Délmagyarország, 1967. február (57. évfolyam, 27-50. szám)

1967-02-12 / 37. szám

a Téli Kupáért Tegnap délutón a Hunya­di téri sportpályán folyta­tódtak a Téli Kupa küzdel­mei. Rácz J. Játékvezetése mellett a Szegedi VSE és a SZAK csapata találkozott egymással, s a mérkőzés 2:0­ás félidő után a vasutasok ugyanilyen arányú gvőzel­Cél: a negyedik hely megszerzése Látogatás a női kosarasoknál Hevelés és egyesület A testnevelési és sport- amely megfelel a sportsze­mozgalomban a neve- rűség szabályainak és er­lési tevékenység szerteágazó, kölcsi követelményeinek. Különböző nemű, korú, vég- Nem tiszta eszközök igénybe . .. zettségű és foglalkozású fia- vétele csak a belső ellenté­A napokban edzés közben zott. dr. Kovács Imréné, a ban játszanak, s válnak har- talok sportolnak együtt, s tok elindítója és az erkölcsi Rigó József ~e.rvfttajv.ii IIHÍMJ U UÍ.C1 - O ' I- • rp •• ~ ' J " . LClAVJrV OlTKJl l\Jl I1CAXV Ugj'Ulb, ö N—1 "" V.I auíVűl mével végződött. A javuló ? ., us.!, Tornacsarnokban scrdulo csapat edzojenek a cos tagjaivá majd a felnőtt maguk a sportegyesületek ls ítélőképesség clíerdülésénelc formában játszó Szegcdi raIkcrestuk a ket szegedi ko- keze alól került ki. A leg- csapatnalnak. ... VSE szinte végig irányítót- sár'abda-csnpatot, aSZEAC-t fiatalabbak az iíibajnokság­ta a játékot, s gyors, tcch- 6s. a Szcgcdi Postás cgyütlc­nikás csatárai révén sok sét" meleg helvzetet teremtett a Az NB II_CS loánycsapat SZAK kapuja előtt. Mór a cdzését most is Halász Já­második percben Bite nagy- nos vezette. Jó hangulatban szerű egyéni alakítás után a folyt a munka, öröm mindc­védők gyűrűjéből lőtt o "ekclőtt Budavári Zsuzsa át­jobb felső sarokba. Az -el- 'Pazolása, aki válogatott ké­ső félidő 40. perrében Ti- rcttag, s várható, hogy a csa­hanyi beadását Kiss II. kö- pat ogvik legjobb irányítója A játékvezetők is készülődnek más-más jellegűek, nrcula- alapja lesz. túak. Nehéz tehát egységes Nem szabad elfelejteni; eljárást ajánlani. Mégis van- hogy a sportmunkának köz­nak olyan fontosabb tenni- vetve segítenie kell a ter­valók, amelyek betartása melömunka színvonalának vezérfonalként használható a emelkedését. Ennek érdeké­munkában. télről értékesítette. lesz. Akadt közben egy ma­A labdarúgó játékvezetők renc lett NB III-as mlnősf­cib- uí_ i n . is készülnek a közelgő baj- tcsű. knC,'°r thlrJ b XI : ,10ki mérkőzésekre. Az orszá- A labdarúgó játékvezetők ményeset^ Játékosa házas- g0S JT"bcn kijelölték az NB részére most is tartanak Xní Wu«tt Qnhlid, P03- az NB 1 B"s ós az NB szakmai előadásokat. Szcge­fte n RVRAr Mn X u'cs kereteket. Szegedről az