Délmagyarország, 1967. április (57. évfolyam, 77-101. szám)

1967-04-20 / 92. szám

1 Bonni állásfoglalás az alomsorompó­egyezménvrol © Bonn (MTI) A nyugatnémet kormány szerdán minisztertanácsi ijlé­sen foglalkozott az atom­sorompó-egyezmény ügyével. Brandt külügyminiszter rész­letes beszámolót terjesztett elő, ezt vita követte. Von Hase államtitkár, a kormány szórivője a következő pon­tokban ismertette a kormány állásfoglalását: 1. A bonni kormány az itomsorompó-egyezmény cél­kitűzését továbbra is alap­jában helyesli; 2. Az amerikai tervben foglalt részletkérdésekben a kormány nem foglalt állást; 3. A kormány tudomásul vette az Egyesült Államok részéről szándékolt további eljárást, vagyis a Szovjet­unióval folytatandó tárgya­lásokat és a tervezett e'őtcr­tészté*ét Genfben; 4. A bonni kormány azt kívánja, hogy a konzultá­ciók a szövetségesek között a vitás pontokról tovább folyjanak. , Ez az állásfoglalás nyil­vánvalóan Brandt álláspontj­ának győzelmét jelenti. Schröder hadügyminiszter olt. ennek az álláspontnak a legélesebb ellenzője. O volt az, aki a legtöbb kifogást emelt az atomsorompó-ter­vezet ellen. Az NSZEP kongresszusának harmadik napia Willi Stopli és fP/adyslaw Gumulka felszólalása © Berlin (MTI) Willi Stoph miniszterel­nök beszámolójával kez­dődött az NSZEP VII. kongresszusának szerdai ta­nácskozása. A „Népgazdasá­gi feladatok megvalósítása" című referátumban az NDK gozók és a vezetők felelős­ségéről beszélve hangsú­lyozta. hogy az elkövetkező időszakban mindenütt még jobban meg kell tanulni szocialista módon gazdál­kodni. Az NDK Minisztertaná­Minisztertanácsának elnöke csának elnöke befejezésül elsősorban az elkövetkező felhívta az NDK dolgozóit, években megvalósítandó fel- hogy együttműködve a töb­adatokkal foglalkozott bi szocialista ország dolgo­Az NDK miniszterelnöke zóival, egyesítsék erőfeszí­az elkövetkező három év téseiket a nemes célok, a népgazdasági feladatairól szocializmus győzelme és a beszélve megjegyezte, hogy béke biztosítása érdekében. 1965-höz kepest 1970-re a wmi stoph nagy tapssal nemzeti jövedelemnek 28- fogadott beszéde után Wla­32 százalékkal kell emel- dvslaw Gomulka. a LEMP kednie. A beruházások 1970- Központi Bizottságának el­bpn ~ kéPest„ ~ ső titkára, a lengyel párt­48-52 százalékkal emeiked- küldöttség vezetője üdvö­nek majd. A mezőgazdaság- zöite a kongresszust. Hang­ban a növényi es aUati ter- súlyozta, hogy a lengyel és mekek _ eloallitasanak olyan a német munkásmozgalom mértékű fokozását irányoz- harci szövetsége nagy tra­tak elő, ami lehetővé te- díciókra tekinthet vissza. A szi a jakossag belső erőből nemrég kötött barátsági, torteno el atásat. együttműködési és kölcsönös A szonok beszelt az NDK segélynyújtási egyezmény külkereskedelme előtt álló méitó kifejezése ennek a feladatokról, kiemelte a szo- minden oldalú együttműkö­cialista országok közötti ke- désnek M Ezután szenvedélyes s«­NDK népgazdasága szem- TOkkaJ (tólte el azt> hogy a másik német államban: [ Erős lé§elhárításba ütköztek i az amerikai támadó gépek Az USA újabb veszélyes cselekményekre készül © Saigon (AP) demokratikus Vietnam, légi- tartózkodik ebben a térség­Az amerikai légierő ked- erejének egyik gépe néhány ben és a csapatösszevonások den minden eddiginél heve- perces harc után lelőtt. Az üteme a New York Times sebb légitámadást intézett a amerikai pilótát foglyul ej- értesülése szerint a jövőben VDK