresünk? Tóbiás egész délután gyámoltalanul ténfergett, körülöttünk, nem tudtuk, milyen munkát adjunk neki. Nem is igen törődtünk vele. Gucsi Lajos vigyorgott. Másnap vagy harmadnap, mór nem emlékszem pontosan, csoportunk egyik tagja, Tubáki Pista, nem jött be dolgozni, valószínűleg megbetegedett. Nagy pácban voltunk. Gucsiék ma biztosan lehagynak bennünket., pedig az utóbbi időben mindig mi voltunk a jobbak. Legalább egy erőteljes fiatalembert, kaptunk volna, gondoltam, nem lenne semrni ba.l. Hiába, nincs más választás, be kell fognunk az öreget. — Ezeket a rönköket kell idehorflani a fűrészgépekhez — magyaráztam neki. — Mag/, fogja az. egvik végét, Karcsi a másikat, becsúsztatják ide a vályúba, a többi már az én dolgom. De iparkodni kell ám, ne jár jon üresen a gép . . . Tóbiás csak nézett, én pedig intettem. hogy „na, gyerünk", és megnyomtam az indítógombot.. Délig — meglepetésemre — nem is kellett leál'nunk. A fürészmühelyben búgtak, sikítottak a gépek, szitált a sárga por, vastag rétegben rakodott, a kalapokra, a váltakra, a nyers fa es a gvanta fanyar illata megnehezítette a levegőt. Az elfűrészelt rönkök gyakori tompa huppanása jelezte, hogy lói halad a munka. Ügv látszott, fölösleges volt aggodalmaskodnom, az öreg Tóbiás egyáltalán nem hátráltatott bennünket, sőt nekem kellett. rákancso'nom. hogy győzzem őket. Aztán egvszer csak látom, hogv Karcsi ott marad mellettem. — No, mi az, elfáradtál? — kérdeztem. — Dehogy. Art mondta az öreg. maradjak itt, segítsek neked, behordja 6 egyedül is. — Egyedül? De már ott is állt az öreg a fűrészmühely ajtajában, vállán egy vaskos, háromméteres fenyötörzs. ledobta a gép elé, es lassú, cammogó léptekkel indult vissza a rönktérre. A hitványabbjaból kettőt is behozott egyszerre. Mi csak néztünk. A betvár mindenit! Ki gondolta volna! Már annvit. odahordott, hogy le kellett áflit-anom, üljön le egy kicsit pihenni. — Pihenni?... Hét jól van — dörmögte és hátra ballagott. — Ma.id szólunk, ha szükség Ies2 magára — kiáltottam utána. — Na, mit, szóltok hozzá? Ugye, nem is jártunk vele "osszul? — Bivalyerős ember, meg kell hagyni — mondta elismerően a cingár, vékonycsontú Palovics Jóska. — Komolyan mondom, elgyőzne ez két, fűrészt is. egymaga — szőlalt meg Karcsi, mintha tegnap nem ő ellenezte volna a legjobban, hogy Tóbiást befogadjuk. Délre OucsiékHt öt köbméterrel előztük meg. Elégedettek voltunk mindannyian, csak Gucsit ette a méreg. Mondta is ebédszünetben: — Na, mi van, Tóásókám. rákapcsoltatok? Látom, birja az öreg. Olyan, mint egy medve ... Bánom is én. mit beszélsz, gondoltam magamban. Tudtam róla, hogy milyen ember, nem törődtem vele. Kötekedő, rosszindulatú: az ilyet legjobb nyakonsózni, hogv elhallgasson, vagy pedig kikerülni, mintha nem is élne. Csöndben, szótlanul falatozhattunk, melegen sütött a nap. a táskákból 8 DÉL-MAGYARORSZÁG Vaeiroa*. IMI mAJns t