den a megyei szövetségben ™ , i ö > . NB l-es játékvezetők köze ezen a héten volt az első »hitv m ,m.!nt Kasza Forem-ct. az NB I továbbképző, amelyen közel . , - -- -----­A chilei labdarúgótornán ah°av lenn, szokott, az orom B.sok kÖ7é Tárkány Istvánt negyvenen vettek részt. A az egyesületi kollektívák és - fokent a szakosztá yok :ereplő Vasas második T U?T- 'f és Vörös Bélát. nz-NB II-sök szegedi bírók részére ezentúl lakosztályt közösségek ki- vezetői - rendszeres kap. sincs máskent: Kiss Juliá- kbzé pediP D41int AntnU>dr. mjnden kedden délután lesz alakítása. Mcgvalósilasa er- "olatot tartanak a fiata­nnK e|l°n az ujjesontjn, s jarrnaj Tibort és Ungi Já- elméleti foglalkozás. Ezek dekében szervezzenek a szak- lofc szüleivel, munkahelyével egy hónanra^ abba kell hagy- nost „válogatták be." műsorán szabáiymágvaráza­Santos— Vasas 2:2 (2:0) ben az egyesület biztosítsa, hogy a sportmunka — indo­kolt kivételektől eltekintve — ne munkaidőben történ? jék. A sportolók műveltségé­nek emelése is közérdek.' Helyes, ha ösztönözzük őket a magasabb képesítés meg? szerzésére és nívósabb mun? kavégzésre. II elyeselhető az a Szege? den már elterjedő szo­A legfontosabb ezek közül kás, hogy a sportegyesületek •tarra szereplő mérkőzését a brazil San­tos együttessel, Pele csapa­tával játszotta. A mérkő­zés első félidejének 28 per­cében Lima, maid a 35. percben szabadrúgásból Pe­le szerzett gólt. Szünet után fölénvbe került a magvnr bajnokcsapat, s Korsós két góljával értékes döntetlent harcolt ki az egvkori Világ nia az edzést. A lányok március 12-én osztályok minél több közös cs az iskolával. Személyesen ,, vuiv/huiiuu ou,. 111 uoui c* 11 nLciuaiyitiuuvui uau- - í i »« i tok szerenelnek n barátságos programot, összejövetelt. A meggyőződnek arról, hogy délkeleti NB III-as bl- kirándulások, mozi- és szín- a sportolók mint állják mc? játsszák első bajnoki mér- zotlság ós a megyei JT kije- házlátogatások, ankétok, helyüket a munkában és a I.AJ.I:_ _l J. í. lölto A7AI/A) a carrned! óc UeKCSCDD CSeiCKCl VltaiJUK ....'. (nmilÁcliAn rv.ikór.1 „..Ibli kőzésüket. Addig alapozó és lölto azokat n szegedi ós formába hozó munkát végez- Csongrád megvei bírókat nek. Elég sok időt fordítanak akik idén NB III-as merkő- u nz edzésre, s az edzésterv- késeket vezetnek. Szegedről ben a labdagvakorlntok a Bacsa László, Jurka József. Kupa-gvőztes dél-amerikai diintők. Ez a szisztéma segíti Kormányos Antal, Megveri csapattal szemben. elő a későbbi formába hozó István, Rácz József, Sár II mai műsor Időszak munkáját, egyben jó . o„;(„„„ mó.u vcszr technikai felkészülést is biz- LászI0' Splt7cr