Délmagyarország, 1967. április (57. évfolyam, 77-101. szám)

1967-04-18 / 90. szám

Megnyílt az NSZEP VII. kongresszusa fFolytatás az 1. oldalról.) rcsszív erők megfékezése ré­vén megakadályozzuk az új háború kitörését. Az NSZEP tolitikája épp ezért arra irá­nyul. hogy tovább erősítse az NDK-t és a nyugatnémet monopoltőke magatartása el­lenére győzelemre segítse a békés együttélés politikáját. V/alter Ulbricht beszéde A kongresszus ünnepélyes megnyitása, az elnökség, tit­társág és a bizottságok meg­választása után Walter Ul­aricht, az NSZEP első titkó­-a emelkedett szólásra, hogy rimondja beszámolóját. Walter Ulbricht beszámo­lójában az NDK társadalmi fejlő­désének problémáival fog­lalkozott. A gazdasági szervezeti kér­dések megoldása mellett nagy hangsúlyt helyezett a szocialista demokrácia átfo­gó kifejlesztésének, továbbá az anyagi érdekeltség és az öntudat mozgósító szerepé­nek fontosságára és kiemelte a szocialista öntudat állan­dó fejlesztésének szükséges­ségét Walter Ulbricht ezután több javaslatot tett az NDK dolgozói életszínvonalának további javítására. Ezek kö­zül a leglényegesebb, hogy szeptembertől kezdve vezes­sék be az eddigi kéthetenkénti öt­napos munkahét helyett az általános ötnapos munka­hetet Walter Ulbricht javaslatot tett a nyugdíjminimum és bérminimum, továbbá a négy, illetve több gyermek után járó családi pótlék fel­emelésére. Az európai helyzetre rá­térve a szónok hangsúlyoz­ta: „Beigazolódott, hogy az ímerikal imperializmus ott, hol a szocialista államok zárt frontjával találja szem­be magát, sehol se merészel agressziót végrehajtani. Ép­pen ezért a béke fennmara­dásáért mind nagyobb fele­lősség hárul a szocialista ál­lamokra. a legidőszerűbb feladat most: az atomfegy­verek továbbterjedésének megakadályozásáról kötendő nemzetközi szerződés aláírá­sa Kijelentette, hogy az NDK fenntartás nélkül támogatja az atonisorom­PÓ-egyezmény megkötését: továbbá javasolja, hogy a két német állam linnepéye­sen mondjon le az atomfegy­ver birtoklásának vala­mennyi formájáról. Walter Ulbricht ezután többek között nyomatékosan hangsúlyozta, hogy a szocia­lista Német Demokratikus Köztársaság és az imperia­lista Nyugat-Németország egyesülése nem reális. „Az NDK és pólgárai számára nincs és nem lehet vissza­térés a kapitalizmushoz, mi nem vetjük magunkat soha többé kapitalista szolgaság és kizsákmányolás alá. a leg­főbb történelmi feladat ma: Nyugat-Németországban a militarizmus és imperializ­mus legyőzése. Csak ha ez megvalósul, akkor lesz ismét időszerű a két német állam egyesítése". A két német állam közötti kapcsolatok megjavítására Walter Ulbricht az alábbi lehetségesnek és szüksé­gesnek minősített lépése­ket javasolta: A két német állam kor­mánya: O Kössön megállapodást egymással a normális kapcsolatok megteremtésé­.01; O Rögzítse szerződésben, hogy egymás közötti ' érdések megoldásábun elte­kint az erőszak alkalmazá­sától; O Ismerje el a jelenleg fennálló európai hatá­rokat; O Szerződéses megálla­podás alapján csök­kentse felére fegyverkezési kiadósait; O Nyilatkoztassa kt, hogy lemond az atomfegy­verek birtoklásának bármi­féle formájáról; és fejezze ki készségét. hogy hajlandó részt venni egv európai atommentes övezetben; O Szálljon síkra a két német állam kapcsola­tainak normalizálása érdeké­ben valamennyi európai ál­lammal és a diplomáciai kapcsolatok megteremtéséért valamennyi európai ország és a két német állam között. Ulbricht végül javasolta: a Német Demokratikus Köz­társaság Minisztertanácsának elnöke és a Német Szövet­ségi Köztársaság kancellárja — delegációk kíséretében és a szükséges teljhatalommal felruházva — találkozzék egy később megállapítandó helyen abból a célból, hogy megtárgyalja ezeket a két német állam megértéséhez vezető lépéseket és megkös­sék az erre vonatkozó meg­állapodásokat Nagyszerű győzelem # Hanoi (MTI) Az elmúlt hetekben az Egyesült Államok expedí­ciós hadserege