legjelentősebb ipari tették, a többi gép elmene- még gyorsabb lesz. E csapa­komplexuma a Thai Ngu- kült. tok élére az Egyesült Álla­yen-i acélművek ellen — A pilóta megmentésére ér- mok egyik legismertebb tá­közölték szerdán Saigonban, kező újabb amerikai repü- bornokát fogják kinevezni. A gépek 500 és 750 fontos lőgépek közül a vietnami Ez arra mutat — hangoztot­bombákkal támadták az évi néphadsereg légierői szintén ja a TASZSZ-tudósítás —, 100 000 tonna kapacitású ko- megsemmisítettek egyet, s hogy az Egyesült Államok hóművet. Az amerikai szó- ezzel 1759-re emelkedett az újabb veszélyes háborús cse­vivő beismerése szerint a Észak-Vietnam fölött eddig lekményekre készül Viet­támadók erős légelhárításba lelőtt támadó amerikai repü- namban. ütköztek. lőgépek száma. © Hanoi (VNA) © Washington (TASZSZ) Amerikai repülőgépek szer- Az amerikai parancsnok­dán délután behatoltak az ság megkezdte erőinek tö­észak-vietnami Binh Hoa meges átdobását a Dél-Viet­megye légiterébe, de nyom- namot Észak-Vietnamtól el­bán a leghevesebb elhárí- választó demilitarizált öve­tásba ütköztek. Egy beha- zetbe. Jelenleg már ötezer­toló amerikai repülőgépet a nél több amerikai katona pontjából. Willi Stoph az egyes dol­Meghall fldenauer Kilencvenegyéves korában, egy demilitarizált, semleges, április 19-én meghalt Ade- egységes Németország meg­nauer. volt nyugatnémet teremtésére irányuló ajánla­kancellár. Konrád Adenauer tait. A hidegháború tetőfo­1876. január 5-én Kölnben kán sokszor emlegette az született. Apja kistisztviselő „erőpolitika" jelszavát, en­volt, ő maga jogot tanult és nek a koncepciónak a je­városi alkalmazott lett, gvíben lépett fel az ötvenes 1917-ben kölni polgármester- évek végén az atomfegyve­ié választották. Az első vi- rek megszerzésére irányuló lágháború után részt vett a követeléssel is. zeparaüsta mozgalomban, Kancellárságának utolsó amelynek célja egy Francia- éveiben azonban csalódva országra támaszkodó, önálló kellett tapasztalnia, hogy ezt rajnai állam kialakítása volt. a „kommunizmust elsöprő A nácik 1933-ban elmozdí- erőfölényt" nem sikerült tották a polgármesteri szék- megvalósítani. A nemzetközi bői, Adenauer ekkor röhn- helyzetben bekövetkezett vál­.lorfl villájába vonult visz- tozásolc megingatták belpoli­-za. s óvatosan kapcsolatot tikai helyzetét is, s végered­i eremtett bizonyos nácielle- menyben ez vezetett ahhoz, nes konzervatív körökkel, hogy 1963-ban végre enge­A háború után Adenauer dett pártja unszolásának és a CDU, a Kereszténydemok- visszavonult a kancellári rata párt élere került. Az székból. Utódját, Erhardot 1949-es nyugatnémet valasz- aZ0nban mélységesen gyűlöl­táson a CDU a legerősebb te és a kulisszák mögött l>árt lett, de nem volt ab- folytatott aknamunkájával szolút többsége a parlament- nem kis mértékben járult ben, így kancellár választás- hozzá Erhardnak 1966 őszén kor Adenauer egyetlen sza- bekövetkezett megbuktatásá­Y azatnyi többséget kapott, hoz ám fokozatosan megszilár- ' ... - ih _ nSTancX1 Rendkívül akfreíak bTrát^ maradt kancellar. Rendkívül _ ke teilsmer. ügyes és ravasz politikai tek- hidegháborús erópoliti­^v lii ul'^v ka kudarcát, s 1966 teva­szán a Bonnban tartott CDU kongresszuson óriási feltfó­nést keltett, midőn kijelen­tette: a legutóbbi események .