Fcrcnc' Tolh hogy tosit meg és számos játékvezető- klubdélutánok, irodalmi stb. tanulásban, miként veszik ki ket érdeklő kérdés kerül vetélkedők nagyban segítik a ^H^LLnn'^rnatT1""; kollektív szellem kialaku- kából, hogyan haladnak aa jas4t önképzés utján. Érdemes De' nagy szerep jut a jó megszervezni az egyesülete? érlelésében a kcn belul is a "Jó tanuI0 — KISZ-munkának is. Ezért Jó sportoló" a Jó dolgozó ajánlatos, hogy az egyesülő- T, \á mozgalmat. Szegeden jelenleg játékve­zetökepző tanfolyamot is tar- k^kt'fy~ tanak, azon harminchatan vesznek részt. Érdekesség, a hallgatók legtöbbje , Jí „_ Ferenc és Zódi Mihály, Szen- fiatal. 18—20 év körüli. A ,eK az e«Wcsutelen belüli KlSZ-szcnczetck létrchoza­Értékesck az úgynevezett szülői értekezletek is. midőn Labdarúgás. mérkőzés: SZEAC—Budai patával játszanak A műsorban edzőmórkőzó- tcsről Cseprcgi Lajos. Géczi tanfolyamon résztvevők a ta- 9&% "tarlsák s7fvügyüknCk az egyesület a szülői kö? sek is szerepelnek. A Kecs- Lajos és Nagv Imre, Hódmc- „fÍiuP" Bízzanak a KISZ -szervezetre „„„„.v,„ií i„1i„_v,„,T Barátságos keméti Dózsa NB l-es csn- 7övásárhclyről Lenkei István ™l6dnak a Játékvezetésbe, AC.—Budai patával játszanak, s részt ne CtaiíIs A Tctiíó n IV/TolzArAI « . 1 . • 1 « # is nevelési feladatokat. talok sportbéli. jellembeli stb. előrehaladását, s egy­Spartacus, Tisza-parti stadi- v , . . . .. ... _ . _ . szerves részeként — a ío on, fél 3 (Spitzer, pj.: Rad Szopori Jenő és dr. Tóth Fe- mérkőzéséin. iskolai bajnokságban, nai. Csókásl.) Téli Kuna- Sorsolásuk nem a legjobb, mérkőzések a Hunyadi téri de ennek ellenérc bíznak nb­pályán: Szegedi Spartacus— ba". hogy az idén bekerüt­Szegedi Kossuth SE. 9 óra "ek" C,Sf A " ^ .„ , ... . zé. Első mérkőzésüket az NB (Kormányos. pj.: Jarmal dr.. f.b61 kie5Ptt Bp. Pedagógus Halmos). Szegedi Dózsa— ellen vívják. SZEAC II., háromnegyed II A Postás lányok már a ti­(Bálint, pj.: Bacsa, Jurka). zedik edzésnél tartanak. A ökölvívás. A területi fel- ^P3' „taB'ai közö" r ... , , . . , , .„ .. nem találtuk meg Reder Ma­nőtt egyéni bainokság döntő riát mert'a Bp. Spartacus küzdelmei, Rókusi Torna- já'ékosa lett. A többiek mind csarnok, 10 óra. részt vesznek a munkában _„ . . . . ... , , dr. Faragó József vezetésé- zött néha cgv-egy Röplabda. A női terembaj- ve, Hetj két a|kaiommai bátnr nö is akad< nokság első fordulója a Hús- tartanak edzést. Feladat: a Bózsó Magda Ipari Technikum tornatér- jó erőnlét megszerzése, mert egyetemi hallgató mében. 