a vietnami háború eddigi történetének egyik legnagyobb vereségét szenvedte el Tay Minh tar­tományban. Ezt a területet az amerikai katonai vezetők „3. övezetnek" nevezik, s a télen itt folytatták le agyon­reklámozott „Junction City" elnevezésű hadműveletüket. A DNFF katonai körzet­től származó hivatalos tá­jékoztatás szerint a sza­badságharcosok összehan­golt általános támadás ered­ményeként kikergették az amerikaiak hat dandárnyi gépesített lövész- és tüzér­ségi erőit Tay Minh tar­tományból. Az amerikaiak az el­múlt két száraz évszakban edddig összesen négy kísér­letet tettek a „C"-zóna bir­tokba vételére. A negyedi­ket március 18-én indítot­ták el. Ebben a hadműve­letben csakis amerikai erőkre támaszkodtak, be­vetették az 1. lövészhad­osztály, a 25. lövészhadosz­tály, a 173. ejtőernyős dan­dár és a 196. könnyű lö­vészdandár elit zászlóaljait. A szabadságharcosoknak az újabb amerikai hadmű­velet összeomlásáról szóló jelentése halottakban és se­besültekben tizenkétezerre becsüli az Egyesült Álla­mok haderőinek veszteségét. A harcok során megsemmi­sült 170 amerikai repülőgép és helikopter, valamint több mint kilencszáz gépjármű. Brown Moszkvába látogat 0 London (AFP) George Brown angol kül­ügyminiszter hétfőn az alsó­házban bejelentette, hogy május 19-én Moszkvába uta­zik. Brown a szovjet vezetők­kel fog tárgyalni az európai biztonsági értekezlet problé­májáról, valamint a két or­szágot kölcsönösen érdeklő kérdésekről. az SZKP Központi Bizottságának május elsejei jelszavai 0 Moszkva (TASZSZ) Az SZKP Központi Bizottsága jelszavakat adott kl május 1, a dolgozók nemzetközi szolidaritásának közelgő ünnepe alkalmából. Az SZKP Központi Bizottsága felhívja a világ népeit, harcukkal kényszerítsék rá az Egyesült Államokat,_ hogy szüntesse be a vietnami nép elleni agresszív háborúját. Harcra szólítanak a jelszavak az imperializmus és a gyarmati rendszer ellen a nemzeti felszabadulásért, a bé­kéért, a demokráciáért és a szocializmusért. Üdvözlik a nemzetközi kommunista mozgalom egységét és összefogá­sát a marxizmus—leninizmus és a proletár internaciona­lizmus alapján. Az SZKP Központi Bizottsága testvéri üdvözletet küld valamennyi szocialista ország, köztünk hazánk népei­nek. Köszönti a dolgozók nemzetközi szolidaritásának napja alkalmából a gyarmati uralom -alól nemrég felsza­badult ázsiai, afrikai és latin-amerikai országokat, forró üdvözletét küldi Dél-Vietnam és Dél-Korea hős népeinek. Üdvözlik a jelszavak Franciaország, Nagy-Britannia, az Egyesült Államok, Olaszország dolgozóit, éltetik a Szov­jetunió együttműködését ezekkel az országokkal, az egye­temes béke, a háború elhárítása és az európai biztonság érdekében. Élteti az SZKP Központi Bizottsága az NSZK haladó erőit, amelyek harcolnak a militarizmus és a fa­sizmus újjáéledése ellen. Méltatják a jelszavak a Szovjet­unió barátságát és együttműködését más európai orszá­gokkal is. Felhívja a szovjet harcosokat, hogy álljanak minden­kor készen bármilyen agresszor megsemmisítésére. Hatalmas béketüntetés New Yorkban Puccskísérlet GSiailábail mádlótelefoto — MTI Külföldi Képszolgálat) Martin Luther Klng Nobel-békedíjas néger polgárjogi vezető be­szédet mond a New-York-i Central Parkban rendezett gyűlé­sen, ahol nagy tömeg követelte a vietnami háború megszüntetését Ujabb munkáspárti vereségek 0 Izondon (MTI) A szombaton és hétfőn lezajlott megyei választáso­kon az Angol Munkáspárt további súlyos vesztesége­ket szenvedett, és egyebek között elvesztette a közép­angliai iparvidéken fekvő Debryshire grófságot, amely­ben 21 éve megszakítás nél­kül tartotta a hatalmat. Gloucestershire-ben a hét­főn megtartott megyei vá­lasztásokon a Munkáspárt tíz mandátumot veszített, ezekből nyolcat a konzerva­tívok, kettőt a liberálisok nyertek el. Anglia és Wales 59 gróf­sága (megyéje) közül a Labour már csak három bányász lakta megyében tartotta meg többségét. Azt a kudarcot