„i bí meggyőztek arról, hogy a .ai nyugatnémet allam ké- Szovjetunió békeszerető ól­at, s ezért joggal nevezhe- iam. Egvúttei sürgette párt­ora Adenauer-korszak- ját> hogy Erhard egyoldalú alakítson kl Franciaország­gal. Bár annak idején ő maga tette a bonni államot Washington elsőszámú szö­vetségesévé, élete utolsó éveiben többször is hangoz­Nyugat-Németországban egyre erőszakosabban je­lentkezik a militarizmus, az imperializmus, általában az agresszív 'politika. Az NSZEP és az NDK ma az egész német nép számára világos perspektí­vát mutat és ezzel rendkí­vüli mértékben elősegíti az európai béke megőrzését és a biztonság megteremtését. Ezután Jiri Hendrych, a csehszlovák pártküldöttség vezetője emelkedett szólás­ra. Hangsúlyozta, hogy a CSKP és az NSZEP, illet­ve Csehszlovákia és az NDK között minden alap­vető kérdésben teljes az egyetértés. Karlheinz Hoffmann had­seregtábornok, az NDK nemzetvédelmi minisztere felszólalása után üdvözöl­te az NSZEP kongresszu­sát Max Reimann, a Német Kommunista Párt Közpon­ti Bizottságának első titká­ra A szerdai tanácskozás be­fejezése utón a küldöttek az NDK ifjúsági szervezetei­nek üdvözlését fogadták. Közel két óra hosszat tar­tott a berlini fiatalok lát­ványos menete. 0 FLOSY dél-arábiai ellenkormánvt alakít © Kairó (MENA) lom célja forradalmi szocia­A megszállt Jemen Fel- lista köztársaság létrehozása, szabadítási Frontjának Makkavi kijelentette, hogy a (FLOSY) vezetői a jemeni létrehozandó dél-arábiai arab Ta, Izzban folyó tanácsko- köztársaság kilép majd a zásaik során megállapodtak brit nemzetközösségből és abban, hogy dél-arábiai el- feltehetően a sterling-övezet­lenkormányt alakítanak, bői is. A dél-arábiai arab amely Adenbe teszi át szék- köztársaság magában foglal­helyét, mihelyt Dél-Arábia ja majd Adent, a dél-arábiai felszabadul az angol uralom brit protektorátus területét, alól. A döntést Makkavi, a a szultanátusokat és az In­FLOSY vezetője jelentette diai-óceán dél-arábiai szige­be és ismertette az Arab teit Liga határozatát, amely a A front egypártrendszert FLOSY-t a megszállt Dél- Javasolt, hogy az elősegít­Arábia népének egyetlen tör- hesse az új állam építését, vényes képviselőjének is- Makkavi közölte, hogy a meri el. front halálra ítélte az angol Dél-Jemen Felszabadítási gyarmatosítókkal együttmű­Frontja közzétette program- ködö árulókat és megkezdte ját, amely szerint a mozga- kivégzésüket Üj halalmi szerv alakul Kínában © Moszkva (TASZSZ) Liu Sai-csivel!", „Le Teng Kínában tovább folynak a Hsziao-pinggel!" támadások Liu Sao-csi el- A pekingi röpiratok sze­nök és más olyan vezetők rint a kínai fővárosban be­ellen, akik magukra vonták fejeződik az új hatalmi szerv, Mao Ce-tung és környezete a „pekingi forradalmi bizott­hargajót Peking utcáin ka- ság" megalakítása. Előrelát­tonai vezényszóra menetel- hatólag ez veszi majd át a nek a „vörösgárdisták", üte- hatalmat a párt- és a népi mesen kiáltozva, hogy „Le bizottságoktól. ^MINDENFEtOLv y///// /////////(/. Moszkva Podgornij, a Szovjetunió Legfelső Tanácsa Elnökségé­nek elnöke szerdán a Kreml­ben fogadta Pacsacsi iráki külügyminisztert. A két ál­lamférfi megbeszélésén Ge­orgadze, a Legfelső Tanács Elnökségének titkára és Gro­miko szovjet külügyminisz­ter is részt vett Washington A délkelet-ázsiai katonai paktum miniszteri tanácsa szerdán folytatta tanácsko'­zásait Washingtonban. A külügyminiszterek zart ülé­sen tárgyaltak és értesülé­sek szerint főként a vietna­mi háború kérdését, s az ez­zel kapcsolatos politikai problémákat vitatták meg. Lahore U Thant