8 órától ifjúsági mér- e tényezőnek volt a legnn- már három éve gvobb szerepe abban, hogy a csnnat tavalv búcsút mon- tagja a szakosz­Szülejmán cukrot kap A Szegedi ME­DOSZ lovasai té­len is edzenek. A Dorozsmai úton levő vcrscn.vis'ál­lóból a szomszé­dos rókusi vásár­térre minden dél­után kivonulnak a lovasok, akik kö­kőzések. negyed 12-től Ken­der I. Kender II.. 12 órától dott az NB ix.nek tálynak. Ha ki­A megyei bajnokság csak mcgy az edzésre, március végén kezdődik. S néhá szcm 1<oc. mi lehet ilyenkor n tét egy kiesett csapatnál? Visszako­Spartacus I.—Spartacus II. felnőtt női mérkőzés. Sakk. A szegedi járási fel­nőtt egyéni bajnokság befe- rüini"úi~ra 'az NB II-be! A jező mérkőzései, Szeged, csanat képességét ismerve a MÁV Nagyállomás, 9 óra. terv reális. Az edzés közben a lesfla­Vivis. Megvei serdülő tatabbakkn)- nz utánpótlás­kacukrot visz ma­gával és odaadia kedvenc lovának, Szulcímánnak. „akivel" mindig jóbarátságban kardverseny, Üttörőház, 9 SrU is találkoztunk. Ez a cár- van­óra. da tehetségesnek mutatko-(TJctzger felv.) RÁDIÓMŰSOR A PÁdtös7'nhÁz bemutatja: C«t- F.lrtral Nagyopera. 13.12 Gazda- 20 60 Tv-hfradó. 20 45 Hlrdcté­kdgo S7üldrdldem . . Komlós szemmel hazrtnk mezögnzda'Agá- sek. 20.50 Szórakoztntd z.ones Jrtnos haneiA-óka 21.04 Hírek ról. 1.1.27 A szeecdl Dapkó Pista milsor. 21.50 Ovdroel filigránok. VASÁRNAP lünk a Jövö héten? 18.S0 Zara 21 oo Opntilal lón-dalfeszu ál. nerl zenekar Já szik. 17.47 vfz- Z2.20 Tv-hirndó. Kossuth Rádtd Doluhanova énekel. 16.40 Radnal 1066. 22 00 Hírek. 22.20 Seorth:- álláslelenlés. 14 00 Keltdtöt — 6 00 Hírek 6 10 Kellemes vnsár- György magyar nótákat énekel, rek. 2127 Me(Utációk 22.H Flnrd- h.vig . . . 18 oo Hírek. 18.10 Hó- "°,m4n tc,c*"14 „ napot! Közben: 6.25-6.55 Hirdető- 17.10: Arábia — fátyol nélkül, rlal FesztlváJ. 1000. Rameau: dllé Po'le. 18.76 Hangverseny a 7.30 Háziasszonyok műsora. . rt mm — • fr SS.3- i rv- r. .%4 A a 17 t Ií hogy a fiatalok bekapcsolód- sportélctcn bciüli mindenna. janak az egyesület belső éle- nevelőmunkába, tébe. Végezzenek társadalmi A hagyományos ünnepi munkát és maguk ts töreked- eseményekben, emlékversc­Jcncfc a közösségbe beillesz- nyékben, erkölcsi, politikai kedni, annak jó szellemét nzvclöcrő rejlik. Ha idegen­kiformálni. Nyújtsanak egy- bc ulazik a csapat, ismer­másnak lámogaLást, s jussa- jtk meg az illető hely tor­nak el addig, hogy egy-egy ténelmi emlékeit, nevezetes­siker a kollektíva teljes örö- segeit, s a vidék fclszaba­mévé váljék, a kudarc pedig dúlás után elért fejlődését, közös bánattá. Ez a mód segíti a hazafias Állítson fel nz egyesület a nevelést, a hazaszeretet ér? sportolókkal szemben hatá- zésének elmélyülését, rozott követelményt. Merje- Foglalkozzék