követően, ame­lyet a Munkáspárt Wilson képviselői választókerületé­ben, Huytonban szenvedett el, most George Brown kül­ügyminiszter szűkebb pát­riájában, Belperben is nagyarányú konzervatív elő­retörésre került sor. A Mun­káspárt érthető aggodalom­mal várja a májusban sor­ra kerülő járási és városi tanács választásokat. John Gollan, Nagy-Bri­tannnia Kommunista Párt­iának főtitkára vasárnap Mansfieldben nagygyűlésen bírálta az angol kormányt, mert az folytatni akarja a községtanácsi választásokon kudarcba fulladt politikát. Gollan sürgette az erők ösz­szefogását e politika ellen és aláhúzta: a baloldali erőknek egyesülniök kell, hogy megváltoztassák a kor­mány jelenlegi politikáját és megállíthassák a konzer­vatívok előretörését. 0 Accra (AFP, AP) A nyugati hírügynökségek jelentették, hogy hétfőn reg­gel fiatal katonatisztek egy csoportja puccs-szerűen ma­gához ragadta a hatalmat, megdöntötte az egy esztende­je szintén államcsínnyel ha­talomra került katonai rezsi­met. Abidjanban (Elefántcsont­part) hallgatták le az accrai rádió bejelentését, amely szerint Asszasze alezredes, ghanai ejtőernyős zászlóalj­parancsnok vezetésével meg­buktatták az eddigi kormány­zó „nemzeti felszabadító ta­nácsot", amelynek élén Ank­rah tábornok állt Az accrai rádió — amely hétfőn reggel 7 órától 20 percenként sugározta a pucs­csisták hatalomátvételi köz­leményét — 11 órakor várat­lanul a puccs kudarcát jelen­tette be és felszólította az ország lakosságát, térjen visz­sza munkájához. A legújabb hírügynökségi jelentések megerősítik az AFP-nek azt a korábbi hírét, amely szerint az ejtőernyő­sök hétfő reggeli puccskísér­lete meghiúsult és Ankrah tábornok visszakerült a hata­lomra. Ami a puccs vezetőit illeti: céljaik, nézeteik nem ismere­tesek. Az AFP azt gyanítja, hogy a puccsistáknak semmi közük sem volt Nkrumah el­nökhöz, lázadásuk törzsi vi­szályra vezethető vissza. Bal­sikerű államcsínykísérletük néhány órája alatt csak any­nyit sikerült elérniük, hogy háromtagú katonai hívtak életre. Surveyor—3 0 Kenncdy-fök (Reuter) Az Egyesült Állanjokban felbocsátották a Surveyor —3 elnevezésű holdrakétát. A Surveyor—3 egy kis fú­rószerkezettel van ellátva, juntát j amely megérkezésekor I „megfúrja" a Holdat. B dél-arábiai ENSZ misszió londoni megbeszélései 0 London (AFP, Reuter) Brown külügyminiszter és a dél-arábiai helyzet kivizs­gálására alakított ENSZ-bi­zottság tagjai vasárnap éj­fél után fejezték be 13 órán át tartó megbeszélései­ket. A brit külügyminiszter London környéki hivatalos rezidenciáján lezajlott tár­gyalásokról angol részről a következő közleményt adták ki': „A külügyminiszter és az ENSZ-misszió három tagja hosszú, mélyreható és hasznos megbeszéléseket folytatott Dél-Arábia prob­lémáiról, beleértve az ENSZ-misszió jövőbeli mun­káját W. A ténymegállapító bizott­ság visszatérése a közeljö­vőben aligha várható Aden­be, minthogy kedden New Yorkban U Thant ENSZ­főtitkár fogadja a bizottság tagjait, akik beszámolnak si­kertelen adeni küldetésükről. Brown külügyminiszter hétfőn bejelentette az angol alsóházban, hogy „általá­nosságban" számos fontos kérdésben egyetértésre ju­tott az ENSZ-bizottsággal, mindenekelőtt annak szük­ségességében, hogy közpon­ti ügyvivő kormányt kell létrehozni Dél-Arábiában. fl második Ben Barko-per 0 Párizs (MTI) Hétfőn Párizsban megkez­dődött a második Ben Barka­per. A tárgyalóteremben az ellenzéki marokkói politikus elrablásával vádolt hét sze­mély jelent meg az esküdt­szék előtt, közöttük Dlimi. a marokkói titkos szolgálat ve­zetője. Lenin áprilisi tézisei z 1917-es februári demokratikus forradalom győzelme bonyolult, sajá­tos helyzetet teremtett Oroszország­ban. A kettőshatalom kialakulásával olyan állapot keletkezett, amelyre a forradalom előtt senki sem gondolt, de nem is gondolhatott. A kettősha­talom — mint ismeretes — azt jelen­tette hogy egyidőben létezett a bur­zsoázia érdekeit képviselő ideiglenes