ENSZ-főtitkár szerdán Rawalpindiből, Pa­kisztán fővárosából egynapos látogatásra Lahore-ba. Nyu­gat-Pakisztán székhelyére érkezett. A Rawalpindi re­pülőtéren kijelentette, hogy elégedett azoknak a tárgya­lásoknak eredményeivel, amelyeket Ajub Khan elnök­kel és a pakisztáni kormány tagjaival folytatott. Belgrád A belgrádi kerületi bíróság büntető tanácsa Mihailo Mi­hajlov publicistát, a sadari bölcsészettudományi kar volt tanársegédét ellenséges pro­paganda terjesztéséért négy és fél évi szigorított börtönre ítélte. Bonn Willy Brandt nyugatnémet külügyminiszter megbeszé­lést folytatott HasszunávaL, az Arab Liga fótitkárával. Hasszuna ma Kiesinger kancellárral folytatja a tár­gy alásokat­más ellen potenciális vetély' társait, és szilárd egyedural­mat biztosítson magának. Valóban ő. alakította ki a mai pfl tő az NSZK történetének ez a kora r.ak' rálta és megszilárdította a monopoltőke uralmát Nyu­at-Németországban, a kül­politikában pedig azt a fő­iéit tűzte maga elé, hogy a onni állam a dullesi hideg­háborús koncepció első szá- Tdrtráz'amerikai niú európai szövetségessé tatta" csalodott az amenkai i áljon. E koncepció szolgá Termelés és szállítás akban, Nyugat-Németország ne legyen Amerika csatló­,. . ,, _ sa. hanem Franciaországgal ,YU„Jr^lf<*^tr: együtt az „egységes Nyugat­lutóban kikényszerítette a Európa" megteremtésén fá­; est, kiharcolta az NSZK !«* a NATO-ba való felyé­telét: 1955 majusaban ala- _ irt párizsi szerződésekkel vet- w ték fel Nyugat-Németorszá- Külföldről máris számos ?ot a NATO-ba. Röviddel ez- részvéttávirat érkezett, De után, 1955 szeptemberében Gaulle, Johnson és Wilson került sor Adenauer moszk- bejelentette, hogy részt kíván vat utazására és a szovjet— venni Adenauer temetésén. sőbb viszont, sorra elutasí- a kölni dómban kedden ke­totte a szovjet kormánynak rül sor. Négytagú modern tánczenekari keresünk szombat és vasárnap esti elfoglaltsággal. Jelentkezéseket: „Állandó" 60678 jeligére a Magyar Hirdetőbe. Kigyó u. 2. szám alá kérünk. x. S. 60678 A közelmúlt években újra bebizonyosodott, hogy tia a közlekedés fejlődése elmarad a többi népgazda­sági ág fejlődése mögött, akkor en­nek fékező hatását a népgazdaság egé­sze érzi meg. Néhány évvel ezelőtt megyénk ipara és mezőgazdasága is érezte az egyenlőtlen fejlődés hatá­sát A szállítás késedelme miatt rom­lott az áruk minősége. A nyersanyag­ra, a telt raktárak kiürítésére váró üzemekben, az építkezéseken kisebb­nagyobb kiesések és ezek nyomán gazdasági károk keletkeztek. Lénye­gében a termelő kapacitás nagyságát a szállítási kapacitás szabta meg. Ma már elmondhatjuk, hogy eze­ken a nehézségeken túljutottunk. A közlekedés — ezen belül a szállítás — anyagi eszközökkel való ellátottsá­ga megfelelő. A II. ötéves terv so­rán jelentősen nőtt, modernizálódott a vasúti vagonpark — ha ez me­gyénk területén nem is éreztette je­lentősen hatását —, a mozdonyállo­mány. Számottevően fejlődött a köz­úti közlekedés. Segítette a közleke­dési vállalatok munkáját a közvéle­mény érezhető támogatása is. Ered­ményes volt az ésszerűtlen szállítá­sok elleni harc. Értékes segítséget nyújtott és nyújt ma is a szállítások ésszerű lebonyolításához a megyei szállítási bizottság. A III. ötéves tervben a közlekedés, a szállítás is jelentősen fejlődik. Már 1966-ban is számottevő fejlődésről be­szélhetünk. A MÁV Szegedi Igazgató­sága 6.4 százalékkal, az autóközleke­dési vállalat 2,2 