a sportegyc­nek a vezetők igényesek len- sülét a jelenlősebb politi­ni. Legyen reális cél és fel- kai, gazdasági eseményekkel aóat n sportolók előtt, s el- is, és ne menjenek cl szó éréséhez adjanak meg a szak- nélkül a nevelést elősegítű osztálvok minden törvénves újságcikkek, könyvek. fii­segítséget. Neveljék a spor- nnek, folyóiratok mellett,' tolókat helytállásra, szerény- Minden jó hatást nevel; segre és helyes önértékelésre, csak meg kell találni ki A sportolónak küzdenie keU aknázni a lehetősége? kell a győzelemért, s ezért ket- , , . az egyesület szeretetére is s bogy, némileg tel cs le­ncvclni kell. De mindemel- gvcn a kép'. aJan'juk lett azt is tudatosítani il- rődjenek o sportegyesulc lik. hogy a kulturált sport- n szurkolók nevelcsével életben az ellenfél nem el- ís Számos esetről tudunk, lenség, hanem nemes vctély- mikor a szurkolók magatar­társ. Fel kell tehát lépni *ásn botránvba fulasztotta a minden durvaság és nem mérkőzést, vagy tczüllesz e'.­sportszerú cselekedte elír?, te a fiatalokat. A szurkc­Csak olyan eredmény cl- 'ókkal is ismertetni kell a érésére szabad törekedni, sportegyesület célkitűzését, feladatrendszerét, beszeljük meg velük. hogy miként tudják igazán segíteni a csa­pat és a versenyző eredmé­i vcs szereplését, gondolko^ dásuk és magatartásuk for­málását. ^ nevelőmunka jó fetké­anvanvelvllnk 8 5(1 Hnneos Jel- kin drámájának ráde váhozain. 4.30-7.58 Azonos a Kossuth z--rkar Bo-hoven-ho-gversenye. 17.00 Tv-hlradrt. 17.10 Snorlszcm­méznarádá Gvermekrádló zeres 1050 Jó -"(szakát pverekok! 2-7.00 n.űsorával Közben: 0 20- Közben- 2" 25-20.45 Esti kró-t- le. 20 00 Szórakoztató zenés mö­müsora 9 33 Vasárnap délelőtt. Hirek. Totó. 20.10 ArndszkV 0.30 Tornn. 10 oo Zenekori dolrk ko II 21.r- Kórusok. 21.28 Mo- sor 20 45 Vadásztirténetek. 21 00 A Mnavar Rádió mogazlntn. 11 17 1 ászió. B.-hiák Már».o és Vámosi 10 30 A szektóov. omelv antik poslnsen. R" " "" A rádió irmr-nihumo. Közhrn: Jánoo énekel, n Drák-revilttes vo't Vktóm m-o.sor. lton Csl-om szoton ?'.40 11 57 Hallfinlólnk flgve-mébe' Játsz'k. 20.40 Salzburgi Ünnepi Pn'kó. Douo-ókré-lctrk 11 »3 -zr. 2? "1 Forró ritmusok. A 12 no—1210 Hírek Láns'emle. Já-ékok 1900. A Sa'z.burpl Mo- szi»-6ri„| voi-r-zn-nk. F.lőodás. ir.-bal Rr--ű mosvnrors'ágl vert­13 00 F.BV kor-v tenger. 13.10 r.é- rrr eum zenekoránok Mozart 12.CO Az opera fellegvárai. A dégszcrcplése. 23.00—23.15 Hlrck. res Ferrnc énekel, nier József hangversenye. Közben: 21.24— , furulyázik. 13.27 RádiőleNlkon. 2'.34 rro urbe. Jegyzet. 22.00 Su- .. 1.7.50 AZ. örök Pyemallon. 