kormány ós a munkások és parasz­tok céljait megtestesítő Munkás- és Katonaküldöttek Szovjetjeinek hatal­ma. Az utóbbi a munkások és pa­rasztok forradalmi diktatúráját tes­tesítette meg, amely a néptömegek alulról jövő öntevékeny kezdeménye­zésére alakult és a felfegyverzett nép tényleges támogatásara épüli. Ugyan­akkor a főleg eszerek és mensevikek vezette szovjetek támogatták az ide­iglenes kormányt, erejét elsősorban ennek köszönhette. A forradalom győzelme után tehát minden vonat­kozásban határozottan, átmeneti, tar­tósan fenn nem tartható államhata­lom keletkezett. Ebben a bonyolult helyzetben igen nehéz volt a tájéko­zódás, a további feladatok helyes meghatározása. Ennek tudható be, hogy Lenin távollétében a párt több tekintélyes vezetője helytelen állás­pontot képviselt az ideiglenes kor­mány és a további feladatokat illető­en. Így a legnagyobb tévedésük az volt hogy a forradalomban létrejött szovjetek nem mint munkás-paraszt demokratikus diktatúra megjelenésé­nek kész formáit fogták fel hanem mint az ideiglenes kormány ellenőr­ző szerveit. A forradalom továbbvitele a szo­cialista forradalom tervének kidolgo­zása szempontjából meghatározó je­lentősége volt Lenin Oroszországba való visszatérésének. A forradalom fővárosába — Pétervár — április 3­án (16) érkezett és másnap már a Tauriszi palotában tartott szovjetek összoroszországi bolsevik küldöttei­nek értekezletén elmondta történelmi jelentőségű beszédét: „A proletáriá­tus feladatai a jelenlegi forradalom­ban" címmel. Ezt a beszédét még ugyanazon a napon megismételte egy olyan gyűlésen, amelyen a bolseviko­kon kívül a mensevikek is résztvet­tek és április 7-én (20) a lapok kö­zölték a beszámoló téziseit. Ezék vol­tak Lenin hires áprilisi tézisei, ame­lyek kijelölték a polgári demokrati­kus forradalomból a szocialista for­radalomba való átmenet legfontosabb feladatait, meghatározták a párt és a proletariátus világos forradalmi irányvonalát. Lenin a februári forradalom győ­zelmének eredményeképpen előállt helyzet elemzéséből indult ki. A tézi­sek első részében bebizonyította hogy az imperialista érdekeket képviselő ideiglenes kormány semmiféle támo­gatást nem érdemel. A tőkés érdekek­nek megfelelően tovább folytatja az imperialista rablóháborút és ígéretei ellenére sem oldja meg a néptöme­gek alapvető demokratikus — nem szocialista' — követeléseit Csak a szocialista forradalom győzelme ered­ményezhet alapvető változást. Ezért hangsúlyozza Lenin a tézisekben: „A mai oroszországi helyzet sajátszerű­sége az, hogy átmenet a forradalom első szakaszából, amely a proletáriá­tus kellő tudatosságának és szerve­zettségének hiányában a burzsoázia kezébe adta a hatalmat annak máso­dik szakaszába, amely a proletáriátus­nak és a parasztság legszegényebb rétegeinek kezébe kell, hogy adja a hatalmat." ^endkívül nagy jelentőséggel bír­tak — és birnak ma is! — a tézisek azon megállapításai, amelyek az átmenet lefolyására, a proletár­forradalom véghezvitelére vonatkoz­tak. Lenin a sajátos helyzetből ki­indulva — kettőshatalom, a hatalom ingadozó volt, a fegyver a nép ke­zében volt a burzsoázia képtelen volt a tömegek felé eröszakot alkalmazni — lehetségesnek tartotta a proletár­forradalom békés úton való győzel­mét. Ezt fejezte kt a „Minden ha­talmat a szovjeteknek" jelszó, me­lyet Lenin a politikai helyzet sajá­tosságainak összességéből vezetett le. A jelszó megvalósulása a kettőshata­lom felszámolását, eszerek, mensevi­kek és bolsevikok vezette szovjetek hatalmának létrejöttét eredményezte volna. Ehhez viszont arra lett vol­na szükség, hogy a szovjetek meg­vonják bizalmukat és támogatásukat a burzsoá ideiglenes kormánytól. Természetesen ezzel még a hatalom jellegében nem következett volna be döntő változás, de a szovjeteken be­lül harc kezdődött volna a pártok között a tömegek felvilágosításáért. 2 DÉL-MAGYARORSZÁG Kedd, 1967. április LS,

Next

/
Oldalképek
Tartalom