százalékkal szállított több árut, mint 1965-ben. Megyénk­ben közel 10 százalékkal — 66 ezer tonnával — több árut adták fel, mint egy évvel korábban. Ez a megye ipa­ri termelésének növekedését is mutat­ja. Ennél lényegesen több volt az ér­kező áruk mennyisége, különösen az év második felében, a gyors ütemben megvalósuló szénhidrogén-kutatás és kitermelés következtében. Az autóközlekedés, a minőségi cse­rék és növekvő kapacitás ellenére és csak a társvállalatok besegítésével tudta kielégíteni a szállítási igénye­ket. Nem volt elegendő billenős és a kisteherbírású gépkocsi. Csökkentette a billenős gépkocsik kapacitását az, hogy igen sok szorult javításra.' Sok nehézséget okozott a nagymennyiségű szóródó áru érkezése, a rakodómun­kás- és rakodógéphiány is. jóllehet az elmúlt évben számottevően nőtt a rakodógéppark. A vasút területén csökkent az ide­gen kocsik tartózkodási ideje, s ez­zel együtt a kocsibér is. Kedvező ha­tással volt a zöldáruk és egyéb rom­landó áruféleségek szállítására a jó hűtőkocsi-ellátás. A külkereskedelem teljes hűtőkocsi-igénye kielégítést nyert. Ez növelte az exportlehetősé­geinket és jelentős valutabevételt eredményezett. Szegeden a központosított pálya­udvar fel- és elfuvarozási volumene meghaladta az egyes budapesti pálya­udvarokét. A rosszabb körülmények, a tranzitraktárak, a rakodógépek és rakodómunkások hiánya, valamint nem utolsósorban a szállíttatok kor­látozott árufogadása miatt nőtt a kés­ve kezelt kocsik száma és ezzel együtt a kifizetett bírság is. A központosí­tott pályaudvarok nehéz munkáját se? gítette a MÁV—AKÖV komplex bri­gádok javuló munkája. A 10-es sz. Autóközlekedési Vállalat szállítmányozási tevékenységének leg­eredményesebb állomása a Tiszasze­derkényből Szegedre történő műtrá­gya szállításának vízi útra való tere­lése volt. 1966 június közepétől közel 14 ezer tonna műtrágyát szállítottak vízi úton Szegedre, ahonnan gépkocsi­val továbbították a felhasználó gaz­daságokhoz. A megnövekedett személyszállítási igényeket az autóközlekedés a felújí­tott és megnövelt autóbuszparkkal sem tudta kielégíteni a helyi és elővá­rosi forgalmat, bár közel 10 százalék­kal több utast szállított, mint az elő­ző évben. A vasút közel 2 százalékkal több utast szállított, ennek ellenére nőtt a zsúfoltság. Javult a távolsági autóbusz-közlekedés, és megindult a rendszeres járat Szeged—Szabadka kö­zött. A vasúti közlekedés kulturáltsá­ga nagyon nehezen javul. Még min­dig napirenden vannak a panaszok. Különösen a munkásvonatok tisztasá­ga, kulturáltsága hagy kívánni valót maga után. Az elmúlt évben a szabadtéri játé­kok idejére javult a taxiellátás, de a selejtezések miatt éves szinten a taxiállomány jóval alatta maradt a korábbi évek átlagának. A hírközlést javította a szegedi automata távbesze­lő központ 600 állomással való bővíté­se és a telexközpont létesítése is. Üj helyzetet teremt megyénk szál­lításában a Szeged környéki szénhid­rogén-kutatás és kitermelés meggyor­sítása. A szegedi és környező pálya­udvarok nagyfokú igénybevételét nö­veli a jelentkező nagy volumenű szál­lítási feladat. A gazdasági munkában az eddiginél nagyobb gondot kell for­dítani a kereskedelmi tevékenység és szemlélet korszerűsítésére. Az új gaz­daságirányítási rendszer a közlekedés területén is számol a piac növekvő szerepevei. Szükséges tehát a keres­2 DtL.n\AGYARORSZM Csütörtök, 1967. április 2* / r

Next

/
Oldalképek
Tartalom