15 n0 dl Frrkas Pál népi zeneKara TELEVÍZIÓM USOR Hírek. 15.08 Pl'lantás a nagvvl- tártzik 22.30 A íazz kedvelőinek. » 'áBba Na-sütö'tr Mo'dva 15 20 22 51 tJ-elővrrseny-rrrdmények. Caterinn Válente vendég! Vcl- 00- 23.10 Hírek. Idf Járásjelen- VASÁRNAP 1130 Ezer mlért- "15 Cyermek­tam. 16.no A magvar Iroda'nm tíS. _fTpn Magyar televízió klnrSí—házn Kísértet Lublón. HETF'I Mikszáth Kátmán mgénve. 10 57 Kossuth Rádió 9.25 Iskola-tv: Fizika (középlsk. p1 tv-konrerencla. Hniigatóink flB- e-mébel 17 00 Hí- 4 30 Hírek 4.32 Háimáltól - reg- n o ). -0.50 Ang-tl nyelv (kő- Lalin-nmcrlkal táncok. Jó élszakát. gycre-ckl 20.00 Tv­e...-n>ne,ia— R'rh-er (Tellg... Közben: 5 00 Hírek. 5..>0 zénlsk. IH—IV. o.J. — ínn, íz— ni,knhévkőadómSvfc Balettműáor. 21.40 Sportszemlo. itetfö Magvar televízió. Nincs adás. Jugoszláv televízió 9.40 Iskola-tv. 14 50 Iskola-tv. 17.20 Hírek. 17.25 Kis világom 17 40 Rajzfilmek. 17.55 Műsoris­mertetés. 18.00 Tv-újdonságok fi'm-sorozat. 12 45 Hirdetések. I8 15 Nzp| muz«tVn. 19 45 Mi és 12 55 Pívcrsenv. 14.00 Vasárna- „ tudománv. 19 13 Heti sport­15.45 Hírek. SZOmle. 19.40 Hirdetések. 10 54 rek. 17 04 Szvjn-oszlav zorgoraestje. Közben 10 05 Lí­,„„„„ lr,lJr 17.46— Rcgge'i' krórika. 5.5-7 Falttrádló". ptók nyomában. - 10.35 Tárna- Közvetítés Münchenből. 16.50 5JS?4! Mkós^k'Tv'S^Í 18 n? Legkedvesebb verenről be- fi 00 H)r-k. o.so Hírek. 7.00 Re-t- dás s klr.Vv ellen. Sakktanfo- .sfverseny. 17.45 Leleplezett vá- 2105 Perlele náIok 21!Ml Könvv E.A4,««00,M„VekA KStt-íM: ^rozatfum. ,8 30 Bob-vl­19.10 Néndn-esokor. 19.50 Tmvla- rek. 0A5 Műsorlsmcrte-és 3.15 pl láték't'msoroznt. J. rész.. — lágbajnokság. 19.00 Tv-játék. Román televízió R^ozlotolr Ve-rtl Óp-ré-ébói. szórnko-tató zene nyu-»d(iasok- 11.25 Csipogó PL.. l ... _JB .0 001. Rádióépítők 20 70 Hnrnrer. kőt. "FMzédok nakV ö.in A taná-l szcibában n.?5 ábéee-c. — 12m (Od ö-ict i-ará­rtarvns József reeé-véből 21.2(1 A hé- e".adéni(l-'őtz-. in.00 ut- talnk-ói Az. tmervlzló műsora Mado in Huniarv Könnvűzene. rek. >0 10 Óvodások műsora. Szófiából. - 14.00 Meseautós au­t á n ezen - tazz 7Z0O H(—k ?S10 tn oo Nóoek ze-éjébői. ít.oo Is- tós e-ese. Po-eve-soro-nt. — '4.13 Anr-pthfrek ' To'óe—tménv-k. kelerádló H 30 K-merozene. Mező-nzd-sáel -z.akf'lmsoreznt. — 2Z io Magvar mu'-lko 23.00 11.57 HaVpa-ŐInk fípvelméb-l H.40 VI-ek. halak, emb-ek. Hor­Könnvüzene Innen-onnan. 2--0 l-VOO ftegk. 1Í.14 Táneze-el kok- gász félóra - 15.15 KulckantíV ­Hírek Oia-O'3 A R-hert GraH- lé' 13 ro A buda—e-t sziohá-ak ifi no Asztoll-erlsz Budapest BaJ­ee-'fittes oosualdo-műveket ad műsora 10 03 Hlrde-ő-sz-on. 1SJ8 noksée A döntők közvetítése. — op üttes oosuaioo muvtaet ou 14 es t-ála'-o1unk 10.90 Nói-szó. - 18 20 Találkozás Petőfi Rádió haupstőiekn-k. 14'0 Kerslcs n st-'-diőbon. 18 50 A maeyar tu­7 30 A római ka»o«k'W eirvház Anka éneke'. H.4n Fz nem az domány nagy öregei. Dr^ Bárez.i félteu, n-íl l.-szt: Vándorévek, őrrees-erek (feje! Re-énv folv- néz.a akadémikus. - 19 20 Ivan­íf R^T('e'»k 8 20 Gazdaszemmel t—'sokban XX. rész. 15 ao Hírek. hoe. Mngvanjl beszélő angol a nVc-ufáv mezőgazd-séváról, is (5 Zemekarf muzsika. 15 55 filmsorozat. VIT. rész: A korné­8 45 Oneraká'suz. TOon'z-ttl: F.-1"s onvanvelvflnk. '6.W Har- diós. - 19.45 Fstl mese. - 20.00 1 - ri« 945 Gon- snn a ko-vs-e. '8'0 On—eltrész- Tv-hlradó - 20 20 Fügefalevél. Krrsmtí'é. 8tlw "V ""'steklt "weimé- Magyar film. Í14 éven felüllek­?2nt mi,zztkr 10.27 Masrv.r tá- b»1 '7 -0 Hfr.k 17.10 Ü, lem e- rek' - 21.40 Sporthírek. - 21.50 tok ,nsa vo.sém.apl z—khőt 1ZZ9 Ehsé" vagv hő- Sammv Davis ónek»l. — 22.30 JróV-A- u> 47 Nvi't a rtu-d—ben. séoz 17 58 HÓSZSS -tó-hó n-rát- Tv-hlradó — 2. kiadás. " "3 -rs-kará-t-ó kv-ág a- 4--rs»a, io.»o Fstl kró- Jugnszlév televízió isaa A irin'alak mög",t. 1523 n-ka 1a aa M«P""r nó-ák. '9 57 „ 0, Hlrek 9 10 Népi m-izslka. MűvéBZlemezek. 16.00 Mit hal- Lemezek közt válogatva... 20.18 9-4() Falumüsor. 10.25 Slverseny. 19.54 Jó éjszakát, gyerekek! Nincs adás. szültséeet és svakor-' lottságot kíván. A testneve­lési és sporttevékenységben a múltban ezt a területet kissé mostohán kezelték. A fenti elvek rövid összegezé­sével a meginduló új mun­kához kívántunk szemponto­kat adni. s egyben segítsé­get nyújtani. B. J. FEBRUÁR 15! LAKBERENDEZÉSI ÁRUHÁZ MODERN BÚTOROK, LAKBERENDEZÉSI CIKKEK, LAKBERENDEZÉSI TANÁCSADÁS. NYITÁS DU. 3 ÓRAKOR. Szeged, Széchenyi tér 15 S.899 DÉL-MAGYARORSZÁG % Magvat Sfirlallsta Munkás­>ari Csongrád ihrg . cl és Szeged városi bizottsága és a tanács la p)a. Megtelcnlk n'tfő kivételével mindennap Szetkcizti a sz -rk -szté olzotts'B Föszpi ke'z-ő- dr i.őkös Zoltán. Szerkeszt őséé­Szeged Ma«"a - Tanarsköztársa­ság úttá 10 Telefon: 13-535. 13 003 Éjszakai telefon: 13-500 Kladla n Cs-angrá.1 Megvel Lapkiadó Vállalat Felelős kiadó- KnvArs László Kiadóhivatal: Sieeed M-av 1- Tan --skflztársa­ság útja 10 Telefon- 13-500 13-116 Bekü.dött kéziratokat nem óra zünk mee és nem idunk vissza.) A lapot nvomte a Szegedi Nvomda Szeeed. Bairav-7at|in«zkv u 28 az. Pinrv 29 95a ~ TerteszUk a Csonerád meevel ncstahlvatalok Előfizetési cd) eev hónanra 12 Ft Előfizethető bármely oo«tehivaialiál és kéz­besítőnél. | - DÉL-MAGYARORSZÁG Vasárnap, 1967. február 12.

Next

/
Oldalképek
Tartalom